Miss Maminot Mesebirodalma

Dakota Bourgh pennájából

 

A Kensington Gardens melletti művész negyed egy forgalmas utcájának végében, ott ahol a zsivaj már elcsendesül, van egy kicsinyke kirakat. A muglik nem ismerik, inkább elkerülik. Mert berendezése nem túlhivalkodó, mindinkább hívogató, már ha éppen mágusvér csörgedez ereidben… Néhány fajáték éli nem túl hétköznapi, elvarázsolt világát. A járókelőt is, mintegy megbabonázza, és már nyúlna is a kilincsért, feleslegesen. Az ajtó magától kitárul, bizony, csak később vehető észre a furcsa foltozott sisakot viselő foltos macska az ajtóban. Vajon ő nyitotta ki? Végignézve az üzlet belsején, az ember már azon se lepődne meg. Sokkal nagyobb és díszesebb, mint azt kintről nézve bárki is gondolta volna. Az óriási szín kavalkádban hirtelen megkülönböztetni sem lehet az élőt, az úgymond élettelentől, a játék babát az igazi gyerektől. Ólomkatonák küzdenek meg a szépséges balerinákért, játéklovagok igyekeznek bevenni egy igen méretes erődöt, plüssfigurák látják egymást vendégül teára és senki sem lepődik meg rajta, vagy legalábbis nem sokan, ha színes papírrepülők gumilabdákkal veszik bombázás alá a vásárlókat. Itt minden a gyerekekről és a játékokról szól. Ez nem csak egy üzlet, ez egy mesebirodalom, ahol minden érintés varázslat és ahol nem te találod meg álmaid játékát, hanem az téged. Itt még a macskával is beszélgetni lehet, miért ne? Ki mondta, hogy nem értünk az állatok nyelvén? És a gyermeklegendák szerint Miss Maminot, már több mint 210 éves. Valójában csak huszonegy, bár annyit azért mégsem tévedtek… Hiszen az üzlet, már jó pár nemzedék óta a kedves és örök mosolygós, játékkedvükből kifogyhatatlan, francia Maminot hölgyek tulajdona.

AZ ÖRÖKKÉ ÉLŐ LEÁNY
és a Mesebirodalom

Kissé fáradtan huppan le a mesebirodalom hátsó, elkülönített részében. Ma az üzlet és Miss Maminot is igazán kitettek magukért. A játékok és bútorok ugyanolyan csintalanok, mint mindig, hiszen például a kanapé is feljajdul, ahogy az író ránehezedik… De a bolt az eredeti nagyságának vagy a háromszorosára növekedett, hogy képes legyen befogadni a mai embertömeget. Egész egyszerűen a mesebirodalom tudta, mikor mire van szükség. Most pedig tudta, hogy ez egy nagy nap. És ehhez mérten készült is fel…

Persze ma nem csak a mesebirodalom játékaié volt a főszerep. Az élet itt most is, mint mindig a gyermekekről szólt. De ma a játékok helyett a könyvek voltak a legfőbb attrakció. Több a Kalamáris Kiadó által forgalmazott mesekönyv került a polcokra, hirdetve a céget, amely főszereplő volt a mai rendezvényen. Néhány játék tiltakozott az ötlet ellen… A hajlani kipakolásnál például meg kellett küzdeni pár játéksárkánnyal, mert úgy döntöttek a lapok jobbak pernye formátumban. És az egyik mackó is mindig nagy véletlen lelökte azt a kötetet, aminek szomszédságában, békében kellett volna ücsörögnie. Miss Maminot pillanatok alatt gyorsan helyre tette azt, amit neki egyáltalán sohase sikerült volna, bár Ada és Anson már kifejezetten közel álltak hozzá, hogy a macit meggyőzzék a könyv elfogadásáról… Lehet nekik egy leheletnyit nagyobb a türelmük…

A Kalamáris Kiadó tucatnyi programmal, étellel-itallal, ajándék-és megvásárolható tárgyakkal készült a mai rendezvényre. Mind Az örökké élő leány illusztrációinak stílusában vagy a mese történetéhez nagyon szorosan köthető stílusban, témában készült el. Még magával az örökké élő leánnyal is játékra lehetett kelni. Hiszen, mivel Ada nagyon is tisztában volt vele, hogy a történet ő neki és ő róla szól, kért egy ugyanolyan ruhát, mint amilyenje a mese főszereplőjének is van. Büszkén és boldogan sétált a boltba érkező gyerekek és szüleik közt, bárkivel elbeszélgetett és bárkivel eljátszott. De azért sűrűn visszatért az ismerős arcokhoz… Szóval hol csak ácsorgott Esmé mellett, hol segédkezett Ansonnak valamiben, hol rendet tett pár játék közt Miss Maminot-val, hol pedig csak belefészkelte magát az ő örökké élő apukájának, Nathanielnek az ölébe.

Ahogy a nap kezdett délutánba, majd kora estébe átváltani, úgy kezdett a tömeg is kissé elcsitulni. A könyvek, játékok jócskán megfogyatkoztak, az ételekből, italokból ajándéktárgyakból alig maradt pár darab. És a nap főszereplői is kissé elfáradtak…
Jól esett most csak ücsörögni. Még szegény Anson is megengedett magának pár perc csöndes üldögélést, mielőtt nekikezdett volna a pakolás irányításának. Nat igyekezett egyre inkább rászoktatni asszisztensét arra, hogy ne ő végezze el, hanem csak kiadja a munkát. Bár ez még mindig nehezen megy… Pedig egyre inkább kezd körvonalazódni benne azon terve, hogy Ansont tegye meg a kiadó igazgatójának. Vele sokkal jobban szót ért, mint azzal az idiótával, akit Mariel után gyorsan a vezetői székbe kellett tennie. És ami a legnagyobb vicc, hogy még szakmailag is jobb. Csak Ansonnak nevet kéne szereznie. Bár a pletykákból már közismert… jobb lett volna, ha nem ez alapján határozzák meg.

Anson után Adára, majd Esmére emeli a tekintetét. Hallott néhány pletykát innen-onnan, amik eléggé izgatták egy bizonyos találkozás óta. Bár előtte valószínűleg egy pillanatot se szentelt nekik. A neveknek se. Most is furcsa volt, ahogy csak felemelte a fejét egy annyira egyszerű kis név, mint az Elliot, hallatán… Persze sokszorta több tucatnyi férfi élhetett ezen a néven, bár ázsiai férfi talán annyi mégsem… hiszen a név mellé ez az információ is társult… Szóval az ő képzeletét igencsak megragadta a pletyka. És, ha ő, a kiadó feje, utánakérdez valaminek, arra általában, még ha csak pletyka is, választ szokott kapni.
- Ülj le, Esmé, és igyál valamit! – Mutat a nekik félretett tálcára. – Ez most itt a hatalmas siker utáni diadalpihenés. – Mondja egy biztató mosollyal, miközben egy kóláért nyúl. – Azt gyanítom épp ma lépted át a zöldfülű gyakornok és az alkalmazott illusztrátor vonalát. Gratulálok. Ha hozod a további biztató szintet, még a leghíresebbek közé is kerülhetsz. Próbáld meg valahogy reklámozni magad. Tartok fenn saját illusztrátorokat a cégen belül, de szabadúszó művészként még nagyobb dolgokat érhetsz el. Persze az előbbi egy biztos pont, az utóbbi pedig kockáztatás. Érdemes mérlegelni mindig a magánéletet is, mielőtt az ember a mélyvízbe ugrik. Az ilyesmi sok munkával jár… Egyedül könnyű. Támogató közeggel van, hogy könnyebb, van, hogy nehezebb. Attól függ, milyen az ember párja.

~ set ~

          Nem is tudom szavakkal kifejezni mennyire vártam már ezt a napot. A megjelenés örömére adott buli, a varázsvilág minden szegmensébe eljutott. Örülök, hogy ezúttal nem csak felnőttekkel találkozom, hanem gyerekek is vannak bőven. Mivel a szakmai kritikusok véleményét már hallottam, kíváncsi vagyok azokéra, akiknek igazán készült ez a könyv. Így mikor nem egy látszólag nagyon fontos emberrel beszélgetek, akkor félrehívok néhány gyereket, vagy csak igyekszem kicsit kikerülni a látókörből velük, és alaposan átbeszéljük a dolgokat. Érdekes látni, ahogy ők látják ezt az egészet. Örülök neki, hogy megkérdeztem a véleményüket.
          Annak örülök a legjobban, hogy sikerült a könyv főszereplőjével is találkoznom, még akkor, mikor az illusztrációk készültek. A legnagyobb segítség volt, hiszen a képekről nem lehetett teljes egészében lemásolni a mozdulatait, a mimikáját, de ahogy Nathaniel is mondta, elégedett és én is. Azt hiszem, Anson ötlete volt ez a hely, de ebben végül nem vagyok biztos. Viszont akárkié is volt, egy zseni. A kiadóban töltött időm alatt voltam már könyvbemutató partin, de ez messze felülmúlja az összeset. Lehet ennek az az oka, hogy ezúttal a muglik számára nem nyitott a parti.
          A nap előre haladtával viszont érzem, hogy egyre jobban fáradok. Vendégként teljesen más részt venni egy ilyen eseményen. Szerencsére órát nem vettem fel így fogalmam sincs, mennyi lehet az idő, mire elkezdenek a vendégek szállingózni. Szerencsére Phillip is eljött, így látott egy keveset abból, amiből korábban nem tudtam neki mutatni. A személyes varázsomból. Mert úgy gondolom, hogy sikerült elvarázsolnom néhány vendéget. Mást pedig nem is kívánok már.
          Teljesen kiszáradok mire az utolsó vendég is kilép az ajtón. Ugyan ittam nap közben is, de a sok beszélgetésben, amikor inkább arra volt mindenki kíváncsi, hogy most hogyan változik a helyzetem majd, milyen jövőt képzelek el magamnak és megköszöntem a gratulációkat, nem igazán volt rá időm. Talán azokban a lopott percekben, mikor a gyerekekkel voltam. Valami azonban így is hiányzott. Nem tudnám megmondani, hogy mi, de valami nagyon.
          Főnököm hangjára felé fordulok, és hasonlóként teszek, mint ő is. Elveszek egy üveg kólát a tálcáról, és úgy helyezkedem, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, ne kelljen senkinek se kicsavarodnia. Elmosolyodom én is, hiszen ez a diadalpihenés már mindannyiunknak megjárt. Adának is, aki számomra hihetetlen módon volt gyerek és felnőtt egyszerre.
          - Mindig ennyire macerás egy bemutató? – kérdem, mielőtt belekortyolok az italomba.
          Aztán hagyom is beszélni őt. Ledobom a cipőmet, kicsit kényelmetlen már ennyi állás után. Elmosolyodom a dicséret hallatán, de igazából tudom jól, hogy az ő irányító kezei nélkül azért közel sem sikerülnek ennyire jól ezek a képek. Aztán egy pillanat alatt fordul egyet a gyomrom, ideges leszek és a szomorú. Már tudom, mi hiányzott nekem annyira. Úgy volt, hogy Elliot eljön ma, de a szakításunk miatt végül nem hívtam meg. Hallottam pletykákat arról, hogy látták benn a kiadóban, de akkor épp otthon dolgoztam, így esélytelen volt, hogy találkozzunk. Azért egy mosolyt erőltetek magamra, nem szeretném, hogy nagyon látszódjon magamra, hiszen van jó hír is abban, amit mondani készülök.
          - Köszönöm. Bevallom nem számítottam ekkorra sikerre. Ennek az oka gondolom érthető. Gyakornokként igazából már annak is örültem volna, ha egy képem sikerül, nem egy teljes könyv illusztrációja.
          Igazából volt már korábban is egy, amiben segédkeztem, de annak a minősége ehhez képest eléggé eltörpül. Nem mondom, hogy olyan rossz lenne, mert nem hoz szégyent a kiadóra, de tényleg ég és föld a kettő.
          - Ami azt illeti, nagyjából már körvonalazódott a jövőm, és szeretnék szabadúszóként tevékenykedni. Egyelőre van egy mecénásom is, aki segít. A bemutató után az általa kért képet fogom elkészíteni. Úgy érzem, az egyhelyben ücsörgés nem az én jövőm hosszú távon. Szeretem megragadni a pillanatokat, és ehhez mozognom kell, szinte folyamatosan. Természetesen bármikor dolgozok veled egy újabb projekten majd, a kiadó mindig is elsőbbséget fog élvezni.
          Lehajtom a fejem. Hogy milyen más támogató közegem van most? Semmilyen. Anya egyelőre úgy vigyáz rám, mint mielőtt a Roxfortba kerültem, de hamar vége lesz remélem, mert az én lakásom már kezd kicsi lenni kettőnkre. Ráadásul semmi magánéletem se lesz addig, amíg ott lakik nálam. Veszek egy mély lélegzetet, majd újra a főnököm tekintetébe szúrom az enyémet.
          - Egyelőre nincs párom, akinek támogatnia kellene. A projekt kezdetekor Elliot és én… - Egy kicsit elharapom a mondatot, de csak azért, mert nem szeretnék hazudni, de nem is tartozik mindenkire az oka. Így is sokan tudják már. – Szóval, szakítottam vele.
          Igen, ez fedi az igazságot. Azóta nagyon sok minden történt, és úgy érzem, talán jobb is így. Most nem tudnék neki annyi figyelmet szentelni, mint amennyi jár neki. Mostanra már úgyis túltettem magam rajta, bár az a bizonyos találkozás eléggé megviselt, amit Bria szervezett le nekünk. Megpróbálom terelni a témát kicsit, ha nem jön össze, akkor az sem gond.
          - Most biztos büszke vagy Adára. Ugyan csak néhányszor találkoztam vele, de mindig csodálkozok rajta, hogyan tud ennyire felnőtt lenni, miközben még gyerek. Tényleg nagy megtiszteltetés ezen a történeten dolgozni bármilyen formában. És főleg, Adával együttműködni.
          Ansonra nézek, aki szemmel láthatóan feladta, hogy a pakolás majd elrendeződik magától. Többet kéne pihennie, de szerintem ezt nem csak én gondolom így.
          - Esetleg tervezel mostanában egy másik könyvet, amit illusztrálni kéne? – mosolyodom el.
          Nem mintha azt gondolnám, hogy innentől egyenes úton enyém az összes Nathaniel Forest könyv illusztrációja, de örömmel fogom belevetni magam egy újabb megmérettetésbe. Kicsit ürességet is érzek most, hogy elmúlt ez a nagyon pörgős időszak. Nem tudom, mihez fogok majd kezdeni a szabadidőmmel. Egyedül. Igazán csak ekkor jut el a tudatomig az, amit eddig fel sem fogtam a munka miatt. Egyedül. Kicsit elfordulok, hogy a táskámban kutatva megtaláljam a zsebkendőmet. Nem akarom, hogy Nathaniel sírni lásson.

AZ ÖRÖKKÉ ÉLŐ LEÁNY
és a Mesebirodalom

Elliot… Hallotta a nevet, amelynek kiejtésére epedve várt. Felpillant a lányra, majd szégyenkezve süti le a szemét, remélve, hogy ezt a két mozdulatot senki sem látta. Ha most valaki olvasni tudna a gondolataiban, láthatná, hogy az író belül lényegében sír. Pedig szíve megkönnyebbülve dobban fel, mikor Esmé elmondja, hogy szakítottak. Csakhogy miért is? Ugyan… Egy férfi, aki épp most szakított egy olyan vonzó nővel, aki azért még Nathaniel Forest fantáziáját is kicsit megmozgatta. De a hangsúly akkor is azon van, hogy Esmé egy nő. Nat nem várhatja vagy remélheti, hogy a másik férfi, majd éppen ő miatta szakít az eddigi egészséges vágyaival.
Kissé eltorzulnak a vonásai gondolataitól, amit próbál a kólás üvegével elfedni. Annyira undorító… annyira gusztustalan… Szégyelli magát. Minden egyes mozdulatát, minden egyes apró kis képet, amit néha-néha felelevenít magában arról a szép fehér bőrről, amit a kiadóban láthatott. Annyira próbálta elterelni a gondolatait. Annyira próbált a könyvre a munkára koncentrálni, hogy aztán szinte enni és aludni is elfelejtett. Mert a munka jó. A munkába fektetett gondolatai egészségesek és értelmesek. És ott van Ada…. ez a szép és tiszta dolog az életében, amit egy ilyen mocskos emberre bízott a sors. Nincs igazság a földön…

Mégis ebbe a kislányba kapaszkodik bele. Mert akkor boldog, ha vele van. Ada jelenléte megnyugtatja és értelmet ad az életének. Eszébe juttatja minden nap, hogy végre van miért léteznie. És úgy érzi törleszthet is vele valamit az emberek felé, ha már ő nem született jónak… De ezt a kislányt olyan jóvá, boldoggá és széppé neveli, amilyen az édesanyja is volt.
- Ada megváltoztatta az életem. – Mondja komolyan. – Mindent, ami addig volt, újra kellett gondolnom. Büszke vagyok rá, bár annak nem örülök, hogy apja helyett kellett az apjává válnom… - A kislány felé néz, aki épp Ansonnak segített a poharak elpakolásában. – Már-már túl komoly. Próbálom minél többet gyermekek társaságába vinni, hogy kicsit levetkőzze a gátlást, amit az esze és a túlzott felelősségérzete szabott köré. Senkinek sem való az, amit ő átélt. Mégis erősebben tűrte, ahogy az élet belerúg, mint a legtöbb felnőtt tette volna. Ezt a kislányt már most jobban tisztelem, mint a társadalom legnagyobb részét. Hasonlít a szüleire és ebből tudom, hogy sokra viszi majd az életben. - És ha az ő életének további része csakis arról kell, hogy szóljon, hogy Ada előtt lehetőségeket nyisson meg, hogy szeresse és támogassa mindenben… bármiben… Akkor visszatekintve úgy érezné, hogy minden mocska ellenére, végül letett valamit az asztalra. És boldoggá nevelt egy érző teremtést.

De aztán, amikor ismét Esmére néz, megállíthatatlanul tódul agyába a hideg zuhany emléke is… - Nem. Most egy ideig nekem nem lesz illusztrálni való könyvem. – Vált gyorsan ő is a témában. – A Noldar Világai lesz a következő premierem, ami csúszik ugyebár, e miatt a könyv miatt. És csodálom, hogy ezért nem lincseltek meg az embertömegek. - Nevet fel, mert tény, ami tény, hogy még mindig az a sorozata a legnépszerűbb, amivel annak idején ismertté vált. - De a Kalamárisnak mindig vannak új és futó projektjei, amibe be lehet csatlakozni. Bár gondolom ezt nem ma tudod meg… - Elkap egy lassan felé reppenő papírrepülő bombázót, ami amúgy egész nap gumicukrok záporát zúdította a gyerekekre, és leteszi maga mellé, hogy a szállítmányából csipegessen. – Támogatom a szabadúszást úgymond. De nehéz. Érdekes volt tapasztalni a szabadságot, amikor kiléptem a Klió Kiadó kötelékéből és a saját kiadóm megalapításán dolgoztam. Bár lényegében akkor Ada anyja volt a főnököm… A kiadó nevét is ő találta ki. De ha azt mondod van mecénásod az jó, úgy könnyebb. Csak figyelj arra, hogy a mecénás, mit és mennyit követel meg tőled a támogatásért cserébe. Mert könnyebben válik az ember függővé, mint hiszi…

Útjára küldi a repülőt Esmé felé, hogy ő is nassolhasson egy kicsit, miközben lopva megint végigméri. Csak úgy árad belőle a női vonzerő… És ez ismét elszomorítja. Bárcsak inkább ezt a vonzalmat érezné legyőzhetetlennek. Mert persze, élvezi ő a hölgyek társaságát is nem kis mértékben, akár állva, akár hanyatt döntve… De nem ugyanazzal a hévvel.
- Miért szakítottál ezzel az Elliottal? Ha nem túl tolakodó a kérdésem. - Megint belekortyol a kólájába, de csak, hogy leplezze a kérdés mögött megbúvó igazi érdeklődést. – Kétlem, hogy épeszű férfi hagyná, hogy csak úgy kisétálj az életéből. Nyilván a férfi jellemével akadhattak gondjaid.

~ set ~

          Annyira jó hallani a szavaid. Ahogy a kislányról beszélsz, mintha egy teljesen más ember lennél. Vajon rajtam is ennyire meg fog majd látszódni, ha már anya leszek egyszer? Nem tudom, de az biztos, hogy nagyon fogom szeretni, még akkor is, ha papája esetleg nem lesz.
          Tudom, hogy a háború mindenkitől követelt áldozatokat. Szeretteit mindenki elvesztette valamilyen formában. Én is. Senkinek sem szabadott volna átélni azokat az időket, de egy gyereknek még kevésbé. A gyerek a világ legártatlanabb lénye egészen addig, amíg a világ el nem rontja. Hogy valaki meg tudja őrizni az ártatlanságát az csakis annak köszönhető, hogy a lelke sokkal erősebb, mint ahogy a világ ostromolja.
          Figyelemmel és csodálattal hallgatom a jövőről szőtt terveid. Tudom, mit mondtam, és bár határozott elképzeléseim voltak eddig a sajátommal kapcsolatban, most mintha nem találnám magam. Egy kicsit elbizonytalanodtam, talán jobb lenne kilépni ebből a körforgásból. Szerencse, hogy közel van a nyár, ha csak hétvégékre, de akkor is el fogok szabadulni ebből az országból.
          Hiányzik már Olaszország, és egy jó beszélgetés Syrennel is. Nagyon sok dologról maradt le mostanában. Azt hiszem, jót fog tenni neki is, ha kicsit elszabadul innen.
          - Ada nagyon erős lány. Nathaniel, nem…
          Inkább lenyelem a mondatom, hiszen az már túlságosan is személyes kérdés lenne. Inkább az ajkamba harapok. Majd ha kíváncsi leszel a mondatra, akkor szívesen befejezem, de addig tényleg nem. Nem szeretem, ha turkálnak a magánéletemben, így én sem teszem ezt másével.
          - Semmi, igazán. Nem szeretnék kutakodni a magánéletedben.
           Kicsit örülök, hogy ilyen gyorsan elterelődik a téma, bár annak már kevésbé, hogy pont rám, és a magánéletem felé. Nem baj, hiszen nincs semmi titkolni valóm. És mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy beavatlak valamibe, amit úgy általában nem szoktam szét kürtölni. Nem szeretek erről a kiadóban beszélni, a két dolog teljesen eltér egymástól. Egy mecénás tényleg megkönnyítheti a dolgom, de tudom, hogy az nem a világ. És főleg, nem szeretném magam elvágni lehetőségektől. Mert már most is rezeg a léc alattam.
          - Egyelőre nem félek tőle, hogy függővé válnék. Az iskola és a kiadó mellett igazából nem sok időm van a mecénásom igényeire. Legalábbis eddig nem volt. Most majd változik a helyzet, és nyáron lesz az igazi nagy változás. Addig, amíg ellát majd kihívásokkal, addig nem lesz gond, szerintem. Utána viszont már más lesz a helyzet.
          Remélem fel is fogom ismerni a függést. Mert könnyen függővé tudok válni majd, ha tudom, hogy van fedél a fejem felett, meg egy kevés étel a hűtőmben. Ezt tudom, nincsenek igazán nagy igényeim. Oké, még egy-két vászon és festék, és ecset, és tényleg tökéletes lenne a boldogságom.
          - Sokat kérhet? – kérdem félve és kicsit aggódva is.
          Igazából fogalmam sincs, hogy mit várhat el a mecénásom tőlem, és mi az, ami már mondjuk extra szolgáltatásnak minősül. De remélem, hogy majd lesz rá megoldás, mert nem szeretnék egy púpot a hátamra.
          Elkapom a felém küldött repülőt. Most végre falatozhatok kicsit belőle. Meg voltam nélküle eddig is, de azért hiányzott. Jó volt néha egy-egy falatot bekapni, amikor a tengerparton sétáltunk vagy csak élveztük a napfényt.
          Persze Elliot említése megint előhozza belőlem a rossz érzést, ami már napok óta próbál teljesen legyőzni, de nem hagyom. Az orrom megtörlése után sikerül a gumicukor mögé rejtenem a zavarom. Sóhajtok egyet. Nem akarom még egyszer átrágni magam a történteken, ezért csak néhány részletet árulok el.
          - Nem a jellemével volt baj. Egy anyáskodó típusnak, mint amilyen valahol én is vagyok, pont jó egy olyan kicsit gyerekes felnőtt, mint ő. Persze voltak szép pillanataink, meg kevésbé szépek, mint mindenkinek. A kapcsolatunk valahogy nem az volt, amire vágytam.
          Bár mondhatnék nagyon sok mindent, hazudhatnék is, de nem teszem. Annyit nem ér, és Elliot nem is érdemli meg, hogy bemocskoljam a hírét csak azért, mert nem akarok valakit beavatni a valóságba.
          - Nem hiszem, hogy lenne olyan épeszű férfi, aki foggal-körömmel ragaszkodna hozzám. De köszönöm, jól esnek a szavaid.
          És ezt most nem azért mondom, mert nincs elég önbizalmam, vagy nem gondolom elég szépnek magam. Egyszerűen nem gondolom egyelőre úgy, hogy még megtaláltam volna azt, aki mellett le kéne horgonyoznom.
          - Miért érdekel ennyire Elliot?
          Csak úgy kibukik belőlem a kérdés. Miét ne lehetne, hogy mint alkalmazottad miatt aggódsz. Főleg azok után, hogy a hónap elején eltűntem pár napra. De szerencsére elmúlt, befejeztem a projektet, és most már elmondhatom, hogy túléltem a bemutatót is.