Szellemszállás

Ezt a házat egy titkos alagút köti össze a Roxforti Birtokkal. A falusiak azt hiszik, szellemek garázdálkodnak a házban, pedig valójában ez a ház csupán Remus Lupin átváltozásainak helyszíne volt évekkel ezelőtt. A ház már évek óta elcsendesedett, de Roxmorts lakói még mindig nem mernek a közelébe menni.

[- Valaki dobjon meg egy cigivel!]

 Kamuznék, ha azt mondanám, hogy nem parázok egy kicsit sem ettől a helytől. Láttam már elég horrort hozzá, hogy tudjam, hogyan szoktak az ilyen tinibulik végződni veszélyes, elhagyott helyeken, amiknek rossz híre van. Hiába vagyok varázsló, az csak még creepybbé teszi ezt a helyet. Elég közel vannak a dementorok például, vagy betévedhet egy vámpír, vagy akármi történhet.
 Persze, nem én leszek az, aki majd csirke lesz, és kifreakoutol, azt a tisztet meghagyom valakinek, aki már úgyis lúzerkedik. Főleg az a gáz, hogy ha ma valahogy leégetném magam, akkor egyszerre legalább két barátom is megelőzne népszerűségben az évfolyamban, a harmadik hely pedig nagyon gáz. Nem is az ennek a bulinak a lényege, hogy jól érezzem magam, inkább az, hogy tovább növeljem a hírnevem a suliban. Ha csak jól akarnám érezni magam, akkor kerestem volna Alexszel egy elhagyott helyet, és ki sem jövünk onnan reggelig.
 Lerakom az utolsó rekeszt a sarokba, és leülök az egyik ablakpárkányra, hogy onnan lessem, ki jön erre. Még délután van, de minél előbb el kell kezdeni inni, mert úgyis az lesz a vége, hogy vissza kell menekülni a Roxfortba a titkos alagúton nem sokkal a kimenő vége után. Nekem idén már sikerült egy büntetőmunka, úgyhogy nem akarok nagyon újat, főleg, hogy a Roxmortsos kihágásért akár el is vehetik a kimenőmet. Az aztán hazavágná ezt az évet.
 - Valaki dobjon meg egy cigivel!- kigombolom az ingemen a felső három gombot, hogy lazábban érezzem magam, még ha kicsit hűvös is kezd már lenni. Mindig utálom, amikor a végéhez közelít a nyár, most pedig már különösen hidegek az esték a nyárihoz képest. Eljött az ősz, de nem érdekel, én akkor is egy szál ingben üldögélek tovább, majd felveszem a talárt, ha lement a Nap. Bár addigra eléggé be leszek hozzá állva, hogy ne érezzem, hogy hideg van, a lábadozásra meg ott a holnap. Kivéve, ha Matték inni akarnak, akkor muszáj nekem is.
 Vetek egy pillantást Hagenre, akit egyszerre bírok és rühellek. Jó arc, meg minden, de a hátam közepére sem hiányzott még valaki, aki veszélyezteti a domináns szerepem az évfolyamban. Eddig egyértelműen én voltam a legmenőbb, de Matt is elkezdett nagyon mászni, meg a ruszki srác is próbál úgy tenni, mintha menőbb lenne nálam. Szerencsére azért eléggé utálják a családját, meg soha nem feküdt még le nővel, úgyhogy nem ő a komolyabb kihívás. Meg persze túl sokat tanul, bizonyos szempontból még stréberebb Domnál is.
 - Szerintem elég kevesen leszünk.- nem tudom, hányan mernek tényleg idejönni bulizni, elég egyértelmű, hogy bajba lehet kerülni, és azt sem titkoltuk el, hogy Hagen itt lesz. Igaz, engem rengetegen szeretnek, de lehet, hogy a baljós körülmények ellensúlyozására ez a körülmény nem lesz elég. Talán még az sem, hogy megmondtam mindenkinek meghívásnál, hogy ha nem jön el, akkor gyík.

Szeretem a bulikát!

+18

 Van annak hangulata mikor az ember olyanokkal jár tilosban, akik az ilyentől összeszarják magukat, pláne ha egy olyan félelmetes helyre megyünk, mint a szellemszállás. Pedig aztán lófasz sincs ott csak por meg patkányok, de hát a nép a legendáktól mindig összecsinálja magát. Nem is értem miért. Majd ha egyszer végre magam is legenda leszek mindenki szemében akkor rájövök. Dolgozok is érte kőkeményen.
 Kicsit azért rendbe szedtem magam a Seprűben történt incidens után, de ahogy rágondolok elkap a röhögés. A sok hülye buznyák. Kíváncsian várom, hogy kik lesznek elég tökösek, hogy eljöjjenek. Remélem, hogy kevés ruszki teszi tiszteletét és nem kell a mai napot még egy balhéval megkoronázni. Azért egy balhé per nap még nekem is elég, most inkább jól akarom érezni magam. Bár a jólérzem magam mostanában abban merül ki, hogy a mellettem sétáló lány a mennyekbe repít napjában többször. Kitudja, lehet ha elszabadul a buli még ez is megtörténhet. Mások előtt még úgy sem csináltuk, csak majdnem, legalább is nagy volt a lebukás veszélye. Valahol mindent el kell kezdeni, meg éppen szégyenlős sem vagyok.
 A piát már előre odavitettem egy rémült házi manóval, nehogy már nekem kelljen egész Roxmortson át cipelnem a finomságokat. Remélem aztán nem ilyen napfényes buli lesz és mindenki be meri vállalni a büntetést azért, mert reggel a szégyentől és az alkoholszagtól bűzlően mászunk vissza a kastélyba csoportosan. Majd úgy is mindent ráfogok Caelra meg a prefektusokra. Mert bizony ha jól tudom szent és példaéletű prefektusok is jönnek, nem csak a bajkeverő banda. Sőt! Még Dom is tiszteletét teszi, ha végzett a recskázással az iskolai szabálykönyvre. Bár nekem ez egy darabig eltartana, mert nem túl izgató gondolat számomra, de hát kinek mi ugye.
 Ahogy a vedelés területére érünk rögvest elfog a szokásos bizsergés mikor tudom, hogy nagyon jól fogok szórakozni. Egy bulika tökéletes táptalaja az én mulattatásomnak. Ott van mindig az az egy hülye, aki már a legelején annyira taccsra rakja magát, hogy bármit lehet vele csinálni. Ott vannak akkor a szerelmesek, akik összevesznek aztán megint kibékülnek, de ezt olyan drámai módon csinálják, hogy a legnevesebb drámaírók sem tudnák ezt szebben kigondolni. Ott vannak akkor akik úgy egymásra vannak gerjedve, hogy az egész bulit kihagyják mert dugnak végig egy másik szobába. Akkor a azt hiszem, hogy tudok táncolni és ezt meg is mutatom emberkék, akiken jókat lehet röhögni egy-egy figuránál. De a legjobban a majrésokat szeretem, akik mindenen izgulnak. Ugye ez általában a tündibündi házigazda, de mint olyan itt most ugye nem lesz.
 Hogy jól fogok szórakozni abban biztos vagyok. Bár egy cicaharcot megnéznék így élesben, úgyhogy ha jön akkor arra a Lilinkára rárepülök enyhe flörtölgetéssel. Két légy egy csapásra egész kellemes gondolat, hiszen Freya agyonbassza őt is meg a hülye testvér pasiját is, aki nekem meg amúgy is bassza a csőrömet.
- Helloka! - Köszönök ahogy belépek és rögtön a piák felé veszem az irányt. A bor mellett döntök így első körben, de ha már itt van az ember akkor végigkóstol mindent és bebaszik, mint az "annyapicsája". Elvégre nem teadélutánra jöttünk!

A roxforti birtok kapujából visszafordulok már, onnantól visszatalálnak már az iskolába. Egy csapat harmadikost kellett visszakísérnem, mint épp kéznél levő prefektus, bár nekem még van programom a faluban. Illetve pontosítok, a falu környékén lévő Szellemszálláson.
Így persze annyival később fogok érkezni, ami felteszem megint abban fog megemlítésre kerülni, hogy hú de a szabályok csicskája lettem, mostantól én vagyok a spicli hatóság, és hasonló verziói a témának. Elsőbbsorban Matt részéről, ő hajlamosabb hangot adni ennek, mint Cael. Igazából már azóta ez megy, hogy nyáron megkaptam a jelvényemet, és azóta se tudták még feldolgozni egyesek, hogy prefektus van a köreikben, de azon túl, hogy akadnak plusz feladataim, mint a járőrözés vagy épp mérsékelten önálló harmadikosok jó pásztorhoz illő hazaterelgetése, a barátaimhoz pont ugyanúgy állok azóta is, mint az előző négy évünkben. Csak most valamiért a csőrüket is böki már.
Igen, a vonatos incidensért például ráléptem Mattre. Igen, mint olyan, azért jutott tudomásomra olyan hamar az ügy, mert mint prefektus, kellett járőröznöm a vonaton is. Igen, mint a szabályokba szerelmes prefektus, fegyelmi ügyet csináltam az egészből, és Matt azóta se mozdulhat ki a kastélyból a sok büntetőmunkája miatt.
Kivéve, hogy nem. Viszont ha nem én intézem az incidenst, hanem egy indifferens prefektus, aki nem első óta ismeri, barátja Mattnek, akkor tényleg itt tartanánk most.
Engem különösebben nem zavar az, hogy a kefélésnek nem a takarítási célú súrolás értelmezését műveli az egyik vonatfülkében a partnere társaságában, a magánélet az pont az, magán. Ameddig magán is marad, mi kifogásom ellene? Csak legalább maradjunk azért élhető emberi környezet, tekintve, hogy az év nagy részében említett emberi környezetben kell lennünk, és ennek, annak a fenntartása érdekében, hogy hogy civilizált maradjon a közeg, akkor is felléptem volna, ha nincs jelvényem.

De ezzel csak fölöslegesen felhúzom magam. Én se vagyok jobb abban az értelemben, hogy a triumvirátusunkban elég jellemző a heccből szivatós humor, hogy csak egy példát mondjak, a nyári muglidivat-tanácsadás, amikor a strandra mentünk. Lehet, hogy én is csak ilyennek vagyok a túlvégén, csak némi kötelességtudat és a tény, hogy Matt nem épp puszipajtása bármi szabálynak, kombinációja miatt túlreagálom. Lehet, hogy tényleg kezdek egy prefektusabb irányba kanyarodni általánosságban is?
A Szellemszállást közelítve a jelvényemet áttűzöm a talárom belső zsebébe, leginkább rinyálás elkerülése végett, hogy jaj, itt egy prefektus, most tilos jóléreznünk magunkat. Én is azért jövök eleve, kikapcsolódni. Meg igazából, így nem tud beleakadni valamibe, leginkább csak elővigyázatos vagyok.
A hely miatt nem aggódok annyira, ha turisztikai látványosságként is ismert, akkor nem lehet olyan abszolút veszélyes, hogy ha csak ránézel a házra, hét generációig tartó terméketlenséget hozol a vérvonaladra - ami még paradox is - vagy egyéb hasonló cifra átkok, akkor legalább olyan nehéz lenne csak a közelébe jutni is, mint a Gringotts mélyebb tárnáiba. A legnagyobb probléma ma az lehet, ha valaki tajrészegre issza magát, és ő lesz a probléma, fogjuk tudni kezelni  felmerülő helyzetet, ha lesz bármi.
-'Napot, emberek- köszönök a már megérkezetteknek, és konstatálom egyben, hogy vagy én nem késtem annyit, mint vártam, vagy mások igen, mert leginkább Caelék vannak jelen eddig.

[- Hali!]

Anyám mindig azt tanította, hogy éljek úgy, hogy jelenlétemet ne vegyék észre sosem, míg hiányom váljon feltűnővé. Az első felét ennek tökéletesen teljesítettem, azt hiszem, ha a muglik világában népszerű szuperhősök közül való lennék, Láthatatlan Lány képessége lenne az enyém. Ajkaim akaratlanul is mosolyra húzódnak, mialatt belebújtam az egyszerű, fekete ruhába. Az elmúlt egy év eseményei ugyan fenekestül felforgatták életemet, nem állt szándékomban kétségbe esni.  Amíg kezemben volt a pálcám, nem rettenthetett el célomtól semmi sem, kivételt talán a ma este képezett. Méltán híres elszántságom megingott, amikor a fülembe jutott egy pletyka, mely szerint egy bizonyos helyen házibuli készülődik. Az elmúlt napokban nem nagyon vetettem bele magamat a szociális élet rejtelmeire- a könyveim közé temetkeztem. Elfojtottam egy ásítást és utamat a szekrényem felé vettem, hogy egy valamivel elfogadhatóbb öltözetet állítsak össze magamnak, mint ami rajtam volt éppen- a rózsaszín golyhókos pizsama a lehető legkevésbé tűnt vonzónak. Előrángattam egy fekete kabátot, egy szürke felsőt és a kék farmeremet, majd magamhoz ragadtam a tornacipőt is és pillanatokon belül sikeresnek könyveltem el haditervemet, mely a ma esti tanulás meghiúsítására törekedett.  Egyszerűen mennem kellett, különben megbolondulok, Eva halála óta nem mozdultam ki. Mély levegőt vettem és erőltetetten fújtam ki, nem akartam megint a síráshoz közeli állapotba kerülni. Éppen ezért bújtam el, hogy észre ne vegyék rajtam a gyengeséget… Határozott mozdulattal fogtam össze a hajamat lófarokba és másztam az íróasztal alá pálcámért- a fésűért kaparászás közben sikerült ugyanis levernem. Épeszű boszorkány egy lépést sem tesz a fegyvere nélkül, főként, ha az a boszorkány bizonyos fokig paranoiás!
Mielőtt elindultam volna, vetettem egy pillantást a tükörbe és megejtettem egyet a grimaszaim közül – még én magam sem hittem el hogy a könyvek helyett erre vetemedek, de jelen pillanatban nem tudtak érdekelni a következmények. Még prefektusok és egyéb különleges lények is megjelennek a bulin, szóval igazán nem láthatom okát annak, hogy ne toljam oda az orrom, pláne, hogy ha rágondolok, ki is fenyegetett meg az elátkozással…
Lépteimet megszaporázva haladtam az úton és közben azon imádkoztam, hogy ne én legyek az egyetlen, akit elkapnak odafelé menet. Odaérve pedig az első szembejövő alak kezébe nyomtam a kezemben tartott italhalmazt. Nem állt szándékomban mocsár részegre inni magamat, de egy-egy kupa mézsört engedélyeztem.
- Hali!- Intettem mosolyogva és ismerős arc után kezdtem el kutatni a csoportosulásban.

NO CHILL DUMBLEDOREBULIKA

Mindenki

+18

        Ki a faszom gondolta, hogy épp egy bulika helyszíne lesz majd az én szenvedéseimnek magánpokla? Senki, persze, senkinek eszébe nem jut, hogy a jeles társadalmi esemény berendezését mi zúztuk szarrá legutóbb, mikor farkasként megtartottuk a saját bulikánkat, és az garantáltan durvább volt, mint ez lesz. Emberként azért nem ragaszkodom a vérontáshoz, verekedtünk is már egy jót a Seprűben, kihúzhatjuk a listáról.
        Berakom a többi közé az általunk hozott piát, és körbenézek, egyfajta nosztalgiával. Á igen, az a fotel ott, azok az én fognyomaim. No shit, szinte a második otthonom ez a szarfészek, ahol most ezek a jólfésültek szórakozni készülnek, mert azt hiszik, az nagyon menő, ha bebaszol mint a szamár, aztán nem tudom.. rányomulsz arra, akire józanul nem mernél. Gyáva emberek. Ilyenkor minden kurva egyszerű, rá lehet fogni, hogy nem magad voltál, de szerintem ez szánalmas magatartás, mert ha akarsz valamit, minek színészkedni meg affektálni? Ezért bűzlik ez az egész, a sok szokástól, íratlan szabálytól, ami soha nem jó semmire, csak hogy kibasszunk egymással és magunkkal.
         Rágyújtok én is, a másik kezemet zsebre vágva a falnak dőlök és fújom a füstöt, végigmérem a társaságot. Dullahan herceg csávója, de mondjuk ez az ő baráti körük, itt is van rögtön a szerintem meleg prefi társuk. Mattie egyből dönti magába a piát, ez nem lep meg, meg itt van valami random hollóhátas, aki a kezembe nyomja a piáját, gondolom pincérnek néz, de annyira nem látszik pofátlannak, hogy ugassak is érte, szóval csak leparkolom a többi mellé, és végigmérem.
        - Cső beléd is. - bólintok két fújás között, de aztán félre is nyelem, szóval ótvar stílusban muszáj köhögnöm miatta - Bocs, ez erősebb volt, mint számítottam rá. Szar dolog, na. Kérsz? Vagy iszunk valamit? Amúgy cső, Freya Blood.
         Elég elveszettnek látszik, szóval why not alapon akár körbe is vezethetném a helyen, ahol havonta egyszer őrjöngve fetrengeni szoktam, csak nem az alkoholtól. Annyira tuti nem lehet rossz arc, mint a litvánok, és ha ma is hozzák a formájukat, tuti beleállítom valamelyikbe a már próbált bicskámat. Elnyomom a cigit a combomon, ki is hajítom az ablakon, és várakozóan nézek a random hollóhátasra, belecsapunk e a bulikába...

    A klubbhelyiségben üldögélve meghallottam, hogy lesz ma valami buli a Szellemszáláson. Ezt a bulit már Irina is említette korábban de akkor nem igazán szerettem volna elmenni, de azóta változtak a dolgok, sikerült újra összevesznem anyámmal azért mert kijelentettem, hogy nyáron én is tartok majd egy bulit a villában, de ezt természetesen ő nem engedi, ahogy azt sem, hogy bulizni menjek, pontosan tudom, hogy miért nem engedi ezt. Theo elég sok szégyent és bajt hozott a család hírnevére, anya nem akarja, hogy újra valami borzalmas hírrel legyünk az újságok címlapján. Azt megígértem, hogy Londonban nem bulizok de azt nem, hogy itt sem, az itteni dolgok úgysem derülnek ki, legalábbis nem mind.
   Miután megszáradt a hajam elkezdtem egy megfelelő outfitet összeállítani, több-kevesebb sikerrel. Választásom most egy szaggatott farmerre és egy egyszerű fehér pólóra esett amire felvettem még egy fekete bőrzakót, hogy ne fázzak. Felhúztam egy egyszerű tornacipőt és a  hajamat felborzoltam egy kicsit és most inkább kiengedve hagytam, de azért betettem egy hajgumit a zakóm zsebébe. A táskámat  visszatettem a ládámba, úgy is csak könyveket hordok benne amikre most nem igazán lesz szükségem, ez lesz az első bulim és nem szeretném azzal tölteni, hogy beállok egy kis sarokba és elkezdek olvasgatni.

   Az út odafelé rövidebb volt mint amilyenre számítottam és a hely sokkal rosszabbul nézett ki mint amilyennek gondoltam de bulizásra tökéletes ez is tökéletes lesz.
  - Hello! - köszönök a már itt lévő embereknek és leteszem a többi pia közzé azokat amiket én hoztam. Töltök magamnak egy pohár whisky-t, nekidőlök a falnak és várom míg beindul a buli.

[- Hát.... elég unalmas helyszínt választottatok a bulitokhoz.]

Hiába az összes kínkeserves próbálkozás az eddigi roxforti éveim során, még egyszer sem sikerült rávenni két legjobb cimborám, hogy velem tartsanak a Szellemszállásra. Kathrine már az első roxmortsi hétvégénken kijelentette, hogy ő bizony soha a büdös életbe nem fogja betenni a lábát, egy olyan elhagyatott épületbe, amire ha csak ránéz, már beleborzong. Olive kissé szelídebben közölte, hogy ha kell, akkor talán egyszer majd ellátogat velem, de inkább hanyagolja, hisz jobb dolga is van, mint egy ilyen "elátkozott" helyen flangálni, ahol talán akad egy két szellem is. Én viszont, velük ellentétben, nem adtam a szóbeszédekre, így minden adandó alkalommal besurrantam feltérképezni a rozoga házat. Minden látogatásomnál, érdeklődve szemléltem a rég otthagyott bútorokat, a kitudja hány éve porosodó könyveket és a huzatos szobákat, melyek falairól rohad le a vakolat. Félelem vagy feszültség helyett én mindig is egyfajta sajátos hangulatot éreztem, amikor  Szellemszálláson jártam. Volt amikor bűbájokkal kísérleteztem itt, persze akkor, amikor senki sem volt a láthatáron. Vannak néhányan, akik ellátogatnak ide, de nem úgy értékelik az épület mivoltát ahogy én. A legtöbben egyfajta "kísértetkastélyként" bélyegzik meg, és bátorságpróbákat szerveznek. Természetesen, ezeket általában elkerülöm. Általában...

Hangtalanul, lépdelek fel az emelkedőn, közben hátranézek, hátha követ valaki. Tudom, hogy ezt az utat senki sem használja, plusz nem is lehet rálátni Roxmortsból, de azért fő az óvatosság. Még csak egy büntetés kéne most, amikor bekerültem a csapatba. Ahogy az előre várható volt Olive és Kathrine most is kimarad a mókából. Pedig ha tudnák, hogy milyen nyugodt ez a hely, ha nincs senki rajtad kívül! Mikor elérem a birtok határát, szimplán arrébb húzom az általam megjelölt deszkát, és átcsúszok a keskeny résen. Egyre közelebb és közelebb érek a hátsóajtóhoz, majd amikor már elérem a kilincset, egy határozott mozdulattal megrántom és az ajtó nyikorogva kitárul. Itt már egy kicsit hangosabban lépkedek felfelé, közben belélegzem a dohos levegőt, azzal a megnyugtató gondolattal, hogy most sincs itt senki. Ahogy haladok felfelé a rozoga lépcsőkön, egyszer csak megüti a fülemet egy hang. Nem is egy, hanem több. Emberek. Sokan. A lábam azonnal földbe gyökerezik. Hallgatózom, és megállapítom, hogy egy konkrét csorda teszi itt tiszteletét. Hogyan? Hiszen, ha emberek jönnek, akkor általában nem szoktak háromnál többen lenni! Elönti az arcom a méreg. Na azt már nem! Nem én leszek az aki itten magyarázkodni fog! Bosszúsan felmegyek, majd a hangok forrását tartalmazó ajtó előtt megállok. Kezem a kilincsre siklik, magamban háromig számolok, majd lenyomom azt. A látvány ami fogad, hirtelen annyira meglep, hogy köpni nyelni nem tudok. Emberek kis csoportja gyülekezik, az asztalon szeszes italok, egyesek kezében cigaretta. Ismerős arcokat is felfedezek. Mire realizálom a helyzetet, már mindenki felém fordult, hogy megcsodálja döbbent arckifejezésem. Kínos csend következik, majd, magam sem tudom miért, megszólalok:
- Hát.... elég unalmas helyszínt választottatok a bulitokhoz.

[- Uh, ha.... Halihó! Csak jöttem elmondani nektek, hogy inkább menjetek vissza... Mert, hát szóval, ha nem akarjátok, hogy...]

Én komolyan nem hiszem el, hogy valakinek tényleg eszébe jutott a Szellemszállásra bulit tervezni. Hát senki nem tudja, hogy oda nekünk nem szabad bemennünk? Nem tudom, milyen szellemek lehetnek ott, miután elsőben Hóborc kikürtölte, hogy sírok az órán, amiért bepánikoltam a bájitaltan tanártól, és még vízzel is leöntött, mert azt mondta, már így is el vagyok ázva, sokáig úgy gondoltam, nem lehet nála rosszabb. Na de a Szellemszálláson olyan szellemek vannak, amiket még a Roxfortba sem engednek be. Ez pedig ijesztő. Nagyon is az.
A hideg borsódzik a hátamon, ahogy a már láthatóan kitaposott ösvényt járom. Pálca a kézben, biztos, ami biztos, bár nem mondom, hogy nem tartom teljes hülyeségnek, hogy én odamegyek. Persze, nem bulizni, hanem azért, hogy megmondjam a.többieknek, hogy ostobaság, amit csinálnak. Főleg az évfolyamtársaimnak. Elhiszem, hogy ők már nagylányok, meg minden, és én vagyok az a hülye Óbri, aki nem tud lazítani, de akkor sem okés, hogy fittyet hánynak nem csak a szabályokra, hanem még a törvényekre is. Persze, azzal, hogy utánuk mentem, számoltam azzal a ténnyel, hogy én is így teszek, de ha csak egy embert sikerül meggyőznöm a távozásról, már megérte.
Az ajtó gyakorlatilag tárva nyitva, s innen is jól hallani az emberek zaját. Vagyis remélem, hogy emberek, nem pedig furi szellemek, amik embernek álcázzák magukat, mert akkor én meghalok. Halálsápadt arccal toppanok be a társaság közé, ahol széles körű évfolyamokból látok embereket. A korombeliektől kezdve a végzősökig gyakorlatilag mindent. Mégis, Miriam az első, akire felfigyelek. Az ott mi a kezében? Nem tudom, mi lehet, de biztosan nem neki való.
- Uh, ha.... Halihó! Csak jöttem elmondani nektek, hogy inkább menjetek vissza... Mert, hát szóval, ha nem akarjátok, hogy... - próbálok magyarázkodni, alig hallható hangon. Nem vagyok egy hangember, egyesek szerint sírni hangosabban tudok, mint kiabálni, de ez persze aljas rágalom és gonosz sértegetés. Én pedig nem szeretem a gonosz embereket.
- Miriam! Neked ezt nem kéne meginnod. Nem félsz, hogy rosszul leszel? - próbálom először az egyik évfolyamtársamat győzködni, hátha jobb belátásra térül. Majd pedig a felsős lánnyal beszélgető, vagy nem is tudom, mit csináló Freyához lépek. Tudom, hogy vad a csaj, és mindenkinek kikürtölte, hogy milyen nemi élete van valamelyik ötödéves mardis fiúval, akiket amúgy kábé nem is nagyon ismerek, csak arcról, de lehet, amúgy meg nem tudnám különböztetni őket az eddigiek alapján. Aztán meg én vagyok a szemét, mert én nem vagyok olyan, aki csak úgy hagyná ezeket megtörténni. De attól még az én évfolyamomba jár Freya is, szóval jó lenne, ha megúszná a balhét. Én csak jót akarok neki, tényleg.
- Freya! Ugye te is visszajössz velem? Most, mielőtt még jönnek azok a szellemek, akik miatt nem is szabadna itt lennünk. - csimpaszkodok bele a karjába, míg másik kezemben még mindig a pálcámat szorongatom. Fura, mert majdnem rokonok vagyunk. Nagyon távolról. Tehát elég moderáltan. Nem mondhatnám, hogy hasonlítunk.

L E A N    O N

Aub...!

       Esküszöm, nem terveztem be, hogy a drámai jelenetekkel tarkított Seprűzés után én még buliba is vonszolom magam, főleg, mert a zsebemben fény hiányában nem csillanó prefektusi jelvény elvileg arra kötelezne, hogy szétcsapjam, és ezúttal nem magam, de eléggé felkelti az érdeklődésem a Szellemszállás felé igyekvő húgom, tehát egy fáradt mosollyal veszem tudomásul, hogy nem az ágyam társaságához fogok csatlakozni, hanem megnézem, vajon tudja e, mibe mászik bele éppen. Az unokabátyám jobb, ha nem értesül erről az egészről, és mivel az egész élete tanúsága alapján én sem vagyok egy földrehuppant angyal, lehetséges, hogy majd nemleges válasszal felelek, ha esetleg valaki megkérdezné, tudtam e a kis ünnepségről... Én? Ugyan. Ártatlan vagyok.
       Nem lep meg túlságosan Natalie látványa, aki épp az ajtó mellett feledkezik bele egy végzős mardekáros egyén manduláiba, és csak egy intéssel jelzem neki, hogy jelen vagyok, ő pedig vissza is merülhet a kommunikáció egyszerűbb formájába. Lássuk csak, vakmerő alsóbb évfolyamosok, akik kacsintgatnak az italok felé, stimmel, a korosztályom, ahogy épp próbálja elhinni, hogy most mindent szabad pár óráig, hát persze, és a végzősök, akik átéltek már a kastélyban is hasonlót, de talán nem ilyen izgalmas kivitelben... Igen, ez egy klasszikus tökéletes paraméterekkel megszervezett esemény, és ha most nem Aubrey lenne a legfontosabb, talán megállnék egy pohárra is akár... De az aggódó nővér átvág a tömegen, felsóhajt Freya Blood hangját hallva, nyugtázza, hogy Smethwyck még mindig egy partigyilkos, Miriam kiaknázza a lehetőségeit - intek Alexisnek, Domnak, akit azért jó kicsit felszabadulni látni, aztán lefékezem magam a testvérem mellett, remélve, hogy minden rendben van vele.
       - Aub, megtennéd, hogy elmagyarázod, mit keresel egy ilyen helyen...? - a végére viszont elmosolyodom - Mármint nélkülem, persze. Egyezzünk ki abban, hogy körbenézünk, nem beszélünk erről apának, és még a kellő időpontban távozunk. Támogatod...?

          Mikor meglátom kiírva a roxmortsi hétvége kiírását, alig férek a bőrömbe. Már korábban megbeszéltük a lányokkal, hogy majd alaposan körbenézünk, de tudtam, hogy az az alaposság kicsit más lesz, mert szerelmemnek is ígértem egy sétát, vagy sörözést, vagy amit akar. Ez az egyetlen dolog, amit bár sikerült megoldanom eddig, most úgy érezem, hogy ki fog csúszni a kezeim közül, de mikor meghallom a Szellemszállásra tervezett buli hírét, minden megoldódik egy csapásra. Bess és Mary-Ann egyöntetűen jelentik ki, hogy ők bizony nem mennek be arra a helyre, és megígértetik velem, hogy én se megyek, de pontosan tisztában vannak vele, hogy ez nem ilyen egyszerű.
          Reggel nagyon izgatottan kelek, és ennek következtében hamarabb is, mint szobatársaim. Kihasználom az alkalmat és elfoglalom a fürdőt majdnem egy órára. Frissen, üdén és a többiek rosszalló figyelmével kísérve lépek ki onnan. Hamar felöltözök, és egy olyan ruhát választok, amit anyu küldött nekem, mert azt mondta, hogy mikor meglátott, akkor eszébe jutottam. Csak nem értem, hogy mikor és hogyan. A nadrágom, a térig érő csizmám és a pulóverem fölé egy olyan kabátot veszek fel, ami elől csak derékig van kialakítva, viszont oldalt és hátul leér a bokámig.
          Tényleg nem értem, hogy mi értelme van ennek a köpenyszerű kabátnak, de melegnek elég meleg. Szinte toporzékolva állok az előcsarnokban, mire megjönnek a többiek a fél iskola kivonult már, és csak néhány alsóbb évest látok elszállingózni felém. Szinte repülök lefelé a falu felé, a meglévő zsebpénzem jó részét el is költöm, még az ebéd előtt, de aztán visszafogom magam, főleg azért, mert délután rám még vár az a bizonyos buli. A visszafelé úton megállok az épület előtt és szembefordulok barátnőimmel.
          - Én most bemegyek ide. Kérlek, vigyétek vissza a kastélyba a holmijaimat.
          -  Nem mondod komolyan, hogy mégis elmész abba a buliba? – kiabál velem Bess, de azért elveszi tőlem a szatyrot.
          - Az meg sem fordult a fejedben, hogy talán nem a buli miatt megyek, vagy a hely miatt, hogy bizonyítsak valamit?
          Mary-Ann-nek még időben sikerül megakadályoznia, hogy összevesszünk, de attól még rossz hangulatban válunk el egymástól. Meg is látszik azon, ahogy megközelítem a házat, és még az sem hoz lázba, hogy bentről már hallok valamiféle ricsajt. Átpaszírozom magam az emberek között, hogy megkeressem Caelt. Egy csókkal köszöntöm, egy öleléssel folytatom, de aztán hagyom is tovább menni. Bánt, ahogy elváltam a lányoktól, de ez még nem kellene, hogy elrontsa a hangulatot körülöttem.
          Megrázom magam, felállok a helyemről, és egy pohár itallal a kezemben üdvözlöm a többieket is. Döbbenten állok meg Freya előtt, eddig nem is tudtam, hogy dohányzik, de igazából nem is tudom, hogy miért lep meg. Inkább azon csodálkozom, hogy én még miért nem gyújtottam rá. Nem, ezen mégsem kell csodálkozni, nem bírom még a szagát sem, és ha valami olyasmi ember lennék, akinek hiperszuper szaglása van, akkor már sírva menekültem volna ki néhány helyről. Végül a mondjuk úgy kötelező körök után elmegyek az épület egy olyan részébe, ahol kevesebben vannak, és az ablak mellett friss levegőt tudok szívni.

Nehéz lerázni Madit.
Oké, ez a mondat így eredendően abszurd, kezdem kicsit előbbről. Nekem családtagjaim vannak. Jjep, mert ez így kevésbé fura. Szóval. Ez ugye annyira nem újdonság. Illetve de, és még jó sokáig az lesz, én kérem egész életemben árva voltam, azt most hirtelen mégse. Még jóideig újdonság lesz. De úgy értem, nem hírértékűen újdonság, év eleje óta már tudom azért. Szintén nem teljesen váratlanul ért, mert leleveleztük, de ma volt az első családi ebédem. Edwin, Ap...u? ...csek? és én, így hármasban.
De én ehhez nem értek!
Nyé... Tessék, még mindig meg vagyok állva itt fejben.
Kezdődött a nap azzal, hogy első roxmortsi hétvége, lehet jönni csodálni a szép új világot. Mindent megnézünk. Egyszerre! Aztán egy új, fura, szokatlan és deénehheznemértek ebéd. És utána még Madi is megtalált egy újabb kör örömködéssel, hogy jaj de jó, hogy mostmár nekem is vannak rokonaim, és mennyire örül nekem. Ezzel nincs semmi baj, nagyon aranyos tőle, nem is lehet nem imádni érte, csak ugye most tele van a fejem az egész nappal. Főleg ezzel az ebéd témával. Most leginkább az kell, hogy kiürítsem, amit nehéz egy pattogó Madi által szorongatva, csak úgy itthagyni egyszerűen nincs az embernek szíve, de magammal meg csak nem hozhatom.
Mert éppenséggel van ötletem, mit csináljak.
És nem hiszem, hogy neki való dolog lenne úgy eleve. Ja, mert nekem igen. De most na, ő nem az a kalandor típus, aki éjszaka kiszökik csak úgy poénból sétálni egyet, - és miután elkapják emiatt, kikerül egy éjszakára a tóra egy csónakban - szoktam elvinni kalandozni, de őt inkább ilyen vakmerő, félelmet nem ismerő akcióodüsszeiákra, mint megmutatni neki is Sir Cadogan festményét egy emeleti folyosón. Fényes nappal!
Mert én kérem a Szellemszállás felé tartok épp. Mindenképp megnéztem volna előbb vagy utóbb, a falu egyik látványossága, még ha az ijesztőbb fajtából is, de csak egy rozoga ház. Ha ki lenne takarítva, nem lenne ijesztő sem, az állapotától az. Most pedig egy házibuli készül benne. Illetve már valószínűleg elkezdődhetett közben.
Mindenféle érdekes, izgi figura tudhat róla, engem is megtalált a híre személyesen. Eleinte úgy voltam vele, hogy tök izgi ötlet, már csak kíváncsiságból is eljövök rá, mi ez. Aztán úgy alakult, hogy egy napon lett a nagy, előszörtalálkozós Everfen ebéddel, úgyhogy inkább ebből én kimaradok, azt választom mai programnak.
Így az ebéd után, a fejem már megint megállva az ismeretlen, deéneztnemértem bizonytalan érzésektől, úgy vagyok, ba...lettozzatok körben, én márpedig odamegyek, oda nem kell az agyam, ami úgyis meg van akadva, és sercegve próbálja érteni magát, majd a buli után találkozunk, visszateszem a koponyámba, és hátha addigra már tudok is valamit kezdeni vele. Ha most egy film szereplője lennék, - persze és felnőtt - ez lenne az a jelenet, amikor töltenék egy csinor pohár erőset, és húzóra. Én most egy csinos pohár Szellemszállást töltök magamnak. Mondjuk még az sem kizárt, hogy. Tekintve, hogy.
Jól megaszondtam. Az elhagyatott kinézetű épület felé tartva előveszem a zsebemből a nyakszalagomat, és pár pillanat gondolkodás után egy vállvonás mellett felapplikálom. Magammal hoztam, de végül nem vettem föl az ebédhez való "kiöltözésem" részének, - a szokásos, egy Leenaruha, bármily meglepő azóta se divatguru vagyok - csak zsebrerakva volt. Végülis, még mindig a Borgin és Burkes-ből van, nem feltétlen családiebédes. De ha már most egy kísértetházba tartok úgyis, miért ne?

Vannak itt emberek rendesen, állapítom meg, ahogy becsusszanok a rozoga épületbe és az indulgató buliba. Cael és Dom, meg a harmadik barátjuk, akiről beszéltek is nyár elején, csak nem volt ott az Üstben, talán Matt a neve? Freya Blood és Alexis Dullahan a Griffendéles negyedikből. Még arcok akiket nem ismerek ennyire. És Aub? A másik lány Madi mellett, aki valahogy nem passzolna ebbe a környezetbe. De ő valahogy itt van mégis. És a Griffes lány vele, akit még a nyáron a bálon berángattam tanúskodni Sophie Flores "vallatás"ához.
-Helló- köszönök csak így, egyszerűen, felmérve közben, mi is a nagy bűnbarlang itt.

[Hé, gyíkok, egy kicsit halkabban dumáljatok már erről.]

ÉN és a többiek akik buliznak

Ó, basszus. Csinálni kéne magammal valamit, mert meghalok az unalomtól. Senki sem elérhető mostanában és nem tudunk semmi jó dolgot csinálni. Pedig nekem tök jó ötleteim vannak. Például az, hogy befestjük az összes szellemet feketére, vagy az, hogy kicseréljük az összes csomag tartalmát valami gusztustalan dologra, amit a bájitaltan szertárból szedtünk, ú, bár ez undorító, hogy bagoly ürüléket keresünk és valaki reggelijére kenjünk. Most felteszem a kérdést. Ki nem akarna ilyen jó dolgokban benne lenni? Az meg plusz, hogy az illető velem lehet. Az én csodálatosságommal. Menő gyerek vagyok a sok büntetőmunka miatt. Komolyan. Lassan rekordot fogok beállítani. Úúú, az milyen király lenne. Már látom is magam előtt a kupámat, amire rá van gravírozva az, hogy „Zane Lirof, a leghelyesebb, legmenőbb srác, aki minden nő álma, s az iskola büntetőmunka rekordere”.  Kicsit hosszú, de szerintem tökéletes. Minden kis törpe ezt a trófeát akarná megkapni, persze a saját nevével, de hát tőlem ezt nem tudnák elhódítani. Ó! Vagy miután én elhagyom az iskolát, egy „Z.L H.V”-t csinálni. Ja, nem. Mert így rövidítve senki nem értené. Hosszabban így hangzik, „Zane Lirof Helyességi Verseny”. Na, szuper. Ez lesz az új célom.
Megrázom a fejem, mert néhány évfolyamtársam elég hangosan beszélget egy buliról, a Szellemszálláson.
- Hé, gyíkok, egy kicsit halkabban dumáljatok már erről. Kiabálom nekik oda, és feltápászkodok a fotelból. Ez az, ez kell nekem. Egy olyan buli, ahol csak az olyan arcok jelennek meg majd, mint én. Az iskola arcai. Kilépek a klubhelyiségből, s egyenesen indulok is a helyszínre. Gyorsan közlekedek, már-már rohanok, nem is figyelve az előttem lévő diákseregre. Mindig csak másodperceken múlik, hogy neki megyek-e valakinek, de szerencsére sikerült mindenkit kikerülnöm. Hú, ez biztos, hogy nagyon jó buli lesz, tök király, hogy a végén nem én leszek csak büntetőmunkán. Mert hát úgy is lefogunk bukni, egy ilyen dolgod nem lehet majd eltitkolni. Főleg, hogy holnap alkohol szaggal lesz mindenki. Nem baj, ezért kibírunk egy hét büntit. Bár, lehet, hogy lesz olyan nagy mázlink, hogy nem jár majd arra egy prefektus sem, és másnap nem tűnik fel senkinek a dolog. Ki tudja? A jövő dolgai kifürkész..kifürkésze…kifürkészhetetlenek. Igen, csak sikerült. Hú, ez nehéz szó. Mindegy. Sok nő lesz ott remélem és akkor es…bum. A nagy gondolkozásba észre sem vettem, megérkeztem a célhoz, s így sikeresen nekimentem fejjel a falnak. Az egyik kezemmel a kobakomat fogom, míg a másikkal feltápászkodok a földről. Jaj, ez nagyon fáj. Biztos bevörösödött. Most menjek vissza és kúráljam le, vagy micsoda? Áhh, nem. Nem baj, így is helyes vagyok, puklival a fejemen. Igyekezek felfelé a lépcsőn, azok pedig hangos nyikorgással jelzik, hogy elég öregek már. Hangokat hallok. Ó, nem is egyet. S van leányzó is. Király, mint én. Igen, ez a kedvenc mondásom. Szóval, belépek a szobába és vigyorogva tárom szét a karomat.
- Hiányoztam?

[6pm-8pm]

OC információk! Avagy TL;DR
De azért kérlek, olvassátok el.

Tehát, bulika.
Mivel sokan vagyunk, és vélhetőleg lesznek még, akik betoppannak legalább egy cameora, ezért kitaláltam, hogy fog az egész működni. Mindenkinek más a reagtempója, és mint mondtam, sokan vagyunk, ezért a hagyományos.körökre osztás nem fog működni. Ehelyett három nagy kör lesz. Egy az érkezés (ami nagyrészt meg is történt), egy a buli elszabadult része, ahol már ajánlott a minimum ittas állapot, és egy a lezárás.
Az első körre rövidebb határidőt írok ki, mivel a legtöbben már megérkeztek, de nekik is lesz így esélyük lereagálni az eddigieket. A második szakaszra hosszabb határidőre gondoltam, ami terveim szerint IRL két hónap lesz. A harmadik pedig értelemszerűen a bulizárás, a hajnal hasadtával, és egy hónapja lesz mindenkinek a hálókörletébe tántorogni.
A nagy köröket én fogom jelezni, hogy mikor van vége. A többi azonban, tehát ami a kettő között van... Éljen a káosz! Elvégre ez egy házibuli, sok emberrel, és mindenki azzal interaktol, annyit és azt, amit akar.
Így tehát a hagyományos körök helyett szabad körök vannak. Nem kell (és nem is lehetséges) mindenkinek mindenki reagjára reagálni, főleg, ha az nem neki szól.
Egy nagy kör alatt annyi posztot írsz, amennyit csak akarsz, és annak, akinek akarsz. Egyszerűen emeld ki az adott személyeket a postjaidban, akiknek szól a reag, hogy mindenképpen tudja, neki szól. Az se hátrány, ha ki is színezed a nevét. Spammelj bele nyugodtan más játékába, és ha akarsz, nyugodtan legyen a topicon belül akármennyi játékod párhuzamosan.
Amit még kérek, hogy a játék lendületesebb legyen, ha olyan dolgot teszel, amire szeretnéd, hogy mindenki felfigyeljen, mert mondjuk felgyújtasz valamit, toastot mondasz, elhagyod a helyszínt, vagy eltorlaszolod a kijáratot, emeld ki a reagodban aláhúzással. Bízom benne, hogy mindenki elolvassa mindenki reagját, de így biztosan nem kerüli el senki figyelmét.
Tehát, így hirtelen ennyi lenne. Ó, és még valami.

Amennyiben egy felelősségteljes prefektus vagy tanár reagot ír ide, a bulinak határidőtől függetlenül azonnal vége!

6pm-8pm
A poszt nyomokban trágár kifejezést tartalmaz!

Szellemszállás. Bárkit kérdeztem, mi ez az ósdi viskó a falu oldalában, riogatott faszom rémtörténetekkel. Mintha meghatna néhány kamuszellem. Ők a tökéletes mészárszéket látják a helyben, én viszont az év bulijának legjobb helyszínét. A nemzetközi és a házak kapcsolatok, és a vodka pusztításának jegyében már csak be kellett izzítani a dolgokat, hogy tényleg működjön. Nem tudták ezek, mit tesznek azzal, hogy engem Roxmorts utcáira mertek szabadítani.
- Zívjad. - bököm oldalba Caeliust, amikor cigit tarhál, és nyomok a kezébe egy szálat. Még meg is tekertem neki, ilyet nem csinálok ám másoknak mindig. Egy rossz szavam sem lehet, segített a rozoga kecóba cipelni azt a piát, amit majd a puncik isznak. Akik meg igazán faszák, azok majd kipróbálják a hazai, saját márkás Tzar vodkát, amin pofátlanul ékesedik családom jellegzetes címere, amit még a kiműveltebb muglik is felismernek. Vagy éppen az izlandi fenyőpálinkát, ami garantálja, hogy nem fogsz fázni, bármilyen hideget is hozzanak az állítólagos szellemek. A pia az asztalon, zenegép az ablakban, pohár luxus, úgyhogy mindenki szolgálja ki magát.
- Aezst meg Qcrozzra! Naelküle nyaem jött volna össze aez a parti. - emelem magasba az egyik fél literes vodkás üveget, hogy ezáltal rójam le a tiszteletem a Roxfort bűbájtan tanára előtt. Kösz, Qcross, nélküled nem sikerült volna. Bár még mindig bolgár, de legalább tanított valami hasznosat a bűbájtan szakkörön. Anélkül tudtam így ezt a sok jóságot a helyszínre hozni, hogy kicsit is megerőltettem volna magam.
Szolidan pofán röhögöm Mattet a borocskájával, tőle azért többet vártam. Amilyen nagy az arca, minimum az izlandi fenyőpálinkát láttam volna a kezében. Meg is emelek egy kisebb üveget, olyan jó két decis, s kérése nélkül a kezébe nyomom.
- Ezst igyaad, nyet a baambit. Látni te gúvaadt gülüiddael? Bige is whizskivel kezsd. - biccentek szolidan a sunák felé, akik felé őszinte tiszteletem. Azt hittem, minden brit csaj frigid kis nyuszi, erre az alsóbbéves Miriam szinte még a hazai csajokat is megszégyeníti. Aztán nehogy az első öt percben kikészítse magát. Nem lesz para, majd vigyázunk rá.
Biccentek egyet Domnak is, s már előre látom, mi lesz a sorsa. Annak ellenére, egy szobán osztozunk, nem sok szót váltottam vele. Megtűrjük egymást, én nem baszogtatom, és ő se cseszeget, amiért majdhogynem hálás vagyok. Hallottam eleget Caeléket, amint arról beszélnek, hogy majd beújítanak neki valami bigét. Fix, hogy nem ússza meg. De azt én is látom, hogy nem a whiskeyt szlopáló negyedikes lesz álmai asszonya. Vállon boxolom Caeliust, amikor megpillantom azokat, akik talán esélyesek lennének. A két szöszire, Minervára és Aubreyra mutatok, amiből talán veszi a célzást. Aztán ne mondják nekem, hogy nem vettem ki a magam részét. Valamelyiküket Domnak csak sikerül beakasztania.
A zenegép beindul, valami helyi punk együttes zúzdáját közvetítve felénk. Nem ismerem a helyi zenéket, de sosem voltam egy Tchaikowski kedvelő, apám erőltette bármennyire is.
- Zrdasztrvujtye, Ammeline! Kozscsints vaelünk paarat, s nyet laatni unaalmazsnak. Nyem hittjem, idetolod magyjad. - támaszkodom meg Emmeline vállán, majd a kezébe nyomom ugyanazt az üveg vodkát, amit előtte én már megkezdtem. Attól függetlenül, leráz-e magáról, állok neki a cigitekerésbe, s biccentek egyet az érkező Zane felé. Møvrede-ék meg vannak áldva vele. De amíg nem árt nekik, életben maradhat. Végül aztán elfoglalom trónom, az egyetlen, szakadt fotelt, ami már csak a felfedezhető fognyomok és a szőrdarabok miatt is gusztusos. Nem hinném, hogy szellemek csinálnak ilyet. Suttyomban, amíg a gyújtómért matatok, rakok is el egy kevés szőrt, még most, mert még józan vagyok. Kíváncsi lettem, mi hagyhatta itt.

Következő nagykör: Május 28!

[- Szép volt ez a délután. Több időt tölthetnénk kettesben.]

Enyhén sötétedik már, amikor Liliya és én átlépjük a birtok határát. Bár nem olyan gyakran jártam tiltott helyeken, mint az unokatestvéreim, nem vagyok már teljesen ártatlan sem, ezért egyáltalán nem fog el semmiféle félelem. Talán soha nem fogott volna el, már kiskoromban is tudtam, hogy a szabályokat emberek írják, és nem mindegyiknek van értelme. Ami pedig a félelmet illeti... még ha lennének is itt kísértetek, miféle félnivalónk lenne néhány megkeseredett holt embertől? Hallottam, hogy sokan félik ezt a helyet, ezért is volt jó ötlet Hagen választása. Legalább láthatjuk, ki az, aki elég bátor. Aki fél a halottaktól, nem jelent veszélyt az élőkre sem. A probléma mindig a bátor emberekkel kezdődik. A bátrakkal és az ostobákkal.
 - Szép volt ez a délután. Több időt tölthetnénk kettesben.- orosz nyelven formálom meg a kedves mosollyal összekötött mondatot, mielőtt ráerőszakolom az elmémre Albus Dumbledore nyelvének használatát. Kicsit még mindig nehéz angolul gondolkozni, de muszáj, nem tudnék eredményesen kommunikálni, ha egy másik nyelv nyelvtana szerint gondolkoznék. Így is árasztom magamból azokat a gesztusokat, amik alienizálják a személyemet, legalább a beszédemnek angolnak kell lennie.
 Belépek az ajtón, és felsétálok a lépcsőn. Nem nehéz, csak követnem kell a már meglévő alapzajt, amit az idegyűlt diákok keltenek. Furcsamód egy sztereotípia mégis igaznak tűnik, a brit emberek pontosak, mi vagyunk azok talán, akik utoljára jöttek. Természetesen a mi késésünk nem volt teljesen véletlen, mert annak is van bizonyos üzenete, ha valaki nem érkezik időben egy eseményre. Azt kommunikálja mások felé, hogy ő fontos.
 Utoljára megigazítom a hajam az ajtó előtt az ablak életlen tükrét használva. Kicsit talán furcsának, talán kihívónak is tűnhet a sárgás ujjatlan felső, térdig érő szoknya és szintén sárga cipő, hozzá a fekete harisnya és hosszú kesztyű, és talán részben a figyelemfelkeltő megjelenés is volt a célom azzal, hogy átöltöztem abban a házban. A valódi okom viszont, hogy módfelett kíváncsi vagyok rá, vajon felismeri-e valaki a Romanov ház zászlójához tartozó színeket. Idegenek számára ez az információ nem lényeges annyira, hogy megragadjon, ezért valószínű, hogy ha igen, az illető utánunk olvasott. És valószínűleg nem csak nekünk, hanem a másik két családnak is. Finoman a kilincsre helyezem a kezem, és benyitok.
 Néhány másodperc után elválok a kuzinomtól, amikor megpillantom azt a lányt, akivel talán a legközelebbi viszonyt tartom fel itt, leszámítva véreimet és szövetségeseimet. Széles mosollyal, a hangzavarban némán eltátogott „sziával” üdvözlöm Miriamot, miközben leteszem a táskámban lévő két üveg bort a többi ital közé. Néhány másodpercig válogatok, azután egy pohár vörösbort választok italnak abból, amit hoztak. Szeretem az szárazságát, azt a furcsa meleget és hideget, amit magában hordoz, és kell a színe is. A talpas poharat a kezemben fogva, az embereket kerülgetve sétálok oda Miriamhoz és a hugrabugos lányhoz, aki az évfolyamtársunk, gondolatai mégis kissé gyermetegebbnek tűnnek a többiekénél. Furcsa, hogy van, aki szellemektől fél, miután éveket töltött közöttük, míg a másik, akinek magyaráz, már túl van az első nemi aktusán, és olyan kifejezéseket használ, amiknek a jelentését még fel sem foghatja. Néhány másodpercig figyelem a két lányt, mielőtt egy idősebb lány csatlakozik hozzá, azután odafordulok Miriamhoz.
 - Remélem, hogy nem bántad meg, hogy eljöttél! Mit iszol?- mosolygok, jókedvű vagyok, az én hangom nem számon kérő. Azt mondják, egy barát figyelmezteti a társait, ha hibát készülnek elkövetni, és tudom, hogy amit a kezében tart, nagyon fog neki fájni holnap, de nem akarom befolyásolni a döntését. Az ember úgy tanul meg járni, ha sokszor a földre esik. Nekem is kellettek a hibáim az előrehaladáshoz, és tudom, hogy lesz még sok hiba, fájdalom, kudarc az életemben, ami az ára a gyengeségek eltűnésének. Valljuk be, nagyon unalmas lenne a kifejlődés emberré, ha minden elsőre makulátlanul sikerülne. - Egy perc, és jövök.
 Kis mosollyal hagyom ott Miriamot, hogy Hagenhez menjek, aki elfoglalta a fotelt. Egy pillanatra el is fog a rossz érzés, ahogy látom őt ott ülni mindennek a közepén. Nem azért, mert irigyelném tőle a szimbolikus trónt, vagy mert irigyelném a valódit, ha ő lesz a családfő, inkább azért, mert eszembe jut az ígéret anyámnak. Még nem szereztem meg Harry Potter haját, sőt, nem is láttam őt túl sokat, és ha megelőznek, csalódást fogok okozni neki. Gyorsan kirázom azonban a gondolatot, mert nekem soha nem kellett a trón. Ha nagyanya úgy dönt, hogy Hagen lesz a cár, nem állok az útjába. Borzalmas dolgok történnek, ha testvérek kezdenek marakodni a koncon szüleik sírja felett, és nem is vágytam rá, hogy én uralkodjak. Én csak a hogyant akarom tudni.
 - Elküldtük a leveleket. Mit találtál?- a halk, lassú orosz szavakra nem várok hosszú választ, mert nem akarom, hogy hosszabbnak tűnjön egy köszönésnél. Nem is tűnhet annyira másnak, mert lehajolok kissé, hogy egy pillanatra átöleljem az unokatestvérem. Nem is maradok mellette sokáig, neki is megvannak a maga barátai, és ami még fontosabb, a maga tervei. Nekem is megvan a mai célom erre az estére, amit egy célirányos véletlennel tervezek megkezdeni. Iszok egy kortyot a vörösborból, azután elindulok.
 Lirofot nagyjából egy hete néztem ki, a figyelmem az hívta fel rá, hogy muglik a szülei. Sárvérű, ahogy tavaly nevezték. Nem annyira különleges ez a dolog itt, talán minden ötödik, negyedik diákkal ez a helyzet, a választásom elsősorban azért esett rá, mert azzal, hogy itt van, nagyjából bebizonyította, hogy nem annyira ellenséges, mint sokan mások. Sokakkal ellentétben neki nem csak a haja kell. Szükségem van sok dologra tőle, elsősorban arra, hogy tudjam, mit gondolnak ők rólunk, ki mellé állnának. Tudnom kell, hogy látják-e a különbséget Grindelwald és Voldemort között, vagy fel kell nyitnunk a szemüket, hogy elmossuk a hazugságukat. És a segítsége kell, valamilyen módon rá kell vennem, hogy hozzon néhány hajszálat Harry Pottertől. Nem akarom, hogy ez az Imperius-átok legyen, a varázserőm még nem teljesedett ki annyira, hogy legyőzzek egy erősebb akaratot. Amúgy is vannak erősebb fegyverek az eszköztáramban.
 Ahogy a fiú közelébe érek, kissé megbotlok, természetesen úgy, hogy még véletlenül se essek el valóban, mégse tűnjön annyira szándékosnak. Rálépek az egyik lábammal a másikra, gyakori baleset, ami bárkivel előfordulhat. Nem kelt gyanút, különösen nem akkor, ha feltételezzük, hogy nem bírom az alkoholt, ami minimális mértékben már ebben a mennyiségben is a fejembe szállt. Meglendítem a poharat esés közben, a fiúra öntve pohár teljes tartalmát, vörösre festve a ruháját. Azután jön az a rövid, másodperces szörnyülködés, amit olyan sokszor látni rangosabb eseményen ügyetlen uraktól és hölgyektől. Amiről tudod, hogy hamis, sokkal inkább szól a saját státuszuk védelmében, mint őszinte sajnálatnak.
 - Jaj... ne haragudj, megbotlottam... megígérem, hogy amint visszaérünk a kastélyba, kiszedem a foltot, jó?- annyira őszintén próbálok sajnálkozni, miközben a szemébe nézek, amennyire csak képes vagyok rá. Remélem, hogy ez már elég hozzá, hogy elkezdjünk beszélgetni, több alkalommal is bevált ez már. Talán az egyetlen hasznos dolog, amit Bulgária adott nekünk, ez a hetvenkilences Mavrud.