+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Ariane Ahler
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Ariane Ahler  (Megtekintve 1708 alkalommal)

Ariane Ahler
Eltávozott karakter
*****


Charming as f*ck

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2016. 01. 24. - 15:44:15 »
+2

ARIANE FLAVIA AHLER


Nincs közöm senkihez, szavam szálló penész,
vagyok mint a hideg, világos és nehéz...


         Alapok

jelszó || Az utolsó ellenség, akit le kell győzni, a halál.
így ejtsd a nevemet || Áriáné Fláviá  Élör/ Áriáne Flávia Áler(németesen)
nem ||
születési hely, idő || Egyesült Királyság, London,1978, December 3.
horoszkóp || Skorpió
kor || 20 év
vér || félvér
munkahely || Csapos a Vakegérben
 


         A múlt

+18
Durva nyelvezet.


5 hete, hogy nem tudom mi van veled
Az idő elrohant vérvörös falábakon
Az utak összebújnak a hó alatt…



A reluxák lehúzva, a poharak,korsók,tálak már  elmosva pihentek várva, hogy helyükre kerüljenek a polcokon. Hanyagul számolgattam a galleonokat,sarlókat és knútokat, biztos voltam benne, hogy ma sem voltunk veszteségesek.
-Menj csak haza, majd én bezárok!
Halottam Janus hangját valahonnan a hátsóhelyiségből. Nem válaszoltam,figyelmemet továbbra is pénz kötötte le, pedig kissé már kettéállt a szemem a munkától.
-Süket vagy, Ariane?-halottam és ezzel egyidőben megéreztem nagybátyám kérges kezét a vállamon, összerezzentem és azonnal el is felejtettem az eredményt.
-Janus, a kurva életbe! Jól vagyok.-mordultam rá, ő pedig megrázta a fejét.
-Megint ezt csinálod? Nem is tudom melyik a jobb, mikor elájulsz a kimerültségtől, vagy mikor kínodban felvedeled a fél készlet lángnyelv whiskeyt, tiszta haszon, mondhatom.-korhol szokás szerint miközben egy pálcamozdulattal helyére teszi a korsókat. Lecsapom a pénzesládika fedelét.
-Valószínűleg, hogyha elájulok, hiszen akkor nem termelek hiányt.-motyogtam az orrom alatt, mire Janus földhözcsapta az éppen szemrevételezett poharat.
-Na most aztán indulj haza! Nem akarlak a környéken sem látni estig!
Megvontam a vállam és megadóan kiléptem a pultból, fölvettem a kabátom, nyakamra tekertem a sálam és már kint is voltam a novemberi hidegben. Nem köszöntem el, gondoltam Janus csak dühöngjön magába, mindketten tudtuk már egy ideje, hogy szart sem érnek a szememben a pihenésről és nyugalomról szóló tanácsai. Nem voltam nyugodt és rohadtul nem volt kedvem pihenni sem. Cseppet sem érdekelt a tény, hogy rühelli,mikor hajnalban kóválygok egyedül, minél jobban utálta, én annál inkább preferáltam. Ilyenkor elképzeltem milyen volna a föld utolsó lakosának lenni. Nem ordítanak a füledbe, az autók  már sehol sem dudálnak,nem kapsz rosszalló pillantásokat a frigid picsáktól, akiknek már semmi jó nem maradt az életében, nem visítozik melletted senki undok kölyke, sőt még a segged se fogják meg a nyílt utcán. Az igazat megvallva ezutóbbit meglehetősen kedveltem, a publikus helyzet, valahogy mindent érdekessé tett.
Ahogy a lakásom felé közeledtem az ég alja világosodni tetszett, kicsit álldogáltam még az ajtóm előtt és belebámultam a felkelő napba, közben pedig rágyújtottam egy cigarettára. Nem volt olyan jó minőségű, mint amit korábban szívtam, de egynek megteszi. Meg kell halni valamiben, nem? Hát engem inkább a rák vigyen el,mint az öregkor!
A jótékony nikotinbevitel után, elpöckölöm a cigit, majd belépek. A lakás kezdi elveszíteni eredeti lakója által kapott stílusát és átvenni a rám jellemző apróságokat. Őszintén szólva kissé olyan állapotban volt, mint, ahol bombát robbantottak, majd a romokat akkurátusan széjjelhányták az objektum különböző pontjain,majd a biztonság kedvéért még sóval is behintették volna. Jelen esetben én vagyok a só. Zöld kabátomat felakasztom a fogason lógó ruhakupac tetejére, sálamat pedig a komódra hajítom. A bakancsom hanyagul rúgom le a lábamról, majd a szobámban a táskámat is behajítom a sarokba és leülök az íróasztalomhoz. Fáradt vagyok, de semmi kedvem aludni, nem is hiszem, hogy képes lennék rá, így inkább kihúzom a fiókot és felpakolok az asztalra egy nagy adag pergament.
Sebastian javasolta, hogy írjak leveleket, bizonyos embereknek, bizonyos dolgokról. Terápiás célúak, így sosem kerülnek elküldésre. Faszságnak hangzik, de azt hiszem, ha nem is sokat, de segít. Amennyiben meg nem, Seb megint csak bepalizott valami pszichoszarsággal.
Mielőtt írni kezdenék, megakad a szemem az egyik lap címzésén, kezembe veszem és olvasni kezdem, ha jól emlékszem ez volt az első levél, amit megírtam.

Kedves Apa,

Kedves? Hát milyen ember vagy te? Nekem így látatlanban az a véleményem, hogy csakis valami hányadék, faszarcú görény lehetsz, már bocsánat!
Belegondoltál már, hogy van valahol egy gyereked? Az a sanda gyanúm, hogy bele, csak te stílusosan szarsz  az egészbe. Lehet, hogy több gyereked is született, hála annak, hogy basztál össze-vissza a világba és képtelen voltál feldolgozni, hogy nem kutya vagy, hanem ember. Hát ezúton adnám a tudtodra, hogy menj a…


Nem ismertem az apámat. Még a nevét sem tudom, anyám sosem mondta ki, valószínűleg ez volt a legelviselhetetlenebb számára, akár a legrondább szitokszó. Bizonyára apám és anyám is beszámíthatatlanok voltak, vagy, ami még annál is undokabb… szerelmesek, csak aztán hiba csúszott a számításukba. Így születtem én, a baki. Anyám akaratlanul adtam tudtomra szinte folyamatosan, hogy a kutyának sem kellek és, hogy sokkal jobban örült volna, ha anno vacsorázni mennek helyettem, kellemetlen, de ekkor már nem volt mit tenni, éltem. Anya ellenszenvét irányomban, már azzal elő tudtam idézni, hogy rohadtul nem hasonlítottam egyetlen családtagomra sem. Ők mind szőkék voltak, világos szeműek, vékonyak és kissé magasabbak az átlagnál, míg én enyhén túlsúlyos kis zsírdísznó voltam, sötét hajjal és sötét, zöldes szemekkel. Biztos szépen váltak el apámmal , ha még a látványom is képes volt letargiába ejteni, bár, ha választhatok én a kétségbeesést kellemesebbnek tartom, mint a teherbeesést.
A gondolatmenetet folytatva…mivel anyám elég keveset (nagyjából csak annyit, amennyit muszáj) foglalkozott velem, amint már nem kellett szoptatnia, nagybátyám vett a szárnyai alá, ahol bár áporodott volt a levegő, egész jól éreztem magam. Tőle tanultam írni, olvasni és számolni is, bár ő jobban élvezte a tanítást, mint amennyire én a tanulást. Janus Ahler jópár évvel fiatalabb volt anyámnál, legalább két méter magas és igencsak izmos. A Vakegér nevű kocsma tulajdonosa és vezetője volt, ami nagyjából az Abszol út és a Zsebpiszok köz találkozásánál leledzett. A névadás nem volt véletlen, hiszen ez is jelezte, hogy Janus bácsi esetenként szívesen szemet hunyt,némi illegális kereskedelem, vagy egyéb kisebb törvénysértések felett. Tipikusan olyan ember volt, aki marha jól tudta keverni a kártyáit,szinte mindenhol voltak barátai vagy lekötelezettjei, így történhetett, hogy amellett, hogy mértéktartó volt, ami a szabálytalanságokat illeti, sosem került bajba.
A Vakegér volt a második otthonom, biztonságban éreztem magam az emberek közt és, bár láb alatt voltam Janus ezt sosem mondta ki, vagy éreztette velem. Szeretett és törődött velem, annak ellenére, hogy csak egy zavaró kis kolonc voltam a nyakán. Nagybátyám vált kicsiny családunk mozgatórugójává a születésem után, mikor is anyám kivonta magát a forgalomból. Nem volt hajlandó előjönni a lakásból, nem akart beszélni vagy enni, egyszerűen hülyén viselkedett. Ez az állapot viszont kurvára nem segítette közös életünket, hiszen, aki nem dolgozik az legtöbbször sok mindent keres, de pénzt, azt nem. Szerencsémre kedves öccse hajlandó volt hónapokig csesztetni és volt olyan jó, hogy munkát szerezzen neki Madam Malkin Talárszabászatában. Na igen…mint mondtam, bácsikám nagyjából tudja hova kell nyúlni, hogy jobban járjon az ember.
Ami engem illet nem voltam valami népszerű a kortársaim között, gondolom elég kevés gyerek töltötte idejének nagy részét füstös kocsmákban vagy volt nyolc évesem hatvan kiló tömör háj és közömbösség. Rohadtul nem voltak barátaim, nem is kerestem a lehetőséget bármilyen kapcsolat kialakítására, mivel rájöttem, hogy nem várhatok el a mocskos kölyköktől mást, mint lenézést vagy gúnyolódó szavakat.
Az anyámmal való kapcsolatom egyhangú és ingerszegény volt, ritkán beszélgettünk, nem csináltunk közös programokat,meg úgy nagy általánosságban semmit sem, maximum kerültük egymást vagy veszekedtünk.
Így egyetlen bizalmasom Janus volt, akit nagyon szerettem a magam módján annak ellenére, hogy megvoltak a maga szeszélyei. Egy időben az volt a dilije, hogy vissza kell nyúlni a családfánk gyökeréhez és onnan töltekezni fel tradíciókkal. Mivel a famíliánk ,a nagyon távoli múltban Bajorországban élt, ő és anyám beszélték a német nyelvet, ez vezette ahhoz a szörnyű tetthez, hogy engem is tanítgatni kezdjen. Kénytelen kelletlen eleget tettem a kérésének, bár a mai napig  nem vagyok hajlandó használni az igeidőket vagy a bonyolultabb nyelvi szabályokat, de akkoriban Janus büszke volt magára és egy kicsit rám is, hogy bármilyen szinten beszélni kezdtem a nyelvet, szóval a dolog elérte célját.

Ami a barátaim nemlétét illeti,dolgok a Roxfort falain belül sem változtak sokáig , ahol a Teszlek Süveg a Mardekárba osztott be. Néhány felkapaszkodott kis surmó, persze itt is próbált hülyét csinálni a kisgömböc-szerű valómból, de arra nem számítottak, hogy a nyelvem éles, a kritikát nem szeretem, a kezem pedig hajlandó vagyok megemelni, ha a helyzet úgy kívánja. Ezzel a lendülettel már ügethettem is a büntetőmunkámra Piton professzor jóvoltából. Mit mondhatnék? Sosem tűrtem jól a gyerekek ostoba csipkelődését.
Nagyjából a harmadik évemig teljesen átlagosnak bizonyultam minden téren, egyetlen különlegességemnek az bizonyult, hogy lehetetlen volt felkelteni az érdeklődésem bármi iránt. Hiányzott belőlem a tizenegy-tizenkét éves gyerekek állandó és eszement lelkesedése, szinte bármi baromság iránt.
Motiválhatatlannak bizonyultam, minden tantárgyból az alsó határon teljesítettem, minimális erőt fektettem a dolgokba. Ez alól egyetlen kivétel volt, a Bájitaltan óra, ahol pontos utasításokat kellett teljesítenem és mérnem,számolnom, ami a matematikai képességeimnek sem tett rosszat.

Mikor a Roxfortra gondoltam vissza ,akaratlanul is eszembe jutott Sebastian, akivel valahogy egymás mellé keveredtünk egy harmadéves Bájitaltanórán, ahol is megsúgtam neki, hogy elszámolta az arányokat és a főzete katasztrófa lesz. Nekem hála nem lett az. Valahogy így lettünk mi barátok.
Mélyen beletúrtam a pergamenkötegbe és hamarosan meg is találtam az egyik neki szóló, kissé hálás hangvételű levelem, persze ezt sem véletlenül írtam…így kapálóztam az ellen, hogy elveszítsem a legjobb barátom és fogadott bátyámat.

Seb,

Remélem tudod, hogy hálás lehetsz nekem, ha rajtad múlik simán vagy akkora gyökér,hogy kakukkfű helyett simán magyalfalevelet dobálj az üstbe! Komolyan…ilyet még anyám sem csinálna, pedig ő okleveles kretén! Nélkülem azt hiszem, hamar lerontanád az eredményeidet bájitaltanból!
Éppen ezért nem hiszem, hogy haragudnod kellene rám, ostoba kicsinységekért. Jobban örülnék, ha abbahagynád ezt a hülye picsogást és…


Sebastiannal  hamar összecsiszolódtunk,nem idegesített, nem emlegette a súlyomat, én meg cserébe kicsit barátságosabb voltam vele, mint a többi környező baltaarcú idiótával. Furcsálltam is, hogy ilyen jó kapcsolat alakult ki köztünk annak ellenére, hogy teljesen mások voltunk. Seb a végtelenségig nyitott volt, karizmatikus és toleráns, szinte mindenkivel szemben. Ő úgy fogalmazott, hogy „gyűjti” az embereket, ami nála azt jelentette, hogy a legkülönfélébb szerzeteket szedte csokorba maga köré, egyetlen kritérium volt: véletlenül se legyél normális!
A meglepően félcédulások belső körébe Seben és rajtam kívül még két fiú tartozott, akikben azon kívül, hogy kissé tompaagyúak voltak, egy közös tulajdonság volt: mindkettő félelmetesen magasra nőtt  kiskamasz létére.
Arlen vékony volt, sápatag, szőke hajú és imádta szórni a pénzt, ezért kis csoportunkban őt avattuk hitelezőnkké, hiszen nála mindig volt egy kis lenyúlnivaló. Négyesünk utolsó tagja, egyik háztársam, a Crispian nevet kapta szüleitől,de mi egymás közt csak Crush-nak szólítottuk. Crush még Arlennél is magasabb volt néhány centivel, már ekkor egész széles vállakkal és izmos testtel rendelkezett ,hála terelői posztjának a kviddicscsapatban. Beceneve azt jelezte, hogy sötét haja, világoskék szeme, harmonikus arca és simulékony modora miatt valósággal olvadtak tőle a lányok, és ő ezt borzasztóan élvezte is.
Kapcsolatom mindkettőjükkel normális volt egészen negyedik év közepéig. Ekkorra ugyanis a testem kezdett teljesen átalakulni és ez boldoggá tett. A háj leolvadt és egészen tisztességes, nőre hasonlító formának kezdte átadni a helyét. Gyors súlyvesztésem nagyon felvillanyozott, így csökkenteni kezdtem az étkezések számát, hogy gyorsítsam a folyamatot. Kezdtem megszeretni a kinézetem, valósággal rajongtam az új önmagamért.
Nyáron hosszú órákat töltöttem a tükör előtt meztelenül és nem tettem mást, csak nézegettem, simogattam magam. Ekkor fedeztem fel a nőiességem és annak áldásos hatásait, amit lenyűgözőnek találtam. Végre volt valami, ami éberré és érdeklődővé tett: a nemiség.
A változást, ami végbement rajtam és bennem anyám is észrevette. Arca fintorba torzult, mikor végigfuttatta tekintetét azon a testen, ami már az övére is hasonlított. Egy mondatot mondott nekem, mielőtt Janus-szal elindultunk volna a pályaudvarra.
-Aztán pont úgy gyere haza, ahogy elmentél!
Néhány év távlatából ez a mondat és vele összefonódó megvető tekintet csak olaj volt a tűzre, a tűz pedig lobogni és pusztítani kezdett.

Tisztelt anyám,

Úgy jöjjek vissza, ahogy elmentem? Mégis mit akar ez jelenteni, mi? Nem tetszik, hogy szép vagyok? Böki a csőröd, hogy végre nem kell rejtegetnem és szégyellnem magam? Ez fáj, baszd meg? Fájjon csak, te üres, érzelemmentes perszóna, szenvedj csak miatta! Az zavar, hogy most én akarom azt az életet élni, amit te ugyanebben a korban? Csak, hogy tudd szarok a véleményedre…lefekszem minden egyes pasival, aki csak szembe jön, érted? Mindenkinek odaadom magam, aki csak egy kicsit is akarja? És tudod miért?
Azért, mert TE megtiltottad!


Ezután egyszerű lehet kitalálni, hogy mi vált elsődleges célommá a Roxfortban: keresni valakit, aki elég tökös, ahhoz, hogy megdugjon. Nem lett volna nehéz dolgom, ha valami ismeretlennel is beértem volna, de én elhatároztam, hogy a közvetlen környezetemből kell valaki, akivel szórakozhatok. Sebastian azonnal kiesett, hiszen rá semmilyen hatással sem volt az új külsőm, nem így Arlenre és Crushra!
Minden lehetséges helyzetben próbára tettem őket és mindketten máshogy viselkedtek. Arlen majdnem elájult, mikor teljesen véletlenül végigsimítottam a combján és fülig vörösödött,ha kigombolva hagytam az ingemet, hogy ezzel hatásosabb dekoltázst varázsoljak.
Crush vette a jelzéseimet és elégedett, de zavarodott volt velem kapcsolatban. Kettejük közül Arlennel jöttem ki jobban, éppen ezért nem rá esett a választásom, nem akartam, hogy még a végén gyengéd érzéseket ébresszek benne. Így kezdődött a mi kis viszonyunk Crush-sal.

***
-Ariane..-karolt át egyik reggel a folyosón Crush, azzal a hányingerkeltően behízelgő mosolyával -…igazán remekül festesz ma!
Leráztam magamról, a karját, majd szánakozó pillantást vetettem arra a mindig nyájas pofájára .
-Mit akarsz?-érdeklődtem bájosan,miközben szapora létekkel tovább haladtam.
-Ugyanmár, ne légy ilyen ellenséges!-sietett mellém mosolyogva.
-Nem akarok én semmit, csak gondoltam tölthetnénk együtt egy kicsit több időt.-javasolta és végigsimította a kézfejem, tulajdonképpen jól esett az érintése és pontosan tudtam, mire akar kilyukadni, mégis játszottam még egy kicsit.
-Ugyan minek?-kérdeztem kimérten,már nehezen rejtettem el egy gúnyos vigyort, röhejes volt, ahogy Crush udvarolni próbált ahelyett, hogy megmondta volna mi is kell neki épp tőlem. Elmosolyodott és vállat vont.
-Megismerhetnénk egymást jobban…-kezdett bele a mondatba, de egyetlen kézmozdulattal félbeszakítottam, a fiú pillantása ezzel egyidőben dühössé vált.
-Ne nézz így rám, te játszod a hülyét, én csak úgy bánok veled, ahogy érdemled.-mondtam halkan és szenvtelenül.
-Nyilván dugni akarsz.Remek, csináljuk!
Crush szemei majd kiestek a helyükről, úgy kigúvadtak a meglepetéstől, ilyenkor a természetellenesen világos szemei miatt méginkább rajzolt japán figurának tűnt. Reakciójára el kellett mosolyodnom, a barom, gondoltam magamban.
-Szivatsz?-kérdezte nagysokára, borsóny agyából valószínűleg már a gondolatra is minden vér a farkába áramlott. Pazar! Nekem épp ez kell.
-Nem baszlak át, de ha sokáig szórakozol…
-Ugyan-ugyan,ne is mondj ilyet,drágám-kormányozott be egy elhagyatottnak tűnő folyosóra, miközben végigsimított a fenekemen.
-Van néhány szabály, amit, ha elfogadsz, hagyom, hogy megszabadíts a szüzességemtől.-jelentettem ki, miközben karjaimat összefontam a mellem előtt, Crush várakozóan bólintott.
-Nem mutatkozunk együtt többet a normálisnál, publikusan nem érsz hozzám a mocskos mancsoddal, nem pofázol a faszságaidról és én sem az enyéimről…, továbbá szarok rá, hogy rajtam kívül még kit kefélsz, de ha szólok, pattansz és enyhíted a belső feszültséget.
- Remekül hangzik!-mosolyodott el ravaszul, miközben egyre csökkentette a távolságot kettőnk között.
-Ja és a legfontosabb...Seb és Arlen nem szerezhet tudomást a kis egyességünkről, amennyiben pedig eljár a kis szád, letépem a farkad és lenyeletem veled. Tiszta?
Mosolya szikrázó volt,de láttam a benne lapuló ravaszságot,tekintete olyan volt, mint az áldozatát figyelő róka, teljes tudatában volt annak, hogy megkapja amit akar, én pedig teljes tudatában voltam a ténynek, hogy végül lebuktat majd. Éppen ezért a tulajdonságáért választottam, sokban hasonlított rám, épp olyan önző volt és épp olyan számító patkány. Mikor durván és követelőzően megcsókolt, már tudtam, hogy remek üzletet kötöttem.
***

A kultúra
Úgy hull le rólam, mint ruha
Másról a boldog szerelemben…


Az ötödik évem csupa szórakozás volt, remek kis játékszereket találtam magamnak a közvetlen környezetemben is, így csak nagyritkán tekintettem ki a saját baráti körömből, ami az élvezeteket illeti. Nyáron persze voltak kisebb kalandjaim, de mivel szabadidőm tetemes részét a Vakegérben töltöttem, mint kocsmárossegéd , Janus alaposan megkurtította a vadászterületem és a szabadidőm is.
 Crush rendkívül hasznosnak bizonyult, igencsak hamar megszerezte a Prefektusi fürdőhöz tartozó jelszót, egyetlen aprócska csókért cserébe az egyik ostoba picsától. Azt hinné az ember, ha valaki prefektus lesz, már tud valamit… ezekszerint tévedtem!
Mindenesetre az alatt a csodálatos év alatt sokat tanultam, na de nem az RBF-re. Megtanultam például csöndben maradni, miközben hátulról dugnak, hajnali háromkor, aránylag publikus helyen és azt is elsajátítottam  hogyan kell belehazudni az ismerőseim arcába, méghozzá mindezt mosolyogva.
Fogalmazhatunk úgy, hogy szörnyű ember vagyok, de gondolhatjuk úgy is, hogy csak kíváncsi és megfelelően felajzott. Nem bántani akartam a körülöttem lévő pancsereket, csak a saját vágyaimat akartam kielégíteni, így kezdtem használni Arlent is. Szórakoztatónak tartottam, hogy mindkét fiút irányíthatom,hisz vonzerőmnek hála úgy táncoltak, ahogy én fütyültem. Sportot űztem belőle, hogy találkozóinkat minél közelebb hozzam egymáshoz,a lelepleződés veszélye jobb ajzószer volt bárminél. Egy este azonban pont a túlfűtöttségem hozott visszás helyzetbe, Crush ugyanis néhány perccel előbb érkezett a szokásosnál, így még jól láthatta, ahogy Arlen felhúzza a sliccét majd szenvedélyes csókot váltunk.
Az a mindenre kész, gyengeelméjű, rókalelkű szemét!
Mit tehetett volna mást, minthogy a szemembe vigyorogva alaposan megkeféljen aztán még szinte álló farokkal rohanjon Sebastianhoz elpofázni, hogy micsoda szörnyűséget követtett el ellene, az a féreg, Ariane Ahler! Jobban ki sem találhatta volna! Nagy összegben mertem volna fogadni, hogy a rohadt tervének még az is része volt, hogy mikor kirukkol a kis sztorijával, én és Arlen is jelen legyünk. Utóbbi persze csak makogott, mint valami degenerált. Én meg…a kurva életbe is, jó ideje először egy kibaszott szót sem tudtam szólni, egészen addig, míg Seb vérben forgó szemekkel el nem rohant. Barátságunk megszűnni látszott, az egyetlen dolog, ami némi vigaszt nyújtott, hogy hármunk közül egyedül Arlennel volt hajlandó szóba állni, Crush-t már egyetlen pillantásával sem méltatta, ahogyan engem sem.
Megdöbbentő volt számomra, hogy mennyire fájdalmas lehet a barátaim elvesztése, hirtelen nem volt hova mennem, nem volt kivel töltenem az időm, nem volt kivel értelmes beszélgetéseket folytatnom és nem volt kit sértegessek. Azok a hormonorientált faszkalapok, akik nyálcsorgatva járkáltak utánam egy percig sem érdekeltek, már ahhoz sem volt kedvem, hogy széttegyem nekik a lábam. Tudtam, hogy Crush-hoz még könnyen visszatáncolhattam volna, de a büszkeségem nem engedte,az egyetlen dolog, amire vele kapcsolatban vágytam, hogy szembeköphessem. Rohadt kártevő!
Nem tudtam, hogyan közeledni Sebastianhoz, szerettem volna tőle bocsánatot kérni, de úgy éreztem erre egyszerűen nem vagyok képes és egyébként sem akarná vagy tudná megérteni az indokaimat. Végül az segítette rajtam, ami először hozott minket közelebb a Bájitaltan.
***
-Kihagytad a holdkőport!-hallottam egy ismerős suttogást mellőlem, eleinte nem voltam túl érdeklődő, föl sem néztem csak visszakérdeztem.
-Hogy mondod?
-Mondom kihagytad a holdkőport,te féleszű!
A mondat felére már eljutott az agyamig a felismerés, Sebastian kétségkívül hozzám beszél, ha csak nem kezdek tényleg megkettyenni.
-Te most komolyan nekem mondod a magadéd?-kérdeztem vissza vehemensen.
-Kinek mondjam,kicsi lány,nem te végzel épp kontármunkát?
Rávicsorítottam, nem tetszett a kifejezés, amivel a bájitalomat illette, bár tényleg kifelejtettem belőle egy-két dolgot, nem voltam jelen fejben és szarul aludtam, ami előidézte, hogy a figyelmem mindenhova kalandozott csak épp az üstömbe nem.
-Újra kedvelsz?-kérdeztem gyanakvóan.
-Miért? Gondolod egyszer csak megszűntél a fogadott húgom lenni?-mosolyodott el meglepően kedvesen.
-Miért? Mert szararc voltál…heteken keresztül!-jelentettem ki miközben pótoltam a hiányosságom és kimértem a megfelelő mennyiségű holdkőport. A beszélgetésünk itt félbemaradt, mivel Piton professzor kezdett felénk olyan szemeket mereszteni, mintha mindketten épp a golyóit próbáltuk volna letépni, ez a pillantás csak egyet jelenthetett: itt az ideje annak, hogy végre valahára befogjuk a szánkat!
***

A kapcsolatom Sebbel helyreállt, de a kis baráti körünk menthetetlennek tűnt. Crush teljes mértékben kivált tőlünk és más típusú embereket kezdett maga köré gyűjteni, inkább hajtott a butább, de kontrollálhatóbb látszatbarátokra. Arlen pedig inkább tartozott Sebastianhöz, mint hozzám, mikor egy légtérben voltunk láthatóan feszélyeztem és csak a kiutat kereste valahányszor beszélgetni próbáltam vele. A dolgok nagyot változtak körülöttünk,kezdtünk felnőni, nekem pedig nem volt bűntudatom, amiért megadtam a két fiúnak a kezdő lökést a  fejlődéshez.
Mire az Rendes Búbáj Fokozathoz értünk, jobbára már csak ketten bújtuk a könyveket, pontosabban Seb vadul tanult, én pedig marha egykedvűen bámultam ki a könyvtár ablakain. Sosem voltam stréber, ellenben nehezen vettem rá magam, hogy tanuljak, pláne olyan dolgokat, amik teljesen hidegen hagytak. A legtöbb tantárggyal kapcsolatban valahogy így éreztem,  az Átváltoztatástan és a Bájitaltan kivételével. Egyértelmű volt, hogy ebből a két tantárgyból érek majd el olyan eredményt, aminek köszönhetően majd RAVASZ szintű órákra járhatok,a többi érdektelen, unalmas baromság, pedig mehetett végre a levesbe. Mindkét tantárgyból egész tisztességesen sikerült letennem a vizsgát, bár megizzasztott a dolog,nem szoktam én ilyen mértékű számonkéréshez és úgy gondoltam nem is akarom, hogy ez mindennapivá váljon.
Utolsó évünket én különböző fiúkkal töltöttem, Sebastian pedig azzal, hogy próbált meggyőzni, hogy tartsak vele és jelentkezzek a Mandragórába. Ez az ötlet nekem nem volt ínyemre, ugyanis semmi kedvem nem volt tovább tanulni, pláne nem ezt az istenverte medimágiát! Mellettem szólt az a tény is, hogy a felvételi követelmények jó részének eleve nem feleltem meg, így év végén könnyes búcsút vettünk és Seb megígértette velem, hogy minden héten küldök neki minimum egy baglyot. Ekkor ragasztotta rám ezt a levelezős hülyeséget is. Órákat papolt arról, hogy ki kell adnom magamból az érzelmeimet, ha ez szavakkal nem megy, hát valahogy máshogy. Kurvára nem sejtettem, hogy valóban ráfanyalodom erre a módszerre!

Korán vájta belém fogát
A vágy, mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
Várhattam volna még tíz évet.


Miután elvégeztem a Roxfortot, legalább egy évig csak tengtem-lengtem. Anyámmal váltottuk egymást a lakásban, hogy ne kelljen beszélgetnünk, így leginkább napközben voltam otthon és éjszakánként jártam el.
Eleinte gyakran ültem be a Vakegérbe, de elég hamar meguntam Janus állandó baszogatását azzal kapcsolatban, hogy kezdjek el dolgozni vagy legalább csak csináljak úgy, mint, aki munkát akar találni. Be kell valljam, hogy nem próbálkoztam. Egyszerűen nem akartam dolgozni, unalmasnak és üresnek gondoltam azoknak az embereknek az életét, akik olyanok, mint anyám: reggel felkelnek, bemennek a munkahelyükre, monoton munkát végeznek nem is tudom meddig, aztán hazamennek, zabálnak valamit és alszanak. Nem akartam ilyen egyhangú, szürke és szar életet élni, inkább máshogy boldogultam…
Már az iskolában töltött éveim alatt is kiderült, hogy nagy hatással tudok lenni a férfiakra, így fölösleges óráimat az töltötte ki, hogy minél több illetőt kipróbáljak. Így találkoztam jópár érdekes fickóval, közülük pedig a legizgalmasabb egy mugliszületésű tetováló volt, aki azt hiszem szerb származású volt, a neve legalábbis olyan hangzású volt:Mirko.
Mirko furcsa akcentussal beszélt, miközben a gépe serényen járt a bőrömön. Hogy a fájt-e? Kibaszottul! De ez pozitív fájdalom volt, élvezetet okozott és még többet akartam. Így lettem gazdagabb négy tetoválással,amiért természetesen nem a hagyományos módon fizettem…, erről gondoljon mindenki, amit akar, de sosem hittem, hogy a tetováló szék ennyi irányba dönthető!
Janus persze azonnal tiszta roncs lett, amint észrevette mit tettem magammal, számára érthetetlen volt a viselkedésem mind a tetoválással, mind pedig a férfiakkal kapcsolatban. Utóbbiról anyámtól sikerült tájékozódnia, aki egyik nap korábban ért haza, így láthatta, ahogy az aktuális vad távozik a csapdából. A nagybátyám őrjöngött és úgy döntött ugyanazt a módszert alkalmazza rajtam is, mint gyerekkoromban anyámon, keres nekem munkát és csesztet, hogy dolgozzam. Ez a remek kis ötlete hamarosan kudarcba fulladt, ugyanis én nem bírtam megmaradni sehol.
Felszolgálni utáltam, az Uklopszban a baglyok mentek az idegeimre,a Czikornyai és Patzában az emberek, így Janusnak be kellett látnia, hogy nem tud mit csinálni velem.

-Merlin földetseprő szakállára,mégis a mi a jó büdös francot akarsz kezdeni magaddal?-kérdezte magából kikelve, mire én unottan vonogattam a vállam.
-Elárulom, hogy a vállvonogatásból meg a kurválkodásból nem lehet megélni!
Szemtelenül felkuncogtam, humorosnak tartottam, hogy még a hozzám legközelebb álló személyek egyike, sem érti meg mi folyik bennem.
-Tévedsz. – vetettem oda neki. Erre a egyszerű megállapításra a feje épp olyan vörös lett, mint a paprika, szemei pedig kigúvadtak, akár a varangyoknak, szó mi szó, elég röhejesen nézett ki.
-Tévedek? Akkor mondd meg te,Ariane, hogy mégis miből akarod megteremteni az önálló életed!
Tetszett a kérdés és már hónapok óta volt rá egy remek válaszom is.
-Itt akarok dolgozni!
Nagybátyám színe teljesen megváltozott, most elsápadt és, mintha még a verejték is gyöngyözni kezdett volna a homlokán. Megijedt.
-Most mit vágsz pofákat?! Elmúltam már tizenhét éves, tudok számolni,a faszfejeket lerendezem egyetlen pálcamozdulattal és, ha most azzal akarsz jönni, hogy nem értek itt semmihez, akkor emlékezz vissza, hogy hol nőttem fel! Hát a Vakegérben, bácsikám!

Így kerültem vissza oda, ahol mindig otthon éreztem  magam. Janus hónapokig alig tágított mellőlem, rettegett, hogy valami bajt csinálok, minden mozdulatomat árgus szemekkel követte, de én aztán nem töketlenkedtem!
Ösztönösen tudtam, hogy melyik vendég fontos és, hogy melyiket kell néhány kör rövidital után finoman vagy éppen durván kidobni, mint macskát szarni.
És lám csak lám, micsoda meglepetés, néhány hónap leforgása alatt bővítettem a vevőkört és még a bevételt is sikerült növelnem. Hihetetlen, hogy néhány idióta képes a legdrágább piákat kifizetni csak azért, hogy nézegethessenek, ha elfelejtek melltartót venni! Marha hízelgő volt a figyelmük és a suta udvarlási kísérleteik, de egyik sem volt nekem elég különleges, egészen addig míg…nos inkább elmesélem részletesen!

***
Kibaszott unalmas napom volt. Egyedül melóztam egy hétfő este. Az eső esett,az emberek nyomottak voltak és mindennek ázott kutya szaga volt. Az időjárás pont olyan szar volt, mint az aznapi forgalom. Épp azon agyaltam, hogy miután a kijelölt vendégem, Gerhard végez én is bezárom a bazárt. Már arról álmodoztam, hogy otthon, miután anyám már eltűnt a szobája mélyén,csinálok magamnak egy jó forró fürdőt és hosszú órákig fogom áztatni magam, mikor valami felkeltette a figyelmemet. Hangos dörrenéssel csukódott az ajtó, majd egy magas,fekete szövetkabátot viselő férfi indult meg a vén Gerhard felé. Márcsak a termete és a járása miatt sem voltam képes róla levenni a szemem, magas volt és határozottan deltásnak tűnt,a mozgása pedig, szinte már férfiatlanul kecsesnek. Mint valami istenverte párduc! Ezután nem tudtam tovább mustrálni, ugyanis ki kellett szolgálnom a vendégeket, de nagyjából negyed óra múlva az idegen megjelent a pultnál. Elmosolyodtam, de továbbra is úgy tettem, mint aki észre sem veszi, hogy figyelik. A férfi megköszörülte a torkát, majd megszólalt.
-Hello!
Mély hangja volt, kissé karcos, a köszönése pedig nem hangzott köszönésnek, inkább a figyelmemet akarta vele felhívni. Ravasz vigyorral fordultam felé.
-Hello Aladdin!-köszöntem miközben a pultra könyököltem, hogy melleim összenyomódjanak és nagyobbnak tűnjenek a szűk, fekete trikó kivágásán keresztül.
-Nem vagyok indiai – vonta fel a szemöldökét a kreolbőrű,fekete hajú és sötétszemű ismeretlen, én pedig lebiggyesztettem az alsóajkam. Halál biztos voltam benne, hogy legalább egy kicsit indiai!
-Ez pont eggyel több információ, mint amit tudni akartam – jelentettem ki rosszindulatúan, miközben egy poharat tettem a pultra- mi kell?
A férfi még véletlenül sem jött zavarba a viselkedésemtől, sőt…könnyedén távolabb tolta magától a poharat.
-Némi segítség – válaszolt mosolyogva.
-Nem hiszem, hogy a segítségedre tudnék lenni…-kezdtem kibújni a még el sem hangzott kérés alól, de leintett majd beszélni kezdett.
-A hátsó asztalnál ül az ügyfelem, Mr. Gerhard, de akadt vele egy kis problémám, alig beszél angolul-magyarázta én pedig bólintottam.
Ezek szerint Aladdin az a fontos üzletfél, aki miatt Gerhardot ide ette a fene ebben az ítéletidőben, mondjuk, nem csodálkozom, ezt a pasit én is elkapnám, mint legyet a röptében, bár kétlem, hogy a közel ötven éves mágus ezért érkezett volna. A problémáját értettem, az öreg nagy nacionalista hírében állt, így a lehető legkevesebb angol kifejezést tanulta meg, Janus-szal is csak németül kommunikált.
-Remek. És?-kérdeztem várakozóan,ha esetleg a német nyelv nehézségei miatt jött ide, szemrebbenés nélkül fogom azt hazudni, hogy egy redves szót nem tudok.
-Ha jól értesültem te vagy Ariane Ahler, Janus Ahler unokahúga, valamint nagyjából az egyetlen jelenlévő, aki beszéli a nyelvét.
Ó, hogy azt a megveszekedett, szutykos térdű, kurva nénikédet, Gerhard!Ez volt az a mondat, ami először jutott eszembe, de inkább lenyeltem a levegőt, amivel kimondhattam volna, majd elfintorodtam.
-Figyelj, ez egy nem. Komolyan, ótvar a németem és ezt a vén mocsok is tudja, szóval semmire nem mész velem –tiltakoztam a szemeimet forgatva.
-Az én tudásom zéró. Ha csak a legegyszerűbb kifejezéseket használva válaszolgatsz neki, akkor is  sokkal előrébb leszek, mintha máshogy próbálkoznék és úgy látom szerencsémre épp rá is érsz.
Fene ezt a csillogó-villogó vigyorát!
-Jó! Tegyük fel, hogy segítek. Mit kapok cserébe?-kérdeztem és már a jutalom gondolatára is felderültem.
-Cserébe?-ismételte el a szót, miközben kissé kócos hajába túrt, a fény megcsillant díszes aranygyűrűin, amiket hüvelyk és középső ujján hordott.
-Mit szólnál,ha legközelebb, mikor a környéken járok meghívnálak egy italra?-kérdezte, de valószínűleg már sejtette a választ.
-Akkor is meghívnál, ha egy büdös szót sem tudnék németül –kacsintottam rá, miközben kiléptem a pult mögül majd megtorpantam.
-Viszont, ha azt akarod, hogy fordítsak neked, tudni akarom neved!
- A nevem Kaa.
Bólintottam, majd megindultam vele az asztal felé, hogy megalázóan primitív nyelvtanomat kigúnyoltathassam Gerhard-tal.
***

Cigány vagy! Amit adtál hízelegve
Mind visszaloptad az utolsó órán!


Ide jutottunk, Kaa. Mit is mondhatnék róla? Ha van számomra tökéletes férfi, akkor Kaa semmiképp sem volt az, de azért elég közel állt hozzá.
A kis beszélgetésünk után néhány héttel megjelent a Vakegérben zárás előtt fél órával. Aznap elgondolkodtam azokon a szabályokon, amik akkor léptek érvénybe, mikor Janus házon kívül tartózkodott.
1. Ne vegyél ki pénzt a kasszából.  Rendben, ezt nem tettem.
2. Ne igyál munkaidőben.  Hopp, azt hiszem ez kurvára elkerülte a figyelmem.
3. Ha mégis, ne az én árumból. Öhömm..ugorjunk!
4. Merlin szakállára Ari, könyörgöm, ne, ismétlem NE feküdj le a vendégekkel!

Nem vettem el pénzt a kasszából. Szóval tulajdonképpen nem tettem semmi rosszat, ha meg mégis…az rohadtul nem foglalkoztatott. Utólag belegondolva, lehet hogy használnom kellett volna az agyam mielőtt szétteszem a lábam egy ilyen alaknak. Hogy milyennek is? Kaa ritka varázsalapanyagokkal, tiltott eszközökkel és gyakran kétes helyről származó pálcákkal vagy hasonlóan vitatott tényekkel kereskedett és mindennek marhára megkérte az árát.
A biznisz a háború idején is remekül ment, sőt virágzásnak indult. Fogalmazzunk úgy, hogy tönkrementünk volna, ha Janus nem engedi be az illegális kereskedelmet, ugyanis, míg a varázsvilág egy része rettegésben élt elég nagy volt a pangás a Vakegérben. Minket csak az anyagiakban érintett a változás, nem mondom, hogy sérthetetlenek voltunk, de a bácsikám kapcsolatai elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy ne essen bántódásunk.
Ügyeskedésben Kaa is szakértőnek bizonyult, míg nekünk rosszabbul, ment sorunk, ő szépen megszedte magát,akkoriban kezdtük szorosabbra fűzni a viszonyunkat heti két menetnél. Persze ő sem volt hibátlan, egy jókora hibája volt, Hessa, a menyasszonya.
Nem tudom csalta-e már előttem is, de eleinte ez teljesen lényegtelennek is tűnt, hiszen nekem bőven elég volt, hogy kaptam tőle lakást, drága ajándékokat és épp elég figyelmet ahhoz, hogy ne kelljen másét keresnem. Titkos viszonyunk valóságos álom volt számomra, az, hogy nem tudódhatott ki, pedig csak még érdekesebbé tette .
Naná, hogy Janus megneszelte a dolgot! A vén róka jól ismerte Kaa munkásságát és azt gondolta róla, hogy maga a patás ördög egy alattomos arab kártevő bőrében. Jaj, hogy én ezen a mondaton milyen jókat bírtam röhögni!
Meglepek bárkit, ha azt mondom a dolgok elromlottak? Nem hiszem.
Nagyjából fél év után Kaa megszakította velem a kapcsolatot, Hessa teherbeesett neki pedig kötelessége volt elvenni gyermeke anyját. Honnan tudhatta volna, hogy nem menyasszonya az egyetlen, akit sikerült felcsinálnia?
Röhej, mi? Kurvára. Nem volt elég a düh és a furcsa szomorúság, amit az okozott, hogy ilyen hirtelen és idiótán hagyott el! Igen…kibaszottul megsértette a büszkeségemet,de valami mást is. Hülyén hangzik, de valamit, mintha eltört volna bennem. Nem akartam semmit sem csinálni, nem mentem dolgozni, nem ettem, nem beszéltem senkivel, csak feküdtem a kanapén napokig, hetekig, szánalmas, éppen úgy viselkedtem, ahogy az anyám tette annak idején. Vele ellentétben, én viszont tudtam, hogy nem fetrenghetek ott örökké, így egy idő után próbáltam visszabillenni a normális kerékvágásomba. Újra bementem a Vakegérbe,de nem tudtam a munkára koncentrálni. Gyenge voltam és szomorú, ez idegesített, ezért inni kezdtem, amint kikerültem Janus közvetlen közeléből. A részegség sem segített sokat, de legalább kurva jól aludtam, mikor az alkohol kiütött, de ezt sem volt sok időm megszokni.
Második hónapja maradt el a havivérzésem, nem volt kérdéses miért. Húsz éves voltam és terhes egy olyan ember gyerekével, akivel semmilyen kapcsolatom sem volt már, leszámítva azt a néhány levelet, amit küldött (ezeket elolvasatlanul égettem el). Pont, mint anyám. Ez volt az a mondat, ami miatt elfogadtam a helyzetem. Nem akartam olyan lenni, mint Athala.
Nem állt szándékomban elbaszni, meg akartam szülni ezt a gyereket és rendesen felnevelni, ha bele is döglöm! Ez az elhatározás volt bennem a legerősebb akkortájt. Nem ittam többet, próbáltam egyáltalán nem dohányozni és rendesen enni, nem dolgoztam a végkimerülésig, de mégis…valami mégis történt velem.

Egy este tele eresztettem a kádat kellemesen meleg vízzel és hosszan fürödtem. Nyugodt voltam, ahogy a felszálló párát bámultam és vizes hajamat fontam össze.
Nem gondolkodtam semmin, csak pihentem, mert tudtam, hogy nagy szükségem van rá. Nem engedhettem meg, hogy stresszes legyek, nehogy megint fogyjak, az állapotom miatt minden kiló sokat számított. Éppen a fejem tetején tekertem kontyba a hajfonatom, mikor éles fájdalmat éreztem a hasamban, a sajgás percek múltán sem lett jobb, csak társult hozzá valami nagyon furcsa érzés, valami természetellenes. A víz, amiben ültem vörös volt a véremtől. Semmi többre nem emlékszem abból a pillanatból csak erre és a saját sikolyaimra.

Nők, terhetek
Viselők, elvetéljetek
És sírjátok neki: Nagyon fáj.


Most meg itt ülök és valahogy nem vagyok önmagam. Úgy döntöttam eljött annak az ideje, hogy írjak Sebastiannak jópár hónap kihagyás után.

Seb,

Tudom, hogy régóta nem hallottál rólam, de meg tudom magyarázni.
Rendben, hazudok, nincsenek jó mentségeim és most fáradt vagyok olyanokat kitalálni, amik akár félig is hihetők. Szar kifogásokkal meg úgysincs értelme előállnom, mert csak kiröhögnél.
Nem tudom miről akarok írni, csak firkálok, mint anno Bűbájtanon, de ennek kéne, hogy értelme legyen.
Nem tudom elmondani mi történt, de szükségem van rád, meg a Sebastian-féle baromságaidra, tudod, valamim olyanra, mint a levelek. A legjobb persze az lenne, ha találkoznánk valamikor. Tudod mit? Mindegy, csak írj, amint tudsz!
Ari


         Jellem

A végletesség jellemzi az élet minden területén. Időnként túlérzékeny, míg máskor teljesen közönyös vagy fásult. Nem kifejezetten magának való, de az érzelmeiről sosem beszél nyíltan, kinyilvánítani is nehezen tudja őket, csak a hozzá közelállók képesek kitalálni mi is játszódik le benne, de ez sokszor még nekik is problémát okoz Ariane erős hangulatingadozásai miatt.
Esetében nem lehet tudni, hogy bizonyos dolgokra, tettekre hogy fog reagálni, ami hétfőn teljesen hidegen hagyja, kedden jó eséllyel feldühíti, míg szerdán csak egy gúnyos mosolyt vált ki belőle.
Jellemzően utál unatkozni, idegesíti, ha semmi érdemleges nem történik körülötte, így még akkor is hajlamos felkavarni az állóvizet, ha ezzel magának vagy szeretteinek nehézséget vagy problémát okoz. Az utóbbi kategóriába nem illenek bele túl sokan,az egyetlen ember, akit jelenleg barátjának vall az Sebastian, rajta kívül csak Janus felé hajlandó megnyílni, de felé sem minden esetben. Inkább ismerősei,cinkosai és futó partnerei vannak, de ezek az emberek többségükben nem igazán érdeklik és nem is kötik le.
Nagyon fontos számára a szexualitás, ezen keresztül találta meg önmagát,nem szégyelli, hogy mire  vagy épp kire vágyik, nem igazán vannak gátlásai a nemiséget illetően. Ebből ered magabiztossága is, amit sokan arroganciának könyvelnek el, pedig ez egyáltalán nem jellemző rá. Senkit nem tart jobbnak vagy rosszabbnak magánál, nem foglalkoztatja a származás vagy a vagyon kérdése.
Gyakran tűnik agresszívnak,bunkónak, de ez nagyrészt a védekezőmechanizmusának része, pont úgy használja, mint csiga a házát, ha valaki azonban veszi a fáradtságot és hosszan törődik vele észreveheti, hogy valójában mély érzésű, büszke és intelligens is. Személyiségéhez szorosan kapcsolódik még a rosszindulat és a szarkazmus is, amit senkitől sem sajnál.

Erősség ||
X gyors gondolkodású  
X szuggesztív
X realista
Xbüszke
X lényeglátó

Gyengeség ||
X  cinikus
X enervált
X végletes
X sértő
X telhetetlen.


         Apróságok

mindig ||
X  szex
X alkohol
X  cigaretta
X vörös rúzs
X tea
X   Seb
X zene
X tánc
X  szarkazmus
X  fekete szín.

soha ||
X unalom
X kövér emberek
X  nehéz ételek
X romantika
X  giccs
X  felesleges időhúzás
X árulás
X  Kaa (?)

hobbik || Teljesen felesleges leveleket ír különböző ismerőseinek.
merengő || A legjobb emlékképében önmagát látja , kövér harmadévesként, ahogy összemosolyog Sebastiannal az üst fölött.
Legrosszabb emlékében Kaa szerepel, amint közli, feleségül veszi a menyasszonyát és nem tart többet igényt társaságára.
mumus || Janus és Sebastian közeleg felé inferusként.
Edevis tükre || Átvenni a Vakegeret Janustól és sikeresen fenntartani azt.  
százfűlé-főzet ||  Rozsdavörös, íze a whiskeyére hasonlít,keverve némi karamellel.
Amortentia || Enyhén izzadt test illatát , férfi parfümöt és minőségi cigarettafüstöt érez.
titkok ||
 X  Beleszeretett Kaa-ba.
X Teherbeesett, de elvetélt.
 azt beszélik, hogy... ||
X  több, mint 50 férfi fordult meg a lábai közt.
X  alvilági kapcsolatokkal rendelkezik.
X nem veti meg a nőket sem.
X alkoholista
X nimfomániás.

A család

apa || Még nem a nevét sem tudja, nagyjából 47-51 éves lehet.
anya || Athala Ahler, 41 év, félvér
Az édesanyjával való kapcsolata sosem volt túl fényes , éppen ellenkezőleg sosem jöttek ki jól egymással. Mióta elköltözött otthonról egyáltalán nem tartják a kapcsolatot, kizárólag Janustól tud bármilyen információt.


testvérek || -
gyermekek ||  -
állatok || Danger, a macskabagoly

Családtörténet ||
Az apai ágat illetően semmilyen információval nem rendelkezik, még az apja nevét sem mondták meg neki soha, hiába kérdezősködött utána.
Anyai ágon az Ahler família tagja, ezt a nevet is viseli. A család Bajorországból származik, de már a Ariane dédnagyapjának születése előtt Angliába települtek. Janus és Athala Ahler kapcsolata még nagyon fiatal korukban, nagyjából az Ariane születése előtti időszakban romlott meg szüleikkel, akiknek egyáltalán nem tetszettek fiuk tervei a Vakegér megnyitásával kapcsolatban, sem lányuk csapodár életmódja. Végül nem volt lehetőségük békülésre, Griselda Ahler hamarosan meghalt, Elias Ahler pedig pár évvel utána követte feleségét a sírba. Ariane 2-3 éves kora körül találkozott velük, de nem igazán emlékezhet rájuk.

         Külsőségek

magasság || 170 cm
testalkat || vékony, törékeny
szemszín || sötétzöld
hajszín || sötétbarna/fekete
kinézet ||
Ariane az átlagnál alig pár centivel magasabb, szinte már egészségtelenül vékony. Alkata kifejezetten kislányos, nem áldotta meg a természet túl nagy keblekkel,ennek ellenére kifejezetten jó alakja van, gyakran megfordulnak utána az utcán. Arca gyakran emlékezteti egy porcelánbabáéra az embereket, a puha, fehér bőre, nagy szürke szemei és telt ajkai miatt, az idillt csak a két orrpiercingje rontja el, de még ez sem tompítja harmonikus vonásainak hatását. Több testékszerrel és tetoválással rendelkezik, ezek közül nagy kedvence a szeméremdombján olvasható „A Pokol kapuja” felirat.
Hátközépig érő hosszú, sötétbarna haját leggyakrabban kiengedve hordja, de a drámai hatás miatt, amit világos bőrével ér el, gyakran bűvöli feketére.
Sűrűn visel sminket, főleg munkába, fontosabb eseményekre festi ki magát. Kedveli a füstös fekete szemeket és a vörös vagy fekete rúzst. Öltözködése hasonló a sminkelési szokásaihoz, csak okkal öltözik ki, ami nála minél rövidebb,átlátszóbb, szűkebb ruhadarabokat jelent, nagyon sötét vagy pasztell színekben. Ha nem jelenik meg számára fontos helyen jobban szereti a szűk farmerokat és a fekete vagy fehér pólókat, pulcsikat.
Mozgása többnyire kapkodó,lendületes.



         Tudás és karrier

pálca típusa ||Fenyőpálca, 12 hüvelyk hosszú, magja sárkányszívizomhúr
 végzettség ||
RBF:
Átváltoztatástan: V
Bűbájtan: E
Gyógynövénytan: H
Asztronómia: H
Mágiatörténet: B
Rúnaimeret: E
Bájitaltan: K
Jóslástan: B
Sötét Varázslatok Kivédése: V

RAVASZ:
Bájitaltan: V
Átváltoztatástan: E

foglalkozás || Csapos a Vakegér nevezetű kocsmában.
iskola || - szak || -
 varázslói ismeretek || Roxfortos pályafutása alatt úgy vallja nem sok minden ragadt rá a koszon kívül, de ez nem igaz. Tehetségesnek bizonyult Bájitaltanból,a tantárgy fejlesztette az önkontrollját is, mivel meg kellett tanulnia precízen dolgozni. Amellett, hogy ez sikerült neki, nagyon megszerette a tantárgyat, ez volt az egyik dolog, ami felkeltette az érdeklődését. A másik tantárgy az Átváltoztatástan lett, amiben már nem tudott olyan szintet produkálni, mint Bájitaltanon, de a maga szintjén igyekezet, sőt, még tanulni is hajlandó volt, aminek hatására, mindkét tantárgyból sikeres RAVASZ vizsgát tett.
Ezenkívül egészen tűrhetően művel defenzív varázslatokat, de lobbanékonysága miatt jellemzőbb rá a kisebb átkok, rontások használata.


         Egyéb

avialany||  Felice Fawn
Naplózva


James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 01. 28. - 00:33:32 »
0

Üdvözöllek közöttünk!

Nagyon életszerű előtörténetet kaptam tőled, élvezetes volt olvasni, és örülök, hogy a karaktereddel kicsit új színt hozol majd a fórum világába. Mosolyog Szépen felépített és jól átgondolt sztori volt, Ariane pedig egy érdekes, és mindenek előtt valódi karakter lett.
Nem is kérdés, természetesen

elfogadom!

Gratulálok!

Az eligazító PM pillanatokon belül reppen!
Irány játszani! kacsint
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 09. 17. - 02:42:55
Az oldal 0.257 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.