Mardekár vs. Hugrabug - Lelátók

Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések, nemi aktus a lelátó alatt - ide velük!

Úgy repülnek, mint a muglik,
Borzok hetese lehullik,
Kapitányuk összecsuklik,
Vereségbe belenyugszik.

Csapatukban sok a kislány,
Seprűjükön ott a csillám,
Azt hiszik, gyors, mint a villám,
Nem lesznek ezzel ranglistán.

Bajnok lesz hát a Mardekár,
Borzokra jár a szájkosár,
Sírni fognak, hogy jaj, de kár,
Nincs számukra reménysugár.

The Golden Bird and the Badger Girls

Roared the little badger girls,
thought they'll have the golden bird,
yet all finished shivering,
from the snakes of Slytherin.

Grow up, grow up, little huffla,
Dry your tears and don't be су́ка!

Poor badgers just weep and weep,
taste the fist that's made from steel.
An another one hits the floor,
at least now he has one ball.

Grow up, grow up, little huffla,
Dry your tears and don't be су́ка!

End up in our gentle clasp,
choked to shame with face in dust.
Fearful now from every hiss,
do not mind, just take a piss!

Stand up, stand up, little huffla,
Grow some balls and don't be су́ка!

Written by:
Snackers

Szurok-szurok

          Tehát eljött az a nap, mikor életemben először megnézem az iskola egyik kviddics meccsét, és ez pont az az alkalom, amikor végre láthatom szerelmem is játszani. Nem azon a bohókás módon, ahogy nálunk a kertben előadta Suzinak, hanem a komoly módon, mikor már tudod, hogy tétje is van neki. És nála nagyon nagy tétje van neki. Nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy az álmához vezető első lépcsőfokot megtette és bekerült a háza csapatába. Azonnal nem is esett le, hogy mit jelent ez tulajdonképpen.
          A többiekkel együtt indulok meg a stadion felé. A hangulat már az előcsarnokban magával ragad, és felveszem a tömeg ritmusát. Szám a fülemig ér, kicsit táncolva is lépkedek. Igyekszem egy jó helyen elhelyezkedni valahol a stadion közepe felé és az első sorban, hogy szerelmem és Clar is könnyen kiszúrhassanak. Igen, nekik fogok szurkolni, és tudom, hogy ez egyet jelent azzal, hogy a mardekárnak szurkolok, de ez nem érdekel. Játékot akarok látni, egy jó játékot, és erre minden esély meg van. A magasba lendítem a kezem, és ugrálni kezdek, hangosan kiabálni, amiért meg is kapom a morgást és fujjolást a hátam mögül.
          - Megőrültél? Egy rakás háztársad között a mardekárnak szurkolsz? Elment az… Igen, elment – bólogat egyértelműen. – Figyelj, legalább a meccs végéig bírd ki, aztán majd nyaljátok meg egymást, de addig csak mértékkel.
          Nem értek egyet barátnőmmel, de miután elhallgatok, a körülöttem állók is elhallgatnak. Nem mintha érdekelne, ettől még hangosan üvöltöm a két Edevane nevét felváltva, és magamat próbára téve még a cikeszt is keresni kezdem, de nem véletlenül nem az lettem a saját csapatomban. Sehol sem látom… hacsak… nem az egy hollóhátas fülbevalója lehet.
          - Elmegyek – jelentem ki egyszerűen és már indulok is lefelé a nézőtérről.
          Menet közben leveszem a talárom. A ruhám talán feltűnő lesz a földről, bár ez így veszélyes egy kicsit Cael számára. Végül nem is a pálya melletti részt választom, hanem egy kicsit odébb a domboldalt, ahova igyekszem felírni elég nagy betűkkel, hogy „Hajrá Cael!”. Azt hiszem, ez már látható és olvasható lesz így. Azt hiszem, ebbe már senki sem köthet bele. Óh, és majd’ elfelejtettem. Azt is gyorsan mellé vésem valahogyan, hogy „Hajrá Clar!” Szerintem másnap reggelre már nem fog látszani, de ha mégis, hát legyen. Legalább egész szezonra megcsináltam a szurkolói plakátomat.

Nem vagyok oda a kviddicsért.
Fura ez valakitől, akinek a nővére igazi rajongó, akit szinte le se lehet vakarni a seprűjéről. Persze örülök is, hogy bekerült a csapatába, nagyon is, de akkor is egy barbár és véres játék az egész. Meg a szabályokat se nagyon értem... De azért akkor is durva, hogy egy elbájolt vasgolyó csak úgy eltörheti bármelyik csontodat. Mire jó ez?
Messze nem a kedvenc szórakozásom a meccsek megnézése. De ettől még nekem is kötelességem az, hogy szurkoljak azoknak, akiket kedvelek. Persze a Mardekár csapatából aligha ismerek bárkit, Crewe három év után se nagyon beszél velem, bár nem feltétlenül nem kedvelem. De a háztársaimnak a tőlem fakadó legnagyobb lelkesedéssek szurkolok, meg tapsolok, amikor végre gólt lőnek a viperák karikájába. Tisztára megérdemlik, elég csúnya és önző dolgokat mondanak rólunk, szurkolás címszó alatt. Például hogy minden hugrabugos játékos kislány, ami nem is igaz. És ennyit még én is értek oroszul, amit ők versbe foglaltak. Nem éri felvágni amúgy sem azzal, hogy ők kaptak külföldi diákokat a saját házukba, mi pedig nem. Amikor pedig az idő eljön, együtt kártálom a többiekkel a Hugrabug kis versecskéjét. Jó lenne, ha kapnának egy kis biztatást. A legfontosabb persze, hogy ne essen bajuk semmi... Különben ki eszi meg azt a sok sütit, ami a klubhelyiségben vár minket?

Szívünk dobogja hevesen,
Hogy mi vagyunk a jobbak,
A győzelemért küzdjetek,
A szitkok így lekopnak.

Színünk sárga és fekete,
Jöjjön szél, földrengés,
Borzalmas nagy szeretet,
Szurkolunk, lesz nagy nyüzsgés.

million hearts of a million people.

+18

        Én tényleg kurvára telibe fosom, hogy nekem kinek kellene szurkolnom ha egyszer nem is mi játszunk, a sok idiótának meg felmutattam a középső ujjamat reggelinél, mert az én anyámat már, hogy arra a lelátóra fogok állni, ahová akarok. Cifra faszom a seggetekbe, nektek soha semmi nem elég jó, bezzeg ha ellenünk mennének a borzok, őket vegzálnátok, most meg hirtelen mindenki szerelmes beléjük... Engem idén nem érdekel a kviddics, mivel a válogatón valamelyik idióta közölte, hogy fejbevágtam az ütővel és hiába mondtam, hogy ha én megcsaplak vele, még anyád is érezné, meg egyébként is, ez a dolgom, csak most nem a gurkó kapott el, szóval idén sem vagyok csapattag. Nem is tudják, mit vesztettek velem.
        - Ez is olyan, mint a szex. Csinálni jobb, mint nézni. - könyökölök a lelátó szélére Mattie mellett állva - Jó, látom, hogy nem repül szarul egyik Edevane sem, de tényleg meg akarod várni az egészet? És ha a szlovákok azalatt felrobbantják az iskolát?!
        Ezt persze nem halkan közlöm vele, hanem ÜVÖLTÖK MINT A SAKÁL, mert körülöttem mindenki visong, és hát faszom, valahogy túl kell őket szárnyalnom ha beszélgetni akarok a.. mondjuk, hogy barátommal. Mondjuk, hogy haverommal. Leszarom, mások minek nevezik, nem az ő dolguk. Visszafordulok a pálya felé, bágyadtan megemelem a satnya kis zöld-ezüst zászlót a kezemben, amit valamelyik túl sok szabadidővel rendelkező nyomta a kezembe, aztán megvakarom a combomat vele. Hát, nagyjából ennyire érdekel ez az egész most. Ha nem játszhatok, akkor kapjátok be. Irigykedve nézem Everfent a seprűjén, meg a többi szerencsés idiótát, és megfogadom, hogy ha kell, jövőre elásom Balmoralt, de én is benne leszek a csapatban.
        - Hé, nézd Alexet! - bökdösöm oldalba Mattet a zászlóval - Egész diszkrét, azt hittem kivonul a barátnőivel szurkolni. Mondtam neki, hogy ne álljon be a nyomorékok közé, de doszt beszaladt a faszerdőbe nyitott szájjal.. tudod, ilyenkor kurvára utálom a házak közötti faszkodást. Nem volt még elég tavaly meg a bolgárokkal? Mindegy, szar az egész, nem megyünk inkább dugni? A lelátó alatt pont jó.
        Egyszer hallottam egy pletykát arról, hogy Vulkanov oda viszi a lánykákat a meccsek után, bár volt olyan változat is, ahol egyszerre többet. Hát faszom se tudja, most nyilván lefoglalja inkább a csapata meg a fairplay, kicsit átengedheti a helyet valami értelmesebbre.
        - Ha kikapunk, legalább emlékezetes volt, ha meg nyerünk, akkor előre ünnepeltünk. - vigyorgok hátrafelé már a lépcsőkön - Basszuk el az időt, a jövőhétre még úgysem kaptam büntetőmunkát.

Mi a jó a kviddicsben? - Ezzel a címmel hallgatom Mr. Lutece előadását már azóta, hogy valami hihetetlen, meg nem érthető, logikátlan csoda által sikerült meggyőzniük, hogy menjek ki a lelátókra szurkolni ahelyett, hogy értelmes dolgokkal foglalkoznék.
Életemben egyetlen kviddics meccset láttam, Hollandiában, valami helyi csapatokét, még gyerekkoromban. Végtelenül unalmasnak tartottam, hogy nekem ott kell ülnöm, és néznem, amint labdákat kergetnek meg ütögetnek, pedig elméletileg születésnapi ajándék volt anyámék ismerősétől a meccs. Szerinte ugyanis egy fiút a sportok kellene, hogy érdekeljék, és egyáltalán nem egészséges, hogy a könyveim felett gubbasztok... Elég pedig rám nézni, nem nehéz megállapítani, hogy cseppet sem zaklat fel, mikor melyik csapat nyer, vagy mi lenne az egészséges. Inkább az a félő, hogy a sok üléstől izomsorvadásom lesz egyszer.
- Csak azt az egyet magyarázza meg, kérem... - folytatom rövidre nyúlt vitámat Leonnal. Pedig ő az, akiben a leginkább bíztam, hogy megérti majd, miért hagy hidegen az egész. Igaz, a kis, sárga zászló ott van a kezemben. Elvégre nem lehetett nemet mondani Merelnek, amikor az egyik óra után odajött hozzám, az asztalomra tette a zászlót, és megkért, hogy majd neki és nekik szurkoljak. Innen persze esélytelen, hogy a sok repkedő gyerek között meg tudjam mondani, melyikük is ők. Nem, most nem hoztam szemüveget, de ha tudom, ennyire unalmas lesz, biztos hozom, és valami olvasnivalót is. Így viszont csak fogdoshatom a hugrabugos mini zászlót, mintha egyébként tényleg jobban játszanának tőle. Semmi értelme. Mitől teljesítenek jobban, ha lengetem? Elterelem vele a karikásuk figyelmét? Vagy hogy is van ez?
- Hogy miért élvezi bárki is azt, hogy láthatja más csontjait törni? Micsoda barbárság... - mutatok a levegőben felfelé, amikor valakit egyenesen fejen talál egy nagy vasgolyó. Szörnyű játék, és az embereknek ez még tetszik is? Mindegy is. Csak tapsolok, amikor mások is, s inkább a 9X9-es rubik kockámmal szórakozom. Sokkal izgalmasabb kockás mintát alkotni rá.

           Azt hiszem, a lehető legrosszabb dolgot fogom elkövetni. Tanárként pártatlannak kéne lennem, de szívem annyira a saját házam felé húz, hogy igen, fel fogom vállalni, hogy a Mardekárnak szurkolok. Mikor megyek kifelé a kastélyból, már érzem, hogy ezúttal teljesen más lesz a légkör. Újra érzem azt, amit annakidején is, de most valahogy mégis más érzés az egész. Elvegyülök a mardekárosok nézőtere felé menő sereglet között. Odabiccentek néhány diáknak, és büszkén teszem fel, még a saját sálamat. Igaz, már nagyon megkopott, és néhol talán meg is kéne foltozni, de akkor is az enyém.
          - Nos, emberek, akkor had halljam a csapat szurkolói buzdítását!
          Ugyan még el sem kezdődött a meccs, de szeretném, ha mi lennénk a leghangosabbak a lelátókon. Bármit megadnék azért, ha a tanári pályafutásom alatt látott első kviddicsmeccset mindjárt a mardekár nyerné. Akkor meghívnám Vulkanovot egy italra, vagy egy vacsorára. Hmm… a hazájának konyhájában nem vagyok annyira otthon, de akkor majd körbenézek egy keveset, és be is kell… Áh, minek gondolkodok rajta, hiszen még csak most kezdődött a meccs.
          - Hajrá! – üvöltöm teli torokból, magamhoz veszek egy zászlót is, és lengetni kezdem.
          Azt hiszem, pont eléggé elragad a hév a szurkolással, a hangom is kezd elmenni, illetve berekedni. Legutóbb egy koncerten jártam így. Megállok egy pillanatra, végignézek a stadionon, és rájövök, hogy lényegében akár győzünk, akár nem, én már nyertem egy csodálatos élményt. Biztos még két nap múlva is erről fogok gondolkodni, a ritmusnak megfelelően lépek, és… hmm… na, majd valami mást is kitalálok majd, de azt csak akkor, ha már meg van a ház- és kviddicskupa is. Addig meg…
          - Hajrá Mardekár!

Je vois le chaos en dessous - encore

     Habár soha nem voltam igazán komoly rajongója ennek a sportnak, melyben ügyetlennek is bizonyultam a látomásaim miatt már korán, most fontosnak tartottam, hogy jelen legyek az iskola első mérkőzésén, habár természetesen a tanároknak fenntartott emelvényen foglalok helyett Jimmy mellett. Nem hittem volna, hogy egyszer érvelnem kell valami olyasmi mellett, amiről magam sem vagyok meggyőződve, de kötelességünk képviseltetni magunkat, és bizonyára a diákok is jónéven veszik a jelenlétünket. A folyamatosan felugráló Ms. Dalton árnyékában ülve úgyis eltörpülünk, a hangerejét pedig gyanítom, egy sikítószellem sem tudná meghaladni, így nyugodtan beszélgethetünk, még ha szokatlan is a helyszín erre.
      - Nos, mint tudod, a sportnak számos pozitív hatása ismert, mind az azt űzők mind a közönség tekintetében. - még eszembe jut, a nővérem mennyivel meggyőzőbb lehetne ebben a szerepben, de nem törődhetek most ezzel - ... tehát ez mind, cseppet sem elhanyagolható a morálra gyakorolt hatása. Panem et circenses.
      Nem vagyok benne biztos, hogy a lelkesítőnek szánt beszédem elérte a hatást, de én magam sem égek éppen forradalmi lázban az előttünk zajló küzdelem miatt. Bőven elég meglepő volt Jimmy kezében a hugrabugot éltető kis jelkép, bár az én kezembe is nyomtak egyet a fekete-sárga színeiben. Felteszem, minden kollégánk így járt, fel-feltűnik a zászló közöttünk, de nyíltan állást foglalni természetesen csak az a pofátlan Fawcett mert, aki úgy feszít a mardekárosok között, mint egy bukott diák, és megint tetszeleg a hamis fiatalság álcájában. Inkább el is fordulok tőle egy megvető pillantás kíséretében, és kikerülöm Ms. Dalton ismét félelmetesen pontos intését, ami majdnem az arcom közepén ér véget.
      - Tudja mit? Feladom. Én sem értem, mit keresünk itt, de másoknak biztosan jólesik, így maradjunk ennyiben. - zárom rövidre a monológom, teret adok ismét lelkes kollégánk levegőbe történő bokszolásának, amivel egy szerinte szépen kivitelezett támadást éltet, és inkább Jimmy kockájára fordítom a figyelmem, amíg véget nem ér a játék körülöttünk.