|
|
« Dátum: 2015. 03. 01. - 19:14:26 » |
0
|
Nagyjából egy osztályteremnyi terület fehér kővel leburkolva. Kovácsoltvas padok és asztalok találhatóak rajta, napos időben a diákok szívesen tanulnak és töltik idejüket idekint. Akad két sakktábla-mintás asztal is. A területet furán nyírt, magas sövény veszi körül.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #1 Dátum: 2015. 12. 05. - 18:59:01 » |
+1
|
Lassan egy hét telt el, mióta Erikkel találkoztam. Nem is tudom, hogy szerencsének vagy szerencsétlenségnek gondoljam a találkozást. Mármint maga a találkozás az szerencsés volt, hiszen kiderült, hogy az első felindulásból miután magunkhoz tértünk, hogy egy nagyszerű fiút ismertem meg a személyében, de az odáig vezető út… Nos, azt senkinek sem kívánom. Először azt hittem, hogy szánt szándékkal sikerült megszereznem magamnak az első ellenségemet. És milyen véletlen lenne, hogy pont egy mardekáros személyében. Nem, nincsenek olyanok, hogy véletlenek.
A Plázs.
Imádom ezt a helyet, és szerencsénkre még a nap próbálkozik egy utolsót, mielőtt átveszi a kemény skóciai ősz az uralmat. Azért a biztonság kedvéért magammal hoztam a kabátomat, és amíg a fiút várom, egy kis süteményt és egy könyvet is, amit apu és anyu küldött nekem a ma reggeli bagolypostával. Imádom anyu sütijeit, és szerencsére már Caelnek is volt alkalma megkóstolni. Eszembe jut, ahogy a strandon a kókuszcsókot ettük. Kicsit el is mélázok a dolgon, de egy hűvösebb szellő visszazökkent. Az órámra nézek, lassan ideje lesz már megérkeznie. Újra belebújok a könyvbe, de gondolataim folyamatosan elkalandoztak az otthoniak felé. Tudom, hogy anyu nincs jól, akármennyire is titkolni akarják. Csak remélem, karácsonyig kibírja, akkor nyíltan rákérdezek majd. De megint elterelődött a figyelmem, ezért gyorsan visszatérek a könyvemhez. A süti is lassan elfogy, és kéne valahonnan italt is szereznem, mert ugyan készültem erre a délutánra, de ha így folytatódik, akkor kisebb teaparti kerekedik majd itt. Még lapozok néhányat a könyvben, mire látom a délutáni beszélgető partneremet felbukkanni. Felállok és integetni kezdek neki, nagy lelkesen, aztán rájövök, hogy mindenki engem néz, ezért visszaülök a helyemre. Szerintem ennél nagyobb figyelemfelkeltésre nem is nagyon van szükség. - Szia! – mondom, mikor ideér az asztalomhoz. – Hogy vagy? Félreteszem a könyvet a mellettem lévő üres helyre, és elé tolom a süteményt. - Anyu sütötte, vegyél nyugodtan. Nincs nálad véletlenül egy kis üdítő vagy bármi iható dolog? Kicsit fészkelődök a széken, és már információra éhes farkasként várom a fejleményeket, amik találkozásunk óta történtek vele. Azért remélem a fészkelődésen kívül ez számára csak annyiban látható, hogy csillognak a szemeim. Tudom, egyszer a kíváncsiságom fog a sírba vinni, de nem érdekel, ha addig megmászom a világ legmagasabb hegyét. - Mesélj! Nem szidtak le nagyon a tanárok? Nem kaptál büntetést, ugye? Én megbeszéltem Oakley professzorral a történteket, és egy plusz beadandóval megúsztam a dolgot. Hát, talán szerencsés vagyok, talán nem, de kicsit örülök is a plusz beadandónak. Bájitaltanból sem állok olyan fényesen, de legalább a gyógynövénytanom már halad, hála Tristiannak.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #2 Dátum: 2015. 12. 05. - 21:48:38 » |
+1
|
Az emberek általában nagy hangsúlyt fektetnek a külső megjelenésre. A presztízs ami egyes fiatalokat az egoizmus egy újabb szintjére emelte, már szinte lebeg az iskola felett. Persze én inkább kimaradtam az ilyen dolgokból. A napom valószínűleg elég hosszúnak ígérkezik, hiszen még alig keltem fel és már is futhatok a mosdóba elintézni a reggeli rutinom. Miként a tükörre szegeződik tekintetem, észreveszek magamon egy nagyobb bőrelváltozási lehetőséget. Sajnálatos módon a saját evolúciójának első fázisában éldegél, ezért kénytelen vagyok megtartani míg meg nem érik és el nem távolíthatom eme kellemetlen tumort az arcomról. Való igaz, nehéz a tinédzserek élete. Egyszer kisebb koromban, megfigyeltem testvéreim szenvedéseit, miként küzdenek meg ezekkel a genny förmedvényektől. A pattanásomat teljes mértékben kielemeztem, de a szájhigiéniám még mindig nem éri el az általam megteremtett értékhatárokat. Egy gyors fogmosás után a tegnap esti mákos tészta majszolásom utolsó szemcséi is eltávolításra kerültek fogsoromról. Elhagytam a mosdót, majd magam mögött bezártam az ajtót. Sajnálatos módon, a fém zsanérok súrlódásából adódóan kellemetlen zaj emelkedett felül a csendes szobán. A fémes hang természetesen Gondtalan gondtalan álmait is megszakította, és cserébe kellemetlenebb, panaszkodó nyávogásba kezdett. Gondolom csak fel szeretné hívni figyelmem, hogy minél előbb orvosoljam a problémát. Nem az első alkalom, hogy ilyen módon ébresztem fel őt. Megnéztem a kis jegyzettömbömet, hogy milyen óráim is lesznek ma pontosan, és hogy milyen órán kívüli foglalkozáson kell ma részt vennem. Természetesen köztük szerepelt, egy találkozóként elkeresztelt bejegyzés is. Elpakoltam a legtöbb tárgyat, amire ma szükségem lesz a nap folyamán. A súlyos táskát meglendítem, majd a vállamra igazítva hagyom el a szobát.
Az órák nagyon gyorsan leperegtek, és már csak a délutáni találkozón járt az eszem. Már lassan egy hete nem láttam az újdonsült barátként titulált személyt. Ez egy kicsit rideg megfogalmazás, hamarosan a személyes szótáramba be kell ültetnem egy újabb kifejezést, a barátot. Miután véget ért az utolsó órám is, megindultam a "Plázs" felé. Sietve indultam, de az út közepén valahogy ellankadt a figyelmem és a tempóm sebessége alább csökkent. Valószínűleg késni fogok egy-két percet, de nem vagyok futó bajnok. A lányt meglátom, majd közelebb megyek hozzá. Egy darabig csak állok, és csak utána foglalok helyet.
- Szia, rég nem láttalak. Hát, úgy ahogy. Kissé elnyűtt ez a nap, de csak a szokásos túlhajszoltság.
Felkínálta számomra édesanyja süteményét, majd készségesen beleegyeztem egy darab elfogyasztásába.
- Persze, hogy van nálam innivaló. De csak csapvíz, remélem ez nem fog gondot okozni számodra.
A zsákom mélyére nyúlva húzom elő a flaskám, melyben újratöltött víz található. Még az utolsó óra előtt töltöttem meg, de nem volt időm belekortyolni sem. Hatalmas lendülettel az asztalra tettem, de mielőtt lecsaptam volna azt az asztalra, kicsit lelassítottam a kezem és finoman elhelyeztem. Egy kicsit meg vagyok illetődve, hiszen most életemben először töltöm így időm egy lánnyal. Ismét kérdéseket tett fel, és én válaszoltam rá.
- Nem igazán szidtak le a tanárok, csupán megkérdezték mi történt. Tudják nagyon jól, hogy szinte egy egész napot kellett pótolnom, és készülni a következő napra tartogatott anyaggal. Egészen éjszakáig fent voltam, és szerintem nem akartak teljesen leterhelni.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #3 Dátum: 2015. 12. 06. - 17:03:12 » |
+1
|
Örülök neki, hogy nem lett komolyabb baja abból a napból. Jó, mondjuk nem a tanárok miatt aggódtam elsősorban, hanem az egészsége miatt, de úgy tűnik, azzal minden rendben van. - Nem gond, hogy csapvíz. Igazából úgyse számítottam nagyon másra. Nem minden diák rohangál vajsörrel vagy töklével a táskájában, igaz? Bárcsak lenne bejárásom a konyhára. Akkor az ilyen dolgok meg lennének oldva, mert mindig lenne nálam valami, amit tudok magammal hordani. Mivel látom, hogy nem nagyon fogy a sütemény, tovább kínálgatom vele, de nem igyekszem nem erőszakos lenni. - Erik, tudnál nekem segíteni? Akkor mikor megismerkedtünk pont bájitaltanra igyekeztem. Nem állok valami jól belőle, és szükségem lenne valakire, aki tud segíteni. Nem kérnélek meg rá, ha nem lenne fontos, de ha nem akarod, akkor nem kell. Aztán megötlik valami a fejemben. Azt tudom, hogy melyik házba tartozik, azt is tudom, hogy hívják, de fogalmam sincs, hogy melyik évfolyamra. A legegyszerűbb, ha meg is kérdezem tőle. - Melyik évfolyam tanulója vagy? Én negyedéves vagyok. Azért jó lenne elkerülni, hogy egy nálam fiatalabb fiútól kérjem a segítséget. Annyira azért nem vagyok rossz bájitaltanból. Mondjuk, sohasem árt a gyakorlás, de azért nem ennyire. Viszont, ha tényleg plusz leckéket fogok venni, akkor talán kéne kérnem plusz bájitaltan alapanyagokat. Igazából azt hiszem, ezzel a kérdéssel ki is merítettem a lehetőségeimet. Egyelőre mindent tudok róla, amit tudni akartam. Nem, van még valami, ami azóta se hagy nyugodtan, csak akkor nem ezzel foglalkoztam elsősorban. Játszani kezdek az ujjammal, és kerülöm a tekintetét. - Tényleg annyira lelketlennek tűntem, mikor megismerkedtünk? Még a hangom is lehalkítottam kicsit. Félek, hogy olyan választ fogok kapni, amit nem akarok hallani. Elfektetem a karom az asztalon, és a dobozzal kezdek játszani, ami kettőnk között van.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #4 Dátum: 2015. 12. 07. - 21:27:50 » |
+1
|
Egy kicsit lazábbra vettem magam, és kényelmesebb pozíciót vettem fel az ülőhelyen. A lány unszolására ismét egy süteményhez nyúltam és jóízűen bemajszoltam pillanatok alatt. Meghallgattam amit mond, de a sütemények nagyon csábító és kellemes ízt gerjesztettek a számban, így további darabokra is igényt tartottam. Egy ostoba mosollyal arcomon fejeztem ki, hogy mennyire finom süteménnyel kínált meg. Valóban nagyon ízlik, és nehéz lesz ellenállni még egy darab elfogyasztásának. De inkább megtartóztatom magam, majd két kezem összeteszem, hogy még véletlenül se nyúljak a tálhoz. A maradék darabokat is lenyelem, de még előtte a nyelvemmel próbálom megolvasztani a süteményt, amennyire csak tudom. Így vagyok képes tovább éreztetni az ízt a számban. Hirtelen a bájital került szóba, amiből nem nagyon állok valami jól. A legtöbb esetben nem sikerül, rosszabb esetben képes lennék magam felrobbantani. De ha most nem vágódok be, akkor talán soha többé. De az még nagyobb szégyen lenne, ha besülne a kísérlet és felrobbantanám kettőnket.
- Én? Hát én még csak ötödéves vagyok. Uhh, pont bájital tan? Nos hát, nem igazán vagyok otthon a kotyvasztásban - felelem szerényen a lánynak.
Mikor egy sokkal mélyebb kérdést tesz fel számomra, igazából először nem is tudtam miként válaszoljak. Egyszerűen csak néztem rá, majd képes voltam egy szót kierőszakolni a számon. - Nem. Nem tudtam mit feleljek neki, így inkább gyorsan témát váltottam.
- És amúgy milyen napod volt?
Kérdezem tőle, hátha képes vagyok elterelni a témát. Ez egy elég kellemetlen téma számomra, hiszen már barátként tekintek mint ellenségként. Nagyon nem is merek sokat mondani, de talán a pirosodó arcom elárulja, hogy kissé zavarba jöttem.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #5 Dátum: 2015. 12. 08. - 20:48:03 » |
+1
|
Cael évfolyam- és háztársa. Ez csak véletlen, ugye? Szedd össze magad Alex, mert a végén még bajok lesznek. Mondjuk nem értem, hogy milyen baj lehetne ebből a dologból. Kicsit elszomorodok, mikor elutasítja a felkérésemet a bájitaltan korrepetálásra, de nem esek kétségbe. Biztos lesz majd valaki, aki elvállal. Megkérdezem majd Minnie-t. Nem is értem, hogy miért máshol keresem a válaszokat, mikor a feltett kérdésemre, talán az orrom előtt volt eddig is a megoldás kulcsa. - Semmi baj, majd találok mást. Ráadásul én is inkább robbantgatok. Legalábbis eddig így volt, de a nyáron sokat gyakoroltam a konyhában, szerintem most már az sem lesz olyan veszélyes, mint eddig. A nyáron sok minden megváltozott az életemben, így a főzéshez való hozzáállásom is. A sütemények szemmel láthatóan anyunak még sokkal jobban mennek, de nem adom fel azt sem. Biztos eljutok majd arra a szintre, ahol már nem kell attól félnem, túl keményre, túl ragacsosra vagy éppen túl édesre csináltam. - Az én napom? Nos, az elég furcsán alakult. Reggel majdnem elaludtam a tegnap esti későig tartó beszélgetésnek köszönhetően. Aztán az órákon alakult úgy, hogy néha bukott le a fejem, de szerencsére nem aludtam el. Mivel gyógynövénytanból sem vagyok valami jó, megkértem Oakley professzort, hogy segítsen. Ez abban nyilvánul meg, hogy plusz feladatokat kapok, és van már egy hollóhátas diák, aki szintén segít. Hát, igazából ennyi, ami említésre méltó, mert utána jöttem mindjárt ide, és most itt ülök. Viszont örülök neki, hogy megízlett neki a sütemény. Mondjuk, nem akarom, hogy rosszul legyen ennyi édestől.. - Ne olyan mohón azzal a süteménnyel, a végén még elrontod a hasad. Oké, el kéne döntenem, hogy mit is akarok, igaz? Akkor egyen vagy ne egyen. Végül is nem azt mondtam, hogy ne egyen, csak azt, hogy lassabban. Azért örülök neki, hogy nem tart lelketlennek. Nem mintha tényleg igaznak gondoltam volna, akkor nem úgy alakult volna az életem, ahogy alakult. Legalábbis a nyár folyamán biztos, hogy nem. - Tudod, sok jót hallottam már a Mardekár klubhelyiségéről. Be tudnál egyszer vinni oda? Nem tudom melyik másik Griffendéles lenne olyan őrülten elvetemült, hogy a saját arcát használva megy be a kígyó barlangjába. Mondjuk, ha igazán pontos akarok lenni, akkor ez már megtörtént. Ahogy a kígyó is besétált már az oroszlán barlangjába, és úgy tűnik, hogy nagyon jól elvannak ők ketten együtt. Nem is értem, hogy mire fel van ez a nagy ellenségeskedés a két ház között. Ácsi, van egyáltalán ennek a két állatnak barlangja? Áh, kit izgat, úgyis csak egy hasonlat volt.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #6 Dátum: 2015. 12. 08. - 22:05:11 » |
+1
|
Kicsit szégyenlem magam, hiszen segítenem kellene neki. De inkább nem égetem be magam, és bevallottam a valóságot. A napját átgondolva valamivel mozgalmasabbnak tűnik mint az enyém, bár a hosszú és unalmas órák után szinte van, hogy kimarad egy két perc és teljesen elfelejtem őket. Ezért van, hogy néha meg sem tudom mondani mit mondott a tanár pár perccel ezelőtt. Felhívta a figyelmem egészségemnek megtartására, és a sütemények lassabb elfogyasztására de valahogy az önmegtartóztatás a következő süteményig tartott. - Nyugi, végtelen bendőm van - kedvesem, és kicsit magasabb hangon mondom a megszokottnál.
Egy kicsit meglepődtem mikor felkért, hogy vigyem fel a klubhelyiségbe. Bár könnyedén meg tudnám oldani, hiszen én magam is tagja vagyok a közösségnek. Bár nem vagyok akkora aktivista mint társaim és sok dologból kivonom magam, az engem ért sérelmek miatt. Szívesen megmutatom neki a klubhelyiséget, bár szerintem elég szokványos. Probléma nélkül bevihetem őt. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha kötekednének vele akkor nem lenne szüksége rám, hogy megvédje magát. Na jó azért odaállnék mellé és megmondanám a többinek, hogy velem van. -Persze, szívesen megmutatom a klubhelyiséget. Bár félő, hogy valamelyik háztársam kevésbé fogadna szívélyesen. Egy pillanatig várok, majd megkérdezem tőle: - Mikor volna kedved eljönni? Akár ma is megmutathatom, van még pár szabad órám.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #7 Dátum: 2015. 12. 20. - 01:19:37 » |
0
|
Elnevetem magam, kicsit hangosabban is, mint kellene, ezért a környéken ülő diákok most rám néznek. A számat a kezem elé teszem, és úgy kuncogok egy kicsit, majd bocsánatkérően fordulok Erik felé. - Ne haragudj, nem akarlak kinevetni, de pont ezt mondta a húgom is, mikor legutóbb anyu sütit sütött. Még melegen elkezdte befalni őket, aztán persze rosszul is lett. Egész este mellettem feküdt, mert a szobám közelebb van a fürdőhöz, és ha mennie kellett, akkor akár két lépés is számított. De ő nem tanult a saját hibájából, és a legközelebbi alkalommal megint elkövette ezt a hibát. Vagy gyanús, hogy csak velem akart aludni, mert már nagyon közel jártunk a tanévkezdéshez, és ki akart használni minden egyes percet, amit velem tölthet. Idén nyáron a szokottnál is jobban ragaszkodott hozzám, de ez nem is meglepő, ha a tavaly nyárra gondolok, és ki tudja, mennyi mindent tud arról, hogy mi történt velem. Aztán amire tényleg nem számítok. Egy ártatlan és szinte biztosan elutasító válasz helyett egy nagyon is segítőkész felelet. - Erik, ne viccelj. Te is tudod, hogy nem mehetek be. Örülök neki, hogy megismertelek, de sohasem vinnélek be a Griffendél klubhelyiségébe. Ne érts félre, ez nem ellened szól, egyszerűen ez már amolyan szabály. Kimondatlan és íratlan szabály, amit minden Roxfortos diák ismer és tud. Ennyire nem akarhat segítőkész lenni, hogy… Vagy még mindig bűntudata van a történtek miatt? - Ugye ez nem a megismerkedésünk miatt van? Csak azt ne mondd, hogy még mindig az akkor történtek miatt vagy ennyire segítőkész. Mondd, hogy nem. Ne, várj, akkor… akkor… Nem, biztos nem. Legyintek egyet a kezemmel, hogy elhessegessem a gondolatot, ami eszembe jutott. Félve nézek rá újra. Meg kell tudnom, mielőtt még nagyon belemennénk a félreérthető helyzetekbe. - Erik, ugye csak a barátodnak tekintesz? Remélem. Mondd, hogy igen, mondd, hogy igen. Sóhajtok egyet a válaszától függetlenül. Megint sikerül kicsit túlhergelnem valami miatt, amiről még nem is tudok biztosat. Akármi is lesz most a válasz, a kérdésemmel kellemetlen perceket szereztem neki és magamnak is.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #8 Dátum: 2016. 01. 07. - 17:17:57 » |
+1
|
Van, hogy az ember saját szüleitől napokig egy falatot sem kap. Ezért néha a kelleténél többet is képes vagyok enni. Valószínűleg már átléptem azt a küszöböt, hogy még többet egyek, de még mindig férne belém. Befejezem, nincs már szükségem további édes élvezetek elfogyasztására. Kicsit viccesnek tartottam, mikor elutasította de még is rá kell tegyek egy lapáttal, valahogy jó kedvem van. Szeretnék kicsit szórakozni. - Ne aggódj, egy két embert likvidálunk, nem lenne ki szólna - viccesen, de komoly hangnemben mondom. Ahogy egyre komolyabb témát kezdett felvetni, az én hangulatom is komolyabbá vált. Egyszerűen kicsit megváltoztatom ülőpozíciómat, jobb karom az asztalra helyezem majd beszélni kezdek. - Nem, valóban meg bántam. Szerintem nincs szükség színjátékra, remélem megbocsájtottál azóta. Egy sokkal izgalmasabb kérdést tett fel, persze nem tudom mit válaszoljak. Életemben először találkoztam egy olyan lánnyal aki barátjának nevez. Elmondjam neki? Vagy bolondnak fog nézni? Mindegy is, talán egy rövid tömör válasszal kielégíthetem, vagy talán nem. Amiről ő beszélhet nem más, mint a szerelem kérdése. Nem mondom, hogy nem tettszik, de ez saját elveimmel ütközik. Barátok vagyunk, de belőlem talán hiányzik a szeretetre való képesség, sosem voltam képes senkit sem szeretni. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben de még mindig szükségtelennek érzem egy úgynevezett barátnő jelenlétét élveznem. - Tudom mire gondolsz, de nem. Az egyetlen dolog ami hozzád fűz, az a barátság. Remélem nem bántottalak meg vele, de ... Mit is mondjak neki? Nem tudom, talán megvárom míg. Talán őszintének kellene lennem, és megmondani. Nem voltam még szerelmes. Nem, ez ostobaság, inkább elterelem a témát. - Hagyjuk is, hallottál valami pletykát mostanában? Sok ostobaság terjeng néha nem csak diákokról, de tanárokról is.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #9 Dátum: 2016. 01. 16. - 18:00:31 » |
0
|
Elteszem a tálat, amiben a süti volt, miután úgy látom, hogy már végzett. Bár, Caelnek is akartam hagyni egy kicsit, de erről most lecsúszott. Talán valahogy be kéne jutnom a konyhába, hogy a sajátommal kedveskedjek neki. És Eriknek is. Az nem mehet mindig, hogy csak mások babérjait aratom le. Aztán leesik az állam, ahogy viccelődik. Az első hirtelen meglepődésemen túl, már nevetek én is. Mármint remélem nem értem félre a szándékait, mert ha igen, akkor éppen most bólogattam néhány mardekáros likvidálására. - Viccelsz? Már akkor megbocsátottam. Igazából hülye voltam, hogy úgy felkaptam a vizet, hiszen csak egy félreértés volt. Egyébként is, neked kéne megbocsátani nekem, amiért úgy neked rohantam. Még jó, hogy ezt egyszer már megbeszéltük. De nem baj, ismétlés a tudás anyja. Bár, talán már nem kéne erőltetnem azt a történetet a végén még ezzel fogom magamra haragítani. Kicsit úgy érzem, mintha kisiskolás lány lennék, aki megrúgja a fiút a bokáján pont azért, mert szereti. Bár a bokarúgás nálunk meg volt, más ügyből kifolyólag. Mégis hatalmas kő esik le a szívemről a válasza nyomán. - Nem dehogy. Pont hogy örülök neki, mert nekem már van valakim, és nem szerettelek volna hamis reményekbe kergetni. Merlinre, sokkal nehezebb volt ezt kimondani, mint gondoltam. A szívem zakatol, de ez más, mint mikor Caellel vagyok. Ez pont arra hasonlít, mint mikor először hazamentem a nyáron. Nem pontosan arra, de igen, lényegében igen. - Pletykát? – nézek felhúzott szemöldökkel. – Hát, nem sokat hallottam, de hát te is tudod mi a legnagyobb hír mostanában. Az új tanári kar és az új idősebb diákok. Ha nem is nyíltan, de mindenki róluk beszél. Miért te hallottál… Nem mégse. Nem vagyok az a típus, aki ennyire nyíltan pletykálkodik. De ha meg nem találunk más témát, amivel leköthetnénk egymás figyelmét, akkor meg is érdemeljük egymást, hogy a pletykálkodással teljen el az együtt töltött időnk. - Van testvéred? A testvér mindig egy jó téma. Én is órákat tudnék mesélni róla, hogy milyen mikor vele vagyok, milyen mikor nem lehetek vele. Mennyire tud idegesíteni, mikor öt perc szabadidőt akarsz, és most mennyire hiányzik az, hogy nem idegesít. Igen, a testvér határozottan jó téma.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #10 Dátum: 2016. 01. 22. - 22:36:39 » |
+1
|
Egy kicsit mélyebb vizekre eveztünk a testvér kérdésével, de hát ilyen ha az ember új barátokat szerez. Mit mondjak a testvéreimről? Gyűlöltem őket, igen bár én ölhettem volna meg őket. Ez az érzés a hatalmába kerít, nem tudok ellenállni neki. Általában könnyedén kontrollálni tudom tulajdon érzelmeim, de most valahogy képtelen vagyok rá.
- Még azelőtt meghaltak, mint én megtehettem volna - mondom vicsorgó mosollyal és teljes fakó hideg tekintettel.
Elragadtak saját gondolataim, jár a szám pedig nem szabadna. Kicsit halkabban mondom, szinte tervet szövök és elárulom neki érzéseim és vágyaim. Igen, ez az! Az érzés, ami mindig is vezérelt engem. A bosszú és halál, a pusztítás útját kell járnom. Két kezem erősen az asztalra csapom, teljes erőmből. Szinte már-már önkívületi állapotba kerülve.
- Egy napon elpusztítok mindent és mindenkit. Nem lesz ki megállítson, én leszek a leghatalmasabb mágus az egész földön. Először a riválisaimat, majd a muglikat fogom a saját uralmam alá hajtani. Mikor már mindenki szenvedni fog, akkor leszek én boldog, majd akkor megnyugszom és elfoglalom a helyem a kívánt trónomon.
Mit teszek? Nem szabadna ilyeneket mondanom, még véletlenül sem. Jaj ne, mégis mit tettem? Levegőt is alig kapok, szinte már izzadok és csak úgy ver a szívem az izgatottságtól. Nem maradt más, mint hatásszünet.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|
|
« Válasz #11 Dátum: 2016. 01. 24. - 17:42:21 » |
0
|
Elszomorodok, ahogy meghallom a történetet a testvéreiről. Azt hittem egy vidám téma következik, de tévedtem. - Sajnálom. Először el sem jut hozzám, hogy mit mondott pontosan. Aztán megáll a kezem a pakolás közben. Csak némán hallgatom őt, egyre nagyobb rémület lesz úrrá rajtam. Ki ez a fiú és hova tette azt, akit megismertem. Jó, nem éppen rózsásan indult, de hát akkor is. Gyorsan berakom a táskámba a dobozt, majd felállok. - Ne haragudj, de nekem most mennem kell. Elfelejtettem, hogy megbeszéltem már mással egy találkozót. Szia! Lassan távolodok tőle, mert nem akarom megadni az esélyét sem, hogy esetleg félreértse, és hátba támadjon. Kikutatom a pálcám a táskámban, de remélem nem lesz szükségem rá. Még sohasem láttam valakit ennyire félelmetesnek. Barát? Azt mondta korábban, hogy barátok vagyunk? De a barátok kisegítik egymást. Remélem nem gondolt arra, hogy majd segítek végrehajtani az őrült tervét. Meg kell állapítanom, hogy bunkó vagyok. Egyik dolgot se úgy mondta, mintha viccelne, de ez még nem jelenti azt, hogy ez nem igaz. Megfordulok és visszamegyek az asztalhoz. - Te most szórakoztál velem? Mondja, hogy igen. Kérlek, mondja ki, hogy igen, és akkor sokkal jobban érzem már majd magam. Még akkor sem tökéletesen, de jobban. Nem ülök vissza a helyemre, mert akár viccelt, akár nem, ez… Ez nem biztos, hogy olyan, amivel találkozni szeretnék? Azt még megértem, ha a világ legjobb mágusa akar lenni, de a világ elpusztítása, főleg a családomé, elképzelni se tudom. Nem, ez szörnyű. Sokszor eszembe jutott, hogy mit tennék, ha két barátom közül kéne választanom, és sohasem tudtam megmondani, de ebben az esetben határozott lennék. Nem Erik oldalára állnék.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Chloé Sundance
Eltávozott karakter
Latin vér
Hozzászólások: 8
Jutalmak: +14
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Őrző
Nem elérhető
|
|
« Válasz #12 Dátum: 2018. 04. 11. - 13:24:10 » |
+2
|
to; ElliotHogy milyen okból is választotta ezt a cipőt és ezt a ruhát, arra már rég nem emlékszik, pedig ha emlékezne, és visszamehetne az időben, biztos hogy valami egészen más opciót helyezne előtérbe. A finomnak tűnő anyag szúrja az oldalát, a cipő töri a sarkát, és a talpa pont úgy ég, mintha millió sárkány leheletén kellene járkálnia. Ez pedig igazán gáz, már csak abból kiindulva is, hogy élete a tánc, és a mai báli estére is azért jött, hogy kitáncolja magát, nem pedig azért, hogy végig kelljen szenvednie. Így tehát nem is csoda, hogy a hatalmas és zsúfolt teremből, melyben olyan nagy a légszomj és a meleg büdös, inkább a hűvös, de jó levegőre vágyott. Egy-két izzadt tincse a homlokára tapadt a benti hőség miatt, és aprókat tipegve, kissé sántítva hagyta el a táncoló vigasságot. Nem tett meg nagy utat, csak pár lépést, mikor is megunta cipőjének szorítását, és inkább levette a lábáról azt a fránya magassarkút, ami megkeserítette az életét. Csattogó talpakkal indult meg a kastély mögötti hatalmas kert felé, hogy az oldalt helyet kapó, kőből készült kerítések mentén sétálhasson egy nagyot a friss levegőn, és ha ruhája lehetővé teszi, akkor felmászva valamelyikre, percekig lógassa a lábát a hideg kőről. Azzal azonban nem számolt, hogy társasága akad, egy sötét alak képében. Az egyik árnyékból például tökéletes rálátással nézhette végig az idegen érkezését, settenkedő lépteit, és azt, hogy bizony az idegen egyáltalán nem valami jó dologban sántikál. Egy percre megdermedt, és utálta is magát amiatt, mert a pálcáját nyilván fennhagyta a szobájában azzal az indokkal, hogy nincs kedve fogdosni egész éjszaka. Most pedig, mikor szüksége lenne rá, kénytelen a helyzetet anélkül megoldani. - Hé Te! Mit csinálsz itt? - kérdezte hangosan, csak hogy az idegen felfigyeljen rá, majd pár lépéssel közelebb sétált. Macska léptei nem hagytak hangot, bátorsága példátlan volt, és elhatározta, hogy most majd ő lesz a Roxfort hőse, aki elkap egy besurranó tolvajt. A dolog egyetlen szépséghibája csak annyi volt, hogy amint sikerült egy mélyebb levegőt vennie valami egészen fura dolgot kezdett érezni. Hallotta a hangot, az anyag szakadásának fülsiketítő hangját, és érezte a testén a kósza szél hűvösét, mely most játékosan befurakodott a bordái közé. Tekintete a ruhájára kúszott, vagyis arra az anyagra, ami már nem volt ruhának nevezhető, csak valami két össze nem fércelt anyag darabnak. Bőrének bronzos árnyalata kikandikált, pont úgy, ahogy melltartója és bugyija is, Chloé pedig egy válogatott káromkodással honorálta ezt a malőrt. - Hogy az a .... - suttogta, majd kissé zavartan igyekezett összefogni magán az anyagot, mely pár másodperccel ezelőtt még nem ilyen állapotban volt.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
Mucipuma
Nyuszi ˚ᆺ˚
Hozzászólások: 4 984
Jutalmak: +7775
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : fekete
Szemszín: sötétbarna, szinte fekete
Kor: 36
Ház: Mardekár
Évfolyam: Nem fejezte be
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Mucim
Munkahely: tolvaj, kereskedő és beszerző az Aranyfog Varázstárgy Szaküzletben
Kedvenc tanár: ez egy rossz vicc?
Legjobb barát: Cartwright, Blöki, Benji
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: Lucfenyő, a magja egyszarvú szőr, 14 és ¼ hüvelyk hosszú, teljesen merev
Nem elérhető
|
|
« Válasz #13 Dátum: 2018. 04. 12. - 10:27:36 » |
+1
|
S Z A K A D Á S
[viselet]
CHLOÉ 1999. május
Egyre többet járok a Roxfortba. Na nem azért, mert annyira élvezném, hogy egy olyan lányt kutatok a tekintetemmel folyton, aki nyilvánvalóan utál vagy legalábbis nem akarja látni a képemet. Valójában a legutóbbi találkozás Merellel – mégha valamiféle dűlőre is jutottunk és neki adtam a lakásom kulcsát – rádöbbentett arra, hogy annyit érek ezzel, mintha a sivatagba hordanám a homokot. Teljesen felesleges és a jelenlétem nélkül valószínűleg jobban megvan. Némán sétáltam a kastély felé, közben idegesen igazgattam a kabátomat – amihez egyébként túl meleg volt – és közben abban reménykedtem, hogy nem futok össze Merellel. Lényegében Jimmyhez jöttem… hogy átadjam neki az apja levelét. Ewan azon a reggelen nyomta a kezembe és kérte meg, hogy bagoly helyett, személyesen kézbesítsem. Nem tudom, miért ragaszkodott hozzá, de mivel fizetett, elhoztam. Természetesen az lett volna a szerencsés, ha a tanári kar egyik túlbuzgó tagja sem fedezi fel, hogy beszöktem újfent a kastélyba. Egyrészt azért, mert nem mindenki egy Reximo, akit el lehet hallgattatni szerelmi bájitallal vagy éppen egy korsó kellemes sörrel, másrészt akkor bizonyára jobban figyeltetnék a titkos alagutakat, ahol ki-be lehet császkálni az épületből. Bizonyára nem csak Merel ismeri azokat, hanem maga az igazgatónő is. – Hé Te! Mit csinálsz itt? Hirtelen ugrottam egyet a hangos kiáltásra. A kezemet a mellkasomhoz kapva pillantottam arra, amerről az óbégatás érkezett. Azt a rohadt… Zakatolt tenyerem alatt a szívem, de már megint olyan erővel, hogy majdnem kiszakadt a helyéről. – Merlin bassza meg, hát ki akarsz nyírni, te lány? – Háborogtam, közben remélve, hogy végre abba marad a féktelen lüktetés, ami átterjedt a csuklómra, így pedig a szalagra is. Meglehetősen lihegve kapkodtam a levegőt. Nyugalom, O’Mara, nyugalom! Csak egy szokásos túllelkes roxforti diák! – próbáltam biztatni magam. Éreztem már egy ideje, hogy túl kimerült a testem és minden ilyesmire túlzottan hevesen reagált. Talán azért, mert megint fogytam vagy mert ott van még mindig bennem a keserűség. Ez utóbbira persze minden oka megvan az embernek, ha nem rég eltett lábalól egy veszélyes ember vagy éppen, ha bérgyilkosok üldözik. Nos nekem mind a kettő jelen volt az életemben. Talán rágódtam is volna ezen még egy darabig, ha nem jött volna az a szakadás hang, na meg a hozzá tartozó látvány is. Azt hiszem, ez volt az a pillanat, mikor bátran kijelenthettem volna: még a legnagyobb úriember sem tudott volna máshová nézni. Így hát én magam is elmerültem a meglehetősen jó kilátásban. – Hogy az a .... – suttogta. Közben figyeltem, ahogy megpróbálja összefogni magán az anyagot. Elvigyorodtam a látványon. Le sem vettem a szeme ügyetlenkedő ujjairól és persze nagyon elégedett voltam magammal. Na, ma is megérte idejönni O’Mara. A számomra gyűlöletes kastély kezdett egyre inkább szórakoztatóvá válni. – Hát igazán nincs miért szégyenkezned… – mondtam nagyot nyelve. Lekaptam magamról a kabátomat és a lányra terítettem. Amennyiben az összehúzza magán, legalább a lényegibb részeket eltakarja… habár nagy kár volt érte. Megmondom őszintén, ácsorogtam volna még ott egy darabig, hogy kiélvezzem a látványt. De nem, Elliot O’Mara még ehhez is túl kedves – legalábbis ha éppen úgy tartja kedve. – Csakhogy lásd, milyen remek úriemberre kiáltottál rá. – Tettem hozzá még mindig kajánvigyorral a képemen.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
Chloé Sundance
Eltávozott karakter
Latin vér
Hozzászólások: 8
Jutalmak: +14
Származás: Aranyvérű
Ház: Griffendél
Évfolyam: Hatodik
Családi állapot: Egyedülálló
Kviddics poszt: Őrző
Nem elérhető
|
|
« Válasz #14 Dátum: 2018. 04. 17. - 10:06:29 » |
+2
|
A hideg levegő kellemesen felfrissítette átmelegedett, a hőtől kipirult arcát és egész testét. Egészen jót táncolt a forgatagban, csak valahogy túlontúl hamar fel kellett adnia a dolgot. Ruhája és cipője minden volt, csak épp nem a legkényelmesebb, és most már átkozta azt a pillanatot, mikor hagyta, hogy az eladó rátukmálja ezt a csinos darabot. Ezüst színű anyag ölelte körbe testét, egy egészen mély kivágással a dekoltázs és a comb részen is. Ujjába széles válltömést raktak, és a szoros kontyba fogott hajával egészen olyan hatást keltett, mint Cleopátra. Nyilván tisztában volt külső adottságaival, formás és sportos alkatával, arcának arisztokratikus és határozott vonásaival, így nem is gondolta túl a dolgot, nem hitte magát többnek ami. Mindenesetre ettől függetlenül egészen úgy gondolta, hogy az este folyamán sikerült úgy megjelennie a tömegben, hogy még azok is meglepetten pislogtak rá, akik amúgy egyáltalán nem figyeltek fel rá az évek alatt. Egy új oldalát mutatta most meg, az elegáns nőt, mely egészen pontosan addig tartott, míg sietősen le nem kapta a lábáról azt a bizonyos kurva kényelmetlen cipőt, és míg ujjai bele nem túrtak a hajába, hogy kiszabadítsák azt, a hullámcsattok börtönéből. Tincsei egy pillanat alatt zuhatagként omlottak a hátára, fürtökbe göndörödve keretezték arcát, melyen ez a hajviselet egészen sokat lágyított. Még akkor is, ha immár sem a tartása, sem a megjelenése nem hasonlított egy úrilány megjelenésére - de hát nem is akart az lenni, hiszen a való életben sem volt ehhez a réteghez túl sok köze. A kellemes hidegben való sétáját a sötétbe burkolózó alak szakította félbe, aki árnyként suhant végig a birtokon. Első meglepettségében szólni is elfelejtett, majd mikor realizálta magában, hogy mit is látott, akkor vette csak elő igazi Griffendéles énjét. Hangja határozottan csengett, ahogy a férfit megszólította, bár a másik arcát látva elgondolkodott azon egy pillanatig, hogy vajon mennyire nevezhető a vele szemben álló férfinak. Na nem a megjelenése miatt, hanem azért, mert annak vonásait figyelve egyáltalán nem tudta belőni annak korát, ázsiai mivolta miatt ő is pont olyan örök ifjúnak számított, akin az idő vasfoga soha nem fog majd, és aki húsz év múlva is csodás és gyönyörű arccal lesz megáldva. És ekkor, a felismerés eme nemes percében Chloé megérezte egy másodpercig mi is az a féltékenység és az örök ifjúság iránti vágy, melyet eddig még soha nem tapasztalt. - Inkább én öljelek meg, mint Te engem! Tudod, fő a biztonság! - replikázott azonnal, majd az a bizonyos hirtelen mozdulat is ekkor következett be. Az anyag hangosan reccsent egyet, majd mint Mózes a tengert, Chloé is úgy választotta szét a ruhát magán. Keze ügyetlenül kezdett el a két külön útra tért dolog felé nyúlkálni, azonban tudta, hogy esélye sincs arra, hogy az idegen ne lásson semmit. Hangosan káromkodott egyet, majd totális megadással engedte el magán az anyagot, hogy az nyíljon szét, ha akar. Nem kifejezetten volt szégyenlős típus, úgy volt vele, hogy a fehérnemű az épp olyan, mint egy bikini, túl nagy különbség nincs a kettő között, így tehát nem is kifejezetten foglalkozott a dologgal. Maximum azzal, hogy kettejük első találkozását nem pont így kellett volna megejteni. Mert hát milyen szép is lett volna, ha a férfi valami titkos kéjgyilkos lenne, egy szökött rab, ő pedig egy szál bugyiban és melltartóban, lobogó ezüst ruhában kísérné az igazgató elé. A helyzet röhejes volt. Már fejben is. Így tehát egy magadó sóhajjal jutott arra a következtetésre, hogy nem pont ma lesz a Roxfort hőse. - Tudom! Megdolgoztam ezért a testért! - mondta teljesen őszintén és egyáltalán nem nagyképűen, annak ellenére, hogy ez esetlegesen másoknak úgy hangzott. De tényleg rengeteg időt szentelt a táncnak. Edzett, futott, karbantartotta magát, ez pedig a tánc szenvedélye mellett az a jutalom volt, mely miatt méltán volt büszke önmagára. - Köszönöm! - mondta, majd mikor az ismeretlen a hátára terítette a kabátot megszagolva annak kellemes illatát húzta össze magán kissé jobban, hogy bele tudjon burkolózni az édeskés aromába. Szerette a férfiak ruháit, érezni azokon a másik lényének egy apró darabkáját, bőrének illatát és a parfümök bódító elegyét. Ilyenkor mindig eljátszott a gondolattal, hogy vajon milyen is lehet a másik, próbálta kitalálni főbb tulajdonságait. Hiszen a parfümök útmutatók önmagunkhoz... - Úriember aki kabátot ad, de közben úgy néz a másikra, mint farkas a bárányra? - kérdezett vissza egy mosollyal az arcán, majd kezét a másik felé nyújtotta. - Chloé vagyok. És te? És mit csinálsz itt ilyenkor?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
|
|