Liliya Romanovna

LILIYA ROMANOVNA

◬ Vér a véremből ◬

◬ Hús a húsomból ◬

◬+18◬

Alapok

jelszó || Az utolsó ellenség, akit le kell győzni, a halál.
így ejtsd a nevemet || Liljá Románovná
nem || Nő
születési hely, idő ||Romanovna kúria, Kópavogur közelében, 1983. március 1.
horoszkóp || Halak
kor || Tizenöt éves
vér ||Arany
évfolyam || 5.

A múlt

Tilly tilly bom
Gyorsan csukd be szemed,
Valaki sétál az ablak alatt,
És már az ajtón kopogtat.

   Gyerekként a vágyaink olyan könnyen megmagyarázhatóak, megfoghatóak, leírhatóak, épp csak szavaink szabnak határt a képzeletünknek.
Nekem négy nyelvem van mesélni, ha egyszer megőrülnék, és meg akarnám osztani a történeteimet rajtad kívül valakivel, eltartana egy darabig. De nem számít, a bolondoknak mindig tenger ideje van ilyesmire, hisz naphosszat hevernek a lázálmok puha, nyálbaforgó ágyán, egymásra öklendezve a boldogság illúzióját, mélyen gyomorba nyúlva, és amíg a nagyon is emberi igény a reményre elárasztja őket a szájukon kiömlő cseppfolyós borzalom formájában, ők megnyugszanak, akár az anya mellén a csecsemő.
   Gyerekként olyan sok mindent kaptam az élettől, hogy azt hiszem, kívánnom már nem is lenne szabad semmit igazán. Talán ennek köszönhetem a betegségem is.
A legnagyobb kincset születésemkor adták a kezembe, bár pontosabb lenne azt mondanom, hogy engem adtak a kezedbe. Melléd fektettek, és ahogy Babushka szokta mesélni, abbahagytam a sikoltozást, mikor a még anyánktól mocskos ujjaid az arcomhoz értek. Azóta vagyunk mi a világ számára két része egy egésznek, mert bár odabent is összefonódtunk, ez akkor derült ki igazán.
A te szíved ritmusát követi az enyém, könnyeink egybefolynak azonos húsba mártott arcunkon, a kezeim a tieidbe illenek. Tiéd vagyok, te vagyok egészen, és te az enyém. Nincs ennél szebb és tökéletesebb dolog a világunkban, de ezt mások nem értik - ezért lehet, hogy első közös szavainkat durván széttépték. Alig voltunk két évesek, saját nyelven kezdtük felfedezni azokat a dolgokat, amelyek rajtunk kívül álltak, de ezt nem nézték jó szemmel. Ahogy ma sem.
   Babushka korán elmondta: kiváltságok, kegyek közé születtünk, de kötelességek örök béklyójának rabjaiként. Korán megtanultunk kommunikálni vele, mert a tanításai jelentették az életünk alapját, szinte azonnal felnőttünk. Nem lehetett másképp, mert a Romanovna név nem gyengéknek való... Ha azok lennénk, nem éltük volna túl mindazt, amit az évek itt még elrejtenek előlünk.
Arany, ezüst, selyem, bársony - csak két vércsepp voltunk a családunk tenyeréről legördülve, de azok az ujjak, az a kéz egy ősi fa gyökere volt, amelyet kivágtak, kitéptek a földjéből, és bár megtanult nem vakon, üvöltve puhatolózni az otthona után, attól még érezte a fájdalmat. A nevünk baljóslatú ma is, habár Babushka olyasmit tett vele, amelyet kevesen: kiemelte a sötétből, erőssé tette, tűzben edzte, ennek köszönhettük a kényelmet és szeretetet, amiben felnőttünk. A legjobb tanárok foglalkoztak velünk, és mi, ha nem is élveztük a figyelmet, megfeleltünk a kívánalmaiknak. Nem mondom, hogy nem volt szép gyerekkorunk, főleg, ha az első Bujszjára gondolok... Azt mondják, egyszerre kaptuk őt és Anfiszát, az akkor még apró, puha
kölyökmacskát. Engem inkább az aligátor érdekelt, ahogy téged is - amikor megláttam, hogy milyen könnyedén roppantja el a macska torkát, és milyen könnyen, elegánsan tüntetni el a szájában az egykor még tiszta, fehér szőrt, nem éreztem sajnálatot. Anyánk felkapott az ölébe, szinte zokogva simogatta a hajamat, de én nem értettem, miért szomorú. Ahogy belém martak a szánakozó ujjai, kipillantottam a válla fölött, és a szemem elkapta Babushka pillantását. Talán akkor volt utoljára igazán büszke rám, tapintani lehetett a tiszteletét.
   Bujszja egy végül csúnya sorsra jutott, mert megette az egyik házimanót is. Nem voltunk sokkal nagyobbak nála, ahogy álltunk a sírgödre fölött, és apánk rálapátolta a földet a tetemére, tudtam, hogy most ismét könnyeket kellene ejtenem, de nem tettem. Nem voltam és vagyok érzéketlen, de a természet törvényei ellen harcolni olyan ostobaság, amit nem engedhetünk meg magunknak... De ezt te is éppúgy tudod. Bujszja kettő, Bujszja három és négy másképp jártak.

   Kaptunk másik játékot, ha az kellett, másik tanárt is. Mindig a legszebb ruhákban jártunk, a legfontosabb emberek simogatták meg a fejünk, és korán megtanultuk olvasni a gesztusokban.
Te másik utat választottál, forrót és heveset, de én akkor is fogtam a kezed, vigyáztam a lépéseid, hiszen együtt jöttünk, együtt is megyünk majd, ha eljön az ideje. Apánk és közted szorosabb kapocs volt, mint köztem és közte, talán ezért hitte anyánk, hogy én majd hozzá tartozom, és ezért töltötte eleinte a napjaink kezdetét azzal, hogy a hajamat fésülgette. Öt éves voltam, amikor rájöttem, hogy ez kétélű fegyver lehet, és amíg ő is megkapja a nyugalmat belőlem, addig én is megkaphatom a választ a kérdéseimre. Nem utáltam anyánk, csak ő volt mindaz,
amitől Babushka óvni próbált: túlzott érzelmek, ragaszkodás, álomittas tekintet. A lánya vagyok ebben is, bármennyire szeretnék mentes lenni olykor a szennytől.
   - Mamo, mi az, hogy 'szex'? Olyan, mint a szerelem?
   Kérdésem hosszan sebezte fel a meghittséget. A tükörben láttam döbbent szemeit, ahogy fókuszt kerestek a már elhűlt szavakban. Nem nyújtottam a kezem, tudni akartam akkor, mi az, amiről olykor hallani, de csak titokban, suttogva. Úgy gondoltam, kapcsolódhat ahhoz, amit a szüleink éjszaka csinálnak, egyszer láttuk is a meztelen testüket egymáson, mikor kiosontunk a szobánkból. Önfeledtnek tűntek, izgatottnak, és mi nem értettük, mi történik, olyan intimnek látszott még a mi szemünkben is. Tudtam, hogy te és én ugyanaz vagyunk, de más testben, és ezek a testek különböztek egymástól, ami nem tetszett. Magyarázatot akartam, talán azt is, hogy anyánk kizökkenjen az álomvilágából, ha már nekem így kellett tennem.
   - Lili, ilyet... nem illik kérdezni. - tette le a pálcáját, amivel addig gyengéden bontogatta a folyton összekuszálódó tincseket, arcán vörös rózsák nyíltak. Mereven figyeltem, egyenes háttal, és a kitartásom, mint oly sokszor, meghozta a gyümölcsét. Felsóhajtott, és kezeit a vállamra téve beavatott.
   - Rendben... Talán elég nagyok vagytok már, nem akarom, hogy mástól halljatok ostobaságokat. A szex két ember közötti szent kötelék, és akkor szokták csinálni a felnőttek, ha igazán szeretik egymást. - megfeszültek az ujjai rajtam, bár csak jelzésképp, hiszen vigyáznia kellett rám - Olyankor igazán odaadod magad valakinek, akit szeretsz. Eggyé váltok.
   - Mint én és Hagen? Köztünk is kötelék van, és szeretjük egymást. Én az övé vagyok. Akkor nekem Hagen a szerelmem?
   - NEM! Testvérek nem csinálnak ilyet! Csak férfi és nő, ha.. házasok. Meg ne halljam ezt még egyszer, Lili! Ez bűn, és tudod Babushka dalaiból, mi történik a bűnösökkel és a hitetlenekkel. - zárta le a vitát kissé ingerülten.
   Magam elé bámultam, de nem értettem teljesen, miért ilyen mérges. Nyomott egy gyors csókot a hajamra, de aztán magamra hagyott. A tükörbe néztem, mikor csukódott az ajtó, azt hittem, egyedül vagyok, de mögöttem Babushka alakja rajzolódott ki a sötétből. Ezúttal nem mosolygott, nem is tisztelt. Farkasszemet néztünk egymással, nem tudtam, hogy helyteleníti e, hogy felzaklattam anyánkat, esetleg valami más miatt keresett fel, de nem mozdultam. A türelem játéka volt ez, sok mindenre megtanított várni az életben.
   - Hagent szeretni bűn?
   A türelem próbatétele. Belefeszül minden ideg, néma akaratok párbaja tűhegyen táncolva. Szinte mintha az őrület ütni fel fejét közöttünk, ránk villantja mosolyát, én pedig úgy ülök ott, ahogy maga Babushka is, két szobor vagyunk a világ kezdetétől a végzetéig. Birodalmak buknak a semmibe, vezérek csillagai hunynak ki, sok ezer húsrobot halott szíve harapja egymást darabokra, mi pedig ott várakozunk arra, hogy a másik engedjen. Ezúttal még én teszem, de csak akkor jövök rá, mennyi idő is telt el, amikor kilépek az éjszakai égben megmártózó birtokunkra. Egy egész nap.
   - Akkor én bűnös vagyok. Elfogadom a büntetést

   Sosem voltam Babushka kedvence, de ezt ő sosem engedte érezni igazán. Azon az emlékezetes nyáron értettem meg, amikor hét évesek lettünk. Érthetetlen, hogy nem tűnt fel korábban tényleg senkinek a veszély, amit hordoztam magamban - ügyetlen tánclépés volt, nem koncentráltam eléggé, és akkorát estem, hogy szinte biztos voltam benne, hogy maga a ház is megremegett a súlya alatt. Csillagok szöktek a szemembe, de nem sírtam. Folytak a könnyeim, de nem adtam át magam a rémületnek: ugyan bűnös voltam, de nem a legnagyobb bűnben. A legnagyobb bűn a kétségbeesés, aminek nem szabad legyőznie minket.
   Feltérdeltem, a tenyerem meztelensége üvöltően csapott a zuhanás után elcsendesült térbe. Megint tükröt láttam, hiszen a gyakorlóterem tele volt velük, megannyi arcképem vett körbe minden alkalommal.
   Furcsán tompának éreztem mindent magam körül. Hagenhez akartam bújni, hogy a karjai körbevegyenek, elrejtsenek minden és mindenki elől, de nem tudtam felállni. Egy alak állt mögöttem - Babushka. Lassan, kínzón megcsóválta a fejét, és egyedül maradtam. Vörös... hogy került ide ez a sok vörös...? Miért másznak rám a falak?Nem kapok levegőt... Minden fémes. Minden véres. A combcsontom átszúrta a puha húst, és most rám mosolyog a szilánkos vigyora, kinyújtja a nyelvét a dobogó, lüktető izom a fájdalom fogai közül. Nem tudom elhinni a látványt, felkavarodik a gyomrom, a testem nem képes befogadni a tudatot. A felismerés, hogy meg fogok halni, megerőszakolja a tudatomat, elszorul minden levegő a torkomban. A józan eszem kötele lassan letekeredik, és megfojtom vele magam. Koppan a koponyám a padlón, és az utolsó gondolatom az, hogy... legalább nem estem kétségbe.

Tilly tilly bom,
Halld az éji madár sírását,
A valaki bent jár már,
Kik ébren vannak, azokért nem kár.

   - Sajnálom, asszonyom. Nem tehetek többet érte. Isten kezében a sorsa.
   Vörös. Mint Babushka meséiben a marok, ami ellökte őt a fénytől, eltakarta a napot, összeroppantotta a boldogságát, és nem hagyott maga után semmit, csak kínt és sok ezer szempár könnyeiben öblítette le a kielégült...
   - Felébredt. Nem biztos, hogy emlékszik majd rá, mi történt vele. Ahogy mondtam, a vérzékenységgel együtt járó heves vérzési rohamok eszméletvesztést is okozhatnak, komoly az esélye, hogy az így szerzett traumák... Nagyobb kárt okozhatnak. Bizonyos helyzetek, amelyekben fokozott stressz éri, megnövekedhet az esélye a spontán véraláfutásoknak is... Attól tartok, egész életében kímélnie kell majd magát, ugyanakkor a menstruáció, és a terhesség... Kétségesek.
   Türelemjáték. Ez egy újabb türelemjáték, igaz? Nem üvölteni, nem sikoltozni a tehetetlenségtől, csak meglapulni felhúzott íjként a sötétben, elfojtani, elnyomorítani a fájdalmat, hogy majd egyszer kiugorjon és arcon harapja azt, aki rosszkor van rossz helyen. Csak nézek anyámra és a medimágusra, nem érzek semmit. Vagy legalábbis nagyon szeretném elhinni. Nem esem kétségbe. Főleg azért nem, mert az elfolyt vér helyére új születik majd, és érzem a kezed magamon, és magamban, rejtetten a húsban, támogatóan. Most csak az anyánkra fordítom a tekintetem, ő sír, nem én. Babushka áll a szobánkban, de nem csillog a szeme, nem tisztel. Csak tudomásul vesz. Én pedig tudom, hogy már soha nem leszek elég jó, hiába nem estem a legnagyobb bűnbe.
   Talán akkor szűntem meg őszintén kergetni a Nagyobb Jót, vér a véremből. Te akarod és kívánod a létrejöttét, ez a te álmod, én pedig segítek, hogy elérhesd, elvégre ha akkor máshogy alakul, egy test lennénk, és nem ellened dolgozna bennem minden átkozott szerv, hanem benned zakatolna, a szívem nem szökni próbálna a normális poklából, hanem működne. Együtt erősek vagyunk, még a legsötétebb éjszaka komor bordái között egymás kezét fogva is.
   Emlékszel a balesetem követő rémálmokra? Nem kaptam rá bájitalokat, nem akartak függővé tenni egy akkor még csak alig nyolc éves gyereket, és nem is mehettek szembe azzal, amit addig vallottak a nevelésünkben. Látszólag belenyugodtam a sorsomba, mert ezt várták el tőlem. Mégsem lehet belőlem is kesztyű, táska, csizma, mint Bujszjából, csak mert egyszer már nem bizonyult hasznosnak. Nem, nekem megvolt még a hasznom, csak nem úgy, ahogyan eddig - inkább lettem oldalborda, bal kar, a téged csak néző józan eszed, mint valódi gyerek. Tanultam tovább melletted, odafigyeltem az étkezésemre, a fejlődésemre, de tudtam, hogy valami megváltozott.
   Azt mondják, kettőnk közül te vagy a szív, én pedig az ész - hozzáteszik, te cselekszel, én meggyőzök. Mielőtt a betegségtudatom kifejlődött volna, talán így is volt, ezt már csak azok mondhatják meg, akik ismertek bennünket akkor is, de most úgy érzem, mintha darabok lennék. Irinának könnyű lenne ezeket összeilleszteni logika mentén, hiszen tudod, milyen... Babushka is felismeri az értékét de én valahol mindig idegenkedtem az emberi természet ilyen ismeretétől. Intrikusnak és számítónak is neveztek már, de én úgy érzem, mióta pontosan tudom, mivel jár az óvatlanságom, csak egy lejárni készülő óra, egy eltörött porcelán vagyok, és legfeljebb arról tudnék bárkit is meggyőzni, hogy létezni így is lehetséges. Nem panaszkodom az életemre, elvégre ez egy súlytalan fogalom, és olyan egyszerű lenne esetleg depressziónak, melankóliának nevezni, de aki ismeri Izland hidegen, szinte holtan lélegző arcát, tudja, hogy a tél csak elandalít, el nem pusztít. A világ ilyenkor álmos rezzenéstelenségbe merevedik, hószín ujjain egyensúlyoz a valóság és a nemlét két fagyott jégcsapja, és olykor lecseppen belőle a homlokunkra egyik, vagy másik. Értelmetlennek tetsző gondolatok ezek valakinek, aki életben van, és tölthetné idejét valami hasznossal is, de mióta a múlandóság jár a nyomunkban, én meglátom a repedéseket is a felszínen.
  Talán ezért vagyok még hasznos.

Tilly tilly bom,
Ha neszt hallsz magad mellett
Ha a valakit a sarokban sejted
Egyenesen a szemedbe mered.

   Olykor az éjszaka néma és csendes, nem úgy, mint azok, amelyeken nem tudtam elaludni, és Babushka dalaiból a névtelen, arctalan rémület járt a házunk körül. Bemásztam melléd, mert csak te voltál ott, te ismerted a megfogalmazhatatlan hideglelést, ami az arcunkra teszi a kezeit, és óriási szemével minket bámul... Mint a diákok az iskolában. Féltek talán tőlünk, de mi tudtuk, hogy jó okkal: nekünk célunk volt, ők csak húsrobotok. Mind azt hiszi, hogy a véleménye fontos és jelentőségteljes, de egyikük sem lát a sötétben. Szükségük van a fényre, ahogy nekem rád.
   Mindig megvédtél... már akkor is, amikor félelemtől remegve simultam hozzád. Az első külön töltött éjszakánk a Durmstrangban. El voltunk választva, én pedig nem tudtam elaludni ismét. Az ágyam az ablak mellett volt közvetlen, mindenki más rég az álmok közé süppedt, én pedig csak a nagy, kíváncsi szemeket láttam a sarokban... Néha még most is eszembe jutnak. Mégis, az űzheti el, aki teremtette: nem adom meg magam a kétségbeesésnek.
   Akkor megvettem magunkon kívül mindenkit, szóra sem érdemesek. Nem szerettem a kutató tekintetüket, azt, ahogy ránk néztek, és meg akartak ismerni. Érted és a célunkért, a célodért elviseltem mindent, habár nem barátkoztam vagy nyitottam senkire igazán, mert nem volt rá szükség. Amikor az a fiú... Asbjorn, azt hiszem, téged kezdett inzultálni, mégis felemeltem a hangom. Emlékszel még, akkor már tudtuk, hogy milyen porcelán a bőröm, amely sosem fog megvédeni semmitől? Nem számított, most is hallom a csattanó pofonom hangját, amire az ütés visszhangjára vörös rózsák nyíltak a bőrén. Végre egyszer én okoztam fájdalmat másnak, és érted tettem, de mégis élveztem. Amikor az a fiú téged kínzott, nekem fájt, amikor engem ütött meg, téged alázott. Nincs az egyik a másik nélkül... Hallom dobogni a szíved, látom, hogy fut a nyakadon az enyémhez olyan hasonló ér, benne a vér.. A drága, édes vér. Folyjon az enyém akár patakokban is, de érted. Még ha Babushka azt is hiszi, az eszméért...
   Az ő vérük nem számít. Ebben mind egyetértünk.

   Utolsó utunk is csak a miénk volt abban az iskolában, amely megtűrt magában, de a nevünk miatt mégsem tekintett magáénak. Voltak ismerőseink, de a rossz hírünk mindig megelőzött, bármerre mentünk. Még akkor is, amikor elvitathatatlan tehetséget láttak benned, és mégis félreállítottak, félve a hatalmadtól. Az én kis udvartartásomban ennél könnyebb dolgom volt: mi, lányok szeretjük a felszínes szövetségeket, amelyeket könnyű gyöngyként szétszórni az álmélkodók között, aztán rátaposni, mintha sosem lett volna a csillogó kis szemfényvesztés. Nem volt fájdalmas megválnom négy évtől, ami néma várakozással telt az utazásunk előtt. Ha voltak is szép pillanataink, azok is leginkább egymással.
   - Végre megszabadulunk tőlük. - mosolyodom el, ahogy elhelyezkedem melletted. Óvatosan másztam utánad, mert követlek bárhová, de a testem gyenge ehhez. A legkisebb kis karcolás is végzetes lehet, ha rosszul csókolja a bőrömet. Most végre megint ketten vagyunk, magasan a világ felett, és csak Babushka szíverősítője kell, hogy ne fázzunk. Szánom és megvetem azokat, akik nem tudják túlélni a telet. De az élet rendje az, hogy a gyenge elhullik, mi pedig felzabáljuk a tetemét. Nincs ebben semmi kegyetlenség, az ember magára vonja a balszerencsét, ha ostoba.
- Te nagyon várod már, látom. Hamarosan ott leszünk, Angliában, közöttük. - szinte észre sem veszem, ha más nyelven szólsz hozzám. Akár némán is tehetnéd, akkor is értenélek, jobban, mint akármit ezen a világon. Ha ügyetlenül nyomnám az ajkaimhoz az üveged, és felsérteném vele a bőrt, a belőle kiömlő vér akár a tiéd is lehetne, ha felvágnám a karom, összekapcsolhatnánk az ereinket. A szavak nekem nem számítanak, nem állnak közénk. - Bujszja mindig velünk lesz. Életében a háziállatunk volt, halálában meg valami hasznos. A test nem veszik el, csak átalakul.
   Előhúzom a tiédhez hasonlóan vörös kabátom zsebéből a krokodilbőr kesztyűt, és az arcunkhoz simítom. A jó öreg Bujszja. Sosem hagy el minket. A sós levegő játszik a hajunkkal. Vörös... vörös, mint a háború, és mint a vér színe. A mi színünk. A tiéd, és az enyém.Gondolatban még hozzáteszem, hogy mindegy, merre indulsz, ott leszek veled, de úgyis tudod.
  Nincs most más, csak te meg én. Mosolyogva hagyom itt őket, annyit sem számítanak, mint a nyári virágok, ha elérkezik az ősz, és hosszú kabátját ránk teríti - a gyenge sosem éli túl a telet. Babushka meséiben a tél tábornok, mely mindig győzelemre vezeti a seregeit.. mi hiszünk neki, mert mi jók vagyunk és hűek.
Csak én vagyok gyenge. Mi erősek vagyunk. És ahogy álomba édesgettem a lányt a szomszéd ágyban, aki viccesnek találta a rémálmaimat... Nekik is elénekelhetem az altatómat.

Tilly tilly bom,
Az éjjel mindent elrejt
Inkább csak hunyd le a szemed
Mielőtt valaki ellopja az életed.

   Jellem

Rózsakert megmászhatatlan falakkal körbevéve - Liliya pedig gondoskodik róla, hogy ha valaki közel kerülne hozzá, biztosan összezúzza magát, vagy a virágok tüskéi nyársalják fel. Nem nehéz ezt a tulajdonságát ridegségnek tekinteni, ő pedig nem siet a magyarázattal, ahogy általában semmilyen esetben, de lényegében arról van szó, hogy kényelmesebbnek találja ezt a meghatározhatatlan légkört maga körül a nevelésének köszönhetően, minthogy erőfeszítéseket tegyen mások társaságáért. Nem kimondottan barátságtalan vagy nagyképű, bár szereti hallani a szépsége dicséretét, nem ez mozgatja az emberi kapcsolatok terén - nem vágyik rá, hogy megértsék vagy együtt érezzenek vele, rég elkönyvelte, hogy a számára kijelölt úton ezek csak felesleges hurkok lennének, amik esetleg kigáncsolhatják.
  Remekül elvan a saját társaságában, és az ikertestvére jelenti számára a világot lényegében, érte bármire képes lenne. Szokatlan a kapocs kettőjük között, sokszor gondolt korábban csak úgy magára, mint egy nagy egész felére, ezen viszont az iskolai évek változtattak, miután nem lehetettek már állandóan együtt. Hagent szokta hiányolni, mellette szokott ténylegesen önmaga lenni, vele beszéli meg minden problémáját, sokszor szavak nélkül hidat teremtve kettőjük közé. Az életcéljuk, és a Nagyobb Jóhoz való hozzáállásuk mégis teljesen eltérő, Liliya nem
foglalkozik ezzel különösebben a gondolataiban, de a nevelésének köszönhetően tökéletesen megérti a jelentőségét, értékelni is képes, bírálni pedig eszébe sem jut, de inkább a testvérét követi benne, illetve a családi elvárásokat. Komoly nyomás nehezedik rá, főleg a betegsége miatt, ami bűntudatot ébreszt benne, ugyanakkor ez nem feltétlenül küzdeni akarásként, hanem beletörődésként jelenik meg benne, ez pedig még inkább elidegeníti mindenkitől.
   Gyerekkorában balett-táncos akart lenni, és jelleme lehetővé is tette volna: remekül tud lemondani, ugyanakkor kitartó abban, amit el szeretne érni, de nincsenek illúziói a sikert illetően. Sokszor inkább csak sodródik az árral, habár elemző tulajdonsága megmenti attól, hogy vakon kövessen bármit is. Nem naiv, de magában szeret álmodozni egy olyan életről, amit mégsem fog elérni soha, elvégre nem olyan családba született, ahonnan lehetséges lenne szerelemből csak úgy férjhez menni és maga mögött hagyni a kimondatlanul óriási névörökséget. Ennek
köszönhetően sokszor keserűbb, mint talán látszólag indokolt lenne, a viselkedése a kora ellenére koravén, bár bölcsnek kifejezetten nem mondható, nem mentes a korosztályára jellemző problémáktól és hibáktól. Sok elfojtott indulat dolgozik benne, ezek jó része kiteljesedve segíthetne elérni a céljait, de épp a testvére miatt inkább szilárd és hidegfejű, kettőjük közül a higgadtabb, tervezőbb. Olykor hibásan manipulatívnak és beképzeltnek vélik, előbbit valahol jogosan, mivel fizikai erő híján kénytelen kizárólag a szavaira támaszkodva előre jutni, de nem fél konfrontálódni a megfelelő cél érdekében, még ha tudja is, mivel jár együtt. Utóbbi vonás valahol a gyerekkori elkényeztetettség számlájára írható, nem mentes a kritikus nézőpont átkától, válogatós. Ez az úgynevezett finyásság kiteljesedik mind az emberi kapcsolataiban, mind a módszereiben, ami olykor előny, olykor hátrány.
  Mélyen ég benne a kíváncsiság bizonyos emberi viselkedési formák felé, úgymint szerelem, szexualitás, de elborzasztja a legtöbb ehhez a témához kapcsolható megfogalmazás: nem szeret erre kötelességként, orvosi vagy leredukált módon tekinteni. Ezen tekintetben jellemezhető úgy, mint akinek túlzott elvárásai állítanak akadályokat a valódi megértés elé, elvégre ezeket a területeket leginkább könyvekből és mások látszat-kapcsolataiból ismeri, ennek megfelelően idealizálja is. Nem kifejezetten gátlásos, de a különböző személyiségéhez kapcsolható görcsök erre is rátelepszenek. Érdekes módon azonban ha pontosították előtte a célt, legyen az maga által, vagy a felmenők parancsára, mindent félretéve harcol érte, hinnie sem kell benne igazán.
Lényegében funkcionális pszichopata, a feladat elvégzése közben sem agonizál vagy mérlegeli a morális szempontokat, mindig úgy érezte, a természet törvényei az emberekre talán még erősebben hatnak, mint az állatokra - a gyenge elhullik, az erősebb megeszi. És Liliya semmiképp nem akar gyenge lenni.
  A rózsakert tehát a maga sötét, komor módján, de virul, talán örök magányban.

Erősség || Elemző természet ◬ Higgadtság ◬ Funkcionális pszichopátia ◬ Élénk képzelet
Gyengeség || Ridegség ◬ Képmutatás ◬ Bűntudat ◬ Elfojtott agresszió

   Apróságok

mindig || Hagen ◬ Orosz kultúra ◬ Balett ◬ Törött porcelánfigurák, sérült babák ◬ Biztonság
soha ||A gyengeség jelei ◬ Tehetetlenség ◬ Ostoba, méltatlan emberek ◬ Rémálmok ◬ A mugli kultúra
hobbik ||Romantikus, drámai történetek olvasgatása (titokban varázstalan irodalmat is akár...) ◬ A balett gyakorlása a maga módján ◬ Törött dolgok gyűjtögetése ◬ Rajzolás, tervek készítése, divattörténelem
merengő ||Boldog emlék minden Hagennel töltött pillanat.
A legrosszabb az, amikor örökre becsukódott mögötte a gyakorlóterem ajtaja, és közölték vele, innentől a legkisebb karcolás is az életébe kerülhet.
mumus ||Halott Hagen.
Edevis tükre ||Magát látná háttal, amint táncol. Ahogy megfordul, az arca félig Hagené, félig az övé.
százfűlé-főzet ||Kellemes, tejszínhabszerű állaggal bíró, színre aranyló, szinte azt a hatást kelti, mintha lágyan csillogna, de a legkisebb mozgatásra, érintésre buborékok képződnek a felszínén, melyek égő vörösek, hozzájuk érve pedig felszakadó sebként lángszín, cseppfolyós váladék keveredik az eredetibe. Az illata fémes, rezes, ízre pedig hideg, köhögésre ingerő, vérre emlékeztető.
Amortentia ||Meleg, fahéjas forraltbor illata ◬ Frissen mosott ruhák ◬ Az új balettcipő anyaga
titkok ||A vérzékenysége (bár ez viszonylag rövid ideig marad az általában...) ◬ Nem tökéletesen elkötelezett a céljuk iránt ◬ A könyvek témái, amiket szívesen olvas ◬ Több embert sikerült már az őrületbe kergetnie
azt beszélik, hogy... ||Közelebbi viszonyban van a testvérével, mint illene. ◬ Miatta távozott az egyik szobatársa az előző iskolájából. ◬ Rideg és lelketlen, beképzelt és manipulatív.

   A család

nagymama || Anastasija Romanovna ◬ 96 ◬ arany ◬ ki nem mondott félelemmel vegyes tisztelet
apa || Nikolai Romanovna ◬ 46 ◬ arany ◬ egykor bizalomra épülő, szakadozó tisztelet
anya || Marina Romanovna ◬ 39 ◬ arany ◬ semleges viszony, csalódásokkal tele
testvérek || Hagen Romanovna ◬ ikertestvér, vér a véremből, hús a húsomból
állatok ||Bujszja, a bőrkesztyű

Családtörténet ||

Romanovna - nincs Európában ország, ahol ne ismernének minket, bár talán nem pont így, de az emberek ösztönösen megérzik, kik vagyunk, és mit jelenthetünk a számukra. Babushka és Alekszej története közszájon forog, kultusza van a varázstalanok és varázslók között egyaránt. Épp ezért, ez a dallamos négy szótag egyszerre tesz minket a szerencse kegyeltjeivé és üldözötteké is. Nem felejtjük el, honnan jöttünk, ugyanakkor Izland a miénk, és mi hálásak vagyunk ezért.
Рома́нов - Oroszország kitagadott, de be nem temette az emlékünket. Babushka meséiben élénkek a színek, az alakok, tőle tudjuk mindazt, amire szükségünk van igazán. Oroszország második és utolsó uralkodóitól származik ő, származunk mi, zászlónk egykor többet jelentett egy korszak letűnténél. Szénfekete, napszín sárga, jégfehér - nem burkolt szenteket, de erős embereket igen, és egy olyan birodalomnak, mely olyan sok kegyetlenséget látott, erre van szüksége. Ebből a földből növekedett Babushka, akit Anasztázia nagyhercegnőként ismernek, és akinek menekülnie kellett a hazájából a cárizmus bukásakor. Életét aztán a Nagyobb Jónak szentelte, és hiába hiszik róla sokan, hogy meghalt, eltávozott közülünk, bárki a szemébe nézve tudhatja, hogy mélyebb lánggal ég odabent a lelke, mint sok halott húsroboté.
Apánk, Nikolai a középső gyermek, az egyetlen fiú. Tudta, mi a kötelessége, és meg is tette, amikor szükség volt rá. Mégis, azt hiszem, anyánk támasza az, ami igazán segít neki, még ha holtig hű is az elveinkhez. Két hideg ország gyermekei, akik mégis annyi szenvedélyt adhattak egymásnak...
Anyánk, Marina Salóme beteljesítette mindazt, amiről egy aranyvérű leány csak álmodhat: apánk mellett családjának amúgy sem csekély hírnevét öregbítette, növelte befolyásukat országszerte, ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy szerelemből mehetett férjhez, ami szinte mesébe illő. Azóta is egy emberként hozzák döntéseiket, kitartva mindannyiunk legnagyobb célja mellett.
Erről az ágról való rokonainkat csak felületesen ismerjük, szinte csak kötelező jelleggel érintkezünk velük, mivel az érdekeik világiasabbak a miénknél, ugyanakkor a szövetségünk erősebb annál, minthogy megfeledkezzünk róluk. Soraik hosszú generációkra visszamenőleg általában magányos életet folytató, de eredményes varázslókkal és boszorkányokkal vannak teli, maguk között tudhatják Gréta Salomét, aki először definiálta az 'északi átok' elnevezésű jelenséget, melyet a modern medimágia a Cruciatus-átokkal való őrületig kínzásként ismer, illetve azt az Ejtór-t, aki aztán Gréta kutatását a gyakorlatban is tesztelte a szomszéd falu lakosságán.
  Nagynénénk, Tatiana szintén bölcsen házasodott, habár a Jöttünsson és a Salóme családok sosem felejtették el messze nyúló viszálykodásaikat a hatalomért a szigeten. A család azonban össze kellett, hogy zárjon, így ma egy azonos tető húzódik mindhárom águnk fölött, és meg kellett tanulnunk, hogy a közös akarat előrébb való, mint a személyes érzelmeink.

   Külsőségek

magasság ||171 cm
testalkat ||Vékony, szinte sovány, törékeny.
szemszín ||Szürke
hajszín ||'Vörös' - meleg, narancsos árnyalat.
kinézet ||Nehéz megmondani, hogy fizikai törékenysége a betegségének köszönhető, esetleg épp a testfelépítése játszott közre a kór erőrekapásában, mindenesetre Liliya klasszikusan azok közé tartozik, akiket úgy szoktak jellemezni, hogy egy erősebb szellő elfújhatja az alakjukat.
Nyúlánk termete idegenséget áraszt, leginkább sápadt, porcelánszerű bőre miatt, legfigyelemkeltőbb tulajdonsága pedig a haja, illetve már-már ijesztően hosszú, hajlékony ujjai. Öltözködését a neveltetése befolyásolta leginkább, mindig alkalomhoz illő, de sosem törekszik a feltűnésre, nem különösebben élvezi a külsejéből adódó esetleges rajongást.
A vérzékenység kézlenyomatait azonban szinte folyamatosan észre lehet venni rajta - sebkötözővel eltakart területek rengetege rejlik olykor a ruhái alatt, melyeket ilyenkor gondosan válogat, mert rosszul viseli, ha tolakodó kérdésekre kell válaszolnia a kék-lila-vörös foltokért, véraláfutásokért, olykor hegekért. Szerzett néhány el nem múlót, de nem kerül Hagenen kívül senkihez olyan közel, hogy ezt észre lehessen venni rajta, kivéve persze, ha szerencsétlenségére az arcán történt a horzsolás vagy apró vágás.
Kisugárzása komor, szinte egy felnőttet idéz, bár ez egyfajta távolságtartó enyhe hűvösséggel párosul, főleg, hogy csak akkor mosolyodik el, ha komoly oka van rá.

   A tudás

varázslói ismeretek ||Ameddig a helyzet nem kíván fizikai helytállást, Liliya képes uralkodni felette - ennek köszönhetően a legtöbb elméleti tantárgyban jeleskedett, a hétköznapokhoz szükséges bűbájokban pedig kiválóan teljesít. Mindazt elsajátította, amelyet gyerekként tanítottak neki, és mivel olyan mértékben nem kötötte a rejtőzködés a muglik között, több gyakorlatra tett szert, mint kortársai. Jegyei mindig az elvárt szintet hozták, bár a betegsége megakadályozza olykor bizonyos készségek elsajátításában, így például bármennyire is érdekelte eleinte, nem ülhetett seprűre, bizonyos óvintézkedések mellett közelíthet meg lényeket, és bájitaltanon is kiemelten figyelnie kell az előkészítő műveleteknél.
  Lényegében Hagen ellentéteként is lehetne jellemezni, mivel egyik erőssége a türelem és a hallgatás, aprólékos feladatok között is remekül meg tudja osztani a figyelmét, rajong a sok részlettel járó tantárgyakért, mint a mágiatörténelem vagy a számmisztika. Nem mondható jó párbajozónak, bár a sötét varázslatokra fogékonynak bizonyult, és ameddig viszonylag messziről végrehajthatóak, remekül tudja használni őket. Ezek közé tartozik az ostorcsapást kimérő átok, esetleg az ellenfelet présbe helyező, és nem meglepő módon szinte az összes, ahol a vér valamilyen módon szerephez jut, de Liliya nem mondható agresszív vagy hirtelen haragú valakinek, mindig inkább a szavaival érvényesült, fizikai védelemre pedig a testvérétől számíthat.
  Harcmodora diplomatikus, ugyanakkor morális mérlegelést nélkülöző: azzal küzd, amit hasznosnak vél, így nem lenne meglepő tőle a mérgek használata, sötét mágiával átitatott tárgyak birtoklása, és hasonlók. Mindezek ellenére, vagy talán épp emiatt szívesen tölti idejét mások által rég elfeledett, vagy nem elég hasznosnak tartott mágiaágak tanulmányozásával, melyek közé például a jégmágia, vérmágia, pálcamágia és hasonlók tartoznak. Meg kell vele kapcsolatban említeni továbbá, hogy remekül rajzol, és ameddig nem kerül közvetlen veszélybe, balett-tudása is kiváló..
felvett tantárgyak || Mugliismeret ◬ Számmisztika
pálca típusa ||6 hüvelyk ◬ szibériai vörösfenyő ◬ thesztrál szőr ◬ Körkörösen futó, apró 'vércsatornák' borítják, tűszerűen hegyes a vége, az anyag halványan vérfoltos, főleg a markolatnál, rugalmatlan. Irminger, egy helyben híres pálcakészítő munkája.
RBF || -

   Egyéb

avialany|| Alina Kovalenko
Köszönöm ismét a végtelen támogatást, ami övezte Liliya születését - hírnöktársaimnak, vérnek a véremből, és természetesen magát az engedélyt.