Tavaszi hétvége

Merel

   Ma végre pihenhettem egy kicsit. Igaz, ezen a hétvégén mehettem volna Roxmortsba, de úgy döntöttem, hogy valahol Roxfort környékén olvasgatok majd, és élvezem a kellemes tavaszi időt. Most kicsit félretettem a tanulást, tekintettel arra, hogy elég jól állok vele jelenleg.
   Felkelek az ágyból, és kinézek az ablakon. Ma szép napnak nézek elébe. Felöltözöm, és kiveszek a ládámból egy könyvet. Mindig is szerettem a mugli regényeket, ezt nem rég kaptam Valentintől. Lassan lesétálok a hálóból a klubhelyiségbe, ahol hatalmas zaj, és rengeteg diák fogadott. Mindenki lelkesen készülődött, Vanilla is a kirándulók között fecsegett. Úgy tűnik, ő is megtalálta a baráti társaságát, és örülök, hogy ettől függetlenül a mi barátságunk is olyan, mint régen. Szemeimmel Alexist kerestem, bár nem láttam sehol. Ki tudja, talán ő már a nagyteremben várakozik.
   Számítottam arra, hogy valószínűleg egyedül töltöm el ezt a napot, de azért örülnék egy kis társaságnak, nem szeretek egyedül lenni, még akkor sem, ha éppen tanulok.
   Megvártam, míg a többiek elhagyják a termet, közvetlen utánuk indultam én is. Mikor kiléptem a folyosóra, ki is nyitottam a könyvet, és menet közben olvasgattam, időnként fel-felpillantva, hogy biztosan ne tévedjek el.
Az egyik pillanatban arra kaptam fel a fejem, hogy nekimentem valaminek, pontosabban valakinek. Hozzám képest alacsony lány volt, talán harmadéves lehetett. Látásból így ismerősnek tűnt, bár nem nagyon tudtam kihez kapcsolni. -Tuti, hogy láttam már valahol. - gondoltam.
- Bocsáss meg, nem számítottam arra hogy összefuthatok valakivel. - mondtam a lánynak.
   Ez valóban így is volt, hiszen a diákok nagy része már régen messze járt, csak én lézengtem a folyosókon ráérősen. Van még időm leérni a birtokra.
- Egyébként Hannah vagyok. - mondtam egy félénk mosollyal az arcomon. - Te nem mész Roxmortsba?
   Mindenesetre örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen aki itt maradt. Talán ő is éppen társaságot keresett magának, hogy jobban teljen a napja.

Hannah

Ba...lettozzál két irányba egyszerre, Thornsbeak, hogy nem lehet tőled szabadulni, még így is, hogy itt se vagy. Vagy bárhol. Azzal együtt, hogy én kérem igazán próbálok bepipulva lenni rád, ha már így kiharcolod magadnak, még mindig van, hogy megpróbálok reménykedve a Griffendél irányába lófrálni, hátha sikerül összefutni veled. Nem mintha megérdemelnéd mondjuk, ha te akarsz valamit, hirtelen felbukkansz, aztán ha meg én kereslek, nem vagy sehol azóta se.
Ha már itt tartunk, Prescott is álljon be melléd kétfelé balettozni, hogy neki meg pattognia kellett, hogy feloszlatja azt a Szellemszállásos bulikát, és mindenkit eltilttat a Roxmortstól. Mert ne szórakozzunk? yIntagh.
És így füstölögve-reménykedve történik az, hogy valakivel csak összefutok egy folyosósarkon fordulva valakivel összefussak. Nyáriszünet óta már a harmadik alkalommal szó szerint. Ha nem füstölögve lennék még, az is eszembejutna, hogy végülis egész jó kis kalandok-ismeretségek sültek ki az ilyenből kettőből kétszer. Mondjuk most nem az Abszolon vagyunk, ami egy különbség. Végülis vaktában nem is rossz találat, a griffendéles stimmel, és ha jól tippelem, az ötödéves is. Viszont nem Quinn, ellenben még lány is, úgyhogy idáig tartott az egyezés.
-Akkor ha el se takarnád a kilátást a könyveddel, nem kéne összefutni velem.
És ha egy fejjel magasabb lennék, szerintem még látszottam is volna a könyv fölött, de így sikerült egymásba fordulnunk a sarkon.
-Merel- mutatkozok be én is.
-Én ugyan itthon nem lennék, ha rajam múlna, de Prescott tojjon sünt. És mit olvasol, ha már így elgázoltál vele?- érdeklődök én is egy kört.

   Igaza volt. Ha én elmerülök egy könyvben, nem sok esély van arra, hogy bármit is észreveszek abból, ami körülöttem folyik. Bár én örülök, ha megismerhetek új embereket. Ki tudja, talán ez a találkozás is pozitívan végződik majd, mint ahogy a korábbiak Eliottal és Alexissel. Jut eszembe, most hétvégén talán Elliot sem megy Roxmortsba, hogy megbeszéljük a kutatások eredményét, hisz nem kaptam baglyot az időpontról és a helyről. Így nem csoda, hogy nem igazán motivál semmi sem a kimozdulásra. Bár már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire jött rá eddig, és alig várom, hogy elmeséljem mit tudtam meg én is.
   Gyorsan becsuktam a könyvet, és a lányra figyeltem. Illetlenség volna olvasni úgy, hogy beszélnek hozzám, és nem is szokásom ilyet csinálni.
- A Silber-t. - adom meg előbb a választ a kérdésére. - Nem tudom ismered e.
   Nagyon szeretem ezt a könyvet, megéri többször is elolvasni. Ha egyszer elkezdi az ember, utána már irtó nehéz letenni. És több rész is lesz belőle, alig várom, hogy beszerezhessem az új köteteket.
- Miért mi történt? - kérdezek aztán vissza.
  Aggódom kicsit, hogy túl kíváncsinak tűnök, remélem Merel nem fog tolakodónak találni. Nem szeretném megsérteni már most a találkozás pillanatában, bár tényleg érdekelne, hogy mi olyat csinálhatott, amiért nem mehet el a faluba.
- Nincs kedved lemenni az udvarra? - kérdeztem meg kicsit később.
   Szinte csábítóan jó idő volt odakint. Akik most mentek ki Roxmortsba, bizonyára jól érzik magukat. Gondolkoztam azon, hogyha Merel tényleg nagyon szeretne lejutni a faluba, akkor hogyan vihetném el oda. Bár most még nem igazán akadtak jó ötleteim, de nálam csak idő kérdése, és már úton is leszünk, mint mikor Alexissel lementünk a konyhába.

Elnézelődöm a borítót, hogy cím, szerző, ismerős-e valami.
-Azt nem.
Megkérdezhetném, hogy jó-e, de tekintve, hogy olvassa, pláne annyira, hogy el is gázoljon miatta, minimum őszerinte úgyis az lenne.
-Nem hallottál róla? Mindenki hallott róla.- Ebben az iskolában mindenki hall mindenről. Jó, mondjuk volt jónéhány hónapja, úgyhogy lehet, hogy csak nem gondolt rá okként, mert valami újabbkeletűre számított. Nekem kérem releváns, mert még mindig az egész évre nincs kimenőm azóta se.
-A Szellemszálláson szervezett házibuli? Ami között Prescott szétcsapott? Még októberben? Nem ismerős? A fél iskola kimenőjét visszavonta, csak mert ott voltunk. Hogy xilofonozna nyakig csukamájolajban.
Oké, szóval szeretek panaszkodni arról, amire meg vagyok sértődve. És? Kell mára valami program a Roxmortsozás helyett, jobb híján megteszi.
-Lemehetünk, végülis mindegy- vonok vállat, azon alapon, hogy eddig se találtam meg soha Thornsbeaket, ha én próbáltam keresni, úgyse lenne másképp ma se, és Hannah-val tartok, ha indul. Aztán közben eszembe jut, hogy neki így lóghat a mondat vége a levegőben, mert nem ő tud róla, milyen céllal indultam erre, mielőtt egymásba botlottunk itt gyönyörűen. Na mindegy.

Most már elteszem a könyvemet. Igazából be kell valljam tényleg nem túl ismert a szerző sem még, hiszen még csak most kerülnek be az első könyvei a boltokba. Nem is csoda ha nem ismeri még a többség.
-Lehet hallottam valamit, mert valaki mesélte hogy sokaknak megtiltották a Roxmortsos kirándulást.
Ahogy elkezdi mondani a történteket, fel is rémlik, hogy tényleg hallottam róla. Bár én valami frissebb okra számítottam, valamire, ami nem rég történhetett.
-Egész évre visszavonta? Az kicsit túlzás nem?
Jó, nyilván megbüntetnek diákokat hasonlóakért, de ez már azért elég sok. Azért ebben a félévben igazán kimehetnének már, nem értem miért kell ilyet csinálni.
Elindulok lefelé az udvarra. Azon gondolkozom, mit lehetne itt csinálni egy hétvégén. Eddig többnyire én is a roxmortsi kiruccanás mellett döntöttem, vagy ha itt is maradtam, akkor az azért volt, mert tanulnom kellett. Valamit igazán kezdeni kéne a helyzettel, és úgy döntök megkérdezem van e kedve valamihez.
-Te mit szeretnél csinálni? Mert az egy dolog, hogy lemegyünk. Ha úgy gondolod, kimehetünk Roxmortsba is, bár nem igazán ismerek rejtett utakat.
Ha megkérdezhetném Kiarát, ő biztos tudna mondani párat, de hiába is keresném, nem találnám meg. Ennek a barátságnak a helyreállításáról lemondhatok, az már biztos. De új lehetőségek mindig vannak és ez tökéletesen megnyilvánul az Alexissel kötött barátságban is.
Az is tény, hogy nem célszerű egy új kilógással ismét rossz fát tennem a tűzre, és talán Merel sem értékeli az ötletet, aki már így is büntetésben van.- Ha nem akar menni, nem megyünk, ennyi az egész, Hannah ne ezen parázz már... – nyugtatom meg magam.

-Novemberben erről szólt az iskola- hitetlenkedek azon, hogy nem hallott az incidensről futó említésnél jobban.
-Szerinted pipulnék ennyire rajta, ha nem lenne túlzás? Nem bulizott még ilyen jó hangulatban minden ház és több évfolyam együtt, amióta ide járok, mi kéne ezzel a probléma legyen? De áh, nehogy már jó legyen, Prescott jön, és feloszlatja.
Ahogy elindulunk az udvar felé, kicsit felzárkóztatom Hannah-t, ha már így lemaradt a buli híréről is.
-És hogy megyünk ki? Próbáltam még úgy közép-januártájt, hátha elég régen volt már a buli addigra, és nem nézik olyan szigorúan, a frásztokat. Árgus szemekkel ellenőrzik még mindig az összes jómadarat, hogy ne akarjon kilopakodni. Fricsi bácsi Argus szemeivel egész konkrétan. Már rég kint lennék vígan pedig.
Elgondolkodok közben Hannah szavai végén. Valóban, volt egy alagút, amin az ostromkor menekítettek ki mindenki kicsit az iskolából. Mármint, kivéve egyeseket, akik szándékosan elkallódtak, mert jobban érdekelte őket, hogy élőben lássanak akciót. Igen, ez én vagyok. Még mindig totál megérte, denethorok ide vagy oda.
Najó, azért nem sírok be azon, ha nem kell mégegyszer denethorokkal találkoznom élőben. Szóval alagutak. Asszem másik alagutakról is hallottam, hogy vannak. Valami púpos banyát kéne asszem megtalálni hozzá?
-Most, hogy mondod, megpróbálhatunk megtalálni valami ilyen alagutat. Mit szólsz?
Én ráérek végülis, és ha találunk valamit, akkor még ki is tudok menni Roxmortsba valahogy azelőtt is, hogy jövőre újra aláírathatnék egy kimenőt. Ha Ms. Grelod nem akarná engedni, akár még Apucsekkel is megpróbálható. De az majd csak jövőre lesz.

- Kár, hogy lemaradtam róla. Biztosan fantasztikus volt. Bár így utólag nézve lehet jobb is így. De legalább tekintettel lehetett volna a házak közti kapcsolatokra. Régebben úgyis széthúztak, nemhogy örült volna most ennek. – értek egyet.
Mikor megkérdezte, hogy hogyan megyünk ki, nagyon feldobottá váltam, egyszerűen örültem annak, hogy ismét kalandozhatok valakivel. Az viszont még inkább boldoggá tett, hogy nem problémázott az ötleten, hanem elmesélte, hogyan járt a legutóbb. Ismételten felesleges volt paráznom, megtanulhatnám végre, hogy nincs miért.
Elgondolkozom, hátha eszembe jut, hogy hol mentünk ki a suliból az ostrom napján, de sehogy nem akar derengeni. Tudom, hogy vannak alagutak, és hogy körülbelül hol kellene keresni egyet-kettőt, de nem tudom pontosan meghatározni, hogy hogyan lehetne bejutni bármelyikbe is. Így Merelre kell bízzam magam, remélve, hogy ő képben van és tud valahol egyet, amit használni is tudunk.
- Szerintem mehetünk. – mosolygok a lányra.
De mégis merre menjünk? – kérdezem magamtól és körbenézek. Az lehet, hogy magát az iskolaépületet jól ismerem, de az alagutakat aligha. Bár az is igaz, hogy eddig soha nem volt szükségem rájuk. pár pillanattal később ismét megszólalok:
- Te tudsz valami biztos kiutat? Be kell valljam, nem nagyon mászkáltam még a suli rejtett alagútjaiban az Ostrom napját leszámítva. De inkább azt mondom, hogy egyáltalán nem. – kezdek bele már viszonylag halkan, mert itt a falnak is füle van.
Viszont nagyon oda kell figyelnünk, ahogy az előbb említette is. Ott van Frics, a tanárok és a perfektusok is, akik mind könnyen rajtakaphatnak minket.
- Ha ki is jutunk, te mit szeretnél csinálni Roxmortsban? – kérdezem aztán.
Bár nyilvánvaló, hogy ott is kerülnünk kell a feltűnést. Nálam van a kisebb gond, mert van kimenőm, de majd megoldjuk ezt a problémát is. Előbb ki kell jutnunk a suliból.

-Ugye? De nem, inkább a hagyományok nevében húzzunk szét. Oké, mondjuk elég áálat buli volt, volt ott minden.
Nem kéne ráhergelődnöm Prescottra, lehet, hogy jobb lenne valami más témát találni.
Az alagútkeresés ötletére megállok, azokat valahogy kétlem, hogy kint kéne keresnünk. Talán tekintve, hogy titkos rövidítésekről is tudok, szerte a kastélyban, különböző pontokat összekötve, logikusnak tűnik, hogy pár a faluba kifele vezető is innen induljon, bentről.
-Háttööö, én se figyeltem, merre vittek minket.- jegyzem meg az ostromos evakuálás kapcsán, inkább elhallgatva azt a részt, hogy azért sem tudom, mert elég hamar le is szakadtam a kimenekítési kísérlettől, hogy ne menekítsenek ki inkább.
-Csak rövid utakat a kastély különböző pontjai között. Viszont tudok valakit, aki szívesen a segítségünkre lesz. Ismered Sir Cadogant?
Ezek fényében el is indulunk, ezúttal akkor mégse kifelé egyelőre, ha Hannah is velem tart, a kedvenc lovagom portréja felé vesszük az irányt.
Közben csak rákérdezek arra is, ami már böködi az oldalamat azóta, hogy pár folyosóval ezelőtt összefutottunk.
-Találkoztunk mi már valahol. Nem voltál véletlen ott a Nagyteremnél te is, amikor Salamander ránkeregette az állatkertjét?
Pedig egész jól szogtam emlékezni az emberekre általában.
Útközben Hannah megérdeklődi a terveimet arra az esetre, ha sikerül kijutnunk a faluba. Igazából ezen nem is gondolkodtam. A kalandvágy aaz elkapott, hogy derítsük föl a Roxfort újabb titkait, de ennyire még nem gondoltam előre, hogy ha földerítettük, onnantól mi is legyen.
-Háát... Gondolom előszöris szétnézni. Csak egyszer voltam kint eddig, úgyhogy van még mit nézelődni. Majd kitaláljuk úgyis.

Mikor azt mondja, hogy ő sem figyelte merre vittek minket, kicsit azt érzem, hogy ugrott is az egész kalandozás, kicsit pedig azt is, hogy akkor magának az útnak a megkeresése is micsoda kaland lesz majd. Igazán odafigyelhettem volna azon a napon, amikor a suli rejtett útjain vittek ki minket. Milyen hasznos is volt a legutóbbi alkalommal, hogy Kiarával régen bejártuk az egész sulit! Sebaj, majd most nyitott szemmel járok, ha már nem kell aggódnom mindenféle dolog miatt, mint az ostrom napján. Most nem fogok összefutni minden sarkon sötét varázslókkal és nem fenyeget az az életveszély sem, hogy talán rám omoljon valami.
- Öööö… Ő az a lovag, aki a festményen van a… – gondolkozom el - hol is? 7. emeleti folyosón talán?
Már el is felejtem, hogy a birtokra akartam menni. Hamarosan irányt váltok és elindulok Merel után, megkeresni a portrét. Közben folytatjuk a beszélgetést.
- De, de igen. Katasztrófa, ami ott volt. Én mentem be másodikként a Nagyterembe, rögvest… utánad. Óh, hogy ez hogy nem jut eszembe! Hát azért voltál olyan ismerős! – tör rám a felismerés.
Bár így utólag már kicsit viccesnek hat a történet. Akkor azonban nagyon nem tetszett, hogy késő este vadakat kellett hajkurászni és szembeszállni egy igencsak nem békés Viharmadárral. De legalább már tudom mire számítsak LLG órákon.
- Kaptunk is érte egy-egy nyaklevest… - mondom és elmosolyodok. – Bár lehet a kint ácsorgók jobban megérdemelték volna.
Meglepődöm, mikor Merel azt mondja, csak egyszer volt kint eddig Roxmortsban. Hát akkor most, ha kijutunk, bőven lesz programlehetőség.
- Hogy lehet, hogy még csak egyszer voltál kint?
Hamarosan odaérünk a portréhoz és meglepetten látom, hogy üres. – Hát ezt nem hiszem el! – morgok kicsit magamban, aztán szétnézek a környező portrék között. – Hova a fenébe tűnhetett? – Bár sokszor járja a kastélyt betolakodva más portrékba. Ki tudja, talán most is ezzel szórakoztatja magát, újabb kihívásul adva nekünk, hogy találjunk rá és nehogy véletlenül könnyű dolgunk legyen.

-Úgy arrafele valahol. Odatalálni jobban tudok, mint szóban mondani meg, hol van. Erre gyere.
Ha már úgyis a titkos utaknál tartottunk, van is itt nemmessze egy falikárpit, amin keresztül meg is felezhetjük az utunkat.
-Ha megvan a vérgőzös hobbit, aki leüvöltötte Salamander fej... hát, inkább hátát, na az is én voltam. De inkább ne is emlegessük tovább, eddig még civilizált vagyok.
Közben ki is érünk az átjáróból, és a túra további részére már marad a hagyományos lépcsőzés-folyosózás.
-'Szállásos buli? Első Roxmorts-hétvége? Mert azóta el vagyok tilta, azért vagyok itthon most is- mutatok rá a mi sem egyértelműbbre, még pont erről is beszélgettünk az előbb. De idő közben el is érjük Sir Cadogant, illetve a folyosót és képkeretet, ahol lennie kéne, de nincs. Mert miért is lenne, úgy túl jó lenne a dolgunk, és nem kéne mégegy pluszkör futásával kezdeni a kalandunkat.
-Megnézem a szomszédban- jelzem Hannah-nak, de intek is neki, hogy jöjjön nyugodtan.
Nem hiszem ugyan, hogy a festett lovagot megtaláljuk ott, ahova indulok, de nem is ezért megyek éppenséggel. Azt hallanánk már, ha itt lenne.
Van itt nemsokkal odébb egy festmény három udvarhölgyről, akik jobban ismerik Sir Cadogant, mint aminek örülnének. Ami szerintem az "egyáltalán". Illetve, jelenleg nincsenek is hárman, gyanúsan csak kettő diskurál ugyanabban a keretben.
-Üdvözlet, hölgyeim, Sir Cadogant keressük- kezdem illedelmesen, és mielőtt még bármit fennakadnának, gyorsan folytatom is a lényeggel.
-Nem kell aggódni, eszünk ágában sincs visszahozni, ellenben nemes és dicső feladatra kérnénk fel inkább, ami biztosan távol fogja tartani innen egy jóideig. Nem tudják véletlenül, merre érdemes keresnünk? Mindenki csak nyerne vele, nem?- teszem még hozzá a végére egy vigyorral.
Tudtam, hogy ez működni fog, a hölgyek kapva kapnak a lehetőségen, hogy valaki felszabadítaná őket a lovag figyelmétől, és mint kiderül - meg gyanítottam is, - harmadik társalkodónőjüket is megmentené ugyanettől. Biztos válasszal nem tudnak szolgálni, de elég biztosnak érzik az elképzelésüket, hogy mi lehet a következő megállónk.
-Te mit mondanál, merre kéne keressünk egy nagy diófa festményt?- fordulok Hannah felé, ugyanis két társa szerint egy ilyenre szokott leggyakrabban felmenekülni az elveszett udvarhölgyünk Cadogan megtisztelő figyelme elől. És ugye inkább van a közelben, mint kevésbé?

-Azért jogosan voltál kiakadva. Engem is nagyon idegesített, amit művelt. Csak nem vagyok annyira bátor, hogy szembe forduljak egy tanárral. Néha csodálkozom is hogy Griffendéles vagyok. – mondom és sietek Merel után.
A Hugrás lány bevezet egy rejtett járatba egy falikárpit mögé. Így az utunk szinte a felére csökken. Teljesen le voltam nyűgözve. Még csak harmadéves, de már most jobban ismeri a kastélyt, mint én. Éppen itt volt az ideje, hogy kicsit megismerjem a helyet, amiről eddig csak hittem, hogy ismerem.
-Hogyan fedezted fel ezeket az utakat? – teszem fel a kérdést.
Jól megfigyeltem, hogy hol mentünk be és hol jöttünk ki. Ki tudja, ez az út még hasznos lehet. Jobb nem megfeledkezni róla.
Miután észreveszem, hogy a portré üres, tanácstalanul nézek körbe. Tényleg jó lenne, ha képben lennék a dolgokkal, és tudnám, hol keressem ezt a Sir Cadogant is. Szerencsémre Merel abszolút nem ebben a helyzetben van, el is indul a szomszédos festményekhez, én pedig követem.
Bólintok néhányat, amíg a lány a festményekhez beszél. Örültem, hogy most olyasvalakivel kalandozhatok, aki ura a helyzetnek és mindenre talál megoldást. Abszolút tisztában volt azzal, hogy mikor mit kell csinálnunk. Így kevésbé – sőt egyáltalán nem – voltam feszült, mint a karácsony előtti szabályszegésnél, ahol egyikünk se tudta pontosan mit tegyen. Én is többnyire csak arra támaszkodtam, hogy tudom az utat és a bejutás módját a konyhába. Igaz, így kicsit szerencsétlennek érzem magam most, de ez még akkor is a jobbik eset.
Szerencsére, de főképp Merelnek köszönhetően, kaptunk segítséget a két udvarhölgytől. Ekkor jön a kérdés, hogy hol keresnék diófa festményt Roxfortban. Elsőre be is ugrik, hogy a könyvtár előtti folyosón, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Arra biztosan emlékszem, hogy ott rengeteg festmény van.
-Megnézhetnénk a könyvtár környékén. Vagy a négy évszak szobája felé. Ez a két ötletem van csak. Melyik reálisabb szerinted? – kérdezem meg a véleményét.
Remélem, hogy most már tényleg megtaláljuk Sir Cadogant és hogy utána simán fog menni minden. Bár amíg idebent mászkálunk, addig talán nagy baj nem történhet.

-Változó, melyiket hogyan. Csak beszélni kell szemfülesebb felsőbbévesekkel, és máris meg lehet tudni egy-két rövidebb utat. Sokan ismernek egyet-kettőt, aminek köszönhetően nem késnek el a következő óráról, ami a suli túlvégében van. Onnantól kezdve csak össze kell vadászni ezeket, meg próbálgatni a faliszőnyegeket, van-e valami mögötte. A legtöbb ilyen átjáró faliszőnyegek mögött van.
A magyarázat egy másik előnye, hogy annyival kevésbé unalmas a caplatás is, pontosan egy hasonló esetben, mint a fent említett: a kastély egyik végéből rohangálni az átlósan másikba, és viszont.
-Próbáljuk a nég évszakot, Cvikker szerintem még Cadogant is meg tudná futamítani, ha a könyvtára környékén hangoskodik, úgyhogy csak nem ott lesz, ha ez a fa rendszeres menedéke a hölgynek- vezetem le, mit tartok valószínűnek. Meg megérzésre is, a négy évszak terme környékén tematikusabb lenne a fa. Ennek örömére megintcsak felkerekedünk, hogy megint általvágjunk az egész épületen. De legalább na, nem lehet panasz arra, hogy nem vagyok formában a kviddicsmeccsekre. A sok lépcsőzéssel még a láb-napot sem hagyom ki, pedig seprűn ülős sportként kimunkált lábra nincs is akkora szükség, mint ha fociznék mondjuk. De na, mint mondtam: kifogás nem eshet.
Most vagy eltaláltam, hol keressük az említett menedékfát, vagy véletlenül találtam el egy másikat, ami viszont helyesnek bizonyul, mert már pár sarokkal előre hallani a hős lovagunk eltéveszthetetlen orgánumát.
-Megállj, mitöbb, ledőlj, galád növényzet, hogy utamat állod e szép hölgy nyomában! Bitang kérged megsínyli még kardomnak acélját, ha menten szabadjára nem ereszted ágaid közti fogságából!
Cinkosan Hannah-ra vigyorgok, ahogy közeledünk. Ez szórakoztató lesz, egyben megtaláltuk a magunk céljának első lépését.

-Mindenesetre nagyon hasznosak ezek az utak. – mondom végül, és megköszönöm, hogy adott néhány tippet a felderítésükre.
Mennyivel könnyebb is lenne, ha tudnám ezeket az utakat. Bár így is odaérek még éppen időben a következő óráimra, viszont a nagy rohanás közepette tényleg semmi időm nem marad a szünetből. Most legalább megismerek egyet-kettőt közülük, és majd egy szabad hétvégén körülnézek mindenképp, hátha találok más utakat is. Elvégre, most már tudom, hol keressem őket. Az biztos, hogy megkönnyítené a dolgomat az elkövetkező években. Nem is kicsit.
-Nos igen… Így nézve a könyvtár környéke tényleg nem jöhet szóba.
Belegondolva tényleg nem tűrnék ott sokáig lovagunk hangoskodását. Ahogy Merel is mondta, Madam Cvikker biztosan elkergetné onnan.
Ismételten átvágunk az egész épületen, hogy megkeressük azt a festményt, ahol elvileg Cadogan tartózkodik. Nem is kellett keresgélnünk sokáig, az üres folyosókon már messziről hallhattuk a lovag hangját. Hirtelen feldobódok, hiszen nem csak megtaláltuk Sir Cadogant, hanem innentől fog mókássá válni a helyzet. Főleg, ha segít is nekünk a cél elérésében. Rámosolygok Merelre, és befordulunk a négy évszak terme előtti folyosóra, ahol meglátjuk a festményt, és azt, akit kerestünk.
-Sir Cadogan! Szükségünk lenne a segítségére. – szólítom meg, majd miután idefordul, átadom Merelnek a szót, hiszen sokkal jobban ismeri a lovagot, mint én.