Finnick Nott

f i n n i c k j ö r ð n o t t

Writers aren't exactly people...

they're a whole bunch of people trying to be one person.

B e v e z e t é s

jelszó || "...és a jel baljóslatúan néz a Roxfort lakóira."
teljes név || finnick jörð nott
így ejtsd a nevemet || finikk jörd nátt/nott
nem || biológiailag férfi, egyébként...?
születési hely, idő || windsor; 1984. április. 1.
horoszkóp|| kos
kor || 14
vér || arany
évfolyam || negyedik

T á r g y a l á s
+16!

Egyszer volt, hol nem volt, kedves olvasó, egy olyan család, amelynek neve régi legendákról szólt, bizony, nekem elhiheted, mert én is egyike vagyok a hatalmas portrénak, amin a nővérem kicsit hunyorog, a bátyám talán rossz néven veszi, hogy nem fér el a könyöke tőlem, pedig nem foglalok ám sok helyet - a történetem annál inkább, az ezer színnel tölti meg ennek a naplónak a még bársonyos oldalait. Tehát a történet ott folytatódik, hogy egy szép napon kiegészült a kárpit Finnick nevével, és ő rögtön birtokba is vette a szerinte neki kijáró dolgokat: anya nyakláncát, aminek szemeit olyan jól lehet rágcsálni, apa karjait, amikben pont elfér egy pufók pofijú tipegő, és a windsori ház minden lakójának rajongását, ami csak akkor sötétült be kissé, mikor a csimota vonásai sírásba tömörültek, a most már nem olyan ékes hangja pedig a légtérben követelt osztatlan figyelmet. Legalábbis így szokták mesélni a históriát, amiben mindig lengenek a csillárok a történelem huzatában, titkokat rejtenek az ajtók, és ha sokáig hallgatózol, minden ontja magából a történeteket...!
Volt hatalmas kertünk, egy sereg házimanónk, és a címeres étkészlet: gyönyörű és jólnevelt gyermekeknek egyikhez sem illene, hogy köze legyen igazán, de én imádtam felfedezni hátulgombolós korom óta, és ebben a testvéreim mindig partnerek voltak, mert Vitali imádott dirigálni, Roman pedig kíváncsinak bizonyult, úgyhogy jól elvoltunk. Tudom, szokták néha mondani, hogy az aranyvérűek csak valami istállót tartanak otthon, és nem vagyok naiv, de nálunk minden rendben volt, már azt az esetet kivéve, amikor az egyik fogadásból én jöttem ki rosszul, és hát mondjuk, hogy nem szerettem volna a délután többi részét úgy tölteni, hogy Vitalinak igaza volt, úgyhogy mind a hatéves egészem elindult, hogy beteljesítse a nagybetűs végzetét: bemenjen anya szobájába és onnan meglovasítson valamit. Amikor az egyik óra hangosan elkongatta a hármat, muszáj volt hirtelen megállnom bekötni a cipőmet, nem mintha megijedtem volna, ugyan, én...? És csak akkor folytattam az utat, amikor nem bukkant elő sem apa gondterhelt ábrázata egy fontos iratot vizslatva, sem anya sziporkázó szopránja nem lebegtette meg a porcicák köztársaságát az egyik fogas alatt - halkan nyitottam be, a helyiség, ha szem lett volna, egyből rám bámult volna. Itt hozzá kell tennem, kedves olvasó, hogy már akkor is csak úgy lehetett ágyba dugni minden este és néha délután, ha az erre vállalkozó mesélt nekem valamit. Hogy mit? Az majdnem mindegy volt, krimiket, lovagregényeket, vagy csak filozófiai anekdotákat is lelkesen fogyasztottam, a gyerekversek és dalok desszertjét pedig szinte követeltem, és ez a szokásom jóllakathatatlannak bizonyult azóta is - a hatalmasra tágult szembogaraim egy olyan világot fedeztek fel ott, amit azóta sem teljesen értek.. Egy világ, amely mintha anyámból formálódott volna, a dereka kecses hajlata az az éjjeliszekrény, rajta a mosolyából leszűrt parfüm, könyv és otthagyott stóla, a hajfürtjei függönye eltakarja a kilátást az udvarra, ahol akkor a testvéreim várakoztak, nyilván azt képzelve, hogy mindjárt lebukom.
Az anyám mindig úgy tűnt fel előttem, mintha egy tündér lenne, és ez a tündér csak néhány szeletet tartott meg magának előlünk, az elveit, az álmait és a fantáziáját nem. Felismertem a jellegzetes illatot, ahogy kinyitottam a szekrényét, ott sorakozott a rengeteg szépen varrott talár, mintha csak tényleg vélák készítették volna neki, ahogy abban a régi ír dalban is volt. "Harmatból a pántja, napfényből szoknyája / Az egész világ nevet a vélakirálylányra!" - kíváncsi voltam, milyen a tapintása annak a mesebeliségnek, a kihívásról el is feledkeztem egészen, mikor az ujjaim követték a gondolatot is. A körmömmel piszkáltam meg először az egyik gyöngyöt, ezt a kelmét viselte tavaly szenteste, és amikor a muglikról beszélt, a gyertyalángban megcsillant a pici ékszer a nyakánál - vagy itt ez a másik, bordó és olyan, mintha a naplemente költözött volna a szálaiba, ehhez lapult a kisírt arcom, mert pár éve úgy felbosszantottam magam, amiért az unokatestvéreim elmehettek a Roxfortba, és én évekig nem. Buta dolognak tűnik, mint ennek a szoknyának a tüllrétege, de hát ilyenek vagyunk mi, emberek: ragaszkodunk a butaságainkhoz, mert azok tesznek minket emberré. Megmarkolom az egyik selymet, ráugrik a kézfejemre a fogasáról, és tudom, ezt fogom a nővéremnek felmutatni, mert ez igazán a királynője az itt társalkodó ruháknak, ez a púderszín hálóköntös, csipkékkel és ezzel a furcsa felvágással az oldalán. Elindulok kifelé, a nyári napsütés megfesti a deszkát, és hirtelen rájövök, hogy nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet tündérnek lenni - nem sokáig, mert azzal sokat kockáztatok, de csak egy pillanatra felvenni a köntöst, táncolni benne, és mint az egyik kedvenc mesémben, várni a mágust, aki kiszabadít a muglik fogságából és megcsókol...
Nem gondolkozom, kedves olvasó, te ismersz engem, tudod, hogy bohém vagyok és kíváncsi, siklik a nyakamon az anyag, de nem az igazi, mert a blézeremben fennakad, hát leveszem, és alóla az inget, a trikót is a földre dobom, sietve bújok ki a nadrágomból, letolom a zoknim, lerúgom a cipőm, és ott állok a hatalmas tükör előtt, bőrömhöz tapad a selyem. Érzem.. tényleg én vagyok most a vélakirálylány, mosolygok és táncolok néhány lépést, ahogy csak a gyerekek tudnak belefeledkezni valami butaságba, és én akkor tényleg csak egy szerepjátékba kezdtem.. Tessék, lerajzolom neked a vélakirálylányt, pontosabban a kisfiút a túl nagy hálóköntösben, amint pörög és azt a dalt énekli halkan, magát nézegetve a billegés közben - épp csak azt nem veszi észre, hogy kipirult arca fölött a tükörben nyílik az ajtó, és egy ijedten nagyra tágult szempár figyeli, ahogy magához ér..

M o s t i n k á b b l a p o z z u n k e g y e t..

Kedves olvasó... tudod, mi a baj a szép történtekkel?
Hogy nem igazak. Elsős voltam már az iskolában, ahová annyira vágytam a testvéreim után, és hiába akartam becsukni a szememet, mintha minden összeesküdött volna ellenem. Tudtam, hogy Potternek igaza van, ott bújt a falakban valami kitörésre váró feszültség, mint a Baziliszkusz, amiről évekkel korábban hallottam, csakhogy ez a veszély egyre közelebb kúszott hozzánk.. Ebben az időben egyre többet írtam, megpróbáltam inkább arra figyelni, mert a világ besötétedett, és az tűnt a legjobbnak, ha egy gyertya fényénél elvonatkoztatunk tőle - ekkoriban rengeteget meséltem a többieknek mindenféléről, amit kitaláltam. Ms. Sixsmith kalandjai minden estre kötelező programmá változtak, és bár ő egy varangy, én is tudom, azért sokkal jobb azon merengeni elalvás előtt, hogy oldotta meg a telekagylós gyilkos esetét - a történet szerint volt egy mugli sorozatgyilkos, aki minden merénylete előtt felkagylózta az áldozatait, és azok nem fordultak a rendőrzőkhöz, mert csupa rosszmájú viccnek gondolták, és mire rájöttek, hogy ők a csattanó, már késő volt. Itt jött a képbe Ms. Sixsmith, a fiatal és agyafúrt auror-nyomozó, aki inkognitóban eredt a gazemberek nyomába, és kollégái sosem értették, mi teszi olyan különlegessé a vörös rúzsán, csinos kosztümén kívül? Csak mi, annak a hálóteremnek a lakói tudtuk, hogy pálcát hord magánál és boszorkány, és együtt izgultuk végig a kalandjait, amiket néha napközben, mondjuk a bájitaltan megint elrontott főzetei helyett találtam ki, vagy a nyomasztó SVK-n, mikor olvasnunk kellett volna. A szüleim, ha nem lettek volna nagyobb gondjaik, biztos sok rivallót küldtek volna a rossz jegyeim miatt, de legalább a többiek azt hitték, hogy engem sem érdekel a tanulás, és együtt hülyéskedhettünk a házunk pontjainak kárára - azt hiszem, Roman nem volt túl büszke rám, de nekem szükségem volt erre. Nevettünk, néha túl hangosan, és egyre nagyobb hülyeségeket csináltunk, mint a cigizés és a verekedés, de csak mert tudtuk, hogy hamarosan vége lesz ennek az egésznek, és ki tudja, mi lesz akkor...?
Tavaly történt, hogy... Tudodki eljött hozzánk, és nem szívesen emlékszem vissza arra, ami akkor történt. Tisztában voltam vele, hogy a szüleim egy olyan körnek a tagjai, ami miatt az iskolában is suttognak a hátunk mögött, de addig külön lehetett választani Finnicket a nottságtól, valamitől, amit akkor mérgezőnek tartottak és úgy elkerülték, mint illedelmes diák a zárolt részleget, vagy a pletykát arról, hogy ő smárolt Millicent Bulstrode prefektussal - ezek mind Finnickhez tartoztak, ő sírt ott, amikor meghalt az a lány, minden nottság nélkül. Nem éreztem magam erősnek vagy bátornak, én csak egy zokogó kis pont voltam az estében, sokan biztos így is őriztek meg maguknak, de akkor és ott a két én egy hatalmas gombóc fájdalommá lett, és nem lehetett többet lenyelni sehogy. Az éjszakát nem is a saját ágyamban töltöttem, Vitali tartott szorosan ölelve, és ő próbálta meg kisimogatni a fejemből a látványt, ahogy Roman.. elvette annak a szerencsétlennek az életét, csak úgy. Mintha egy lapot tépne ki egy könyvből. Miért kell ilyet tennünk? Csak azért, mert ő máshová született, és mást tanult? Én is hittem a hierarchiában és a rendben, de úgy gondoltam csak rá, hogy a cipőket nem jó ötlet betenni a zakók közé, mert ki tudja, milyen gondok adódhatnak belőle? Nem értettem és nem is akartam megérteni, hogy emberek ezt teszik egymással, én nem ezt tanultam otthon.. Később aztán sok iskolatársam nézett rám úgy, mintha bántani akarnám őket, és most kicsit olyan még az egész, mintha ettől nem tudnánk már megszabadulni, mintha végképp megfertőződtünk volna a nottsággal.
Másnap visszaköltöztem a szobámba, de semmi nem volt már ugyanolyan. Én főleg nem voltam ugyanolyan.. céltalanul tébláboltam fel és alá, kinéztem a kertünkre, és odaképzeltem a játszó minket, akiknek friss limonádét hoz majd a házimanó, benne levendula és méz, citromkarikák és gyümölcs, és ha elesem, göcsörtös kezével felsegít, és elsimít minden ráncot a ruháimon. Leültem írni valami koszfélét egy pergamenre, de nem jött az ihlet, egyre csak a rémképek kergették egymást bennem - a lány sírása átalakult valami kísérteties zenévé, mint amikor a regényekben tudjuk, hogy a gyilkos már közel, hamarosan beér majd bennünket, Roman átkából libabőr lett a tarkómon, és oda kellett nyúlnom, mert az a kínom támadt, hogy a pálcája most hozzám ér, pedig tudtam, hogy nem bántana. De ezt gondoltam egy nappal korábban bárki másról is, mert egy normális világban ki hurcolna mások házába egy ártatlan embert azért, hogy minél látványosabban végezzenek vele? Olyan távol volt most tőlem Ms. Sixsmith és a barátaim takaró alatt kucorgó várakozása arra, hogy befejezzem a mesét, mintha nem is lett volna soha. Igazából a történetének nem is úgy kellene véget érnie, hogy diadalmas mosollyal elkapja a bűnözőt, hanem...
Kedves olvasó, meg kell értened, hogy akkor olyan oka volt a következő lapoknak, amelyre most nem vagyok büszke. Nehéz sötétség támaszkodott a vállamra, még egészen meg sem száradtak a könnyek az arcomon, és a házunk nem volt fényes többé, ki-be járt benne az idegenség. Felemeltem a pennát, és lekanyarítottam a sorokat, ahol Ms. Sixsmith rémülten felsikolt, mert a feltételezése tévedés volt, és a mészáros végig az orránál fogva vezette: lecsap a kése, és befurakszik a nő kabátja alá, a melle húsát kóstolja, mint gyengéd szerető.. Mint Bartemius, mikor arról beszélt, hogy volt meg neki egy mugli lány a nyáron. Leírta nekünk pontosan, és ez talán még a horrornál is rémisztőbb volt, mert nem értettem, miért nyilatkozik úgy róla, mint egy tárgyról, amit "meg lehet dugni". Addig volt valami szép a szája ívében, de a kiömlő szavak elmohásították a ragyogását, és nem figyeltem többé olyan áhítattal, nem csempésztem bele egyik elbeszélésembe sem. A lapomon közben egészen más kezdett alakot ölteni: egy hajladozó nőét, akinek az addig általam pirosnak nevezett kalapja a cipősarka alá gyűrődött, és már csak sóhajtani képes. Ajka elnyílik, meleg pára pettyezi a gyilkos kampós orrát, ami egészen emlékeztet valakiére, akinek talán sötét a haja, de akinek írott testvére most szorosan közelebb vonja a másikat, és férfiasságát az áldozathoz dörzsöli. Milyen érzés lehet...? Kíváncsi vagyok, megérintem magam, csak óvatosan, mert ezek ugye más élményei, csak át akarom élni egy picit, hogy hitelesebben festhessem meg, pontosabb vonalakkal, aztán majd együtt felolvassuk.. Milyen jó, végigkeményedik rajtam valami mélyen belül, már nem is tudok írni, félbeszakad a dramaturgia ott, ahol Ms. Sixsmith széttárt lábakkal fekszik egy asztalon, és...
Elengedem magam, és a székem egy nyikordulással tolódik hátrébb, megakad a szőnyegben, amin már a szaladó lépteim visszhangzanak, annak is poros emléke csupán, mert már a kerti tónál járok, öklendezem, és tudom, hogy beteg vagyok. A pergameneket beleszórom a vízbe, és legszívesebben én is utána mennék, mert undorodom attól, amit csináltam. Gyorsan a jeges táblák közé nyomom az ujjaimat, ne lássa senki a fehérséget... Fúj! Fúj, Finnick, hánynom kell tőled...!

É s m é g e g y e t..

Kedves olvasó!
Nem.. nem megy ez így. Kedves Finnick, azaz én. Te, aki túlélted azt a szörnyű időszakot, amikor a bátyád menekült, és amikor már nem volt semmi igaz és még kevesebb a valódi, neked írok. A negyedik évedet kezded az iskolában, és te is tudod, mi az, amiért most magadnak kell lejegyezned valamit, hogy később is emlékezz rá, és ne tudd letagadni, mint minden mást korábban! Igen, hallgass rám és higgy nekem.
Megvárom, amíg megint levágod a hajadat és leveszed azt a fura gúzst, amit melltartónak hívnak, dugd el megint a könyvespolcod nagy lexikonja mögé, ott nem keresne senki, ott nem keresne senki téged sem. Mindig bizonyítani akartál valamit: kiskorodban Vitalinak azt, hogy bátrabb vagy nála, több sütemény fér el a szádban, jobb búvóhelyeket találsz, aztán a bátyádnak, hogy a nyomában jársz és büszke lehet majd rád. A szüleidnek, hogy kompetens tagja vagy a családjuknak és meghálálod a szeretetüket azzal, hogy beilleszkedsz az értékrendjük szép teáskészletébe, és nem forgatsz a fejedben soha bűnös dolgokat, mint akkor egyszer, amikor megkérdezted, hogy jól olvastad-e abban a könyvben, hogy a szerelmesek mindketten férfiak. Nagyon igyekeztél mindenkinél, és néhány kivétellel sikerült is elérned a céljaidat, amire büszke lehetsz. De mondd, Finnick, mikor leszel elég bátor, büszkeségre okot adó, kompetens és magadhoz jó annyira, hogy bevalld, mit szeretnél igazán?
Most jöttél vissza arról a kitalált randiról azzal a fiúval, aki lánynak gondolt. Játéknak indult, vicces is volt, volt benned valami gyomortáji lepkehad, mert ez megint az volt, amiben jó voltál: egy karaktert megalkotni neked már jutalomjáték, így készült Phaedra Sixsmith, aki levelet írt egy srácnak, akit néha látott az utcán, mert ugye Phaedra mugli volt, és te egy picit azért aggódtál, hogy lebuksz majd, mert nem ismered minden szokásukat. Nem látott kisurranni senki a házból, a megbeszélt hely melletti parkban kuporogtál egy padon, és majdnem vissza is fordultál, mert az könnyebb lenne, soha nem tudnák meg, hogy ott jártál és mit terveztél, hogy dobogott a szíved a fehér blúz alatt, és úgy gyűrögetted a kék szoknyád szélét, mintha az kötél lenne és kihúzna a bajból. Kilestél a kerítésen túlra, ott várakozott rád, és valami elindította a lábaid, ráköszöntél, két puszit nyomtál az arcára, mintha világ életedben ezt tetted volna..
Jól érezted magad. Ezt azért írom le, mert később tagadni akarod majd, bűntudatod lesz, amiért pár órára hátrahagytad a nottságod, Finnicket is, és mert Phaedra végig kuncogott, ha tetszett neki valami: egy arra sétáló kutya, amelyik bambán pillantott rájuk, a pincér ügyetlensége, amivel bókolt, és még a fiú látszólagos esetlensége is. Aztán amikor elköszöntek, egy engedetlen kis szikra addig csiklandozta a torkát, amíg a száját a másikéra nem nyomta, és a nyelve finom keringőre hívta a másikét, ahogy régen a bálokon látta... Azt fogod állítani, ez kitaláció, egy újabb novella írmagja, de én akarom hogy megértsd: te vagy Phaedra. Szabad boldognak lenned! Kérlek, hidd el nekem.. Légy bátor, légy szabad! Hogy lehetne bűn az, ami igazán te vagy? Tudtad, akkor és ott az anyukád álomköntésben, a pornóvelládnál, tudtad mindvégig, és az egyetlen dolog, ami miatt bánkódhatsz, az, hogy nem engedtél magadnak hamarabb.
Nincs mitől félned, Finnick. Bármi is vagy, bárminek is nevezzenek, légy őszinte önmagad.
Légy boldog.

V i s s z a !

Kedves olvasó!
Bárcsak elmondhatnám, milyen őrület vett akkor erőt rajtam, de sajnos ugyanolyan üres kézzel állnék a vallatók előtt, ahogy te - ijedten halászni kezdtem a papírokat, és most már azért izgultam, hogy megmeneküljenek, mielőtt olvashatatlanná nyalogatja őket a hideg víz. Nem is vettem észre, hogy valaki időközben megáll a hátam mögött, és becsatlakozik a reménytelen küzdelembe: Vitali szürke talárjának alja ért le a földre mellettem, ahogy előredőlt. Többet elért, mint én, de azért nem az összeset - úgy néztük a már üres lapokat, mintha valami hihetetlen kincset vesztettünk volna el. Ő is érezte, hogy többről van szó, mint a kistesója újabb tollszökevényéről, és jó sokáig nem szólalt meg egyikünk sem, illékony volt a nyugalom a két térdelő alak között, amely egyikünk vállától húzódott a másikéig. Mikor elszánta magát, hogy nekirugaszkodjon a hangja, megelőztem inkább - ha nem is volt akkora áldozat, mint Romané, hálásan elmosolyodott.
-Elveszett. Nem baj, majd... majd lesz másik. - azt hiszem, legyintettem is egyet, de nem volt egészen őszinte. Vitali marka egy apró jégsüveget ropogtatott, ami lehetett volna egy manóé is éppen, legalábbis ez jutott eszembe róla.
-Kár érte, Finn. Nem lehet mindig a jövőbe nézni és reménykedni. Néha fájni is kell egy kicsit.
Felállt, kinyújtóztatta hosszú tagjait, és akkor egy kicsit megint hallgattunk. A pergamenek szilárddá fagytak, nyelnem kellett az asszociációra, amit előhúztak a koponyámból, de a nővéremet más foglalkoztatta, mert egyre a házat őrizte a tekintetével. Csípőre tett karja mintha világítótorony lett volna a tengeren, de csak egy régi korszaknak szólt, nem volt tekintélyes még akkor sem, amikor mellé álltam.
-És ha nem akarunk fájni? Ha sok belőle, és nincs vége...?
-Ha még mindig fáj, akkor nincs vége.
A ködből lassan kirajzolódott egy harmadik, Roman alakja. Úgy tűnt, mintha tegnap óta lesoványodott volna, a színeit pedig valaki lecseppentette sok vízzel, és mindjárt ő is eloszlik a semmiben, mint a novellám. Nem sietett hozzánk, tétovázott, mint a mesékben a herceg, mielőtt eggyé lehet a szerelmével. Vitali nem mozdult, az egész teste egy hatalmas várakozás lett, így megint én törtem el a csendet. Kinyújtottam a kezemet, ölelni akartam már a testvérünket, mert megértettem végre, mire célzott az imént a gyermekkorom kifogyhatatlan bátra: csak akkor van vége, ha megengedtük és elfogadtuk, hogy fájni fog, ha megcsókoltuk a rosszat - az nem lesz kevésbé sötét, az én korábbi kirohanásom sem lesz könnyebb, de az élet mehet tovább... És akkor még akármi is lehet.

É s e gy u t o l s ó t m é g.. a k e d v e m é r t.

...anyám bámul rám, kicsit komikus is az arckifejezése, mintha most idézete volna az egyik kedvenc viccét a Prófétából. Elbiggyeszti a száját azzal a jellegzetességgel, ami majd Vitalihoz szegődik, mikor elköszön tőlünk a pályaudvaron, felnyalábolja a macskáját, és integet, vagy ami apára is jellemző lesz, mikor majd egyre borúsabb hangulatban sétálgat a házban, készülve egy háborúra, amit ő már előre tud, de most csak a tündér néz így, és nem is tudja, nevessen vagy szidjon-e? Nekem akkor nem tűnik bűnnek, amit teszek, ez egy gyerek buta játéka, később kinevethető történet a családi kalendáriumban. Meztelen talpam úgy köröz a padlón, ahogy néha dalra szoktunk táncolni, ha sokáig maradhatunk ébren, és dacból még tombolunk éjfélkor is, mielőtt aludni zavarnak - "Jött egy gyöngyhajú lány / Álmodtam, vagy igaz talán?", szól a dal, kuncogva dobok egy csókot is a tükörnek. Nem is veszem észre a mögöttem záródó ajtót, el vagyok foglalva magammal, és azt hiszem te is tudod, hogy ha akkor felébreszti bennem a sejtelmes rettegést önmagamtól, nem írnám most ezeket a sorokat.
Végül egy rúzst csentem csak el a szobából, halkan bezártam magam mögött, és valódi hősnek képzelve magam robogtam a zsákmánnyal a többiekhez. Diadalmasan felmutattam a pipereszert, a délutáni nap fénye megcsillant a kupakon, sejtetvén, hogy ezt visszalopni sokkal rosszabb feladat lesz, de az már másra vár, én bizonyítottam, hogy bármire képes lehetek! És ez igaz rám ma is.
Nem volt egyszerű vállalkozás folytatni a mesét, nekem elhiheted - a kastély hirtelen úgy ragyogott a felújítás után, mintha egész nyáron takarítottak volna azok a bizonyos kisegerek. Vigyázz, bájitaltanterem, Finnick Nott visszatért, hogy ismét megkíséreljen a földdel egyenlővé tenni, hogy aztán kicsit a nyakát behúzva igyekezzen elkerülni a jóságos rivalló szintén visszatérését..! Tényleg, nem is kalkuláltam bele, hogy a bátyám idén már a prefektusi gárda büszke tagja, jól teszem, ha olyankorra időzítem a csokoládéért induló, alkotóiválságos kirándulásokat, amikor nincs ügyeletben, így talán nem fogom a házamat mínuszba húzni rögtön az első hónapokban. Már nem csak ezzel, lehet, hogy találtam néhány új regényt, és azokat muszáj még órán elolvasnom, és persze mi lehetne jobb időpont Ms. Sixsmith újabb kalandjainak kieszelésére? Apropó, ha már ilyen jellegű intermezzókról értekezem, jó lesz elkerülni a hetedéveseket a biztonság kedvéért, mert lehet, hogy Edwin nem ismeri fel bennem Phaedrát, de... ez az egész még túl bonyolult nekem, még annyi mindent meg akarok próbálni, hátha tényleg csak játszottam akkor... Tudom, kifogásokat keresek. Tudok róla.. még ezzel is el kell számolnom magam előtt, megérted, ugye?
Egyszer valaki, már nem is igazán tudom, ki volt az, megkérdezte tőlem, hogy nem félek-e attól, hogy a játékaimból valóság lesz, és összekeveredik a fejemben lévő világgal...? Nem félek tőle, kedves olvasó, mert mindről tudom, hogy igaz: én találtam ki, tehát biztosan megtörtént. Talán nem mindig éppen velem és éppen most, de nincs ebben semmi rossz, elengedni az olyan fogalmak kötelét, mint az 'igazi' és a 'valódi', nem törődni a szóismétléssel meg a rímeléssel, és beleugrani az írásba. Tündérként táncolni, bűntényeket megoldani, szeretni és gyűlölni anélkül, hogy valaha érintettük volna a másikat: tudod, mi ez? Számtalan élet, és talán néha fájni is kell, de ne aggódj miattam, kérlek.
Számtalan élet, mert az író nem valaki, hanem valakik, akik megpróbálnak valaki lenni.
És most tessék aludni...!
Puszi: F I N N I C K

K a r a k t e r k o n c e p c i ó

A gyermeki mesemondó, aki szereti magát mindig újra meg újra megteremteni: végtelen kreativitás, ameddig a szem ellát. Rajongása a történtek iránt már tipegő korában megmutatkozott, akkor is hosszasan le lehetett kötni a figyelmét az ilyesmivel, ez pedig később saját alakok megalkotására ösztönözte - a mai napig lelkesen és gyakran ír, néha inkább magának a sötét témái miatt, amelyeket kevesen feltételeznek róla. Ha bárhol látjuk, gyakran a baráti társaságban bukkan fel, élénk képzelete mindig társra talál, vegyesen minden korosztályban és társadalmi osztályban, habár a legifjabb Nott is magáénak vallja, hogy rend a lelke mindennek, és az otthoni tanítás értelmében semleges leginkább az összes politikai kérdésben, a háttere miatt benne is van bőven "nottság". Leginkább ennek köszönhető talán a bűntudat, ami megakadályozza, hogy őszintén kifejezze a vágyait még a hozzá legközelebb állók előtt is, sokat őrlődik a lehetőségek között, mert egyik oldalon ott a biztosnak vélt környezet, de a másikon a lelki beteljesülés. 'Másságát' nehezen dolgozza fel, főleg a konzervatív környezet és a félelmek miatt, de végképp kiölni sem tudta belőle a nyomás a kíváncsiságot és a reményt, amivel az előtte kicsit szürreálisan feltűnő szexualitás felé fordul - szereti játékként felfogni, de érzékeli a valódi súlyát is a dolognak, nevet azonban nem merne még adni neki.
A vele való beszélgetés néha azt a benyomást kelti, hogy homokba dugja a fejét az élet kérdéseit illetően, és évekig valóban így is tett, mostanság azonban próbál a horrort megemésztve támasz lenni a testvérei mellett, megérteni a körülményeket, amelyek idáig vezettek - tévedés ne essék, a legifjabb Nott könnyen keveredik hangos szóváltásba, legfeljebb annak stílusa égig koravén és megértő marad, de ettől még tagadhatatlanul megtörténik. A látszólagos puhaság ellenére Finnick karakán a kedvenc dolgait illetőleg, imád vitatkozni és boncolgatni bizonyos kérdéseket, olykor pedig előfordul vele, hogy nem tudja, mikor kellene inkább csendben maradnia. Úgy érzi, annyi év hallgatás után ez a járható út a véleményének kifejezésére, így néha túlkompenzál, tinédzseres dacból rossz döntéseket hoz, amelyeket hamar meg is bán - ezek közé tartozik az időnkénti, másoknak imponáló dohányzás, és valószínűleg mindenki ide sorolja az elkalandozó figyelmét is. Szinte mindig egy újabb történeten jár az agya, és ez az egyetlen olyan terület, ahol minden fennakadás nélkül ki is élheti a vágyait: novellái gyakrabban tartalmaznak erotikus elemeket, horrort és húsbavágó drámaiságot, mint ezek ellentéteit. A megélt traumákat így hasznosítja, mivel úgy véli, a problémáit magának kell megoldania, ha már bátyja olyan áldozatot hozott értük..

pozitív || kiemelkedő olvasottság és műveltség, humorral színezett intelligencia, empátia és kíváncsiság
negatív || mardosó bűntudat, önmaga elfogadásának képtelensége, problémák halogatása, makacsság, és a hírhedt ábrándozás..

A d r a m a t u r g i a k e l l é k e i

mindig || regények, írás, regények...szerepjátékok, önkifejezés, különféle édességek, az azok fölött elköltött izgalmas beszélgetések/viták.
soha || az előzőekkel megbántani a családja tagjait, "nottság", erőszakkal másokra kényszeríteni az akaratát, örökre egy szerepben élni/hirtelen megélni a vágyait (még ő maga sem tudja, melyiktől tart jobban), nem küzdeni valamiért, amiben hisz.
szabadon || szinte biztos, hogy éppen olvas vagy ír, esetleg a barátaival és a bátyjával lóg valahol - vagy szerepet játszik egészen máshol.
merengő || a legrosszabb egyértelműen a Nagyúr látogatása - míg a legjobb az álnéven beküldött novellák megjelenése.
mumus || egy körülötte lángoló könyvtár képe.
Edevis tükre || önmaga, amint saját hatalmas halom kötetén ül mosolyogva: arcáról lehetetlen megmondani, milyen nemű emberhez tartozik, családja és barátai mégis körülötte foglalnak helyet.
százfűlé || a mozgásra folyton változó színű folyadék erős őszi illatokat bocsájt ki: hulló falevelek, a köztük még élénk napsütés, almaszüret, az esti köd, egy esős reggel keveredik egy pici, megmagyarázhatatlan illattal, amelyet csak azok ismernek fel, akik szeretnek tintával írni - az íze papírra emlékeztet, lágy hatást kelt a nyelv számára, utóíze már zamatos szilva és fahéj, és elég szokatlan módon csillámokat hagy a szájban és a bőrhöz érve.
Amortentia || frissen nyomtatott kötetek, frissen sült sütemények és a dohos könyvtárak illata - azt magának sem vallaná be, hogy közéjük keveredik a férfias arcszesz is.
titkok || még ő maga sem tudja eldönteni, pontosan milyen nemű is, kihez és hogy vonzódik I rajong a bizarr történetekért, amelyeket nem az ő korosztályának szántak, és gyakran ír is ilyesmit I szeret mindenféle szerepjátékot játszani, akár csak az inspiráció kedvéért is, de meghalna, ha kiderülne I álnéven ír és beküldi folyóiratoknak, néha még mugliknak is
azt beszélik... || éppolyan bűnöket követett el, mint a családtagjai, vagy talán még rosszabb: olyan gyáva, hogy semmit nem tett ellene I kicsit talán bolond, és főleg nagyon hazudós.

V é r v o n a l a k

apa || Thaddeus Nott, 51 éves, aranyvérű, és a régi vidámság helyett hajlamos észre sem venni kisebbik fiát.
anya || Valentina Nott (szül.: Crack), 49 éves, aranyvérű, egy mostanában kicsit távoli, de szeretetteljes kapcsolat másik fele.
testvérek ||
Vitalie Nott (lány), 18 éves, aranyvérű, egyszerre az irigyelt nagy testvér és a hárpia, aki túl sokáig foglalja a fürdőt.
Roman Nott, 17 éves, aranyvérű, és a legközelebbi barát, mióta csak élnek.
állatok || Ms. Sixsmith, az inspiráló varangy

C s a l á d u n k h i s t ó r i á j a

Ahogy a bátyám mondta...
"A család nevének jelentése éjszaka. A Nott család skandináv ősöktől származik, közvetlenül Kékfogú Harald sikertelen támadása (1066) előtt érkeztek Angliába. Az évek során ugyan előfordultak muglik vagy nem aranyvérűek generációról generációra, minden ismert alkalommal kitagadták a családból azt, aki megsértette volna a vér tisztaságát. Jelenleg két elfogadott Nott ág él, az angol (ide tartozik Roman) és az észak-ír, a család rokonságban áll az összes aranyvérű családdal, és a kitagadottak révén vér szerinti rokonságban állnak számtalan félvér családdal is (ez utóbbiak nevei közül némelyiket könnyen vissza lehet vezetni a Nottra, egyes családoknál csak egy betű eltérés van, de természetesen őket hivatalosan senki nem tekinti rokonnak).
A család mindkét varázslóháborúban próbált semleges maradni, úgy helyezkedni, hogy minél kisebb kockázattal, minél kevesebb áldozattal állhassanak a győztes oldalra. Az első háború alatt egyetlen halálfaló került ki a családból Brian Nott személyében (Roman atyai nagybátyja), aki már a Roxforttól kezdve szolgálta Voldemortot, és mivel nem tudták bizonyítani, hogy nem állt az Imperius-átok hatása alatt, megúszta a számonkérést. A második háborúban is hasonló magatartást követő család hozzáállását a sötét nagyúr megelégelte, ezért Brian-en kívül négy további Nott harcolt a Roxfort ostromában a halálfalók oldalán, egy pedig ellenük (ő Roman unokatestvére). Az öt halálfalóból kettő meghalt, Brian-t pedig életfogytig tartó Azkabani fogságra ítélték.
Bár a Voldemortnak nyújtott kényszerű, megtérítetlen támogatás és a háború miatt a család sok pénzt vesztett, még mindig a legmódosabb varázslók közé tartoznak. A Nott család kiterjedt üzletlánca háromszáz éve töretlenül az egyik legnagyobb gyógyászati bájital forgalmazócég az Egyesült Királyságban, és nyílt titok, hogy illegális bájitalokat, mérgeket adnak el néhány gyanús zsebkoszközi üzletnek. Az itteni kapcsolatoknak köszönhetően a Nott család vezetői mindig mindenkiről rengeteg dolgot tudnak.
A család kifejezetten tekintélyesnek mondható személyeket tudhat a sorai között, egy (rövid ideig hivatalban lévő) mágiaügyi minisztert is adott a század folyamán, és minden generációban töltött be vezető pozíciót egy családtag a minisztériumban. Brian Nott harminc évig ült a Wizengamot-ban. A varázslóvilágban jelenleg nem állnak túl jól megbecsültség terén, bár köszönhetően annak, hogy nyíltan soha nem támogatta Voldemortot, Roman közvetlen családja nem áll olyan rosszul, mint sok más aranyvérű család, és az is segít valamit a megítélésükön, hogy Brian fia a győztesek oldalán harcolt.
Thaddeus Nott a mardekár ház diákjaként kitűnő eredményekkel járta ki a Roxfortot, jelenleg a Szent Mungó egyik elismert gyógyítója, aki különösen a varázslatok és mérgek által okozott sebek gyógyításában elismert szaktekintély az egész kontinensen. Valentina Nott a Crack család talán egyetlen griffendélben végzett diákja, vezető beosztású aurorként dolgozott, mielőtt egy kényes nyomozás miatt egy magas rangú minisztériumi tisztségviselő ellen (más források szerint korrupció gyanúja miatt, de a család természetesen az előbbit terjeszti, ahogyan így tesz a jelenlétükben az is, akinek fontos a testi épsége) nyugdíjazták. Korábban stabil házasságuk megromlott az elmúlt hónapok alatt, de továbbra is összetartanak, idegenek ebből nem vesznek észre semmit. Vitalie Nott a mardekár ház tanulójaként az 1996/1997-es tanévben fejezte be a Roxfortot, anyja nyomdokait akarta követni, de nem kezdhette meg az aurori továbbképzést a háború miatt. Roman családja a windsori villájukban él, amit a védővarázslatoknak köszönhetően a muglik lakatlan romnak látnak.

A b o r í t ó

magasság || 156 cm
felépítés || törékeny, gyermeki
szemszín || átható kék
hajszín || változó, eredetileg napsütötte barna
ami emberré tesz || a szóban forgott Edwinnek tényleg nem volt egyszerű dolga, ha partnere nemét akarja meghatározni: a sovány, letisztult vonásokból összeálló hatás tartozhat tinédzser éveiben járó fiúhoz, és vékony alkatú lányhoz is, a finom arcról nem is beszélve. A környezete már megszokta a mindig kedve szerint váltakozó színű és fazonú haját, öltözködése is a helyzettől függ: otthon inkább konzervatív, az iskolában valamivel szabadabb, bár nem feltűnő egyik sem. A megjelenésének állandó kelléke a szokásos fekete notesz, egy penna és a mások történeteire mindig tüzetesen figyelő mosoly. Ha bátyja mellett áll, a hasonlóságok szembetűnőek, színeik azonban egészen mások, mert amíg Roman a telet idézi a szemlélődőben, Finnick a színes őszt, késő nyarakat, amikor még mindenre hullik némi szűrt aranyfény. Megnyerő vigyora, kellemesen rekedt hangja, picit gödröcskés arca és az élénk mimika könnyen teszi lehetővé a vele való ismerkedést, és ha az ember érzékeli is a benne élő furcsaságot, az nem az első pillantásra igazolódik majd be: és szinte biztos, hogy csak privátban.

A t u d á s

varázslói ismeretek || a rémálom bájitaltantól eltekintve úgy általánosságban Finnick jól teljesít - már persze ha nem jön közbe valami érdekesebb gondolkoznivaló. Ütközik benne a Nottok felé létező kötelességtudat és a saját érdeklődése, ez pedig hullámzó teljesítményhez vezet: néha a kiválók között ragyog, hogy aztán következő héten a sort zárja a hitvány jegyével. Az olvasmányosabb tárgyak felé húz, mint a mágiatörténelem, számmisztika, jóslástan és rúnaismeret, bár a repüléstant is imádja, mivel ott levezetheti az energiáit. Az egyéb készségtárgyakból változó: a SVK sosem ment igazán, túl közelinek bizonyultak az élményei, és bár messziről szereti figyelni a lényeket, ott nem túl gyümölcsöző a habókossága. De hogy a borzalmak verméről is szó essen: a bájitaltanra mintha allergiás lenne, vagy az rá, mert még a halálra unt bűbájtanon és átváltoztatástanon sem szokott olyan siralmasnak tűnni, főleg, mikor egy máshová vetett pillantás miatt újra a levegőbe repül az órai matéria. Ehhez hozzájárulhatott talán a tanár személye is némiképp...
Az egyik hasonló baleset után döntötte el, hogy legalább alapszinten elsajátítja a hétköznapi medimágiát, amit valamennyire gyakorolt is az utóbbi időszakban, de a család minden tagja számára nyilvánvaló, hogy a legifjabb Nott művészeti pályára lép majd, amint eljön az ideje, így többé-kevésbé elviselik fiuk lázas pergamen-töltögetését: Finnick ennek megfelelően az ezzel kapcsolatos varázsigékben igen jártasnak bizonyul, például mesterien képes puskázni, és amit a tintával művel, nem csak irodalmi bravúr..

felvett tárgyak || jóslástan, rúnaismeret, legendás lények gondozása, repüléstan

a pálca|| tizenegy és 1/4 hüvelykbe foglalt, irreálisan hajlékony aranyozott bodzapálca, melynek bélése alatt sárkányszívizomhúr a mag. Furcsán kecses benyomást kelt, markolatát az éjszakára emlékeztető hold és csillagminta futja körbe, gazdája szerepjátékaikor hajlamos időnként furcsa viselkedést produkálni..
RBF || -

B e f e j e z é s

avialany || Troye Sivan