Bath

The Lamb & Lion

Végül nem is volt olyan vészes az utazás, mint ahogy arra számítottam. Az érkezésnél ugyan volt egy kis fenn akadás, mert a helyen, ahova érkeztünk, éppen távozni is készültek, de mondhatni sikeresen megjöttünk.
- Üdvözöllek a bárányok és oroszlánok között – mosolyodom el. – Ha akarod, akkor meghívlak itt egy italra a kis kalandunk végén.
A hely inkább a muglik között volt népszerű, de a varázslóknak is fenn tartottak egy kis részt. Azoknak, akik nem ismerték ki magukat a varázstalanok között. Oké, az olyanoknak, mint én is, akik nem szerettek közéjük menni. A főiskoláig nem is gondoltam rá, hogy majd egy ilyen helyre betérek. A neveltetésem nem tette lehetővé, de ott nagyon is megváltoztam és ez eléggé tetszett. Azóta is jól jön az ottani tapasztalatszerzés.
- Akkor induljunk is tovább.
Bólintok a söntésnél állónak, majd távozok is a helyről. Bath-ban egyébként sincs túl sok olyan hely, ahova bárki hoppanálhat. A legtöbb családok tulajdonában van.

Itt kicsivel jobb az idő, mint Londonban, de azért nem lehet mondani, hogy fullasztóan meleg lenne. Elindulok jobbra az utcán, de egy viszonylag lassabb tempóban, hogy tudd tartani a lépést. Bár, bebizonyítottad, hogy a sérült lábad ellenére is tudsz gyors lenni, ha akarsz.
- Sajnálom, hogy ráütöttem a lábadra.
Nincs bűntudatom miatta, abban a helyzetben megismételném bármikor még egyszer. Oké, talán egy kicsi mégis van, hiszen a legtöbb esetben még akkor sem használom ki a beteg testrész nyújtotta hátrányt, ha nagyon szorult helyzetben vagyok. Mondjuk, olyankor a pálcámat használom, most azonban nem akartam. Abban az esetben még jobban elmérgesedett volna közöttünk a hangulat, és biztos vagyok benne, hogy azzal vége lett volna az egész hajszának.
- Tudod, fenntartásaim vannak azért a hellyel kapcsolatban. A sok mugli, mint láthattad nem éppen megnyugtató számomra. A masszázs ellen viszont nincs kifogásom általában. Te hogy vagy ezzel?
A masszázs ellen tényleg nem szokott kifogásom lenni, de a személy ellen már igen, aki adja. Pont ezért járok még mindig ilyen esetben egy régi kollégámhoz ezzel kapcsolatban. Nem tudom, ő milyen indíttatásból tanulta meg, de biztos jól jön neki az a kevés összeg, amivel megtoldom a havi bevételét.
- Elliot, kérdezhetek valami személyeset? És bár nem ígérhetem meg, hogy majd nem leskelődöm, azért igyekszem nem megtenni, ha nemmel válaszolsz.
Valami már nagyon régóta érdekel. Már akkor felkeltette az érdeklődésem a történtek iránt, mikor még csak Philliptől hallottam rólad.
- Jia, miért nem kérte az édesapád segítségét, mikor eltűntél? Phillipnek mindig is jó kapcsolatai voltak. És ne mondd, hogy nem tudod. Dean biztos el tudta árulni, ha benned valaha megfogalmazódott ez a kérdés.
Oké, tudom, hogy a családunk nem éppen az a típus, akihez az emberek segítségért szoktak fordulni, de azért egy próbát megért volna. Később szinte mindig láttam Phillip emlékeiben, hogy mennyire fáj neki az elvesztésed.

[BATH]

BATH
 
[viselet]

Nem akartam Kean mellett ácsorogni vagy vele együtt kandallóba szállva elutazni Bath-ba. Nem, kivételesen nem csak miatt és a fene nagy önbecsülése (mondhatni beképzeltsége) miatt, hanem mert nem akartam ebbe a városba visszatérni. Az emlékeim ugyan nem voltak különösen borzalmasok róla, de a tény, hogy ide menekült anyám apám elől – mert az én életemet akarta már a születésem előtt is védeni – mindent megváltoztatott. Nem érdekelt az a sok, amúgy lenyűgöző, történelmi dolog, ami széppé tette a várost. Menekülés érzés fogott el, amint kiléptünk a kandallóból.
Egy darabig nem figyeltem meg a füstös kocsmát. Levegőért kapkodtam, mintha valami hatalmas követ tettek volna a mellkasomra. A torkomat valami különös érzés fojtogatta. Itt aztán igazán kísértett a múlt.
– Üdvözöllek a bárányok és oroszlánok között. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog, de engem a pánik kerülgetett. – Ha akarod, akkor meghívlak itt egy italra a kis kalandunk végén.
Csak tűnjünk már el! A gondolatot direkt hangsúlyoztam megint, ahogy a szemébe néztem. Nem volt jó kedvem, nem érdekeltek a tervei, kint akartam lenni a szabadban, levegőt akartam kapni…
– Akkor induljunk is tovább.
Hamarosan odakint találtam magamat. Mélyet szippantottam a kellemes levegőből. Itt valamennyire kisütött a nap így a hideg kevésbé tűnt elviselhetetlennek, mint Londonban. Egy időre megálltam, élveztem a melegfényt, ahogy végig cirógatott a bőrömön.
Kean láthatóan észre sem vette, hogy elmaradtam. Gyorsan utána siettem, ahogy elindult valamerre. Nem figyeltem, csak követtem.
– Sajnálom, hogy ráütöttem a lábadra.
Gonosz vigyor ült ki az arcomra.
– Szerinted én nem ütöttem volna rá a tiédre fordított esetben? – kérdeztem kissé keserűen. – Ez csak fizikai fájdalom… – Tettem hozzá végül, félig-meddig megnyugtatásként magamnak. Amolyan bizonyítás próbált lenni, hogy nem lettem gyenge, nem változtam meg attól, hogy kényelmesebb életet élek. Tény, hogy megváltoztak a körülményeim, Esmé valóban szebbé, otthonosabbá, gondoskodással telibbé tette a mindennapjaimat és ezért olyan hálás voltam neki.
– Tudod, fenntartásaim vannak azért a hellyel kapcsolatban. A sok mugli, mint láthattad nem éppen megnyugtató számomra. A masszázs ellen viszont nincs kifogásom általában. Te hogy vagy ezzel?
Hümmögve fordultam felé a kérdésre.
Kellett egy pillanat, hogy felfogjam mit is akar ezzel. Aztán rájöttem: talán csak meg akarja törni a jeget, véget vetni a feszültségnek, ami úgy elharapózott közöttünk az imént még Londonban. Nem akartam vele jóban lenni vagy jófejkedni, de ha ő ilyenre veszi a hangnemet, hát hajlandó vagyok tenni egy lépést és rendesen válaszolni.
– Hozzám nem ér senki. – Rövid, tömör válasz volt és nagyon lényegre törő is.
Körbe néztem. A római fürdő romjait rejtő épületet csak távolról láthattam… nem sokat tudtam róla, csupán annyit, hogy ott most valamilyen múzeum működik, természetesen mugli vezetéssel. Szívesebben tértem volna be oda, minthogy a helyi termálfürdőben nyomkodjon meg valami nagydarab fickó. Merlnire… Szinte éreztem, ahogyan elpirulok a gondolatra.
– Elliot, kérdezhetek valami személyeset? És bár nem ígérhetem meg, hogy majd nem leskelődöm, azért igyekszem nem megtenni, ha nemmel válaszolsz.
Nem, nem, nem… Az ellenkezés csak odabent hangzott el, valahol nagyon mélyen és most jobban örültem volna, ha magyarázás helyett igenis leskelődik. A kérdés azonban még is fel lett téve és egy pillanatra megint megcsapott az a borzalmas, fojtogató érzés, ami a kandallóból kilépve.
 – Jia, miért nem kérte az édesapád segítségét, mikor eltűntél? Phillipnek mindig is jó kapcsolatai voltak. És ne mondd, hogy nem tudod. Dean biztos el tudta árulni, ha benned valaha megfogalmazódott ez a kérdés.
Hörögve kapkodtam levegő után, megálltam és Kean karjába kapaszkodtam.
– Te kérnél valaki olyantól segítséget, aki meg akarja ölni a gyerekedet? – kérdeztem kissé akadozva.
Valójában sokat nem tudtam arról, ami akkoriban volt. Deant sosem kérdeztem, mindig csak azt mondogatta, anya aggódott értem. Daniel szintén, de a részletekbe nem igazán mentünk bele egyszersem.
Előre dőltem. Mélyen próbáltam beszívni a levegőt, hogy kicsit összekapjam magamat. Nagyot nyelve próbáltam az érzéseimet eltűntetni a torkomból, mert egyre inkább fojtogattak.
– Sajnálom, nem szoktam kiborulni ennyire… – magyaráztam és leengedtem a kezemet.
Ahogy felegyenesedtem meg is pillantottam az épületet, ahová minden valószínűséggel tartottunk.
– Ez a város túl sok sebet tép fel Phillippel kapcsolatban… és túl sok kérdést vet fel.

Hot Bath Street

Örülök neki, hogy sikerül kicsit megtörnöm kettőnk között a jeget, de azért nem mondhatnám azt, hogy tökéletes a siker. Nem is várhatom el, hogy az legyen ennyi csevegésnek nevezhető tevékenység után.
- Akkor azt hiszem, nehéz dolgunk lesz a masszázs szalonban.
Röviden foglalom össze a tanulságot. Ha egyikünk sem akar muglik közé menni és azt élvezni, amit az állítólagos csodálatos kezeik tesznek, akkor nem tudom, hogyan fogunk majd nyomra bukkanni.

Tudom, nem hagyok neked választást, mikor udvariasságból megkérdezem, lehet-e. De nem is nagyon szoktam hagyni választást, szóval akármennyire is akarom, valami nem változik bennem. Még akkor sem, ha megerőszakolom magam.

De legalább a félig megígért ígéretet sikerül betartanom, és nem leskelődök a gondolataidban. Bár, a válaszod saját magam is kitaláltam, félig meddig.
- Biztos vagy benne, hogy meg akart ölni?
Nem ismerem azokból az időkből, de ha tényleg így van, akkor nagyon sokat változott Phillip az elmúlt években. Legutóbb nem láttam a fejében ezt, csupán annyit, hogy nagyon szeretne veled lenni, de nem igazán tudja, hogyan kéne közelednie. Főleg mások előtt nem igazán tudja, hogyan kéne közelednie.
- Abba belegondoltál, hogy talán nem megölni akart, hanem megvédeni? Gondolj bele, ha akkor meg akart ölni, most miért véd meg? A Roxfortból mikor elküldtek, akkor miért mentett meg legalább annyira, hogy a pálcádat megtarthasd?
Mondjuk, a pontos részleteket nem ismerem azzal az üggyel kapcsolatban, de hallottam, hogy még Janus figyelmét is felkeltette annak ellenére, hogy próbálta teljesen titokban tartani a történteket. Végül sikerült kimagyarázni, és úgy tűnt feledésbe is merült az eset egészen idáig.
- Amúgy igazad van, nem kérnék.
Vagy legalábbis nagyon alaposan átgondolnám, mert a végén még rosszul is elsülhet. De Jia akkor már rég nem ismerte Phillipet, a változást benne, szóval talán össze is jöhetett volna. De tényleg nem ismerem az akkori eseményeket, a szerelmüket, semmit, így nehéz lenne – főleg utólag – bármiről is dönteni, és ítélkezni.

Megállok, és úgy nyúlok a karod alá, hogy meg tudjalak tartani. Annyira nem sietünk arra a helyre, csak majd jussunk el oda még a mai nap. Azt akarom, hogy támaszkodhassunk egymásra. Legalább fizikálisan, ha már másként nem megy egyelőre. A bizalom nagyon sok dolognak az alapját képezi, és amíg azt nem szerezzük meg újra, addig biztos nem is tudunk majd támaszkodni egymásra.
- Figyelj, engem nem zavar, ha kiborulsz. Csak…
Félbehagyom a mondatot, mert úgy érzem, ennél sokkal fontosabbat akarsz mondani majd. És végül nem is ér meglepetésként, hogy igazam van. A gondolatok nem hazudnak. Elengedlek, de azért készen állok arra, ha megint kell egy segítő jobb.
- Akkor jegyezd meg ezeket a kérdéseket, és tedd fel neki, ha legközelebb találkoztok. Hidd el, neki is vannak kérdései, de egyelőre nem meri feltenni őket.
Már nincs messze a fürdő, szóval össze kell szednem minden bátorságom ahhoz, hogy félretegyem az ellenszenvem, és nyugodtan, látszólag fegyvertelenül feküdjek fel egy olyan asztalra.
- Mit szólnál hozzá, ha én masszíroználak meg? Akkor nem kell félnem tőle, hogy illetéktelen hozzám ér, és téged se nyomkod senki, ha nem akarod. A lábujjaim is jól mozgolódnak ám – mosolyodom el.
Remélem érted majd, hogy csak tréfának szánom az utolsó részt. Nem nyúlnék senkihez sem lábbal. Az nem csak neki, de nekem is méltóságon aluli lenne. Meg aztán a házimanómmal is a közhiedelemmel ellentétben úgy viselkedtem, mint bármelyik kollégámmal. Én nem vagyok olyan rabszolgatartó, mint mondjuk Janus, aki még rugdossa is, ha úgy alakul.

Mielőtt azonban továbbmehetnénk, egy fura gondolatra leszek figyelmes. A falhoz tollak. Egyelőre nem tudom eldönteni, hogy kell tartani egy támadástól vagy sem. Én is a falhoz simulok, de nem látom, hogy bárki meg akarna támadni.
- Légy résen. Valakinek már most szemet szúrtunk. Pedig szerintem tök normálisan vagyok öltözve és te is. Úgy tűnik, vártak ránk már most.
Ellépek a faltól, és ez a kis mozdulat elég is ahhoz, hogy egy férfi nekem jöjjön. Azonnal megnézem a zsebeimet, de a jegyek és a tárcám is meg vannak még. Szóval nem ő akart kirabolni vagy megölni. Egy kisfiú ellenben odalép hozzánk. Rövid, barna haja van, arca kicsit piszkos és egy macit markolászik.
- Nem látták a húgomat? Az előbb rohant el errefelé. Ez az ő macija, ezt keresi, de ez végig nálam volt, csak azt hazudtam neki, hogy bedobtam a folyóba.
Rád nézek. A kisfiú hasonlít egy kicsit rád, de nem sokban. Ellenben annál ijedtebb, mint most ahogy én nézek rád.
- Én nem láttam errefelé senkit. Talán még azelőtt jöhetett erre, hogy mi idetévedtünk. Elliot, te mit gondolsz?
Mert én azt, hogy valaki figyel minket talán már a találkozónk óta, még akkor is, ha a gondolatait el tudja rejteni. Egy jó oklumentor könnyen képes rá. Nem hiszem, hogy a kisfiú véletlenül járt erre, de aztán ki tudja. Talán mégis.
 

[BATH]

BATH
 
[viselet]

– Biztos vagy benne, hogy meg akart ölni?
Lassan bólintottam. Olyan biztos voltam abban a dologban, mint arra, hogy másnap is ugyanúgy felkel a nap. Nem volt kétségem, hiszen nagyon jól tudtam honnan jött apám. Kean is tudta, még is folytatta a kérdezősködést.
– Abba belegondoltál, hogy talán nem megölni akart, hanem megvédeni? Gondolj bele, ha akkor meg akart ölni, most miért véd meg? A Roxfortból mikor elküldtek, akkor miért mentett meg legalább annyira, hogy a pálcádat megtarthasd?
Értelenül bámultam azt hiszem Keanre a kérdések áradatára.
– És te belegondoltál abba, hogy Phillip éppen a te családod része? Hogy szégyent érzett, mikor a szeretője várandós lett? – vágtam a fejéhez.
Tudtam, hogy nem kéne vitába szállnom vele. Ezért csak intettem, hogy jelezzem: nyugodt vagyok. Dühös voltam rá, nem azért, mert nem azokat a válaszokat adja, amikre vágyom… hanem, azért mert nem éreztem az emberséget, aminek igen is ott kellett volna lennie benne. Habár nagyon is jól olvasta ki a gondolatokat mások fejéből, nem volt benne empátia, nem érezte azt, amit más, az én szavaimmal normális ember. Talán számára az érzéseknek nem is volt igazán súlya. Nem tudom. Az a ridegség, ami áradt belőle nekem már túlzottan is az volt. Egy ideig azt hittem csak színészkedik, ahogyan én szoktam. Ez más volt… ő tényleg ilyen volt. Egy jégcsap, amit felolvasztani nem képes aztán semmi.
Majdnem elkapott a rosszullét, ahogy beszívtam magamba a város lüktetését. Valami sötét, fájdalmas erő volt az, amit igazából csak az én emlékeim idéztek elő. Mégis borzalmasan vetett szét az érzés: itt születtem, ide menekül velem anyám, ez a hely egy menedék… mégis veszélyt szimatoltam. Kean segített megtartani magamat, ez volt az első, hogy igazán kedvesen – vagy kedvesnek tűnően fordult hozzám.
– Akkor jegyezd meg ezeket a kérdéseket, és tedd fel neki, ha legközelebb találkoztok. Hidd el, neki is vannak kérdései, de egyelőre nem meri feltenni őket.
Nos, ebben valószínűleg igaza volt. Tudtam, hogy apám közelebb akar kerülni hozzám, de legalább olyan rosszul csinálta, mint Kean. Talán ez a ridegség egy tőről fakad, fogalmam sincs… örültem, hogy engem csak részben tudott megfertőzni.
Hirtelen tértünk vissza a masszázs témára. Igazából nem is figyeltem egy pillanatra, így ötletem sem volt miként keveredtünk vissza ehhez a beszélgetéshez. Végül is nem érdekelt, talán nekem is és Keannek is könnyebb volt az érzések teljes mellőzése. Nem hiszem, hogy vele fogom megbeszélni, milyen nehéz az apámmal. Valahogy úgy érezem nem is lenne képes igazán felfogni érzelmi szempontból, amit mondok neki. Valahol sajnáltam is ezért. Bizonyára nem kapott annyi szeretetet sem, mint én és azért lett ennyire közönyös és hideg.
– Mit szólnál hozzá, ha én masszíroználak meg? Akkor nem kell félnem tőle, hogy illetéktelen hozzám ér, és téged se nyomkod senki, ha nem akarod. A lábujjaim is jól mozgolódnak ám – A mondat végére elmosolyodott, én pedig megint azzal az értetlen arccal néztem rá.
Ha ezt viccnek szántad öreg, akkor gyenge volt. Vállat rántva haladtam tovább. Sem a lábam, sem a szívem fájdalma nem tarthatott már vissza attól, hogy ennek az ügynek a végére járjak.
Hirtelen megint nem fogtam fel mi történik, egyszer csak a falhoz nyomva találtam magamat. Kean is odasimult mellém, mintha valamitől tartana. Érdekes, tudtommal azért érkeztünk ide, hogy besétáljunk abba a csapdába… ha kell le is vetkőzöm, hiszen már nem számított sokat… ehhez képest kint ácsorogtam a hűvös szélben és egy épület falához simultam.
– Légy résen. Valakinek már most szemet szúrtunk. Pedig szerintem tök normálisan vagyok öltözve és te is. Úgy tűnik, vártak ránk már most.
Merlnire… Hümmögtem egyet.
– És ak… – kezdtem volna bele, de akkor meg Kean nagy akciózása közepette összeütközött valakivel, majd bevonzott valami kölyköt egy rongyos plüssmedvével.
Lehetne még ennél is groteszkebb az egész? – értetlenkedtem. Sóhajtva bámultam Keanre és már komolyan nem tudtam megérteni. Én adtam neki egy esélyt, ennek az egésznek, ráadásul kétszer… ehhez képest megint úgy éreztem, hogy én jobban a helyzet magaslatán állok, mint ő. Talán Phillipnek inkább engem kellett volna megkérnie, hogy vigyázzak rá.
– Nem látták a húgomat? Az előbb rohant el errefelé. Ez az ő macija, ezt keresi, de ez végig nálam volt, csak azt hazudtam neki, hogy bedobtam a folyóba – makogta a számomra totál érdektelen gyerek.
Részemről el is sétáltam volna a kölyök mellett, de persze ezt nem lehetett, mert valaki éppen beleéltem magát a dajkaszerepbe. Nem akarok ellenséges lenni vele, de ez már több mint sok. A megállapítás némileg kipréselte belőlem a feszültséget, mégis borzalmasan mérges voltam.
– Én nem láttam errefelé senkit. Talán még azelőtt jöhetett erre, hogy mi idetévedtünk. Elliot, te mit gondolsz? – Nézett rám az unokatestvérem.
– Azt, hogy pontosan leszarom hol van a húgod, te gyerek – vágtam hozzájuk a választ, aztán egyszerűen elsétáltam mellettük.
Részemről sokkal inkább szerettem volna bemenni az épületbe, ahol állítólag már várnak minket, semmint gyerekekkel szórakozni az utcán. Nem érdekel, hogy hol van a húga, szóljon anyucinak, majd az megoldja az elcseszett problémáját. Jól van, O’Mara, most higgadj le! – szóltam magamra és tétován léptem be az előtérbe. Nem is figyeltem, hogy Kean végig ott volt-e mellettem.
– Levetkőzök, csak legyünk már ezen túl – mondtam és elindultam a pultfelé. – Nem bírnám ki, ha még egyszer kölykökkel kéne cseverésznem miattad.
Nyugalom! Egyszer már elhatároztad, hogy nem átkozod le a fejét! A biztatás nem sokat segített, miközben legszívesebben észhez térítettem volna. Valami vénbanya ücsörgött a pultnál, aki a reszelős hangjával elterelte a figyelmemet a dühről. Csak közölte, hogyha ajándékutalvánnyal jöttünk akkor elég neki azt bemutatni és máris bekísér minket egy „kedves kolléga” a masszázsrészlegre.
Én csak bólintottam, majd Keanre nézve vártam, hogy adja át a jegyeket.
Hamarosan valami öltözőfélébe kötöttünk ki. Kaptunk öltözőszekrényeket, amikben el tudtuk zárni a dolgainkat és néhány törölközőt, amivel eltakarhatjuk magunkat deréktól lefelé – ezt kacéran jegyezte meg a fiatal lány, aki bekísért ide minket, biztosan bejönnek neki a merev öltönyösök…
– Azt hiszem ruhátlanul kell besétálnunk a csapdába. – A megállapítás közben máris elkezdtem levenni a kabátomat. Nem voltam szégyellős, mert egy dologban biztos voltam: legyen akármilyen sérülés is a testemen, Keannél jobban nézek ki ezerszer.

Thermae Bath Spa

Azt hiszem, egyelőre jobb lesz, ha kerülöm a család témát. Nem azért mert olyan nagyon akartam volna eddig is erőltetni, de szemmel láthatóan nem tudlak meggyőzni néhány dologról, vagy legalább belátatni, így pedig nem sok értelme van ennek. Annak viszont örülök, hogy a poénnak szánt mondatomat, ha viccesnek nem is találtad, legalább nem vetted teljes egészében komolyan. Ezek szerint legalább annyira megismertél, hogy észrevedd, amikor nem vagyok teljes egészében komoly.

Cserbenhagyott volna a képességem? Esküszöm, hogy azt hallottam valakinek a gondolatából kiszűrődni, hogy „Előbb kell odaérnünk, különben vége a tervnek.” Aztán meg „Ha nem jön össze, majd az utcán végzünk velük.”

Úgy tűnik viszont, hogy vagy nem nekünk szólt a dolog vagy teljesen másról lehetett szó, hozzám pedig csupán ezek a foszlányok jutottak el. Akármi is volt, a veszély elmúlt, csupán a kisfiú maradt itt velünk. Egy kis Elliot, hiszen a fiú is tolvajlásból tartja fenn magát. Már látom a tekintetéből és a gondolataiból is, hogy keresi, melyik részén lehet az öltözékünknek a pénz.

Megpróbálom ugyan megnyugtatni, de úgy tűnik nem sikerül. Az pedig ahogy válaszolsz még kevésbé segít a helyzeten. Sóhajtok egyet, majd a fiú felé fordulok.
- A legjobb lesz, ha elmész anyukádhoz, aki a sarkon túl vár rád és szólsz neki, hogy a húgod még a méhében van, így nem tudott elveszni.
A kezébe nyomok egy bankjegyet, majd elindulok utánad. Nem értem, hova rohansz ennyire. Tudom, hogy a vesztünkbe rohanunk, de azt azért nem gondoltam, hogy még direkt elébe is mész. Mellesleg mi volt ez a bánásmód?
- Te nem szereted a gyerekeket? – kérdem, mikor utolérlek végre. – Csak nem volt pénze, azért állított meg. Tapasztalatlan vagy nem akart azonnal letámadni.
Jó gyerek volt. Felkarolni nem fogok egy muglit, de attól még jó gyerek volt. Egy pillanatra lemaradok, és körbenézek az utcán. Rossz érzésem van, és erről a helyről nem ismerem a menekülési útvonalakat. Túl kicsi, és valószínűleg fel fog tűnni, ha harcra kerül a sor, még akkor is, ha a legtöbb óvintézkedést megtesszük. Egy lopott pálcával nem sokra mész majd harcban.

Úgy két perccel később lépek be mögötted így a monológod végét hallom csak, de az is bőven elég. Még mindig dúlsz-fúlsz a gyerek miatt. Remélem, a sajátoddal jobban bánsz majd. Feltéve, ha lesz. Tudom, hogy nem kecsegtető ebbe a családba kerülni, még így sem, hogy csak félig vagy még annyira se érzi magát annak valaki.

Az előtér nagyon nagy, az ajtóval szemben ott van a recepciós pult. Egy idősebb nő ült mögötte, aki már veled beszélget néhány szót. Jobb lesz megszaporázni a lépteim, mielőtt még leharapod a fejét csak mert csúnyábban néz rád, mint kellene.
- Tessék, itt vannak a jegyek! – nyújtom felé.
Téged már kísér is az a bizonyos kedves kolléga, de én még megadom a kért adatokat. Valami közvélemény kutatáshoz vagy nyilvántartáshoz kell, mert ha esetleg gyakran járunk erre, akkor érdemes lenne törzsvendég számlát nyitni. Egyelőre megnyugtattam, hogy valószínűleg nem lesz rá szükség, de ha mégis, akkor a masszázs végeztével nyitunk majd egy ilyen számlát.

Szerencsére azért ez az egész regisztráció hercehurca nem tart olyan sokáig, így még azelőtt utolérlek, hogy belépnél az öltözőbe. Rákacsintok a fiatal lányra, mikor odaadja a szekrényem kulcsát. Szerencsére tényleg kulcsról van szó, mert ha mondjuk, ilyen kártyás akármi lenne, az egy mérgesebb kirohanás esetében tönkremehetne, és benn ragadnak a ruháink.
- Biztos nem leszek ruhátlan. Az alsóm is számít, ahogy a tiéd is.
Elkezdem levenni a zakómat és az ingemet. Szimplán begyűröm a szekrénybe, nem is hajtogatom össze, vagy akasztom fel. Most nem ez érdekel igazából. Túl akarok lenni rajta, amint lehet.
- Nem félsz tőle, hogy mi vár majd ránk a másik oldalon? És most nem feltétlenül a ránk váró harcra gondolok.
Figyelem, ahogy szép lassan lekerülnek rólad a ruhák. Látok egy heget, amiknek igazán érdekelne a története, de ez valószínűleg egy másikra marad. Kibújok a cipőmből és a zoknimból is, majd a törölközőt magam köré csavarva majdhogynem készen állok az indulásra. Egy rejtek zsebet készítek a törölközőn, amibe el tudom rejteni a pálcámat. A puha pamut anyag úgyse fog lekerülni majd rólam. Nincs az az isten, hogy én megszabaduljak tőle.
- Akkor mehetünk?
Nem fordítok különösebb figyelmet a meztelen testedre. Nem azért, mert irigykednék, csak így is elég pletyka terjed arról, hogy meleg vagyok, nem szeretném sehol és semmivel sem alátámasztani, hogy tényleg. Kinyitom az ajtót, ami egy folyosóra vezet, amiből pedig több ajtó nyílik. A korábbi fiatal lány, mintha minket várt volna, most megjelenik előttünk. Téged elvezet alig néhány lépésnyire az ajtóhoz, engem pedig a szomszédosba.
- Ha van valami, azonnal ordíts!
A fejemre mutatok, hogy értsd, mire gondolok. Nem örülök neki, hogy szét leszünk szedve, nagyon nem. De valahol ez érthető is. Valószínűleg hatékonyabban tudnak megtámadni minket külön-külön, mintha egy helyiségben lennénk. Plusz a masszázsra váró vendég általában nem szereti, ha más is tartózkodik a szobában.

Belépek a helyiségbe, majd alaposan körbe is nézek. Menekülési útnak lehet éppen hívni, hogy ki lehet jutni az utcára egy esetleges támadás esetén, de az nem elég. Téged is magammal kell vigyelek. Sóhajtok egyet, mikor nyílik az ajtó, és belép rajta egy fiatal hölgy. Más, mint eddig. Akkor kezdődjön el a színjáték.

[BATH]

BATH
 
[viselet]

Csendesen vetkőztem. Nem volt rá szükségem, hogy megnézzem magamnak Kean testét, nagyon is tudtam, hogy jobban nézek ki, mint ő… a hegek és a csontsovány test ellenére is. Azonban a fölényesség érzése mellett is ott volt bennem a félelem: mi van, ha megbámulnak maguknak az emberek itt? Vagy megkérdezik miféle heg éktelenkedik a hasamon vagy éppen a combomon. Ez az utóbbi olyannyira friss volt, hogy még vörös volt a bőröm körülötte, mintha folyamatosa gyulladásba lenne.
– Nem félsz tőle, hogy mi vár majd ránk a másik oldalon? És most nem feltétlenül a ránk váró harcra gondolok.
Nem tudtam, mire vélni ezt a felvetést, ezért megálltam a mozdulatban. Egy pillanatra Keanre néztem, majd minden ruhámat begyűrtem a szekrénybe. Valójában nem nagyon érdekelt, mi van a másik oldalon – ahogyan ő hívta a masszázsrészleget. Hirtelen egy korábbi kérdés kezdett el foglalkoztatni. Nem tudom miről jutott eszembe, talán a tapasztalatlsángtól és attól, hogy gyerekkoromban szereztem a heget, ami elcsúfította a bőrömet.
Odakint, az előtérben nem válaszoltam Keannek, mikor feltette ezt a kérdést: „Te nem szereted a gyerekeket?” Valahol megdöbbentő volt, hogy ezt éppen őt tette fel, aki semmiféle érzelmet nem mutatott a kezdetektől fogva, a dühön kívül – ez pedig nem olyan érzés, nem gyengédség, amivel engem traktált a pult felé közeledve. Egyébként a válasz egyszerű volt: Szeretem őket, de nem érek rá a hülyeségre.
A törölköző a kezembe akadt és magam köré tekertem.
– Az élet tele van félelmekkel Kean, de már megtanultam, hogy magam választom meg azt, melyikkel nézek szembe.
Megrántottam a vállamat és elengedtem a törölközőt, mikor végre megmaradt a helyén. Nem volt különösebben kényelmes viselet és nem is nagyon szerettem volna, ha valaki a csupasz testemhez ér. Nem szerettem volna idegen érintését érezni a bőrömön. Beleborzongtam a puszta gondolatba is.
– Akkor mehetünk?
Lassan bólintottam és csak megindultam előre. Nem nagyon akartam beszélgetni, nem is lett volna értelme. Tudom jól, hogy itt olyan csapda vár, amiről a kiötlője is sejtheti mennyire átlátszó és talán pont ez a csavar a dologban… vagy valóban egy kevésbé okos – vagy a képességeimmel kevésbé számoló valaki a terv kiötlője.
A szomszéd szoba felé pillantottam, aminek az ajtaja előtt megállt Kean.
– Ha van valami, azonnal ordíts! – A fejére mutatott közben. Hát igen, ilyen szempontból bizonyára kezdeti előnyünk van, de akkor is. Hirtelen egészen lenyűgözött a terv. Tehát nem az volt a lényeg, hogy mennyire átlátszó talán, sokkal inkább az miféle érdeklődést vált ki belőlünk és hát azzal a könyves dologgal eléggé nagyot. Így hát becsábított a csapdába, hogy aztán elválasztva minket egymástól szépen intézze a dolgát. Csupán a miérteket nem tudtam hová tenni magamban.
Ahogy beléptem a helyiségbe és egyedül maradtam, kicsit körbe néztem. Nem azért, mert nagyon érdekeltek volna a masszázsolajok vagy mindenféle illatos kenőcs… egyszerűen csak tudni akartam, mi mozdítható, mit lehet felhasználni, amikor megjelenik valaki.
Éppen valamit az orromhoz emeltem. Egy tégely volt, benne sárgás-illatos anyaggal. Nem nyújtott túlzottan bizalomgerjesztő látványt és nem szerettem volna, ha valaki rám kenegeti. Az ajtó nyílásának zajára tettem vissza a helyére.
– Üdvözlöm! – lépett be az ajtón egy nagydarab fickó. Az itteni egyenruhát viselte: azaz tetőtől talpig fehérben volt. A pólóján valami lótuszforma virág volt. – Kérem feküdjön fel a masszázsasztalra.
Alig láthatóan visszafordult az ajtó felé és kulcsra zárta.
Na tudod ki fekszik fel az asztalodra öreg… – gondoltam magamban és tettem hátra egy lépést. A testem neki ütközött a mögöttem álló szekrénynek. A lehető legártatlanabb arcot vágtam, mint aki erre aztán tényleg nem számított.
– Azt mondtam feküdjön fel az asztalra! – ismételte meg némileg morcosan és megindult felém.
– És ha nem fekszem oda? – kérdeztem vissza.
Nem kaptam választ, a fickó egyszerűen megragadott és mint egy rongybabát vágott az asztalra. Hatalmas puffanással érkeztem oda és éppen csak annyi időm volt, hogy a korábbi kiasztalról az egyik flakont elvegyem. Abban is valami olaj volt és persze semmire sem lett volna jó egy átlagembernek, nekem azonban igen.
A fejemet kétszer verte bele a masszázsasztalba. Nem üvöltöttem fel a fájdalomtól, de egy pillanatra megszédültem. Az ujjai már a nyakamra kulcsolódtak, mire észbe kaptam. Kean! Kean! – próbálkoztam gondolati úton ordítani legalább.
Nem volt időm várni, nem volt alkalmam tovább koncentrálni. Fogtam a flakont és a tartalmát egyenesen a támadóm arcába öntöttem. Elveszítette az egyensúlyát, a szorítás enyhült, így egyszerűen rávetettem magamat és ezúttal én vertem az ő fejét a padlóba… amitől elájult.
Lihegve pattantam a talpamra. Próbáltam levegőért kapkodni és nyelni, de annyira fájdalmas volt a szorítás nyomán, hogy iszonyatos kínnak éltem meg.

Thermae Bath Spa

Nem tudom, a másik szobában mi vár rád, de az biztos, hogy én ki fogom élvezni ezt a helyzetet, amíg lehet. A terep felmérése után már tudom, hogy mi lesz, és mi nem lesz. Az biztos, hogy extra szolgáltatásokat most már nem kérek. Bár, talán nem is lenne olyan nagy gond, ha mégis ellazulnék minden téren. Az biztos, hogy védtelenné tenne, és újra kéne gondolnom életem fontosabb pillanatait. Mert szerintem itt már nem lesz nyom, csak egy végjáték.
- Szép napot, Mr. Rowle! – mosolyog szépen a hölgyike.
Nem viszonzom a köszönést. A hangja pont ugyanaz, amit már korábban is hallottam. Tehát könnyen besétáltunk a csapdába, és az ő tervük is összejött. Hát, erre nem tudok mit mondani. Legalább valaki sikeres ebben az egész rendszerben. Most már csak ki kell szednem belőle, hogy kitől kapták a megbízást.
- Ki küldte magát?
- Nem értem a kérdését. A főnököm küldte, mivel befizette valaki egy masszázsra.
El kell ismernem, nagyon jól színészkedik, de nem elég jól. A hangjából hallatszik, hogy bár profi, nem eléggé összeszedett. Talán csak megkapta a feladatát, és a részleteket a társával dolgozta ki, aki most lép be hozzád.
- Kérem, elkezdhetjük? Hamarosan lejár az idő, így csak elpazarolja az ajándékjegyet.
Nem tudom mikor kéne letámadnom az igazsággal. Most azonnal vagy miután felfeküdtem az asztalra. De azt gondolom, hogy a most lenne a legjobb, akkor egy csomó időt megspórolnék magunknak.
- Mind a ketten tudjuk, hogy maga nem masszőr, és ha én felfeküdnék arra az asztalra, akkor nem kerülnék le onnan élve. Szóval javaslom, hogy hagyjuk abba a színjátékot, árulja el ki bízta meg, és békésen váljunk el. Ez lenne mind a kettőnknek a legjobb.
Mintha számított volna rá, hogy le fog bukni, mert cseppet sem akarja cáfolni a vádjaimat, és meg sem lepődik rajta, szóval talán a képességemről is tudnak. Ami viszont nem olyan jó, sőt, nagyon is aggasztó. Előveszi a pálcáját, és egy némító bűbájjal elzár minket a külvilágtól. Ez egy jó ötlet, én is megtettem volna. Így viszont nem hagy más választást.

Előveszem én is a pálcámat, majd egy kis hezitálás után, nem csak a pajzsbűbájt használom, hanem átkokat is. Ha mindig tisztelettel lennék a nők iránt, akkor az olyanok, mint Bellatrix Lestrange is szabadon kószáltak volna, és nem kerülnek az Azkabanba. Ha az aurori gárda figyelembe vette volna a női mivoltukat, akkor elképesztő mennyiségű női bűnöző lenne szerte az országban.

Aztán meghallom a segítségkérésed. Rövidre kell ezt itt zárnom, mert úgy tűnik, te se boldogulsz olyan könnyen az ellenfeleddel. Néhány kombinációs támadás után sikerül elkábítanom. Felfektetem a nőt a masszázságyra, majd feltépem az ajtót és átrohanok a tiédhez. Már csak egy gondolatot hallok bentről, szóval a folyosón egy alapos körbenézés után kinyitom a zárat.
- Minden rendben van? – nézek a földön fekvő ájult férfi felé.
Odasétálok a férfihoz, megnézem a pulzusát. Szerencsére még él. Előkeresem a pálcáját és elveszem tőle, ahogy korábban a nővel is megtettem. A legjobb lenne, ha a nőt is idehoznám, akkor észhez térítenénk, és megtudnánk tőle, hogy ki áll az egésznek a hátterében.
- Rendben vagy? Elmenjünk egy medimágushoz?
Amint elmondod a válaszod, átmegyek a saját szobámba, kicsit rendet rakok, majd a karjaimban a nővel átsétálok a te szobádba. Ott megkötözöm, és egy jól célzott bűbájjal felélesztem és mindjárt el is némítom. Szerencse, hogy használom a némító bűbájt, mert felsikolt, gondolatban is, ami eléggé zavaró. Az első kérdésem így nem hozzá, hanem hozzád intézem. Addig talán lenyugszik majd.
- Amúgy miért nem használtad a pálcádat? Még akkor is, ha kölcsön pálca, talán hatásosabb lett volna, mint a nyers erőszak.
Tekintetem a nőre fordítom, aki bár nagyon fújtat, úgy tűnik, lenyugszik végre.
- Csak egyszer mondom el. Nem adom vissza a hangját, amíg nem végzünk. A kérdéseink megválaszolásához elég, ha csak gondol rájuk. Akkor kezdhetjük?
A nő bólint, én pedig feléd fordítom a tekintetem.
- Szeretnél kérdezni tőle, vagy rám bízod az egészet?

[BATH]

BATH
 
[viselet]

Egy ideig lihegve bámultam a fickót, akit leütöttem. A támadóeszköz lassan a padlóra került, én pedig felkeltem, hogy kicsit összekapjam magamat. A szédülés ekkor talált meg, egy szekrénybe kellett kapaszkodnom. A szabad kezemmel pedig a tarkómon simítok végig. Beleremegtem a kellemetlen érzésbe. Egy kisebb púp éktelenkedett ott, ahol korábban a fejem kétszer csapódott a masszázsasztalba.
Ekkor nyílt ki az ajtó és jelent meg Kean a kis törölközőjében. Enyhén nevetségesen festett, ahogy merev arccal: – Minden rendben van?
A fickót bámult a földön. Odasétált hozzá, ellenőrizte a pulzusát, én pedig megborzongtam. Ez komoly? A döbbenet átfutott rajtam és közben az állítólagos unokatestvéremre emeltem a tekintetemet. Eddig az ujjait figyeltem, amivel a férfit vizsgálgatta.
– Szerinted képes lennék megölni egy tállal?
Ugyanazzal az arckifejezéssel bámultam rá. A kezem közben még mindig a tarkómon volt és a púpot nyomkodtam az ujjbegyeimmel. Lehunytam a szememet, jó szorosan, hogy a fájdalmat legyűrjem és a szédülést, amit éreztem. Nem is lennék képes csak így puszta kézzel megölni valakit… te hülye… Keanen vezetettem le a dühöt, amit a sérülés váltott ki belőlem.
– Rendben vagy? Elmenjünk egy medimágushoz?
Megrántottam a vállamat.
– Élek.
Hirtelen elindult vissza a saját szobájába, én pedig csak ácsorogtam ott értetlenül, hogy: Most még is hova a francba ment? Közben még mindig a púppal és a lábam előtt heverő alakkal foglalkoztam. Nem különösebben érdekelt, nem akartam vele foglalkozni, egyszerűen csak vissza akartam szerezni a ruhámat és a pálcámat, hogy aztán elhúzzak ennek a fürdőnek a közeléből is.
Már majdnem el is indultam volna Kean nélkül, mikor ismét előkerült. Valami nőt is hozott magával… de hogy mi a francnak azt aztán végképp nem értettem. Tiszta hülyeség testeket cipelni egyik helyiségből a másikba, még ha meg is van kötözve és elnémítva.
– Amúgy miért nem használtad a pálcádat? Még akkor is, ha kölcsön pálca, talán hatásosabb lett volna, mint a nyers erőszak.
Na vajon, miért nem? A kérdés gúnyosan tör fel bennem.
– Kean… – Röhögtem el magamat önkéntelenül. – A pálcahasználat pont ugyanolyan nyers erőszak, mintha behúzol valakinek egyet.
Nem akartam rajta tovább gúnyolódni. Ha valamit ezen a napon bizonyosan megtanultam róla akkor az az, hogy okosabbnak akar látszani, mint amilyen. Talán benne is van némi hirtelenség, mint benne, hiába rejti fagyos álca mögé.
Szerencsére a nő, aki már nem fújtatott olyan hevesen, mint egy pillanattal korábban, elterelte rólam a figyelmét. Nem akartam neki bevallani, hogy a pálca ott lapul a szekrénybe a ruháimmal, habár a gondolataimból könnyedén kivehette. Azonban pont ő volt az, akitől nem volt szükségem kioktatásra. Cseppet sem okosabb nálam.
– Csak egyszer mondom el. Nem adom vissza a hangját, amíg nem végzünk. A kérdéseink megválaszolásához elég, ha csak gondol rájuk. Akkor kezdhetjük?
Az a gondolatom támadt, hogy Kean kicsit túlságosan is rá van cuppanva ezekre a fejben zajló dolgokra… talán éppen ezért sem mennek neki az emberi dolgok. Az ő világában a gondolatok között zajlanak az események. Egyszer megnézném milyen, ha levetkőzi ezt a rengeteg merevséget.
– Szeretnél kérdezni tőle, vagy rám bízod az egészet? – kérdezte aztán.
Ez már nekem szólhatott.
– Olvasd ki, mire gondolok! – mondtam nyugodtan.
EL AKAROK HÚZNI A FRANCBA MÁR NEM BÁJCSEVEGNI! Nem, nem volt rá szükség, hogy ezt a nőcske füle hallatára üvöltsem az arcába, vagy esetleg magához térítsem a puszta hangommal a fickót. Nem volt ennek értelme. Egyszerűen kábultan át kellett volna kutatni őket és amilyen gyorsan csak lehet eltűnni, tovább keresni azt a családi vackot, ami annyira kell neki… és talán nem is az övé, hanem az enyém lesz.
– Nem fogok kérdezni semmit - tettem azért hozzá szóban is.

Thermae Bath Spa

Sóhajtok egyet, amikor szembe fordulok a nővel. Tudom, hogy elég harsány ember vagy, de néha lehetnél kicsit halkabb. Így meg fog fájdulni a fejem éjszakára. Akkor pedig megint a rosszabbik énem kerül majd előtérbe. Annak viszont örülök, hogy egyben vagy, meg annak is, hogy az a tál legalább benned nem tett kárt.

Aztán sóhajtok még egyet, mert tudom, hogy ebből akár egy vita is kialakulhat majd, a de a véleményem nem adom lejjebb.
- Ez nem igaz. A pálcahasználat nem olyan nyers, mint a puszta kezes bunyó. Az sokkal mocskosabb, fájdalmasabb és fogalmam sincs, mit szeretnek rajta egyes emberek. A pálcahasználat, főleg egy párbajnál, az művészet.
És igen, ebből nem vagyok hajlandó engedni. Csak a bolondok hiszik azt, hogy a kettő ugyanaz. Meg azok, akiknek igazából teljesen mindegy, csak erőszak legyen. Annak viszont örülök, hogy legalább neked ennyire tetszik az, amit mondtam. Kettőnk közül legalább az egyikünk szórakozzon jól.

És egy újabb sóhajtás, ahogy érzem, lassan eljutunk a célegyenesbe. Nem akarok sok dolgot megtudni, nem is tudom mivel lesz majd dolgunk, de azt tudom, hogy amint kilépünk majd ebből az épületből, a végjáték kezdetét veszi. Azt a pár kérdést pedig hamar át tudom pörgetni a fejében, amire szükségem van. főleg, ha te nem vagy kíváncsi semmire. Pedig szerintem lenne mire, de ez már rád tartozik.
- Jól van, csak ne kiabálj már. Tudod, normál hangerőn is megértem, amit mondasz.
Újra a nő felé fordulok, majd felteszem neki az arra vonatkozó kérdést, hogy ki bérelte fel őket. Mert valaki megtette, és vagy nem ismer jól minket az illető, ha ilyen amatőr csapdába csalt, vagy az ő képességeiket becsülte túl. Vagy olyan valaki, aki nem tud a képességemről. Ami családon belül nagyon ritka, de nem lehetetlen. A kérdés azonban megválaszolatlan marad. Se ő nem tudja elárulni, se az emlékei között nem találom, hogy kiről van szó. A megbízás levélben érkezett a pénz előleggel együtt. Az írást pedig nem ismerem fel, bár ismerősnek tűnik.

Sajnálom kicsit őket, mert hacsak nem eleve a halálukat akarták, akkor most fogják megkapni majd, hogy nem tudták elvégezni a feladatukat. A másik dolog, ami nem hagy nyugodni, hogyan fogjuk megtalálni azokat, akik ezt az egészet kitervelték?

Aztán egy kép kezd el körvonalazódni bennem, egy visszhang formájában. A munkáért járó fizetség maradék részét egy meghatározott helyen kellene átvenniük. Ez azért jó, mert ha odamegyünk, akkor nagyon valószínű, hogy találkozunk majd a felbujtóval.
- Nem tud semmit – összegzem végül neked a hallottakat.
Előveszem a pálcám, és egy kábító átokkal semlegesítem mind a kettejüket. Majd felébrednek. Csak tudnám, hogy mi a fene várhat ránk majd a következő városban. És miért pont oda szervezték a találkozót?
- Ha akarod, akkor elmehetsz. Innen már tényleg nincs visszaút. Belfastba kellett volna menniük, ha végeztek velünk. Valószínűleg azért, hogy megöljék őket vagy letartóztassák. Ha jönni akarsz, akkor pálca nélkül ott nem sok esélyed lesz.
Odasétálok az ajtóhoz, mert valaki közeledik, bár nem vagyok biztos benne, hogy ide akar jönni. Annak érdekében viszont, hogy biztos ne jöhessen be, nekitámaszkodom. Szerencsére elmegy, így csak egy nagyotmondó vagy éppen semmit sem érő mozdulat válik belőle.

Kimondhatom, hogy aggódok. Eddig mindig volt hátvédem, de most még magamat se biztos, hogy annak nevezhetném.
- Elliot, őszinte leszek. Ha kilépünk innen, és ez az illető tudomására jut, nem vállalhatok érted kezességet a továbbiakban. Amennyiben persze úgy döntesz, hogy eljössz velem oda.
 

[BATH]

BATH
 
[viselet]

Nem figyeltem inkább Keanre. Felesleges volt ezeket faggatni, biztosra vettem, hogy egy kis kutakodással több nyomot találnánk, mint ő a fejükbe turkálva. Valószínűleg legalább annyira ragaszkodik ehhez a „kifinomult” – bár cseppet sem tisztességes – módszerhez, mint az öklös helyetti pálcahasználathoz.
– Nem tud semmit.
Az összefoglalás azután érkezett, hogy egy ideig csend volt – azt hiszem. Annyira lefoglalt a púpom kitapogatás, hogy el is feledkeztem róla, Kean éppen mit művel mellettem. A korábbi kiakadásom, miszerint el akarok menni innen – lehetőleg felöltözve – minél gyorsabban, nem igazán hatotta meg. Lezárta annyival, hogy ne hangoskodjak még csak gondolati szinten sem. Ha megfájdulna a fejed öreg, akkor legalább lenne valami elcseszett érzés az arcodon… – morogtam magamban.
– Hát ez nem különösebben lepett meg… – rántottam meg a vállamat és a törölközőmbe kapaszkodtam. Az az érzésem támadt, hogy mentem lecsúszik és most nem szerettem volna még annyira sem ruhátlan lenni, hogy egyetlen szál alsóban ácsorogja támadásra készen.
– Ha akarod, akkor elmehetsz. Innen már tényleg nincs visszaút. Belfastba kellett volna menniük, ha végeztek velünk. Valószínűleg azért, hogy megöljék őket vagy letartóztassák. Ha jönni akarsz, akkor pálca nélkül ott nem sok esélyed lesz.
Az ajtóhoz sétálva egyszerűen neki támasztotta a hátát. Nem, mintha bárki besétálna csak úgy valamelyik masszázsszobába. Ez az ilyen helyeken nem szokás – legalábbis ha abból a kastélyból indulok ki, ahol Esmével jártunk. Ezeken a helyeken pont a nyugalom a lényeg.
– Elliot, őszinte leszek. Ha kilépünk innen, és ez az illető tudomására jut, nem vállalhatok érted kezességet a továbbiakban. Amennyiben persze úgy döntesz, hogy eljössz velem oda.
A szemeimet forgatva sóhajtottam.
Az elmúlt órákban semmit nem tanultál meg rólam? A kérdés őszintén ötlött fel bennem, habár nem akartam kimondani. Tudtam, hogy könnyedén kiolvassa a fejemből. Nem gondoltam másra, csak a jelent helyzetre, valószínűleg így neki is tiszta és világos volt.
– Kean, amikor te csak azt hiszed, hogy a pálcáddal tudod megvédeni magadat, akkor vagyok én igazán elememben.
Rámosolyogtam és a vállára tettem a kezemet, habár most ez egy kicsit furcsa volt.
– Csak engedd, hogy megvédjem én magamat. Nem kell engem óvni. Szóval akármit is mondott Phillip azt felejtsd el! – tettem hozzá és óvatosan odébb toltam az ajtótól.
Kinyitottam és kihajoltam a folyosóra. Ha volt itt bárki, akkor már eltűnt. Csendesen, kihalt volt minden csak a nyugtató zene idegesítő ritmusa szűrődött ki egy-egy ajtó mögül.
Óvatosan léptem ki és indultam vissza az öltöző felé. Reméltem, hogy Kean ezúttal tökölés nélkül követ, mert én szerettem volna most már ennek az ügynek a végére járni, pálcával vagy pálca nélkül.
– Most már végig csinálom ezt. Gyűlölöm a félbehagyott dolgokat.

Thermae Bath Spa

Akarok még várni? Nem már nem akarok. Mindent elmondtam, mindent megbeszéltünk, és most érzem azt a bizonyos gyomorgörcsöt, ami csak jó lehet. Izgulok, aggódok. Nem meglepő, nem kis dologra készülünk, és ha összejön, akkor elmondhatjuk, hogy a történtek szorosabbra kötik köztünk a kapcsolatot. Ami persze lehet jó és lehet rossz kapcsolat is.

Elmosolyodtam a felvetésedre. Dehogynem sokat megtudtam rólad, de szerettem volna, ha tisztában vagy a következményekkel, és bár szeretek gondolatok között turkálni, a tiszta az, ha szavakban is elhangzik. Bár most nem lehet róla szó, de a fültanú az a biztos pont, akire lehet hivatkozni vitás ügyben.
- Akkor azt hiszem, tökéletesen ki fogjuk egészíteni egymást. De azt előre leszögezem, hogy ha sokan lesznek, akkor a legilimencia még a hátrányunkra is válhat.
Remélem, nem kell magyarázni, hogy miért. Ha többen lesznek, akkor a szavaikra figyelni, és közben hallgatni a gondolataikat is, zavaró. Megtanultam különválasztani a kettőt, de nem egyszerre tíz főnél. Akármennyire is akarom, az kemény menet lesz mind a kettőnknek. Persze lehetnek ennél többen vagy ennél kevesebben is.
- Nem ígértem az apádnak se olyat, amit nem tudok teljesíteni. A legrosszabb esetben még mindig hoppanálhatunk a helyszínről.
Az érintésed nyomán kicsit lejjebb hagy ez az idegesség. Tudom, hogy ettől még nem lesz jobb, de akkor is úgy érzem, változott a kapcsolatunk Londonhoz képest. Gyorsan megrázom magam, félrelépek, és hagylak kimenni. Ránézek a két alélt alakra, majd elindulok utánad.
- Néha muszáj félbehagyni, hogy később erőd teljében térj vissza, vagy új információk birtokában, és sokkal könnyebben nyerd meg a harcot, mint életveszélyes sérülésekkel vánszorogj a cél felé.
Remélem, nem hangzott nagyon bölcselkedőnek, nem arra szántam. De igaz. Még akkor is, ha az illető nem szereti félbehagyni a dolgokat. Néha muszáj elismerni, hogy legyőzött a feladat. Segítséget kell kérni vagy visszatérni még egyszer és megpróbálni.

Az öltözőbe visszatérve én is gyorsan veszem vissza a ruháimat. Kicsit kényelmetlen meztelennek lenni így, hogy bárki bejöhet. Nem vagyok hozzászokva, hogy mások előtt vetkőzzek. Főleg muglik előtt nem. Na, előttük aztán soha többé nem vetkőznék le. Pedig… Egy hangos sóhaj hagyja el az ajkam. Pedig előfordult már, és nem tetszett.
- Tudom, hogy feltűnő lesz, de hoppanálva megyünk vissza a Lamb & Lionba. Muszáj üzenetet küldenem a főosztálynak, hogy szedjék össze ezt a két jómadarat. Felkészültél? Ha igen, akkor szólj, mert mehetünk.
Eltűntetem a törölközőről a zsebet, majd indulásra készen lépek melléd. Akkor vágjunk bele a végjátékba.
 
 

Köszönöm a játékot.

[BATH]

BATH
 
[viselet]

A folyosó csendes volt, mintha tényleg csak a nyugtató zene szólt volna a szobákban és nem is lenne itt igazán élet. Igazából nem találkoztunk más vendégekkel, pedig jó pár ajtó nyílt innen, ráadásul a személyzetből sem bukkant fel senki. Vagy nagyon jól volt tényleg megszervezve ez az egész vagy csupán valóban a béke szigete ez a fürdő – számomra ez hihetetlen volt, hiszen még mindig befészkelt a fejembe a gondolat: milyen undorító, ha valaki az ember testét nyomkodja a mocskos kezeivel.
– Néha muszáj félbehagyni, hogy később erőd teljében térj vissza, vagy új információk birtokában, és sokkal könnyebben nyerd meg a harcot, mint életveszélyes sérülésekkel vánszorogj a cél felé.
Elfintorodtam Kean ostoba mentalitásának a hallatán. Ha az ember félbehagy valamit, akkor bizonyosan nem fogja folytatni. Minden vasat addig kell ütni, amíg forró, különben kihűl és sokkal nehezebb lesz visszatérni és megmunkálni. Azonban a gondolatom még mindig akörül forgott, amit apám mondott neki… hogy meg kell engem védeni. Ez valahol érthető, eddig már kétszer is látott borzalmas állapotba, vesztesként… Keanhez képest mégis talpraesettnek és erősnek éreztem magamat.
– Ha ezt félbe akarod hagyni véletlenül, akkor szögezzük le… szét fogom rúgni a seggedet. – Röviden fogalmaztam, de a lényeg benne volt.
Kean magabiztosságának nem láttam alapját. Eddig egyszer próbált meg megvédeni, abban a helyzetben azonban az egyszerűbb, a kevésbé kiszámítható módszer segített. Hát ez az én fegyverem és ezt az apám is tudta – vagy legalábbis reménykedtem benne, hogy sejti –, ezért nem értettem, hogy miért éppen egy Kean-féle pálcaközpontú valakitől várja a védelmemet.
Az öltözőben pillanatok alatt, némán öltöztem fel. Hiába fájt a lábam, az adrenalin olyan erősen lüktetett bennem, hogy szinte nem is éreztem meg, talán csak apró tűszúrásnak tűnt. Gondosan gomboltam a kabátomat, megigazítottam az utolsó gyűrődést a nadrágomon és készen álltam.
Keant figyeltem, ahogy sóhajtozva öltözködik. Ő ugyan nem bámult meg engem, de én nem szégyenlősködőm. Engem igen is érdekelt a látványa… vigyorogva mértem végig. Nem tettem semmilyen megjegyzést, csak felhorkantam magamban. Valójában csak hergelni szerettem volna ezzel. Eddig akkor tűnt egyedül embernek igazán, amikor dühös volt… ezt leszámítva leginkább egy olyan mugli konyhai gépezethez hasonlított, amit Esmé használt a saját lakásában. Azok is csak tették a dolgukat, nem lehetett belőlük egy könnyen kicsalni valami pluszt, de annyiszor gondoltam rá milyen remek volna felrobbantani őket. Hát téged is szívesen felrobbantanálak, Kean… A vigyor még szélesebb lett az arcomon.
– Tudom, hogy feltűnő lesz, de hoppanálva megyünk vissza a Lamb & Lionba. Muszáj üzenetet küldenem a főosztálynak, hogy szedjék össze ezt a két jómadarat. Felkészültél? Ha igen, akkor szólj, mert mehetünk.
– Részemről mehetünk… – válaszoltam és közelebb léptem hozzá.

Köszönöm a játékot!