STB – Sötét Tárgyak Bolhapiaca

Raphael Rhodenbarr pennájából

Az STB-n, vagyis a Sötét Tárgyak Bolhapiacán mindenki talál magának valami apróságot, amit hazavihet, vagy itt mindenki megszabadulhat sötét béklyóitól.  A világítást hangulatos, fekete lampionok szolgáltatják.
Ám nem csak sötét varázslatokkal itatott holmit lehet itt kapni. A szemfülesebbek találhatnak mugli drogokat is, a félreeső sarkokból pedig fiatal hölgyek, s fiúk mosolyognak, kacsintgatnak az ide látogatókra. Bizony, a prostik is egyfajta árucikkek.
Az STB több mint két kilométer hosszúra nyúlik, mígnem az Udvar végére érve, egy nagy téren ér véget.

PIACKALAND

Tyrius A. Reximo

outfit

Lehet nem a legjobb helyen van… És mégis milyen furcsa, hogy nem lóg ki a sorból. Sokkal több a hozzá hasonló, tehetős férfi és nő, mint az ember gondolná… Régen sokat járt erre. Ismerősnek kéne lennie a helynek, az eladóknak. Tudja, melyiktől milyen drogot lehet venni és, hogy melyik fiú kínálja a legjobb szolgáltatásokat. Rá is kacsint egy és ő zavartan fordul el. Ez egy sötét világ volt. Sötét évek, amik majdnem beszippantották és őt csábította is volna a gondolat, hogy teljesen belevesszen az egészbe. Reagannak majdnem az egész életével fizetett, pár órányi kielégülésért. Majdnem engedte neki, hogy a sötétségbe vigye magával. Mariel próbálta megmenteni… De végül csak a halála volt hozzá elég, hogy sikerüljön. Ostoba, ostoba évek és hibák. Mégsem tudja teljesen azt mondani, hogy bár ne történtek volna meg… Miattuk lett végül az aki. Talán végre egy jó ember. Egy kedves apa. És remélhetőleg jó szerető… Persze mindez jobb lenne Mariel halála nélkül. Jobb lett volna, ha az életéből sikerül csak Reagant száműzni. És nem eltűnni néha az embertelenségben. Mindegy… Mariel emléke megnyugodhat. Reagan meghalt. Elliot felszabadította a lelkét. És bár még nincs minden megoldva, úgy érzi, azért már haladnak a teljes boldogság felé.

Vagyis haladnának, ha az élet egy kicsit is segítene neki. De leginkább csak hátráltatja. Különleges eljegyzési gyűrűt szeretett volna, de szinte senki sem hajlandó effélével kiszolgálni. Próbált ő már hazudni, csalni, vesztegetősdit játszani. Azt gondolná az ember, hogy pénzért minden kapható. Sok pénzért meg aztán tényleg bármi. Persze intéztethetné a Szürke kis asszisztensével is a gyűrűvásárlást. De mostanában szeret maga intézkedni. Főleg ilyen dolgokban, amit nem bízhat a véletlenre… Mindegy. Egyszer csak meg lesz a gyűrű is. Addig is keres megfelelő dobozt, amiben átadhatja. Mert, hát a párja sem egyszerű eset. Neki mindenből különleges való. Gyűrűből, hozzá dobozból. Pláne az ő mágikustárgy tolvajlásával…

És ezért is jött most ide. Ugyan nem utolsó reményként… De régi útjain sok izgalmas és érdekes tárgyat látott a sötét kis piac lámpásai alatt. Tudta, hogy valamelyikeken átok ül, de reménykedett benne, hogy kifog egy egyszerű dobozt. Elvégre a lopott holmikon is itt a legegyszerűbb túladni. Itt nem kérdezi senki, hogy honnan is lehet egy koszos kis eladónak egy komplett kristálycsillárja. Nyilván a gazdái szerelték le és adták oda neki… Pont úgy, mint a színben egyező kristálypohár szettet…

Aztán megakad a szeme egy gyönyörű dobozon. A színe épp, mint a Mardekár ház zöldje, rajta az arany díszítéssel. Pont illene Elliothoz…

A rossz külsejű boszorkány persze azonnal dicshimnuszt zeng a dobozról, az áráról. Nincs benne semmi feltűnő, hisz mindenki ilyen, amikor portékáját óhajtja minél többért elsózni valakinek, bárkinek. De Nat egy darabig csak nézelődik és miközben csábítja a dobozka, valami mégis visszatartja tőle, hogy ujjaival legyőzze azt a pár centi távolságot és megfogja…

!A bejegyzés erős nyelvezetet tartalmaz!

PIACKALAND

Nathaniel Forest

outfit

Patkányszag. Strihelő ribancok hullaszagú testei mögött fészkel az átokverte bolhapiac. Gyűlöltem ezt a helyet, de szerencsére azok, akik miatt úgy utáltam, már az Azkabanban puhulnak jó pár éve. Kelletlenül kerülgetem a kétes tartalmú pocsolyákat, melyekbe az esővízen túl, egyéb emberi testnedvek kavarogtak. Akaratlanul is felcsúszott a felső ajkam, az arcom bal oldalán. Hatalmas undorral, és grimasszal lépkedtem az erkölcstelenség meddő mocsarának macskakövein. Reménytelen keresgélésem első állomása volt ez... Az ezer éves, családi pecsétemnek napok óta nyoma veszett. Rendszerint a pálcámra tekerve hordtam, alkalmanként a nyakamban, egy vékony aranyláncra fűzve. Majd' egy hete azonban bárhol kerestem, nem találtam. Reggel szöget vert a fejemben a gondolat, hogy esetleg egy ilyen helyen megfordulva ráakadnék az aranyból készült, alig tenyérnyi méretű talizmánra, de be kellett vallanom magamnak -az ósdi, lopott holmikkal rogyásig rakott standok között cikázva-, hogy vajmi kevés esélyem van meglelni egy ilyen apróságot, ennyi kacat között. (Már ha egyáltalán itt van)... Valódi tű a szénakazalban helyzet volt ez. Kétségbeesetten, az undortól és a bűztől öklendezve róttam a piacot. Amikor még a Minisztérium aurorjaként dolgoztam, számtalanszor küldtek ki ide, hiszen rengeteg bűnöző próbál menedéket keresni egy ilyen túlzsúfolt, mindentől távol eső helyen, mint a Csodák Udvara. Az egész kócerájt be kéne csukatni. Felgyújtani a bűn fészkét, és elfejteni mindent, ami az itt matató kezek miatt történt. Egy rozzant stand portékáját vizslatva hallgatom a töménytelen hazugságot, amit az árus a szerencsétlen vásárló nyakába önt.
"Ó, remek választás, remek! Mágikus doboz ez, mely minden ékszerholmit még ragyogóbbá és csillogóbbá tesz! Két galleonért a magáé, kedvesem!" Nem bírom, hogy ne reagáljak, és kieresztek valami caccogáshoz hasonló puffogó hangot. A boszorkány rám mered.
"Talán valami baj van?" kérdezi provokatívan, rekedtes torokhangján.
"Két galleonért varázsdoboz? Nevetséges." vetem oda, tekintve, hogy ilyen olcsó pénzért még idelenn is képtelenség varázstárgyat beszerezni.
"Elnézést..." toldom meg a mellettem állónak, hiszen megzavartam a vásárlásban. Összenézek a férfival, aki a zöld dobozkát stírölte, és összehúzom a szemöldökömet. Ismerős arc tekint rám. Egy pillanatra megtántorodom. Ameddig nem tudom az arcot személyhez társítani, a legrosszabbak futnak át a fejemen. Főleg a helyszín miatt, egyből arra gondolok, hogy olyasvalaki tekint vissza rám, akit annak idején hűvösre tettem, de nem tudok se helyszínt, se bűncselekményt rendelni a vonásaihoz. Pár másodperc kell, hogy lenyugodjak, és egy könyv borítójának hátsó fele dereng fel, amit még otthon olvastam, a kastélyban, jóval azelőtt, hogy beálltam volna tanítani a Roxfortba. Ha emlékeim nem csalnak Szösszenetek címmel jelent meg, és ha nem is velősen, de segített abban, hogy a háborúk után visszatérjek a mindennapokba. Alacsonyabbnak képzeltem, pedig egy jó tíz centivel magasabb nálam. A neve akkor sem jutna az eszembe, ha pálcát fogna rám... Milyen vicces az ember memóriája. Az arca szinte azonnal beugrott, hogy hol láttam, a könyv címe is, amit tőle olvastam, de hogy milyen név volt a kép, és a cím alá írva... Woods?

PIACKALAND

Tyrius A. Reximo

outfit

Oldalra fordul a hirtelen szavak odavetése nyomán. Kissé össze is rezzen és gyorsan visszahúzza ujjait, egészen el a zöld kis dobozkától. Bár tulajdonképpen meg nem ijed. Sosem volt jó vagy erős varázsló, de mostanában talán már annyira sem fél az élet dolgaitól, mint annak előtte tette. Pedig most lenne több oka rá, hiszen apa és lassan valamiféle férj is lesz… Csak kissé hirtelen jött a határozott hang. Egészen elnyomta a boszorkány szavait, bár jól esett neki. Mindig is úgy gondolta, hogy a férfihang kellemesebb tónusú, jobb hallgatni. Bár ez bizonyára csak az ő hülyesége volt… Bizonyos egyértelmű vonzalombeli okok miatt.
Bár most kissé feszélyezve érezte magát, ahogy a mellette álló férfi pár pillanatig csak bámulta az arcát. Még, ha jól esett volna, ahogy végigméri vonásait… de nem. A rideg szempár kifejezetten fürkészőnek hatott. Még ha az ősz haj és szürke szakáll, amelyből kitekintett amúgy meglehetősen tetszetős volt is. Még most is csinos férfi. Fiatalon kifejezetten jó képű lehetett…

Leplezni se tudja, ahogy tekintete végigsiklik egész alakján. Teljességgel hűséges Elliothoz, de ettől még ő maga sem fog szemellenzőben járni. Különben sem feltételezi minden férfiról az utcán, hogy ugyanúgy férfiakhoz vonzódnának, mint ő maga. De ettől még egy-egy pillantást hagy merjen megengedni magának. Azért persze kulturáltan csinálja, és nem telik bele szinte két pillanat sem és ismét engedi, hogy a férfi tekintete az ő tekintetébe fúródjon.
- Szóval maga szerint nem jó vétel? – Kérdezi egyszerűen, bár lényegében ő maga is sejthette volna, hogy ennyiért valóban túl olcsónak tűnik. Csakhogy nem figyelt az árra, nem figyelt a nőre. Egész egyszerűen vonzotta ujjait maga felé a sötétzöld kis fedele. Mintha egész nap csak arra várt volna, hogy ő kinyissa.

És most is, tekintetét egyértelműen visszavonzza, és ujjai megint megindulnak felé. De immáron tudatosan igyekszik nem megérinteni a lapját. - Csak a páromnak szeretnék egy eljegyzési ajándékot... – Mondja ki szinte megbabonázva, hiszen a csillogó arany motívumok megint fogságba ejtették a tekintetét. – És ez annyira illik hozzá. Épp ugyanígy kötött gúzsba ő is, láncolt magához egy pillanat alatt, mert akartam… - Érzékelni, hogy bár küzd, hiszen ujjai még mindig nem érintették meg a dobozt, attól még nagyon is vágyik rá, hogy megtegye. Csak mintha kábított érzékein keresztül is visszatartaná még kicsit a józan ész. Egy apró hangocska, talán Adáé, ami veszélyre figyelmeztet.

PIACKALAND

Nathaniel Forest

outfit

"Talán egy feledtető átok, rossz évfordulós ajándék lenne." hadarom jégcsap hidegséggel, és esernyőm arany koponyás fogantyújával eltolom a tárgyat a polc egy távolabbi részére.
"Vagy tévedek?" kérdezem a fejkendős boszorkányt, aki rút grimasszal jelzi nemtetszését. Megragadom a szinte megbabonázott férfi felkarját, és egy határozott mozdulattal hátat fordítunk.
"Veszélyes helyet talált az eljegyzési ajándék vásárlására. Ha nincs résen az ember, könnyen belefuthat valami könyörtelenül gonosz dologba..." motyogtam félszájjal, miközben felkarját fogva lassan lépkedve vezettem volna el a standtól. Sötét hely volt ez itt, ahová még a magamfajta, sokat megjárt varázsló sem szívesen teszi be a lábát. Egy íróról nem tudtam elképzelni, mégis ki, vagy mi az, ami miatt ilyen helyre alacsonyodik. Ahogy gondolataim szavakká formálódva elhagyták elmémet, az előttünk lévő embertömegből egy sötét ruhás, csuklyás alak robbant ki, és egyenesen nekem szaladt. A lendülettől hátrafelé kezdtem borulni, de még mielőtt földet értem volna, sikerült kifordulnom oldalra, így nem a hátamra, hanem az oldalamra érkeztem, a sáros, koszos kőre. Egy pillanatig fel sem fogtam mi történt. Az emberek, akik körülvettek minket felocsúdtak, ahogy felkaptam tekintetem, az írót láttam, mögötte pedig két férfit akik azonnal dulakodni kezdtek. Idelenn elég volt egy rossz szó, ami parázs volt egy tömegverekedés lángjának kigyulladásához, az pedig, hogyha valaki fellök valakit, egyenlő volt egy boxmérkőzés első gongjával. Ahogy felültem, és esernyőmre támaszkodva felálltam, értetlenül néztem körbe.
"Mi a franc? Nézze át a zsebeit!" kiáltottam a férfinek, miközben kétségbeesetten kutattam az saját kabátom réseiben is. Ismertem az effajta tolvajlási trükköket. A tömeg között megmaradt résre pillantottam, ahol a tolvaj távozhatott, és ösztönösen rohanni kezdtem...

PIACKALAND

Tyrius A. Reximo

outfit

Tekintetével követi a zöld doboz, ahogy végigcsúszik a polcon, valami pálcától, vagy esernyőtől ösztönözve. Ott, a sötétebb részen, mintha már kevésbé lenne hívogató… Arcát szégyenkezve fordítja oldalra, de miközben a határozott férfi a rossz küllemű boszorkánnyal beszél, egész egyszerűen megragadja Natot és magával húzza kissé távolabb. Szinte tehetetlenül engedi. Holott mostanában már egyáltalán nem volt hozzászokva ahhoz, hogy csak így rángassák. Leginkább nagy harcokat vív egy-egy dologért vagy dolog ellen, főképp persze Elliottal… De elvégre akkor is főnök. És mióta Reagant kitessékelte az életéből, egészen annak is érezte magát. Most mégis, mintha ugyanaz a hangocska, amelyik nem engedte, hogy a dobozhoz nyúljon, bíztatná rá, hogy engedjen az erős kéz húzásának és kövesse őt.
- Köszönöm. – Mondta csendesen és határozottan, bár a pultnál, mintha meg sem hallotta volna, amiket a férfi mondd. Most mégis csak ránézett. És hallgatta. Mély, erőteljes orgánumát most is jól esett hallgatnia. Egyszerűnek és világosnak hatott. Mintha a világ csak fekete-fehérből állna. Mintha ez a férfi is ura és hírvivője lenne a tiszta erkölcsnek. Legalábbis Nat ekként tekintett rá. Bár ő maga is tudta, hogy mindez bizonyára túl színes fantáziájának a szüleménye. És igyekezett innentől kezdve kissé óvatosabban viselkedni. Igen, megint bolond volt. Hisz nem először járt erre és most félt, hogy általánosságban még mindig túlontúl jóhiszemű lelke, megint csapdába csalja.

Kibontakozik a férfi húzásából. - Köszönöm, de innentől talán menni fog egyedül is. Inkább távozom. – Mondaná, de már talán el sem jut mondandójának végére, mert akkor beléjük rohannak. Őt szinte nem is érinti az ütközés, mintha direkt az őszes hajú férfi lett volna a célpont. Olyan hevességgel és erővel vágódtak belé, hogy a földre zuhant. Próbált utánakapni, de se nem elég gyors, se nem elég erős nem lehetett. Az olyan testek emelgetéséhez van szokva, mint Ellioté, gyönyörű, kecses… Ebből a fazonból viszont simán azt nézné ki, hogy őt kapja fel lazán a vállára és teszi egyik pontból a másikba. Pedig alacsonyabb volt nála… Persze azért tartotta a kezét, hogy esetleg felsegítse, fittyet hányva a javaslatra, hogy nézze át a zsebeit. Minek is? Maximum pénzt tárolt benne… Az meg fogyóeszköz. Vigyék. Azért persze táskája felé nyúlt, aminek a mágikus csatja zárva volt, mag az egész használati tárgy pedig továbbra is a vállán…

Csak végigmért a dulakodókon. Nem számítva rá, hogy egyszer csak egy őszes hajzuhatagot lát elsuhanni a látómezején keresztül. – Mi a Merlin…? – Szólal meg grimaszba rándult arccal. És egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy, na, akkor ő tényleg most lelép. Elliot bizonyára örülne neki, ha nem keveredne megint bajba. Viszont pont azóta keveredik ennyi hülyeségbe, mióta őt ismeri. Mintha ösztönösen bevonzaná, pont mint magát a férfit is.

Mintha minden nap ezt csinálná, úgy vetette bele magát a verekedő tömegbe és néhány kéz arrábbtaszajtásával, persze ehhez kihasználva eleve nagydarab testi előnyeit, pár pillanat alatt át is jutott rajtuk. Aztán, mivel a szürke alak még látszódott, egyszerűen utána rohant, követve őt végig a sötét utca egyenes szakaszán. – Nem loptak el tőlem semmit! – Kiabálja utána, mintha az fontos lenne, valószínűleg így is, úgy is rohanna a fura fazon a még furább tolvaj fazonok utána. Ő meg Elliottal él… Mit neki egy kis tolvaj. A verekedők se nagyon zavartatták. De vajon az ősz férfitól, mit vihettek el, ami ennyire, de ennyire fontos?