Finnick Nott 14. születésnapja

Eltelt már egy idő azóta, hogy aranyvérűként tengetem napjaimat - két hét? -, sok különbséget nem érzek. Az egészbe Roman miatt egyeztem bele, nem akartam, hogy a családjától távol kelljen élnie, ez a helyzet elfogadható. Nem sokan tudnak a családomról, ami azt illeti, én se sokat. Nem is igazán terjesztem, hogy félvérű vagyok, egyedül Clar tud róla, ő meg nem az a fajta, aki kipletykáljon másoknak, tisztában van az érzéseimmel, elvégre legjobb barátnők vagyunk. Ahogy ő tud az én dolgaimról, szinte mindenről, úgy én tudok az övéiről is. Nincs olyan nap ugyanis a Roxforton belül, amikor ne találkoznánk és ne beszélnénk ki egymást, persze csak egymás között. A szünetek másak, amikor van időnk, megosztjuk, s persze sose akarok arra az ágra verődni, hogy valaha is hátat kelljen fordítanunk egymásnak. Amikor szeretné, mindig van időm rá - igazság szerint akkor is, ha nem szeretné.
Roman szobájában vagyunk, éppen egy hosszú, zöld ruhát öltök magamra, aminek egyik oldalán egy bevágás van combközépig, úgyhogy tökéletesen ki tudom rajta nyújtani a lábam, mellesleg úgy mozogni, hogy ne zavarjon meg. Pántnélküli teljesen - igen, a melleim megtartják, meg a ruha magát -, s kissé hálós az anyaga, nem tudom miből van, nem értek hozzá, a lényeg az, hogy kényelmes.
A hajam az úgy néz ki, hogy elölről két oldalról felvettem a tincseket, és hátrafontam őket - teljesen egyszerű, nem szeretem, ha valami túl bonyolult, ezért is nem akartam úgy kinézni, mint egy karácsonyfa.
- Biztos jó ez így? - jobban izgulok, mint amikor RBF vizsgára kellett készülni, bár nem is értem, hogy miért, elvégre ez csak egy bál, mellesleg az öccse születésnapja. Augusztus tizedike... mintha csak tegnap jöttem volna össze Roman-nel, olyan gyorsan telnek a napok.
- Sminket nem dobok magamra, mert lenyalod - ez kicsit hülyén hangzott, és úgy értettem, hogy a számra nem akarok nagyon bármit is kenni, mert tényleg az lenne a veszte, hogy Roman megszabadul tőle. Egyedül a szempillám emeltem meg egy kicsit, úgysem látott még Roman így, biztos furcsa lesz neki.
- Legalább ezt meg tudom csinálni - hogy valami hülyéskedést is vigyek az életembe a mostani öt perc folyamán, kinyújtom a lábam a bevágáson át és úgy teszek, mint a feministák szokták, amikor az ajtón be akarnak lépni, de csak a lábukat nyújtják. Az arcom amolyan büszkén vicces hangulatot tükrözhet... vagy inkább viccesen büszkét? Igen, amiatt, mert ilyet tudok csinálni, pedig semmi tudás nem kell hozzá, csak egy jó ruha. A zöldet is Roman miatt választottam. Úgy tűnik, ma már mindent miatta teszek.
Kicsit félek lemenni arra gondolva, hogy mit mondhatnak majd rám, hogy nézek ki... és mégsem értem, miért van bennem ekkora izgalom.

[- Nem is kell smink. Így is gyönyörű vagy. Nem is várhatod el, hogy az egész estét kibírjam csók nélkül.]

Oldalra pillantok Raquelre, és egy mosollyal nyugtázom, hogy még öltözködik. Kicsit tartottam tőle, hogy túl sokáig vártam, hosszú ideig csak feküdtem az ágyban, és néztem, de azt hiszem, így is sokkal gyorsabban kész leszek, mint ő. Persze, a lányok sokkal többet adnak a megjelenésükre, sokkal tovább tart nekik elkészülni. Azt viszont már most látom, hogy az eredmény lenyűgöző lesz.
 A sokadik próbálkozás után lazítok egy kicsit az övemen, egy lyukkal kijjebb csatolom be az aranykapcsot a fekete övbe. Persze, nem arról van szó, hogy elhíztam volna, inkább arról, hogy már nem vagyok olyan, mint egy csontváz. A tükörben már nem látszanak a bordáim, a fekete nadrág sem úgy lóg rajtam, mint egy halotton a rongy. Talán még egy kis izmot is felszedtem, bár elképzelhető, hogy csak a jobb közérzetem miatt érzem magam erősebbnek. A sétákat, és persze, az éjszakákat kivéve nem mozgok túl sokat. Néhány percig azért nézem a tükörképem. A karom nagyon elcsúfítja a jegy maradványa, de a vállamon és az arcomon látható sebek nem láthatóak, csak ha valaki direkt közelebb hajol. Kicsit lebarnultam, így már nem látszanak a sebeim, azt leszámítva, ami örökre megmarad.
 Felveszem az ingem, és fentről lefelé begombolom az arany gombokat, gyakorlott mozdulatokkal fűzöm át őket a sötétzöld szöveten lévő réseken. A köldököm magasságában járok, amikor Nessy szól, hogy elkészült. Amikor ránézek, másodpercekig nem jutok szóhoz, csak nézem őt. Elfordulok a tükörtől is, a kezem pedig ott marad a gombnál. Azt hiszem, nincsen szó rá, hogy milyen gyönyörű. Csak a másik megjegyzése térít magamhoz, ami széles mosolyt csal az arcomra.
 - Nem is kell smink. Így is gyönyörű vagy. Nem is várhatod el, hogy az egész estét kibírjam csók nélkül.- a mosoly megmarad, miközben begombolom az utolsó gombokat, azután megigazítom a mandzsettát. Öltönyt, mellényt, nyakkendőt ma nem veszek fel. Nagyon meleg van, tánchoz nem szerencsés, és Finnick külön kérése volt. Talán azt szeretné, hogy ma ne tűnjek annyira felnőttnek. Tényleg egy év telhetett el azóta, hogy utoljára ilyen egyszerűen öltöztem fel.
 - Van még pár más előnye is.- egy mosoly kíséretében kacsintok, miközben a fésűvel nagyjából megigazítom a hajam. Most, hogy a tükörbe nézek, talán először látom magam helyesnek életemben. Ebben persze sokat segít, hogy a leggyönyörűbb lány ebben a házban az én szobámban van most, előttem öltözött át, velem töltötte az előző éjszakát. Engem választott annyi közül, még a hírnevem és a kellemetlenségek ellenére is. Odalépek Raquelhez, és megfogom a kezét.
 - Csak maradj velem, rendben? És ha egy beszélgetést nagyon unsz, vagy egy társaságtól el akarsz szakadni, csak szorítsd meg a kezem, és kimentem magunkat.- már nyolc éves koromtól tudom, hogy csinálják ezt. Néha kötelező megjelenni ezeken az estéken, és ha nem figyelsz oda, könnyedén Penelopé Macmillannel kettesben találhatod magad. Nehéz dolog valakitől úgy megszabadulni, hogy az ne tegye tönkre a családjaitok közötti kapcsolatot.
 Nagyjából egyszerre lépek ki Vitalival a folyosóra, és egy kedves mosollyal köszöntöm a nővérem. Nehéz megmondani, hogy ő-e a szebb, vagy Raquel. A sötétlila egyberuhában, ami csak a combja közepéig ér, a testvérem biztosan sok udvarlót fog szerezni ma este. Persze, én elfogult vagyok, biztosan Nessyt jelölném meg a mai bál szépének.
 - Nagyon szép vagy ma este, Talie.
 - Ti is. Gyönyörű ez a ruha, Raquel. Ne haragudjatok, sietek.- pár másodpercig nézem, ahogy a nővérem sietős léptekkel a lépcsőhöz megy, azután Raquelre nézek. Nem tudok ellenállni neki, legalább egy rövid csókot adok az ajkára, mielőtt kézen fogva elindulunk a lépcsőhöz. Fontos ez az este, most tudja meg a nagyvilág, hogy együtt vagyunk.
 Ahogy elindulunk lefelé a hosszú  márványlépcsőn, egy kicsit elmosolyodok, lesütöm a szemem, látva, mennyien felnéznek ránk. Egy kicsit el is halkul a beszélgetés, annyira, hogy tisztán hallom a sarokban felállított asztalnál beszélgető Finnick hangját, aki az új Tűzvillámáról magyaráz valamit a barátainak, de azt hiszem, hogy közülük is csak Raquel unokatestvéreitől kap osztatlan figyelmet. Nem tudom, hogy a tény, hogy együtt vagyok Nessyvel, hogy igazak rólunk a pletykák, ami odavonzza a szemeket, vagy inkább a lány lenyűgöző szépsége. Ahogy végignézek a társaságon, egy elégedett mosollyal nyugtázom, semmi nem mutatja, ő nem egy az aranyvérűek közül. Most már az. Még akkor is megvan a figyelem nagy része, amikor elérjük a lépcső alját.

Azért annyira nem is tartott olyan sokáig, hogy felöltözzem. Arra is volt időm közben, hogy én is nézzem Romant, ahogy öltözködik. Tényleg sokat változott azóta, mióta velem van. Nem azt mondom, mert eddig is jól nézett ki, de most olyan jó látni, hogy ő is elégedett magával, felszedett pár kilót, a vonásai férfiasabbak lettek. De ez annak is köszönhető, hogy előrehalad az idővel korban. Másik kérdésem pedig az lenne magamhoz, hogy hogy tudtam ennyire hatással lenni rá, hogy így megváltozott? Javarészt semmit nem tettem, ezt inkább magának köszönheti. Mert úgy nem segíthetek senkin, ha ő közben nem akar kilábalni, kellett hozzá egy minimum akaratszint.
Elmosolyodom, ahogy figyelem, amint összegombolja az inget magán. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer odajutok, hogy egy aranyvérű lesz a barátom, mellesleg ex-halálfaló, kifinomult fajta. Az érdekeink teljesen különböztek, ott jártunk, hogy talán semmi közös nem volt bennünk, de mégis egymásra találtunk. Pontosítva én találtam rá, de egy cseppet sem bánom, hogy így történt. Szeretem.
- Nem is várom el, mert akkor rám is ugyanez vonatkozik. Valószerűtlen lenne, én sem bírnám ki - nem akarom megzavarni az öltözésben, mert csak oda jutnék, hogy akkor még egyszer fel kell öltöznie, és nem akarom megváratni a vendégeket odalent. Főleg nem Finnicket, és az unokaöcséimet, bár őket ismerve egész jól feltalálják magukat, ha van társaságuk. Ami azt illeti, túl jól.
Ez a kacsintás annyira sokatmondó volt, hogy összeszűkült szemmel figyeltem Romanre - értem a gondolatát, ez pedig nem figyelmeztető tekintet, egyszerűen az, hogy sejtem.
- Nocsak, Roman Nott, mikor lettél ilyen huncut? - biztosan tudhatja, hogy általában akkor hívok valakit a teljes nevén, ha rosszat tett, vagy ha rosszat készül tenni, persze ezt nem negatívumban értendő. Tény, hogy egy párkapcsolatban az egyik fél eléggé meg tudja változtatni a párját, de én nem szándékoztam, éppen csak annyira, hogy jól érezze magát velem és főként a bőrében. Hogy boldog legyen.
- Remélem, hogy arra nem nagyon lesz szükség. De mindenesetre köszönöm - Roman annyira lovagias velem, hogy tényleg lovaggá kellene ütni. Nem ismertem tőle jobb srácot eddigi életem során, mert szinte minden megvan benne, amire egy magamajta lánynak szüksége lehet. Legfőképp az érzés, hogy törődik velem és tudom, hogy szeretve vagyok. Már most megszorítom a kezét, mert izgulok, hogy nagy tömeg előtt kell kiállnom, és alkalomadtán beszélnem, ha odajönnek hozzám.
Kilépünk az ajtón talán Roman nővérével egyszerre, aki - meg kell jegyeznem - a fiatalok körében sem szégyelli magát, persze nekem ezzel semmi bajom nincs.
- Köszönöm, te is nagyon csinos vagy ma - a bókot illik viszonozni. Roman még egy rövid csókot ad, mielőtt elindulunk, s legszívesebben visszarántanám, csak attól félek, hogy lehet, holnap estig nem jövünk ki ebből a szobából, márpedig akkor elkezdenének keresni minket.
A lépcsőn kicsit feszült vagyok, ahogy rámszegeződnek a szemek, s inkább Romanre nézek, hogy ez is elterelje a figyelmem a többiekről. Tudom, hogy suttoghatnak most, hogy ki is vagyok valójában, negatívakat vagy éppen pozitívakat, egyelőre nem akarom tudni akkor sem, ha fontos nekem mások rólam alkotott véleménye. Legalábbis az a része, hogy mennyire tartozom ide Roman mellé. Már most megszorítom a kezét, pedig semmi érdemleges nem történt, amiből ki kellene mentenie. Egyszerűen izgulok, mert még sosem néztek rám ennyien - ezért nézem őt, s azt hiszem, minden egyes pillanatban, újra meg újra, mint ahogy most is, beleszerettem.
Megvárom, míg az emberek nagyobb zajba nem csapnak újra, mert nem akarok úgy szólni, hogy mindenki engem halljon.
- Hagyom, hogy vezess - igazság szerint nem tudom, hogy merre akar menni, így inkább ráhagyom a vezetés szerepét. A távolból közben látom, hogy Matt bátyámat egyáltalán nem érdekli, hogy kik jelennek meg körülötte, egyszerűen fel-alá mászkál az asztalok mellett, s ha meglát valami érdekes külsejű süteményt, azonnal benyomja. Mark ezzel ellenben egy pezsgőspoharat tart a kezében, bizonyára a tartalma is pezsgő, másik keze pedig zsebre dugva, mintha azt várná, hogy valaki valami rosszat tegyen, és közéjük álljon... csakmert úgy néz, mint aki csodára vár. Az unokaöcséim pedig továbbra is élvezik Finnick társaságát.

[- Biztosan emlékszel, mikor.]

  Csak egy mosollyal válaszolok, mielőtt folytatom az ingem begombolását. Furcsa érzésem van ezzel a pillanattal kapcsolatban, mintha valami örök, maradandó dolog lenne. Örökre együtt leszünk, minden egyes bál előtt el fogjuk játszani ezt, ahogyan talán akkor is, amikor munkába megyek, vagy csak az egyszerű reggeleken. Kicsit úgy érzem, mintha házaspár lennénk már most.
 - Biztosan emlékszel, mikor.- a saját születésnapomon nem gondoltam még, hogy az öcsémén már ilyen boldog leszek. Furcsa játékai vannak a sorsnak. Talán Raquel az, aki kiegyenlíti a dolgokat, a rengeteg szenvedés és reménytelenség után ő az, aki egyenesbe hozza a dolgokat. Nem érdemeltem meg mindent, amit kaptam.
 Egy kis szemforgatással válaszolok csak, azt is úgy, hogy elfordítom a fejem. Szegény Raquelnek fogalma sincs még róla, miféle társaság gyűlik itt össze, milyen unalmasak tudnak lenni néha az egybegyűltek. Nem mindenki, vannak barátaim, vannak, akikkel jól el lehet beszélgetni, de a legjobb családokban is van valaki, akit jobb elkerülni.
 Nem szólok bele a lányok rövid beszélgetésébe, csak mosolyogva állok Raquel balján, és nézem az arcát. Nem tudok betelni a szeme csillogásával, és próbálom elhinni, hogy ő tényleg velem jött el, velem van. Nem akarom megkérdezni, mi lehet az, amivel megfogtam őt, főleg nem most, egyedül viszont nehéz lesz kitalálni. Már látom néha, hogy nem nézek ki rosszul, de távol állok attól, hogy a külsőmmel vonzzak bárkit, a többi dolog pedig inkább olyasmi, amitől menekülnie kellene az embereknek.
 Bátorítóan, de gyengéden viszonozom a kézszorítást, és a páromra mosolygok- el sem tudná titkolni, hogy feszült most, de nem tudom elképzelni, miért. Van néhány szép lány a megjelentek között, néhányan majdnem olyan szépen csillognak, mint ő, de ebben a társaságban neki nincs szégyenkezni valója. Ugyanolyan aranyvérű, mint én, vagy bárki más, ezt már bebiztosították a szórólapjaim, az azt lehozó újságok, az ennek nyomán kirobbant politikai vita. Ha minden jól megy, soha nem kötik a nevemhez a röpiratot, de azért furcsa, hogy egy tettem be fog kerülni a mágiatörténetbe. A lány füléhez hajolok, hogy halkan belesúgjak.
 - Nincs semmi okod rá, hogy idegeskedj. Gondolj arra, hogy aki a hátad mögött suttog, az nem is érdemli meg, hogy meghalld! De ha nem megy, képzelj el mindenkit meztelenül.- hosszú másodpercekig tart, mire rendezem az arcvonásaimat. Nekem bevált az első módszer ezeken a bálokon, Finnicket meg azoknak a véleménye sem nagyon érdekli, akik a szemébe is megmondják, hogy a viselkedése vagy az öltözéke nem megfelelő, de Vitalie szerintem még most is ezt csinálja a bálokban. Kicsit furcsa, hogy a szép lányok szoktak szégyellősebbek lenni.
 Ahogy vártam, sok figyelmet kapunk lefelé jövet- egy részét azért, mert tényleg suttogtak már arról, hogy Raquel nem aranyvérű, másrészt azért, mert kíváncsiak voltak rá, ki a barátnőm, harmadrészt pedig azért, mert a mellettem álló fiatal hölgy egyszerűen gyönyörű. Talán nem is az a kérdés, hogy méltó-e ehhez a nagy múltú házhoz, hanem hogy a ház az-e hozzá. Sokszor úgy gondolom, még ahhoz is túl szép, hogy halandó ember legyen.
 Egy gyors biccentéssel kikerülöm Blaize Zambinit és Theodoret, akik, úgy tűnik, most éppen jóban vannak, mert egymással beszélgetnek. Egyikük sem túl kellemes társaság, Blaize Zambini nagyképű, a kuzinom pedig nagyon szemét mostanában velem, érzem a tekintetében, mintha engem okolna, amiért elvesztette az apját. Pedig nem én voltam az, aki gyerekkorától Voldemort barátja volt, együtt járt vele iskolába.
 Jobb társaság híján, először Dianna Flinthez és Patricia Carrowhoz megyek oda, hogy megkérdezzem őket, hogy tetszik nekik a parti, jól érzik-e magukat. Elég sokat nevetgélnek, sokat pillantgatnak Finnickék felé, úgyhogy nem tartom kizárnak, hogy az egyik a leendő sógornőm. Persze, Finnick most a seprűjébe szerelmes, ma egészen biztos, hogy nem fognak eredményt elérni.

Igen, most már emlékszem, s talán ennek a gondolata miatt jelent meg egy pír az arcomon. Mostanában eléggé vizuális típus vagyok, eddig is az voltam, de mióta együtt vagyok Romannel, ez még rosszabb irányba fordult - már attól függ, ez kinek rossz. Tulajdonképpen, ha egy társaságban vagyok, és elképzelek valamit, annak következményei vannak az arcomon, azt pedig mindenki maga döntse el, hogy ciki e a helyzet vagy sem.
Néha úgy érzem, Roman úgy beszél hozzám, mint valami természetfeletti élőlényhez, akihez senki sem elég méltó arra, hogy hozzászóljon, s talán még a lábaim nyomát is végigcsókolná. Azonban ilyet biztosan nem engednék meg neki, s nem is kérném rá, mert nem akarom olyan helyzetbe hozni, ami megalázná őt. Tulajdonképpen nem kérnék tőle semmi olyasmit, nem mintha tudnék, mert nem bővelkedem kívánságlistában. Roman az a férfi, aki egyébként is tudja, hogy mire van szükségem. Elég nekem az, ha mellette lehetek, s ő is mellettem van.
A "képzelj el mindenkit meztelenül" egy bevált terv volt. Még komolyan, feszülten sétáltam le a lépcsőkön, de amikor ránéztem a tömegre, rögtön beugrott a kép, aminek nem kellett volna. Próbáltam visszafojtani a nevetést, de végül kitört belőlem, úgyhogy muszáj volt a szám elé tennem a kezem. Ezek az emberek most nem is tudják, hogy mennyire kínos helyzetbe kerültek a tudatukon kívül... szemérmetlenül kínos helyzetbe. Amikor persze Roman igyekezett odavinni valamilyen ismerőseihez, akiket én egyáltalán nem ismertem, sikerült visszaerőltetnem magamra a komoly arckifejezésem, s csak akkor megengedni magamnak egy megszokott csábos mosolyt, amikor valakit üdvözöltem. Bemutatkoztam persze, hogy tudják, kivel beszélnek, ha egyáltalán hozzám intézik a szavaikat. Nem tudom, hogy Roman mit tervez a későbbiekre, hogy egyáltalán meddig kíván beszélgetni tovább az itt jelenlévőkkel, de amikor kapok az alkalmon, akkor kézenfogom, s odasétálok a bátyámhoz - persze, hogy a hülyébbikhez, aki Matt -, s éppen akkor törli meg a kezét az öltönyében. Miért is ne, jobb helyet biztos nem találna neki.
- Ah, Nelly, ha nem tudnám, hogy a húgom vagy, magam is lecsapnék rád - kezdek félni szerintem, Roman meg ki tudja, mit mond erre.
- Tégy meg nekem valamit, Roman. Védd meg Nelly-t az olyan alakoktól, mint én - előre féltem azt, akinek összeakadna a bajsza Romannel. Kedves a bátyámtól, hogy ennyire aggódik miattam, de nem hiszem, hogy ilyenek miatt aggódnia kellene. Roman mellett akkor is biztonságban érzem magam, amikor nincs mellettem, s tudom, hogy bármikor számíthatok rá, mert megóvna a legkisebb bajoktól is. Bár elkerülöm a bajokat magamtól is, legalábbis igyekszem, ha éppen nem keres meg egyik sem.
- Amiatt szerintem nem kell aggódnod - rámosolygok Romanre. El sem tudom képzelni, hogy mennyire jóban lettek a bátyáimmal és az unokaöcséimmel. Bár őket annyira nem érdekli a dolog, mert nincsenek benne abban a korban, hogy érdeklődést mutassanak egy lány iránt, de a bátyáim annak ellenére, hogy nagyon is féltenek, összebarátkoztak Roman-nel és elfogadták olyannak, amilyen. Itt kezdődik az igazi család.

[- Ne aggódj, vigyázok rá, hogy ne nagyon kerüljenek közel hozzá fura alakok.]

 Remélem, hogy Raquelnek tényleg segíteni fog ez a meztelenül elképzelős dolog, nem szeretném, ha szegény hasonlóan járna, mint Vitalie az első ilyen bálján tizenhárom évesen. Nem voltam már ébren, amikor történt valami, de a félénkségével valahogy sikerült megaláznia magát. Azt hiszem, nem mert válaszolni valami felnőtt kérdésére, mert apa elmondta neki, hogy az a valaki nagyon fontos ember. Most persze nincsenek itt felnőttek.
 Amikor elkezdünk beszélgetni a két lánnyal, azért örömmel veszem észre, hogy Raquel egyáltalán nem tűnik idegesnek. Ahogy egyre tovább beszélgetünk, egyre jobban eltűnik a kezdeti aggodalmam, hogy Nessy nem fogja igazán jól érezni itt magát. Igaz ami igaz, most én is sokkal szívesebben lennék vele kettesben, de azért nem rossz ez a bál sem. Persze biztos vagyok abban is, hogy Finnick szívesebben ment volna valami modernebbre.
 Elmosolyodok, és kezet nyújtok Mattnek, bár szükségem van a megtanult udvarias arcom egy részére, amikor megérzem, hogy valami rajta maradt a tenyeremen, ami ráadásul ragad, úgyhogy diszkréten a hátam mögé teszem a kezem, és megpróbálom levakarni azt a valamit a kezemről a hüvelykujjammal. Érzem, nem fog működni, úgyhogy muszáj lesz nemsokára kimenni a mosdóba, vagy legalább keresni egy szalvétát. Házigazdaként azért mégsem tehetem meg, hogy összekoszolom a vendégeimet.
 - Ne aggódj, vigyázok rá, hogy ne nagyon kerüljenek közel hozzá fura alakok.- kicsit még szoknom kell a humort, soha nem voltam igazán vicces, és nem érzem magam annak most sem. Lehet, hogy nem is kéne próbálkoznom, mert én inkább a komolyabb típust képviselem, de valahogy mégis van bennem valami nagyon halovány vágy, hogy az én vicceimen is nevessenek, mosolyogjanak. Bár annyira nem vészes, általában le tudom küzdeni.
 - Jól érzitek magatokat? Ha szükségetek van bármire, csak szóljatok!- körbenézek, de nem látom sehol sem Markot, akinek szintén intéztem részben a kérdést. Persze, nem félek tőle, hogy nem foglalják el magukat, van itt rengeteg ember, és ha mást nem, akkor azt a rengeteg féle ételt érdemes végigkóstolni elfoglaltság gyanánt. Anyáék legalább tízezer galleont költhettek erre az egészre.
 - Te jól érzed magad?- megvárom a halk kérdéssel Matt távozását. Úgy érzem, hogy elég jól olvasok már a párom testbeszédéből, de szeretném tőle is hallani. Rengeteg dolgot lehet csinálni az unalmas csevegésen kívül itt, vannak a háznak olyan részei, amiket még nem látott soha, úgyhogy nem szeretném, ha olyasmivel töltenénk az időt, amit ő nem élvez.

Nincs bajom a hagyományos, régibb bálokkal. Gyermekkoromban édesanyám sokat mesélt nekem középkori regékről, akkoriban teljesen oda-vissza voltam a románccal teletömött könyvektől, melyben gyakorta megjelent a jó és a rossz harca, a szerelmi vívódás, a király, ki hozzáadná lányát egy kegyetlen herceghez, majd jön egy másik, aki megszökteti ebből a fogságból. Akkor elképzeltem magam, hogy ott állok habos-babos ruhában, kitűnök a tömegből és táncolok, ameddig csak jól esik, de már nincs szükségem ezekre a tündérmesékre. Később a sárkányokról szívesebben olvastam, ma már inkább dokumentációkat, újabb felfedezéseket - be kell vallani, a muglik egész jó könyveket írnak, némelyeket persze nem raktam volna fel a polcokra, mert nem érdemlik meg, hogy könyvek legyenek.
Matt felnevet, viccesnek tartja Romant, legalábbis azt, ahogy mondta, én még azt is elképzelem előre, hogy megveregeti a vállát, de nem kockáztatja meg, nehogy szerencsétlen rosszul végezze. Mark sokkal inkább ad magára, mint ő, úriasabb, gyengédebb, de ha ketten vannak, akkor világvége. Matt igénytelenebb... nem azt mondom, hogy piszkos lenne, mert ad magára ugyanúgy, de sokszor elfelejti, hogy kivel beszél, milyen társaságban van, vagy egyáltalán azt, hogy társaságban van, s nem csak ő van egyedül.
- Ne aggódj, Roman, én megtalálom itt magamnak a megfelelő elfoglaltságot - kacsint, majd távozik is egy újabb kiszemelt asztalhoz. Már kezdem azt hinni, hogy Matt valójában azért van itt, hogy egy jót egyen, ugyanis otthon alig evett valamit végig azt hajtogatva, hogy "készülök az estére". Ameddig Roman és családja ezt nem sajnálják előle, ámen.
- Amíg itt vagy velem, teljesen mindegy, hol vagyok - megsimítom a kézfejét, bárhol lennék vele, még egy öt méteres mély, sötét lyukban is, ameddig velem van. De reméljük, olyanra nem kerül sor.
- Tény, hogy szívesebben lennék csak veled, de nem árt, ha van egy kis társaságunk. Sőt! Mindig elkápráztatott az a sok középkori regény, melyet édesanyám olvasott fel nekem, azt képzeltem, hogy rólam szólnak, hogy eltáncolom minden éjjel a cipőmet - jóízűen mosolygok rá, teljesen vicces elképzelni, de szerintem minden gyerek így lehet ezzel, amikor még kicsi. Most már nem csak álmodozni kell róla, de valóság. És persze, szívesen is táncolnék... valami mulatságosat. Nem tudom persze, hogy az mennyire megy, tekintve, hogy még soha életemben nem táncoltam. Arra viszont emlékszem, amire Roman a tengerparton megtanított.

[- Rendben. De bármire szükséged van, csak szólj!]

Furcsa a gondolat, hogy életem hátralevő részének jelentős része a mai estéhez hasonlóan fog telni. Összegyűlnek fontos emberek a házamba, vagy én megyek oda vendégségbe, és az este oroszlánrésze azzal telik el, hogy udvariaskodunk egymással, biztosítjuk a másikat, hogy megtartjuk az évezredes kötelékeket. Engem ez kevésbé taszít, mint Finnicket vagy a legtöbb olyan embert, aki nem ebbe nőtt bele, de egy kicsit mégis kiábrándító.
 Az egyetlen érdekes dolog ebben az egészben, hogy olyan, mint egy nagy játék. Van, amikor hazudnod kell, vannak olyan vendégeid, akiket ki kell békítened vagy el kell távolítanod egymástól, ahogy neked az üzlet a legkedvezőbb. Tudom, anyám több házasságot is tető alá hozott úgy, hogy a megfelelő embereket mutatta be egymásnak a megfelelő körülmények között. Van, aki az ilyesmit nem is üzleti érdekből teszi, csak unalomból. Ami engem illet, soha nem fogom ezt unalomból űzni, a családom mindig elég örömet fog nyújtani nekem az életben. Nem tudom elképzelni, hogy megromolhat a kapcsolatom Raquellel.
 - Rendben. De bármire szükséged van, csak szólj!- furcsa, hogy a leendő sógoraim milyen gyorsan beilleszkedtek, főleg Mark. Azt gondoltam, hogy őket kifejezetten zavarni fogja, hogy hirtelen az arisztokrácia részei lettek, de Raquel egész családja vagy örömmel, vagy teljes közönnyel fogadta ezt az egész csalást. Szerencsére az aranyvérűek nagy része is, ma már talán senkit nem érdekel, ki kicsoda valójában. Nem hinném, hogy a vérelmélet csak így el fog tűnni, ahogy páran remélik, de az biztos, hogy ebből a pofonból nem fog hamar felkelni.
 - Ha szeretnéd, visszavonulhatunk, bőven elég, hogy megmutattuk magunkat. Ez az este az öcsémről szól úgyis.- igaz, én vagyok, akinek felügyelnie kell, hogy semmi rossz nem történik, anyáék sem gondolták komolyan, hogy megbirkózok ennyi emberrel. Biztos fognak ma este csúnya dolgok történni, pár értékes tárgy is eltűnik majd, de ez mind bele van kalkulálva, bármilyen elit a vendéglista. Finnick is kénytelen lesz valamennyire figyelni, vannak dolgok, amiket még neki sem néznek el apáék, ezért kénytelen valamennyire visszafogni a vendégeit. Főleg a legjobb barátja, amiatt a Milan Flint miatt érdemes aggódni, nem a legjobb társaság, elég rossz irányba viszi a testvéremet. Csak azért nem mondom ezt meg neki, mert annál bármi jobb, amit én csináltam.
 - Szeretnél táncolni?- egy spanyolos meghajlással felkérem Raquelt, bár a zene elég gyors, és nem táncolnak még sokan, valakinek el kell kezdeni. Most nem vagyok lámpalázas, mint általában, ha kortársak előtt kell táncolnom, kivételesen működik, hogy elképzelem a többieket ruha nélkül. Az sem hátrány, hogy tudom, nem tudom lejáratni magam, mint a legtöbb magánórán, a táncórán is sokkal jobban figyeltem, mint a jelenlévők többsége.