Mindig is imádtam a rúnaismeretet, még akkor is, ha nem voltam éppenséggel az a tipikus mintadiák. Emlékszem, amikor a Roxfortba kerültem, csak úgy szívtam magamba a tudást. Nem volt olyan tárgy, amiből ne álltam volna kiválóra. Minden érdekelt, be akartam hozni a lemaradásomat a többi diákkal szemben, akik varázsló családokból érkeztek. Ehhez képest az idő múlásával alábbhagyott az érdeklődésem. Lógni kezdtem, a házi feladatok nem mindig készültek el időre, és egyre gyakrabban aludtam el órák közben is. Viszont a rúnaismeret! Az a csodás tárgy! Minden pillanatát élveztem. De most komolyan! Eszembe sem jutott volna lógni onnan. Az órákat fegyelmezetten, egy hang nélkül, élénk érdeklődéssel követtem végig. Csak hát az a bizonyos nap valamiért más volt…
- Rohadjon meg az egész ki¤€@#%tt könyv – csaptam oda az asztalomhoz a könyvet. Idegesen lapozgatni kezdtem, épp hogy csak nem téptem ki a lapjait, magamra vonva ezzel az amúgy is szűkös csoport figyelmét.
- Csak azt nem értem, hogy miért nem lehet egyből leírni, hogy mit jelent ez a sz¤€@s jel?
Belegondolni is félelmetes, hogy mit kaptam volna Madam Cvikkertől, ha látta volna a könyves akciómat. Remegő kézzel gyűrögetni kezdtem az amúgy könyvtári példány lapjait. Mintha csak görcs állt volna belém.
Oké, ez így most elsőre elég durva lehet. Pedig én tényleg nem voltam ám az az ideges típus. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem a könyv miatt kaptam fel úgy a vizet. A helyzet az, hogy az incidens előtti fél órában egy elég megrázó kalandban volt részem Izabel Bishoppal és egy óriási alabárddal. Ja, elég rossz párosítás, tudom én. Bishop kezébe éles tárgyat adni körülbelül felér egy öngyilkossággal. Elhihetitek, hogy nem önszántamból kerültem ilyen szituációba.
- Most nézd meg b¤€#meg! Itt írja, hogy „verklah uruk morgul”, amit még értek is, erre tessék… Ezt nézd – toltam padtársam orra alá a gyűrött könyvet. - Láttál már ilyen jelet? Mégis mi a rák ez? Úgy néz ki, mint egy köcsögduda. Hihetetlen, komolyan…
Idegesen összecsuktam a vaskos kötetet, majd arcomat a tenyerembe temettem. A körülöttem ülők közül páran épp próbálták visszafojtani a röhögésüket. Látszólag Crasso nem vette észre az alábbi kirohanásomat, és ezért felettébb hálás is voltam. Nem hiányzott volna még egy óra büntetőmunka. Prefektus létemre így is elég sok időt töltöttem büntetésben.
- Mennyi van még ebből a rakás sz¤€ból, Lisa?
A mellettem ülő hugrabugos lány mindeddig egy szót sem szólt a rúnaismeret könyvhöz intézett kirohanásomhoz. Ha nem játszódott volna le lelki szemeim előtt újra és újra az alabárdos sztori, talán még bűntudatom is lett volna, amiért végig kellett hallgatnia mindazt, amit előadtam. Azonban itt még nem volt vége a történetnek.
- Mindegy is mennyi van hátra, én most lelépek.
Kezem a magasba lendült, megvártam, míg Crasso kiszúr a tömegnek csak jóindulattal nevezhető diákok közül.
- Ki kell mennem a WC-re.
Azzal a választ meg sem várva könyveimet a táskámba söpörve felpattantam, rákacsintottam Lisára, majd kioldalaztam a teremből.
Roxfort RPG
Szerző