 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #1 Dátum: 2018. 01. 18. - 18:02:02 » |
+1
|
**** | | |
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #2 Dátum: 2018. 01. 19. - 18:09:43 » |
+1
|
zene: C9+ - Breathe In dressL E S T R A N G E 'Van itt egy álmom: különösen szép, és különösen, mégis fáj nekem...'~~ ❈ ~~ Gyűlölöm az esőt. Vicces,végtére is itt élek Nagy-Britanniában, a szigeteken és mégis... egyszerűen gyűlölöm. Ráadásul ha Skye-on esik akkor olyan, mintha dézsából öntenék. Morcosan veszem tudomásul hogy megszívtam. Ó de mennyire hogy megszívtam! Hogy mégis miért? Hát mert Mathias természetesen tojik a fejemre és inkább békakirálylány Clemmel randizgat, míg én szenvedhetem magam egyedül haza. Való igaz rohadtul bent hagyhattam volna a ládámat a suliban, de a könyvek... Egyszerűen tudom, muszáj tanulnom ez alatt a pár nap alatt is mielőtt vissza nem megyek, mert a vizsgák a nyakunkon és így is totál el vagyok úszva. Mindemellé meg most még ázva is, mert hát muszáj a súlyos bőröndöt lebegtetnem. Így cserébe egyértelműen szarrá ázom. Ha fordítva lenne akkor meg szenvedhetnék a közel saját súlyommal vetekedő ládával a sárban... Szívás. Mérgesen acsargok egy sort, miközben kiseprek egy nedves tincset a szememből. Felpillantok az égre, ami egyenletes szürke és küldi rám az áldást. Elmormogok egy jó büdös miatyánkot miközben kipislognom szememből a vizet. Tekintetemmel a szürke esőfüggönyön át keresem a célom. A fák mögött már látszik a kastély, a fehér oszlopokkal és tudom, tíz perc múlva a forró fürdő kényeztet majd jó meleg tea társaságában. Lépteim megszaporázom és már nem foglalkozom azzal hogy a fehér ingem rám simul, mert úgyis mindjárt megszabadulok tőle és... Gondolataim közepette elérem az ajtót, végre a verandán állok. Végre. végre... végre.... A pálcám megszünteti a bűbájt, minek következtében hangos puffanással érkezik meg a ládám a küszöbre. Tudom hogy a márványnak em lesz baja és leszarom hogy kint marad. Tőlem úgysem merne lopni és ha fél órával később kerülnek be a kötetek a lakásba az se baj épen. Már emelném a kezem hogy feloldjam a zárbűbáj, ami ugyan bonyolult de az évek meg a rutin már segítségemre is sietne, viszont megelőz és egyben ki is zökkent egy óriási nagy puffanás. Nem tetszik ez a dörrenés. Gyűlölöm a viharokat, a cikázó villámokat. Emlékszem kiskoromban is mennyire féltem és csak akkor nyugodtam meg, mikor Mathias kiültetett az ablakpárkányba, átölelte a derekam és együtt számoltuk a fényvillanást követő dörrenés közt eltelt időt. Most hogy egyedül vagyok összerezzenek a hangos zajra. Szemeim ide oda cikáznak, keresve a hang forrását de persze nem lelem. Elfog a félelem hogy nem az istállók felől érkezett-e mert... az baj. Ott van azúr és Esthajnal is. Nekik semmi esetre sem eshet bajok. Már nem is érdekel a fürdő, a tea vagy az éhség, csak arra tudok gondolni hogy megnézzem mi is volt az égbekiáltó dübörgés, ami még mindig bennem visszhangzik. Zakatoló mellkassal lépek ki újra az esőfüggönybe és a víz doboló zaja eltompítja az agyam. Lépek kettőt az istálló irányába és többet nem is tudok, mert konkrétan belefutok egy ismeretlenbe. Ki a hóbelebancos fene képes itt járni? Ha a bátyám akkor úgy kiosztom de úgy mint a.... De nem a bátyám. Mathias biztosan nem módosítja a tervein csakis miattam. Más áll előttem, szintén bőrig ázva és amint megpillantom a türkizkék tekintetet a szívem a torkomban kezd el dobogni még erősebben mint eddig. Hogy a fene vinné el! Káromkodásom csak némán ötlik fel bennem, de majdnem kibukik a nyelvem hegyéről. - Eric? - kérdezem hitetlenkedve összehúzott szemöldökkel, habár a gesztikulációm valószínű nem túl jól kivehető az időjárási körülmények miatt. - Te mégis mi a szart csinálsz itt? Hogy van képed ide jönni? Ezt már nem teszem hozzá, pedig kellene. Tény, ami tény, Lestrange gyakran fordul meg felénk mikor erre szottyan kedve. Azonban azóta, mióta úgy döntött szabad lelkületű életet él ritka az olyan alkalom hogy erre eszi a penész. Legutóbb is szilveszter volt, mikor.... De nem. Erre nem gondolhatok. Tilos. És amúgy is, én erre kurvára nem érek rá! Mérgesen kerülöm ki és csattogva félig a sáros felázott földben gázolva mormogom el felé 'én nem érek most rád' szöveget. És persze most már zavar hogy szakad az eső, hogy félek a villámoktól és elegem van abból hogy voltam olyan hülye fehér inget választani....
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #3 Dátum: 2018. 01. 20. - 01:33:30 » |
+1
|
**** | | |
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #4 Dátum: 2018. 01. 20. - 02:17:42 » |
+1
|
zene: C9+ - Breathe In dressL E S T R A N G E 'Van itt egy álmom: különösen szép, és különösen, mégis fáj nekem...'~~ ❈ ~~ Újabb dörrenés sarkall arra, hogy ne foglalkozzam Lestrange mogorva és félig meglepett fejével. Nem is tudom mire számított. Hogy nem leszek itthon? Való igaz elvileg a suliba kellene rohadnom, de hát ez rohadtul nem az ő háza és rohadtul nincs joga itt lenni. Még akkor sem ha apu annak idején szívélyesen fogadta, még akkor sem ha a családja rokonságba áll az enyémmel és még akkor sem ha a bátyám legjobb barátja. Nem, egyszerűen nincs joga csak úgy ukk-mukk-fukk ide jönni és pláne dirigálni. Mert van mersze megragadni a karomat és visszatartani. Nem nehéz, mert jóvalta kisebb vagyok tőle. Még a lendületem sem segít. Visszafordulok, vizes hajam ívet ír le reppenve és ezzel megtörve az esőcseppek egyenletes hullását. Farkasszemet nézek vele mérgesen. Nem rá vagyok igazán mérges hanem mindarra ami történt köztünk. A leveleire, amikkel bombázott de egyetlen egyre sem adtam választ. Nem láttam értelmét… és… szégyen bevallani de gyáva voltam írni. Fölöslegesnek tartotta, mert ő Eric. Holnapra már másik csajt talált akivel vigasztalódhat. Nekem meg ott volt Elliot… - Mégis mit képzelsz? Ez az én házam! Cifra káromkodást nyomok el magamban és csak dühösen csörtetek utána. Engem nem ráz le aztán ennyire könnyen! Mikor megáll és acsarog rám egy sort meglepve pislogok de ugyanolyan elszánt arcot vágok, mint ő. Nem adom meg magam, most nem. Ma nem. Szóval mikor rájön hogy esélytelen levakarnia és végre újra elindul egy fél méterrel lemaradva követem. Mire az istállókhoz érünk már konkrétan a bugyimból is facsarni lehet a vizet. Remek! Egyetlen pozitívum hogy az istállóban meleg van és már csak az eső dobolását hallom a tetőn. Az arcomon már nem érzem az éles szögben tűként szurkáló cseppeket csak megmaradt társaik futnak össze arcom ívét és szaladnak a föld felé. Ellépek Eric mellett és nem foglalkozom vele. Azon nyomban a két középső boksz felé indulok ahogy Azúr és Esthajnal otthona van. Mikor meglátom őket szívem felderül és egyben megnyugszik. Mély sóhajjal lépek oda és érintem meg őket. Először fekete telivér szőrén simítok végig. - Esthajnal... - suttogom meghatottan a nevét. Le sem tagadjatom hogy ő a kedvencem. Anyám lovának utolsó fialása. A két koromfekete csikó a miénk maradt. A bátyámé és az enyém. Tekintetében öröm csillan meg én pedig a fejem az ő kobakjának döntöm. Hála Merlinnek nem lett bajuk. Azúr is kitekint érkeztemre és egyet prüszkölve pislog Eric irányába. Na igen, sosem bírta elviselni Lestrange-t. Fura, ezért nem tudom hibáztatni. Való igaz hogy Azúr nem könnyű természet de Eric sem. Két dudás meg az egy csárda…. - Úgy tűnik, itt minden rendben…- nézek körbe és gyors számolást végzek hogy az összes tenyészkanca is rendben a helyén van-e no meg Mathias lova, Alkony. Bólintok mikor végzek, mert valóban mindenki megvan. Tétován ácsorgok, majd rájövök hogy a hófehér cipőmnek lőttek. Lepislogok rá és eszembe sem jut hogy a fehér ingem kicsit több belátást enged, semmint az illendő lenne. - A fene… ezt egyik tisztítóbűbáj sem fogja orvosolni! – morgok félhangosan magam elé, és nem teketóriázok sokat. Célszerűbb megszabadulni ettől. Nem célom mezítláb visszagrasszálni a házhoz, hanem jobb ötletem akad, végtére is az istállóban mindig van az én méretemben legalább három ha nem négy csizma. Az egyik pedig Azúr karámja előtt árválkodik. Na persze ilyenkor jó hogy trehány vagyok! Lehajolok és fél kézzel leszedem a cipőm nem bajlódva a cipőfűzővel. Amint megvan széles ívben a hátam mögé hajítom. Nem érdekel kit vagy épp mit találok el. Úgyis tönkrement és majd valaki összeszedi vagy kidobja. Teszek rá. Aztán a másikat is megpróbálom ugyanígy megejteni de ez már persze nem megy ilyen könnyen. Elvesztem az egyensúlyom a vizes talpammal a csúszós kövezeten és hacsak meg nem fog valaki vagy csoda nem történik akkor egyenes találkozásom van a padlóval egy halk segélykiáltó sikkantás kíséretében.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #5 Dátum: 2018. 01. 20. - 12:12:21 » |
+1
|
**** | | |
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #6 Dátum: 2018. 01. 20. - 12:40:58 » |
+1
|
zene: C9+ - Breathe In dressL E S T R A N G E 'Van itt egy álmom: különösen szép, és különösen, mégis fáj nekem...'~~ ❈ ~~ Talán hiba, kiindulva a legutóbbi alkalomból, de nem figyelem mit és azt is hogy csinálja Lestrange. Nem érdekel sem az hogy rágyújt vagy hogy végül elindul befelé és a saját ménjét szemlélve nekitámaszkodik a karámnak hárommal távolabb tőlem. Még csak az sem érdekel hogy mit mond ha mond is. Minek van egyáltalán itt? Mégis mi a fészkes jó büdös francot csinál itt? Valahol felötlik bennem hogy talán Mathiashoz jött, de hát ezek ketten nem leveleznek? A bátyám elég rég eldöntötte hogy Londonban marad…. Hát mégis mit várt Lestrange? Voltaképp rühellem hogy úgy viselkedik, mintha itt az övé lenne minden. Gyűlölöm hogy akkor jön és megy, mikor akar. Nem egy cseszett átjáróház ez könyörgöm! Magamban puffogok. Nem elég Eric jelenléte, ami nem kétséges, frusztrálóan hat rám, de még mellé meg is csúszom és bizony kemény ütés kíséretében fog fel a padló. Hát ez pech. Nagyon bajom persze nincs, tompítok kézzel szokás szerint. Talány a tenyeremen súrolom fel a bőrt egy kicsit aminek a csípős érzete csak pár perc elmúlta után jut el agyamig. Nem mintha ennyibe belehalnék, estem már nagyobbat. Akár lóról, akár seprűről. Már épp arra jutok hogy felállnék tovább morogva, mikor egy két jelenik meg az orrom előtt közvetlen közel. Eric keze. -Ha itt minden rendben, jó lenne, ha visszamennénk a házba, mert szerintem a cuki kis rózsaszín csipke melltartódból is ömlik a víz. Ahhhh, basszus! Most hogy mondja eszembe jut hogy sikerült messzemenőkig eláznom és célom eddig nem volt más, mint a forró fürdő meg a tea… na és persze megszabadulni a vizes gönceimtől. Arról nem volt szó hogy vendéget is kell fogadnom, és evidensen reggel (mivel már megint sikerült elaludnom) örültem hogy találtam egyáltalán egy darab használható melltartót is. Bár… nem vagyok teljesen meggyőződve hogy ez valóban az enyém és nem Padma Patilé…. -Mellesleg, ha valakit le akarsz venni a lábáról ne ezt vedd fel, selejtezhettél volna 14 éves korod óta. Leforráznak a szavai és meglepve ülök a fenekemen. Innen mélyebbre nem eshetek és a szégyenbe sem tudok jobban belefulladni. Hogy lehet ekkora seggfej? Most komolyan? Hogy képes bárki ilyet mondani? Hát egy doxyba több érzelem szorul az már biztos. Naná hogy dühös leszek. Ne oktasson ő ki engem mit és mikor veszek fel, mert ad egy semmi köze hozzá, ad kettő meg ne nézze! Furcsa mód még csak el sem vörösödöm a szavaira, inkább csak dühösen villognak a szemeim. Segítő jobbját egyetlen határozott suhintással lököm félre ingerülten, jelezve tartsa meg magának vagy leginkább másnak a jófejség látszatát, mert engem aztán baromira nem vesz meg ezzel. Fellököm magam és mikor újra két lábon állok, akkor már kissé megnyugszom. A pálcám betűzöm a nadrágomra csatolt pálcatartóba de közben nem veszem le a tekintetem Ericről. - Te meg több illemet tanulhattál volna, mint ami egy trollba szorult. Mellesleg, nem kötelező bámulnod! Köpöm ki a szavakat mérgesen, és még egy percig farkasszemet nézek vele, majd úgy döntök, kár rá vesztegetnem az időmet. Lehúzom a másik cipőmet is és belebújok a lovaglócsizmámba, ami száraz és meleg. Ebben már nem fázik a lábam. - Mi a fenét keresel itt? Mathias Londonba van… Gondolom erre nincs felkészülve szóval felpillantok rá. Most tűnik csak fel hogy rajta is fehér, átázott ing van és kék farmer, mint rajtam. Meglepő de ez magamban cinikus hümmögés mellett mosolygásra fakaszt ami nem ül ki az arcomra, mindössze csak a vonásaim szelídülnek meg. Kezemben még mindig a mocskos cipőmet fogom. Elképzelem, ahogy Eric fejéhez vágom. Ó de jól esne… pláne ha jól pofán találja.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #7 Dátum: 2018. 01. 20. - 14:04:46 » |
+1
|
**** | | |
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #8 Dátum: 2018. 01. 20. - 14:39:50 » |
0
|
zene: H - Castle dressL E S T R A N G E 'jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket..'~~ ❈ ~~ Naná hogy képtelen normális választ adni. Miért is lenne egyszerű egy nyílt őszinte ’ Azért Blaire, mert…’ mondatot elejteni felém? Hát persze hogy nem megy. Neki nem megy. Kertelnie kell, húzni az időt és ténylegesen a másik agyára menni. Újra összeráncolom a szemöldököm és megjelennek a kis ráncok közte mikor hátat fordít és kisétál az esőbe. Lépek utána egy lépést majd kettőt. A lovak prüszkölésére és nyerítésére rá sem hederítek. Leköt Eric meg az hogy mégis mi a francot csinál. Figyelem ahogy széttárja a kezét háttal nekem és úgy szólal meg, ami nem meglepő módon megint egy hiba. -Csakis a briliáns időjárás miatt jöttem, tudod, páratlan, hogy egy kis eső levetkőztessen valakit. Levetkőztetni mi? Hát a jó édes… Végig sem gondolom hanem csak lendül a kezem. Szép ívben küldöm utána a topánkámat, ami elég erőteljesen csapja fejbe ahhoz hogy mérgesen pördüljön meg maga körül. Elégedett vigyorral figyelem meglepett majd morcosba változó arcát. Összefűzöm mellkasom előtt a kezem és mivel még mindig csurom víz vagyok (amiről persze totál elfeledkezek) elősegítem a blúzomnak a jobb tapadási felületet. Valahogy jobban leköt Lestrange bosszús feje és veszélyesen villogó szeme. És ez egész addig így is van míg szárnysuhogás nem töri meg a csöndet az immár halk dobolássá szelídült esőben. A bagoly halk huhogással suhan el mellettem, szinte majdnem súrolja arcomat a szárnya tollának végével. Összeszűkülő tekintettel nézem, ahogy Eric kitartott kezére száll és a férfi megszólalására csak felhorkantok. Nem marad el a szokásos cinikus arckifejezésem felöltése. Úristen, milyen duma ez? Komolyan vajon az ágyába megforduló csajait is így hívja? Egészen biztosan… Igazából magam is meglepődöm hogy mennyire elcsodálkozom, tud ő kedves is lenni. Már ha akar. Már akihez akar. Persze ez is ritka mint a fehér holló vagy a Kiváló Reximo professzornál bájitalkotyvasztáson. Meglep hogy a levelet egyetlen kommentár nélkül zsebre vágja és se szó se beszéd elindul. Most komolyan itt hagy? Elképedve állok tátott szájjal. - Eric, hé! Nem … Nem kellene megnézni mi volt az a bitang nagy zaj? Végtére is valami ide hozott minket, ami egyértelműen nem csak a szakadó esőnek volt köszönhető. De a másik mintha nem is hallaná vagy nem érdekelné, csörtet tovább. Megtorpanok kilépve az esőbe. Körbepillantok. Sehol semmi. Minden a szokványos rendben, a megszokott látkép. Nem tudom mi mehetett tönkre vagy mibe csapott bele a villám, de a lovak legalább jól vannak és csak ez a fontos. Majd Mathias megoldja a többit. Végtére is az ő tetves háza ez! Morogva elindulok Lestrange után. Persze sietnem kell, mert míg ő egy széleset lép én hármat a magam méretében. Kicseszett óriás…! A fák szegélyezte mező képe lassanként tűnik tova. Másik oldalról az óceán vad hullámai ostromolják a sziklákat. Morajukat messzire sodorja a szél. Mire a ház környékére érünk, lelassít. Vállán a bagollyal kényelmesen bagózik, amit utálok. Bevár. Felnézek rá sandítva oldalról, de nem szólok. Mit mondjak? Ha ő nem közöl semmit, hát én sem fogok. Az ajtóhoz érve tudom hogy nincs más opcióm, mint hogy beengedjem. Bárhogy nézzük is, ki fogja provokálni az invitációt. Megvannak a sajátos módszerei és nincs kedvem játszadozni vele. Ma baromira nem pláne így, esőtől elázott nedves ruhában. Kezembe kapom a pálcám, feloldom a bonyolult zárbűbájt és mikor kinyitom az ajtót meglepve látom a cuccait, amik mintha már várakoznának itt egy ideje. Erre sem szólok semmit csak némán belebegtetem a saját ládámat az övé mellé. Mikor ez is megvan becsapom az ajtót. Hangos dörömböléssel záródik és ettől na meg a hideg utáni melegtől megborzongok. Most döbbenek rá, mennyire átfagytam. Meg arra hogy voltaképpen most vagyok először újra kettesben vele. És most nincs nagy tömeg ahova el lehetne menekülni, nincs semmi mentőháló. Ő van meg én. Az ajtó záródásával pedig olyan, mintha bezártam volna magam az oroszlán barlangjába. Ráadásul mindezt önként és dalolva.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #9 Dátum: 2018. 01. 20. - 15:21:53 » |
+1
|
**** | |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #10 Dátum: 2018. 01. 20. - 15:59:56 » |
+1
|
zene: H - Castle dressL E S T R A N G E 'jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket..'~~ ❈ ~~ Nem foglalkozom azzal mikor tisztes távolságból kikerülve a ládájához lép. A kacsintására sem reagálok. Ugyanúgy méregetem mint azelőtt. Már várom hogy van ebben a csapda. Mert nála mindig van egy csapda. A szegény ártatlan ember, Merlin védtelen csóró, balga lánya meg szépe belesétál…! Mert képtelenség nem belesétálni. Naná, hisz kiszámíthatatlan. Úgy ragadsz fel mint a légypapírra a zümmögő delikvens. Inkább csak némán kivárom hogy mire készül, mert tudom, ha most elindulok a konyhába meztelen lábaimmal halkan trappolva csak bosszankodni fogok egész hátra lévő nap. Ehhez pedig csöppet sincs ingerenciám. Nem. Ma nyugalmat akarok. Bekuckózni egy jó könyv mellé, elveszni valamelyik remek kis regény fantáziavilágában, ahol nincsenek seggfej Eric Lestrange-ek, és talán még a vihart is elfelejtem. Tudom hogy ostobaság, de azért örülök is hogy itt van. Ha egyedül kóvályognék a többszintes kastélyban miközben úgy hangzana, mintha a fejemre akarna omlani biztos visszamenekülnék inkább a Roxfortba. De azzal is tisztában vagyok, hogy az éjszakát egyedül fogom tölteni. Több mint valószínű álmatlanul várva hogy elcsituljon a kinti zord időjárás… -Azért ugrottam be, mert ajándékom van számodra. - Ajándék? – hűlök el és a szemöldököm felszökik a homlokom közepére. Arcomra rá van írva a ’ez most komoly?’ felirat. Így szemezek fele fél percet majd végül felhorkantva elfordulok. Nem kell nekem sem Lestrange, sem az ostoba ajándékai! Már dacosan indulnék be a konyha irányába mikor a vállamon koppan valami. Megakadok két lépés között és félrefordítom a jobb vállam irányába a fejem, amit az ütés ért. Most komolyan hozzám vágta? Hozzám merészelte vágni? Felháborít hogy ugyanúgy reagált mint ahogy nem sokkal ezelőtt. Hogy van képe ugyanazt a technikát alkalmazni. Ó mennyire eredeti… cöh! Cinkusan pillantok irányába és figyelem a közömbös arcát. -Ne számold meg, tizenkét fiola. Heti egyet kell bevenni, hogy biztos ne ess teherbe, lehetőleg azonos időpontokban. Kivéve persze, ha örülnél egy kis fattyúnak. - Hogy mi? Elakadó lélegzettel pördülök meg a tengelyem körül és nézek rá. Arcom először falfehérré sápad, pont mint a mellettem lévő oszlom kecsesen felfele szökkenő márványának színe, majd azt hiszem olyan vörös leszek mint még soha de soha életemben. A megalázottság hullámokban terít be. Nem egy perc alatt hanem minden egyes újabb másodpercben. Felháborít a vádja, és az ahogyan kérdezi. Mit kérdezi, hát nem is kérdezi! Közli, mintha bármit tudna… mintha bármit tudhatna…. Naná hogy nem segít, ahogy eszembe jut Elliot a Diadémban. Az sem hogy utána nem írt, nem keresett. Céklavörös arcommal már nem Ericre nézek. Nem megy. Egyszerűen csak nem megy…. Nem tudok ránézni. Sejtettem hogy szar lesz beismerni az egészet, de azt hittem hogy ezzel majd Mathias mogyoróbarna tekintetébe kell megvallanom. Soha álmomban nem gondoltam volna hogy Eric türkizei követelik majd ki tőlem…. Márpedig a helyzet ez. És elég egy pillanat, onnan már tudom hogy tudja. Mindezt megerősíti az is, ahogy a kezébe teszi az arcát. Mintha csak egy szaros megoldandó probléma lennék. Hát nem vagyok! Baromira nem vagyok! Legalábbis, nem az ő problémája! Elfog a féktelen düh. Hát ezért jött ide… hát ezért várt. Engem. Nem a bátyámat, nem csak úgy szórakozott a környéken… ó de rohadtul nem. Ő számított erre, akarta ezt. Porig alázni! Engem! Rádadásul egy olyan dologért, amihez semmi köze nincs az égvilágon! Mert nem emlékszem, hogy a magánéletem Eric mindenbebelekontárkodó Lestrange kezében van…! Két erőteljes lépéssel vagyok előtte, s mielőtt odaérnék még felkapom a vörös fiolákat tartalmazó csomagot. Undorodom megfogni, de nincs más lehetőségem. Erőteljesen csapom a mellkasának és tartom ott hogy megfogja. - Takarodj innen! Nem tudom hangom halk és sziszegő-e vagy épp a fejét üvöltöm le. Nem tudom, hogy mit olvashat ki a tekintetemből, de azt igen hogy baromira felcseszte az agyam. Talán ennyire sose még senki. És hát ehhez külön gratuláció jár, majd vicces kedvemben meg is mondom neki, de az sem most lesz…. - Takarodj innen te szégyentelen senkiházi!
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #11 Dátum: 2018. 01. 20. - 16:41:58 » |
+1
|
**** | |
|
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #12 Dátum: 2018. 01. 20. - 17:46:38 » |
+1
|
zene: H - Castle dressL E S T R A N G E 'jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket..'~~ ❈ ~~ -Tartsd csak meg. Eszem ágában sincs megtartani! Üvölteném neki, ahhoz az idióta fejéhez hogy felfogja, nem kell a segítsége. Ugyanúgy nem kell, ahogy a szánalma sem. Ahogy a jóakarata sem. Nem szorulok rá semmire, ami tőle származik. Fortyog bennem a dühös csalódottság. A kérdésbeesés mardossa a torkom. Ellép és a csomag a földre esik már másodszor. Gondolkodás nélkül belerúgok hogy az ajtónak csapódjon. Meglehet el is tört de nem érdekel. Nem érdekel az egész. Nem érdekel sem Lestrange, sem a vádaskodása, sem a szemében megjelenő felismerés amit átvesz a csalódottság. Meg a szégyen. Főleg a szégyen. Szörnyű érzés hogy ezt én okoztam. Miattam elsüllyedne talán ő maga is. Hisz rám sem néz… még erre is képtelen. Érzem ahogy feltolulni készül a fájdalmam, de még visszatartom. Nem akarok sírni előtte. Nem, nem! Nincs az az isten hogy én itt könnyzáporba törjek ki. Nem adom még meg neki ezt a luxust is. Amilyen érzéketlen tuskó, úgysem érdekelné. Nem foglalkozna velem, ahogy mással sem teszi (gondolom). Feltételezem az évek és a rutin neki dolgozik. Van már kellően sok tapasztalata kellően sokféle nőtípussal, nem aggódom azon hogy pont rám nem lenne receptje… -A bátyádnak te mondod meg…. Újabb jeges zuhany, újabb arcon csapás. Azonosulok a szavaival és kihúzom magam. Ösztönös reakció ez, ahogy felszegem a fejem. Most már érzem hogy szemeimet lassanként ellepi a könnyfátyol. Basszuskulcs, Mathias…. Ha Eric így fogadta…. hát hogy fogja a bátyám? Az a legrosszabb hogy tudom, igaza van a másiknak. Nem bújhatok ki a felelősség alól. Eddig el tudtam húzni, de így hogy Eric már tud mindent, kimondatlanul is tud mindent, hát már nem halogathatom tovább…. Egyszerűen megsemmisítő érzés hogy a saját életem, a saját boldogságom nem is igazán az enyém. Inkább nevezném közkincsnek. Több köze van hozzá egy Eric Lestrange-féle senkinek, mint nekem. Hát nem nekem kell tudnom és eldöntenem kit szeretek? Kivel vagyok? Kivel akarok lenni? Mi köze ehhez bárkinek? Miért kell mindent úgy kezelni mint valami tárgyat? Nem a vágóhídra való marha vagyok, akit citálhatnak és méregethetnek mennyire tökéletes…. Mert egyszerű; nem vagyok tökéletes. Ha valaki hát Lyana La Clair az. Mathias meg egy szerencsétlen hogy Clemet választotta helyette. -Ahogy szeretnéd, mire felkelsz nem leszek itt… Mi? Hogy ő itt marad? Mindezek után? Értetlenkedve meredek rá. Hát nem voltam világos? Nem érti? Jobb ha elmegy. Jobb ha nincs itt, jobb ha nem látja hogy fél éjszaka a párnámba bőgök az elcseszett életem miatt a másik felébe meg a vihartól rettegek. Reggelre olyan leszek mint egy megfáradt szellem, az is tuti…. Amúgy meg, hol aludna? Egyetlen vendégszoba sincs előkészítve neki. Nem számítottunk vendégekre… Rá meg végképp nem. A szilveszter óta amúgy is nagy ívben került és most is csak emiatt talált meg. Rádöbbenek gondolataimba süppedve hogy sosem voltam fontos neki. Nem úgy, ahogy hinni mertem az újév első pillanatában egy pillanatra is. Ez még jobban felemészt mint az a tudat, hogy csalódást okoztam neki. És immár nem tudom megállítani a bennem tomboló mérhetetlen keserűséget. Egyszerűen kiszakad belőlem. Jobb kezemmel átkarolom a saját derekam, ballal a túlzottan zakatoló szívem igyekszem visszanyomni hogy ne akarjon már kikötni a szoba túlsó végében ha nem muszáj. A könnyek, amik eddig csak felhőként úsztak el-elhomályosítva pillantásom mostmár szép tökéletes gömbként csillannak meg pilláim tövében hogy útra induljanak lefelé az arcomon. Ahogy végigszántanak ezüstös kis csíkot húznak. Elérve az állam pedig egyetlen pillanatot kivárnak hogy aztán megadják magukat a gravitációnak és lepottyanjanak a föld felé. Van amelyik a lábfejemet éri, van amelyik a kőpadlót. Mindez azonban csöppet sem lényeges már. Fejem lehajtom, és kócos nedves hajam kétoldalt jótékonyan keretez, miközben halk semmitmondó hüppögéssel veszem tudomásul hogy elcsesztem. Mindent elcsesztem. És a nevetséges az, hogy mégsem bántam meg.
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
Eric R. Lestrange
Eltávozott karakter
  

whatever
Hozzászólások: 59
Jutalmak: +70
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Kor: 33
Ház: Mardekár
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Nem nyilatkozom
Legjobb barát: Mathias, Modest
Kviddics poszt: Terelő
Nem elérhető
|
 |
« Válasz #13 Dátum: 2018. 01. 20. - 19:56:46 » |
+1
|
**** | | |
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|
 |
« Válasz #14 Dátum: 2018. 01. 20. - 20:51:49 » |
0
|
zene: H - Castle dressL E S T R A N G E 'jöjj be a házba, vesd le ruhádat, már esik is kint, vesd le az inged, mossa az eső össze szivünket..'~~ ❈ ~~ A könnyeim lassú folyása ugyanúgy fokozódik, mint a kint tomboló vihar ereje. Már nem érdekel mennyire megalázó a helyzet vagy mennyire nem akartam kimutatni neki, épp neki, vagy bárki másnak is hogy képes vagyok érzelmekre. Hogy képes vagyok megtörni. És hogy gyenge vagyok… nagyon gyenge… Annyira hogy a lábaimban is alig érzem az erőt… És nem segít csöppet sem az, ahogy megszólal. -Senki sem hibáztat, ha O’Mara-t szereted. Halkan csuklok egyet levegővételként és mert egyszerűen nevetséges a feltételezés. O’Marát szeretni? Végtére is van ráció benne… valóban szeretem, valóban kötődöm hozzá, és tény hogy fontos nekem. Volt valami benne, ami vonzott, ami hajtott ami segített elviselni a magányt és a hozzá párosuló űrt. Azonban mint minden ez is csak időszakos volt. Ő talán már el is felejtett, legalábbis azóta sem írt. Eleinte utáltam érte. Gyűlöltem saját magam is. Ostoba naiv fruskának éreztem magam. Mára már tudom hogy én ugyanannyira hibás voltam. Mondhattam volna nemet, mégsem tettem. És ennek részben akarva akaratlan, de Eric is az oka volt, bár magam sem ismertem fel vagy ismertem el. Megrázom a fejem dacosan, nemet intve de nem tudok megszólalni. Torkomban a gombóc ott szorít és a könnyeim még vadabb tempóban törnek felszínre. -B, azt hittem egy ostoba pletykára foglak figyelmeztetni. Nem gondoltam komolyan, hogy a pletyka igaz… Mentegetőzik… Akarnám mondani hogy teljesen fölösleges, hogy kár vesződnie. Mert valóban így van. Hitt valamit, mindenki hisz valamit, és ment a hülye feje után nem törődve azzal, hogy gázol a másik lelkébe. Ha nem így tett volna, nem is ő lenne. Nem hibáztatom, mert előbb-utóbb úgyis napvilágot látott volna az eset. Ha nem is pont így, nem is pont itt de kibújt volna a szög a zsákból. Talán hálásnak kellene lennem hogy senki nincs a házban, csak mi ketten. - Pedig igaz… Alig hallom a saját hangom. Alig érthető az a két szó, amivel megerősítem a feltételezést és bebizonyítom a tényállást. Örülhet. Megkapta, amit akart. És tudom, hogy ő ugyanúgy szenved mint én. Pedig ő sem jobb tőlem. Hány nőt vitt az ágyába? Hány fattya is van? Ó igen, ő rendszerint a pletykák kiskirálya és mégsem kéri senki számon rajta a tetteit. Csak nekem jut ez osztályrészül…. -Ha ezért szaladtál szilveszterkor, ha ezért nem válaszoltál a levelemre, hát jó. Elfogadom, ha azt mondod, hogy jó neked vele. Már csak a feltételezés is nevetséges. Könnyeim közt felnevetek, esetlen keserűséggel hogy újabb zokogásrohamba fulladjon az egész. Kezem felcsúszik a számhoz és próbálom visszanyelni a fájdalmat, a keserűséget, de nem megy. Egyszerűen tényleg nem. Aztán megérzem magamon a kezét. Átfon, ahogy megölel és a fejem a mellkasához ér. Érzem a nedves fehér ing anyagát, érzem az eső friss illatát keveredve az övével. Egyszerre újra megremegek, de nem azért mert fázom vagy mert a sírás okozza a rázkódást hanem mert a vágyam fellobban újra. És tudom, ez hiba. Ez rémített meg legutóbb is. Ezért nem reagáltam a levelére, ezért kerültem el a saját otthonomat is, ameddig csak tudtam. Hogy ne lássam Őt. - De hát nem! Nem jó.... és... nem, nem azért mentem el… - hüppögök párat így megszakítom a mondandómat. Kivárok pár pillanatot, amíg újra rendesen nem tudok lélegezni. Megnyugtat a közelsége, annak ellenére is hogy egyben felforr a vérem tőle. Nevetséges ez kettősség. Megemelem a fejem, és felnézek rá. Alacsonyabb vagyok tőle de ez nem számít. Így is a kék szemeibe tudok nézni. – Akkor még nem is ismertem. Szipogok, majd hagyom hogy a csend körbeöleljen. Nem tudom érti-e. Nem ismertem Elliotot szilveszterkor. Azt se tudtam hogy él, létezik egyáltalán van… Mindössze akkor került a képbe mikor hazahozta a bátyámat és a barátjának hazudta magát. Én balga megszerveztem a villásreggeli Mathias és Lya miatt… és elhívtam őt is mert hát nem is sejtettem hogy átver. De voltaképp nem vert át mert valóban jóban vannak. Szóval azt hinni hogy miatta hagytam ott, ostobaság. - Én… ahm, megijedtem. – lesütöm a szemem és az ingjét fixírozom. A gombot, ami egyben tartja az anyag két oldalát. Felette már szétnyílik és a bőre sejlik fel. Kezem a mellkasára emelem, de épp csak hozzáérek ujjbegyeimmel a tenyerem nem teszem rá. Nem merem. Az talán túl sok. Túl bizalmas. - Te voltál az első aki.... uhm a levélnél már szégyelltem magam… - motyogom a nyakának. – És haragudtam rád. Kelletlen ismerem be a tényeket, de valóban így volt. Akkor már több minden lezajlott bennem, mint aminek kellett volna és Eric a levelének hangvétele sem segített a helyzeten. Felemelem a fejem, és újra a szemeibe nézek. A sírást már magam mögött hagytam, csak a szipogás marad meg a könnycsíkok az arcomon. - Te… olyan nehéz eset vagy. – elbiccentem a fejem és bágyadtan sóhajtok egyet. Visszadőlök a mellkasához. Fejem elfordítom és teljesen hozzá simulok. Fülemben ott dobog a szívének egyenletes, megnyugtató ritmusa. Ez mosolyra fakaszt. Kiélvezem a percet és elhúzom egész addig, amíg lehet Csakis aztán toldom meg szavaimat a végső beismeréssel. – Pedig olyan fontos vagy nekem… Igazán fontos... Hangom suttogássá szelídül, és rájövök, tényleg örülök hogy kimondtam. Még akkor is ha egy tapló, legtöbbször tapló és ezen talán soha semmi nem változtat. Mindennek ellenére is, fontos. És nem csak mint egy rokon, vagy barát. Valami olyan határmezsgyén mozog, amit nem tudok igazán behatárolni. Felszegem az állam és felpillantok rá. Vajon érti? Érti hogy nem tudom hogy ő mit akar? Hogy azt sem tudom én magam mit akarok? Érti vajon hogy fogalmam sincs arról mit szabad már nekem és mit nem? Képes utat mutatni? Képes irányt adni? Vagy magamra hagy hogy tapogatózzak tovább a sötétben?
|
|
|
Naplózva
|
|
|
 |
|