Eddigi életem legfontosabb leckéjét nem szüleim és kiképzésem által, s még csak nem is Morozov professzor alkímia óráin kaptam. Tisztában vagyok vele, nehéz eset vagyok – célom egy részét hírnöktársaim között mindenképp elértem. Ahelyett, másokkal foglalkoznának, fényárba kerülve magamra vontam minden tekintetet, s hagyom a többieket a sötétség leple alatt rejtőzködni. Hiszen én vagyok az. Én vagyok az, ki nem fél kezeit bemocskolni. Én vagyok a kéz, én vagyok a véres ököl.
Tisztelet. Megértettem végre, ez mit jelent. A mindenki által olyan harsányan hangoztatott szó mindeddig nem volt több, csupán az a dolog, amiről sokan vélt vagy valós pozíciójukból adódóan úgy gondolták, alanyi joguk. Nem hiszek abban, hogy csak azért tisztelnem kell valakit, mert idősebb, vagy éppen felettem áll. A tisztelet, az igazán, mélyről fakadó elismerés annak jár, aki kiérdemelte ezt. Nem számít, honnan indult, nem számít, felettem áll-e. A siker becsülendő dolog. Azt jelenti, van elég kitartásod hozzá, hogy elérhesd céljaidat. A legtöbb embernek nincs.
Tisztelni valakit azonban másként is lehet. Nem jelenti, hajbókolnom kell, éppen elég, ha alkalmazkodom hozzá, és ahhoz a környezethez, ami körülvesz. Bárki más mondta volna e szavakat, nem talált volna értő fülekre. De már értem, hogy ostoba voltam. Pedig olyannyira egyszerű a tisztelet szikráit mutatni még akkor is, ha a hátad közepére sem kívánod azt, akivel hajlandó vagy az elvárt hangnemet megütni!
Én voltam az ostoba. Én voltam az ostoba, én voltam a szörny, s én lettem a bölcs. Én vagyok, aki lemoshatja kezeit, én vagyok, akivé válni akarok, s én fejlődöm majd a rendszer felé.
Ahhoz, hogy elérjem céljaimat, a rendszer részévé kell válnom. Ahhoz, hogy megváltoztassam a rendszert, a rendszer felé kell emelkednem. Mégis hogy gondoltam, hogy érem el ezt anélkül, ha nem tanulok meg komédiázni?
Pontok és büntetések… mindez csupán azért, hogy elhitessék veled, bármit is jelentenek azok a színek, melyek valamelyikébe már kezdetekkor besorolnak. Apró, piciny ketrecbe zárnak, azt várván tőled, szárnyalj, holott eleve olyan versenyhelyzetbe kényszerítenek, amiben diáktársaid háromnegyede ellen viaskodsz. Pedig együtt erősebbek vagyunk. Közösen bármit elérhetünk, én pedig nem félek bebizonyítani ezt. Ha példát kell mutatnom főként az engem nem szívlelők felé, legyen! Engem nem korlátoz a szín, és a hamis eszme, amit Mardekár Malazár hirdetett. Nem érdekel, ki honnan jött, ahogyan az sem, mindeddig mit gondolt rólam. Talán nincs is bosszantóbb annál, mintsem hogy az, akivel nem szimpatizálsz, mindenben kifogástalanul teljesít. Megadom nekik, amire szükségük van, egyúttal megmutatom azt is, a rendszer felett állok. Mardekár címereit leszaggattam talárjaimról, egyedül a zöldet és az ezüstöt tartottam meg. Még ha részt is veszek játékukban, nem vagyok hajlandó engedni annak a megkülönböztetésnek, ami holmi talárszínek miatt ér. Idővel pedig majd ők is ráébrednek, hogy ketrecbe zárták őket.
Én vagyok a ti megmentőtök. Én vagyok a szabadság.
Lili. Te, aki egy vagy velem, és én, aki egy vagyok veled. Te voltál az egyetlen, aki átlátott rajtam, aki meglátta az embert a szörnyeteg álarca mögül. S én vagyok az egyetlen, aki azt a csodát látja benned, amit senki más. Tudom, hogy félnek tőled, s tudom, van okuk tartani tőled. Én pedig soha nem engedem, hogy bajod essen.
Most mégis el kell engednem a kezed. Érted, miattad, magunkért. Tanulnod kell, tudnod kell, hogyan védd meg magad. Képesnek kell lenned arra, hogy egyedül érvényesülj, tudnod kell, hogyan hozz önmagadtól döntést. Nem fogok csalódni benned, hiszen te és én egyek vagyunk. Érted pedig minden nap újra és újra meghalok, hogy ragyogni láthassalak. Ragyogj hát! Táncolj! Lássa hát mindenki a legnagyobb ajándékot, amit az élettől valaha is kaptam.
Én vagyok az ember, ki leveti a szörnyeteg álarcát. Én vagyok a főnix, ki életében először támadt fel hamvaiból. Én vagyok az új rend, én vagyok a káosz, én vagyok vezetőtök az új világba, mely mindenkinek jót hoz. Én vagyok, aki bosszantja Prescottot a kifogástalan munkáival, én vagyok, aki faarccal tűri Vulkanovot, én vagyok, aki csak halvány mosollyal emelkedik Freya és Matt sértései felé. Én vagyok, aki egyszerű szemöldökfelvonással reagál minden igazságtalanságra, én vagyok, ki nem száll vitába akkor sem, ha tudja, a tanulni kívánt anyag hol hibázik, én vagyok, aki pálcáját talárja zsebében hagyja. Én vagyok a Nagyobb Jó maga.
Alkimista vagyok.
Köszönöm. Most először éreztem úgy, tényleg foglalkoztak velem, Lilin kívül pedig valóban megértettek. Minden tiszteletem az Öné.
Roxfort RPG
Szerző