Pansy Parkinson

ͼ Pansy Parkinson ͽ

"The same as from the beginning"

A Parkinson család mottója

ͼ Alapok ͽ

JELSZÓ ͽ "Használd belátásod szerint! Nagyon boldog karácsonyt kívánok!"
ÍGY EJTSD A NEVEMET ͽ Penszi Párkinzon
BECENÉV ͽ Pans, Pan
NEM ͽ nő
SZÜLETÉSIHELY, IDŐ ͽ Swansea, Anglia;1980. július 10.
HOROSZKÓP ͽ rák, bak aszcendenssel
KOR ͽ 18
VÉR ͽ aranyvérű
ISKOLA ͽ Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Iskola
ÉVFOLYAM ͽ nyolcadik

ͼ Múlt ͽ

Pansy Parkinson a méltán rangos Parkinson családba született, ami nem csak kiváltságokkal és fényűzéssel, de elvárásokkal is járt. Tagja lenni az egyik legősibb brit aranyvérű családnak, egyet jelent a felsőbbrendűséggel. Ez pedig valami, amit minden jóravaló aranyvérű elsőként tanít meg a gyerekének. Ezután következik az etikett, a többi ősi aranyvérű család névsora, majd az, hogyan fordítsa mindezt a család gyarapodására, hogyan kezelje a családi vagyont, és igazgassa a család vállalkozásait. Persze mindezek csak a fiúgyermekekre vonatkoztak. Egy aranyvérű lánygyermek nem volt más, csak egy csapás, pláne – mint ahogy Pansy esetében is -, ha egyke. Haszontalanok és jelentéktelenek voltak, legalábbis apáik szemében, akiknek innentől egyetlen céljává vált, hogy megfelelő férjet találjanak leányaik számára, hogy legalább a vérvonal tisztasága fennmaradjon, ha már a név homályba veszni látszik.

Pansy gyerekkorát, tehát az apja mellőzése, az anyja hideg utasításai, és az etikett órák színesítették. Nem volt megengedett sem a játék, sem a kihágások. Hiszen az nem lett volna méltó a Parkinson névhez. Helyette unalmas teadélutánok és varázslóirodalom olvasása töltötte ki a kis Pansy napjait. Pansy pedig szótlanul tűrte, pont úgy, ahogy azt anyjától is látta, szóról szóra tudta apja tanait. Beletanult az aranyvérűek szokásaiba és nemsokára elsajátította az erre a rétegre jellemző olthatatlan büszkeséget is, hogy elnyerje apja elismerését, melyre mélyen, mint minden kisgyerek, leírhatatlanul vágyott. Tökéletes megtestesítője lett, mindannak, amit egy aranyvérű képviselhet. Ez persze sosem volt elég, hiszen bárhogy is próbálkozott, bármit is tett, sosem érhetett fel egy fiúgyermekkel.
Miután Pansy először produkált hajlamot a mágiára, a családban uralkodó feszültség, mintha csökkenni látszott volna. Persze mindez csak a házimanók figyelmét kelthette fel, a külvilág felé ugyanis egy erős, összetartó család képét mutatták.

- Jól figyelj ide! – nézett le az alacsony kis boszorkányra az apja, miközben a márványpadlóval kirakott előcsarnokban vártak Pansy édesanyjára. – Meg se mukkanj ma este, ha nem muszáj! Ha kérdeznek, válaszolj, úgy ahogy illik, és figyelj arra, hogy az a Merlin-szomorító kis képed még véletlenül se kerüljön a szemem elé. Bájcsevegj anyád sleppjével, vagy tudom is én – hajolt egyre közelebb Derwis Parkinson a lányához, aki behúzott nyakkal igyekezett tartani a szemkontaktust apjával, miközben a kicsi kezei a rózsaszínű dísztalárját gyűrték.
- Indulhatunk, drágáim? – sétált le a lépcsőn a kissé túlcicomázott Mrs. Parkinson. Valdarella szintén maga volt az aranyvérű fennköltség. Ezüstszínű selyemtalárja könnyedén siklott utána, és bár arcán legtöbbször halvány mosoly ült, soha nem lehetett tudni, mi is jár valójában a fejében. Hideg zöld szemei végigfutottak először a férje, majd a lánya megjelenésén, mire enyhén összeráncolódott az orra. Ha Pansy az apjának nem tudott megfelelni a tulajdonságaival és a nemével, úgy az anyja külseje miatt volt legtöbbször elégedetlen. Közelebb érve, a pálcája egy intésére eltűntek a ráncok a kislány talárjáról és az alkarjára csúszott kesztyűk is visszaúsztak eredeti helyükre. Végül a nő szeme a kislány arcán állapodott meg, majd néhány másodperc után a férjére siklott. Pansy szerencsétlenségére sok tulajdonságát örökölte az apjától. Talán a legszembetűnőbb hasonlóságot az orruk mutatta, mely mindkettőjüknek erősen felfelé ívelt, enyhe malacorr beütését keltve. Valdarella csak reménykedett benne, hogy idővel a lánya vonásai finomodni fognak.
- Pansy, ugye nem kell emlékeztesselek rá, hogyan illik viselkedni egy ilyen ünnepélyen?! – mondta szigorú hangján, mire a kislány csak megrázta a fejét. – Helyes! Lény kedves Dracóhoz, ha jó férjet akarsz majd magadnak.
- Rendben, anya – bólintott az alig hétéves Pansy Parkinson, majd megfogva apja kezét, készségesen várta a hoppanálást, ami az éves Malfoy Karácsonyi bálra repíti majd.

Miután a Pansy betöltötte a tizenegyedik évét, már alig várta, hogy felszállhasson a piros expresszre, ami majd egészen a Roxfortig repíti őt. Miután a nyár elején megkapta a levelét, nehezen tudta visszafojtani az izgalmát, főleg miután a pálcáját is a kezében tudhatta. Szeptember elsején a vonathoz az édesanyja kísérte ki, akitől mindössze néhány hideg tanácsot kapott, és jópár szigorú utasítást.

- Pansy, remélem tudod, hogy mit képviselsz – mondta neki búcsúzóul az anyja, aki igyekezett magukat távol tartani a tömegtől, és a sárvérű fertőtől. Sárkánybőr kesztyűbe bújtatott kezeit szigorúan maga előtt tartotta és még a lányához sem volt hajlandó hozzányúlni.
- Igen, anyám – bólintott Pansy, akinek egyenes, sötétbarna haja az állát súrolta, miközben a talárján lévő ezüst tündérszárny brosst érintették ujjai, melyet a nagyszüleitől kapott a beiskolázásának jutalmául. – Nem hozok szégyent a Parkinson névre.
- Azt ajánlom is –húzta kényszeredett mosolyra a száját Valdarella és mereven kétszer megpaskolta a lánya vállát, majd enyhén lökött rajta, hogy az induljon el végre a vonat felé.
- Viszlát, anyám! – fordult meg Pansy, akinek a hideg közömbösség már szintén részéve vált. Mikor az anyja fellebegtette a poggyászát a vonatra, Pansy rögtön Draco és Crack keresésére indult. Nem volt kérdéses számára, hogy mindhárman a mardekárban kötnek majd ki, és hogy ez a megfelelő társaság számára, amit a szülei is el fognak ismerni.

Pansy már az első évében megtapasztalta a hatalom és a felsőbbrendűség érzésének mámorát, miközben előszeretettel uralkodott felettük, és irányította a nála gyengébb, vagy szelídebb jellemmel megáldott társait. Mindig szívesen ócsárolta a véráruló Weasleyket, vagy néhány hugrabugos diákot, oldalán Dracóval, akivel közösen adták egymás alá a hippogriffet. Pansy a szüleitől eltávolodva még inkább felvette jellemzőiket, legyenek azok rosszak, vagy jók. Úgy járt az iskolában, ahogy anyjától látta otthon, és hideg lenézéssel illetett mindenkit, aki alatta állt. Bár Hermione Granger különös figyelmét élvezte ezen a téren. Miután a Malfoy fiú állandó célpontjának tette meg Szent Pottert és a sleppjét, Pansy is örömmel sértegette a griffendéles triót. Hermione Granger volt minden, ami ő nem, és ezt sosem félt kihangsúlyozni. Azonban volt valaki, akit Pansy a kedetektől ki nem állhatott. Még Harry Potter kis barátnője sem idegesítette Pansyt soha annyira, mint amennyire Vikitria Henderson. Az a kis félvér semmirekellő, valahogy felkeltette Draco figyelmét és mindig elrontotta Pansy közös délutánjait a fiúval, akárhányszor csak felbukkant. Pansy soha nem is értette, hogy került közéjük Henderson, de szívből utálta a lányt, mind a közönséges viselkedése, mind pedig Draco figyelmének ellopása miatt. Amikor év végén a fiú összeveszett az idegesítő griffendéles lánnyal Pansy alig bírta ki, hogy ne vessen arra minden második percben egy leereszkedő mosolyt.

Pansy a második roxforti éve is hasonlóan telt. Azonban a sárvérűek kővé válása megrémítette őt. Hiába tudta magáról, hogy a vére garancia a biztonságára, mégis tétova léptekkel közlekedett a folyosókon, és amikor Draco a sárvérűeket fenyegette mardekár utódjának visszatérésével, Pansy gúnyos mosolya csak komoly erőfeszítések árán maradt az arcán. Sosem tagadta, hogy nem véletlenül nem került a griffendélbe, ám Pansy tudata lassan kezdte megformálni saját magát. Minden hiányosság, amit kamaszkora korai éveiben felfedezett magában, csak még inkább szította az ellenszenvét azokkal szemben, akikben ez megvolt. Bár szerette maga mellett tartani, ki nem állhatta a Greengrass lányokat, főleg nem Daphne-t. Daphne a szőke hajával, és az aranyvére ellenére szerető családjával mindig is tüske volt Pansy szemében, azonban ezt sosem mutatta ki. Hiszen jól nevelték, tudta, hogy kiket tartson közel magához, és hogy ehhez mikor fogja be a száját. Akkor sem szólalt meg, mikor otthon apja órákat panaszkodott a „mugli pénzen felkapaszkodott senkikre”, akiket szülei csak nagy önmegtartóztatás árán voltak képesek elviselni az összejövetelek alkalmával. Pansy ilyenkor mindig csak a csomagokra, és a kedves szavú, többoldalas levelekre gondolt, amit Daphne a szüleitől kapott, és amiért mindig is irigyelte a másik lányt.

- Mocskos kis sárvérű – nevetett Crack, bár Pansy abban sem volt biztos, hogy érti a szó jelentését. Draco csatlósait ő maga sem tartotta többre, mint a szőke Malfoy fiú. Nagydarab, haszontalan és lomha jószágok voltak. Pansyt leginkább két nagy disznóra emlékeztették, de a céljuknak pont megfeleltek. Megfélemlítették a náluk kisebbeket, amit Pansy és Draco is szeretett kihasználni. A lány szeretett rájuk úgy gondolni, mint két otromba, csúnya, nagy manóra. Pont úgy ugráltak nekik, mint otthon a házimanóik. Bár azoknak valószínűleg több eszük van gondolta Pansy.
- Igen az – felelte hideg mosollyal, de csak arra tudott gondolni, hogy ami Grangert megdermesztette, az meg tudná dermeszteni őt is. Elvégre senki nem tudta ki, vagy mi áll a támadások mögött. – Megérdemelte az a betolakodó kis parazita. Semmivel nem jobb, mint egy koszos házimanó! – húzta fel az orrát Pansy is, és bár társaságban beszélt csak Dracóra nézett, várva annak elismerését a sértésért. Pansy szemében itt a fiú testesítette meg mindazt, amit otthon az apja. Meg akart hát felelni neki, és élvezettel nyugtázott minden alkalmat, amikor ez sikerült. Az apjától elmaradt dicséretekért kicsit kárpótolták Malfoy elismerő pillantásai. Pansy az iskolában úgy érezte, végre jól cselekszik, és társai elismerése csak még inkább növelte hűségét velük és az eszmékkel szemben.
- Pontosan – mosolyodott el gonoszan Malfoy is.
- Kíváncsi vagyok ki áll mind e mögött – gondolkozott szándékosan hangosan Pansy. – Biztosan valaki csodálatos. Nincs nagyobb dicsőség, mint megszabadítani a rendes varázslókat ezektől a förtelmektől. – Miután Pansy úgy érezte kellőképpen felvezette a kérdését egyenesen Dracóra nézett. - Draco, ugye elmondanád, ha te lennél Mardekár utódja? – hajolt közelebb a fiúhoz miközben igyekezett nyájas hangszínt megütni. Bár valójában nem dicséret céljából kérdezte. Mindössze halott néhány negyedikes griffendélest ma a Nagyterem előtt erről sugdolózni, és úgy érezte tudnia kell. Elvégre ha Draco az, nem kell félnie.
- Akármennyire is szeretnék én lenni, nem. Nem én vagyok – mondta unottan és talán kissé irigykedve Malfoy, mire Pansy mosolya megint az arcára fagyott.
- Monstro? Crack? – nézett másik két majomra Pansy, de úgy tűnt nekik még a kérdésről sincs fogalmuk, ezért gyorsan elvetette az ötletet, miszerint ők lennének mardekár utódjai.

A harmadév Pansy számára szintén a saját fölényének bizonyításával telt. A nyáron, apja és anyja nagy örömére úgy tűnt, sikerült felkeltenie Draco figyelmét, és ezért elnyerte élete első dicséretét apjától. A tanév kezdete semmi újdonságot nem jelentett Pansynek, aki a vonat utat végig azzal töltötte, hogy Draco fülébe sugdolózott, hol viccesnek szánt dolgokat, hol kedveseket. Crack és Monstro tökéletesen el tudta magát foglalni az evéssel, ami mind Dracót, mind Pansyt bosszantotta és untatta. Abban az évben Pansy nem felejtette el szobatársnői orra alá dörgölni, hogy márpedig ő lesz a leendő Mrs. Malfoy, amivel elnyerte néhányuk irigységét, viszont akinek szánta az sosem figyelt fel erre. Daphne mindig csak mosolygott és megkérdezte Pansyt, hogy vannak Dracóval, ami a végletekig irritálta Parkinsont.

- Aztán Draco azt mondta, már alig várja, hogy náluk ebédeljünk karácsony másnapján – mesélte Pansy Millicentnek, de közben félszemmel végig Daphne-t nézte, aki az unikornisokról olvasott egy cikket a Hírverőben.
- Bár csak Draco engem is észrevenne – motyogta Millicent, és kicsit behúzta a hasát, miközben Pansy sovány alakját nézte, ahogy az egyik széken ült a ruhásszekrényeik mellett.
- Hová gondolsz, Millicent? – villantak hirtelen Pansy összehúzott szemei a kicsit kövér Millicent felé, aki úgy tűnt megbánta a hirtelen kijelentését.
- Én csak arra gondoltam, hogy bárcsak nekem is lenne valakim, úgy, mint ahogy neked van Draco – suttogta a lány, mire Parkinson vetett rá, egy jobban is teszed, hogy átgondoltad pillantást.
- Neked mi a véleményed Daphne? – nézett a szőke hajú lányra Pansy, és alig várta, hogy az is valami hasonlóval álljon elő, mint Bulstrode. Szomjazta Greengrass féltékenységét, de hiába.
- Nem tudom, Draco nekem kicsit durva. Én jobb szeretnék valaki olyat, mint mondjuk Blaise Zambini. Aki kedves, és okos – tette le az újságát Daphne, és kioldalazva az ágya szélére kuncogni kezdett. Pansy megbotránkozását egy pillanatra nem is tudta elrejteni. Fel nem foghatta, hogy képes Daphne mindig olyat mondani, amitől még jobban utálja.
- Zambini, csak egy magasra jutott félvér – mondta végül Pansy, és el is fordította a fejét. – Különben is, az anyja az elit mocska. Több férje volt már, mint ahányat meg tud számolni a két kezén. Zambini pedig pont az egyik mocskos sárvérűtől született. Anyám még hozzászólni sem hajlandó, és én sem.
- Na és? Savanyú a szőlő Parkinson, hogy még így is jobb nálad? – szúrta közbe éles hangján Tracey Davis, aki az ágyán ülve fényezte a seprűjét. Ő volt a lányok közül az egyetlen, aki sosem volt hajlandó követni Pansyt. Mindig megtalálta a módját, hogy belekössön a Parkinson lányba, viszont a származása miatt Pansy nyíltan vágott vissza neki, és mutatta ki irányába való utálatát, és lenézését. Hiszen alatta volt, senkit nem érdekelt.
- Ne érezd magad megbántva Davis, nem tehetsz róla, hogy nem érsz fel hozzánk, csak fogad el – vágott vissza Pansy, majd intve Bulstrode-nak, hogy kövesse, elhagyta a hálót.

A negyedév Pansy számára talán a legcsodálatosabb volt mindközül. A Trimágus tusa kezdetével számos alkalommal volt lehetősége megalázni Grangert, azt a felkapaszkodott sárvérűt és ezzel egyidejűleg Hendersonba is bele tudott rúgni néhányszor. Sőt, ami kifejezetten nagy elégedettséggel töltötte el, hogy legtöbbször a szőke griffendéles ócsárolását nem is ő, hanem Draco kezdte. Az már csak hab volt a tortán, hogy eközben Potter hírnevét is lehordhatták a sárga föld alá. Miután Rita Vitrol felfedezte Pansy hajlandóságát a dolgok kiteregetésére, rendszeresen váltottak baglyot, és egyszer még Roxmortsban egy teára is összefutottak. Pansy elemében érezte magát, és mindez akkor tetőzött, amikor megkapta Draco meghívóját a Karácsonyi bálra. Malfoyhoz illően, Draco nem csak elé állt és elhívta, hanem reggelinél egy bagoly, keménypapírra, aranyszínű tintával írt meghívót pottyantott Pansy elé. Pansy izgalmának semmi sem szabhatott határt, még anyja hideg levelei, és apja állandó elutasítása sem. Millicent, Daphne és Henderson létezése is kevésbé zavarta abban az évben Pansyt, mert Draco osztatlan figyelmét élvezte.

- Nagyon szép vagy, Pansy – mondta megfeszített álkapcsokkal Draco, amikor a lány kilépett a klubhelyiségbe a hálószobák folyosójáról. Mindenki más meg tudta volna mondani, hogy valószínűleg Draco csak a szülői nyomásnak engedelmeskedve viselkedett így, de Pansy egész este egy másik világban lebegett. Minden maga volt a tökéj számára. A ruhája szebb és drágább volt, mint a többieké, a haját profi mozdulatokkal, egy hetedéves mardekáros lány csinálta, és Draco egész este csak vele táncolt. Csakis, csakis vele. Pansyvel. Senki mással. És főleg nem azzal az alávaló kis Hendersonnal. Úgy tűnt az este végére talán a Malfoy fiú is feloldódott kicsit Pansy társaságában, és amikor a Walpurgis leányai játszottak a színpadon Draco behúzta Pansyt az egyik feldíszített fenyő mögé a nagyteremben és életükben először megcsókolta.

Ennél szebb és romantikusabb dolgot Pansy el sem tudott volna képzelni, és onnantól kezdve Dracóval egy párnak számítottak, bár sok minden nem változott a kapcsolatukban. Időnként a szőke fiú is végigsimított Pansy kezén, vagy haján, esetleg ritkán váltottak néhány csókot. Mindezt a szokásos aranyvérűekre jellemző távolságtartással. Talán a rövid románcuk volt az, ami a szülői elvárások és az elvárt távolságtartás miatt lerontotta a kapcsolatukat. Pansy és Draco ritkábban töltött együtt időt a Parkinson lány és szülei bánatára. Mindez teljesen megváltozott az év végével. Pansy a nyáron egyáltalán nem is találkozhatott Dracóval. Ugyanis apja meggyőződése volt, hogy a Sötét Nagyúr visszatért, ami pedig nem jelentett mást, mint a Malfoyok egyértelmű oldalfoglalását. Derwis Parkinson többé nem foglalkozott még annyit sem a lányával, mint előtte. Naphosszat csak az irodájában ült, zárt ajtók mögött, és magában motyogott. Pansy néha belehallgatott apja félelemmel átszőtt monológjaiba, főleg ha az anyjával beszélgettek az egyik társalgóban.

- Nem tudom, meddig csinálhatjuk még ezt Valdarella! Nem tudhatjuk, hogy az akit-nem-nevezünk-nevén beéri-e most is csak az anyagiakkal. Az első háború alatt látszólag semlegesek tudtunk maradni, de mi lesz most? – kérdezte kétségbeesetten Derwis a feleségét, aki egyenes háttal és faarccal meredt a férjére, aki remegő kézzel nyúlt az újabb Lángnyelv-whiskys pohara után.
- Szedd össze magad, Derwis – sziszegte Pansy anyja, amire még ő is összerándult a függöny mögött, nem hogy az apja.
- Te ne utasítgass engem! – mordult fel az apja némi szünet után, és előre dőlve megragadta az anyja ölében nyugvó kezeit. Ha Derwis szorítása fájdalmat is okozott a nőnek, az nem mutatta. – Nem tudod, hogy milyen ő! Nem ismered a félelmet, amikor kibontod a levelet, ami felszólít, hogy csatlakozz, vagy fizess! Sőt, már az is kiváltság, ha Tudjukki nem tart elég megbízhatónak, hogy a szolgálatába állj! Fent kell tartanunk ezt a látszatot. Meg kell szakítanunk minden kapcsolatot a híveivel! Én nem kockáztatom a családunk hírnevét!
- Akkor megszakítunk minden kapcsolatot. Már végig csináltuk egyszer, Derwis. Bár, ha több bátorság szorult volna beléd, a Nagyúr pártjára állnál. Pont olyan gyáva féreg vagy, mint az apád volt – mondta ismét dermesztő hidegséggel Vandarella, majd felállt a fotelből, amin eddig ült. – Ha nem félnéd a következményeket, te is azt tennéd, ami helyes, és megtisztítanád a világunkat a betolakodó fertőtől! De bújj csak el a demokratikus Minisztériumod mögött, hivatkozz arra, hogy így több hasznod van, és rettegd a Nagyúr haragját, ameddig az el nem ér!

Pansy ötödévében tehát megválogatta miről is számol be szüleinek, de Dracóval való barátsága ezentúl nem képezte levelei tárgyát. A Malfoy fiú úgy viselkedett, mintha az egészről mit sem tudna. Pansy néha nem tudta eldönteni, hogy Dracó ennyire jól játssza, hogy nem biztos a Nagyúr feltámadásában, vagy a szülei tényleg nem avatták be. Minden esetre érezni lehetett a változás szelét. Az aranyvérű családok megint két részre szakadtak. Akik lassan nyíltan felvállalták hűségüket Tudjukkinek, és azokra, akik súlyos galleonokkal, de megvásárolták maguknak a látszólagos függetlenségüket. Pansy nem látta többet Monstro anyját a Parkinson Villában teázni, és Narcissa Malfoy is tartózkodóvá vált az anyjával szemben. Semmi nem volt ezentúl, sem egyszerű, sem világos. Pansy az iskolában szívesen állt be Umbridge seregébe, és még mindig élvezettel piszkálta a griffendéleseket - főleg Hendersont -, ám ezek a dolgok, már nem okoztak számára olyan jóérzést, mint azelőtt. A helyzet komolysága lassan kerítette őket hatalmába, de végül mindenkit elért. Miután Malfoy apját Azkabanba csukták a Minisztériumi ügyek miatt, már Pansy sem mert olyan nyíltan Draco közelében lenni, bár életében először sajnálatot érzett a fiú iránt. Kezdték belátni, hogy az olyan erőszakosan beléjük nevelt előítéletek őket sem mentik meg mindazoktól a szörnyűségektől, amik ezután fognak következni. Pansy ismét félni kezdett, és emiatt még undokabb és hidegebb lett azokkal szemben, akiket addig igyekezett mindig a legmegnyerőbb oldalával megközelíteni.

A hatodév előtti nyár Pansy számára nem jelentett mást, mint az elszigeteltséget és a magányt, a félelem köntösébe öltöztetve. Apja szinte a paranoia szintjéig jutott, anyja undora velük szemben pedig soha nem látott mértékeket öltött. Nem beszéltek sem egymással, sem mással. Pansy még azt sem tudta eldönteni, hogy a Roxfort Expresszre való felszállása megváltás volt, vagy csak egy újabb rémálom kezdete. Amikor hideg pillantással elbúcsúzott anyjától, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mintha a háttérben, az egyik oszlop mögött, ami a peronon állt, Narcissa Malfoyt látta volna, könnyes arccal. Amikor behúzta a poggyászát a fülkéjükbe, Pansy majdnem elsírta magát Dracót meglátva. A szőke fiú arca szürke volt, majdnem, mint a hamu, a szemei pedig félelmet és ürességet tükröztek. Pansy nem emlékezett rá, hogy Malfoy a tavalyi év végén is ennyire gondterheltnek nézett volna ki, még az apja bebörtönzése után sem. Mindebből pedig egyszerű volt levonnia a következtetést, miszerint a Malfoy család számára is valósággá vált a rémálom. Miután Pansy túltette magát a dolgon, és visszanyerte a látszólagos józanságát, leült Blaise Zambini mellé, mit sem törődve már a fiú származásával. Pansy számára az év folyamán egyre több állítás dőlt meg. Vagy ha meg nem is dőlt, jelentőségét vesztette. Minden egyes újabb meggyilkolt családdal egyre jobban kezdett félni ő is. Már nem érdekelte sem a griffendélesekkel való csatározás, sem Daphne tökéletes családja. Pansy egész évben arra törekedett, hogy semleges maradjon. Nem hangoztatta többé a véleményét az alatta állókról, és igyekezett a szülei mintájára mindig diplomatikus válaszokat adni. Egyetlen alkalom volt csak, amikor ez a diplomatikus magatartás a csíráiban bukott el, de Pansy ezt az egy alkalmat nem bánta meg.

- Tudom, hogy ő az! Apád miatt büntet, igaz? Azért mert ő elbukott?! – suttogta mérgesen Pansy Draco fülébe, aki a móló végén állt a Fekete-tó partján. – Hallottam a Minisztériumban történtekről, Draco.
- És akkor mi van? Semmit nem tudsz, Pansy! – mordult rá Draco, mire Pansy hátrált egy lépést.
- Már, hogyne tudnék! Szerinted nálunk otthon, minden boldogság, unikornisok és szivárvány? – morogta vissza a lány is, és ismét lelépve azt a fél métert újra Malfoy arcába bámult. A gyermeteg barátságuk, ami a közös hobbijukra, mások megalázására épült, már rég a múlté volt. Bár napközben nem beszéltek, kialakult közöttük egyfajta megértés a másik helyzete irányt. Pansy képes volt órákig nézni, ahogy Draco a reggelije fölé hajolva mered maga elé, hiszen tudta, nem tehet semmit, ami nem kerülne a saját biztonságába. A fiú pedig szintén gyakran bámulta őt, néha félelemmel a szemében, néha amikor ezt Pansy szemei tükrözték, megértéssel. Egyikőjük sem volt szerelmes soha a másikba, nem igazáb, de ebben az évben a kapcsolatuk egy új szintre lépett. Úgy tűnt Draco is felismerte ki igazán hűséges hozzá és ki nem.
- Akkor sem tudod, hogy ez milyen… - nyögte Malfoy, és a vállai végleg előre estek.
- Akkor mondd el! – követelte Pansy, és a másik elé állva megragadta annak vállát. – Nekem bármit elmondhatsz, Draco.
- Ezt nem. Ezt nem mondhatom el senkinek – söpörte le Pansy kezeit Malfoy, és leguggolt a mólón, majd végül le is ült annak a szélére. – Nem tudom megcsinálni, képtelen vagyok rá!
- Fogalmam sincs, hogy miről beszélsz – ült le Pansy is, és a vizet kezdte bámulni, mert már nem bírta nézni a régi gyerekkori szerelmének arcát. Milyen régen is volt már, amikor csak abból állt egy napjuk, hogy elsősöket ijesztgettek és Pottert mocskolták. Még Henderson idegesítően közönséges kommentjei is hiányoztak neki. – Nézd, Draco, muszáj megtenned, amit mondd! Ne érdekeljen, hogy mások mit gondolnak, gondolj magadra! – mondta végül Pansy, bár maga sem tudta pontosan, hogy miről beszél. – Csak tedd meg!
- Nem tudom… - suttogta Malfoy.
- De igenis meg tudod! – nézett megint Pansy Draco Malfoyra.

Pansy a hetedév előtti nyarat anyja szüleinél töltötte Németországban. Valdarella férjével szembeni undora arra késztette, hogy néhány hónapot a szülei csendes Kastélyában töltsön, ezért az iskola végeztével Pansy is ide utazott. Már nekik sem volt olyan egyszerű elhagyni Angliát. A Minisztérium korruptsága egyszer kézelfoghatóbb volt. Pansy egész nyáron nem csinált mást, csak olvasott a könyvtárban és a nagyanyjával teázott, aki még a legelfogadhatóbb családtagjának számított.
Az ősz beköszöntésével azonban vissza kellett utaznia a szigetre, és hazaérkezve nem talált mást, csak apját, akit a paranoia teljesen megbolondított. Pansy nem tudta eldönteni, hogy ez furcsa megelégedéssel tölti el, vagy még nagyobb félelemmel. Apja naphosszat ült még mindig a dolgozószobájában, és papírokat rendezgetett, de néhai hideg pontossága már a múlté volt. Néha Pansy azon kapta, hogy üres lapokat rak az asztal egyik végéből a másikba, és közben hangosan ad össze számokat. Majd mormog valamit, és előről kezdi az egészet.
Mikor Pansy a Roxfort Expresszre szállt, már tudta, hogy ez az év drasztikusan más lesz, mint az eddigiek. Az egész utat Millicent Bulstrode és Crack társaságában töltötte, de egyikőjükhöz sem szólt egy árva szót sem. A szobatársai közül csak Millicent tért vissza. Pansy úgy érezte már novemberben, hogy még Tracey Davis társaságát is szívesen elviselné, ha ez az egész végre véget érne. A Greengrass lányokat persze kivették az iskolából, ami szintén még magányosabbá tette Pansyt, és bár ezt tudta, mégis azt mondogatta magának, hogy igazából örül, hogy ebben az évben nem kell elviselnie Daphne tökéletességét. Azt viszont sehogy sem fért a fejébe, amikor Draco mellett ismét meglátta Hendersont. Mirolt.... mindegy. Hallott pletykákat a nyáron, de ezek szerint igazak voltak. Mégis Pansy nem tudott elvonatkoztatni attól, hogy a lány mindig olyan vehemensen védte az ártatlanokat, és ajnározta a tökéletes szüleit. Hogy képes valami ilyen hirtelen váltani? Hogy lehet megbízni valakiben, akinek ennyit jelent a saját magához való hűsége? Pansy már előtte is gyűlölte a köpönyegforgatókat, de Henderson ezt új szintre emelte nála. Ahányszor csak meglátta a lányt Dracóval nem felejt el grimaszolni. Nem volt féltékeny már rá, amiért Dracóval volt, bár titkon még mindig vonzódott a fiúhoz. Nem, csak féltette Malfoyt, aki különös helyet foglalt el a szívében. És gyűlölte, hogy az a felkapaszkodott, muglinak nevelt senkiházi, akinek kevesebb volt az erénye, mint az ujjai száma egykezén nem tartozott senkinek kötelezettségekkel. Pansy is csak ezt akarta. De tudta hol a helye, és tudta, hogy a családjához való hűsége nem rendülhet meg. Amikor a csata elején Potter megjelent a Nagyterem közepén, Pansy már tudta, hogy nincs menekvés, és ez lesz a mindent eldöntő csata. Már csak azt kellett elintéznie, hogy még véletlenül se legyen a közelben. Semmi mást nem érzett már hónapok óta csak elfojtott félelmet és magányt. Hiányzott neki Draco társasága is, így amikor Potter ott állt középen, a Nagyúr pedig felkínálta nekik a választás lehetőségét, nem tudta megállítani magát, és a mardekáros tömeg szélére kiverekedve remegő kézzel mutatott Harry Potterre.
- Mire vártok még? Valaki fogja meg!

   ͼ Jellem ͽ

Pansy mindenki számára megtestesíti mindazt, amit egy aranyvérű lánytól elvárnak. Hideg, megfontolt, és követi a hagyományokat. Mindig pontos, elegánsan öltözik, és tisztában van a villák sorrendjével az asztalon. Udvarias, számító és tudja, hogy érje el, amit akar. Mégis ha elvonatkoztatunk a neveltetésétől, és attól, hogy a legtöbb gonoszságát a szülei nélkülözése szülte, Pansy egy rendes lány. Ha nem kéne megfelelnie az elvárásoknak, és ha nem nevelték volna belé, valószínűleg jóval vakmerőbb lenne, és fel merné vállalni a szeretetéhségét. Az utálat és az öngyűlölet sokszor üti fel a fejét benne, amit másokon vezet le. Ezért kötözködik, és ezért szeret megalázni másokat.
Egyértelműen vezető egyéniség, semmi percbe telt neki a legtöbb lányt a csatlósává varázsolnia. Legtöbbször úgy tűnik, mintha nem lenne igazságos, de döntő kérdésekben tiszták a meglátásai. Azt is hamar belátta, hogyan kell viselkednie, hogy megtarthassa a jó hírnevét az aranyvérűek között, de ne kelljen állást foglalnia egyik oldalon sem.
Pansy bosszúálló típus, és élvezettel mocskolta be Grangert a Prófétának, arra gondolva, hogy ez majd jó lecke lesz nekik, hogy ne próbálják meg még egyszer megátkozni Dracót. Ő is azon emberek táborát erősíti, akik képesek kivárni a megfelelő alkalmat, és akkor odaszúrni, amikor az illető a legkevésbé van arra felkészülve, és a legjobban fáj neki. Nem érdemes vele ujjat húzni. Pansy, ha akadémiailag nem is olyan okos, mindig is megvolt a magához való esze, és az a fajta csavar a gondolkodásában, ami ravasszá és kiszámíthatatlanná tette őt.

ERŐSSÉGEK ͽ gyors észjárás, hűség, empátia, ravaszság, hűség
GYENGESÉGEK ͽ gyávaság, szabálykövetés, hiszti, kisebbségi komplexus, szeretethiány

   ͼ Apróságok ͽ

MINDIG ͽ mágia, a Swansea-i villájuk, talárok, divat, törpegolymókok, Draco, repülés
SOHA ͽ Valdarella és Derwis Parkinson, Daphne, háború, köpönyegforgatás, Henderson, gyávaság
HOBBIK ͽ Pansy szeret repülni, és a Szombati Boszorkányt olvasni, vásárolni az Abszol úton, és játszani Anastaciával, a törpegolymókjávall
MERENGŐ ͽ Pansy legszebb emléke, amikor negyedévben Dracóval ment a Karácsonyi Bálra, a legrosszabb pedig, amikor rájött, hogy az apja végleg megbolondult
MUMUS ͽ a halál, Tudjukki és a háború minden következménye
EDEVIS TÜKRE ͽ egy olyan aranyvérű család, mint a Greengrassék, Pansy mindig is arra vágyott, hogy a szülei szeressék, a tükörben az esküvőjének napját látja, ahogy Draco átöleli őt, és az apja a vállukra teszi a kezét, miközben mosolyog
SZÁZFÜLÉ-FŐZET ͽ hideg szürkészöld színe van, és egy kis kevergetés után leginkább a higanyra hasonlít, az íze pedig szinte elviselhetetlenül keserű
AMORTENTIA ͽ fűszeres férfi parfüm, a tiszta téli levegő, valamint a levendula jellegzetes illata
TITOK ͽ az iskolában senki nem tudja, hogy Pansy apja megbolondult
AZT BESZÉLIK, HOGY... ͽ …titokban én is halálfaló vagyok.

   ͼ Család ͽ

APA ͽ Derwis Alecktro Parkinson; 52; aranyvérű; utálják egymást
ANYA ͽ Vandarella Parkinson; 43; aranyvérű; utálják egymást
ÁLLATOK ͽ Anastacia, a törpegolymók

CSALÁDTÖRTÉNETͽ

„Qualis ab incepto”
The same as from the beginning

A Parkinson név eredete visszavezethető a görög Petros névre, amelynek jelentése „kő”, vagy „szikla”.
Pansy már kiskorától kezdve betéve tudta a család történetét egészen visszavezetve Alexius Parkinsonig, aki a Roxfort építésének finanszírozásában segédkezett. Ő volt az első Parkinson, akiről feljegyzések készültek. A Parkinson család már az ezeregyszázas években komoly vagyon birtokosa volt, és ezzel együtt a befolyásuk is számottevő volt. A család főága sosem hagyta el a Brit-szigeteket. Azon kevés aranyvérű családok közé tartoznak, akik még üzlet céljából sem érintkeztek soha a muglikkal, még a Titoktartási törvény életbelépése előtt sem. Annál inkább jelen voltak mindig is a mágikus tőzsdén, gyakran kereskedtek ritka, külföldi bájital hozzávalókkal, vagy varázslényekkel. A hatalmas Parkinson-széf az egyik legmélyebben fekvő a Gringotts széfei közül, és még sosem fenyegette a kiürülés.
Emelett pedig mindig képesek voltak fenttartani a tiszteletet, ami körülvette őket, még a többi aranyvérű család részéről is. A Parkinson család méltán rangos, ugyanis a harmadik legrégebbre visszanyúló történelemmel rendelkezik a Blackek és a Malfoyok után. Soha senki mást nem is ismertek el maguknál feljebbvalóknak, és az muglipénzen felkapaszkodott újgazdag aranyvérű családokat néha még a sárvérűeknél is kevesebbre tartják.
A Parkinsonok mindig is különösen nagy odafigyeléssel kezelték a különböző hatalomváltásokat, és igyekeztek semlegesek maradni. Látszólag mindig pártatlanok voltak, azonban ezért gyakran rengeteg arannyal fizettek. Bár valószínűleg közelebb álltak mindig is a sötét oldalhoz, ezt soha senki nem bizonyította. Mégpedig azért mert egy Parkinson mindig félreteszi a saját nézeteit a család jó hírének érdekében.
Az első háború alatt Pansy apja a Minisztériumban dolgozott, és esetenként jelentéktelen információkat szolgáltatott ki a Sötét Nagyúrnak. Emellett pedig havonta támogatta a Tudjukkit nagy összegekkel. Így amikor a Sötét Nagyúr elbukott a Parkinson család hírneve nem csorbult, hiszen Derwis Parkinson be tudta bizonyítani, hogy nyomás alatt cselekedett, félelemből, és hogy sosem támogatta a nagyúr nézeteit. Tehát a Parkinsonok nem vettek részt az első háborúban, és a mostaniban sem tervezték. Ugyan azt a megállapodást kötötték Tudjukkivel, mint az első alatt. Azonban Derwis Parkinson idegei már nem voltak a régiek. Vandarella Parkinson végleg visszaköltözött Németországba, és újra felvette a kapcsolatot régi társaságával, a német aranyvérű elittel. Pansy pedig két tűz közé szorulva csak azt tudta, hogy semlegesnek kell maradnia.

   ͼ Külsöségek ͽ

MAGASSÁG ͽ 162 cm
TESTALKAT ͽ átlagos
SZEMSZÍNͽ zöld
HAJSZÍN ͽ sötétbarna
KÜLÖNLEGES ISMERTETŐJEGYͽ malacorr
KINÉZET ͽ Pansy megjelenése mindig elegáns, szereti a sötétebb tónusokat és a letisztult formákat. Az iskolai talárja is méretre szabott és a legjobb anyagokból készült. A kisugárzása magabiztos és felsőbbrendű. Pansy szereti sminkelni magát és mindig időt szán arra is, hogy a haját tökéletesen megcsinálja. Legtöbbször kibontva hordja azt, vagy néhány tincset hátratűz. A kis tündérszárny kitűző pedig sosem hiányozhat a melléről.

   ͼ Tudás ͽ

VARÁZSLÓI ISMERETEK ͽ Pansy az iskolában sosem teljesített a legjobban, de ez nem is volt elvárás tőle. A közepes tanulók táborát erősíti, bár egy kicsi talán lehetne jobb is, ha érdekelné az iskola. A tanulásra mindig is minimális idő fordított, pont annyit, hogy a jegyei jobbak legyenek, mint Cracknak és Monstrónak, de ha tehette a könyvtár poros polcait minden áron elkerülte. Kifejezetten utál magolni, ezért a gyakorlati tárgyak mindig is jobban mentek neki, kivéve a bájitaltan, mert ahhoz még Piton kivételezésével sem volt semmi tehetsége. Pansy erősségei talán a bűbájok, nem véletlen tehát, hogy a bűbájtan a kedvenc tantárgya, bár a jóslástant is szereti.
FELVETT TÁRGYAK ͽ Jóslástan, Repüléstan, Legendás Lények Gondozása
PÁLCA TÍPUSA ͽ 12 hüvelyk, cédrus, unikornisszőr, merev
RBF ͽ Átváltoztatástan – E
   Bájitaltan – B;
   Bűbájtan – K;
   Sötét varázslatok kivédése – E;
   Gyógynövénytan – B;
   Mágiatörténet – B;
   Asztronómia – E;
   Legendás lények gondozása – E;
   Repüléstan – V;
   Jóslástan – K;

   ͼ Egyéb ͽ

AVIALANY ͽ Scarlett Bryne