Esmé Fawcett

ESMÉ FAWCETT

Mottó

A világ tele van színekkel!

   Alapok

jelszó || "Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az."
Így ejtsd a nevemet || Eszmé Fószet
Nem || Nő
Születési hely, idő || 1980. május 30, Waterford (Írország)
Horoszkóp || Ikrek
Kor || 18
Vér || Félvér
Munkahely || Gyakornok a Kalamáris kiadónál

   A múlt

   Egy újabb fénykép, egy újabb emlék bukkan elő a költöztető dobozból. Eredetileg úgy volt, hogy kollégista leszek, de apu és anyu úgy döntöttek, hogy a terveimnek jobban megfelel, ha saját lakást kapok. Persze nem ingyen, de a részletekbe még nem lettem beavatva. Viszont a fenntartását már rám bízták, és már ki is találtam, hogyan fogom ezt megoldani. Most pont az értesítő baglyot várom, hogy ha kell, akkor még időben tudjak lépni másik irányba, de úgy gondolom, hogy nagyszerűen sikerült az elbeszélgetésem a Kalamáris kiadóban. Korábban még remélni sem mertem, hogy egy ehhez hasonló helyen fogok dolgozni, és bár még semmi sem biztos, azért reménykedem benne.
   Úgy egy hete történt, akkor még nem tudtam, hova fogok költözni Southamptonon belül. A városban biztos voltam, tökéletes hely egy művész palántának, bár anyu nem örült neki, ő azt hitte közelebb lakom majd hozzá; viszont bennem valahol mindig is ott volt, hogy szeretnék távol lenni tőlük. A végső döntésem pillanatában még a sikeres főiskolai felvételemről értesítő baglyot is éppen csak megkaptam, de már tudtam, hogy mit akarok a jövőmben, és lényegében a két tervemnek semmi köze sem volt egymáshoz. Fogtam egy pergament és pennát, leírtam rá mindent, amit érdemes tudni rólam fiatal korom ellenére, és készítettem néhány referencia rajzot is, majd ezeket a hónom alá kapva elmentem egy már előre megbeszélt találkozóra. Azt nem tudom, hogy akivel beszéltem végül milyen szerepet tölt be a kiadónál, de szerintem a felettesem lehet. Majd akkor, ha felvesznek. Akkor ott úgy éreztem, hogy minden rendben megy, sikerült eladnom magam, a rajzaim is segítettek, de amint kiléptem az épületből, elbizonytalanodtam. Anyu ezt meg is jegyezte mikor hazaértem, de igyekeztem azzal terelni a témát, hogy nem akarok a medve bőrére inni előre, lépésről-lépésre haladjunk.
   Ez így is történt, végül a lakás keresésre kezdtem koncentrálni, így találtam meg ezt a tetőtéri kis kuckót. Pont olyan, amiről mindig is álmodtam. Leveszem az egyik már korábban kitett képet a polcomról és végigsimítok apu arcképén. Már amennyire a mozgás miatt lehetséges. Ő már nem érhette meg ezt a pillanatot. A háborúban esett el, még nagyon az elején és máig tisztázatlan körülmények között. Csak annyit tudok róla, hogy elment elintézni a Minisztériumba valamit, onnan még küldött egy baglyot, hogy induljunk el a nagypapához nélküle, majd jön utánunk, de többé nem jött hír felőle. Az auror, aki akkor eljött hozzánk, hogy közölje a rossz hírt, azt hiszem már szintén nem él, de ez már akkor is furcsa volt, így visszagondolva pedig még inkább az. Anyunak és nekem akkor nem volt sok időnk a gyászra, igyekeztünk meghúzni magunkat. Én addig, amíg vissza nem megyek az iskolába, anyu pedig tovább is. Akkor mondta, hogy szeretné, ha apám emlékének megfelelően élnék, és ezért is segített hozzá végül ehhez a lakáshoz. Már negyedéves koromban tudtam, hogy mit is akarok, így nem érte szüleimet meglepetésként, mikor ötödévem végén meglátták az RBF eredményeim, és meghallották milyen tárgyakból szeretnék R.A.V.A.SZ.-t tenni. Lerakom a képet, és a papírjaim tartójából kiveszek egy lapot és ceruzákat. Lekuporodom a kupi közepére, nekitámaszkodom a falnak, és rajzolni kezdek.
   Annyit mesélték már el a szüleim a találkozásukat, hogy akár meg is tudnám örökíteni milyen lehetett, de most inkább nem térnék ki rá. Viszont volt egy érdekes vitájuk a nevemmel kapcsolatban. Apu mindenképpen ragaszkodott a hazájának megfelelőhöz, valamilyen különleges ír névhez. Anyu viszont a mediterrán kultúrát szereti jobban, ennek megfelelően akart választani. Valamilyen különleges franciás vagy olaszos hangzásút. Azt tudom, hogy már megszülettem néhány napja, mikor még mindig nem tudták eldönteni, de mivel apu belátta, hogy nem élhetek név nélkül, és véletlenül sikerült az egyik kedvenc helyén megszületnem, inkább engedett. Az egyik kedvenc helye: Waterford. Anyu és apu a nagymamám házában nyaraltak éppen, mikor úgy döntöttem, hogy ki akarok bújni végre. Lassan alakulnak a vonalak, a körök, ennek köszönhetően elkezd kitűnni a város neve a papíron különböző az írekre jellemző motívumokkal karöltve. Végül el is készül, de nem vagyok teljesen megelégedve vele. Összegyűröm, hogy aztán kiegyenesítsem. Már amennyire lehetséges. Általában nem teszem tönkre a saját rajzaim, ma mégsem tudok ránézni egyikre sem.
   Leteszem a lapot a földre, és fogok egy másikat. Ezúttal egy nagyon is ismerős arcot kezdek el felvázolni. Apuét. A szüleim kapcsolata, ha nem is volt tökéletesnek mondható, mindenképpen harmonikus volt annyira, hogy gyerekként ne vegyem észre a problémákat. Mert problémák mindig is voltak, csak szerencsére ez nem ment a házasságuk rovására. Apu aurorként sokszor volt távol tőlünk, de amikor nem, minden percét velünk töltötte. Még tizenegy éves korom előtt bejártam a Királyságot és Írországot. Anyu révén eljutottam Franciaországba és Spanyolországba is néhány helyre. Mégis az egyik legkedvesebb emlékem az, mikor az unokatesómmal voltunk Olaszországban az ő rokonainál. De ez később volt már, a Roxfort alatt. Visszatérve a gyerekkoromhoz. Apu családja nagy volt, hiszen három tesója volt, akikből sajnos a legkisebb öccsével nagyon sokáig nem is találkoztunk, és beszélni sem beszéltek róla. Még emlékszem arra a karácsonyra, mikor kivételesen csak Timothy nagypapa jött el hozzánk, és nem egy nagy családi karácsonyozás volt. Akkor hallottam először őket erről beszélni, de amint megláttak, abbahagyták és inkább rám figyeltek. Akkor csak arra a fél pillanatra volt furcsa, meg is akartam kérdezni, hogy kiről van szó, de utána élveztem, hogy a központban lehetek és a hat éves énemnek nem is kellett ennél több a felejtéshez. Nem is gondoltam erre az egészre jó sokáig. A karácsonyok sorban elmúltak, és megkaptam a levelemet a Roxfortból. Anyunak és apunak is csillogott a szeme a büszkeségtől. Egészen eddig ugyanolyan iskolába és óvodába jártam, mint bármelyik másik hasonló korú mugli, és néhány szintén kis boszorkány vagy varázsló. Igaz, az utazgatások miatt kicsivel többet hiányoztam, de mind a két időtöltést imádtam akkor csinálni. A szüleim azt hitték, hogy nehéz lesz majd az átállás a két iskolatípus között, de tévedtek. Addig sem volt gond, hogy összeegyeztethessem a családom varázs képességét a mugli gyerekek varázsmentességével. Hogy tényleg nem volt gond az átállásnál a háztársaimnak is köszönhettem. Igyekeztem a lehető legtöbb emberrel jó viszonyt kialakítani, vagy legalábbis nem konfliktusba keveredni, ami azért nehéz volt néha.
   Elrakom a képet apuról, és egy másik rajzba fogok bele. Ezen a barátnőimet kezdem megörökíteni, és természetesen Syrent. A pillanat, mikor odahívnak a süveghez az egyik legjobb volt a Roxfortban töltött időm alatt. Nem volt meglepetés, hogy a mardekárba kerültem, hiszen a családom jó része oda került, anyu kivételével, aki griffendéles volt. És az unokatestvérem, aki nem kis meglepetésünkre a hugrabugba került. Valahol élt bennem egy apró félelem, hogy egyedül leszek, de szerencsére nem. Így utólag belátom, hogy felesleges volt ez a félelmem. Hogy ennek vagy másnak köszönhető-e, nem tudom, de könnyű volt az indulás, nem éreztem magam annyira egyedül az unokahúgom mellett, de hamar elsodródtunk egymástól. Nem annyira, hogy ne legyen rá időm, mert ha szüksége volt rám, vagy nekem rá, akkor mindig megtaláltuk az alkalmat, hogy kicsit együtt legyünk.
   Lerakom ezt a képet is, bár még nincs kész teljesen, de nem akarom, hogy arra a sorsra jusson, mint első rajzom. Ez túl szép emlék ahhoz. Inkább előveszem a következő papírt, és kihegyezem a ceruzámat, hogy belefoghassak a következőbe, ami az első évem végét ábrázolja majd, ahogy leszállok a vonatról otthon. De addig is történt néhány dolog, amiről csak szóbeszédeket lehetett hallani. Még Dumbledore professzor rejtélyes beszéde a búcsú vacsorán se igazolt bennem semmit a pletykákkal kapcsolatban. Viszont nem is foglalkoztam vele, boldog voltam, hogy újra láthatom apuékat, rengeteg mesélni valóm volt a barátaimról, a kastélyról, és mindenről, amiről igazából ők is tudtak, hiszen megjárták az iskolát.
   Lerakom a lapot, és előveszem az újabbat. Ezen a következő nyár képeit kezdem megörökíteni, amolyan képregény formában. Apuval töltöttünk el pár napot Waterfordban. Annak ellenére, hogy titkoltam előle a második évem alatti történteket, mindenről tudott, és ellátott némi jótanáccsal is a következő évre vonatkozóan.
   - Ígérd meg, hogy nem mész majd sehova sem egyedül.
   - Megígérem, de miért?
   A mély hallgatásából tudtam, hogy valami olyasmiről van szó, amiről vagy nem akar vagy nem tud beszélni. Még mindig érzem magamon az ölelését, és ahogy próbált kicsit esetlen módon megnyugtatni, hogy bármi történjék is, biztos, hogy minden rendben lesz. Bárcsak most hangja is lenne a rajzomnak vagy a képnek fenn a polcon, akkor újra hallhatnám azokat a megnyugtató szavakat. Az utolsó képkockára sikerül odarajzolnom anyát is, akivel eddig ugyan jó volt a viszonyom, de nem éreztem olyan közel magamhoz. Viszont ekkor történt valami, mert hosszan öleltem, mikor negyedik elején felszálltam a vonatra. Eddig sok időt töltöttem apuval, és ugyan sokat töltöttem anyával is, de a kettő nem volt ugyanaz. Tizennégy éves voltam, már elkezdtek érdekelni a fiúk, és talán ez volt az a pont, ami miatt megváltozott a kapcsolatunk.
   - Ne csinálj ostobaságot! – súgta a fülembe búcsúzásként, és nem értettem, hogy miért.
   Persze így utólag rá lehetne fogni, hogy azért, mert tisztában volt vele, milyen folyamatokon megyek keresztül biológiailag, de talán csak annyi volt, hogy aggódott a lányáért, elvégre az első három évem nem volt teljesen zökkenőmentes. Valamiért azóta sem mertem megkérdezni, hogy mire gondolt a peronon állva. Aztán elérkezett a bál, és a forgatag, a zene és nem is tudom micsoda még, de a partneremmel egy hollóhátas fiúval, aki elkísért az estélyre úgy gondoltuk, hogy jó lenne kipróbálni a Beuxbatons hintóit. Hogy szerencse vagy szerencsétlenség, mostanra nem tudom eldönteni, de Piton professzor felbukkanása megzavart minket, aminek akkor nagyon nem örültem több okból sem, de ebből csak az egyik volt az, hogy így megakadályozott valamit, amit azóta talán megbántam volna. Ugyanis utána egy ideig került ez a fiú, és sokáig nem tudtam eldönteni, miért. Pont ezért kerültem a környezetem férfi tagjait, amikor csak tudtam, de szerencsére január végére már elmúlt a zavarom, mikorra jött a második próba ideje.
   Előkapok egy papírt, és rajzolni kezdem a vízben álló lelátókat. Igaz, hogy nem sokat láttunk magából a próbából, mégis jó volt ott ülni. A hajamba belekapott a szél, és a friss levegő megnyugtatott egy kicsit. Más érzés volt, mint csak simán átsétálni az üvegházakhoz. Innentől kezdve pedig az év többi része hamar elment, mintha nem is létezett volna. Csupán egy dolog volt, ami miatt azt kívántam bárcsak álmodnék. Az utolsó próbán történtekről szerettem volna azt gondolni, hogy álmodom. Kiesik a ceruza a kezemből, a papír leesik a földre. Lehunyom a szemem, majd mikor kinyitom, a házunk teraszán ülök apuék velem szemben, előttem pedig egy fagyis kehely.
   - Kincsem, tudom, hogy ismerted azt a fiút, és a halál…
   - Vanda, ne így. – Apu kevésbé bánt jól a szavakkal, mégis ő volt az, aki megnyugtatott. – Esmé, a halál… - Itt kicsit elmosolyodtam.
   - Apa, anya, nem nyolc éves vagyok, aki nem érti mi történt. – Megfogtam a kanalam, és kivettem egy adagot a jéghegyből. – Látásból ismertem Cedricet. Sajnálom, hogy meghalt, és remélem, hogy nem lesz több ilyen verseny.
   Anyuék összenéztek, én pedig mosolyogtam. Mosolyogtam, mint mindig mikor olyan téma került elő, amiről nem akartam beszélni. Inkább ráfogtam, hogy jól vagyok, csak lépjünk tovább. Mindig.
   Újra felemelem a fejem, ezúttal már a jelenben, és letörlöm az arcomról azt a pár könnycseppet, ami előbukott a gondolat hatására. Cedric és apa egy emlékben egy olyan pillanat, amiről nem gondoltam, hogy valaha fel fogom idézni. Lenézek a leesett lapra, de nem csinálok vele semmit, kicsit talán eltolom magamtól, megtörlöm még egyszer az arcom, majd magamhoz veszem a ceruzámat és egy következő papírt. Ezen a következő évet akarnám megörökíteni, de akármennyi jó gondolatot is próbálok összeszedni, a kezem abban a pillanatban remegni kezd, hogy közelítem a papír felé. Umbridge terrorja, még akkor is mély nyomot hagyott bennem, ha közvetlenül csupán egyszer volt hozzá szerencsém. Akkor sem tudtam, hogy miért kért fel egy látogatásra az irodájában, és most sem. Addigi szokásom, miszerint nem keresem a bajt, és igyekszem meghúzni magam úgy, hogy azért eléggé legyek szem előtt, nem volt hatással a rendeleteire, szabályaira, és semmire, ami őt érintené. Legalábbis legjobb tudomásom szerint, de lehetséges, hogy volt valaki, akinek szúrtam a szemét. Ezt már sohasem fogom megtudni. A lényeg, hogy ebben az évben szinte elvesztettem a motivációm, és a képzelőerőm is, a múzsáim elhagytak, csupán néhány alkalom volt, mikor hajlandóságot mutattak a felbukkanásra.
Gondolatban tovább haladok az idővonalon, és pont ezért sikerül is kézremegés nélkül közelednem a papírhoz. Egy nyári emlék, ami talán az utolsó boldog családi emlék. Gyorsan jár a kezem, így pillanatok alatt felvázolom a kis tengerparti faházat, ahol még egy utolsót nyaraltunk a szüleimmel. Akkor még azt hittem, hogy minden rendben van, holott ők már tudták, hogy nincs semmi sem rendben.
   - Kincsem, vigyázz magadra, jó? Akármi is történik, akármit is hallasz, csak arra figyelj, hogy ne kerülj bajba.
   - Anyu, eddig sem kerültem bajba. Miért sodródnék pont most abba?
   - Tudjuk, de szeretnénk, ha minden rendben lenne, és szeretnénk úgy visszaengedni az iskolába, hogy biztonságban vagy.
   - Apa, a Roxfortnál biztonságosabb hely nincs, ezt te mondtad mindig. – Belekanalazok a fagyimba, ami valamiért most nem olyan finom, mint néhány évvel ezelőtt. – Amíg ott vagyok, nem érhet semmi baj. Apa, anya – igyekeztem mind a kettejükre nézni – Minden rendben van velem, nem kell aggódnotok.
   Láttam rajtuk, hogy nem győztem meg őket, de mosolyogtam egyet, mert tényleg minden rendben volt. Legalábbis a következő év végéig, amikor már szándékosan se tudtam volna figyelmen kívül hagyni a világban zajló eseményeket. Újra kihullanak a kezemből a rajzeszközeim. Dumbledore professzor halála volt az első olyan pont az életemben, mikor akár akartam, akár nem, fel kellett nőnöm. Felnőni egy olyan világ küszöbén, ahol nem várt más ránk csak félelem, aggódás és reménytelenség. Legalábbis akkor így éreztem, és igazam is lett. Bár, minden nap igyekeztem úgy tenni, mintha minden a normális kerékvágásban menne, tudtam, hogy nem sokáig fogom tudni megjátszani. Apu és anyu is tartotta magát, ahogy én is igyekeztem miattuk. Aztán a vonatnál a barátaim és iskolatársaim miatt. Hogy mi várt ránk, arról akkor még fogalmam se volt.
   Ülök a szobámban, nézem az eddigi rajzaim apáról, a szülővárosomról, a barátaimról és rá kell jönnöm, hogy a háború sokkal jobban megváltoztatott, mint gondoltam. Apu eltűnését máig nem tudtam igazán feldolgozni, ezért járok pszichológushoz. Anyunak nem szóltam róla, ő azt hiszi, hogy randizgatok. Az órámra nézek, a pakolás miatt elfelejtettem, hogy időpontom van hozzá, lassan indulnom kéne hozzá. Felállok a földről, és körbenézek a kupin. Nem tudom, hogyan éltem túl az utolsó évem a Roxfortban, és erre csak most jövök rá, mert a helyiség pont olyan, mint mikor elkezdődött az ostrom, ahonnan én angolosan távoztam is néhány alsós diáknak segítve. Nem volt egy percig sem bűntudatom, megígértem a szüleimnek, hogy vigyázni fogok magamra, és így is lesz a továbbiakban is.
   Pont öltöznék, hogy elinduljak, mikor egy bagoly repül be az ablakon. Összeszorult gyomorral nyitom ki, de egy rövidet sikoltok, ami jelzi, hogy jó hír érkezett. Megkaptam a gyakornoki pozíciót. Így már tényleg minden rendben lesz.

   Jellem
A tökös csaj. A legkönnyebben így lehetne jellemezni. Minden helyzetben megtalálja a helyét, és a legtöbből sikeresen ki is vágja magát. Nem kell félteni, ha egy kisebb akadály görbül elé, képességeihez mérten igyekszik megoldani azokat.
Lágy oldala is meglátszik. Könnyen elérzékenyül, a nagyobb lelki terhekkel nehezen boldogul, és akár hónapokig is tart, mire felépül belőle. Nehezen felejti el a múltat és a múltban fontos személyekhez hajlamos úgy közeledni, mintha még mindig tartana a kapcsolatuk. Közvetlen.
Meggondolatlan, könnyen belevág olyan dolgokba is, amikből aztán nehezen szabadul. Felelőtlen, mert sok esetben nem gondol a tettei következményére, mégis nagyon szerethető.
Szeret segíteni másoknak, legyen szó egy egyszerű úttesti átkelésről vagy akár pénzbeli vagy munkában kisegítés. Kezdeményező. Ha meglát valakit, kérdés nélkül odamegy hozzá és leszólítja, hogy legyen a modellje.

Erősség || Közvetlen, kedves, belevaló, merész.

Gyengeség || Meggondolatlan, felelőtlen, könnyen elbizonytalanodik, túlvállalja magát.

   Apróságok

Mindig || művészetek, vásárlás, barátok, tenger, nyugalom, finom teák
Soha || háború, hazugságok, ihlettelen időszak, nem építő jellegű kritika, dohány füst, időre menni valahova
Hobbik || A munkája a hobbija. Szeret rajzolni, megprobálkozott az írással, olvas és sokat járja a természetet.
Merengő ||
Legjobb: A felvételi elbeszélgetés a Kalamáris kiadóban.
Legrosszabb: Mikor megjelent az auror náluk és bejelentette az édesapja halálát.
Mumus || Dolores Umbridge
Edevis tükre || A családját látná egy kiállításon, ahol mindenki, a halott rokonok is ott vannak.
Százfűlé-főzet || mélyvörös színű, eper, málna és joghurt ízű
Amortentia || narancs és tealevél egy csöppnyi kaktusszal
Titkok || Titokban attól fél, hogy nem is olyan tehetséges, csak mindenki kedvességből azt mondja, hogy igen.
Azt beszélik, hogy... || Piton professzor nem ruhában látta őt, mikor rajtakapta a hintóban, hanem már aktus közben. Valamint a kapcsolatainak köszönhetően kapta meg az állást a kiadónál, nem is a tehetsége miatt.

   A család

Apa || Silas Fawcett; 45 éves; félvér. Haláláig jó viszony volt köztük, ami már mondható barátinak is.
Anya || Vanda Heart; 43 éves; félvér. Jó viszony alakult ki, mely az évek alatt csak javult és elérte a baráti, nagyon bizalmas kapcsolatot.
Állatok || Felix, egy Jack Russel kölyökkutya és Coco, egy fülesbagoly.

Családtörténet ||
A Heart családban még mindenki él. Esmé nagyszülei, és nagyapai ág felől az dédnagyapa is. A család Walesből származik, és ott is van egy kisebb mugli faluban házuk. Vanda üknagyapja mugli volt, az ő családjáé volt a ház, ahol azóta is élnek, mivel ő az első lány gyermek a családban azóta. Elsősorban a ház körüli teendőkből tartották fenn magukat, illetve a házhoz tartozik egy kisebb bolt, amit üzemeltetnek. Mostanra csak a bolt maradt meg, mivel egyre nehezebb volt elrejteni a falu növekvő létszáma miatt a varázslást.
A Fawcettek Észak-Írországból származnak. Silas édesanyja ugyan már nem él, de Rebeka szülei még igen. Esmé el is ment hozzájuk néhányszor, amíg Waterfordban nyaraltak. Szoros a kapcsolata unokahúgával, Syrennel, és jó kapcsolatot sikerült kialakítania nagybátyjával is, viszont Syren édesanyjával valahogy sohasem találta a közös hangot. Silas feltételezett halála után egy időre megszakította a kapcsolatot apja családjával, és elsősorban édesanyjára valamint az ő munkájában való segítségre összpontosított. Vanda egy varázslók és muglik számára is látogatható szépségszalont tart fenn. Legfiatalabb nagybátyjával, Willow-val csupán egyszer találkozott, akkor is csak futólag egy kávé erejéig, és azóta sem tartják a kapcsolatot.

   Külsőségek

Magasság || 173 cm
Testalkat || Vékony, de nem a nagyon sovány.
Szemszín || barna
Hajszín || sötétbarna
Kinézet || Mindig jól öltözik, ezért ha a baba arca, sugárzó mosolya és csábos szemei nem is fogják meg az embert elsőre, akkor is ott vannak a ruhái. Nem hord nagyon kirívó darabokat, de tökéletesen tisztában van vele, hogy mi áll jól neki, és melyeket kell kerülnie. Művész lélekként viszont néha előtör belőle a bohémia, olyankor pedig nem számít neki, hogy mit visel, csak érezze jól magát benne. Alkotás közben viszont a legrongyosabb, legkoszosabb ruhát veszi fel, ami tele van már korábbi alkotásai emlékével, ezzel is ösztönözve magát.

   Tudás és karrier

Pálca típusa || 11,5 hüvelyk, egyszarvúszőr mag, szőlő, hajlékony
Végzettség || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
R.A.V.A.SZ.
Átváltoztatástan: K
Bűbájtan: V
Gyógynövénytan: V
Asztronómia: K
Sötét Varázslatok Kivédése: E

Foglalkozás || Jelenleg tanuló, mellette pedig gyakornok
Iskola || Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája - Elnur Davor Mágikus Festőmesteri És Fényképészeti Kar
Szak || Általános magifestő szak
Felvett tantárgyak || Látványosságtan I.; Alak- és formatan I.; Magifilozófiai I.; Színkeverés és árnyalatok; Fotográfia történet I.; Kreatív tervezés; Fotográfiai tervezési ismeretek; Mágikus eszközök a festészetben
Varázslói ismeretek || Jól ért a háztartási mágiákhoz, bármilyen takarítással kapcsolatos bűbájt hibátlanul hajt végre. Alapvető ismeretei vannak a gyógyászati bűbájokból.

   Egyéb

Avialany|| Meghan Ory