Lottie A. Lowell

CHARLOTTE ARIANNE LOWELL

Mottó

"VAN, HOGY AZ EMBERNEK NINCS MÁS VÁLASZTÁSA, MINT A SÍRÁS VAGY A NEVETÉS."

   Alapok

jelszó || "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is... nem félek tőled, Béla!"
így ejtsd a nevemet || Sárlott Áriánn Lovell
nem || nő
születési hely, idő || Oxford, 1977. augusztus 12
horoszkóp || oroszlán
kor || 21
vér || mugli
munkahely || szabadúszó színésznő a főiskolai tanulmányok mellett.

   A múlt

Levél szülőanyámnak,

Emlékek. Szörnyű emlékek, amelyek éjszakánként még most is gyötörnek. Oly fájdalmasak és oly sokszor könnyet csalnak szemembe még most is, jó néhány év után is. Ez az ok amiért merészkedem megírni ezt a levelet. Annak a nőnek aki megszült engem és húgomat és aki nem volt alkalmas az anyánknak lenni. Aki nem volt alkalmas a szeretetünkre. Még ha elmém képes lesz is elnyomni emlékeimet, fizikai sebeim mindig is hordozni fogják ennek nyomait. Elég csak meztelen testtel tükör előtt állva bal csípőmre néznem avagy jobb bokámra és máris minden újra a szemem előtt lebeg.Hogy mégis mit várok ettől a levéltől vagy tőled? Fogalmam sincs. Pusztán kissé reménykedek abban, hogy ha leírom az némiképp elfeledteti vele a múltat.
Tudod még mindig tisztán emlékszem. Tisztán emlékszem mindenre, még akkor is ha kicsi voltam még, pontosabban 10 éves. Csak 10 és Sophie csak 4…
1988. augusztusa volt. Már aznap tudtam, hogy valami baj fog történni.
Hamarabb felkeltem mint Sophie, csendesen leosontam a lépcsőn és ott találtalak a kanapén elfolytan kezedben egy üres whiskys üveggel. A tegnapi partid nyomai voltak mindenütt, üvegek, cigi darabok, felborult székek. Megpróbáltalak felébreszteni de nem sikerült. Aztán hangos csattanásokra lettem figyelmes. Hazajött az új pasid, a mostohaapánk.
- Merre vagy asszony?!- ordibált már az ajtó küszöbből. Erre a hangra, már ébredezni kezdtél. Rám néztél aztán meg a közben mellém érő Sophira. Sophie reszketve fogta meg a kezem, ő is tudta mi fog történni most. Te inkább a saját életedet féltetted, mint a miénket.
- Mond neki, hogy ne vagyok itthon. – suttogtad miközben felvonultál a szobádba és bezártad az ajtót. Sophie és én kétségbeesetten álltunk a szoba közepén. Tudtam, hogy Seamus ha nem kap meg téged minket fog keresni.Már számtalanszor megtörtént ugyanez. De most nem hagyhattam, hogy bántson minket. Az egyik közeli szobába rohantunk. Hallottam, hogy már belépett a lakásba és csapkod, tőr zúz. A te nevedet szólította, majd a miénket. Léptei egyre csak közeledtek.
- Sophie tedd amit mondok és ne ellenkezz. – szóltam oda a húgomhoz határozottan. Meg kell védenem őt. Nem hagyhattam, hogy baja essen vagy az az állat bántalmazza őt. – Szaladj át a másik szobába és hívd fel Cristine nénit, majd bújj el. – szerencsére Sophie mindig is hallgatott rám, igy azt tette amit mondtam. Féltem. Nagyon féltem. De ez a félelem valahogy még erősebbé tett abban a pillanatban. Felkaptam a hozzám legközelebb levő dolgot és úgy vártam, hogy jöjjön aminek jönnie kell.
A következő dolog amit hallottam, hangos csattanások, húgom sikolya és egy összetörő váza. Nekem se kellett több, nem gondolkodván kinyitottam az ajtót és kimentem rajta. Anyám, vagyis te sehol. A húgom az egyik sarokban hevert, sírt. Mostohaapám feléje közelített.
- Te kis fattyú! Miattatok van minden. Ha nem léteznétek, boldogan élhetnénk anyátokkal. – morogta egy övvel a kezében.
- Hé hagyd békén őt te barom! – kiáltottam rá.
- Hát itt vagy te is! - Ő felém fordult és elindult. Mint egy vérengző farkas rontott rám, én meg rögtön a szekrénynek repültem, úgy hajított oda mint egy aprócska babát. Már bőrömön éreztem a csípős öv széleit. Tekintetemet feléd fordítottam, nem tudom mennyi ideje állhattál ott. Igen jól mondom álltál és nem csináltál semmit. Csak néztél és álltál mint egy megkövült szobor. Hirtelen, magam se tudom hogyan, ahogy elgondoltam az öv kirepült mostohaapám kezéből. Mire észbe kapott volna felálltam, egy rúgást ejtettem lábai közé amitől összegörnyedt. Oda rohantam húgomhoz kézen fogtam és kirohantam vele az utcára. Szerencsékre Cristine néni épp akkor érkezett és elvitt magához.
Az volt az első jel a varázserőmből, amiről a Roxforthi levelem érkezésekor már többet tudtam. Na meg Cristine néni sokat mesélt róla. Innentől kezdve Cristine néni lett az anyánk, az aki mindent megadott nekünk…
Anyám mért kellet mindezt átélnünk újra meg újra? Mért nem lehetett normális életünk?
Még egy másik rémes emlék él bennem még mindig, amikor 5 év után megjelentél értünk Cristine lakásában. Azt hittem megváltoztál és azért jöttél, hogy visszaszerezz minket, de tévedtem…
- Lottie! Lottie! Sophie! Sophie! Hol vagytok?. – Ismeretlen ismerős hang csapta meg a fülemet a lakásban. Agyamban csak az volt, hogy nem lehettél te. Nem jöhettél ide 5 év után. Lassan lementem a konyhába és szembe találtam magam egy nem kívánatos személlyel.
- Te meg mit keresel itt? – motyogtam meglepetten. Rögtön megcsapott a bódító alkoholos illatod Ekkor már tudtam, nem azért jöttél, hogy mindent rendbe hozz. - Te részeg vagy. – jegyeztem meg csalódottan és ugyanakkor mérgesen.
- Nem is üdvözlöd drága jó anyádat – mosolyogtál hülyén mint aki teljesen örült. Lefogadom megint pénzt kuncsorogni akartál Cristinétől és nem azért kerestél meg, hogy üdvözölj. Aztán megint lelépsz szokásod szerint. - A húgod ő hol van?
- Ne gyere közelebb bűzlesz az alkoholtól. - Jelentettem ki, mikor közelebb próbáltál jönni hozzám, hogy megölelj. - Szerintem Sophie sem örülne neki, ha így látna. - Leszidtalak, mire egy tányért dobtál felém. Hárítottam. Dühös voltál,majd szétrobbantál. Csak a hajad tépdelted és valamit mondogattál az orrod alatt. Aztán felém jöttél és ráncigálni kezdtél két karomnál fogva.
- Hát ennyire szereted te anyádat, hogy kiabálsz vele. - Közben húgom meghallotta a kiáltozást és leszaladt. Anyám széles mosollyal az arcán feléje ment és magához szorította. Szegény Sophie azt se tudta mi van.
- Édes kis Sophiem. –motyogtad – Hát nem ismersz meg. – rázogattad meg a vállát, mikor láttad úgy néz rád mint egy vadidegenre. Hirtelen meggondolásból előkaptam pálcám és rád szegeztem. Tudtam, hogy nem szabad a Roxforton kívül varázsolnom, nem is tettem volna meg. De azt is tudtam, hogy ettől majd megijedsz. Hisz Cristine nénitől is ezért féltél.
- Hagyd már abba! - rivalltam rád kétségbeesetten és megpróbáltam kiszabadítani kezed alól Sophiet. Elengedted. Végre megérkezett Cristine, intett, hogy tegyem el a pálcám, ő majd elintézi a többit.
- Te meg mit keresel itt ilyen állapotban? - Állt közénk és közéd kérdőre vonva. - Arról volt szó, hogy csak józan állapotban látogatod meg a gyerekeidet. – Tudtam, hogy te félsz a nővéredtől, így engedelmeskedni fogsz neki és elmész. - Bántalmazod a saját lányaidat? Mit képzelsz magadról? Anya vagy te?!! Takarodj innen és vissza se gyere amíg józan nem vagy. – Igen kirakott a házból szó szerint. Aztán felénk jött. - Jól vagytok kicsikéim? - Bólintottam. De az az érzés amit akkor éreztem rosszabb volt mintha egy kést szúrtak volna belém. A saját anyám megpróbált bántani engem, a saját húsát a vérét a véréből.
Tudod azt hiszem ezt sohasem fogom tudni megbocsátani neked, nem magam miatt, hanem a húgomért, akinek úgy kell emlékeznie az anyjára, hogy bántalmazta őt.

1998 szeptember 22 A véred a véredből, az édes gyermeked: Lottie

Roxfortos évek

Drága egyetlen húgocskám

Drága kishúgom, remélem jól érzed magad a Roxfortban, és ugyanúgy élvezed ezt az egészet mint én. Jaj milyen jók is voltak azok az évek amiket a Roxfortban töltöttem. Emlékszem szinte minden pillanatára. Életem legszebb napja volt amikor megkaptam levelem a Roxfortból. Pontosan 10 éve. De régen volt…
Aznap épp veled játszottam, amikor anyánk Cristine mosolyogva jött be hozzánk.
- Lottie! Lottie! Gyere ide édes kincsem. – engedelmes felpattantam és feléje siettem. Éreztem, hogy valami változás fog következni, hisz ő is izgatott volt. – Ma kiderült, hogy pont olyan vagy mint én. – fogalmam sem volt miért, de ő boldogan nyugtázta ezt a tényt, majd a kezembe adta a levelemet. – Leveled jött a Roxforth Boszorkány és Varázslóképző szakiskolából. - Hallottam már róla, de sosem gondoltam, hogy egyszer majd én is közéjük fogok tartozni. Szinte reszkettem az izgalomtól, miközben kibontottam a levelemet. Boldog voltam, nagyon boldog.
Van egy olyan érzésem, hogy te is hasonlóan boldog voltál mikor megkaptad a leveledet. Sőt még én is örültem neked. Emlékszem te is pont olyan elcsodálkozva mentél végig az Abszol úton mint én anno. Oh igen az Abszol út…
Az Abszól út maga volt a gyönyör. Csodálkozva és ámulva sétáltam végi rajta miközben Cristine a kezemet fogta. Mennyi varázslat és mennyi boszorkány meg varázsló. Pont olyanok mint én. Soha nem jártam még olyan érdekes helyen mint akkor. Szinte el sem tudtam jönni Czikornyai és Patza boltjából annyi érdekes varázsolvasmány volt ott, amit azonnal szívesen hazavittem volna. Jaj és Florean Fagylalt szalonja… oda tértünk be egy kis nyalánkságra miután megvettük a könyveket. Ott ettem életem legfinomabb fagyiját. Gondolom te is jártál Madam Malkin Talárszabászatán ahol megkaptad életed első talárját, én kétszer is, másodikban sikeresen elégettem véletlenül. A bagolyszalonban vettem meg Zulut is. Emlékszem ahogy beléptem a szalonba rögtön megfogott ennek a bagolynak a tekintete, a jelensége, tudtam ő az enyém lesz. De ezek mind csak mellékesek, szerintem a legérdekesebb üzlet Mr. Olivander varázspálca üzlete, itt kapod meg azt a tárgyat ami boszorkánnyá tesz, a pálcád, ami olyan mintha belőled volna, mintha a másik feled lenne.
De ne beszéljünk az Abszól útról, a legfontosabb és legjobb dolog szerintem a Roxforth. Legalább is nekem az volt. Az első évem…
Izgatottan ültem a vonat egyik fülkéjében, alig vártam végre bedöcögjünk és áthassam a Roxfortot. Kíváncsi voltam, hogyan néz ki, hogy olyan-e mint ahogy Cristine leírta nekem. Hát nem csalódtam. Sőt. Gyönyörűbb volt mint gondoltam. Délcegen kimagaslott a hegyről. Hatalmas volt és varázslatos, akárcsak nagyterem. Az tetőzete olyan volt mintha az égboltra nézhettünk volna, mindenütt lebegő gyertyák. Elállt a szavunk ahogy beléptünk.
Kétkedve álltam a Teszlek süveg beosztásán, folyamatosan attól rettegtem, hogy a süveg a Mardekárba fog beosztani. Azzal se lett volna semmi gond, hisz onnan is nagyon sok jó varázsló és boszorkány lépett ki. Én mégis a Hollohátra vagy a Griffendélre vágytam. Nem csalódtam a Griffendél lett otthonom. Bár el sem tudnám képzelni miért.
Az első két évem nagyjából az ismerkedéssel telt el. Kíváncsian jártam körbe a Roxfort szinte minden szegét- zugát. Bevallom még a tiltott folyóson is jártam. De csitt. Aztán ne mond el senkinek. Érdeklődve ültem végig McGalagony óráit valamit a bűbájtant de valahogy a jóslástanhoz sosem értettem.
Gondolom érdekel az is, hogy találkoztam-e a híres Harry Potterel. Ha jól emlékszem harmadéves voltam amikor mindenki Harry potterről beszélt. Ő akkor kezdte a Roxfortot. Személyesen sosem találkoztam vele, de néhányszor összefutottunk a Roxfot falai között. Mindenki jóba akart lenni vele, és csodálták. Szegény fiúnak biztosan elege volt az egészből. Legalább is én biztosan nem tűrtem volna azt a sok szempárt ami annyira figyel.
És igen ebben az éveben kaptam a legnagyobb büntetésemet, amikor magamra vállaltam azt, hogy én csatangoltam az éjszaka közepén a Roxfort falai között, Julia helyett. Jó igen, ahhoz, hogy megmentsem nekem is kint kellene lennem. Igen együtt voltunk, de mikor hallottam Frics közeledését én ott maradtam őt meg elküldtem, hogy ne kapja el. Na mindegy.
A következő éveben a téli vakáció után Cristine néni nem akart visszaengedni a Roxfortba. Félt, hogy engem is megöl majd a szörnyeteg akit kiengedtem. De én mindenképp menni akartam. Hisz emlékszem, még veszekedtem is miatta. Így muszáj volt elengednie, bár aggódott. Jogosan tette, hisz sorra dermedtek kővé a körülöttem levő muglik, még Hermione is. Egy néhány évfolyamtársam még órákra se mert elmenni, hogy nehogy bajuk legyen. Én nem féltem. Túl merész és vakmerő voltam ahhoz, hogy begubózzak a klubhelyiségbe. Volt olyan is, hogy egyedül mentem órára vagy máshova, még akkor is ha valamelyik tanárral vagy prefektussal kellett volna. Valahogy sosem kapott el az izé.
Hetedév ismerkedtem Abigailel pontosabban megmentettem őt egy dementor karmaiból. Ekkor voltak a Voldemort visszatéréséről vagy Harry hazugságáról szóló hírek. Én mindig, hittem Harrynek. Tudtam és éreztem, hogy valami változás van a levegőben. Voldemort tényleg visszatért, minden ezt jelezte csak a minisztérium nem volt képes elfogadni.
Umbridge vette át az uralmat a Roxfortban. Utáltam mint mindenki más. Peckelt rám, mert nem voltam hajlandó azt csinálni amit ő mond. Szinte minden szabályt megszegtem amit kiplakátolt. Benne voltam a Harry által szervezett Dumbledore seregében. Csókolóztam a folyosón egy Hollohátas fiúval és tilosban jártam. Nem érdekelt mit mond Umbridge.
Abigélel már az előtt ismertük egymást, egy évfolyamba jártunk és szinte ugyanarra az órákra. De akkor lettünk a legjobb barátok amikor megmentettem őt. A roxfort körül dementorok jártak, ezt mindenki tudta. Senki sem merészkedett ki. Abigél félt és megpróbált haza menni, megszökni a Roxfortból. Én az egyik ablakból láttam, ahogy kimegy az épületből a sötétben és a tisztás felé rohan. Utána mentem. Mint kiderült jól is tettem. Ha pár perccel később érek oda talán már nem él. Először megrezzentem amikor megláttam a dementorokat, szinte földbegyökerezett a lábam. Aztán, magam sem tudom, hogy vettem erőt. Felemeltem pálcám és el kiáltottam magam.
-EXPECTO PATRONUM! – hatalmas fény jelent meg és egy gyönyörű ló. A patrónusom. Eltűntek. Ismét sötét lett. Odarohantam Abigel testéhez, ami szinte élettelenül feküd a pázsiton. Szólongatni kezdtem, nem válaszolt csak aprókat lihegett. Fogalmam sem volt mit tegyek. Megragadtam két karjánál és magam után húztam a Roxfort felé. Nagy nehezen sikerült az előterembe behúznom. Ott hagytam, úgy könnyebb volt találni valakit, aki segít. Felrohantam a lépcsőn magam se tudom merre. Pont McGalagonyba rohantam. Mondanom se kell amellett, hogy megdicsértek, hogy megmentettem egy lányt még büntetést is kaptam, hogy kint csatangoltam.

1999 január Nővérkéd: Lottie

Főiskolai évek

Drága Cristine anyám

Remélem nem haragszol, hogy ezt a szakirányt választottam magamnak., és ha igen akkor remélem megbocsátasz majd nekem.
A Roxfort befejezése után sokat gondolkodtam azon, hogy hová menjek tovább. Tudom, hogy te néném aurorként szerettél volna látni, én viszont nem ezt a jövőt szántam magamnak. Nem szerettem volna folyamatosan halálfalók után loholni.
Igazából én két féle szak és iskola között vacilláltam, köztük volt ez is ahol most vagyok, valamint a Az általános medimágikus szak. Szeretek segíteni az embereken és szeretek örömet csalni az arcukra. Ez volt az ok amiért, nagyon sokáig nem tudtam hová felvételizzek. Végül győzött a Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája, pontosabban Jada Nedjeljko Curran Előadómagágusi Kar, azon belül pedig a Színművészmágus szak. Emlékszem mikor elmondtam neked kiakadtál.
Egy szép nyári nap volt. Én épp erőt gyűjtöttem, hogy elmondjam, mit választottam. A konyhában főzőcskéztél Sophival, mindig imádtál finomat sütni nekünk. Végül eléd álltam és belekezdtem.
- Cristien anyám. – így szólítottalak, miután a második anyám voltál, vagy számomra talán az első.
- Mond csak aranyom. – énekelgettél tovább miközben sütöttél. Tudtam, hogy nem fog neked tetszeni amit mondani fogok. Sosem kedvelted a színészeket.
- Színművészmágus szakra jelentkezem. – már vártam mikor csattansz. De úgy tűnt nem jut el az agyadig amit mondtam. Aztán pár perc után felcsattantál.
- MI?! – vérvörössé váltak a szemeid és a hangod is megváltozott. Sophie inkább kivonult a konyhából, tudván most mi következik. – Mire akarsz menni? – kérdeztél vissza még egyszer, gondolom abban reménykedtél, hogy nem hallottad jól.
- Jól hallottad így döntöttem. – nyomatékosítom amit mondtam.
- Nem teheted. Nem lehetsz egy színész. – kicsit fentebb emelted a hangod, de olyan lenézően mondtad. – Én nem ezt a jövőt szántam neked. – folytattad. Majd mielőtt tovább mondtad volna, közbe szóltam.
– Nézd. Tudom, hogy jót akarsz nekem. De ez az én életem az én választásom. – a saját lábamra kellett állnom végre. Cristine anyának engednie kellett, hogy én hozzam meg a döntéseimet. Hogy ha hibázom én tanuljak belőlük. – Hadd döntsem el én mit akarok az életemmel. – tettem hozzá és kivonultam a konyhából.
Nem szóltál hozzám azóta se, csak ha muszáj volt. Ma sem értem miért. Csak tudatni szeretném veled, hogy jól döntöttem. Szeretem az egyetemet. Szeretem a szakot. Mindemellett a tanáraim szerint is tökéletesen jó vagyok benne. Sok felkérésem van mellette, amiket jól megfontoltan de elvállalok.
Tudod, szeretném, ha egyszer eljönnél egy előadásomra és megnéznél engem. Biztosan megváltozik majd a véleményed erről az egészről. Vagy eljöhetnél egyszer meglátogatni az egyetemen, biztosan szívesen fogadnának. Nagyon sok jó dolgot tanultam itt, olyat amit máshol talán nem. Szóval gyere el és néz meg egy előadásban. Szívesen várlak.

1999 március Lányod: Lottie

Háború/Béke

Levél mostani önmagamnak,

Próbálom mondogatni magamnak, hogy nem az én hibám. Nem én tehetek arról, hogy Abigail akkor és ott életét vesztette, mikor eltalálta egy AVADA CADAVRA átok. De nem megy. Nem voltam mellette, épp egy csapat harmadéves diákot mentettem meg a halálfalóktól többed magammal. Folyamatosan csak magamat hibáztatom. Hisz én győztem meg arról, hogy menjünk segíteni a Roxfortos diákoknak és tanároknak. Ő inkább csendben megvárta volna a háború végét.
Sosem felejtem el azt a napot. Akkor és ott minden megváltozott. Kegyetlen csapás volt mindannyiunk számára. Homályosan emlékszem még, néhány részletre. Agyam megpróbálta a legtöbbet kitöröltetni, de egy élénken él bennem. Az a perc amikor Abigailt a holtak között láttam, letakarva egy pokróccal. Rémisztő látvány volt. Mindenütt testek hevertek, hol megcsonkítva, hol pedig megsebezve. Némelyik holt olyan volt mintha csak aludna. Emlékszem hosszasan sírtam Abigail teste fölött. Nekem ő volt az egyetlen barátom, akire mindig számíthattam. Aztán megpillantottam, hogy behozzák Cristine nénémet, csupa vér. Odarohantam. Bal orcáján egy hatalmas vágás szerű seb éktelenkedett, a hatalmas sebhely mai napig őrzi a háború emlékét. Időm se volt jobban szemügyre venni, mert észrevettem, hogy a felénk tartó húgomat a folyóson egy halálfaló követi. Nem számoltam erőmmel és ösztönösen rátámadtam, mielőtt ő tette volna meg. Ádáz küzdelem vette kezdetét. Számtalan átok megsebesített. Mindenütt véreztem, a karom, a lábam és a derekamnál is. De halálfaló társam is vérzett, talán jobban mint én. Az egyik átoktól a földre zuhantam, a halálfaló felém tartotta pálcáját. Fel sem tudtam kelni, nem volt erőm már. De tudtam ha nem cselekszem meghalok. Kézbe vettem kiesett pálcámat és nagy erőt véve kimondtam a végzetes átkot és ő összerogyott holtan. Rögtön azután elájultam....
Miután felébredtem Poppy Pomfrey állt fejem fölött. Csak annyit mondott épségben megmarad a kisasszony. Tényleg a sok sebem szinte nyomtalanul beforrt, talán csak néhány halvány emlékeztet a háborúra.
A háborúban elvesztettem legjobb barátnőmet és majdnem Cristine anyámat is. Többé nem szeretném átélni ugyanezt, soha.

1999 áprilisa

   Jellem

Erős, bátor jellem. Kiskorában megtanulta, hogy annak kell lennie ha túl akarja élni a napot, hetet, éveket és mindent. Talán emiatt lett annyira merész is. Bármit megtenne, csak hogy megvédje húgát és szeretteit még akár egy halálfalótól is. Elég könnyen veszi az akadályokat, gyorsan és vakmerően dönt dolgokról, néha jól néha rosszul. De tanul hibáiból.
Eléggé önbizalomhiányos, kiskorában soha nem dicsérték meg semmiért, soha nem kapott egyetlen jó szót sem, egészen addig amíg Cristine néni örökbe nem vette őket. Szókimondó természetét talán tőle tanulta, vagy örökölte. Rá nagyon igaz a mondás ami a szívén az a száján. Előfordul, hogy előbb beszél mint gondolkodik.
Nagyon figyel arra, hogy milyen munkát vállal el, csak úgy nem megy bele semmibe. Figyel arra, hogy ne jelenjenek meg róla rossz hírek.

Erősség || bátor, erős jellem, merész, mosolygós, kedves, belevaló, talpraesett, szenvedélyes ha pozitívnak lehet mondani.
Gyengeség || kissé szeszélyes, néha önbizalomhiányos, vakmerő, szókimondó.

   Apróságok

mindig || művészetek, színház, állatok, olvasás, gyerekek, olaszos ételek, őszinteség,
soha || gyerekkori emlékek, erőszak, minden ízű drazsé, háború, hazugság, irigység, dohány füst, alkohol,
hobbik || Nagyon szeret olvasni és a rajzolás sem áll távol tőle. Emellett nagyon imádja a szakmáját is.
merengő || Legjobb: minden ami a Roxforthoz kapcsolódik, kivéve a háborút.
Legrosszabb: abból ezernyi van, szinte az egész gyerekkora erre épült.
mumus || Mindaz a szörnyűség amit kiskorában átélt.
Edevis tükre || Látja, ahogyan egy hatalmas színház nézői felállva tapsolnak neki és csak neki, köztük Cristine is.
Százfűlé-főzet || türkizkék, grapefruit, barack és limonádé ízű
Amortentia ||rózsa, kivi és fenyőillat
titkok || Hogy a múltja mindig kisérteni fogja és ezért sosem tud majd boldog lenni.
azt beszélik, hogy... || vetkőzött már le mugli férfi magazinoknak. Valamint, hogy csak telt idomai és adottsága miatt kap állást egy egy színháznál.

   A család

apa || Caleb Moore 50, mugli. Nem ismerem de nem is érdekel.
anya || Rebeka Fourner 45, mugli. A legrosszabb kapcsolat ami csak létezik anya és lánya között.
testvérek || Sophie Fay Lowell 15, drága húgocskám. A legjobb testvéri kapcsolat ami létezik, bármit megtennék érte. Szerencsére ő is Roxfortos lett.
állatok || Toby egy mopsz kölyökkutya és Zulu egy bagoly

Családtörténet ||
A szüleim, ha nevezhetem így őket, mindketten mugli ivadékok. Ha jól tudom egyiknek se volt varázsló a felmenője, bár a biológiai apám felőli részekben nem vagyok biztos. De egyáltalán nem is érdekel. Engem és húgomat szülőanyám testvére Cristine nevelt fel. Neki és férjének sajnos nem lehetett gyereke így befogadtak minket, miután Rebeka nem volt képes nevelni minket. Mi az ő vezeték nevét vettük fel, így sokkal könnyebb volt nekünk is. Így lettünk Lowell lányok. Cristine szintén varázslónő volt akárcsak mi. Elmondása szerint ő volt a második a Fourner családban aki varázsló vérrel született, és mi lettünk a következők. Cristine férje szintén varázsló volt így tulajdonképpen Sophie és én ebben nőttünk fel. Nagynéném sokat mesélt az ő őseikről, tőle tudunk néhány dolgot a felmenőikről. Köztük azt is, hogy mugli származásúak szinte mindannyian. Csak dédim testvére, Cristine és mi voltunk varázslónők.

   Külsőségek

magasság || 173 cm
testalkat || Vékony, manöken alkat, telt idomokkal.
szemszín || barna
hajszín ||mogyoróbarna
kinézet || Bájos, kissé szeplős arc, nagy elbűvölő mandulavágású őzike szemekkel és dús rózsás ajakkal. Szinte mindenkinek ez jut eszébe elsőre, ahogy rám néz. Hacsak nem a kerekded, pólóimból eléggé látványosan kidomborodó kebleimen, ha szabad így fogalmaznom. Általában sportos, csinos ruhadarabokat hordok, de sosem túl kirívókat. Szeretek nőiesnek kinézni, de azért nem annyira, hogy az már túl szexy legyen, és minden szem csak rám tapadjon egy közösségben vagy az utcán. Elég nekem a színházban megkapott figyelem. Inkább visszafogottabban öltözködöm, úgy fogalmaznék.

   Tudás és karrier

pálca típusa || 11,5 hüvelyk, rózsafa, főnixtoll
végzettség || Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
   Asztrónómia - K
   Átváltozástan - V
   Bájitaltan - K
   Bűbájtan – K
   Gyógynövénytan – V
   Mágiatörténet – E
   Rúnaismeret – E
   Sötét Varázslatok Kivédése – K
   Számmisztika – V
foglalkozás || Még tanuló, mellette pedig elvállal szerepeket esetleg fotózásokat.
iskola || Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája - JADA NEDJELJKO CURRAN ELŐADÓMAGÁGUSI KAR
szak || Színművészmágus szak
felvett tantárgyak || Drámatan, Mágikus színpad technika alapjai, Színművészet alapjai I, Arc- és testjáték alapjai I, Filozófia, Ének I, Mágikus hangképzés I, Választható hangszeres gyakorlat I, Kotta olvasás és írástan I,
varázslói ismeretek || Nagyon jól ismeri a háztartási bűbájokat és az általános gyógyításhoz is ért, valamint a bájitalokat is jól ismeri. A védelmi bűbájokat is nagyon ügyesen használja.

   Egyéb

avialany || Giza Lagarce

Inkább így hívnak: Lottie, Lotte, Lotti, Aria, Char, Anne,