Bastards back home Pub

Belfast - Bastards back home Pub

A kocsma az alapító lányának egyik állandóan ismételgetett mondata után kapta a nevét. Nem nehéz kitalálni, hogy mi volt az, és mit is jelent. A történet szerint, mikor a férfiak már elég részegek voltak ahhoz, hogy ne tudjanak se állni, se beszélni rendesen, de ahhoz még volt elég erejük, hogy megpróbálják felszedni őt, akkor ezzel dobta ki őket a helyről. A pubot 1827-ben alapították, nevét 1836-ban változtatták meg erre, azóta töretlen a népszerűsége a belfasti mágustársadalom és főleg a pubba járók körében.

Angol egy ír pubban. Nem egy verekedés alfája és ómegája ez, én most mégsem azért érkeztem ide, hogy bajt keressek (a baj szokott engem megtalálni). Na meg az is igaz, hogy egy részem skót az egyik nagyapám révén, bár valahol ez sem mentene attól, ha a homlokomra volna írva, hogy a Cobham família múltbéli generációi egy másfél évszázada pregnánsan ellenezte Wellingtonnal szemben az ír emancipációs törvényt, hogy az önérzetes népek a bőrömmel akarjanak tapétázni. Hiába lenne szükség összefogásra és együttműködésre a varázsvilág sem mentes a nemzetkarakterológiától és az ilyen jellegű széthúzásoktól, ami nem a leghasznosabb. Pár órája is kénytelen voltam összekaparni némit a nagyapámtól elhallott skót akcentusból, hogy nagyobb együttműködést csikarjak ki egy nyomozással kapcsolatban. Végül elértem amit akartam, nem lett katasztrofális a kihallgatás eredménye s ez mindenképp jó hír az újra borússá váló időkben. Mint ahogy az is jó hír, hogy a régi ismeretségek kötelékeit sem rágják el az idő vasfogai, mert mára Belfastban nem csak a tanúkihallgatás volt a napirendi pont, hanem egy találkozó is Willow-al. Így kerülök hát a megbeszélt helyre, ahol továbbra sem adva fel kiejtésem rendelem ki a magam ale-ét, hogy aztán keressek egy asztalt, aminél helyet foglalhatok. A pohár könnyedén az asztalra kerül, majd hajszálcsíkos fekete zakóm zsebéből előhúzom az aranyórát, melyet, akár az akcentust, nagyapámtól kaptam. Az öreg nyitottabb volt a mágia világára mint a szüleim (meglehetősen fura módon, de az öregnek lehet megártott a két megélt háború...) így vele könnyen boldogultam s megértettem a szokást, hogy mi tizenhét évesen leszünk nagykorúak és szokás ilyenkor órát ajándékozni, amit ő készséggel meg is tett. Mugli ketyere, én mégis rendkívül sokra becsülöm: öreg, kissé kiszolgált darab, de nem tudok úgy számlapjára pillantani, hogy ne gondoljak első tulajdonosára, az öreg Douglesre s ez most is így van, ahogy elégedetten állapítom meg, hogy az enyhén karcos üveg mögötti mutatók tanúsága szerint a megbeszéltnél kissé korábban érkeztem, eztán elsüllyesztem a  készüléket a zsebben, ahová való. Remek, sikerült jól leosztanom az időmet és védjegy-szerűen kissé a kelleténél is pontosabb voltam. Mert a pontosság ugye a királyok udvariassága. Elégedetten dőlök hátra így a támlás széken és az ajtó felé pillantok türelmesen. Persze az se kerüli el a figyelmem, hogy a törzstagok azért megnéznek maguknak és méregetnek, így ujjaim önkéntelenül is végigsiklanak zakóm és ingujjam peremén, megérezve pálcám fájának megnyugtató érintését. Azért jó résen lenni.

          Újra, újra, újra és újra. Csak ezen jár az eszem, számtalanszor látom azokat a képsorokat. Már aludni is alig tudok, és biztos vagyok benne, hogy ez még csak a kezdet. A hegy, Cerys, Minerva, aztán a Mungó. Azok a könnyes szemek, a szinte túlvilágról jövő hang és a búcsú, ami nem is volt igazi búcsú, csak kirohant, engem pedig nem engedtek utána. Kean… hogy árulhatott el? És aztán… kétszer. Kétszer sem értem el… ez… Anya…

          Hatalmas meglepetés volt összefutni egy régi iskolatársammal. Fogalmam sem volt róla, hogy majd itt találkozunk újra, pedig ha jól hallottam a diákok suttogásaiból, volt a Roxfortban is. Talán, nem tudom biztosra. Leállítom a motort Timothy háza előtt, de biztos vagyok benne, hogy nem fogja majd felismerni, ha erre jár vagy kinéz az ablakon. Abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán itthon van. Talán még mindig a bátyámnál vendégeskedik és szilveszterig haza sem ér. Itt viszont biztonságban tudhatom, és a pub sincs olyan messze gyalog. Szerencsére. Egy séta pedig kifejezetten jót fog tenni nekem, hogy kiszellőztessem a fejem. Vagy legalábbis próbálkozzak vele, mert újra és újra ugyanoda lyukadok ki. Minervához. Még nem bolondított meg ennyire nő, mint ő, de nem csak ezért.
          Benyitok a helyiségbe, és egy mosoly fut át az arcomon. Régen voltam már igazi ír pubban, kicsit olyan, mintha hazatértem volna. Körbenézek, de őt még nem látom, ezért a pulthoz megyek és kérek egy sört. A kocsmáros kérdőn néz rám, és elém tol egy erősebb felest is, az illata alapján igazi ír whiskyt.
          - Mielőtt elutasítaná, ahogy látom, szüksége van rá. A ház ajándéka.
          Eddig is találkoztam furcsaságokkal, de ez még inkább az. Nem tudom, honnan tudja, hogy egy sör nem lesz elég. Hálásan elfogadom az italt, majd egy rövidebb beszélgetésbe kezdek vele, amit csak az szakít félbe, hogy ki kell mennem a mosdóba. Itt döbbenek rá, hogy mennyire nyúzott vagyok, látszik, hogy napok óta nem aludtam rendesen, és még a szemem pirossága se múlt el. Nem is tudom mikor sírtam így utoljára, mint ma.
          Mire visszaérek, addigra látom, hogy Reginald is megérkezett. Felveszem a pultról a sörömet, rendelek még egyet mellé, és leülök én is.
          - Üdvözöllek! Rég láttalak – nyújtom a kezem, hogy megrázhassam. – Hogy s mint?
          Az a kérdés, amit igazából jó lenne elkerülni a közeljövőben, mert szokás visszakérdezni, és annak most egy fél estés mesélés lenne a vége, amiről nem is kell mindenkinek tudnia. Így is többen keveredtek bele, mint ahány embernek bele kellett volna. A kocsmáros hoz még egy kör töményet, és a mellettem ülőnek is, amit azonnal koccintásra emelek.
          - A nőkre! A veszélyes nőkre!
          Ha az akadémia óta nem változott olyan sokat, akkor ez a tószt pont megfelelő lesz a beszélgetés tényleges elindításához. A veszélyes nőkre, de főleg a nőkre, és főleg az övére. Egy hörpintéssel megiszom a pohárral, majd az asztal közepére tolom a poharat egy következő kör reményében. Ma semmi sem érdekel, talán addig is elkerülnek a rossz álmok.