Folyosók

A déli szárny folyosói. Mint a kastély többi részében, itt is előfordulhat még elvétve egy-egy romosabb szakasz.

16+
Elliot

Nem annyira lesben állt, de nem is csak úgy véletlenül tévedt a könyvtárat a hollóhát házhoz vezető folyosóval összekötő folyosóra, meg még közben volt néhány lépcső és terembejárat, és szellemjárás és egyéb, szóval nem csak úgy arra tévedt. Pontosan tudta, mikor indul el Elliot a toronyból, mert hát vacsora után nincs is szebb, mint az irtózatos mennyiségű számmisztika házijukkal elsétálni a könyvtárig, ahol valószínűleg jobb a készlet, mint a toronyban. Pontosan tudta, mert ő egy fucking látó. Vagyis, egy annyira nem látó látó, mint amilyen látó lehetett volna, a lényeg, hogy befűzte az egyik tollashátú csajt, hogy írja már meg neki, ha Elliot elindult, mondjuk bagollyal, de üstöllést, ő meg ott lesz egy nyitott ablakban. Egy smár, néhány bonbon és már rendben is voltak, ennyit érnek az ilyen olcsó kis információk mások mozgásáról
Hát ott is van. Elengedi a baglyot, elnéz a huzatos folyosó hosszában, aztán visszadől a sötét ablakmélyedésbe. Már majdnem az összes folyosó kialudt, bosszankodó diákok haladnak el mellette csevegve, mert a lábukat is alig látják, de hát valami hülye nyitva hagyta az ablakot ilyen kereszthuzatban, kész csoda, hogy nem kap mindenki novemberkórt, azaz náthát. Olyan csípős kint az esti szél, hogy a derült idő ellenére nemigen látni odalent diákot, már úgy egyáltalán, pedig a sapka-sál megoldja a problémákat.
- Heyyyyy - egy jókora pergamengalacsint hajít az éppen elhaladó hollóhátas széles hátának, aztán a következőt a tarkójának, ha esetleg nem vette volna a célzást, mielőtt kitápászkodna a mély ablakrésből, lesimogatja hosszú, fekete talárját, eligazítja a nyakában a zöld sálat, és még a haján is igazít, bár az most igénytelenebb a szokásosnál, azért még nem kívánja a törődést. Mintha csak azért szólította volna meg Elliotot, hogy az tanúja legyen a piperének, nem, természetesen nem így van, a vállára dobja a táskát, nagyon is természetes mozdulattal zsebre teszi a kezét a pálcája mellé a biztonság kedvéért, és a sötétben magabiztosan előrelépked.
- Azt csicseregték a madarak, hogy meg akarod írni a leckét számmisztikára, szóval eljöttem - szép kezdés Saladin, bár senki nem hívta, meg sem idézték, megjelent, mint egy gonosz dzsinn. A szemében bánat, ahogyan a fiúra néz, a szája sarkában mégis pajkos kis mosoly húzódik a rosszindulat árnyékában, és szerencsére elég árnyékosan ahhoz a folyosón, hogy a létezése alig-létezés legyen, jelezve, hogy a gondolatai között vannak olyan témák ezzel a helyzettel kapcsolatban, amit elég viccesnek talál.

Nem gondolkodik összeesküvés-elméleteken. Nem gondolkodik azon sem, hogy a kígyó esetleg tollas zsákmányra vadászna mostanában, vagy úgy a közel és távoli jövőben egyáltalán azok után, hogy a Szellemszállás környékén ölben ülve még az is kérdés volt, beszélnek-e valaha újra egyáltalán. Feltételezi, hogy ez a bizonytalan állapot ismét él a minap történt események fényében, ami végül is nyilvánvalóan az ő hibája.
Megbánta a kirohanást. Megbánta, hogy hagyta előmászni az érzéseit, ráadásul ilyen hanyag, elővigyázatlan módon, lehetetlen viharos mértékben, mintha még mindig neveletlen elsős lenne, aki a frissen tanult átkokat szórja mindazokra, akik egy kicsit is felbőszítik. Jobb ennél. Sokkal jobbnak kellene lennie, elvégre minek szenvedett meg annyi végeláthatatlan okkluemnciaórát, ha a legalapvetőbb mértékben sem képes visszafogni magát? Főleg nem annyira, hogy szóba hozza az...
Tervezi, hogy megpróbálja felkeresni Saladint, hogy bocsánatot kérjen a viselkedéséért, mert tudja, hogy legalább annyira sáros benne, mint a szőke. Egyszerűen csak… nem szabadna komolyan vennie. Nem mintha érdekelné, hogy miket gondol róla és…
Nem. Sosem volt az önbecsapás elkötelezett híve.
Reflexből behúzza a nyakát, ahogy megérzi hátán az ütődést, üres tekintettel fordul hátra, elhajolva a következő galacsin elől, ha az mégis érkezik csak úgy a rend és aktuáltrend kedvéért. Egy pillanatig egészen biztos benne, hogy csak valamelyik nagyon ostoba nem találta el szívből és szeretetből a csoporttársát és puszta véletlen, hogy épp ő esett célvonalba, de…
Megdermed a fiú látványára. Mit keres itt? Annyira kívül esik a folyosó a Mardekár rutinzónáján, hogy többen is érdeklődő pillantásukkal illetik a szöszit, aztán természetesen Elliotot is.
- Hé, Sarah, ezek nem azok ketten…
- Pssszt!!!
Meg sem nézi magának a túl hangos hölgyeményt, meg az élesen pisszegő másikat, ahogy elhaladnak mellettük, felőle aztán azok a bizonyos futóférgek is lehetnének, amiket tegnap Saladin említett.
Megrebben pillantása a szavakra és észreveszi, hogy még köszönni is elfelejtett. Mellékes probléma.
- Ah. Te szabadítottad rám a kiscsajt? Egész délután úgy bámult, mintha félne, hogy a Sötét Nagyúr személyesen mászik be a toronyablakon értem, ha fél másodpercre félrenéz. – Bizonyíték, hogy Elliot sem érzéketlen a környezetére, mi több… avagy inkább csak átkozottul idegesítette a tanulásban a nőstény szuggerálása, mintha üvöltötte volna a tekintete, hogy emelje már fel a klubhelyiségből a seggét. Nehéz lett volna nem észrevenni mondjuk. Egy ponton még oda is jött hozzá, hogy megkérdezze, nem hozna-e el neki egy könyvet a könyvtárból. Nem is értette az egészet, zsigerből visszaválaszolt egy „hozd el magadnak”-ot, amivel sikeresen javított (tehát porba rombolta) a cuki melegfiú szerepkörén, amit mostanában próbálnak ráaggatni.
- Kösz, figyelmes tőled. Már nem a csaj, a számmisztika. A csaj rémesen bosszantó volt. – Teszi hozzá még az utolsót a miheztartás végett. A ne szabadíts rám libusokat, küldj baglyot című miheztartás végett, bár nyilván kétséges volt, hogy eljönne-e egyáltalán, ha Saladin hívná.
- Kétlem, hogy a Keselyű beenged minket együtt a tegnapi után. - Megigazítja vállán a könyvektől dudorodó, pokolnehéznek látszó táska szíját, a tekintete - bár a fiúra néz és nyilván látta a piperkőc mozdulatokat - a tegnapi nyíltsággal ellentétben most nagyon olvashatatlannak tűnik. Okklumencia első fejezet: a pókerarc elsajátítása.

16+
Elliot

A pusmogók után néz, nem azért, mert annyira jó lenne a belátás rajtuk talárban, hátulról, hanem mert szereti, hogyha beszélnek róla. Valamikor ez egyáltalán nem bírt semmilyen jelentőséggel a számára, de egy ideje valami sovány melegséggel tölti fel meghúsosodott mellkasát a tény, hogyha a szájukra veszik a diáktársak. Tökmindegy miért. Vaami borzalmasan ordenáré hecc éppen úgy megfelelő, mintha kibeszélik a vélt és valós szexuális életét, vagy ha az órai teljesítményét méltatják, avagy éppen negatív példaként állítják. Mindegy, csak beszéljenek róla. Szavakkal tartsák életben a halott embert.
- Jó reflexek, nyugodtan mehetné kviddicsezni - lehet, hogy ez volt a mosoly oka, belsős poén, Elliot és a kviddics, hahahhahah, hahahha, hahha meg egy kis bruhaha, és máris kész van a sikercsapat mesterséfreceptje. Bólint egyet, bár nem túl nagyot.
- Nem tehetek róla, hogy abba a házba csak gúvadó szemű csajok járnak. Komolyan, minden nősténynek jön ki a szeme, mint a csigának. Mondtam neki, hogy legyen körültekintő, mert hajlamos vagy elpárologni, mint a köd. Jó lehet a híred "otthon", ha ezt mondjuk így szó szerint vette - a sötét nagyúr említésére éppen csak megrázkódik. Nem attól a személytől, amit ez a név jelentett, hanem attól, amivé hagyta a társadalmuk felhízni a problémát, mert a probléma maga nem az, hogy a sötét nagyúr létezett. Van ilyen. Vannak olyan emberek, akik jobbak, akik rosszabbak, akik többet akarnak, akik mást akarnak. Azért létezik társadalom és társadalomszervező erő, hatalom, amit elfogad a többség, hogy az ilyen elemeket kigyomlálja. Elbukott a mágiában az alkotmányos rend, mégsem menesztik a nagyfejű miniszterséget. Ettől borzong.
- A csaj is figyelmes volt, hiszen nem maradt le rólad - kenetteljes mosoly a szája sarkában, újra hátrasimítja a haját, néhányan elmennek mellettük, aztán lépésszünet. Őt semmilyen körülmények között nem vélhették még cuki melegnek. Egyrészt eleve egy mocskos mardekáros szodomita. Látszik a szembejövők szemében ez a tudat. Az, hogy meleg csak azt bizonyítja, hogy az összes kígyó valahol mélyen egy beteges perverz.
- Ne fájjon a fejed emiatt, semmi nincs a könyvtárban, amire szükségünk van, ha itt vagyok, és itt van nálam az alapkönyv, meg egy kiegészítő olvasmány. A leckénk csak sok, de tényleg nem nehéz, a megadott dátumok numerológiai jellemzése inkább egy rabszolgamunka, mint kihívás, minden, amire szükségünk van egy-két okos tábla és egy kis gyakorlat. Ez az egyetlen oka, hogy nem buktam meg számmisztikából is - játszhatnak pókerarcot, Saladin rejtett képe mosolygós.- Csak egy akármi kell, amire leseggelünk.

Ő nem szereti. Illetve szimplán csak tesz rá magasról, mert abszolút hidegen hagyja olyanok véleménye, akik nem ütötték meg az ingerküszöbét úgy nagyjából semmilyen értékelhető módon. Az, hogy néha tudunk válaszolni egy-két kérdésre az órán, nem tartozik ebbe a kategóriába akkor sem, ha átokbosszantó Számmisztikákról van szó. Rejtély, hogyan lehet rossz ennyire egy olyan tantárgyban, amire még AKAR is tanulni, de nyilván köze lehet ahhoz, hogy valójában viszont egyáltalán nem érdekli. A színtiszta és puszta büszkeség nem engedi, hogy leadjon egy olyan tárgyat, ami esetleg segítheti majd a további tanulmányaiban, hiába választhatta volna szimplán csak a rúnaismeretet. Elég lett volna egyrészt, másrészt meg sosem elég, ha az ember fia igazán akar valamit.
- Hogyne. – Szusszan kelletlenül, bár már nem azért, még csak nem is különösebben tehetségtelen kviddicstémában. Jó a mozgása, fejlett a testkontrollja, remek reflexekkel rendelkezik, csak éppen olyan fájdalmas mértékben nem érdekli a seprűlovaglás, hogy az minden valamirevaló varázslónak szégyenére válna. Belső poén, hm?
- Mégsem lehet elég "jó", ha pusziból hajlandó volt házárulónak állni, hm? – Ez majdnem úgy hangzik, mint a véráruló azzal a különbséggel, hogy Elliottól távol áll az aranyvér-mentalitás és egyébként sem neheztel érte. Miért is tenné? Saladin találkozni akart vele és megoldotta. Valójában inkább csak valamiféle sötétbe burkolt elégedettségérzet fulladozik benne az útvesztőnyi mocsártengeren a kellemetlen kötelességérzetek mellett a tegnap kikönyvtárazott események következményeként. Azt már nem is tudja, mennyire telibe találta a témát azzal a puszival, bár ő kifejezetten nem az annak tevékenyebbik változatára gondolt. Természetesen.
Szinte rögtön megbánja a Nagyúr említését a rázkódást meglátva. Még valami, amiért akár bocsánatot is kérhetne, de őszintén szólva nehéz lesz úgy bármiről is beszélgetniük, ha ötpercenként elnézésekért kampányol. Túl sok közös témájuk fekszik tojáshalmok kellős közepén, ő pedig lehet puhaléptű, ha nem tanult meg lebegni felettük.
- Na ja. Tudom, hogy a holló is megteszi, de a baglyok jobban értik a dolgukat. – Mert még mindig a miheztartás végett tart, mielőtt túlságosan is felértékelődnek a guvadtszemű csajok így nagy hirtelenjében. Amúgy annak a lánynak egész bájos pofija van, szép kék szemekkel, csak a hollóhajú ilyesmit baszik észrevenni. Azt bezzeg észreveszi, ha szőkék illegnek előtte, főleg ha szabályosan becserkészték előtte. Nem mellesleg ő is úgy vélte, hogy nincs elég ostobaság kerek-e földön őt a „cuki” jelzővel illetni és lőn megvilágosulás.
- „Nem nehéz.” – Visszhangozza síri képpel a mondat közepén, mintha minimum olyan logikátlanságot hallott volna, mint hogy a fű mától pink, az ég meg hupilila, mert csak. Ellenben mintha némi remény ébredne a halottkék szemek mögött, önmarketing nem marad hatástalan, legfőképp ha elkeseredett vásárlóval akad dolga a kedves hittérítőnek.
- Itt van egy sarokkal arrébb a használaton kívüli rúnaterem. Terjeng róla néhány pletyka, de még sosem történt velem semmi extra odabent, szóval… - Megvonja a vállát és rögtön meg is bánja, a táska szíja harapósan mélyed a talárjába. – Menjünk, mert átoknehéz. – Még mindig nem írta meg a Szaturnuszos ötoldalasát és van egy rakás egyéb házija, nem nehéz kitalálni, miért olyan dögsúly a táska. Jobb, ha ma éjszaka lemond az alvásról.
- Ami a tegnapot illeti… - Kezd bele már akkor, amikor megindulnak irányba. – Elnézést érte. Nem kellett volna ennyire kiakadnom. – Nem néz a fiúra, a hangja ellenben legalább nyugodt, ami pozitív változás a tegnapihoz képest. Az alig érzékelhető feszültséget leszámítva.

16+
Elliot

Elliot semmit sem szeret, ami szociálisabb, mint egy darab fa. A darab fák nem beszélnek. Hoppá, valami gyerekkölyök is ellőtte már ezt a hasonlatot, ami még csak nem is teljesen, szívvel-lélekkel igaz, hiszen Elliot szeret dolgokat, mármint fadarabnál komplikáltabbakat is, csak éppen ritkásan és hidegen engedi látszani ezt, így könnyű durva általános hasonlatokat és igazságokat gyártani róla, és még könnyebb pletykálni. Hiszen a maszk ezt nagyban elősegíti, a csavarosabb dolgok rejtve maradnak, míg a kiütköző gőgösség könnyen megragadható, körülírható, megszámítható, elhelyezhető a térben és időben mindenki számára.
- Legyél már egy kicsit kooperatívabb, te varázslók gyöngyszeme, te - már megint kezdi, bár az elmúlt levelezések fényében nos... végtére is, Nikolai nem adott neki tanácsot a becenevek használatáról, mivel valami szelektív amnézia révén elfelett tőle tanácsot kérni ebben az ügybe.
- Házárulóóóó? Miagyíkbajod van? Megmentette a csoffadt bőrödet azzal, hogy értesített engem, oké? Ez teljesen jó. Bah! Mi a levendulásgyíkról beszélsz nem is tudom - tesz egy tehetetlen felfelé csapó mozdulatot az egyik kezével (a másikat a zsebben hagyja, pálcaközelben, csak a biztonság kedvéért), hogy kifejezette, mennyire lehetetlenség is az, amit Elliot mond. Nem volt itt semmiféle árulás és zendülés, ármányság és gonoszság, a kígyó a legtisztább szándékkal csusszant közelebb a hasán, nem mintha amúgy olyan egyáltalán létezhetne.
- Nők és madarak - állapítja meg nagyon bölcsen, a száján már nem is érzi a csókját, nem hagyott múló nyomot sem, odalett, mint egy fekete szárny csapása az éjszakában, hangtalan, nesztelen, portalan.
- Nem nehéz, mi ez a pofa? Komolyan, néha csodálkozom rajtad. Csak számok, betűk, interpolálás, és néhány általános igazság, meg egy rakás adat, amit a fejedben tárolszt, vagy a környben tökmindegy... - bólint egy nagyot, és megindul a tanterem felé, egyenletes, sima, egészen ruganyos léptekkel, a talárja hátrahullámzik, egészen nyitott elől, magasan fel a combjaiig, a nadrágja nem a roxfortban megszokott fekete, hanem fényesen zöld, mintha sűrű olajjal kenték volna meg a feketét, de csak a csillogása nedves. A térdére tapad, a lábszárán hímzett. Már este van, nem kötelező az egyenruha.
- Miért, mit hordasz magaddal? Szent kötelességed megsétáltatni a könyvtár felét minden nap? Vagy te töltöd fel könyvekkel a könyvtárat? Vagy a táskádban van a könyvtár - még ő sem írta meg a tegnapi elmaradásait, egészen más témájú irományokra ment el az idő.
- Oké, de ez nekem egy kicsit homályos. Miért akadtál ki, és miért kérsz elnézést azért, mert kiakadtál? A mindenkori cukiságtörvények szerint nem nekem kéne bocsánatot kérnem, amiért kiakasztottalak? Csak kérdezem, no offenze, de érted. Megátkoztál és elrohantál, úgy néztél ki, mint aki szerint elég indokolt az egész, szóval indokok, számolódjanak elő, mit szólsz? - a hangja csevegő. Jobb tanítvány Elliotnál. A hízelgéstől betegre hízott a mája.

Viszonylag és valószínűleg elég sokan ellőtték már ezt a bizonyos hasonlatot és bár igen távol állnak vele a valóságtól, neki végtére is ez így megfelelő. Éppen erre a képre játszik, amivel ugyan nem szerez magának túl sok támogatót, de a világ áldozatok népes sorából áll, hullákra építkezik és az ő szociális élete pont egy ilyen élőhalott pusztulat a sok közül. Rejtély, miért akar egyáltalán Saladinnal szocializálódni, de a buliról elvonult négyszemközti viharos bizalmasság tanulsága mégiscsak ez.
- Van valami perverziód a becenevekre, hm? – Megnyugtató, hogy a fiú kreativitása nem halt el ott az ostrom tájékán sok egyéb személyiségjegy-társsal egyetemben. Valószínűleg ez az egyetlen ok, amiért különösebb szót nem emel ellene, legalább valamitől… élettel teltebbnek látszik. Már Magnólia néni sütijeit leszámítva.
Méghogy csoffadt bőr… miről beszél a kis husigyerek?!
- Már egész pontosan mitől is? – Követi lapos pillantással a felcsapó mozdulatot, egészen érdekelni kezdi, mégis mitől kellett megmentse a nőstényördög, akit olyan könnyen kísértett meg a kígyó, amilyet már az Édenkert óta nem láttak nagyjából. Alma helyett bonbon? Ezek a mai fiatalok…
Megvonja a vállát a kérdésre, mintha csak semmiség lenne – szemenszedett hazugság. Mindig is frusztrálta a Számmisztika kérdése és ez semmit nem javult az évek alatt. Szerencsétlenül sóhajt, ahogy irányba fordul, a lépteit elnehezíti a táska súlya.
- Nem mindenki lehet született tehetség, rendben? Az agyamra megy az értelmetlen kalkulációival. – Már szerinte értelmetlen, mert hiába van kézzelfogható logikája a tantárgynak, számára száraz és rengeteg érdemtelen információval teletűzdelt humbug. Mintha jóslástan és matek keveréke lenne, csak üveggömbök helyett számokkal, szabályosságok helyett meg katyvasszal. Már a mugli általánosban is utálta a matekot és leginkább a mai napig erre emlékezteti.
Végignéz a másikon, ahogy az megindul végre mellette, pillantása megakad az olajhatású nadrág mintázatán. Jól illik a szőkéhez a szín és erősen rájátszik mozgáskultúrában a kígyóhatásra. Ő bezzeg a szokásos, átlagos benyomást hozza a hosszú, testhezálló, magasított nyakú talárral, ami olyan szigorú, komor fílingbe burkolja, hogy rosszabb napjain Halálfalónak is elmenne.
- Tankönyvek? Rengeteg házim van, nem igazán érek rá ide-oda rohangálni a könyvtár és a klubhelyiség között, plusz már csak néhány óra van takarodóig, szóval gondoltam kihasználom az alkalmat és megcsinálom a nagyját. Nem mintha nagyon terveznék aludni. – Az élet kegyetlen és igazságtalan a hatodévesekkel, főként ha az ember fia több tantárgyat is vesz fel, mint amennyi a továbbtanuláshoz feltétlenül szükséges. – A mobilis könyvtár nem is rossz ötlet. – Kissé sötét közlés, bár ott az ábrándozás a hangjában. Még a végén komolyabban is belegondol a kérdésbe.
Saladinnak bocsánatot kellene kérnie. Nem a cukiságtörvények, hanem a barátság alapelvei szerint, de kezd egészen hozzászokni, hogy ezen a glóbuszon nagyjából senki nem értékeli úgy az emberi kapcsolatokat, mint ő.
- Elnézést azért kérek, mert még a magam számára is kritikán alul viselkedtem. Aligha tehetsz arról, hogy képtelen vagyok visszafogni magam. – Ez valami újkeletű dolog lehet, elvégre az utóbbi néhány éve pontosan arról szólt, hogy kritikus helyzetekben is hűvös marad, mint a jég. Csak éppen arra nem volt felkészülve, hogy egyes ostromok és ostromolt barátságok pszichológiai vonzata megcsákányozza ezt a jégfelszínt.
- Kiakaszt, ha így beszélsz Nikolairól. Nem a haverom – és most lépjünk túl azon, hogy nincsenek haverjaim -, hanem a családom. A mentorom. Tartom annyira a kapcsolatunkat, hogy ne akarjam ilyen gondolatokkal megrontani és legfőképp… mégis hogyan engedném be szerinted a fejembe, ha válogatott flesspornót kellene utána megmagyaráznom a főszereplésével? Na nem. – A puszta gondolattól is égni kezd a feje, befordul inkább a folyosóra, néhány lépés után megáll egy ajtó előtt.
- Corey pedig egyszerűen csak nem. De kösz. Ránézek és mostmár csak az jut eszembe, vajon azon gondolkodik-e éppen a kis gyík, hogy dugni akar velem. Tizenhárom évesen. Nem értem, hogy képzeli, ott a tojáshéj a seggén, ami viszonylag sok mindent ellehetetlenít, megjöttünk. – Hirtelen a témaváltás és azzal a lendülettel nyitja is az ajtót a fiú előtt, cipőik orrát kék derengés nyalja meg a falon mocorgó rúnákból érdeklődőn előnyomakodva.

16+
Elliot

- Sokféle perverzióm van, de ez éppen nem az a gyakorlat. A becenevekben nincs semmi perverz - a fogalmi félreértések tisztázása végett, a perverziótól ő a maga részéről elvárja, hogy némi öltáji bizsergést, pezsgést okozzon, forróságot a bőre alatt, melegséget az elméjében, a gondolatai között. - Hogy tudod egyáltalán a perverz szót ennyire fapadosan használni? Elképesztesz. Természetesen attól mentett meg, hogy egyedül szenvedj a számmisztikával. De akár el is mehetek - vonja meg a vállát éppen úgy, mint akinek tökmindegy. Máshol is tud pergamengalacsinokat dobálni, és azon gondolkodni, hogy esetleg a változatosság kedvéért végre megírhatná azt a bizonyos házi dolgozatot a kosról meg a szaturnuszról.
- Pfff, ehhez nem kell tehetség Elliot, de tényleg. Mert ha tehetség kellene hozzá, nyilvánvalóan értékelhetetlen volna benne a teljesítményem - nincs ebben álszerénység, hiszen Saladin éppen az a típus, akinek egyetlen dologhoz van kifejezett tehetsége: feltűnősködni. Igaz, hogy jó varázsló, a varázsereje erős és kibontakozó, nincs igazán olyan, amiben valami miatt nagyon ügyetlen lenne (a gyógynövénytant nem számítva, de hát az nem is varázserőfüggő tantárgy), a hollóhát kiemelkedő zsenijeihez és persze Grangerhez képest még azokban a dolgokban is csak elhanyagolható mértékben brillírozik, amiben amúgy jó. Őt tényleg a tudásbeli átlagossága miatt nem hívta Lumpsluck, míg Elliot esetében, gyaníthatóan ennek több köze volt a szociális alkalmatlanságához, hiszen a tanár úr olyan volt, mint egy nagyra nőtt, cserfes kis szociolány, csak férfi és méltóságteljesebb valamiképpen.
Saladin méltóságos tetszéssel fogadja a bámulást, mert szereti. Ha csak a figyelem tapadna rá öltözék gyanánt, neki az is megfelelne, csak ahhoz egy kicsit jobban kellene fűteni ezt a kastélyt.
- Egy évfolyamra járunk, fel nem foghatom, hogyan lehetséges, hogy nekem nincs annyi könyvszükségletem. Szerintem egyszerűen csak túlzásba esel és most jól kimagyarázod. Helyes. Aludni kész rémálom - ironizál finoman, a fejét is megcsóválja, a bocsánatkérés egyelőre elmarad. Ahhoz szükséges némi lelki érettség, ő pedig még a whiskey és a konyakok érettségénél tart, na nem a százéves, rendkívül nemes párlatokénál.
- Ez az egész bocsánatkérősdi egy kicsit kínos Elliot, de tényleg. Oké, provokáltalak, nem tudtad visszafogni magad, ez van. Néha nem is kell. Minek tűrnéd el azokat a szavakat, amiket nem akarsz hallani? Nem éppen ezt az undorító lózungot utáljuk együtt a fejünk felett? A jópofizási kényszert? - most nem vonogatja a vállát, felnéz a mennyezetre, aztán ki az ablakon, bölcsebb inkább nem Elliotra tekinteni. Mondhatná, hogy ezt már mind tudja, de nem mondja. És azt sem, hogy mégis mit kell kiállnia a nyomorult nagybácsinak az ő fejében.
- Úgy mondod, mintha a szexfantázia azt jelentené, hogy semmire tartod a kapcsolatotokat, egy minőségrombolás, megrontás. Gyere ki a középkori asszonyok erkölcsrendjéből Elliot, vár a nagyvilág - megkockáztat egy rápillantást, hogy lássa azt az égő fejet.
- A tizenhárom éves már nem gyerek, és hé, nem rögtön az aktussal kezdik a fantáziálást, ahogy tegnap mondtam. Szerintem Corey, ha rádnéz arra gondol, hogy mennyire szeretné, ha több időt töltenél vele kettesben, és közelebb engednéd magadhoz, beszélgetnétek, hálás lennél nekik a korábbi szolgálataikért és a többi - int, hogy csak a másik után hajlandó a "biztonságos" rúnaterembe lépni. Nem mintha félne.
folytatás itt

A HELYSZÍN SZABAD

*
zene:TC&FR– Hangover

outfit


'I got a hangover,
I got an empty cup'
I've been drinking too much for sure
I got a hangover, whoa!



Február 15.


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Naná, hogy szarul vagyok. Hogy is ne lennék? Ennyi whisky után, amit sikerült tegnap benyakalnom? Persze mindez La Claire-nek köszönhető. Igazából nem is tudom mit vártam. Rádöbbent a dolog hogy túl sokat is épp ez volt a baj. Ezért volt ideális társaság Valentin-napra a lángnyelv. Jótékony hatása, hogy éget mint a baj és nem beszél vissza. És egy csavarintásra megadja magát. Tulajdonképp áldom a szerencsém, hogy Banks-nek sikerült összekaparnia. Homályos emlékeim szerint ő volt a szerencsés, aki megtalált. Hogy hol arra fogalmam sincs, mindössze az tiszta hogy a földön fetrengtem. Meg ő is. Hát ezért lett annyira sáros meg fűfoltos a gatyám! Világos....
Még az is megvan, hogy varázsolok neki egy sárga közepű kis kamillát, meg hogy betámolygok valahogy a pincéig. Mindössze odáig segített. Hogy hogyan is kerültem a klubhelység belső oldalára arról dunsztom sincs. Ahogy arról se hogy ki pakolt be az ágyamba. .... Talán Dean. Remélem Dean. Vele úgyis annyi mindent megéltem már hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számít. Plusz, ő elég lazán kezel minden ilyesmit. Mondjuk azok után, hogy anno részegen én szedtem össze (állítólag) a Meredezőkből és az ágyamban ébredt meztelenül, hozzáteszem semmi nem történt köztünk (állítólag), na szóval ezek után ez már bagolyürülék.
Úgyhogy végtelen öröm járja át a szívem, mert hogy sikerült ott ébrednem a helyemen reggel az első kegyetlen éles napsugarakra. Mondjuk ez már kevésbé volt örömteljes pillanat. Ugyan kérem ki volt az a marha, aki időzítőre varázsolta az álablakot? Kitekerem a nyakát....
Azon kívül hogy a hányinger és a szédülés kerülget (pedig esküszöm hogy csak whisky-t ittam tisztán!) csak sikerült valahogy kikászálódnom az ágyból. Az viszont hamar világossá vált hogy a mai napomat úgy ahogy Merlin adta el is lógom. Szóval Qcross kitekeri a nyakam, de még jó hogy csak vele van egyetlen másfél óra tömény szenvedés, tekintve hogy Fawcett lelépett. Szóval az SVK-nak átmenetileg lőttek. Na nem mintha megsiratnám.  
A klubhelységben még pont elcsípem Elenát. Emily eddigre már kámforrá vált, amit eléggé rossz néven veszek, mert most Pierce-t kell befűznöm, hogy mentse meg az életem és adjon valamit másnaposságra. Miután megkapom az egy marék patkánynak járó pillantásokat végül csak belemegy az üzletbe, noha fogalmam sincs mivel fogok neki tartozni. Igazából abban az állapotban vagyok, hogy nem is érdekel. Eskü megadok bármit, csak...csak...
Csak kellene pár alapanyag. És mivel ketten nem lóghatunk, én meg kellően szarul nézek ki ahhoz hogy Alexander az első között szúrja ki a tegnapi kis malőrömet így ő megy órára. Mert igenis megy, hiába kérlelem. Szóval választhatok Pomfrey kotyvalékai közt vagy a sanszom közt hogy sikerül kipakolnom a bájitaltanszertárt. Hát... nem is tudom melyik a rosszabb. Végül persze morcosan dörmögve elindulok, hogy felkutassam a listán szereplő dolgokat. Igazából a feléről fogalmam sincs hogy néz ki és micsoda, de Elena úgy tűnik vagy baromi jóban van Oakley-vel vagy jó párszor sikerült már megdézsmálnia a szertár tartalmát ugyanis polcra pontosan felírta mi merre van. (Vagy mindössze sejtette, hogy tök hülye vagyok a dologhoz).
Igazából nem vesződök nagyon, ami az öltözködést illeti. Mindössze a nadrágot cserélem le, mert az már a használhatatlan kategória. Még az inget sem veszem át, pedig van rajta egy-két koszfolt. Mindössze a nyakkendőmet dobom át hanyagul a nyakamon, hogy ha esetleg elkap egy professzor úgy tűnjön mintha épp valahova mennék, leginkább órára. S miután remek alibit biztosítottam ezzel magamnak, legalábbis így vélem, kócos fejjel elindulok. Kétszer beletúrok a hajamba mikor a folyosószakaszhoz érek, ami full üres eddigre. Remek.
Vidáman lépek hát a barna tölgyfa ajtóhoz és pálcával a kezemben elmormogok egy zárnyitóbűbájt. Még jó hogy Pierce ebben is a segítségemre volt. Naná hogy egy laza Alohomora nem nyitja. Bent a félhomály uralkodik és a levegő súlyos a mindenféle elegyszagoktól. Nem tudom eldönteni büdös-e vagy épp kellemes. Az tuti hogy terhes. Eleinte grimaszt vágok, mert émelygő gyomrom most olyanná válik, mint a tenger egy kiadós vihar során. Nem sok kell, hogy kiadjam a taccsot, de valahogy csak sikerül megállni. Az ajtó résnyire nyitva marad miközben és a cetlit halászom elő a zsebemből. Elkezdem kibogarászni az írást.
- Cickara... cacak...mi? -
A papírt szinte már az orromhoz emelem, érzem a jellegzetes illatát, úgy próbálom kisilabizálni, mint is firkantott oda Elena. Ez a lány! Anyám! Hogy lehet így írni lány létére? Szégyen...!

Ha valakit érdekel, a klubhelyiségünk felé miért teszek egy olyan kerülőt, hogy épp a bájitaltan terem környékén járok valamerre, az kérem kérdezze meg. Egyébként lehet egy olyan oka, hogy úgy tűnik, nem Tudjukki átka, hanem hagyomány, az SVK tanár a tanév későbbi részében eltűnik, vagy valami egyéb történik vele. Lényeg, hogy nekünk így most lyukasóránk van. Egy másik ok lehet, hogy tegnap volt Valentin-nap. Vagy akár az is, hogy egy bizonyos Thornsbeakkel nem kívánok véletlen összetalálkozni.
Vagy megeshet, hogy mindhárom együtt.
A lyukasóra okán ráérek lófrálni, ezért az alagsor irányába kerülök egyet, hátha annyival kevésbé jár véletlenül Thornsbeak erre, mert ha eddig nem akart előkerülni soha, amikor én kerestem, már csak véletlen se találjon meg, mert már Pomfrey-t kell meglátogatnia a begörcsölve maradó karjával, olyan púposhattyút fog kapni. És felkísérem, csak hogy gyönyörködjek a művemben, meg röhögjek a szemébe a szenvedésein.
Már novemberre is elásta annyira magát nálam, hogy kapott egy olyat, mondjuk akkor is ő talált rám egyből, miután úgy támadt kedve, előtte meg sehol nem volt egy alkalommal se, amikor én kerestem mindenhol. Azóta se más a helyzet, de a szerencsémet ismerve, meg azt, hogy a valószínűség és dráma milyen erkölcstelen munkakapcsolatban állnak egymással, már azon is csodálkozom, hogy tegnap nem szaladtam belé egyből a klubhelyiségből kilépve. Mindenesetre még ma is biztosra megyek, hogy ne történjen így. Nem bízok a valószínűségben, mert a dráma olcsó ringyója.
Thornsbeak meg nem érdekel már, végleg elásta magát mostanra, csak nem akarom a kezébe adni az arcát annyira, hogy reménykedjek összefutásban.
Oké, lehet, hogy kicsit felhúztam magam.
De ezért is szerencse, hogy a bájitaltan szertár mellett elhaladva észreveszem, hogy résnyire nyitva van a máskor lakatra zárt ajtó, és valaki szenved valamit bent.
A kíváncsiságomnak hálálkodva, hogy eltereli a figyelmemet, megtorpanok, és fülelek egy sort.
Valaki "cickara cacak"ot keres odabent, valamint hangja alapján nem Oakley, hanem vagy fejbeverték, vagy zombi, vagy másnapos. Nem mondom, hogy mindhárom ismerős lenne, de van elsőkezi tapasztalatom némelyik téren.
-Itt kivanitt?- teszem fel az égető kérdést, ami akkor lenne a méginkább égető, ha Oakley lennék.

*
zene:TC&FR– Hangover

outfit


'I got a hangover,
I got an empty cup'
I've been drinking too much for sure
I got a hangover, whoa!



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Épp már kibetűztem Elena sorainak a felét, amikor... amikor... nem, az nem lehet! És de. A hang megmásíthatatlanul az ajtó elől hallatszik be. Bassza meg!
-Itt kivanitt?-
Ösztönösen ugrik be a gondolat, hogy lebuktam, csakhogy azzal is azonosulok lassan, hogy ez nem a bájitaltan prof hangja. De még csak nem is férfié. Sokkal inkább nőies. Igazából kedvem lenne kikiabálni, hogy senki, de ezzel maximálisan meghazudtolnám a tényeket. Több opcióm is akad, mondjuk kussba maradok és megvárom, amíg odébb áll a levegőrontó kis szörnyeteg. Tekintve, hogy ebbe a kastélyba csak miniatűr kis vadállatok szaladgálnak, akik még azt sem hagyják hogy Merlin gyermeke nyugodtan intézze a dolgát (igen, még ha a tiltott bájitaltanszertárban van is épp dolga). Vagy akad még jó pár eshetőség ezen kívül is, és félig ösztönből (ami túlélési), félig előre (közel sem túl nagy) megfontoltságból, de az ajtót a résnyitől jobban kinyitom. Épp annyira, hogy a kezem kiférjen, a fél arcom meg kilátsszon. És nem is teketóriázok sokat. Miután a lány konkrétan az ajtó mellett áll, könnyű szerrel ragadom meg a ruhájánál fogva és rántom be magam mellé a szertárba. Remélem, hogy nem kezd el itt nekem sikítozni. Az több szempontból sem lenne tanácsos. Egyrészt, lebukásom veszélye jelentősen megnő (ha már nem nőtt meg miatta amúgy is). Másrészt az így is lüktető fejem biztosan kettészakad az éles hangba. Aztán kezdhet velem agyhalottként, amit akar a kis porbafingó. Mondjuk vicces jelenet lenne, mikor bevonszol Poppyhoz a gyengélkedőre. Épp ő pont engem.
Harmadrészt, rühellem, ha indokolatlan hangokat hallat valaki. Vagy indokolatlanul beleköt a másik dolgába. És amúgy is. Így jobban megnézve, mit keres itt, ez a hanyad éves is? Halvány doxyrágta dunsztom nincs. Az biztos, hogy kicsi, nagyon is. Mindegy, ha már itt van hasznossá is teheti magát. Esetlegesen annál hamarabb végeznék itt. Meg akkor még a kevéske sansz is bejátszik, hogy rajta kívül más nem lát meg. Mondjuk főleg nem Oakley.
Végül is ez baromira nem lenne nagy hátrány.
- Te meg mit keresel itt? -
Förmedek rá cseppet sem barátságosan. Mondjuk talán azért mert cseppet sem vagyok barátkozós hangulatomban. Tekintve, hogy másnapos vagyok, elég keményen, a piszkos munkát is nekem kell végezni (ilyen állapotban!), meg is zavart egy a padlócirkáló hugrabuggos (mert most látom csak a sárga nyakkendőt; és rögtön Clementine ugrik be egy fél pillanatra, na meg a tegnap esti piálásom és a részeg varázslásom, de uhh inkább gyorsan el is felejtem az abszurdnak tűnő emlékképeket) és még korán is keltem. Mindent összevetve, érthető hogy a hangnemem közel sem a kedves jelzőjét meríti ki. Ugyanakkor választ se várok a saját ostoba kérdésemre, (mondjuk amúgy sem tudna, mert most tűnik csak fel hogy a kezem a szájára tapadt, megelőzve a sikongatást), mindössze legyintek egyet. Ezzel szabad utat adva a szájának és elvéve onnan a tenyeremet.
- Mindegy. Ha már itt vagy.... Ez micsoda szerinted? -
Tolom a lányka orra alá a lapot kellő nagy vehemenciával, hogy elolvashassa ebbe a gyér fénybe, már persze ha tudja. Szívből remélem, hogy neki sikerül megfejtenie Pierce írásnak titulált ocsány kaparását, mert ha nem akkor eléggé befürödtem. Vagyis ez esetben kicsenhetem az összes c-betűs üveget, ami a polcot elnézve eléggé tartalmas. Én meg eléggé nem épp erre készültem.  

Nyílik az ajtó, de reagálni nincs nagyon alkalmam erre, mert ezt azon célra teszi, hogy egy nyikkanás mellett berántódjak rajta. Több hangot akkor se tudtam volna kiadni, ha próbálok, mert egy kéz tapadt a számra, ami még mindig tart is, elég erősen.
Na persze nem is akarok hangot kiadni, azzal most mire mennék, tényleg? Meg nem is az én stílusom. Úgyhogy nem várva meg, hogy kiderüljön, milyen indíttatásból lettem berántva egy szertárba, belekönyökölök aa fogvatartómba annak reményében, hogy ezzel tudok szabadulni. Úgy ahol érem, nem különösebben célzok, minek. Nincs akkora mozgásterem úgyse így lefogva.
Amikor ez nem vezet célra, megpróbálom az ovis módszert, annak reményében, hogy elég finnyás az illető, hogy érjek vele valamit: nyelvet öltök. Illetve csak amennyire annak számítható így, hogy a nyelvem a számat befogó kézre tud csak rátorlódni, mondjuk pont ez is a szándékom.
Nyeh, nem finom.
Persze nem várok különösebben az arzenálom kihasználásával, közben próbálom is lefeszíteni a kezet az arcomról, majd mivel ehhez nem bizonyulok elég erősnek, inkább fordítok a taktikán: pont hogy rányomok valamelyik, talán középső- vagy gyűrűsujjra a töve környékén abban a reményben, hogy beljebb sikerül nyomni, és ráharaphatok az ujjpercre vagy főleg ízületre.
Végül valamelyik, vagy egyéb okból sikerül is elnyerni a szabadságot, amit még egy könyökléssel ünneplek meg, talán úgy bordatájra, ahogy érzem, aztán az elrablóm felé fordulok megnézni magamnak, ki is az. Ha véletlen Thornsbeak, remélem, bár hiú remény, hogy egyben arcon is köphetem a saját ujjával, de olyan erősen azért nem haraptam. Plusz bár termetre lehetett volna, valóban nem vele vagyok egy légtérben, nem ismerem az illetőt.
-Én is kérdezhetném.
És akkor még elvárja, hogy segítsek is neki nemtommiben sántikálni, és az orrom alá dug valami cetlit.
-Orvosi recept?- Nem próbálok segítőkész lenni, ezt elismerem. De nem is úgy indított a gonosz majom a szekrényből, hogy elvárható legyen. De ha már úgyis itt vagyok, csak kíváncsiságból megpróbálom kibetűzni a macskakaparást, amire nem véletlen használtam passzív-agresszívan a használt hasonlatot.
-Nekem is a "cickara cacak" a legjobb tippem, bár nem állítom, hogy létezik is olyasmi.
Éppenséggel pont annyira tudom kiolvasni a lista bármelyik pontját "cickara cacak"nak, mint árvíztűrő tükörfúrógépnek, vagy Shakespeare teljes Hamletjének, vagy ugyanennek klingon fordításban, vagy úgy egyáltalán általam ismert betűknek. Szerintem csak szívatják szegény gonosz majmot a szekrényből - így egyéb ismert neve híján, ha nem tetszik, máskor mutatkozzon be, miközben beránt egy szertárba - valami firkával, ami csak kinézni akar olvashatatlan szövegnek, valójában csak simán olvashatatlan, szöveg nélkül.

*
zene:TC&FR– Hangover

outfit


'I got a hangover,
I got an empty cup'
I've been drinking too much for sure
I got a hangover, whoa!



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Amit először megérzek az a kapálózás. Nem adja könnyen magát a porbafingó és ráadásul még erőset is üt. Igen épp a bordáim közé. Au! Na ez azért fájt. Nem elég hogy a Vadkalandot nehezen kipihente a testem és az ott szerzed kék és zöld foltok végre eltűntek, nem elég hogy a tegnapi nap után úgy néz ki a vállam, mint aki találkozott a padlóval (mert találkoztam is) most még ez a mitugrász hugrás elintézi, hogy újabb liláim legyenek idővel. Remek, abszolút!
Morcosan próbálom csitítani, aminek az az eredménye, hogy eleinte valami nedveset érzek meg a tenyeremen. Túl nyirkos hogy az orrából a benne lévő csorogjon ki, és lassan azonosulok, hogy ez bizony a nyelve mert még puha is. Hát... be kell valljam, nem tudom voltam-e valaha ennyire bizarr helyzetben. Mármint hogy bárki is a tenyerem nyalja.
Undorító!!!!!!
Már épp húznám el, mikor eljutunk egy még bizarrabb szintre (pedig azt hittem ezt már nem lehet fokozni).
Mikor az ujjam eltűnik a szájában és a meleg szájüregében köt ki, full nyálasan az még csak egy dolog. Gondolom erre vagy ehhez hasonlóra volt példa már korábbi életem során (amire nem emlékszem), csak nem épp ennyire fiatal egyénnel (remélhetőleg). Ám a kellemetlenebbik csak egy tized pillanattal ezután jön. Már hogy erőből rá is harap. Én meg hát ösztönösen felkiáltok. Szerencsémre nem túl hangosan, mert akkor tuti lebuknánk. De a kis vadorzó ezt is megoldja, mert újra ficánkol harapdálás közben és most sikeresen a gyomromat találja telibe a könyökével. Ez mindössze azért jó mert sípolva szalad ki a bennem lévő összes levegő és a kiáltásom a torkomra forr. Lendületből rántok mi a kezem a másik szájából, és nem foglalkozom vele, ha esetleg a fogsorát is magával rántom. Ujjam a nadrágomba törlöm egyetlen laza mozdulattal, és míg ő a receptet olvassa ki (vagy legalábbis próbálkozik vele) én az ujjamat szemlélem meg.
- Orvosi recept?-
- Az... -
Vágom rá zsigerből. Fel se fogom, hogy hazudtam egy jó nagyot. Vagyis, maradjunk abban hogy füllentettem. Így meg hitelesebbnek, no meg engedélykötelesebbnek hangzik a dolog. A kislányra sem pillantva dörmögöm a választ és még mindig a sérült kezemet szemlélem.  Hát, nem mondom hogy maradandó halálos csapás ez, de....
- Nekem is a "cickara cacak" a legjobb tippem, bár nem állítom, hogy létezik is olyasmi. -
- Pffffff, na ezzel ki vagyok segítve! -
Morgolódom, és kikapom a kezei közül a papírost. Miért nem tanult meg Pierce írni? Én pedig megtanultam olvasni... újra!
- Egy kis megátalkodott vadmacska! Miért kellett megharapni? -
Fojtott hangom teszem fel a kérdést, és csak hogy még jobban érezze a dühömet felé hajolok úgy hogy egy szintbe kerüljön a fejünk. Orrom majdnem az övét súrolja és szúrós szemekkel nézek.
- Undorító vagy! -
Hát na, igen. Ami a szívemen az a számon, főleg így kicseszett másnaposan. Utálhat érte, hajrá. Na nem mintha nagyon a szívemre venném. Vagy elnézve ő se az övére. Tekintve, hogy talán az egyik legnagyobb kis takonnyal hozott össze a sors, meg sem lepődöm ezen.
- Neked se sok hasznodat veszem. -
Legyintek és beletúrok a hajamba, a nem bekapott kezemmel. Ahjh valahogy pedig ki kell silabizálnom mi van az ürömfű és a csicsókabimbó közé ékelve, mert így bajba leszek, de elég nagyba.  

Oké, szóval kicsit túl jól sikerült az ellentámadásom, kicsit túl lelkesre, de na. Legalább annál jobban átment az üzenet. Van az a gyanúm, hogy már az ovis módszerrel is elértem volna, hogy a gonosz majom a szekrényből levegye a számról a rászorított kezét, csak mire így tett volna, már én tartottam ott azon próbálkozás mellékhatásaként, hogy lehetővé tegyem az ujjára harapást. Ami szintén kicsit túlsikerült.
Nem mondom, hogy sajnálnám, inkább még büszke is vagyok talán, valahol egy idomítatlanabb részemen. Teljesen indokolt és jogos reakció volt arra, amivel Gonoszmajom kiérdemelte, ha nem teccik, nem kell legközelebb így elragadni engem.
-Az megmagyarázza az írásképet.
Mit ki vagy segítve? Mi indokom lenne segítőkésznek lenni? Aztán még neki áll feljebb. Igen, pont úgy vágok vissza ilyen sérelmekért, ahogy épp módomban áll. Ha vadmacskaként, hát úgy. Anyukám meg nem tudja, hogy így harapok, ja. De azt a témát inkább ne is boncolgassuk.
Alkalmam nyílik legalább jól megnézni magamnak a majom fejét, lévén hogy belehajol vele az arcomba, és valahonnan mintha ismerősnek is rémlene. Talán onnan, amikor Salamander kiengedte az állatkertjét.
Állom a tekintetét, jó mélyen bele is fúrom a sajátomat, további fájdalmakat ígérve vele arra az esetre, ha vicces ötletei akarnának támadni.
-Mondja ezt az, aki lányokat rángat be szertárakba a minimum kétes szándékaiból, még a szájukat is befogva, mielőtt annyit sikkanthatnának, hogy "szarjál sünt farával menetirányban". Ha én vagyok undorító, bele se gondoljunk, te mi vagy- sziszegem vissza, nem eresztve a tekintetét, had gyönyörködjön csak a szememben izzó véleményemben róla. Nekem van igazam, tudja ő is.
-Miért mondod ezt úgy, mint ha tartoznék segítséggel?
Már forgatok ilyeneket a fejemben, mint hogy minimum itthagyjam sorsára, de ha már feltettem a kérdést, a választ már megvárom rá. Ez a lehetősége van arra, hogy valamit javítson a helyzetén, mert más esetben nem vidáman fog folytatódni a napja, és már most is van elég nyűge, ahogy nézem. És nem hat meg vele.

*
zene:TC&FR– Hangover

outfit


'I got a hangover,
I got an empty cup'
I've been drinking too much for sure
I got a hangover, whoa!



~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Hát, igazából nem is tudom honnan is ismerős ez a kis mitugrász. De így, kissé jobban megfigyelve az arcát már biztosan tutira láttam valahol. Az ujjaim persze még jobban ismerik ezt a tényt, sajognak is eléggé. Ám az agyam hiába kutat, nem talál semmit. Lehet a folyosón löktem fel párszor. Éppenséggel az is megeshet. Amennyi derék alatti egyén rohangászik itt, sajnos az ember lépten-nyomon beléjük botlik. Totálisan akaratlanul.
Igazából, ha nem ittam volna el a valentin-napi bulin a maradék használható agysejtemet is (ahova fogalmam sincs hogy is kerültem, de tuti azután, hogy Clem elvonszolt a pincebejáratig) , akkor talán, de csak nagyon talán, fel tudnám idézni merre és mikor no meg milyen körülmények közt löktem fel ezt a szerencsétlent. De miután ez ma nem játszik nálam, így elnapolom az ezen való béna próbálkozást. Már hogy lehet a mai napra amúgy is száműzöm ezen tevékenységet tekintve hogy hamarabb robban szét a fejem, mintsem hogy egy értelmes gondolatsort összerakjak egymás mögé logikusan.
- Az megmagyarázza az írásképet. -
Mi magyaráz meg mit is?
Nem értem hirtelen, de lehet jobb is. Ezt is inkább elengedem. Ma tényleg nem vagyok formában. Közel se tudom, hogy fogom kivitelezni ezt a dolgot így itt és most. Ezzel a kis vadorzóval a nyakamon. Viszont sietni azt kéne. Ám vagyok oly szerencsés, hogy naná hogy újból feltartanak.
- Mondja ezt az, aki lányokat rángat be szertárakba a minimum kétes szándékaiból, még a szájukat is befogva, mielőtt annyit sikkanthatnának, hogy "szarjál sünt farával menetirányban". Ha én vagyok undorító, bele se gondoljunk, te mi vagy-
Percekig bamba pislogásra futja tőlem. Egyrészt,a mondat hosszúsága számomra több kettőnél. Plusz ráadásként a gyorsaság nálam már a hadarással ér fel. Lehet a lányka teljesen halálosan jó tempóban szusszantja el a dolgokat, ám nekem a tőmondatok játszanak jelenleg. Ez meg baromira nem az volt. És harmadrészt, na várjuk. Most komolyan egy pisis oszt ki? Épp engem? Azért ez lehűt. És más esetben biztos kiakadnék ezen, de hát nem vagyok más esetben. Sőt, azt se tudom milyen esetbe vagyok. Leginkább a legrosszabban, amiből szeretnék valahogy élve kikecmeregni. Szóval elvigyorodom. Gonoszkásan. Megnyugtat a tudat, hogy ez még meg. De mennyire hogy megy.
- Ó ne aggódj pöttöm, pár év és már önként ugrasz szertárba magamfajta srácokkal. -
Azért lássuk be, még mindig az iskola legjobbja vagyok. Legalábbis a nők szerint. -
- És örülsz ha befogják a szádat. Na de... - szakítom meg a mondatot a nyomaték kedvéért. - ... most még nem tudod ezt értékelni, abszolút érthető. -
Nem az ő hibája. Hanem a koráé. Azt meg figyelmen kívül hagyom, hogy én mi vagyok. Mi lennék? Jelenleg baromi másnapos, aki ha nem kapja meg a löttyét, akkor még meglehet két napig fog itt pluszba haldokolni.
A hugrás kérdése viszont abszolúte jogos. Miért is tartozna nekem segítséggel? Hát, mert már amúgy is épp itt van. És épp nem csinál semmit, csak a lebukásomat veszélyezteti. Akkor igazán hasznossá teheti magát, nem? De. Tök logikus. És igen, tőlem ennyire futja. Ő meg még ennyit sem ismer fel magától? Pedig kettőnk közül elvileg én vagyok a rosszabb állatban, cöh....!
- Mert tartozol. Csak. Ha Oakley előtt lebukok, a te hibád lesz. -
Sziszegem neki, majd elfordulok tőle. Elkezdem a polcokat nézegetni. A sok üvegcse közt a por látványosan ül meg.
- Tedd esetleg magad hasznossá, ha már itt vagy és az alsó sort nézd végig. Az úgyis a te szinted. -
Egy gunyoros mosoly bújik meg ajkamon, de igyekszem visszafojtani. Végül is nem akarom megbántani, ezek után... annyira.