|
|
« Dátum: 2016. 03. 15. - 22:36:21 » |
+5
|
QUENNEL OAKLEY Alapok jelszó || "Dumbledore átka mindenkit utolér." így ejtsd a nevemet || Kvennel Ókli nem || férfi születési hely, idő || London, 1956. szeptember 12. horoszkóp || szűz kor || 42 vér || arany munkahely || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Gondolatok Amanda Quinton, Szent Mungó, 1991.
Lassan meghalok, érzem. Nem félek a végtől, de mégis szomorú vagyok néhány dolog miatt. Sajnálom, hogy nem láthatom felnőni az unokáimat, pedig mindkettőnek kellene most a segítség. Sajnálom, hogy hagytam, hogy Dorothy magántanárokkal taníttassa a fiát, és félek, Quennel is hasonlóan fog dönteni. Nem mutatta ki soha, de tudom, mennyire mélyen letörte a felesége halála. Szinte soha nem mosolygott azelőtt, hogy megismerte, és nem láttam mosolyogni, mióta meghalt. Félek, hogy túl hamar fog megöregedni. Máshogy nevelném fel a fiamat ma már. Nem akarnám, hogy folyamatos tanulással töltse a gyerekkorát, hogy mindig csak az eredmények foglalkoztassák. Emlékszem, nem voltak barátai, soha nem érdekelték más gyerekek, mindig csak a különböző könyveket bújta, a főzeteket keverte, akár az apja. Talán az volt a baj, hogy késői gyerek volt, és gyakorlatilag éppen olyan egyke gyerek volt, mint az unokáim. Sosem volt semmi a véren kívül, ami összekapcsolta a nővérével. Legközelebb a temetésemen látják egymást, azután valamelyik unokám esküvőjén. Talán egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor találkoznak még. Hiába lett mindkettő remek szakember, nem érzem úgy, hogy jól neveltem őket. Azt hiszem, én is túlzottan elhanyagoltam a gyerekeimet, túlzottan lekötöttek a mandragórák. Nem is ismerem igazán őket, ha beszélnem kellene róluk, nem tudnék sokkal többet a tudományos eredményeiknél. Quennelt talán nem is ismerte senki igazán a Prewett lányon kívül, és rajtad kívül, Edmund. Talán te tudtad volna, mit kell neki mondani akkor, amikor egyedül maradt. Veled mindig közelebbi viszonyban volt, mint velem, neked valahogy mindig jutott időd rá a munka mellett is. Remélem, ő jobb szülő lesz nálam.
Dolores Umbridge, Azkaban, 1998.
Azt hiszem, egyszerre csodáltam és gyűlöltem Oakleyt. Mindene megvolt, amiért nekem harcolnom kellett: jó családja volt, erőlködés nélkül lett osztályelső, soha nem voltak anyagi gondjai, és hiába nem küzdött érte, ötödévben ő lett a prefektustársam. Mégis, úgy tűnt, ez egyáltalán nem is érdekli, mintha ezek a dolgok semmit nem jelentenének számára. Emlékszem az arckifejezésére, ami szinte soha nem változott. Ugyanaz a komoly, érdektelen tekintet ült rajta télen és nyáron, teljesen hidegen hagyták őt a világ dolgai. Nem lógott ki teljesen közülünk, néhány szállal kötődött a szövetségi hálónkhoz, de mindig a szélén volt. Nem is hiszem, hogy igazán volt bárki, aki érdekelte, kivéve talán azt a Prewett lányt, akit elvett, és akitől most van egy gyereke. Gyakran láttam őket együtt a könyvtárban. Amikor a vége felé közeledett a Roxfort, elválaszthatatlanok lettek, bár soha nem látta senki jelét annak, hogy bármi lenne közöttük. Mint két bagoly, amik közömbösen ülnek egymás mellett ugyanazon a faágon. Miután én a politikai pályát választottam, ő és Prewett pedig a Mandragórát, nem hallottam sokat felőle többet. Láttam egy újságcikket arról, hogy a csoportja éltanulója lett, azután pár év múlva medimágusként munkába állt a Szent Mungóban. Olvastam, hogy valami trópusi varázsnyavalyának ő fejlesztette ki az ellenszerét, meg hogy jó esélyei vannak rá, hogy a Mungó főorvosa legyen. Azután elfogadta egy berlini varázskórház meghívását, és nem írtak róla többet a Prófétában. Senki nem tudja, miért ment el. Egyszer utoljára még láttam a Roxfort után, még tavaly a Minisztériumban. A kidobott sárvérűek és vérárulók helyett szükség volt valakire, aki betöltheti az egészségügyi pozíciókat, és ő pont kapóra jött Ticknessenek. Aranyvérű, nem volt soha semmiféle kapcsolata Dumbledoreral, ráadásul egy külföldi kórházban volt neves medimágus, és akkor már három éve tanított a Mandragórában. Azt hittem akkor, hogy azért utasította vissza az ajánlatot, mert titokban mégis a sárvérűekkel van, de ugyanazt az állást nem fogadta el Shackelbolt kezéből sem. Nem értem, ki az, aki a Minisztériumi pozíció helyett önszántából tanítani akarja azokat a hálátlan kölyköket? Talán megőrült, talán soha nem volt normális teljesen.
Narcissa Malfoy, Malfoy Kúria, 1998.
Emlékszem az emberre, aki a bájitaltant fogja tanítani Draconak, és az emlékeim egyáltalán nem megnyugtatóak. Nem olyan, mint Perselus vagy Horatius volt, nem érdekli a pénz, a családnév, hogy milyen kapcsolataid vannak. Emlékszem, hogy prefektusként már első héten büntetésbe küldte Luciust, hiába volt már akkor is nagyon veszélyes és befolyásos. Kicsit sem tűnt úgy, hogy megijedt attól, hogy mit tehet vele vagy a családjával. Nem várhatunk tőle méltányosságot a fiunk osztályzatait illetően sem. Az útjaink akkor találkoztak újra, amikor Lucius apja haldoklott a sárkányhimlőtől, és ő lett a gyógyító, akit kijelöltek mellé. Már az elején közölte, hogy az apósomnak minimális túlélési esélyei vannak, és hiába kínáltunk neki pénzt, ő nem fogadta el. Azt mondta, hogy pontosan úgy meg fog tenni érte mindent, mintha szegény lenne, ezen nem lehet változtatni pénzzel. Azt hiszem, tényleg megtett mindent, ezt még Lucius is elismerte. Sokáig gondolkozott rajta, hogy elintézi valahogy, hogy ő legyen a családunk magángyógyítója, de a költözése ezt végül megakadályozta. Talán a háború miatt ment el. Annak ellenére, hogy egy Prewettet vett el, eljött arra az újévi partira, amit tizennégy éve tartottunk. A felesége akkor már várandós volt a gyerekükkel, és akkor még semmi jele nem volt annak, hogy éveken belül meg fog halni ő is a sárkányhimlő egy agresszívebb változatában. Emlékszem, akkor a komoly Quennel Oakley is viszonylag vidám volt, legalábbis Perselushoz képest, akinek a társaságában a legtöbbet mutatkozott azon az estén. Meg akartuk hívni a következő partinkra is, de azt hiszem, csak azért jöttek haza, hogy itthon szülessen meg a gyerek, azután visszament Németországba. Talán ha a nővérét nem ölik meg a halálfalók, számíthatnánk a jóindulatára, de azt hiszem, így teljesen vesztett ügy lenne próbálkozni. A legtöbb, amit remélek, hogy nem fog negatívan hozzáállni Dracohoz, de nem vagyok benne egészen biztos. Nem tudom azt sem, mi vitte rá arra, hogy a Roxfortban tanítson, amikor a Mandragóra nyilvánvalóan nevesebb intézmény komoly szakosodással. Talán ő is tudja, hogy a pénz és a név nem minden.
Adrian Oakley, Roxfort, 1998.
Elég furcsa lesz így a Roxfortban tanulni, hogy apa tanítani fog engem. Már előre félek az első bájitaltanórától, ha kicsit is hasonlítani fog arra, ahogy nekem segített a nyáron, akkor nem leszek túl népszerű. Úgy érzem sokszor, hogy túl szigorú. Talán amíg anya élt, jókedvűbb volt, utána változott meg igazán. Nehezen emlékszem már rá, anyáról is alig vannak emlékeim. Apa egyszer beszélt anyáról. Elmondta, hogy osztálytársak voltak a Roxfortban, de anya vele ellentétben griffendéles volt. Ennek ellenére jól kijöttek egymással, miután harmadikban megismerkedtek a könyvtárban, és onnantól kezdve együtt tanultak, és mindketten a mandragórára mentek, ahol anya pszicho-medimágiát tanult. Azt hiszem, engem is az érdekel. Talán akkor végre megérteném, hogy hogyan működik apa. Azt hiszem, anyának is azért sikerült végül. Apa azt mondta, hogy közvetlenül az utazás előtt döntötték el, hogy együtt mennek Németországba, mint egy pár. A születésem előtt egy évvel házasodtak össze, azt mondták, azután rövid időre visszajöttek Londonba, hogy majd Roxfortos lehessek. Apa talán már akkor eldöntötte, hogy itthon akar élni, hogy vége a háborúnak, de nem tudom, milyen tervei voltak. Anya betegsége a születésem után négy évvel mindent megváltoztatott. Emlékszem, akkor kezdtem olyan sok időt a házimanónk társaságában tölteni, mert eltűnt mellőlem mindkét szülőm. Csak tavaly jöttem rá, hogy apa egész végig annak a betegségnek az ellenszerén dolgozott, és meg is találta végül. Anya volt az utolsó a világon, aki meghalt benne. Fogalmam sincs, milyen érzés lehetett, de biztos sokkal nehezebb volt neki, mint nekem. Egy év alatt elfogadtam, de azt hiszem, neki még most sem sikerült. Utána kezdett el egyre többet a laborjában kutatni. Annak ellenére, hogy kevés ideje volt rám mindig, és néha szerintem túl szigorú, nem érzem úgy, hogy rossz szülő lenne. Nem volt még olyan, hogy igazán szükségem volt a tanácsára, és ne tudott volna segíteni. Némelyik levele kifejezetten meglepő volt. Amikor tavaly összetűzésbe kerültem a griffendélesekkel, nem azt javasolta, hogy szóljak a tanároknak, ellentétben a barátaim szüleivel, hanem azt, hogy ha úgy érzem, tényleg nekem van igazam, akkor álljak ki magamért akár a szabályok ellenére is. Furcsa, hogy ez a levél azt eredményezte, hogy végül bocsánatot kértem tőlük. Nem is tudom már, mi volt a nézeteltérés oka eredetileg. Nélküle talán évekig ellenségeskedtünk volna velük. Egészen más lesz minden nekem így, hogy az apám nem csak az apám, hanem a tanárom is lesz. Nem hiszem, hogy gond lesz, mindig jó voltam bájitaltanból, de már az olyan apróságokat sem tudom, hogy hogyan fogjuk szólítani egymást. Azt hiszem, a legjobb az lesz, ha csendben maradok, és csak csinálom a dolgomat. Ő viszont nem biztos, hogy így gondolja. Apa azt mondta, hogy azért jött a Roxfortba, mert az itteni munkája mellett több ideje lesz a kutatásaira, és mert úgy érzi sokszor, hogy már túl késő a főiskolásoknak, hogy tanuljanak, de úgy érzem, hogy miattam is jött. Mióta Dorothy nénit megölték, és én is majdnem a csata közepén ragadtam, azt hiszem, hogy hirtelen sokkal ragaszkodóbb lett, és közelebb akar tudni magához. Egy kicsit tényleg megnyugtató a tavalyi év után, hogy a Roxfortban van. Szerepjáték példa Az első évfolyam lassan elcsendesedett, ahogy a magas, fehér köpenyes férfi benyitott az ajtón, és nyújtott léptekkel, lobogó köpennyel végigsiklott a padsorok között. Egy-egy szúró pillantás elég volt hozzá, hogy a még halkan sugdolózó diákok elhalkuljanak, úgyhogy amikor a professzor megfordult a tanári asztal előtt, teljes csend és tizenegy évesek feszült figyelme fogadta. Lassan végigfuttatta rajtuk a tekintetét, azután egy pergament fektetett az első sorban ülő hollóhátas lány asztalára, rajta a diákok névsorával. - Mindenki írja alá a neve mellett! A nevem Quennel Oakley, én fogom maguknak tanítani a bájitaltant. Nem ígérem, hogy mindenki élvezni fogja az órámat, mert sokan vannak olyanok, akiknek nincsen érzékük hozzá, de elvárom, hogy mindenki magához mérten a maximumot nyújtsa. Méltó módon értékelni fogom az igyekezetet... vagy annak hiányát.- a professzor kék szemei végigpásztázták néhányszor a tantermet, elidőzött egy-egy másodpercre néhány diákon, mintha már most azt kutatná, ki lesz majd ebből az évfolyamból, akivel problémái lesznek. A szigorú arckifejezést sokáig nem állta senki. A tanár mosolytalan arca azután a mellkasa előtt összekulcsolt kezei felé fordult. - A főiskolán számos diákkal találkoztam, aki képtelen volt pontosan használni az olyan alapvető fontosságú szerszámokat, mint a kés, a mérleg vagy a forraló üst, ezért az első órákon ezt fogják gyakorolni, mielőtt bármiféle bájital közelébe engedem magukat. A mai órán csak egy mérlegre és egy késre lesz szükségük, minden mást rakjanak el az asztalról!- a férfi megigazította a haját az egyik kezével, miközben figyelte, ahogy a diákok elpakolják a pálcát, az üstöt, a tankönyveket. Vetett egy szigorú pillantást egy griffendéles lánykára, aki leejtette az üstöt, de nem időzött rajta sokáig a tekintete, újra az osztály egészét kezdte nézni, miután az visszafojtott hangon elnézést kért. - A hátsó kosárban találnak néhány tábla csokoládét, minden padra jut belőle egy. Kétszer tizenkét grammot szeleteljenek fel belőle, erre negyed órájuk van... az éhes fiatalembernek a hátsó sorban pedig gratulálok, megkapta az évfolyam első büntetőmunkáját. Este hatkor jöjjön az irodámba! Nem akarom meglátni még egyszer, hogy az órámon bárki bármilyen ételt vagy italt fogyaszt, különösen nem az alapanyagokat, sok közülük mérgező... Lássanak munkához!- Oakley egy pillanatra hátat fordított a diákoknak, ahogy megkerülte az asztalát, és leült a mögötte levő székre. Gyorsan leírt valamit a pergamenre, azután félretolta a tintát benne a pennával, és karba tette a kezét. Nem szólalt meg, amíg a diákok dolgoztak, a tekintete bőven elég volt hozzá, hogy elnémítsa azokat, akik megpróbáltak beszélgetni. Rövidesen csak a kések kopogása és a mérlegek halk csörömpölése volt hallható a pinceteremben. Jellem
Oakley professzor nem sokáig hitegette a diákokat, gyorsan megmutatta, milyen ő: szigorú, maximalista, folyamatos nyomást kifejtő tanár, aki a fegyelmezetlenséget és a szabálysértéseket súlyosan bünteti, még attól sem riad vissza, hogy Umbridge módszereihez hasonló büntetéssel fenyegessen szélsőséges eseteket. Sok idősebb diák hasonlítja őt Pitonhoz, de elődjével ellentétben nem favorizál egyetlen diákot vagy házat sem, ahogy nem is ellenséges egyikkel szemben sem. A favoritjait kizárólag teljesítmény alapján választja ki. A tanári kar jelentős részével ellentétben teljes érdektelenséget mutat a külföldi diákok és a volt halálfalók iránt egyaránt, éppen úgy bánik velük is, mint mindenki mással. Oakley professzor távolságtartó, konzervatív, az etikettnek mindig megfelelő módon beszél, soha nem hagyja el nem megfelelő kifejezés a száját, a hangját soha nem emeli fel, és csak ritkán látni rajta, hogy elveszíti a hidegvérét, nyugalmát egy-egy pillanatra. Látszólag nagyon távolságtartó a diákokkal is, ennek ellenére mindegyiknek igyekszik tájékozódni a hátteréről, és ha szükséges, egy fokkal elnézőbb velük szemben az erre való tekintettel. Ugyanakkor nem hagyja, hogy valaki ezt kihasználja, végeredményben ez nem ad lehetőséget kibúvókra. A saját tantárgyát kivételesen fontosnak tartja, mert rengeteg felfedezetlen kutatási területet lát még benne, még a szűkebb szakterületén, a gyógyászaton belül is, az elsődleges motivációja az, hogy a medimágusok következő generációja sokkal jobb legyen az előzőnél. A szigoron kívül próbál régi tanára, Lumpsluck módszereihez hasonlóan inspirálni, például jutalmat ad a jól teljesítő diákoknak, illetve felkarolja a kivételesen tehetségesnek tűnőket, segít nekik a szabadidejét nem kímélve. Oakley a tudtukon kívül próbálja a hibázó vagy egyszer-kétszer kihágást elkövető diákokkal is tudatni, hogy hogyan kellene teljesíteniük vagy viselkedniük, olyan büntetést ad nekik, ami segít ebben, bizonyos esetekben akár kifejezetten szórakoztató is lehet az adott diák számára. Azokkal viszont kevésbé elnéző, akikről már lemondott, ők olyan büntetést kapnak, ami hasznot hajt valahogy számára (valaminek a kitakarítása például). Különösen a saját fiával szemben furcsák a nevelési módszerei, bizonyos esetekben akár a szabályokkal ellentétes tanácsot ad neki, megdicséri szülőként, azután megbünteti tanárként. A legtöbb felnőtt számára a legnegatívabb dolog Oakley professzorban, hogy látszólag teljes érdektelenséget mutat a politika iránt, még akkor is, ha azok döntő dolgokban befolyásolják egész országok életét. Ennek egyrészt az az oka, hogy nem lát számára komoly különbségeket egyes rendszerek között, másrészt pedig úgy gondolja, hogy nem politikus, tehát neki nem feladata politizálni, különösen nem a diákjai előtt, vagy az ő rovásukra.
Erősség || Intelligens, magabiztos, következetes, pártatlan Gyengeség || Maximalista, szigorú, esetenként kegyetlen, bizonyos dolgokkal szemben érdektelen Apróságok mindig || Jó könyvek, tehetséges diákok, érdekes ötletek, jó modor, célra törő beszélgetések soha || Az ostobaság minden formája, neveletlen és tiszteletlen emberek, lustaság, fecsegés, politika hobbik || bájitalkutatás, gyereknevelés, olvasás merengő || A legjobb a fia születése. A legrosszabb a felesége temetése. mumus || A fia holtteste Edevis tükre || A felesége oldalán látja magát százfűlé-főzet || Hasonló íze van a százfűléfőzet steril, DNS nélküli állapotához, de egy kicsit sósabb. Amortentia || Havasi gyopár titkok || Nem teljesen közömbös a diákjai személyes problémái iránt; részben a fiához való közelségért vállalta el az állást. azt beszélik, hogy... || Ő valójában az alakot váltott/reinkarnálódott Piton; kirúgták a főiskoláról, és azért kényszerült a Roxfortba; nincs varázspálcája. A család apa || Edmund Oakley, aranyvérű, elhunyt (1989-ben 74 évesen) anya || Amanda Quinton, aranyvérű, elhunyt (1991-ben 75 évesen) testvérek || Dorothy Oakley, aranyvérű, elhunyt (1998-ban 49 évesen) feleség || Morgause Prewett, aranyvérű, elhunyt (1990-ben 33 évesen) gyermekek || Adrian Oakley, 13 éves, aranyvérű. A külső szemlélő számára a kapcsolatuk laza távolságtartáson és szülői szigoron alapszik, de Oakley professzor ennek ellenére is sokat foglalkozik a fia nevelésével. Családtörténet || Az Oakley család régi aranyvérű família, aminek tagjai szinte mind kiemelkedő tudósok vagy mágiakutatók voltak már generációk óta. Nem zárkóznak el a mugliktól teljesen, és bár nincsen rá egyértelmű adat, hogy voltak a családban, egy kétes tizennyolcadik századi adat és a huszadik században az aranyvérűség iránt tanúsított érdektelenség miatt nem kerültek fel a huszonnyolc család mellé. Az első háborút a család anélkül vészelte át, hogy oldalt kellett volna választania, és a második alatt, amikor Quennel volt a családfő, mindkét oldal felkeresését sikerült elutasítania- Dumbledorét nyíltan, Voldemortét átveréssel (megjátszotta, hogy valójában inkompetens csaló). Ennek köszönhetően a család megítélése nem olyan rossz, mint azoké a családoké, akik adtak halálfalókat Voldemort seregébe, de nem is egészen semleges, mert semmiféle segítséget nem nyújtottak a legyőzéséhez. A legújabb időkben is úgy tűnik, hogy a család a teljes semlegesség politikáját követi. Külsőségek magasság || 193 centiméter testalkat || átlagos szemszín || kék hajszín || barna (enyhén őszülő) kinézet || Oakley professzor szinte mindig fehér, laborköpenyre emlékeztető talárjában mutatkozik, aminek zsebeiben különböző méretű és formjú kémcsövek vannak különböző folyadékokkal, ezek közül több mozog, váltogatja a színét. Ez, és mindig szigorú tekintete, mély hangja és termete feszélyez szinte minden diákot a közelében, de hatással van egyes felnőttekre is. Szinte mindig tiszta, fehér ruhát visel, az arca viszont néha borostás. Tudás és karrier pálca típusa || Szilfa, sárkányszívizomhúr mag, 11 hüvelyk. Majdnem teljesen merev. végzettség || Roxfort: RAVASZ vizsgák: Bájitaltan- K Gyógynövénytan- K LLG- K SVK- K Bűbájtan- K Számmisztika- K
Mandragóra: Bájitalmester Medimágus Szak- Kiváló minősítés
foglalkozás || Bájitaltantanár a Roxfortban
varázslói ismeretek || Oakley professzor nagyon ritkán látható pálcával a kezében, olyannyira, hogy sokan nem is egészen biztosak benne, hogy van-e neki, de ettől függetlenül tehetséges a pálcás mágiában, és ha nem is legyőzhetetlen párbajozó, egyáltalán nem lenne könnyű dolga annak, aki harcolni akarna ellene. Az igazi erőssége természetesen a bájitaltanban rejlik, szinte bármit képes megcsinálni recepttel, és hibátlanul meg tudná csinálni a legtöbb RAVASZ szintű bájitalt akár fejből is. Különösen azokban gyakorlott, amiknek jelentőségük van a gyógyászatban. Emellett rendkívül ügyes kutató, több veszélyes betegségre és fertőzésre is talált már ellenszert, és vannak még ezeknél az ellenszereknél is ígéretesebb félkész projektjei. Hasonlóan jó gyógynövénytanban és legendás lények gondozásában, amik szorosan összefüggnek ezzel a területtel. Bár régóta nem volt rá szüksége, és az évek alatt fakult valamit a tudása, ért valamennyire a számmisztikához is. Egyéb avialany|| David Morissey
|