Belső Udvar - Kerengő

A belső udvar egy zárt kis udvar. A diákok kedvelt helye, lévén közel van a könyvtárhoz is. Körbe egy nyitott folyosó vezet(keringő), melynek mentén tantermek találhatóak.

[A belső udvar közepe - Mindenkinek]

Különös Szilveszter /avagy illegális "bál"/ - Viszlát XX. Század
A belső udvar közepe - Mindenkinek



"Folyt a pezsgő, mondtam: viszlát ezerkinecszáz!"  

Ez nem csak egy szilveszter. Ez az a szilveszter, amikor évtizedet, évszázadot és évezredet is váltunk. Az első kettő még relatíve gyakori is, a harmadik azonban a legritkább az emberek életében. Ráadásul ez az utolsó évem a Roxfortban, a helyen, amit hét évig a második otthonomnak tartottam és neveztem, meg kell hát ezt ünnepelni, kell a méltó búcsú. Szóval a szünet előtt és a szünet alatt is nekifogtam a tervezésnek, nyakamba vettem az iskolát, hogy meghívjak embereket, segítőket találjak, szóval tető alá hozzak mindent. A csempészésről nem is beszélve, mert arra is szükség volt... A kora esti órák előkészületének végeztével elégedetten állhattam meg csípőre tett kezekkel, hogy megszemléljem a munkánk, mert nem csak én dolgoztam rajta, de még pár elvetemült diáktársam is. Helyszínnek a belső udvart választottam, mert kellően tágas, télen kissé mellőzött s a kerengőnek hála egyszerre adott a nagyobb nyitott tér, meg a kisebb zegzugos is, hogy mindenki igényeit kielégítse attól függően, hogy mit keres.

Aki belép az udvarra, az meglepve tapasztalhatja, hogy egyáltalán nincs hideg. Annak köszönhető ez, hogy egy mágikus "kupolát" bűvöltünk felé, valamint pár fűtő bűbáj is működik, szóval olyan, mintha csak egy üvegmennyezetű belső terem lenne, így picit a nagyteremre emlékeztet. Persze annak a mágiája sokkal komplexebb, de ennek csak egy estét kell kitartani, annyit meg fog. A meleg mellett persze van fény is, a kastély különböző pontjairól "kölcsönvett"álló gyertyatartók biztosítják ezt, megfelelően elhelyezve, hogy a sejtelmes félhomály is meglegyen. Lehetett volna ezt is több mágiával, de erre sajna nem volt kapacitásunk, mert más dolgokra is szükség volt. Például a keleti sarokban lekerített kis korcsolyapálya jegesítéséhez úgy, hogy ezen a hőfokon is megmaradjon. De hát mire jó a mágia... szóval a korcsolyázási lehetőség az egyik attrakció, a másik pedig az, hogy egy teljes lovagi páncél (a folyosóról kölcsönözve) áll az udvar közepén amit pezsgő szökőkúttá alakítottunk, a sisakrostély szemnyílásán át szép ívben "lőve" a félédes habzóbort s az a jó pozicionálsának hála nem áztatja szét az udvart: a kövezeten található eső elvezető megoldja ezt is tökéletesen. De egy üres pohárral és némi ügyességgel bárki szerezhet innen pezsgőt, ha a sugár ívéhez megfelelően tartja az ivóalkalmatosságot. Poharak pedig a kerengő udvarra nyíló boltívei mellett találhatóak a külső- és a belső oldalon egyaránt, de nem csak poharak vannak rajtuk persze, van édesség, sós- és apró sütemény is, na meg nem utolsó sorban a Szárnyas Vadkanból becsempészett italok is, merthogy az üdítő és a vajsör mellett rendes, komoly alkohol is van az illegális "bálban". És persze szól a zene is egy megbűvölt gramofonról, vegyesen mugli dalok és a mágikus világ slágerei, hogy mindenki találjon magának valamit. Ez a korcsolyapályával átellenben található sarokban helyezkedik el, egy-két hangszerrel egyetemben,- mert ki tudja-, az is lehet hogy közös muzsikálásra (vagy ricsajozásra) is kedv támad. Szóval van zene, fények, étel és ital, hely táncolni, korcsolyázni, beszélgetni vagy épp egy-egy a gótika jegyében faragott ablakmélyedésbe visszahúzódni... időről időre pedig Flibuster egyik-másik csodás mágikus csillagszórója is működésbe lép, amiket az udvar négy sarkában magasan, a párkányon helyeztünk el, de a Weasley Varázsvicc Vállalat pár elmés találmányai közül is használtunk párat a tökéletes összképhez. Nincs buli trágár szavakat firkáló tűzijáték nélkül nem igaz? Mikor elüti az óra a megbeszélt időt, az udvarhoz vezető ajtó feltárul, kezdődhet a móka!

//Boldog új évet és köszöntök minden érdeklődő játékost az 1999-2000-es csavarjuk fel a Roxfortot szilveszteren! Minden Roxfortost szívesen látunk egy ereszd el a hajam estére, írjunk együtt történelmet! És ha már írás, ez egy kötetlen játék, tőletek függ milyen gyakran és milyen sorrendben haladtok, haladunk. Egyet kérnék: a poszt elején tüntessük fel azt, hogy konkrétan kinek-kiknek szól a reag, illetve azt, hogy hol. Ha konkrét személy nincs, elég a hely is. Így lesz benne némi rendszer és kicsit áttekinthetőbb lesz.Jó szórakozást kíván Morgan usere, legyetek rosszak!//

[***]

to; Marga elsősorban, de mindenki, aki akar csatlakozzon
(Héli te is gyere)

Helyszín: páncél-szökőkút

***

Nem igazán figyeltem hányan jelentek meg ezen a bulin. Valójában nem érdekelt az egész, csak Marga hallott egy pletykát a folyosón, amiből az lett: „Naa, Nolan! Menjünk el! Légyszi!” Aztán jött a szokásos lelkesedés és már nem lehetett nemet mondani. Egyedül indultam le a belső udvar felé s bár meglehetős késéssel érkeztem, nem láttam meg Margát az emberek sokaságában. Az ámulat amúgy is túlzottan lekötötte minden figyelmemet. Sokat dolgoztak ezzel, akik szervezték, úgy hallottam az a Williamson volt – egy végzős, akit látásból ismertem... na jó, talán volt egy-két furcsa pletyka is róla, de nem jegyeztem meg azok tartalmát.
Persze tudtam, mi az ilyen bulik vége: a tanárok közül valaki még idő előtt szétveri és jön a bűntetőmunka, aztán hetekig nem látom a nem rég szerzett barátokat. Mégsem fordítottam hátat az egésznek és tértem vissza az ágyamban túl kíváncsi voltam ahhoz, hogy csak úgy lelépjek. Sosem tudtam ellenállni a kísértésnek. A legutóbb is simán besétáltam a Szellemszállásra egy gyilkolni készülő játékbaba karjai közé. Tekintetem megakadt az italt ontó szökőkúton, lábaim maguktól indultak meg. Ott torpantam meg, közvetlenül előtte, hogy megcsodáljam jobban.
Kinyújtottam az egyik kezemet, úgy hogy egy kortynyit az ajkaimhoz tudjak emelni, pontosan olyan módon, ahogy előttem néhányan a poharukat töltötték. Aztán jött a borzasztó felismerése: ez bizony pezsgő! Elsápadtam. Nagy lendülettel hajoltam előre és köptem a földre. Morogtam magam elé valami káromkodást, remélve, hogy Marga nem éppen ezt látta meg.
Kihúztam magam, hogy még egyszer körbe nézzek. Mintha láttam volna magát Williamsont, talán Héloise-t is, de tekintetem egyelőre a nagyságos Destain kisasszonyt kutatta, akinek ide ígértem magam. A nagy forgolódásban a hajamba túrtam, mint mindig ha komolyan gondolkodom.  

v a l a m i  é v v á l t ó  i z é

n o l a n  é s  m i n d e n k i

Magam sem gondoltam volna, hogy ennyire fellelkesülök egy szilveszteri buli pletykájának hallatán. De valahogy elfogott egy érzés, hogy naaaa végre történik is valami itten kéremszépen. Aztán simán lehet, hogy valamelyik vaskalapos és földhözragadt tanár hamarabb véget vet a dolognak, minthogy kimondanánk zsupszkulcs…
Lényeg, ami lényeg, hogy miután rágtam némit Nolan Pye fülecskéjét, hogy vigyen el a bálba, sikeredett rávennem. Gyanúsan ez pont olyan jó ötlet lesz majd, mint a nyári nagyvárosi kiruccanásunk, de ez nem tántorít el attól, hogy ugyanolyan lelkesedéssel készüljek. Egy bűbájjal kékre festettem a tincseim végét, és bekészítettem valami menőnek számító mugli viseletet. Legalábbis azt hiszem menő, mert a mugli magazinok ilyenekbe öltözött lányokat mutogatnak. Még jó, hogy előfizetője vagyok egynek...

Mondjuk nem mintha Nolannek számítana… Ő a libákat veszi csak észre, én durván belekerültem a barátzónába. Mindegy. Így járnak a nem olyan szép csajok. Sóhajtok egyet, majd griffendéles haverjaimmal együtt belépek a buli kijelölt területére. Persze az eszem megáll az egésztől. Fűtött külső helyiség korcsolyapályával meg lovagipáncéllal, amiből gusztustalanul folyik valami lötty? PIPA. Persze ekkor látom meg Nolant, aki épp megtölti poharát, hogy aztán akkorát köpjön a szájába vett korttyal, hogy azt néhány meggymagköpő versenyző megirigyelné. Én nyilván hiába integetek felé, mint egy marha, észre sem veszi. De azért okulok a dologból és inkább némi nasit fogok a markomba, hogy azzal közelítsem meg a szépfiút, semmint a gyanús izével, amit kiköpött. Ahogy sétálok egy sort kiszúrom az állítólagos szervezőcsapatot, köztük Williamsont, az elvileges ötletgazdát. Na meg néhány ismerős lejjebb és feljebb évest. Aztán odalépek Nolanhez, hátulról megcsikizve az oldalánál. – Na üdv, te Köpőbajnok! – Nevetek rá széles vigyorral. – Öblítsd le némi sütivel. – Tartom felé a megtöltött markom. – Amúgy mi volt az? Engem eltántorítottál tőle, hogy meg akarjam kóstolni…

Különös szilveszter

Nolan, Marga, Williamson és aki még.... - korizási

így festek

Héloise Gauthier kisasszony is tudomást szerzett arról a kis illegális szilveszteri partiról, amit Williamson szervezett. Hogy miért jutott eszébe ilyen szinten jótékonykodni a Roxfort diákságával, nem igazán tudnánk megválaszolni, de hagyjuk rá, végtére is, így végzős létére már kezdi megszállni valami szent szellem.
 Talán ennek reményében lett olyan lelkes a kis fagyos is, aki néhány órával ezelőtt még azon gondolkodott a tükör előtt álldogálva, hogy vajon a bordó vagy a kék szín áll neki jobban? És hogy melyik holdtaposó cipőcskéjébe erőltesse kifinomult végtagjait. Ugyanis nem árulok el nagy titkot, ha megosztom a nagyközönséggel, hogy rengeteg ilyenje volt. Tele volt velük az egész cipősszekrénye meg ruhásszekrénye meg könyvespolca is, szóval Pat elszörnyülködne, ha látná. Meg igazából Morgan is, de amiről a fentebb említett személyek nem tudnak, az nem fáj nekik.  Az ötletelésben pedig Héloise, nagyon is szívesen segített Williamsonnak, aki némi sejtelmes vigyorral a képén bólogatva csinált úgy, mintha meg is akarná fogadni a kishölgy tanácsait, de Héloise a szíve mélyén tudta, hogy nem igazán bízhat meg benne. Meg úgy őszintén? Körülbelül kiskora óta nem tud hinni senkinek, tehát ne lepődjünk meg, ha akadnak/akadtak kételyei. Most is rengeteg kérdőjellel érkezett erre a rendezvényre. Megfordult a fejében az a gondolat is, hogy Morgan valami újonnan szerzett cicababával teszi majd tiszteletét a szilvesztert ünneplők körében, ugyanis a szobatársai az utóbbi időben, rendre azzal voltak elfoglalva, hogy Morgan magánéletét vesézzék ki 0-24-ben. Héloise meg szimplán némi varázsviasszal a fülében próbált ilyenkor álomba szenderülni és figyelmen kívül hagyni azokat az eseményeket, amik amúgy rendkívül fájó pontokat érintettek volna érzékeny lelkének felületén.
Nagyot sóhajtva lépett ki a rendkívül otthonosan berendezett hálószoba ajtaján, hogy picike körömcipőiben megérkezhessen az év utolsó napját búcsúztató sokaság körébe. Kissé fázott is, mert természetesen, mint mindig, most is előbbrevaló dolognak tartotta a makulátlan megjelenést, a meleg öltözéknél, szóval már predesztinálva volt egy újabb kör a gyengélkedőn.Ettől függetlenül meglepődött, amikor egy viszonylag meleg légkörű területre vándorolhatott. A pezsgős szökőkútra, igaz, egyáltalán nem volt felkészülve, kissé el is szörnyülködött a láttán, úgyhogy maradt az egyetlen lehetséges alternatíva: a korcsolyapálya.
Párat beletúrva szőke fürtjébe indult meg az elérni kívánt cél felé, amikor meglátott néhány ismerős arcot. Például Nolant, meg  Marga-t, akiket persze, csak látásból ismert, így hát arrafelé is megküldött pár köszönést. Williamson még nem került a látóterébe és viszonylag  korán is érkezett, mert még a koripályára se merészkedett fel senki. Kissé el is szomorodott ezért két kezével támasztva fejecskéjét álldogált a pálya mellett. Várva a szőke herceget, vagy szimplán élvezve a fagyos, dermesztően hideg levegőt.

[A belső udvar közepe - Mindenkinek]

Különös Szilveszter /avagy illegális "bál"/ - Viszlát XX. Század
A belső udvar közepe - Mindenkinek

"Folyt a pezsgő, mondtam: viszlát ezerkinecszáz!"  
ruha

A gép forog, az alkotó lerészegedik... vagy valami ilyesmi. Na jó, azért ez nem így megy, valakinek foglalkoznia kell a dolgokkal, szóval azért a felügyelet se fog hiányozni, hogy hiány ne keletkezzen, ha probléma lenne, azt valahogy meg kell majd oldani. Persze az ittasság és az este előrehaladtával egyre érdekesebb megoldások születhetnek, de pont ettől jó ez az egész. Szóval szépen belevetem magam én is  a megjelenők forgatagába és mindenkihez van egy kedves szavam "örülök, hogy eljöttél" és hasonló üdvözlő fordulatok és egy széles vigyor keretében. Elvégre csak valamiféle házigazda lennék!
- Hé szépöcsém, ez nem szájvíz! - veregetem hátba kicsit Pye-t némileg rosszallva eljárását. Kellő mennyiségű pezsgő szerzése és becsempészése nem volt könnyű mutatvány, erre itt köpködi... na szép! Nem mintha maga a szökőkút ötlet ne volna elég dekadens, de kérem szépen kiköpni, hát az egészen más lapra tartozik. Én mondjuk azért jöttem, hogy üres poharam megtöltsem és ez meg is történik, aztán Pye nőtársaságot kap, én pedig már libbenek is tova, hogy pezsgőt kortyolva járjam be tovább a helyszínt. Nekem kell mindenhol és sehol ott lenni egyszerre. Egy vidáman cseverésző diáktársaság épp azon tanakodik, hogy mit kezdjenek magukkal, mire a zsebembe nyúlva az egyikük kezébe nyomok egy pakli robbanós snapszlihoz való paklit, könnyedén célozva rá, hogy jobb tétben is játszhatnak mint a pénz s már ott sem vagyok... így érkezem a korcsolyapályához, ami egyelőre üres, cserébe egy bús szöszi álldogál mellette. - Héloise hercegnő, ne tessék itt búslakodni! Ha korcsolyázni szeretne csak tegye bátran, a többiek meg majd kedvet kapnak hozzá! - látom rajta, hogy szeretne a jégre menni, de nem tetszik neki, hogy még senki nem tette ezt meg. A becenevét már nem is tudom mikor érdemelte ki tőlem, de egy ideje már így hívom, az biztos... Egyik tenyeremmel könnyedén a falnak támaszkodom, míg a másik kezemmel számhoz emelem a poharat és kortyolok a pezsgőből. - Mellesleg csinos vagy ma este is. - jegyzem meg egy könnyed félmosoly keretében. Kitett magáért a szöszi úgy látom s alapvetően a korcsolyapályás ötlete se volt rossz, amit ugye meg is valósítottunk, csak kell majd egy kis noszogatás az embereknek. De ahogy neki is mondtam, ha valaki elkezdi, a többiek csatlakoznak, ilyen egyszerű az egész. Persze ennek az egész estének nem kell bonyolultnak lenni.

Akinek inge, vegye is magára

Nagyon fontolgattam, hogy eljöjjek-e ide, eleve először gondoltam, kizárt, csak egy buliért nem maradok itt egész karácsonyra. Van egy egész bővebb családom, és ez két éve még nem volt így, nem is kérdés, hogy ővelük leszek.
Aztán viszont, úgyis én vagyok a furi unokatestvér, úgyis egy este csak - ahonnan haza kell kerüljek, csak hogy úgy jöjjek vissza, mint aki nem járt itt - úgyis én vagyok Everfen, az állítólagos csempész, ha hiszünk a halloweeni pletykáknak. Mi akadálya, hogy bejöjjek bulizni?
Mi motivációm van rá?
Együtt szilveszterezni Leoval? Álmodj, álmodj, holdsugár… azt se tudom, hazament-e a szünetre. Szeretném, ha nem így lenne, de a jelek szerint csak hirtelen fellángolás volt, elkopott, eltűnt… néha elgondolkodok, játszhatnék-e féltékenységre, érne el még bármit, de arról is kétségeim vannak. Meg kivel, tán Wenlock-al?
Wenlock az Wenlock, ha akar valamit, kezdje azzal, hogy növeszt egy rendes párat, nem csak creepymód sóvárog, ingyen nem szórom az esélyt, még intrikából se.
De végül úgy döntöttem, eljönni eljövök, bulinak még mindig buli, ezredforduló meg nincs gyakran, hátha nem kell csalódnom az iskola bajkeverőbb felében.

Lassan már hétköznapi nekem a fúriafűzes útvonal, bár a kinti végéről most ügyeskedni kellett, helyszíneléskor - jelzésértékűen leginkább - elbarikádozták. Nem mintha ennyi megállítana. Apucsek is benne volt a buliban, mint bűntárs, Roxmortsig együtt jöttünk. Ilyenkor a legjobb, hogy még mindig nem egészen apukánakvaló ember, megvannak a cinkos pillanataink néha.
Késve érkezek végül, már megy az esemény, ahogy látom túlvannak az érkezősdin, előkészülésen, pedig a legutóbb, a végzős bálon nem láttam ilyen összetett bűvmunkát, legfeljebb ha a puncsostálakat is beszámítjuk, és az nem volt a terv része. Itt még tető is került az udvarra, szökőlovag, melegjég pálya …csak a világítás meh. Sima lángok.
De legalább nem jöttem üres kézzel, ha már kések, nem verem nagy dobra magam, hogy megjöttem, de az egyik asztalon kiépítek egy nagy, zsugorított csomagot a tértágított táskámból.
Az Abszol és Zsebpiszok sarkán felfedeztem egy nagyon érdekes cukrászdát, onnan hozok egy válogatott tálca süteményt, amit ki is címkézgetek a közérthetőség kedvéért.
Szinesztéziás szelet, pont mint a neve írja. Minden ízű mignon, de nem úgy mint a drazsé, ennek egyszerre van minden íze. Woodoo-baba alakú fánk, csak a merészeknek ajánlott, ha valaki szemébe nézel, érzi a harapást ott, ahol a figurába harapsz. Ehető füst, leginkább füstölt ízű, rajzfilmes felhő állagú, lefordított pohárra emlékeztető búrák alatt tárolva, hogy el ne szálljon. Utóbbiak még pohárnak is hasznosíthatóak, ha kéne még, és felszabadul pár.
Nem kürtölöm szét, aki megtalálja, megtalálja.
Veszek magamnak egy szinesztéziásat, beülök a kerengőt leválasztó oszlopsor egyik "ablakába", hogy mindenhova nézelődgessek, majszolom a jelenleg sárga-lila csíkos ízű sütit - én se tudom jobban leírni az élményt, viszont kicsit oktagonális az utóíze - és egyesével célbalövök az unalmasan lángszínű lángokra.
-Arcoloritum,.. arcoloritum,..
Lassan elkezd észrevehető lenni, hogy a fények egy apránként növekvő hányada a színskálán haladva hullámhosszonként elkezd végigszivárványozni a bulizókon.
Mindjárt hangulatosabb.

     

to
merel

Hát a kastélyban maradtam. Sokat gondolkodtam, hogy mennyire jó ötlet-e. Eddig mindig apával és anyával ünnepeltem, de idén valahogy nem akaródzott már hazamenni. Annál is inkább mivel sejtettem, hogy többen maradnak bent mint mennek haza. A diákok nagy többsége azért így is felült az expresszre.
A tél és a szünet úgy telt el, olyan villámsebességgel, mintha nem is lett volna. Mire észbe kaptam egy meghívót nyomott Williamson a kezembe. Nem igazán ismerem azt a felsőbbévest, csak tudom hogy a Montrego lánnyal hozzák rendszeresen hírbe. Mathiastól annak idején egyenesen féltem, de hát még kis tacskóként inkább ki is kerültem a nagyokat. Ezért is lepett meg az invitálás a bulira.
"meghívó nem kell, csak hozz piát"
Egy vigyor terült szét az arcomon. Egy gonosz, élénk, kamaszvigyor mert már tudtam, hogy nem kérdés... megyek. És az sem, hogy mit viszek.
A szükséges hozzávalókat beszereztem a faluban és mire eljött szilveszter napja én már tűkön ülve vártam, hogy este legyen. Olyan hét óra tájban meguntam a kviddics évszázadainak olvasgatását. Huszadjára olvastam át a könyvet mégis mindig tudott valami újat, valami érdekeset mutatni... csak most nem, mikor az izgalom ott pislákolt bennem.
Nem lihetem túl a dolgot, már ami az öltözködést illeti. Csak egy fekete gatyával és egy inggel oldottam meg a kérdést, lazán elegánsba, semmi feszkó. Kezembe vettem az óriási üveg pezsgőt, ami háromszor akkora volt, mint a fejem és elindultam a kietlen folyosókon.
Sima volt az utam a Kerengőhöz. Még csak azzal a porzsáknak való Mrs. Norrissal sem találkoztam. Feltételezem ilyenkor még ő is pezsgőbe kevert behűtött tejet lefetyel.
Mire berobogok már akadnak is páran. Látom Héloise-t ahogy az ideiglenes korcsolyapályánál beszélget. Ötletes kis varázslat. Feltűnik A Pye- Marga páros, akik épp sütivel tömik a fejüket és Williamson is. Tetszik a Weasley cuccok felhozatala és egyenesen hűűűzök a lovagi páncél láttán. Leteszem a nagy üveg óriáspezsgőt az egyik asztalra. Ebből ugyan senki nem fog inni, csakis éjfélkor robban hangosan és akkor lesz ám az igazi meglepetés...!
Ahogy lepakolom a kezem ösztönösen nyúl egy adag puncslikőr után és már lelkesen bele is kortyolok. A krémes lágy vaníliaíz lecsurog a torkomon és pislognom kell párat. Vajon mit tettek ebbe a cuccba? Ugyanis mintha csak egy csettintés lenne, megjelenik Merel. Hirtelen nem tudom mit reagáljak, vagy épp mit ne. Menjek oda? Ne? Vigyek neki ilyet? Vagy kínáljam meg olyannal? Lehet pezsgőt akar? Vagy csak Leót keresi?
Kezembe veszek egy muffint és feldobom. Unottan kapom el és harapok bele. Eperkrémmel töltött. Vajon szereti az epret?
Elnézem az embereket. Nevetnek és jól érzik magukat. A francba is, én is ezért vagyok itt. Döntök hát, leküzdve undok énemet. Befalom a sütit és elveszek az asztalról még egy adag italt.
- Halihó Merel! Hogy tetszik a buli?
Kérdezem lazán nagy vigyorral, bár tudom, két perc alatt leoszt. Semmi közöm a szervezéshez de mégis úgy viselkedem mintha mindent én csináltam volna. Morgan csak nem fog megharagudni... remélem.

zene:AB - Fall On Me



W I L L I A M S O N

'Miért követsz, s miért követlek én?
Önzéseink körhinta-tengelyén csupán a kattogás kering velünk..'

~~ ❈ ~~

Utáltam magam. Minden évben megvoltak a magunk sajátos hagyományai. Voltak ünnepek, amik szentek és sérthetetlenek mondhatni. Én mégis most felrúgom ezt. De talán, talán érthető...
Mégis ott motoszkált bennem az érzés, mennyire gyűlölöm magam. Mathiast cserben hagyni nemcsak rossz, egyenesen undorító dolog volt. Mert ő a családom és ő az, aki valóban a részese az életemnek. A karácsonyt sem akartam igazán, de végül meggyőztem magam, hogy örülne nekem. Lyana kedves volt, igazi bűbáj mint mindig. Kicsit irigyelem őket. Mathias boldog vele, még a vak is látja. Lya pedig szép, tökéletes, bájos, kecses, kedves. Minden amit magamból egyre jobban hiányolok. De félretettem idénre a rossz kedvemet. Félretettem a haragom, a dühöm, a tébolyt, ami a lelkemben burjánzott. Örültem nekik, gyermki örömmel és meglepve tapasztaltam, hogy Eric nem tette tiszteletét nálunk sem huszonnegyedikén de még az utána való napokon sem.
Mathiast nem kérdeztem merre lehet mit csinálhat, de láttam, hogy minden este levelet írt. Csakis ő lehetett a címzett, nem más. Megint eltűnt, mint szokta, de ilyenkor legkésőbb szilveszterre elő szokott kerülni. A jó hangulatomat mindössze ez rombolta. Egyszerűen nem akartam látni. A bátyámnak meg nem akartam kifejteni miért is nem bírom elviselni Lestrange jelenlétét. Elég volt ha csak a lelki szemeim előtt megjelent az arca... egyszerre imádtam és utáltam. Egyszerre kívántam és löktem volna el. Így hát a kellemes karácsony után meggyőztem őt, mivel úgyis a gyámom menjünk Roxmortsba. Ő eltölt ott pár napot Lyával vagy elmennek Londonba én pedig újra a kastélyba leszek. McGalagony persze nem mondott nemet. Én pedig tudtam, ez a legjobb megoldás. Ha a testvérem partyt is rendez (amit minden évben szokott) és esetleg megjelenne ott Eric, akkor sem kell attól tartanom hogy úgy járok mint az előző szilveszter este. Jó ég, egy év alatt mennyi minden történt!
Csak hát Mathiast magára hagyni a szervezéssel...A bűntudat még most is mardos. Ülök fent a hollóhát tornyába, kezemben az egyik Lyától kapott mugli lányregény. Kint nagy pelyhekben hull a hó, a lágy hideg pedig meg megérinti a bőröm az ablaküvegen keresztül. Lapozok egyet miközben kikémlelek. Öltözködnöm kellene, mert lassan alkonyodik. Még sincs kedvem ehhez a szilveszterhez sem. Akaratlanul is eszembe jut a legutóbbi, mikor a tetőn dideregtem. Mikor Strange játszott velem, ahogy megjött, ahogy felugrott az asztalra részegen, ahogy kiszúrt a tömegben, ahogy kivont a tömegből. Bennem él az emlék, ahogy táncolni vont, lábam az ő lábán, úgy pörgetett mint kislány koromban mikor Mathiassal vegyesen táncolni tanítottak. Emlékszem ahogy elnyomtam a cigicsikket a kezén, ahogy a türkizkék íriszek villantak sértődötten, ahogy elfordult hogy otthagyjon, elhagyjon engem... és én voltam oly botor hogy utána szaladtam, mert nem szerettem sosem megbántani de az egoizmusom nem engedte hogy uralkodni akarjon felettem. Mert Montrego vagyok. Önző és makacs.
És persze ott a csókja.. a csókja, ami egyszerre volt puha és lágy. A hideg szél süvített, a tüzijáték hangja a fülemben dobolt de a saját szívverésem hangosabb volt. Életem első csókja. Tőle.
Nem, semmi kedvem nincs felöltözni, hajat fonni vagy bármi ilyesmi. Kinőttem én a szilveszteri tündérmesékből, köszönöm szépen. És ezzel a gondolattal lapozok is egy újabbat a könyvben, csak hát egy újfajta bűntudat fog el. Morgan.
Ostobaság lenne azt hinni hogy Williamson megérdemli a kis partyján való részvételemet. Mégis ha már itt vagyok... ha már itt vagyok talán illene elmennem. Mert magamban mégse koccinthatok, nemdebár?
Az alkonyodó fények kereszttüzében sóhajtok egyet és egyetlen csattnással zárom be a kötetet. Félredobom az ágyamra, amin a kék selyemágynemű besüpped. Engedélyezek magamnak fél órát, hogy ruhát válasszak. Végül egy sima fekete könnyed muszlinruhára voksolok, amit feldobok egy gyöngysorral. Ezt még apámtól kaptam valamelyik születésnapomra. A hajammal nem babrálok sokat, meghagyom a természetes lágy esését. Nem teszek bele semmit, csak mindössze kifésülöm. Kezemben a nem kívánatos meghívóval indulok el. Tudom, hogy vinnem kellene valamit, de szégyen szemre nem készültem. Úgy gondolom a társaságom máris nagy érték, ha más nem hát a főszervező szemében.
Azért hazudnék ha azt mondanám hogy teljesen nyugodt vagyok. Az eddigi évben kerültem Williamsont is ott ahol tudtam, akárcsak Lestrange-t most. Nem igazán akartam senkivel beszélni, mert a saját érzéseim kusza összessége kellőképp lefoglalt. Taln igaza volt Forestnek. Talán mindig a rossz embereket választom. Lehetek olyan szerencsés, mint Mathias Lyanával? Vagy Nat Elliottal?
Meglepve torpanok meg a Kerengő előtt. A vidám hangok szinte berobbannak a tudatomba és úgy érzem magam mint Alíz aki becsöppent Csodaországba. Elnézem a terített asztalt, a szökőkutat, a diákokat, a vidám hangulatot... és rájövök, csak én nem illek ide. Nekem a szívem fekete gyászba van, pont mint az öltözékem. Én nem tudok nevetni, beszélgetni, iszogatni... én... képtelen vagyok.
Még egyszer csodálattal futtatom körbe az ezüstkék íriszeimet. Morgan elismerést érdemel. Ha másért nem is, hát itt tényleg kitett magáért.
Egy halovány mosoly suhan át ajkaimon erre a gondolatra, ami szomorkásan lelankad. Magamba szívom a hely vidámságát, ami segít a lelkemnek megnyugodni kissé majd megfordulok hogy távozzak.

[***]

Marga & Blaire,
meg mindenki

***

Amilyen jólnézett ki a páncélból fabrikált szökőkút, olyan borzalmas íze volt az abban bugyogó italnak. Sőt, valójában, mikor kiköptem és elhangzott Williamson szájvizes beszólása, mintha megvilágosodtam volna. Máris megtudtam, mire hasonlít az általam cseppet sem diszkréten kortyolt ital. Kidugtam a nyelvemet és végig dörzsöltem rajta a pulóverem ujjával – nem, mintha az segített volna a borzalmas ízvilágon.
– Merlinre mondom, ilyen drága szájvizet még sosem próbáltam… – morogtam magam elé, nem is figyelve, hogy Williamson mellettem van-e még vagy sem. Valójában olyan gyorsan siklott be a látóterembe Marga, hogy esélyem sem lett volna tovább figyelni rá. Akárhányszor a lányra pillantottam ugyanis, eszembe jutottak a régi kalandjaink, például a nyári hátizsákos túrán vagy a lánymosdóban rendezett festegetés. Ő volt az első, aki a barátaim halála óta boldogságot hozott az életembe. Azt hiszem, nagyon szükségem volt rá és csak reménykedhettem benne, hogy én legalább ilyen fontos vagyok neki. Mindig önző voltam, nem bántam jól a barátaimmal, csak ők ragaszkodtak hozzám annyira, hogy minden hibám ellenére elviseltek. Most próbáltam jobban csinálni, figyelni Margára, de nem tudtam, jó úton haladok-e.
Valójában oldalról, a szemem sarkából pillantottam meg először az alakját, aztán éreztem meg azt a kis csikizést, amire persze még szélesebbre húzódott az őt üdvözölni készülő vigyorom.
– Köszi, ez életmentő most. – Már nyúltam is a felém tartott sütemények után, hogy egyet azonnal a számba tömjek. Ettől persze szinte azonnal elkapott valami fulladásos roham, amit szerencsére két köhögéssel, na megy egy halom morzsa kiköpésével sikerült elfojtanom.
Időközben a távolból megpillantottam – az imént még ránk köszönő és válaszul egy integetést kapó – Héloise-t, amint a jégkori pálya mellett ácsorog Williamson társaságában. Na meg előkerült Everfen is, az árnyékával… akarom mondani Wenlockkal. Azt persze nem láttam, hogy együtt érkeztek-e – habár nem tartottam valószínűnek. Egy olyan csajhoz, mint a hugrabugos lány, aligha illet egy ilyen szerencsétlen.
Mordulással fordultam vissza Marga felé.
– Azt hiszem, pezsgőnek álcázott szájvíz, de érdemes lenne erről a tényről kifaggatni Williamsont is.
Alighogy kimondtam ezeket a szavakat és a számba préseltem még egy adag süteményt, megpillantottam a távolban Blaire Montregot. Ő volt az a lány, akinek a személyében életem első szerelmét találtam meg. Az első- és a másodévemet végig kísérte az iránta való rajongás. Persze a bátyja miatt képtelenség volt a közelébe férkőzni. Mathias sosem kedvelt, így csak Valentin-napon küldtem neki egy-egy lapot, természetesen névtelenül. Fogalma sem volt az akkori érzéseimről. Persze ezek az érzések már nem is igazán hozzám tartoztak, hanem a régi Nolanhez, aki még az ostrom előtt voltam. Ma már csak puszta emlékei léteztek annak a szerelemnek vagy rajongásnak. Mégis, akárhányszor megláttam Blaire Montregot a folyosón, ugyanolyan különlegesnek láttam, mint régen… még ha mostanában nem is félek annyira hozzá szólni.
Így hát, mikor hirtelen hátat fordított a bulinak, hogy távozzon, én odasiettem hozzá. Nem tudtam, hogy Marga követ-e, de reméltem, nem akartam ma este az ő társasága nélkül lenni.
– Blaire, ugye nem akarsz máris távozni? – kérdeztem.

[- Nem vagyok hercegnő, vagy ha az lennék, lenne hercegem is…]

Különös szilveszter

Nolan, Marga, Williamson és aki még.... - korizási

így festek

Héloise lelkivilága habár érintetlennek tűnt, úgy háborgott, akár a tenger. Sokfajta érzés kavargott törékeny mellkasának belső szegletében, amiket habár szeretett volna elmesélni, meg sem tudott volna  fogalmazni. Olyan kimondatlan emóciók voltak ezek, melyek tudatalatt egyik pillanatról a másikra képesek hatalmukba keríteni az embert. Ha pedig ez megtörténik, istenesen rányomják a bélyegüket a hangulatára is.
A kezdeti mosoly és szívélyes köszönés, olyan álarcok voltak, amiket Héloise szívesen aggatott magára olyan pillanatokban, ha el akarta hitetni másokkal, hogy jól érzi magát és nagyon kényelmes az az állapot, amiben benne van. Bár ez a fajta jelenlevés egyáltalán nem volt tudatos, inkább olyan legyünk már ezzel is készen és ha vége lesz, majd levonhatjuk a jövőre vonatkozó konzekvenciákat.
 És hogy mik lesznek azok? Ezekből pont nem volt felkészülve. Tényleg olyan sokáig rendezgette magát, készítette a ruháját, válogatta a sziluettjéhez illeszkedő adekvát stílusú ékszereket, passzírozta bele végtagjait a bársony puhaságú magassarkú cipellőcskékbe, hogy meg se fordult a fejében, hogy kényelmetlenül fogja érezni magát azon a szilveszteri bulin, amit Williamson rendezett. Hisz az ötletelésben is olyan lelkes volt és olyan csillogó szemekkel tolmácsolta ötleteit Williamson felé, hogy szinte evidens volt, hogy neki részt kell vennie és végig ott kell maradnia is. Pedig Héloise nem az a lány, aki annyira szereti az ilyen mulatságokat és annyira tisztában lenne olyan triviális szabályokkal, miszerint a szociális kapcsolatokat, hogyan kell elmélyíteni és megtartani.
Mert az még viszonylag végtelenül egyszerű, hogy ráköszönjünk más emberekre, de hogy továbbvigyük a beszélgetés fonalát, már rengeteg fáradozást és jópofizást igényel, ami részéről nem mindig volt kívánatos, sőt. Az esetek nagy többségében egy rendkívül nehéz és hálátlan feladatnak bizonyult, amit meg se tudott valósítani. Most is olyan a sorsával már megbékélt hangnemben irányította lépteit a korcsolyapálya felé, hogy elmerülhessen az egyedüllét okozta érzéshullám végtelen tengerében és az egészet annak álcázhassa, mintha csak véletlenül maradt volna ilyen magányos. Talán ezt az alkalmat kihasználva lépett oda Williamson, aki a szokásos viccelődésével és poénjaival annyira nem tudta kizökkenteni a szöszit elég szomorkás hangulati állapotaiból:
- Nem vagyok hercegnő, vagy ha az lennék, lenne hercegem is…  – válaszolta némi keserédes éllel hangjában és finoman felszegve fejét irányította tekintetét a távolba. Akkor pillantotta meg  Blaire-t, aki pont annyira bizonytalannak tűnt, mint saját maga. Szomorúan sóhajtott egy nagyot, de a közeledő Pye láttán egy leheletnyi mosoly szökött szája szegletébe.
- Mondj valami újat, kérlek – fordult ismételten Williamson felé, mikor datálta a tőle érkező akusztikai ingereket és jegeskék tekintetével szinte megfagyasztotta a közelében lévő férfi szellemes törekvéseit.
- Jól látom, hogy unatkozol? Miért nem felügyelsz valahol máshol? Mint látható, én tudok magamra vigyázni…. – enyhén rápirított a kis barnára, de tényleg. Ha olyan végtelenül kiszolgáltatott kis királylánynak titulálja, előbb-utóbb rá kell jönnie, hogy Héloiseban két véglet lakozik. Boszorkányos-hercegnős formában, ami azt hiszem, nem kicsit nehezíti  Williamson helyzetét.

Szilveszter (kanári nélkül)

Mindenkinek, de főleg a koripályán és körül lévőknek

Az első Szilveszterem, amit nem Evyne nénivel töltök. Nem mentem haza érthető okokból. Ez az érthető ok pedig egy alap, igen erős túlélési ösztönből ered, mivel ugyanis határozottan eltiltott az olyan veszélyes tantárgyaktól, mint a repülésóra, én meg mégis elkezdek rá járni jövőre. És minekutána meg szándékozom élni a következő évezredet is (de legalább egy részét), így inkább nem kerülök a szeme elé... Mondjuk, a következő ezredfordulóig. Mármint hogy a következő utániig. Minimum.
Szóval megneszeltem ezt a titkos hepajt, és először nem hozott lázba. Úgy voltam vele, hogy Szilveszterkor kötelező bulizni, és ezért az olyan erőltetett és általában maximum középszerű. Nem szeretem a pezsgőt, hacsak nem vaníliás krém formájában egy jó adag cukorral meg esetleg eperrel. A tűztől félek, ráadásul ezt nem verem nagy dobra, mert milyen ciki már ez, viszont ilyenkor mindenki mindenhol színes-hangos-füstös-szikrázó izéket durrogtat. Ünnepelni pedig az utóbbi időben... Nem sok okom volt, igazából.
Egyszóval az új évezredbe lépés pillanatában azt terveztem, hogy pizsamában állok majd az ágyam tetején, és a pénztárcámmal meg a varázspálcámmal fogok leugrani onnét a földre. A fele mugli hagyomány, hogy az ember az új évben teli pénztárcával rendelkezzen. Ezzel a szüleimre emlékeztem, főleg anyámra, aki nagyon babonás volt. Ennyi maradt Nekem belőlük, az emlék, meg néhány rituálé szerű babonaság, amivel kicsit közelebb tudhattam őket magamhoz. Ezt a pálcával azért egészítettem ki, hogy ügyesebb legyek a mágikusabb tantárgyakban - személyes okokból kifolyólag. A következő évezredben kiderítem, kiknek a keze volt a halálukban. A pálca azért kellett a kezembe, mert biztos akartam lenni abban, megkapják majd, ami nekik jár. És ettől a pálcától. Ami az én kezemben lesz.
Minden jel arra mutatott, hogy sötét és unalmas estém lesz. Egy szobatársam próbált csábítgatni, nem akart egyedül menni, vagy csak engem sajnált, nem tudom. Én pedig fáradtan próbáltam elhajtani... De aztán megszellőztette , hogy van korcsolyapálya. Szerintem csak egy Mira alakú porfelhőt látott volna belőlem, de mivel volt lélekjelenléte, elégedetten röhögve utánam kiáltott, hogy:
- RUHA?
Satufék, hátraarc, padlógáz a szekrényhez. Nagyjából három másodperc (na jó, kicsit lehet hogy több, mondjuk öt) múlva egy térdig érő fehér csizmában, szürke harisnyában és fekete miniruhában ácsorogtam a szobában.
- Menjünkmejünkmenjünk, előremegyek jó? Jó?!
Még jó, hogy az magamtól is eszembe jutott, hogy ilyesmire nem illik üres kézzel menni. Felkaptam hát Evyne néni karácsonyi küldeményét. Akkor még nem tudott a seprűs átvágásomról, úgyhogy semmi súlyosan életveszélyes nem lehet a cukrászremekei között, de azt tudni kell róla, hogy szereti megbolondítani a cukrászremekeit. Magyarán szólva annyi alkoholt tartalmaznak, hogy az élelmiszeripari előírásokat figyelembe véve alkoholszázalék szerint inkább számítanak likőrnek, mintsem süteménynek. Nyílt láng mellett például a fogyasztásukat követően nem tanácsos tartózkodni, s különösen nem tüsszenteni, köhögni, vagy nagyot sóhajtani. És akkor arról még nem beszéltünk, hogy a néni mágikus likőrjei néhány percre az ember valamely testrészét a saját színükre színezték (csak erről én nem tudtam még akkor).
A hajamat menet közben fogtam össze lófarokba, bár néhány tincs kikerülte a fogságot, de így épp megfelelően "természetes" lett a végeredmény. Az informátorom jól lemaradt, de hallottam, hogy nevetgélve, kicsit ráérősebben követ azokkal az egyéb háztársakkal, akiket közben még sikerült összefogdosnia, elcsábítania.
Megérkezvén a helyre, egy néhány pillanatos néma, de szájtáti csenddel adóztam a szervezők áldozatos munkájának. Elképesztett, mennyire jól megcsinálták a helyet, és milyen élet van itt, hirtelen azt se tudtam, hova szaladjak. Akkor már nem csak a koripálya vonzott, de a rengeteg sütemény is, meg amellett szemet vetettem a hangszersarokra is  - különösen a hegedűre, de azért mégis a jégtánc felé kanyarodtam. Menet közben intettem néhány arcnak, láttam többek között néhány háztársamat, például Margát, és egy-két évfolyamtársat, azt a hugrás lányt, Merelt, és a hollóhátas szőkeséget, Héloist. Suttyomban lehelyeztem a gusztusosan ártatlannak tűnő, de kellően  "bűnös" nyalánkságok egy részét a többi közé. Cserébe futtában felkaptam egy helyes kis mézeskalácsfigurának tűnő sütikét ugyanerről az asztalról, aztán a maradék színes cukrászremekekkel teli tállal megirányoztam a jeget.
- Sziasztok! Elképesztő jó ötlet ez a koripálya, nem? - ujjongtam, és megálltam a korlát mellett. Szemmel láthatóan megzavartam... semmit. Vagy valamit? Én ugyan meg nem mondom, mi van köztük vagy mi nincs, de egyikről a másikra pillantottam, majd zavaromban vigyorogva odanyújtottam a jelen lévők felé a sütis tálban maradt néhány sütit, melyek közt volt szép rózsaszín, sárgásbarnás-fehér csíkos, hupikék, csillámos ezüst és még néhány más hajmeresztőbb színű is.
- Kértek? A nagynéném sütötte őket. Asszem kicsit trükkösek, de biztos nem életveszélyes - mondtam félszeg vigyorral, közben jómagam készültem beleharapni a mézeskalács emberkébe. A fejével szoktam kezdeni mindig... Emberke? Az utolsó pillanatban, kicsit bandzsítva mégis figyelmesebben tanulmányozni kezdtem a kezemben tartott nyalánkságot. Mintha nem a hagyományos alakú, gumicukor-gombos figura lett volna...

-...Arcolortum,.. arcoloritum,..
Tudom, hogy egy arcolortamen totalum-al egyszerre kiszínezhetném az egész hely kivilágítását, két éve egész folyosókat színeztünk egyszer, de az csak látszat, ez egyesével, a lángokra közvetlenül hat kialvásig. Meg jobban lehet vele időt elütni, főleg.
Lehet, hogy annyira sokat mégse késtem, látszólag nem indult még be nagyon a buli, többnyire beszélgetések itt-ott, a jégpálya szélén van valami jelenetkedés leginkább, valaki lelép, valaki megállítja, annyira igazából nem figyelem, igazából jobban leköt a süteményem a valószínűtlenségével, jelenleg gyümölcsös-szerűnek hallom a tölteléket benne. Úgy tűnik, nem egyszerűen valamilyen, szinesztéziával felfogható az ízesítése, hanem jelenségként, folyamatosan változik, "vándorol". Gondolom, két ember közt nem lenne egyforma ugyanannak a szeletnek az élménye, sem valószínűleg két szeletnek egymáshoz képest. Értik a dolgukat ezek, ha elég kíváncsi vagy, felvásárlod végül a teljes készletet, mert mindig új élmény és nem unod meg.
Leonak tuti bejönne, igazából bejönne neki az egész cukrászda is...
Khm!
Így járt! Ha eltűnik, ba...lettozhatja a Hattyúk Tavát. Pont mint Thornsbeak, egy évvel előtte. Ez ilyen törvényszerűség, hogy akivel túl jól kijövök, hogy még reménykedni is elkezdek, egyszer csak spontán indokolatlanul eltűnjön, vagy csak személyesen velem ekkora taHqeq a szerencse?
Hagyjuk, nem azért jöttem, hogy felhúzzam rajta magam, már így is több, mint eleget gondolkoztam ezen mára. Vagy idénre, ahány óra még van az évből. Hupsz...
Az egyik fáklya lángja kicsit feljebb is lobban, ahogy színesre változik. Na ezért is hagyjuk a témát, addig jó a tüzijáték, ameddig nem gyújtja meg a tetőcserepet is.
Wenlockot észre se veszem odajönni, ameddig meg nem szólít, és csak felületes kifogás lenne, hogy nem arra néztem, perifériás látásban elméletileg csak jobban észreveszi az ember a mozgást. Tehát zökkenek egyet a hangjára.
-Nem szörnyű... Voltam már eseménydúsabbon, de lehet, hogy csak nem indult még be.
Erőt kell még vennem magamon, hogy ne harapósan nyissak csak a saját nyűgeim miatt, most végülis nem lenne jogos. Civilizáltan megszólított, még csak belém se ütközött a változatosság kedvéért, úgyhogy kijár neki a fair hozzáállás. Tudom, hogy tetszek neki, egy ideje - na ugyan vajon mióta is? - még a vak hülyének is feltűnne pláne, de arra is van tippem, mire számíthatok legnagyobb eséllyel.
De kezdjük pozitívan az évet, megkapja az esélyét, hátha végül én lepődök meg mégis.

[Héli]

v a l a m i  é v v á l t ó  i z é

n o l a n  é s  m i n d e n k i

Mintha egy kicsit elkábultam volna. Már nem szó szerint, hisz érzésem szerint nem volt semmi abban a sütiben, amibe beleharaptam. Csak valahogy mintha jó pár esemény fölött így elsiklottam volna. Volt egy Nolan. Valahol és valamikor. Biztos az illata bódított meg. Ilyen a tiniszerelem. Valahogy mindent rózsasín körvonalba varázsol maga körül, mármint Nolan. Én meg persze csak azt látom. Meg némi csillagot és satöbbi. Holott utálhatnám nagyon, mivel ő még mindi nem lát engem. Nem úgy, ahogy szeretném. Sebaj. Sóhajtok nagyot, miután életmentőnek titulálva a süteményemet egy másik lánynak integet.
- Szívesen… - Motyogom, mert igen. Persze Héli is szebb nálam. Nyilván ettől a ténytől megint szürke kép borul retinámra és ismét csak a terem szép lányait veszem észre… Sajnos azonban úgy fest, hogy Nolan is…
Blaire. Na ő meg a másik. Az a lány érvényes egyáltalán? Már úgy születés szempontjából… Nem vagyunk szegények mi sem, de a szépséggel elég fukarul járt el a természet, főleg az én esetemben. Nővéreim mind sokkal, de sokkal szebbek nálam, a bátyám meg totál sármos. Én meg úgy festek, mint a rút kiskacsa. Mondjuk, ha abból a meséből indulok ki, akkor még van esélyem a szépségre. Kár, hogy az élet nem így működik az emberek esetében… Azt hiszem.

Mindenesetre egy darabig nem indulok el Nolan után. – Menj csak… - Mondom ki hangosan, de nem tudom meghallja-e. Mindegy is… Hagy vegye csak észre, hogy nem mindig az a túlhűséges házikedvenc vagyok, amihez már én magam hozzászoktattam. Engem is tessék néha észrevenni. Pont úgy, mint a többi lányt. Felcsillanó szemmel hódolva a szépségüknek. Ahjj… Mindegy… Tömök a számba egy újabb süteményt és inkább csak körbenézek, miközben valami asztalfélének támaszkodom. Van itt kaja, meg innivaló, ennél rosszabb helyem, mint összetört szívű szánalmas kis teremtmény már nem lehet. Inkább el sem nézek a Nolan-Balire páros felé. Csak figyelem, ahogy a korcsolyapályán mindenki sokkal, de sokkal jobban mulat, mint én magam. Észre se veszem, hogy önkéntelenül is feléjük lépkedem, hátha akkor elmúlik ez a keserű érzés, ami most a szívemben dobog.

     

to
merel

A bátorság határtalan tud lenni, a vakmerőség meg egyenesen életveszélyes. Én egyszerre vagyok mindkettő alkalomadtán, és Merel Everfen kapcsán magam sem tudom eldönteni melyik is a helytállóbb. Mert hogy valamelyik biztos, az hétsárkányra tuti.
Persze szilveszter van meg buli, amolyan félig legális és feltételezem a tanárok mellett azért még Merel is megenyhül... Nem mintha kifejezett ellenszenvet vélnék felfedezni benne ami egyenesen rám irányulna, de és a de-k után sajnos sosem jó a folytatás. De sajnos tudom hogy mindenáron azzal a mitugrász bongyorkával akar lenni. Magam sem értem miért de egyre jobban idegesít az a srác, még akkor is ha túlontúl kedves. Talán pont azért mert túlontúl kedves. És túlontúl kedves vele Merel is.
De hát Leó nincs itt és nem is valószínű, hogy visszatér csak az új évben az iskolakezdésre. Ergo Merel magányos a maga sajátos módján, mert ő valahogy mindig feltalálja magát.
- Nem szörnyű... Voltam már eseménydúsabbon, de lehet, hogy csak nem indult még be.
- Csak nem a halloween-i bulira célzol?
Emlékszem, arra együtt mentünk, aztán menet közben azok a fura hangok elszakítottak minket egymástól. Na meg a tömeg. És az eseménydúsabb sok mindent takar. Mert a maga rendhagyó módján az is eseménydús volt, bár jobbnak nem nevezném. Nem szeretnék újabb zombi beszélő babákkal találkozni ha nem muszáj és egy pincében sem kikötni full mocskosan.
A perifériámból érzékelek némi mozgást a túlvégen. Félig fordítom csak oda a tekintetem és látom a jelenetet. Héloise épp Morgan-nel beszélget mikor betoppan a vörös griffendéles melléjük. S kb ezzel egy időben érkezik a Montrego lány, akinek jöttére Pye rögtön otthagyja Margát. Kicsit sajnálom Destain-t, mert tudom milyen is az a viszonzatlan szerelem. Hogy lehet Pye ekkora tapintatlan pöcsfej?
Marga látványosan elvonul a süteményes asztal felé és válogat párat az édességek közül. Elgondolkodom azon hogy magunkhoz invitáljuk-e. Fogalmam sincs Merel milyen viszonyba van vele, bár sejtem nagyjából. Marga Nolanen kívül kb senkivel nincs jóban. Ezt eredményezi a nagy száj...
Mire döntésre jutok és meggyőz a kedves énem, aminek köszönhetően a hugrabugba osztottak addigra a lány inkább a korcsolyapálya felé veszi az irányt. Hát kár.
- Szegény Destain... folyton megszívja. De így jár az, aki belezúgott egy mardekárosba.
Unottan vonok vállat. Nem tudom Merel mennyit hallott a cuki kis szerelmi háromszögekről, amiket Pye alakít ki, de elég látványosan tolja.
- Mondd csak nem vagy szomjas? Az a lovagszökőkút nagyon menőnek néz ki.