Afterbál

Nem úgy készültem ma estére, hogy egy csöpögős bál lesz, ami ennyire szórakoztatni fog. Reméltem, hogy Leo is ott lesz, számítottam arra, hogy inkább a büféasztal mellett leszünk majd, amit el is találtam, de inkább arra készültem, oké, az alkalomhoz kiöltözök, de valószínűleg inkább a sütik körében fogunk beszélgetni, ameddig észre nem vesszük, hogy hoppá, közben már záróra van, az ránk a jellemző. Najó, valahol reménykedtem, hogy hátha felkér egy táncra is - ami valószínűleg szebb így gondolatban, mint ami esetlen toporgás várhatóan kisült volna belőle - de na. Csalódott végülis nem vagyok, közel sem, mitöbb!
Tegyük hozzá, hogy mostanáig a "csöpögős bál" alatt nem arra gondoltam volna, hogy csöpög belőlünk még azóta is a víz, mert egy konkrét, szó szerinti vihar tör ki a parketten. Nem képletesen, felhők, villámok, csapadék. Meg hogy ezért a centis esővízben fogunk asztal alatt mászkálni, szoknyával felmosni, vagy épp megküzdeni puncsostálakkal, akik vérük híján saját puncsukba akarnak fojtani, mint egylábú feketelovag az Arthur királyt, ezzel hozzáadva a csöpögnivalóhoz a ragacsos löttyöt még. De hova is panaszkodjak? Ez a fajta "szöpögős bál" király!
Nem engedem el Leót mégegyszer, azután, hogy az ajtó felé meginduló tömeg majdnem elsodorta, amikor Tanci tanárnőnek akartunk segíteni lassítani rajtuk, pont az ilyen lökdösődést megelőzendő. Fogom egyik kezemben a széklábamat még mindig, másikban Leo kezét, ahogy sereghajtóként együtt hagyjuk el a termet.
-Hűűüf!- rogyok le mellé a bejárati csarnok lépcsőjén, hátratámaszkodva a mögöttem lévő fokokra, és vigyorgok, és ránézek, és nevetek még mindig a megbolondult események hatása alatt.
-Nem gondoltad volna, hogy ez lesz a bálból, mi?
Elidőzik rajta a tekintetem, talán kicsit hoszan is, de most ez nem tud zavarni. Most semmi nem tud. Nem az, hogy bőrig vagyunk ázva, hogy ragadok talán a puncstól is, és talán már ő is, amióta odaöleltem hozzá magam, hogy tálcával-széklábbal megvédjük egymást bármi veszélytől, legyen az tolongó nép vagy megkésve repülő puncsostál. Nem zavar, hogy kezdek fázni már - nem csoda ennyi víz alatt - és nem érdekel egyelőre a gondolata, hogy így gyönyörűen felfázhatok.
Esetleg csak az a vércsepp ott a fiú arcán megint, és ha engedi, óvatosan megint letörlöm, bár így, hogy már nem esik ránk további eső, hogy segítse lemosni, lehet, hogy csak elkenem a mozdulattal.
-Meg kéne nézetni Madam Pomfrey-val. Menjünk fel a gyengélkedőre?- kérdezem is, észrevehető aggodalommal a hangomban. Persze nem szörnyű, súlyos sérülés, begyógyul magától is hamar, de ez nem mentesíti a fiút az aggodalmam és törődésem alól.

[Ő]

Őrültek háza kerekedett a bálból. És ő még komolyan azon aggódott, hogy elaludt hajtincsei mennyire lesznek gázosak feje tetején, vagy épp tuti leeszik magát és jól kiröhögik. És tessék. Eleve elbénázta a dolgot, és időben nem jelezte a hölgynek, hogy amúgy ő vele menne, meg minden, de úgy tervezte, hogy majd ott felkéri egy táncra és sütire, még akkor is, ha amúgy van, volt, lesz partnere a bálra. Mindent meg lehet oldani, és vélhetően nem vette volna zokon az a valaki, ha egy kis időre egyedül maradna. Vagy de, de akkor megküzdött volna vele, mint valami lovag. De amennyire vicces, komoly vagy épp csak légből kapott ötletmorzsák voltak ezek, a sors, vagy épp Murphy maga szól közbe, és időt sem adott arra, hogy akár egyet vagy akár többet is megvalósítani. És akkor most keseregnie kellene?
Adrenalintól feldobódva, azzal a hölggyel fárad ki a teremből, akitől tétován táncot akart kérni, vagy csak bugyuta viccekkel fárasztani. A tömeg amennyire feltorlódott, mégis könnyedén és szinte hamar tűnt el onnan, a kastély távolabbi pontja is hangos zsibongással telt meg egyhamar. A drága gondok szeme most akad fel végleg, amikor a sáros, puncsos, vagy épp sütimaradékos cipők végigcaflatnak a kastély folyosóin, bepiszkolva mindent, amit csak lehet. Már szinte hallja a szitkozódást a fülében, majd rá kell ébrednie, hogy valóban hallja, úgy száguld el mellettük a kis takarító felszerelésével, mintha kergetnék, és ha jól érti, átkokat és kínzási módszereket mormol maga elé, vagy nyugtatásképp, vagy csak hangosan vágyakozva. Fel is nevet, nem hunyászkodik meg, és már azért is jobban megrázza a lábait a kövön, hogy még több vizet locsoljon ki belőle. Zoknija csatakos, minden lépésnél furán szörcsög, de még mindig nem tud ezen bosszankodni. A távolban pár lány hangosan sír a ruhája miatt, vagy épp káromkodik és követeli a felelőst. Hát, ahogy elnézte azok a csillogó, habos ruhákat.. kész életbiztosítás volt eleve eljönni bennük.
- Ez még a legvadabb álmaimban se jutott eszembe – dől hátra ő is, hátrasimatja vizes hajtincseit, és levéve magáról a zakót, eltartva magától, hanyagul kifacsarja azt. Ennek az anyagnak nem jó a víz, és ha megnyúlik, akkor ugyan rendbe lehet rakni, mégse akar ezzel foglalkozni.
-  A te ruhád nem ment tönkre?  - fordul ültében felé, ölébe hajtva a vizes felsőt. - Szívesen odaadnám a zakóm, hogy melegedj meg.. de nem tudom, melyik bűbájjal kell megszárítani – hajtja le a fejét, mert hát fel akart vágni kicsit vele, de.. ez elúszott egyelőre. Talán csak a szándék is elég, talán most béna volt, de legalább őszinte. Van aki ezt többre értékeli, mint az erőt. Hmm.
- Jaj – nem rántja el a fejét, és igazából nem is fáj neki, inkább csak a hirtelen mozdulat az, ami meglepte. Pislog rá pár sort, majd megrázza a fejét. - Nem mély annyira, szerintem vannak másik, akiket most elláthat. Ki tudja, még a végén ott akar marasztalni éjszakára valamiért  – ismeri a módszereket, mindent ugyan nem tekint halálos kórnak, néha mégis minden apróságot fel tud fújni.
- Viszont az tény, hogy egy pulóver elkellene rád, mert így bizony meg fogsz fázni. Vagy egy pokróc. Hmm.. hol lehet itt a közelben olyan? - igazából azért is fecseg annyit most, mert ettől az apróságtól, meg a közelségtől még mindig és megint zavarba jön. Nem akarja azt mutatni, hogy őt ezek az apróságok hidegen hagyják, de mégis.. nem olyan könnyű ez, így aprót köhint.
- Most jól jönne egy meleg vajsör  – azt akár pedig még a konyhából is be lehetne szerezni. No de.. majd.

-Woóó- nézek ...nem tudom, elismerőt? a zakóra, ahogy Leo kicsavar belőle egy gyanítom, fél liter körüli vizet. Egy pohárnyi minimum van, szerintem több, de még az is egy harmad lenne. Oké, hivatalosan is kétségkívül eláztunk.
-Csak kibírja, gondolom, ez csak víz. Oké, a puncs miatt egy mosás az ráférhet.
Itt vagyok rajtakapható, hogy ezekhez a ruhákhoz nem értek annyira, egy jó farmer vagy tehernadrág az kibírná ezeket egy mosással. De végülis, ez meg Elliottól van. Csinos, a méretet is eltalálta látatlanban, de úgyis csak alkalmilag viselném, és nem sírok be rajta. Legfeljebb visszaküldöm neki. Legfeljebb úgy veszi, az ő hibája valami, és engesztelésként rendbehozatva vissza-, vagy helyette újat küld. Szóval hova panaszkodjak?
Igen, tudom, gonosz vagyok vele. De mindenkinek jobb nem belemenni, mennyire jogosan, úgyhogy vissza is térek ehhez a ködhöz inkább, ami lehet, talán, nem kizárt, hogy esetleg netán rózsaszín. És képletesen értett, de ez a része kézenfekvő.
-Akkor meg neked nem jut. A leperex egész jó rá, csak minden ruhadarabot meg kéne szárítgatni vele, és most lehet, hogy rossz ötlet lenne annyit varázsolni. Képzeld el, a víz lesz mindenálló, elindul összevissza pattogva, összeszedi a tavat is, és egy óriási vizeslufiként végigpattog fél Skócián.
Ezen én is vigyorgok, de most tényleg vannak gyanakvásaim arról, akarok-e varázsolni. Azt meg mondhatnám, hogy eddig is emiatt nem pergettem le magunkat, de inkább nem hazudok. Csak nem érdekelt, volt jobb figyelemelterelésem.
Aki lehet, hogy nem is hátrány, hogy aggódik az én kihülésemen, mert igaza lehet. De milyen jó is akkor, hogy mindketten itt vagyunk.
-Igaz- ismerem el, Pomfrey tehetségesen túl tud reagálni apróságokat. Most mondjuk én is, és inkább a bűntudat lehet a kutya lényege elásva, hogy szerintem pont konkrétan az a szilánk vágta meg Leót, amit én törtem szét. Én is pont ugyanígy nem aggódnék egy ekkora karcoláson, ha nekem lenne.
-Pokróc... Nem tudom. Klubhelyiség? Vagyis hálókörletek és takaró, más nem jut eszembe. Hacsaknem függöny. Keressünk függönyt? Abból jut mindkettőnknek, mert ha én ne fázzak, akkor aztán te se! Mit szólsz, vadászunk egy-egy függönyt, és elmegyünk vajsörért. Na?
Megintcsak, idézhetnénk vagy valamiből átváltoztathatnánk is pokrócot, de szintén megintcsak, ahhoz varázsolni kell, és egy napra elég volt egy Nagyterem. Viszont lassan tényleg kezdem érezni, hogy a termodinamikát hidegen hagyja az én repeső tinédzser szívem, és kegyetlenül elvonja a hőt a vizes ruháimmal tőlem. Úgyhogy inkább fel is kászálódok, és nyújtok egy kezet Leo felé, hogy segítsek felhúzni, ha elfogadja.