A sűrű rengeteg

...ahonnan már nem hallatszik ki, ha kiabálsz.
Itt egyedül magadra számíthatsz, úgyhogy jól gondold meg, bemerészkedsz-e egyedül.

Merel Everfen

Hideg, ködös éjszaka volt, mikor Patrick úgy döntött elmegy és felfedezi a Roxfort zegzugait. Megvárta, míg mindenki elalszik, majd elindult lábujjhegyen lépkedve. Első állomása az Átváltoztatás tanterem volt. Érdekelte egy bizonyos szekrény titkos rekesze, melyet korrepetáló különóráján fedezett fel. Pálcájával gyenge fényt gyújtva menetelt a hosszú folyósókon, míg a terem elé ért. Pálcájával az ajtóra mutatott.
-Alohomora – suttogta a varázsigét, de az ajtó nem mozdult. ~Gondolhattam volna. Egy próbát megért – fordult meg a fiú. Indult volna vissza meleg ágyacskájába, amikor egy macska állt előtte. A macska vad, hangos nyávogásba kezdett. Ezt egy hang követte, Frics úr hangja.
-Kiscicám, kiscicám mit találtál? – szólt a távolból. Patrick látta, ahogyan a fény kiszűrődik a sarok mögül és egyre erősödik. Frics elzárta a klubhelységéhez vezető utat, így a másik irányba kellett futnia.
~ Legjobb lesz, ha kifutok az udvarra és megvárom a reggelt. Túl veszélyes lenne a kastélyban mászkálni. Frics még elkapna, és ki tudja mit művelne velem. Nem is akarok belegondolni. – Így kirohant a fiúcska a birtokra. Óriási köd volt, még az orra hegyéig se látott, na és a hideg, az kibírhatatlan volt. Csontig hatoló szél süvített, de legalább az eső nem esett.
~ Keresnem kell egy szélvédett helyet. A távolba, mintha fákat látnék, de nem vagyok benne biztos. Érdemes lenne megnéznem, mert ott talán túlélhetem az éjszakát. – Indult el a fák fele, nem is sejtve, hogy a Tiltott Rengetegbe igyekszik éppen, aminél nincs félelmetesebb a Roxfortban és mellesleg tiltott is. A diákok azt beszélik, hogy borzalmas szörnyek élnek ott, mint például óriás pókok, dementorok és egyéb teremtmények.
~ Sokkal kellemesebb itt az idő. Bár itt is hideg van, de legalább a szél nem fúj annyira. –Egy reccsenést hallott. A hátán is felállt a szőr. ~ Igazak a beszédek? Lehet egy gonosz teremtmény, ami csak arra vár, hogy lesből rám támadhasson és kiszívja drága véremet. - A léptek egyre közelebbről és közelebbről jöttek. Patrick halálra rémülve állt az erdő közepén. A bokorból előjött egy sötét árny. Furcsa mód óvatosan lépett ki a bokorból.
-Lumos – s a gyermek fény csiholt pálcájából. Az árny megtorpant, majd hangos nyerítés hallatszódott és az árny egy pillanatra megnövekedett, de rögvest vissza is változott.
-Maga kicsoda? Gonosz lélek? – kérdezte remegve a gyermek. Választ nem kapott, csak az árnyat látta, aki körülötte mászkált, tartva a tisztes távolságot. A fiú úgy érezte, mintha ez a valami most gyönyörködne ebédjében.
~ Nem leszek egy gyászos lidérc vacsorája. Küzdök, míg egyikünk elpusztul. – ezután varázsigére készítette száját.
-Lumos Maxima! – kiáltott a fiú. Az élőlény hátrébb ugrált, meglepődöttségében. A gyermek a fény hatására egy borzalmas ragadozó helyett, egy csodálatos és szelíd lény látott maga előtt. Egy lószerű állatot, melynek homloka közepén egy szarv ékeskedett.
~ Egy unikornis? Ettől féltem én ennyire? Ő biztos jobban félt, mint én. Hogy kerül ide egy ilyen nemes egyed? Lehet nem is hozzám jött csak az útjában állok? – arrébb ált a fiatal. Az egyszarvú egy farönkhöz sétált. A gyermek közelebb lépett a fatörzshöz és egy másik unikornist látott, amire rádőlt egy vastag fa és agyon nyomta.
~ Nyílván átutazóba voltak itt. Csak e miatt a szerencsétlenség miatt nem jutottak tovább. – Tépett egy marék füvet és az állat felé nyújtotta
-Gyere! Gyere! Ne félj! – Bíztatta. A lény közelebb merészkedett hozzá kis lépésekben. Kikapta az ifjonc kezéből a füvet és arrébb ment elrágni.

Patrick McFly

Hova megy ilyenkor ez a gyerek?
Sir Cadogannal beszélgettem, erre-arra sétálva a kastélyban, amerre tudott a képkeretekben követni, ahogy elnézem most, jó sokáig, mert már takarodó lenne rég, amikor egy kis elsőst láttam a hollós kékje ellenére nagyon lefele irányban lépcsőzni. Ők toronyban laknak, valahogy nem hiszem, hogy lépcsőnek le arrafele tartana. Úgyhogy akkor már menéztem, merre is megy, eddig szerintem nem vett észre.
És a kölök drága kimegy a birtokra a télben és ködben kéremszépen. Hiába kék, ez kérem vagy griffes valahogy mégis, vagy valamiben sántikál.
A kinti ködben már kifejezetten nehezebb tartani a lépést vele. Már nem a lépést mint olyan, csak látni, merre is megy az a lépés. És ha az irányom nem csal...
Most egyfelől mondhatnám, hogy szerencse, hogy csinált egy jó nagy fényt, és látok odáig, de az irány-gyanúm és a fatörzs-gyanús sötétségsávok a fényen innen erősen arra mutatnak, hogy a Tiltott Rengetegbe tévedt be.
Nem a tiltottal van problémám kérem, az kéne még!
Csak év elején ez költözött tele az összes denethorral. Tudom, hogy nem így hívják őket.
Nyelek egyet, de azért tovább megyek, még természetesnek tűnik a hideg, és még nem hallom a tévés gyerekdalt se, mint legutóbb. Legfeljebb kihozom a gyereket az erdőből, mielőtt ez változna. A pálcám a kezemben van már.
-Hát te?- szólítom meg az elsősforma fiút, ahogy odaérek.

Merel Everfen

Patrick szép lassan közelebb ment az állathoz. Az unikornis idegesen hátrálni kezdett, s közben a gyermek pálcáját nézte. A fiatal először értetlenül bámult az értelmes lényre, ki okkal félt a fegyvertől, mert eme fegyvert bármi rosszra fel lehet használni. Kis tanakodás után rájött, hogy a varázspálcájától retteg eme egyed.
-Nyugalom! Nyugalom – szólt az élőlényhez halkan, majd földre dobta pálcáját és közelebb lépett. Az egyszarvú a fiúcska felé indult. Megérezte, hogy a gyermek szíve tiszta, s méltónak találta. Patrick a teremtmény arcához rakja kezét, majd megsimogatja. Nagyszerű érzés egy ilyen tiszta lényhez hozzá érne, már puszta közelsége is megtisztelő. Nem sok embernek adatik meg, hogy egy ilyen lénnyel találkozzon, s ha bárki azt mondaná, hogy még meg is érintette, biztosan bolondnak hinnék. A kis hollóhátas könnyes szemekkel szeretgette az állatot, mert még ő maga sem hitte el, hogy ilyen csoda megtörténhet vele. Kezével beletúrt az állat selymes sörényébe, majd megpaskolta oldalát. Az állatot már csak tenyerével érezte, mert nem volt fény az erdőben.  Eközben egy hang szólt a sötétből.
-Hát te? – egy lány hangja hallatszódott. Az ifjonc felvette pálcáját és fényt gyújtott. Látta, hogy fiatal lány áll a fák között.  Az arcát, s ruháját nem láthatta, csak egy alakot.
~ Pont időben. Úgyis kell egy kis segítség a farönk elmozdításában – gondolta.
-Üdv! Én Patrick vagyok. Szükségem lenne egy kis segítségre. Segítenél arrébb mozdítani ezt a fatörzset? – szólt lányhoz. Túlságosan elvarázsolta az unikornisal való találkozás, így nem is gondolkozott rajta, hogy az a lány barát, vagy ellenség. Gondolta egy unikornist csak nem hagyna cserben. Kissé félt, hogy érte jött és Frics úr elé akarja vinni, de az állat sorsát fontosabbnak ítélte. A választ nem várta meg, mert a rönkhöz lépett, köszörült egyet torkán, majd így kiáltott.
-Vingardium leviosa! – A farönk mozgolódott kicsit, de nem repült a magasba. A fiú kitartóan próbálkozott, s közben a lány segítségére várt.

Patrick McFly

Na most Gyerek itt vagy azt nem tudja, hogy ez a Tiltott Rengeteg, - mondjuk ezt mont nem én kérhetem számon rajta - vagy azt, hogy ide tényleg beköltöztek bizonyos lebegő, fekete csuklyás lepedőbe biggyesztett izék, amik vagy gondori helytartókról kapják a nevüket, vagy csak majdnem.
-Merel- mutatkozok be én is, ahogy közelebb érek hozzá, és a pálcafényben valami kivehető is kirajzolódik a helyzetből.
Ilyenek, mint például óvatoskodó egyszarvú, meg már nemigen óvatoskodó másik egyszarvú egy rádőlt, emlegetett fával, amit segítsek leemelni róla.
Apropó egyszarvú:
Nem látom biztosra, hogy az óvatosabbik az még épp csikó-e, de ahogy jöttem, mintha a Patrick gyerektől oldalgott volna elfele, most meg olyan lesúlytóan néz énrám jópár lépés távolságról, mint Arthur szokott bárkire, akit épp párnának vagy fotelnek használ, és az meg merészel mozdulni. Asszem az unikornisok jövőre lesznek majd anyag LLGből, de kíváncsiságból olvasgatásból nem úgy rémlik nekem, hogy ezeknek pont fordítva a lányokkal kéne szimpatizálniuk, és a fiúktól ódzkodni, de legalábbis elhatárolódni? De úgy. És ezt minek kérdezem eleve, egy gondolat-monológban magamtól?
-De ha gyanúsan furán hideg lesz, és valami olyat hallasz, ami ijesztő, ellenben nem valahonnan jön, hagyd ezt a rákba és sipirc vissza a kastélyba, mert valami olyan akar puszit adni, aminek nem igazán örülnél- tájékoztatom, mielőtt én is belemélyednék a farönk emelgetésbe, mert mire észreveszi ezeket a tüneteket, én már gyönyörűségesen rég lécelni fogok. Feltéve, hogy vannak ilyen tünetek, és ne legyenek. Nem szokásom félni dolgoktól úgy általában, lehet, hogy néha akkor se, ha amúgy illene, de a denethorok minden lemaradásomat bepótoltatták velem a múltkor, amikor megismerkedtem néhánnyal kicsit nagyon túl közelről.
De inkább rá is koncentrálok a fatörzsre, és arra, hogy ketten talán meg is tudjuk megfelelően emelni.
-Vingardium leviosa.

Merel Everfen

A lány segítségével sikerült arrébb mozgatni a rönköt. Szerencsére az állatot nem nyomta össze a fa, így nem esett baja. Közelebb lépett a gyerekekhez és prüszkölt egyet, majd a 2 teremtmény elvágtatott a sűrű ködben, csak a kavargó levegő látszódott mögöttük.
-Gondolom ez volt a köszönöm. Szerencséje volt, hogy épp erre tévedtünk. Egyébként te mit csinálsz itt Merel? Ezért mind ketten bajba kerülhetünk. Bele se merek gondolni mi lesz, ha megtalálnak. Egyébként is, te nem fázol? Én megfagyok.

Patrick a lány felé indult, de hirtelen valami keményre lépett. A föld felé szegezte pálcáját és az unikornis szarvát látta ott. ~ biztosan letörte a farönk .
Lehajolt és a zsebébe csúsztatta a szarvat, remélve, hogy a lány semmit sem látott. Elkezdett felállni, de hirtelen megszédült és a földre esett. Nem érezte magát rosszul, inkább kínosan, de kihasználta az alkalmat. A földről jobban szemügyre vehette a másik tanulót.

~ Sötét haj és jellegzetes arcvonások. Szinte felejthetetlen az arca, emlékszem a kastélyban már biztos láttam őt. Hóllóhátas nem lehet, mert azt tudnám. Nem tűnik túl bátornak se így ránézésre, úgyhogy szerintem nem Griffendéles. Akkor maradt a Mardekár és Hugrabug, mivel segített és nem tett keresztbe ezért szerintem ez a lány Hugrabughoz tartozik, bár lehet, hogy tévedek.
-Jól vagyok! – pattan fel a földről a fiú.
– Egyébként hollóhátas vagyok. Te melyik házba tartozol? – érdeklődik a fiúcska, s közben kínosan próbálta elterelni a lány figyelmét erről az ájulásos esetről.

Eközben a kastély felől hangokat halott Patrick.

-Majd adok én nektek! Kitalálunk nektek valami jó büntetést aztán majd nem lesz kedvetek az erdőben mászkálni. - Ennyit sikerült kivennie a beszédből, bár hallott mást is, de az túl halk volt ahhoz, hogy értse. Közben a hangok egyre közelebbről jöttek.
A tanulót kirázta a hideg és teljesen megdermedt, mert jól tudta, hogy kitől jönnek a hangok és azt is, hogy bajban van.
-Merel! Mit csináljunk most? – suttogta a lánynak.

Patrick McFly

-Áh, semmi, semmi, csak kijöttem egy elsősért, mert elég meggyőzően úgy nézett ki, hogy meg akarja etetni a lelkét a gyűrűlidércekkel, amikkel idén tele van az erdő, esetleg a testét meg minden mással, ami nem egyszarvú. Nem láttad véletlen a környéken?- vázolom fel neki a helyzetet, ha már ilyen értem aggódva megkérdezte.
-Ne válaszolj, te vagy az.
Patrick-gyerek valamit tököl még közben, addig én magam elé szegezett pálcával pásztázom a fák igen hamar sötétbe vesző vonalát, egészen a huppanásig, amire visszafordulva megszemlélhetem, mint méreget engem a földön ülve. Nem te fáztál még az imént? Nem azért, csak ha én fázok, akkor inkább nem ülök még le a hideg talajra is, hogy odafagyjon a túlvégem. Felvonok egy szemöldököt erre, de addigra ő is vígan felpattan bájcsevegni.
-Hugra- emelek egyet a ha sárgának annyira nem is, a többi házénál ilyen fényviszonyokban is világosabban látszódó talárszegélyemen, és ha már így a kezembe akadt, összébb is húzom. Tényleg nincs olyan meleg, na.
Patrick-gyerek, te tényleg lehetetlen vagy. Miután random kijöttél, aztán a te felmentőseregedért kezdtél aggódni, most egy denethoroktól hemzsegő erdő szélén féled össze magad azon, hogy Fricsi bácsi feni a fogát arra, hogy elkapjon minket? Ilyen cifra én nem vagyok, és az azért teljesítmény. Vagy a Flores-féle "logika"  mentén működsz te is.
-Hát esetleg kezdjük valahogy úgy, hogy innen lelépünk, ameddig  lelkünk bennünk van, nem ilyen csuklyás izék gyomrában, vagy akárhol, ahova kerül. Aztán majd folytathatjuk azzal, hogy valahogy kikerüljük Fricsi bácsit elkapódás nélkül. Mirefel vagy idekint egyáltalán?
Nyomatékosítandó az ötletet, hogy tegyünk is így, én elindulok kifele az erdőből. Csak utánam jön tán a gyerek.

Merel Everfen

- Á, csak nem a dementoroktól rettegsz ennyire kedves Merel? Mert, ha igen akkor tájékoztatlak, hogy az erdő e részén elég ritkán lehet csak ezekkel a lényekkel találkozni, hiszen tudomásom szerint az erdő hátsó részében élnek. Mellesleg, nekem elhiheted, én szakértője vagyok a mágikus lényeknek.
Na jó, persze lehet, kissé eltúlzom a dolgot, mert azért éppen nem vagyok szakértő, de az tény, hogy elég sokat tudok mágikus lényekről. Egyébként, ha ezek a csuklyás lidércek a közelben lennének, azt már bizonyára észrevettük volna, hiszen szerencsénkre a dementorok nem túl jók lopakodásban, mert a fagy elárulja őket.
- Hát, egyet kell értenem veled abban, hogy jobb, ha most már kimegyünk a rengetegből, mert beljebb már tényleg aggódnunk kellene a lelkünkért.
Kissé tétovázok. Elnézek arra, amerre az egyszarvúak szaladtak, majd vissza a távozó lányra, s egy nagy levegővétel után futólépésben közeledtem a lány felé. Bár már jócskán előre haladt, azért nem ment olyan gyorsan, hogy ne tudjam utolérni. Amint ismét a Merel mellé érek, válaszolok az utolsó kérdésére.
- Biztosan gyávának fogsz tartani, de utólag én is belátom, hogy őrültség volt, amit tettem. Egy napon az átváltoztatás tanteremben, egy szekrényben, találtam egy titkos rekeszt, de sajnos nem volt időm megvizsgálni, mert féltem, hogy Ailish professzor rajtakap. Elhatároztam, hogy éjszaka visszalopódzom, és meglesem, mit rejt az a rekesz. Amikor éppen bementem volna a terembe, éppen Frics közeledett a folyosón, én pedig ijedtemben kirohantam a kastélyból. Úgy gondoltam, hogy itt maradok reggelig, bár eléggé hideg volt és van is. Nem sokkal a rengetegbe érkezésem után bukkantak fel az egyszarvúak és te.
Pontosan így történt minden, bár lehet, hogy Merel nélkül már nem éltem volna meg a reggelt, mert halálra fagytam volna. Egy nagyobb séta után, már megpillanthattam újból a Roxfort fényeit, aminek most sokkal jobban örültem, mint máskor. Meleget, megnyugvást és biztonságérzetet sugárzott magából a kastély. Már semmi mást nem akartam, csak ismét a meleg ágyamban feküdni és úgy tenni, mintha ez az egész meg sem történt volna. Frics hangjai és egyre elhalkultak, ahogy távolodtunk tőle. Amint az iskola bejáratához értünk, úgy éreztem, hogy jobb, ha most elbúcsúzok a lánytól. Úgy éreztem, ha most nem köszönök meg mindent később nem lesz alkalmam.
- Köszönöm Merel a segítséged! Belátom, a te bátorságod nélkül sosem jutottam volna ki az erdőből. Ha bármikor bármire szükséged van, csak keress meg nyugodtan.
Hirtelen ismét hallottam Frics rikácsoló hangját, de most ez sokkal hangosabb volt, így tudtam, hogy a közelben jár.
- Ki van ott?! Ilyenkor tilos a járkálás!
Már megint hatalmába kerített a rémület és fejvesztve menekültem be a kapun a hálótermem irányába. Gyorsan bebújtam az ágyba és megpróbáltam aludni, bár ez elsőre egyeltalán nem sikerült. Csak az járt a fejemben, hogy Merelt így faképnél hagytam és, hogy vajon mit fog gondolni rólam, de legalább megköszöntem neki a segítséget. Elővettem az egyszarvú szarvat, kicsit nézegettem a sötétben, már amennyire láttam, majd hirtelen elnyomott az álom.

Köszönöm a játékot!

Patrick McFly

-Najó, akkor így mondom: bárhol ugyanebben az erdőben vannak olyan lények, amik olyan félelmet generálnak, hogy csak apróra akarod húzni magad, hátha mégse vesz észere, de észre fog. És ha idejönnek onnan, ahol akárhol vannak, még a segged is idefagy, ha elfutni akartál is volna, úgyhogy akkor lépsz le a környékről, amikor még nem a nyakadban vannak. Mellesleg, nekem elhiheted, az én arcomba már hajoltak bele ilyen közelről.
Nem annyira ijegetni akarom ezzel, mint megérvelni, hogy ha jót akar magának, ne arcoskodni akarjon. Nyomatékosításnak kézenfekvő, hogy bele is hajolok az arcába én is, mutatva, hogy milyen közel volt az. A következő mondatát már azután hallom, hogy jó példával járva elől el is indultam innen kifele.
-Ideje volt belátni- jegyzem meg válaszként, ahogy felzárkózik hozzám.
-Szóval Fricstől menekülve nem hazaszaladtál, vagy be valamelyik falikárpit mogötti titkosjáratba lerázni vagy elbújni, hanem kimenekültél az egész kastélyból, és egészen a nem épp veszélytelen erdőig, hogy majd valahogy eléjszakázol kint. Nem gyávának tartalak, ha valami, a "hülye" jelző hamarabb jutna eszembe. De annak örömére, hogy túléltük, inkább menjünk haza.
El se teszem inkább a pálcám, ameddig ki nem érünk az erdőből, hasznosabb, ha kéznél van. Patrick-gyerek meg még megáll nekem itt búcsúzkodni, én tényleg elgondolkozok azon az imént említett megnevezésen.
-Na jólvan, jólvan, de inkább sipirc- legyezgetem a kastély irányába, Fricset keresve közben a tekintetemmel, aki végszóra elő is bukkan annyira, hogy Patrickot végre megfelelően megmotiválja, önmagát meg elárulja, mielőtt elég közel érne ahhoz, hogy ne tudjunk elfutni előle. Pár másodpercet kivárok, ameddig a fiú előnyt nyer magának, a gondnok meg közelebb ér, hogy jobban lássuk egymást a ködön át.
-Arra ment!- mutatok el a vadőr kunyhójának irányába kábé, aztán gyorsan én is futásnak eredek, és kicsit nagyobb ívben kanyarodva célzom meg a bejáratot, hátha megzavarom az öreget.
-Glacius- bökök még magam mögé a pálcámmal futtomban, csak a teljesség kedvéért. Hátha még el is tanyál rajta.

A helyszín szabad

[Nox]

Shirley White

Nem is tudom, mi ütött belém, mikor belementem egy olyan dologba, mint a kirándulás a Tiltott rengetegbe. Főleg fényes nappal. Szerencsére a diákok többsége a jó időt kihasználva valahol szét vannak szóródva a birtokon vagy pedig elkezdtek készülődni a vizsgájukra. Bevallom, nem tudom Shirley miért nem készül a R.A.V.A.SZ.-ra. De biztos tudja mit csinál. Szóval én csak szép nyugodtan elmegyek a megbeszélt találkozó helyre. Persze nem felejtem el közben jó erősen markolni a pálcámat. Korábban egy rakás lény elmászkált az erdőből, de ki tudja, hogy visszatértek-e már azóta. Mondjuk örülnék neki, ha találkoznánk egy unikornissal.
Nem tudom, mit szeretne pontosan az erdőben, csak azt, hogy nagyon mélyre kell mennem. Talán oda, ahol már a napfény se ér be, azt pedig nagyon utálom. Mielőtt azonban elérhettem volna az erdő szélét, egy kisdiák szólított le.
- Tudnál nekem segíteni abban, hogy miként tudnám jól elsajátítani a lebegtető bűbájt?
Sóhajtok egyet, mert erre ugyan most nincs időm, azért elküldeni sem akarom. Gyorsan elmagyarázom neki a technikát, majd megkérem, hogy keressen mást, most dolgom van. Vagy várja meg, amíg visszajövök, és akkor segítek még neki. Alaposan körbenézek mielőtt belépek a Rengetegbe. Nem szeretném, ha valaki esetleg beköpne valamelyik tanárnak arról, hogy merre is járok. Reximo professzort még nem sikerült kiismernem ilyen rövid idő alatt, szóval nem tudom, mit csinálna, ha rajtakapna a szabályszegésen.
Ahogy egyre jobban haladok befelé, úgy kezd egyre sötétebb lenni, és kezdem egyre inkább úgy érezni, hogy nem vagyok jó helyen. Talán valahol máshol kéne lennem.
- Shirley! – keresem.
Elvileg pont ott vagyok, ahol megbeszéltük a találkozót. Remélem ennél mélyebbre nem akar menni majd az erdőben. Bár, ha jól tudom, akkor innen nem messze van egy kis tisztás. A napfény mondjuk oda sem ér el normálisan, de legalább nem egy rakás fa között álldogálunk. Feltéve, ha nem téved el az ember. De talán lesz olyan, aki megment, ha mi nem tudunk kijutni innen.
A hátam mögül zajt hallok, ezért nekilapulok egy közeli fának, és egy Nox kíséretében eloltom a pálcámat. A zaj forrása egyre közelebbről jön. Mikor eléri annak a fának a vonalát, amelyik mögött elbújtam, kilépek, és az idegenre szegezem a pálcám.
- Megőrültél? Miért lopakodtál így mögém? A szívbajt hozod rám! – tolom le Shirleyt.
A hátammal nekitámaszkodok a fának, hogy kicsit kifújjam magam. Ahogy látom, éppen rá is ráfér, hogy kicsit lecsillapítsa a szívverését. Legalábbis annyira, amennyire lehet.
- Akkor innen merre menjünk tovább? Mit szeretnél itt csinálni? Tudom, hogy szeretsz rajzolni, de ez nem éppen alkalmas hely ahhoz.