Akták

....s ím, a tanítvány elfordult mesterétől. Feljegyzések egy távoli iskola távoli professzorától.

Persze, nem állt szándékomban kétes családhírük miatt megbélyegezni egy diákot. Mert ugyanis mind a Romanovna, a Mallouse, és a Møvrede család általam oktatott tagjairól el lehet mondani, hogy nem csupán szerencsés helyre születtek, ami gyakorta arroganciát és fösvényt követel a legnagyobb aranyvérű családok sarjaitól, hanem még tehetségesek is. Bár való igaz, csupán szempont kérdése, szerencsés dolog-e a méltán hírhedt Anastasija Romanovna unokájának születni.
Többjüket okítottam már. A diák családjából valóakat, s hajdani szövetségeseik sarjaikat egyaránt, s alapjába véve mindannyiuknak megvan a maga ajándéka. Azonban egyiküknek sincs akkora adottsága a bájitalok mesterségéhez, mint a fentebb nevezett, ifjú Hagennek. Elég csak a Møvrede ikrekre gondolnom. Már az első órámon felfigyeltem rá. Precíz, pontos, kíváncsi, s képes volt a jó kérdéseket feltenni. Megmozgatott bennem valamit.
Más kollégáim óva intenek tőle, szerintük ugyanis nem mocskolhatnám be jó híremet azzal, hogy külön figyelmet fordítok egy Romanovnára. Még Karkarov maga sem szívleli őket. Én azonban nem látok mást, mint egy kisfiút. Egy kisfiút, akiben tehetség van, s elszánt kíváncsiság. Úgy döntöttem, nem hallgatok az intő szavakra. Hiszen mi köze lehet neki és nekik őseik bűneihez? Botor dolog azt kövezni, akinek még csak a gondolata sem létezett az Árulások Idején.

Jelen aktákat a csoportom azon tagjáról vezetem, akihez a legnagyobb reményeim fűznek.

Képességei hamar meggyőztek róla, hogy érdemes vele foglalkoznom. A Durmstrang történelmében először avattam be egy elsőévest az alkímiába. Hamarosan ugyanis a privát alkímia szakkörömön jeleskedhetett.
Egyébiránt hallgatag, magának való fiú. Nehezen lehet vele beszélni, akár csak a leghétköznapibb dolgokról is. Hozzátenném, hogy a hírhedt családok többi leszármazottjával sem kommunikál, pedig a Møvrede ikrek osztálytársai. Egyedül húgával lehet jobb kapcsolata, láthatóan csak felé hajlandó nyitni. A tananyagon kívül érdemlegesen nem sikerült szót váltanom vele. A szabályokat tiszteli, a házirendet betartja, magatartása példás. Mindehhez valószínűleg köze van ahhoz, hogy diáktársai körében nem nyert pozitív fogadtatást jelenléte.
Gyanítom, többször fizikailag is bántalmazhatják. Nem egyedüli eset ez az iskolában, emlékszem még diák éveimre, nincsenek illúzióim, azonban mi valljuk azt, hogy a nézeteltéréseket a diákoknak maguk közt kell elintézniük. Persze, hacsak nem fajul komoly tettlegességig a dolog, addig nem avatkozunk közbe. Romanovna úrfi azonban nem jelezte számomra, vagy osztályvezető tanára számára, hogy attrocitások érnék. Bár úgy gondolom, Rovlsson professzor különben sem ártaná bele magát ezekbe a konfliktusokba. Ő még mindig magát az Antikrisztust látja ezekben a gyerekekben. Talán téved, talán igaza lehet. De mit tehetnék? Megkedveltem. Ritka az ilyen kincs, kár lenne, ha tehetségét elpazarolná.

 A minap megpróbáltam beszélni vele. Felvetettem számára, hogy érdemes komolyabban is foglalkoznia az alkímia tudományával. Testvére betegsége olybá tűnik, kellő motiváció, hogy a medimágia bizonyos területei felé egyengessem útját. A hemofília rettenetes kór, még a ma ismert módszerek is kevesek hozzá, hogy biztonságos életet, sőt, gyógymódot garantálhassunk a szenvedőknek. De ahogyan a lélek maga, így az orvostudomány is fejlődik.
Mindezek ellenére éreztem a visszakozást az ifjú Romanovna felől. A laikus elme azt gondolná, önbizalomhiány, én mégis úgy hiszem, többről lehet szó. Azzal tiltakozott, hogy úgy sem engednék, ezzel foglalatoskodjon. Nem sikerült igazán mélyen belemennem a dolgokba, viszont az bizonyos, hogy nem áll stabil lábakon a kapcsolata szüleivel. Talán egyszer majd megértem.
Mindenesetre a holnapi foglalkozáson bevezetem a Secretum Secretorumba. Nehéz feladat ez egy ilyen korú gyerek számára, de talán sikerül megmozgatnom benne valamit.

Múlt héten különös, ám cseppet sem szokatlan jelenségnek lehettem szemtanúja.
A Romanovna páros általam fokozottan felügyelt tagja az étkezések alkalmával jobbára kerüli társait. Jól ismerem a szituációt, a Durmsrangban mindig is farkastörvények uralkodtak. Ezeket pedig, amikor hasonló korú voltam, mint Hagen, én is megsínylettem - noha közel sem értek olyan atrocitások, mint ami aznap megesett. Az emberi lélek legsötétebb bugyraiból tör elő az elfogadás és megfelelés iránti elkeseredett vágy, ami ezáltal embertelen dolgokra motiválhat. Nem ritka, valakit hiányosságaiért, vagy éppen azok hiányáért kiközösítenek, megaláznak. A presztízs kérdése a diákok körében jobbára fontosabb, mint eredményeik, követeljünk hát tőlük bármit.
Ezúttal is elvonultan étkezett testvérével, de még a tanári kar tagjait is meglepte, amikor az a finn fiú, Asbjorn melléült. Pedig ha valakik megsínylették a Nagyobb Jó érdekéből adódó, akkoriban járulékos veszteségeknek nevezett károkat, akkor ez az ő családjuk.
Örültem. Szívből örültem neki, hogy megpróbálják áttörni a történelem falait, s leküzdeni az előítéleteket. Az új generáció miért is kéne, hogy sínylődjön nagyanyáik és nagyapáik bűneiért? Csupán a primitív emberek gondolják ezt így.
S akkor, sajnos azt kell mondjam, kollégáim is mindannyian primitívek. Egytől, mind.
Az eset részleteit nem tudom rekonstruálni, hiszen épp egy komoly diskurzust folytattam a mélyen tisztelt Ragozin professzorral a neoplatonizmusról, mikoris elharsant a lábbilincselő átok neve. Mire felfogtam, mi történik, a Romanovnát osztálytársai mind fizikailag, mind verbálisan bántalmazták - nyilvánvalóan Asbjornnal az élen.
Ahogyan tanári kollégáimra néztem, egyesek még kuncogtak is az egészen. Nem szívesen avatkozunk be a diákok dolgaiba, de a fegyelmet megköveteljük. Mélységesen felháborít, hogy mindezt az egész tanári kar szeme láttára voltak képesek megtenni. A lányt nem bántották, tehát tökéletesen tisztában voltak vele, mit tesznek, és mik a következményei. A betegsége cseppet sem szórakozás tárgya. Törékeny virágszál csupán, de attól tartok, bármikor eljöhet a pillanat, amikor már ő is a bántalmazások célpontja lehet.
Úgy döntöttem, nem hallgatok tovább a kollégáim javaslataira. A mai napon tehát külön foglalkozásra hívtam őt. Az itt töltött, néhány hónap alatt látványosan lefogyott, pöttöm, bizalmatlan, szerencsétlen fiú vált belőle. Én mégis azt hiszem, hogy foglalkozni érdemes vele. Tanári karrierem alatt tíz évente csak egyszer találok ilyen tehetséges diákot, aki ennyire fogékony a tantárgyaimra. Komoly jövő állhat előtte, nem érdemes elvesztegetni a tehetségét.