|
|
« Válasz #15 Dátum: 2018. 04. 23. - 18:45:17 » |
+2
|
V I Z S G A
~~ ❈ ~~
Szóval vizsga. Hogy én hogy utálom ezt! Pedig mindenki azt hihetné, hogy ó hát kis ügyes-okos hollóhátas. Biztos imádja. Meg lételeme. Na ja, hát pont. Mintha nekem nem lenne életem. Tény, jó belemélyedni egy könyvbe, sőt, imádok alkalmasint elveszni a tudomány oltárán, na de azért a vizsgadrukk nem hiányzik. Hogy is lehet nyomás alatt teljesíteni kérem szépen? És mégis itt ülök, várva hogy Fawcett kiossza a pergameneket. Mikor a papír lecsapódik az orrom elé félve lesek rá. Aztán nagyokat pislogva olvasom át kétszer a lapot. Jól látok? Valóban jól? Tehát inferiusok. Ó remek. Az élőholt zombikban vajon mi a móka? Sose értettem. Na mindegy. Azért szorgosan nekiállok körmölni
Amint megvagyok mély sóhajjal olvasom át újra. Egész sokat tanultam rá és relatív egyszerűnek érzem a kérdéseke,t mégis olyan érzésem van, mintha kihagytam volna valamit. Aztán végül vállat vonva dobom le a pennám. Elegem van. Buktasson meg Fawcett ha ahhoz van kedve. Nem érdekel már. Dacosan pillantok rá, miközben elkezdi ecsetelni a gyakorlati részt. Arcom grimaszba rándul az év végi jegy emlegetése hallatán. Bah! Kinek hiányzik hogy itt stresszeljen minket? Minden esetre követem az utasítását, mert jobbat úgy sem tehetek. Közbe persze mi történik, na mi? Hát naná hogy a kezem tördelem. Szégyen gyalázat, de izgulok. Utálok élesben vizsgázni, én csakis elméletben vagyok jó, de abban aztán nagyon. Így hát kissé megilletődötten lépek be a terembe. A sarokban mintha Willow alakját vélném felfedezni, de nem különösebben foglalkozom vele. Mindössze csak görcsösen kapaszkodom a rózsafa pálcámba, remélve hogy az majd kisegít a bajból. Mély levegőt igyekszem venni, hogy lenyugtassam vadul száguldó idegeimet, de nem igazán járok sikerrel. Nem tudom meghatározni melyik pillanatban is bukkan elő, elém a lény, de a gomolygó füstös alak egyértelműen ellenem ármánykodik. Az alakja eleinte Eric arcképét veszi fel, aki mintha rám emelné a tekintete mellett a pálcáját, vad, őrjöngő pillantással. Már majdnem rákérdeznék, hogy mégis mi a frászt keres itt és mégis mennyit ivott már megint, mikor az alakja elmosódik és átváltozik egy óriási viharfelhővé, csattogó villámokkal. Ez ugyan összerándulásra késztet, de már sejtem agyam hátsó zugában hogy mivel is van dolgom. Nem marad a dühöngő természeti erő sem egy tizedmásodpercnél tovább. Újabb transzformációval nyeri el végleges alakját. Mathias arca, hófehér, halottá vált arca tükröződik felém. Nem! Nem! NEM! Sikítanék, de nem tudok. S mintha magam is ott látnám, ahogy siratom, de valóban én vagyok? A mumus, mint mindig, tökéletesen ráérez az áldozata gyenge pontjára. Kihasználja a szereteted vagy a legsötétebb titkot és kíméletlenül lecsap. Tudom a varázsigét, azt is tudom hogy működik, ahogy a mumus tulajdonságaival is tisztában vagyok. Mégsem érzem magamban az erőt hogy ellenálljak. Olyan ez mintha dementorral találkoznék, talán még az se képes ennyire tökéletesen kiszívni belőlem az életenergiát. - Co... co... commikulus! Hangom meggyötört suttogás, gyenge és elhalt. Ugyan a pálcám ügyködik valamit, de nem tudom mit. Arcomat elborítja a könny és összecsuklik alattam a lábam. Meglehet én sikítottam az előbb, és nem a saját másom. Meglehet én nem bírtam a stresszt. Nem tudom sikerült-e a varázslatom vagy sem, csak hogy nem bírom. Sem magam, sem a terhet, hogy a bátyám esetleg miattam halhat meg. Akár az ostrom alatt mikor engem keresett akár bármikor máskor. Ő az egyetlen a családomból, valaki, aki igazán fontos Lestrange mellett. És most... most már ő sincs. A mumus szerint ő sincs. Erős kezeket érzek magam körül és hagyom hogy vigyenek. Nem érdekel hova és miért. Nem ellenkezek. Kiveszik az erő belőlem s csak egy jó erős forró tea után eszmélek fel hogy Poppy Pomfrey kedvesen aggódó arcával szemezek. Ebből tudom, a vizsgám balul sült el és örülök ha nem egy Trollt kapok osztályzatul.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Nolan Pye
Eltávozott karakter
VI. évfolyam
Hozzászólások: 139
Jutalmak: +204
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Szőkésbarna
Szemszín: Kék
Kor: 16
Ház: Mardekár
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: Hát öööö... nincs
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 ½ hüvelyk, ébenfa, sárkányszívizomhúr
Nem elérhető
|
|
« Válasz #16 Dátum: 2018. 04. 23. - 19:38:33 » |
+4
|
Év végi próbateszt
***
Ne… nyugodjunk meg… – szinte motyogtam magam elé ezeket a szavakat, ahogy elém került a feladatlap. Fawcett persze előtte magyarázott valamit, de annyira ideges voltam, hogy képtelen voltam akár egyetlen szavára is koncentrálni. Jóformán azt sem tudtam, hol vagyok… kellett egy pár perc, mire felfogtam, hogy bizony az SVK próbateszt kérdéseivel szemezek. Könnyedén írhattam volna mindezt az izgalom számlájára, de valójában jóval több volt ennél. Már megint nem aludtam egész éjjel s reggel a tükörbe nézve csak két karikás, tompán fénylő szem nézett vissza a sápadt arcomról. Próbáltam én alaposan arcot mosni, kicsit megpaskolgatni az arcomat, hogy élettel teli színt öltsek… sikertelennek bizonyult minden próbálkozás is, ráadásul reggeli gyanánt is csak egy fél kupányi töklevet sikerült ledöntenem a torkomon. Valójában cseppet sem foglalkoztatott a teszt, egészen addig, míg meg nem hallottam, hogy a többiek is erről beszélnek. Lényegében abban a pillanatban esett le, hogy nekem bizony készülnöm kellett volna. Ehelyett csak azért ültem be a könyvtárba, hogy egy poros kötet mögül Emmeline-t nézzem. Nagyot nyeltem, mielőtt ismét a feladatlapra pillantottam volna. Megdörzsöltem kicsit a szemeimet, hátha magamhoz térek a bágyadtságból. Aztán megköszörülve a torkomat egy kicsit és úgy próbáltam elnyomni a szédelgést, ami az elmaradt étkezések miatt kínzott. Jól van… lássuk… – gondoltam, ahogy tekinteteim újra a kérdéseket kutatták.
A franc… – sápítoztam magamban. A kezem ökölbe szorult dühömbe, hogy ilyen egyszerű kérdés, az én fejemben pedig csak hülye, összeszedetlen gondolatok kavarogtak. Lényegében nagyon is magam elé tudtam képzelni egy rőtsipkást – habár a tankönyv lapjain kívül nem igazán találkoztam vele – mégsem tudtam egyetlen értelmesnek tűnő mondatot sem megfogalmazni. Hmm, rendben, akkor rögtönözzünk! Rőt… vagyis vörös…
Mély levegőt vettem, sejtve, hogy az általam írt szöveg és a megtippelt besorolási szám közel sem helyes. A második kérdés szerencsére könnyebbnek tűnt. Rövid választ biggyesztettem a második kérdéshez.
Valamikor a beadás előtti pillanatokban döbbentem rá, hogy még a nevemet is elfelejtettem felvésni a lap tetejére. Ezért hát még éppen egy utolsó lélegzetvétellel odabiggyesztettem, hogy: „Nolan”, majd szabályosan kimenekültem a teremből. Ekkor határoztam el, hogy némi frisslevegő után kapkodva, amint lehet megpróbálok túlesni ezen a gyakorlati részen. Nem tudom pontosan mikor, de átfúrva magam a várakozók során léptem be a terembe. Nem érdekelt, hogy mivel kell szembe néznem. Csak vártam, hogy elém bocsássák a teremtményt, közben már szorongattam is a pálcámat, remélve: gyorsan le tudom a dolgot. Egy-két suhintás és kész, vége. Ezt hittem én, de persze Merlin szerelmére, mi is történt volna velem? Egy doxyt sikerült kifognom, méghozzá abból is egy agresszívabb fajtát… meglendítettem volna én a pálcámat, de az a kis rohadék gyorsabb volt. A nyakamnak esett és éles fájdalommal tudatta velem: ő az erősebb. Megragadtam puszta kézzel és egyszerűen elvetettem a terem közepe felé. – Te kis szemétláda! – mordultam a lényre és már emeletem is a pálcámat, hogy sikeresen elkábítsam. – Professzor úr… ugye ez nem halálos? – kérdeztem még mindig a dühtől remegő hangon, a nyakamra mutatva. Éreztem, hogy a szívverésem csak úgy tombol.Remegett minden porcikám az éhségtől, a gyengeségtől, na meg a harapástól. Ahogy a dolgozatírás elkezdését… úgy már azt sem fogtam fel, hogy éppen a gyengélkedő felé rángatnak.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Merel Everfen
Boszorkány
A Vérborz
►Moment reaper◄
Hozzászólások: 580
Jutalmak: +1420
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Barna
Szemszín: Barna
Kor: 19
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: Ailish "Tanci" Everdean, Minerva McGalagony
Kviddics poszt: Terelő
Pálca: Tiszafa, sárkányszívizomhúr, 11 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Válasz #17 Dátum: 2018. 04. 23. - 23:40:33 » |
+1
|
Kiserbéef Faci bá akarommondani tanárúr úgy döntött, nem elég mindenkinek egy évvégi vizsga, ezért rákészülünk mégeggyel. Tudnék olyan tárgyat mondani, ahol panaszkodnék, de éppenséggel ez SVK, itt elememben vagyok. Igazából inkább kíváncsi és lelkes vagyok főleg, bármivel dobjon meg Fawcett professzor, úgyse fogom nem tudni. Izgatottan veszem át kézbe a feladatlapot, még az asztalra se hagyom leérni, már nézem is. Igazából meg is lepődöm, több kérdésre számítottam, bár tény, hogy lesz utána gyakorlat is, meg az egész egyelőre csak gyakoró célzatú. De inkább lássuk is a csirke-kacsa-asszony-izét. Először legalábbis írásban, aztán majd megküzdünk vele negyvenkilencsszer később. Elnézegetem egy ideig még a művemet, mindent leírtam-e, és amint biztos vagyok benne, hogy nincs több értelme mégtöbb mellékes megoldásmorzsát kifacsarni a tudásomból, végül kiviszem a tanári asztalhoz a dolgozatot, majd büszkén kivonulok a teremből megvárni, hogy bevonuljak a következő, gyakorlati körre. Pálcával a kezemben, harcra készen lépek az egyik letakart doboz elé, már előre a magaménak érzem a győzelmet, hiszen mi is lehetne benne, amivel én ne tudnék elbánni? Semmi, amit nem tanultunk, valószínűleg valami tündérmanó vagy kertitörpe vagy kappa, ilyesmi, egy jól irányzott sóbálvány igazából szinte minden ellen jó. Esetleg egy immobilusszal megelőzve, ami megállítja csak pont addig, hogy a hosszabb petrificus totalust is végigmondjam, egy vadabbul repkedő doxit például nehezebb eltalálni egy ilyen hosszú végigmondandó varázsigével. Felcsapom a doboz tetejét, és hátralépek egyet célratartani a pálcát, hogy csak megmutatni magát legyen esélye, bármi is jön elő a dobozból. Álmodj, álmodj, holdsugár... Pillanatok alatt fagy le az arcomról a ravasz vigyor, ahogy meghallom a gyerekdalt, elfog a félelem, és meglátok egy oszló kezet kikapaszkodni a doboz szélére. Mégegy, vagy több lépést akarok tenni hátra, de a lábaim összeakadnak. Hunyd le szemeidet, álom vár... Elbotlok, és rákjárásban próbálok valahogy, akárhogy hátrakotorni, görcsösen szorított pálcát emelve a a fekete, rongyos csuklyára, szinte úszva libbenő köpenycafatokra, ahogy előemelkedik a rejtekhelyéről az alak. -Protego!- Tudom, hogy nem segít sokat, de nem érdekel, mindegy mi, csak egy pillanatra akadály legyen, csak egy métert tudjak távolodni tőle. Nincsen többé, ami fáj, hosszú álom vár De nem! Nem lehet! Alig tudok keresztülgondolkodni a rettegésen - én kérem ilyet nem tudok, ilyen zsiger félelemhez én nem működök biokémiailag megfelelően! Ez nem tudatos aggodalom, erre a fajta félelemre nem kéne képes legyek! - Leblokkolok a félelemtől, pedig tudnom kéne, illene, de nem sikerül, hogy ez nem igazi, nem lehet, józan eszű tanár nem engedne denethort egy harmadévesre. De szinte nem is a csuklyás izét látom már, amire fölfele nézek, és próbálom hátrébb kaparni magam, ahogy közeledik és tornyosul, félig-meddig egy arc, egy felső test veszi át a képet, a lány és fiatal nő határán. A fotóról ismerős arc. Mint ha az ölében pihenne a fejem, nem érzem, de látom, ahogy látnám, végigsimít az arcomon, szeretően mosolyog. ...Anyád ringat, aludjál... Fiatal, mint tizennégy éve volt, az ő szája mozog, ezúttal ő énekli a dalt, lágyan hintázik, mint ha álomba ringatna, és üres a tekintete, halott. Morgana. Az anyám. De nem! Nem lehet, koncentrálj, Merel! Nem igazi, nem egy denethor, csak mumus. Most volt, az előbb írtad le részletesen a varázsigét ellene. De nem megy, mozdulni is alig bírok a félelemtől, és az is a kétségbeesett mászó hátrálásra megy el. Denethor. Tessék, koncentrálj a Denethorra, aminek dementor helyett hívod csakazértis. Nem igazi dementor, csak egy nyomi kis gondori helytartó, nézd, koncentrálj, máglyát épít magának, eltöri a térdén a helytartói jogarát, és a lángok közé fekszik palantírokat babusgatva. Ő kattant meg, nem te fogsz, gyere, nevesd ki! A pánikomon át elképzelni is nehéz, azt meg elképzelni se tudom, hogy kaparok össze annyi lélekjelenlétet, hogy ráemeljem a remegő pálcát. -Comiculissimus!Morgana, a dal, és a pánik szertefoszlik, eltűnik, de nem tudom, hogy azért-e, mert nekem sikerült a varázslat, és a mumus nem tudja dementorként generálni a félelmet bennem, mert hirtelen máglyát kell építenie magának, vagy azért, mert Fawcett professzor lépett közbe, hogy segítsen. Annyit tudok, hogy még mindig zihálva lihegek a padlón, és nagyon örülök a plafonnak, mert nem látok helyette rémképeket.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Marga Destain
Eltávozott karakter
A pimasz
Hozzászólások: 56
Jutalmak: +120
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Barna
Szemszín: Kék
Kor: 17
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Barna herceg, hippogriffen
Kedvenc tanár: Majd, ha többet mosolyognak választok egyet
Legjobb barát: Nolan Pye
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 9 és fél hüvelyk, ciprusfa, főnixtoll maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #18 Dátum: 2018. 04. 24. - 19:22:19 » |
+2
|
t a n u l j t i n ó
Gyanítom senki sem feltételezte azt, hogy majd én hatalmas erőbedobással nekiállok tanulni olyasmire mint az SVK vizsga, vagy doga, vagy időstalálkozó… bármi. Hát nem. Előző este csak épp, hogy belekukkantottam a jegyzetekbe, remélve, hogy a gyakorlati rész majd megment. Abban eléggé bíztam. Aztán persze lehet, hogy túlbíztam, de ez most mindegy. Szerintem annak is örülhetne a világ, hogy vagyunk olyan jó fejek és bemászunk a terembe megírni. Nem értem, hogy az ilyesmire miért nem vonatkozik a „részvétel a fontos” című kifejezés. Szerintem túlstresszelik ezt a dolgot az emberek. Hát hol van még az a jövő évi RBF. Na pont sehol. Azon meg nagyjából csak a troll felmenőkkel rendelkezőek nem mennek át. Nekem meg szerencsére nincs olyasmi az őseim közt. Bár néha belenézve a tükörbe, erről nem vagyok meggyőződve… A bál óta amúgy léptem egyet hátra Nolantől. Lehet észrevette, bár igyekeztem mindezt eléggé szolidan megtenni. És főképp leginkább magamban tudatosítani a dolgot. Bár lehet küzdenem kéne. Még mindig úgy érzem jobban járna velem, mint Emmeline-nel, de ha én csak egy barát tudok lenni, akkor annak kell lennem. Majd vigasztalódom Willoughby szép szemeivel. Kár, hogy fele olyan szép nincs, mint Nolané… És az is nagy kár, hogy egyszerűen bárhova megyek, mindig az ő tekintetét keresem. És valahogy újra és újra mellé sodor a gondviselés. Igen. A társasága nagyon jó. Kedvelem. És ha Emmeline utál is érte, én akkor sem akarom azzal elszomorítani ezt a fiút, hogy teljes mértékig elhatárolódok tőle. Mert gyanítom, ezt nem bírná. De én sem. És igen, ott az az apró lépés, amivel kicsit hátráltam, de csak azért, hogy teret adjak. Mindkettőnknek.
Na, igen. Mindent összevetve, Nolan izgalmasabb és érdekesebb, mint ez a vizsga. Okés. Minden izgalmasabb és érdekesebb, mint ez a vizsga. Szóval kedélyesen lépek oda a rendkívül sokat emlegetett fiatalemberhez. Bár azt hiszem jelenlétem nem túlzottan oldott az ő eléggé feszült légkörét. Inkább nem is faggattam, csak amikor beléptünk, leültem a mellette lévő padhoz. Másik oldalamon azért biztos, ami tuti a másik szépszeműnek is helyet foglalva. Tartsunk több vasat a tűzbe, hátha az egyikük tanult is. Bár Nolan ránézésre nem úgy fest… Inkább csak bámészkodom, meg támasztom a padot, amíg Fawcett prof beszél. A tartós huszonöt perces figyelmet inkább majd a kérdésekre való válaszadásra összpontosítom. És, hát jól is tettem, mert ide valóban kell a harmincperces fejvakargatás… Legalábbis a kérdéseket meglátva, nem árt.
Rőtsipkás… Rőtsipkás… Az valami ijesztő lény volt. Hű… mintha a többi olyan mesebeli tündéres lenne… Csak emlékszem, hogy ennek olyan hátborzongató sztorija volt. Valami halottakkal. Nem az a sárkányosan, ha a közelébe mész leharapja a fejed vagy porrá égetősen félelmetes. Fene. Agyonvert emberek vére… Vér… Véres… Ó. A fenébe. Tuti ez volt az a kis izé, ami nagy felfordulást okozott a rokonságom birtokának közelében.
Mondjuk muglikra nézve minden mágikus lény extra veszélyes. Lehet nincs is külön besorolása? Mindegy, jó ez így… Legalább látszik, hogy én aztán szegény védtelenekre is gondolok… Látom, hogy mellettem mintha Nolan még nálam is kissé bizonytalanabb lenne Rőtsipkás téren, ezért teljesen a pad szélére csúsztatom a lapom, miközben fejjel belemászok a másik oldalon ülő srác dolgozatába. Hátha a második kérdésre tudja a választ, mert az elsőhöz még nem sokat produkált. Amúgy az lenne a jó nagy kérdésem, hogy ez amúgy nem LLG kérdés? Ott kicsit talán könnyedebben beugrott volna a rőtsipkás. Vagy nem, de az mindegy… Viszont a második könnyű. Veszem észre, amint a saját írásomban van a hajkoronám és nem máséban.
Firkantom le, aztán megint kicsit a pad szélére csúsztatom a lapot, és szemmel, kopogással, fura krákogással próbálom felhívni Nolan figyelmét arra, amit írtam. Ebben kivételesen teljesen biztos vagyok. Az ostrom alatt sokszor hallottam Ephramtól és Dakotától is, amikor fedezéket kerestünk. Nem csak az utat tisztította meg előttünk, de a lány többször is használta halálfalókon. Ha valami… ez tisztán megmarad és gúny és nevetés nélkül. Azt hiszem egy életre…
Akkor pattanok fel, amikor Nolan szinte menekülőre fogja. Nem láttam, hogy másolt volna rólam, pedig eléggé kis letörtnek, lehangoltnak tűnik. Csak loholok a nyomában, mégis valahogy előtte keveredek be a vizsga gyakorlati részére. Valahogy előre megjósolhattam volna, hogy én bizony tündérmanót fogok ki. Ez annyira tipikus, hogy a csínytevések apró bestiái, vagy ez esetben bestiája, még a vizsgán is kísért. - Hagyj békén! – Kiabálom, miközben a fülem mellől elhessegetem a kis szörnyeteget. Persze közben előrángatom a pálcámat is, elvégre produkálni kéne valami varázslatot, amivel szépen hatástalanná teszem. Csak előbb a hajamból rángatódjon ki. Bele is markolok a kis kékségbe. Lehet ez nem túl szabályos, de ez a lény részéről sem épp fair, hogy ott kapaszkodik. – Immobilus! – Mondom a kékségre célozva, aztán mikor szépen mozdulatlanná válik a kezemben, visszateszem a dobozba, ahonnan előkerült. – Szép ismertség volt. De nem bánom, hogy rövid. – Mondom, mielőtt ráteszem a doboztetőt, aztán diadalittasan várom, hogy Nolan is végezzen.
Kicsit topogni kezdek a lábammal, mert valahogy most már tényleg nem tetszik nekem Nolan. És tudván, hogy kicsit az a küzdelem sem ment neki úgy, ahogy kellett volna, még inkább aggódni kezdtem. - Gyere velem! – Fogom meg a karját, mert mintha most már azt se reagálná le, hogy én vagyok én, és elrángatom a gyengélkedő felé.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Emmeline Smethwyck
Eltávozott karakter
VI. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_
Hozzászólások: 144
Jutalmak: +299
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : Barna
Szemszín: Barna
Kor: 17
Ház: Hollóhát
Évfolyam: Hetedik
Családi állapot: Kapcsolatban
Kapcsolatban:: Nolan Pye
Kviddics poszt: Hajtó
Pálca: 10 és 3/4 hüvelykes, gesztenye egyszarvúszőr maggal
Nem elérhető
|
|
« Válasz #19 Dátum: 2018. 04. 27. - 19:31:06 » |
+1
|
Év végi próbateszt Ballagok a folyosón, egyik kezemben a jegyzeteim, másikban egy pirítós még reggeliről. A környezetemre nem figyelve csörtetek végig a folyosón a jegyzeteimben elmélyedve, így egy két embernek neki is megyek véletlenül. Most viszont egyedül a vizsga érdekel, elgondolkodva nyammogom a reggelim maradékát és újra meg újra átnézem a főbb pontokat. Nem izgulok, soha nem teszem vizsgák előtt. Megvan a tanulási stratégiám, ami mindig bejön, így miért aggódnék? A gyakorlati rész viszont már trükkösebb, nem lehet tudni milyen lényt, fogok ki. Akár le is fagyhatok a meglepetéstől, aminek következtében nem jut eszembe a megfelelő varázsige, és akkor bizony gáz van. Elhessegetem ezt a gondolatot és megnyugtatom magam: eleget készültem, sikerülni fog. Ha halálfalók ellen harcoltál, akkor egy pixi nem foghat ki rajtad, nem igaz? Beérek a terembe és lehuppanok a terem végében az egyik üres helyre. Lenyelem a maradék pirítóst, elpakolom a jegyzeteket, pennát és tintát készítek elő. A terem túl felén megpillantom Nolant és mellette közvetlenül a griffendéles lányt. Gyorsan elkapom a tekintetem és inkább a padra meredek. Nem beszéltem a fiúval egészen a bálon történt incidens óta, így csak következtetni tudok arra, hogy továbblépet rajtam. Ökölbe szorítom a kezem a gondolatra, hogy hagytam magam bepalizni, és megesküdök, hogy még egy ilyen nem fordul elő. Hirtelen előttem landol egy papír, ami nem más, mint a mai vizsgám.Ahogy megkapom a kérdéseket, veszek egy nagy levegőt és elkezdem előásni az infókat a memóriámból. Lábbilincselő…Eleresztek egy megkönnyebbült sóhajt, majd rátérek a következő kérdésre, ami szinte gyerekjátéknak tűnik.Amikor kész vagyok, lazán hátradőlök és pár pillanat alatt ellenőrzöm a válaszaimat. A vártnál hamarabb fejeztem be, így csak ülök a helyemen és várok, hogy a professzor felszólítson minket a dolgozatok beadására. Amikor ez megtörténik, kiviszem a papírt és a folyosóra sietek. Innentől csak várok, hogy behívjanak, néha rápillantok Nolanre, de azonnal meg is bánom és az ajtóra szegezem a tekintetemet. Amikor végre sorra kerülök, lendületesen bemegyek, becsukom magam mögött az ajtót. Az előttem lévő dobozra meredek, majd a profra, és lassan leemelem a tetejét. Először fekete füst gomolyog ki, mire hátrálok egy kicsit, és ahogy a füst alakot ölt, már tudom mit kaptam ki. A mumus egy halálfalóként indul meg felém, álarcán megcsillan a terembe beáramló napfény, csuklyás alakja fenyegetően tornyosul felém. Ne, ne, nem akarom… Felemeli fekete kesztyűs kezét és pálcáját rám szegezi. Ne! Ez nem valóság! Ez nem igazi! Ez nem igazi! Remegő kézzel a pálcámmal rámutatok és elcsukló hangon mondom: - Comiculissimus! A halálfaló újra füstté válik és visszavonul a dobozva. Én leengedem a pálcám, és remegő lábakkal, már-már futva elhagyom a termet.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Leonard Ruskin
Eltávozott karakter
IV. - - borz(acska)
Hozzászólások: 28
Jutalmak: +38
Előtörténet: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : ► barna
Szemszín: ► barna
Kor: ► 14
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Negyedik
Családi állapot: Egyedülálló
Kedvenc tanár: ► Arabella Salamander
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: ► 11,5 hüvelyk, tölgy, főnix toll maggal.
Nem elérhető
|
|
« Válasz #20 Dátum: 2018. 04. 30. - 20:06:57 » |
+1
|
Szerencsére nem tartozik azon lámpalázasok közé, mint a szobatársa, akit ma reggel úgy látott kifele menet, hogy egy öblös vödröt szorongatva adta ki magából.. úgy mindent. Persze, azt se lehet mondani, hogy olyan nyugodt, mint egy vizihulla, mégis meglepi saját magát, ahogy csak némi émelygés és egy kis kézremegés jutott sorául. A történelmét tekintve a vizsgák mindig sarkalatos dolgok voltak, vagy sikerültek vagy nem, vagy ugye adódtak olyan esetek, amikor egyenesen el is maradtak. Most nem mondaná, hogy nem örülne annak, ha ezt látná kiírva a teremre: Érdeklődés hiányában elmarad! Fura lenne, de mégis felemelő, azonban olyan eseményt, mint egy csata vagy más katasztrófa, nem kíván. Akkor inkább leküzdi ezt a kis csatát. Végül is, olyan szörnyű mégsem lehet, mint egy nagy RBF vizsga, az igazi lépcső, vagy a RAVASZ. Az ott áll még bőven messzire előtte, és úgymond előre rettegni nagy hülyeség lenne. Mindig maradjon a jelennél, ezt már megtanulta az életben elég sokszor, így aztán, felemeli a fejét, és megigazgatva magán a ruhát, elindul a terem felé, ahol egy újabb kaland nem is, de a kihívás már várja. Nem siet, nem is késlelteti a véget, csak kényelmesen lépked előre, zsebében a kulcstartója, amely remélhetőleg a szerencsét hozza majd magával. El is kél. A diákok egy része már megérkezett, főként a korán kelők és a tanulás szerelmesei, akik már alig várják, hogy bemehessenek és tökéletes feladatlapot adjanak be. Ő is olyasmit szeretne, de akkor már túl álomszerű lenne, tisztában van azzal, mennyit tud, és mennyi de mennyi mindent nem. Nagy levegő, körülötte gyűlnek az arcok, a diákok, és megtelik hangokkal a folyosó. Izgulnak, mérgesek, vagy csak épp a tananyagot mondják fel egymásnak, ő pedig inkább a portrékkal foglalja le magát, mintsem még egy mondatot is átismételjen. Előtte való nap már nem is tanult, csak pihent, úgy tanácsolták neki még annak idején, hogy akkor már ne erőltesse, mert akkor csak sokkal de sokkal rosszabb lesz és végképp összekeveri magát. Egész addig elvegetál, ameddig ki nem nyílik az ajtó, és mehetnek befele a vesztőhelyükre. Éljen a haza, csak mehessen már vissza a szobájába. Kikeresi magának a helyet, nem elől, de nem is hátul, kényelmesen középtájt helyezkedve el, leül, megigazgatja az odakészített tintát, és mély sóhajjal pillant előre. Az óra elindult. És amint a lap elé kerül a papíros, felé görnyedve kezdi el átfutni a kérdéseket, és túlélni az első szívrohamot. Eddig talán nem is olyan vészes, kissé még fel is vidul, amikor megpillantja, a penna pedig sercegni kezd..
Hátrébb dől, miközben irományát vizsgálja, és reméli, semmit sem hagyott ki. Talán a külsejüket is le kéne írni? Bár arról nincs sok információja, csak pár rajz, amit a könyvekben látott, így inkább kihagyja és egész elégedett. A második kérdésen azonban már többet rágódik. És már egy csomó ige az eszébe jut, de úgy dönt, nem fogja a robbantó varázsigét idevésni, hiszen ha úgy veszi, az is kábít, csak kicsit több időre. Mindegy is alapon teszi le a pennát, és dől hátra, körülbelül akkor, amikor arra kérik, vigyék ki a lapot. Az övén egy apró pacafolt pihen, ahol javítani akart, és túl sokáig időzött a penna, de nem olyan vészes, hogy szégyellje beadni, és nem olyan, hogy sírnia kell, mint ahogy azt egy elsős lányon látja, aki a kapkodás miatt tintát öntött az egész pergamenre. Ciki. Száját elhúzva megy el mellette és hogy ki oldja meg ezt a dolgot, most nem érdekli, hiszen most jön a nehezebb része, a gyakorlat, amelytől jobban tart, mint száz kérdéstől. Engedelmesen megy ki, és a falnak dőlve kezdi el piszkálni a kulcstartót, vagy épp elegyedik beszédbe valaki mással, aki épp odaáll mellé, hogy együtt panaszkodjanak vagy épp örüljenek annak, hogy mennyire is volt vészes ez az egész, ideáig. Valahogy örül, hogy nem a névsor elején van, és nem is a végén, mert akkor vagy semmi ideje nem lenne felkészülni, vagy épp olyan sokat kellene várnia, hogy a szakálla is kisarjadna. Egyik se lenne túl jó, a kényelmes közép viszont itt van, így van ideje átgondolni, mit tartogat számukra a gyakorlat. A nevek és arcok fogynak, még pár kör, és elérnek hozzá is, amikor pedig az ő neve hangzik fel, mint következő versenyző, kihúzza magát és megindul befele. És szembenéz azzal, amely várja.
Három kupac valami várja, és miután a feladat ismertetésre kerül, bólogatva jegyzi fel azt, és némi hezitálás után lép az első akadály felé, amit felfedve az első ádáz ellenségével, a vérszomjas Doxy-val. Elnézegeti őt, majd a professzor felé fordul, első körben. Az anyja szavai jutnak elsőnek eszébe, de hát, csúnyát nem mondhat, ő talált egyszer egy nyaralás alatt doxykat a nyaralóban és nem voltak kedves szavai. - Öhm, a doxy-kat legjobban bájitallal lehet hatástalanítani, de olyat nem hoztam magammal.. Az a neve, hogy Doxicid, és olyan, mint a mugliknak a légyirtó, könnyen meg lehet tőlük szabadulni, meg a tojásoktól is. Azonban, ha szükséges, most meg lehet dermeszteni, de ha nem.. akkor ugye ott a szer - itt inkább vár, hogy mit is mondanak számára, amennyiben nem szükségeltetik az, hogy most azonnal kikeverje fejből azt a löttyöt, ami amúgy nem is menne neki, és nem is kell lebénítani „B” tervként a doxy-t, akkor nem csinál vele semmit. Amennyiben igen, Immobilus rontással teszi ártalmatlanná a kis tündérkét. Jöhet a következő. Ezalatt a lepel alatt a Pixi bújik meg, és elneveti kissé magát, mert eszébe jutnak a felsősök történetei, amikor egy tanár nem volt képes elbánni ezekkel a kis szörnyecskékkel. De csak halkan teszi, hamar lenyeli, és köhintve emeli meg a pálcáját. Ismétli magát, azonban nem tud jobbat, elvégre nem akarja megölni szerencsétlent, egyedül nem olyan vészes, bár valamit mutogat felé a manó, és ahogy a hangjából kitelik, épp az anyukáját szídja.. - Immobilus! - határozott szavakkal ejti ki, és el sem rontja a kiejtést, aminek hatására a manó arcára fagy a gúnyos mosoly, a szavak, és megdermedve pihen meg az ártás hatásának végéig. Ez egész jó eddig, egészen fel is vidult közben, szinte úgy reppen oda az utolsó „akadály” elé, és aztán, mikor lekerül a lepel.. Leo arcáról eltűnik a magabiztosság, amint a mumus zajongani kezd börtönében, és annak fedele feltárul. Amikor utolsónak vették, nemigen akart gyakorolni rajta, és hát, mondjuk ki, ennek biztos nem a mestere. Fogalma sincs, milyen alakot vesz fel, de azt tudja, hogy kevés lesz ellene. Lába kicsit megremeg, és a mumus lassan méri fel, mitől is tart ő legjobban. Aztán pedig lassan, a ködből kilátszik az, amely rémálmaiban még a mai napig kíséri. Nem támad, a földön pár arctalan, mégis holt alakok fekszenek, az illúzió pedig szinte visszaröppenti oda, amely a csata pillanatait jellemezte, és amit ha sokáig nem is látott, de látott. Arcából kiszökken a vér, félve tekint a tanárra, és remegő kezét felemelve céloz a rémalakra. - Pe.. pe.. petrificus tota.. jaj nem, nem nem... - rázza meg a fejét, hogy most aztán marha nagy hülyeséget csinált volna, meg úgy.. semmit se érne. Ide a másik kell, csak épp cikáznak a gondolatai. Kezében izzad a pálca, alig bírja tartani, de nem ejti el, csupán idő kell, míg kisöpör mindent a fejéből. Szép emlékek, szép emlékek gyertek, szép arcok, szép mosoly.. Expecto Patronum! - hangja még így sem hangosabb, mint a normális beszéd, és úgy tűnik, semmit sem hat. Nem elég erős az emlék a rosszak mellett. Mélyebbre túr; első seprű, kviddicsmeccsek, lopott mosoly, az első csók.. - Expecto Patronum! - talán ez már jobb, talán csak a szerencse, azonban a vártnál sokkal gyengébb. Halovány felhőcske csusszan ki a pálca hegyéből, egy pillanatra felvillant, azt mutatja, bár még alakja nincs, de erős ő, küzd és el akarja űzni a rémalakot. Aztán szertefoszlik, ahogy Leo reményei is, így egyszerűen hátatfordít a mumusnak, és reszkető lábaival arrébb megy. És rájön, hogy mégsem. Ez nem dementor volt. - Bakker.. - morog az orra alatt és dobbant. - Ide a.. tudom melyik kell, a Comiculissimus kell, nem a patrónus, én nem is tudom miért erre gondoltam... - hajtja le a fejét végül, de nem fordul vissza. - Sa.. sajnálom.. ez most nem.. nem fog menni – motyogja és reméli, hogy külseje, hangja remegése elég ahhoz, hogy bebizonyítsa, ezt nem akarja megpróbálni többször, még ha kérik akkor is csak fejét rázza. Megmutatta, hogy tudja, mivel kell elűzni, ez már csak elég. Félig. Nem néz vissza, meghallgatja, ha szólnak hozzá, de az első apró engedélyre sietve hagyja el a termet, és senki kérdésére nem válaszolva a falnak dőlve igyekszik kiheverni a kudarcot. És eltemetni az éledező könnyeket.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Evelyn Pye
Eltávozott karakter
Leendő firkász
Hozzászólások: 68
Jutalmak: +89
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : szőke
Szemszín: zöld
Kor: 20 év
Ház: -
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Kapcsolatban
Munkahely: Reggeli Próféta gyakornok
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 10,7 hüvelyk, egyszarvúszőr mag, cédrus, enyhén hajlékony
Nem elérhető
|
|
« Válasz #21 Dátum: 2018. 05. 01. - 10:21:44 » |
+1
|
Sötét Varázslatok Kivédése Próba vizsga Mintha nem lenne elég baja az embernek így év vége felé, még egy elővizsgát is kell tenni. És habár vonz a gondolata, hogy egy újabb megmérettetésben lehet részem, és kicsit akár fitogtathatom is a tudásom, most igazán másra is koncentrálnék. Lassan jön a bál, az év vége, és tudom, hogy az svk nem az a tantárgy, amiből le vagyok maradva. Nagyon rosszul venné ki magát, ha egy nagy múltú tudósokból álló család egyetlen örököse megbukna bájitaltanból. Oké, mondhatná bárki, hogy de én nem is készülök arra a pályára, akkor meg minek? Hát azért, mert ki tudja, mikor jön majd jól egy bájital. Most mégis a könyvvel a kezemben sietek az svk terem felé, hogy oda belépve az üres teremmel találjam szembe magam. Nem értem miért, biztos vagyok benne, hogy Fawcett professzor azt mondta, ma írjuk a dolgozatot. És abban is biztos vagyok, hogy a gyomromban lévő enyhe émelygés, amit minden ilyen esetben érzek nem kevert meg annyira, hogy ne keverjem össze az idősávot, amiben már szeptember óta járok. Nem, ez az émelygés a vizsgadrukk és lényegében még valami. De ez a valami más, és nem tetszik, mert valami olyan, amitől nem tudok hamar megszabadulni. Ez a valami pedig a nyughatatlanság. Tudom, hogy már máshol kéne lennem, és azt is, hogy ha nem lennék évvesztes, és nem kéne annyit a Mungóba járnom az ellenőrzések miatt, akkor a végzősök bálja már az enyém is lehetne, és megkereshetném Kiliant. Mert nem hagyom annyiban azt a pletykát. Ahhoz túl sok minden történt, és ha nem is jövünk újra össze, legalább válaszokat akarok kapni, hogy mi történt vele. Toporgok még egy kicsit arra várva, hogy talán befut valaki, de senki az óra pedig lassan elkezdődik. Csak ekkor jut eszembe, hogy nem is a jó teremben vagyok. A homlokomra csapok, majd megsiettetem a lépteim, és pár perc múlva, éppen a csöngetés előtt le is huppanok az üresen maradt padok egyikéhez. Fel is kapom az asztalra odakészített pennát, majd a kicsit hosszabb, és talán egy részében felesleges szövegelés után neki is állok a megpróbáltatásnak egy nagy sóhaj keretében. Az első kérdést egyelőre kihagyom. Mikor ezt vettük nem éppen azzal voltam elfoglalva, hogy miről van szó, hanem inkább azzal, hogy mi történik a professzor és Minerva között. Mert hát azt nem akarom elhinni, hogy ha valaki még kezdő tanár is ilyen bénán indítson. A második kérdés amúgy is jobban fekszik, ezért gyorsan le is írom a választ. Akkor ideje visszatérni az első kérdéshez. Mit tudok az inferiusokról? Hát azt, hogy sötét lényeg, és sötét varázslók tudják létrehozni őket. Ha már ezeket a gondolatokat így összeszedtem, akkor el is kellene kezdenem papírra vetni őket. Tehát… Hát, nem tökéletes, de amennyire szét vagyok szórva mostanában örülök, hogy ennyit elő tudtam hívni az elmémből. Most már csak a gyakorlat maradt vissza. Nem akarok az elsők között menni, főleg, ha a kérdések alapján akár egy inferius is lehet benn. Tényleg, vajon mit szólna hozzá McGalagony, hogy egy inferius van az iskolában? Azt hiszem, akkor tényleg búcsút mondhatnánk a tanár úrnak, és be kell vallanom, de sajnálnám. Veszek egy mély levegőt, majd benyitok és megállok a négy dobozzal szemben. A sok instrukcióból csak annyi maradt meg, hogy kell választanom egy ládát majd megbirkózni a benne lévő lénnyel. De melyik legyen? És mi van akkor, ha az egyikben tényleg egy inferius van? Nyelek egy nagyot aztán fellebbentetem a másodikról a lepelt. Egy kappával találom szembe magam. Kappa!! Kiabálok magamban, ahogy a kis állat megindul felém. Teszek néhány lépést hátrafelé, mert ezt most nem fogom tudni olyan könnyen megoldani. Először is kellene egy uborka. De honnan szerzek én most egy uborkát, ráadásul a nevemmel ellátottat? Aztán hirtelen megmerevedek és kockáztatva azt, hogy rám veti magát meghajolok. Ha igaz, amit korábban hallottam, akkor meg kell hajolnia és ha kifolyik a kis víz a feje tetejéről akkor vissza tudnám tenni a kis tartályba. Ha nem igaz, akkor rám veti magát és kiszívja a vérem, mint egy vámpír. Óráknak tűnő percekig várok a támadásra, de az csak nem akar érkezni az az érzés, amikor a fogak beléd mélyesztik magukat. Felemelem a fejem, és akkor látom, hogy a kappa megállt, nem támad a fején pedig jóval kevesebb víz van. A lebegtető bűbájt használva visszateszem a helyére, majd kisétálok. Azt hiszem, ez jobban sikerült, mint gondoltam. Már csak az a kérdés, hogy a tanár úr is úgy gondolja-e, mint ahogy én.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Jimmy Slinkhard
Eltávozott karakter
Hozzászólások: 53
Jutalmak: +46
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : barna
Szemszín: zöldeskék
Kor: 13
Ház: Hollóhát
Évfolyam: Harmadik
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Még mindig gyerek vagyok.
Kedvenc tanár: Még nincs olyanom, de Reximo professzor elég érdekes
Legjobb barát: Patrick McFly
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 12 hüvelyk, rugalmas, juhar, főnix toll
Nem elérhető
|
|
« Válasz #22 Dátum: 2018. 05. 01. - 10:59:51 » |
+1
|
SVK próbateszt Kissé idegesen léptem be a tanterembe, mely a próbateszt megírására lett kijelentve. Belépve felnéztem a plafonról függő sárkánycsontvára, és képzeletemben húst és pikkelyeket varázsoltam az élettelen vázra, és elképzeltem, ahogy szárnyal. Lelki szemeim előtt fenséges látványt nyújtott. Amint leszálltam a földre beültem a padba, s vártam a további eseményeket. Amint elérkezett az idő, a professzor egy elegáns pálcaintéssel elénk repítette a pergameneket, természetesen lefordítva, hogy ne lássuk a kérdéseket. Karikás szemeimet le sem veszem a professzorról, mialatt beszél, és nehezemre esett, hogy ne aludjak el. Borzalmasan álmos voltam, ugyanis majdnem egész éjjel a tankönyvet bújtam. Nem mintha nem tudtam volna az anyagot, de mégis jónak éreztem az ismétlést, kényszert éreztem biztosra menni. Hamarosan a fél órás homokóra felfordult, és elkezdődhetett a teszt megírása. A pergamenre gyöngy betűkkel odakanyarítottam a nevemet, és elolvastam a kérdéseket. Az első kérdésen egy picit gondolkoztam, majd elmosolyodtam. Ohh, hát ez egyszerű, ez a lény a pix… várjunk csak! Nem, nem, Mr. Slinkhard, ön téved, ez a lény a doxy. Buta fiú. – fut át az agyamon, és már írtam is az általam helyesnek vélt választ a pergamenre. Na a következő kérdés se volt sokkal nehezebb, jól jött az az ismétlés. Ezt az átkot jól ismertem, a kedvencem volt az idei átkok közül. A kérdésre a választ ismét ráírtam a lapra. Amint rákanyarítom az utolsó betűt pár pillanat múlva már le is telt az idő, eljött a gyakorlat része. Reménykedtem, hogy nem valami erős lénnyel kell megküzdeni. Kiengedtem a lényt, s nagyot sóhajtottam. Éppen egy pixit fogtam ki. Amint a kis tündérszerűség elszabadult, a pálcámat rászegeztem, és elmondtam a kedvenc átkom – a Sóbálvány átok – varázsigéjét, történetesen azért, mert más nem jutott eszembe, amivel ki lehetne iktatni. Szerencsétlenségére elég közel volt ahhoz, hogy ne tudjam elhibázni. Történetesen próbálkozhattam volna a csiklandozó bűbájjal is, de az nem olyan hatékony, mintha megdermesszük a lényt. Nem voltam benne biztos, hogy a Petrificus totalus átok működik, tehát ha szükséges, megpróbálkozok a Rictusempra átokkal, hátha az a megfelelő.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #23 Dátum: 2018. 05. 05. - 13:29:46 » |
+1
|
VizsgadrukkMost ugye csak szivattok? A vizsga elővizsgája? Ez komoly? Arcomon a megrökönyödéssel vegyes kétségbeesés ül. Soha semmikor nem volt szó elővizsgáról. Soha semmikor nem gondoltam volna hogy nekem, igen nekem(!!!), k é t s z e r kell megírnom a tesztet. Olyan ez, mintha megbuktál volna, pedig köze sincs hozzá! Mérgesen dörmögve olvasom el a megadott feladatokat. A teremben körbepillantok, de csak lehajtott fejek vesznek körül. Kettővel odébb tőlem Napsugár ül és körmöl lelkesen. B-t nem is látom, valószínű a terem egy másik pontjában ül. Sóhajtva engedem a könyökömre a testsúlyom java részét és így gubbasztva újra elkezdek olvasni bele törődve a sorsomba, itt bizony tesztírás lesz ha tetszik ha nem.
Röhögnöm kell. Vérfarkas? Azt hittem bonyolultabb kérdést kapok. És valóban, a második már izgalmasabbnak ígérkezik. Végtére is a főben járó átkok tilalmuk ellenére nem idegenek tőlem. Pláne a gyilkos átok. Most részben bánom, hogy Elliotnak köszönhetően bizonyos emlékfoszlányokat visszanyertem a múltból.
Ennél a pontnál inkább leteszem a tollam. Tudom hogy nem kell írnom többet erről mert jól tudom mivel jár ez. A mardosó bűntudat mellett a páni félelem. Izabel vajon jól van? Vagy él? Ezek a gondolatok pörögtek a fejemben. Újra meg újra meg újra. A rettentő keserűségről, a bukás érzéséről és a hozzá párosuló szégyenről már nem is beszélve... A kezem viszketni kezd. Felfordítom a bal karom ahol a Sötét Jegy egykori képe virít és már nincs kedvem semmit sem írni. Legyen elég ennyi.
Hogy én hogy utálom az összes varázslényt a sárkányokon kívül! De komolyan! Kicsi, és szőrös és fekete és csúf.... azt hiszem kelpi. Vagy nem is, pixi! Öööööh de meglehet doxy volt. Áh mindegy! Kis csúf és undorító. Ez dekkol velem szemben és ezzel kellene kezdenem valamit. A tölgyfa pálca a kezemben de még nem döntöttem el mit is kezdek vele. Pedig... másodpercek múlva támadni fog szóval másodperceim vannak kiötleni valami frappánsan elegáns leszerelést. Morcosan méregetem a kis szőrös alakot, ami inkább hasonlít egy nagyméretű gurkóra vagy pókra mint bármi másra. Aztán mikor megmozdul és ugrik elkiáltom magam. - Reducto! És minden szép és tökjó lehetne, csak hát nem sikerülhet semmi elsőre. A kis mocsok nemcsak cseles de fürge is. Valószínű számított átokra irányomból, így könnyeden kap bele a pálcát tartó kezembe. Éles fogával belemar és pedig felszisszenek és lelököm magamról miközben elüvöltöm magam. - Petrificus Totalus! Halk nyekkenéssel adja meg magát a sötét kis bestia a földön megmerevedve. Elnézem egy percig a csúf kis lényt majd a kezembe belevillanó fájdalom vonja el a pillantásom róla. A kicsinyke fogsornyomat ott virít vöröslően és érzem hogy lehet menten összeesek ha két percen belül nem ülök le. - Asszem megharapott... - motyogom magam elé, hogy Fawcett tudja, lehet kellene valami doxymérgezésre alkalmas ellenszer de tőlem aztán mugli patkánymérget is belém tukmálhatnak, pont nem vagyok már teljesen magamnál mikor mindez megtörténik.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Dakota Bourgh-Barrow
Eltávozott karakter
az indiános lány
:: T e X ::
Hozzászólások: 203
Jutalmak: +714
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Barna
Szemszín: Barna
Kor: 23
Ház: -
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Özvegy
Kapcsolatban:: William Barrow
Munkahely: DakoTea House
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 11 hüvelyk, vörösfenyő, főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Válasz #24 Dátum: 2018. 05. 05. - 21:50:03 » |
+1
|
SVK Próbavizsga? Köhintek fel a visszafojtott nevetéstől. Ez ugye csak valami elfuserált vicc? Nem mintha igazság szerint nagyon meghatna… Vizsgázzunk. Ha a professzor úrnak van kedve javítani ennyi baromsággal teleírt pergament, ám legyen. Abban egészen biztos lehet, hogy én egyik túlvékony ujjamat sem fogom megmozdítani annak érdekében, hogy jól sikerüljön. Még az igazi fő-fő-fővizsgára is kérdéses, hogy mennyit tanulok. Sőt… Igaziból örüljön mindenki, legfőképp anyám, annak, hogy vagyok olyan jó fej és itt maradok addig, amíg nem végzek a RAVASZ vizsgákkal. Már eleve erre a tanévre felesleges volt visszajönnöm, de tényleg. Már csak azért nem megyek el, mert feleslegesnek érezném az eddig itt töltött időt is. Nem nagyon értem, jó magam sem, hogy hova tűntek a barátaim. De valahogy egy jó ideje, minden nagyon kopár itt. Egyedül a teafüvek keverése és eladása dob fel egy kicsit. Kísérletezek is bőszen mindenfélével. Van, ami hatásos van, ami nem. Tény, hogy ez Agnesnek jobban megy. Nem véletlen az a terv, hogy én majd az érdekes alapanyagokat szolgáltatom szerte a világból. Csak jussak már tényleg végre ki innen abba a nagybetűs világba. Amit itt tanítanak, az már úgyis mindegy. Tavaly megtámadtak minket, ha akkor nem tudtunk védekezni, akkor most már az is lehet, hogy mindegy. Persze, annak, aki tovább akar tanulni nyilván nem ártanának a jobb eredmények. De engem már nem érdekel semminek sem az elmélete. Ha valamit meg tudok csinálni, megcsinálom, ha nem, akkor nem. Az, hogy most bemagolom, nem fog segíteni, ha pár év múlva összetalálkozom a magolás tárgyával. A gyakorlat jobb. Sokkal jobb, lényegében élvezem is. De a korhadt padok és rozsdás tanárok, kíméljenek…
Lehuppanok egy helyre, nem messze Montregotól. Még egy fintort is megeresztek felé, amivel jelzem, mekkora baromságnak tartom ezt a fél órát, amit tollsercegtetéssel kell töltenünk. Nagyon gyanús, hogy ő is hasonlóképp érezhet. Legalábbis amennyire őt ismerem, gondolom ezt is kikérné magának a szexi pofija, hogy neki a nagy Montregonak miért is kell ilyet írnia. Hát, akkor nekem a nagy Bourgh-nek? Majdhogynem ugyanakkora joggal kérdezhetném én is. Még, ha az én nevem nem is a mágusvilág lakóinak mond sokat. A családom fanatikus amerikai rajongótábora még mindig furcsállja, hogy a legnagyobb kosárlabdasztár lányai egy angol bentlakásos suliban poshadnak. Hát még, ha tudnák, hogy mifélében… Jó, mondjuk akkor lehet áldozata lennék némi boszorkányüldözésnek… De végül is ma már nem túl nehéz elrejtőzni a világban.
Esküszöm néha imádom, hogy valami szivacsaggyal áldott meg az élet. Különben bajosan nevezhetném magam okos kis boszorkánynak. Így azért néha adott rá az esélyem… És hála az égnek beképzeltebb is lehetek tőle. Tiszta szerencse.
Azt hiszem ezek azok, amiket az elmúlt időszakban jól megismertünk mind. Ki látta, ki átélte, ki pedig nem tért vissza a csatából. Szóval, azt hiszem ezt senkinek sem kell ecsetelgetni most, hogy mégis milyenek. Inkább le is teszem gyorsan a pennám és miután leadom a pergamenem kisétálok. Ez azt hiszem jobban sikerült, mint gondoltam, hogy fog. Lényegében csak olyat kérdezett, amivel a gyakorlatban sajnos találkoztunk. Vagy, ha nem is találkoztunk, akkor is elég egyértelműen a témával magával igen… A gyakorlati résznél már jóval magabiztosabban állok meg. Nem azért, mert mondjuk az írásbelinél nem voltam magabiztosan unott és érdektelen. De ott nem is nagyon számítottam semmire. Gyakorlatból viszont bizonyosan jó vagyok. Ez érdekel, ezt jobban tapasztalom és szeretem is. Ugyan az erdőben másfajta lények kerülnek elő, mint az órákon. Ez sokszor eléggé hely specifikus, vagyis többnyire nagyon brit. Nem ilyenekhez, vagyis nem ezekhez szoktam, de élvezem ezeket is látni. Igen… Még a kappát is… Jó, hogy itt papolok róla, hogy csak helyi lények vannak. Hát ez nem épp helyi. De kellően ronda, ahogy kikapaszkodik a vizes dobozának a szélén. Nem nagyon szeretném, hogy elkapja valamelyik tagomat. Ha nem baj, megtartanám a véremet. Szóval lassan közelítek felé. Fél szemem rajta tartom, de közben óvatosan elkezdek meghajolni. Lévén uborka nincs nálam, el kell érnem, hogy viszonozza a meghajlásom. Olyan udvarias és bájos vagyok, hogy a királyi család se látott még ilyet. És óóó jeiii… A lényecske meg is hajol, a fejében lévő lötyi pedig kifolyik, aminek következtében elterül. Ez nagyon undi… Fintorgok egy sort, de miközben felhúzom az orrom is, egy lebegtető bűbájjal visszateszem a dobozkájába. Azért remélem regenerálódik szegényke… Hagy örüljön neki valaki más is még a mai nap folyamán. Mert én győztem! Lépek ki győzelemittasan a vizsgáról. Oké… oké… Lehet mégis tanulok egy keveset arra a RAVASZ vizsgára…
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Willow Fawcett
Eltávozott karakter
SVK prof
A kékszeműfiú
Hozzászólások: 492
Jutalmak: +740
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Barna
Szemszín: Kék
Kor: 38
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem tanuló
Családi állapot: Egyedülálló
Munkahely: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
Legjobb barát: Kean Rowle
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 13,4 hüvelyk egyszarvúszőr, fűzfa
Nem elérhető
|
|
« Válasz #25 Dátum: 2018. 05. 18. - 18:08:03 » |
+1
|
Sötét Varázslatok Kivédése Év végi próbateszt értékelés Nem gondoltam volna, hogy majd ilyen nehéz lesz értékelni a diákokat a vizsgatesztek után. Hiszen, ki dönti el, hogy mi a jó, mi még elfogadható? Én, és ez nagyon kellemetlen. Mikor magántanár voltam, akkor ilyennel szerencsére nem kellett törődnöm. Most viszont elkerülhetetlen. Azt hiszem, a legjobb lesz, ha az egész éves teljesítményüket is beleveszem, akkor nagyjából meglátom, hogy ki, milyen szinten teljesített. Előveszem a jegyzeteim, amiket a gyakorlati rész során írtam, majd bele is vetem magam a dolgozatokba szép sorjában. Az első Mr. McFlyé. Mindent összegezve, úgy gondolom, hogy a vártnál jobban sikerült ez a dolgozat, és ennek nagyon örülök. Talán mégsem buktam el tanárként, szóval üzenem azoknak, akik arra fogadtak, nem kezdem meg a következő szeptembert, de igen, itt leszek.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|