King's Cross Pályaudvar

London szinte legkisebb forgalmát bonyolító vasúti pályaudvara. A varázslók vonata innen közlekedik. A galambok mindig fent ülnek az indulásjelzőn.

to
merel

Szóval újra itt a tanévkezdés. Nem rajongok érte annyira, hogy őszinte legyek. Noha nagyon várom, hogy újra a Roxfort falaki közt bosszantsam a tanáraimat, azért furcsa mód kicsit ódzkodom is felszállni az expresszre. Ennek pedig az oka egyértelműen a vizsgákban keresendő. Tudom, még csak negyed éves leszek, és azt is tudom, hogy jövőre kell RBF-et tennem. Ellenben már most, ebben a tanévben minden erről fog szólni.
Hiába tanulnál te szívesebben a jeti szaporodási szokásairól, vagy arról, miként is került a Vasorrú bába a fekete erdőbe, esetleg mi a különbség a Edelbach-i fekete vérfarkas és az angol Fenrir Greyback féle transzformáció közt... minden semmis, mert csak az számít melyik tárgyból és hogyan vizsgázol. Ebben az évben kegyetlenek lesznek a tanáraink, tudom jól. És ebben az évben is valószínű esélyünk nyílik tippelni, ki lesz az új Sötét Varázslatok Kivédése tanárunk. Fawcett professzor ugyanis, ha a pletykák igazak, elugrott egy mugli motoron egy laza világ körüli körútra!
Ha engem kérdeztek, ez tök megnő, és lelkesen meséltem apámnak is a sztorit, na meg persze azt is, hogy milyen jól fel tudtam vágni a háztársaim előtt. Volt, aki azt se tudta mi az a motor és összekeverte a csavarhúzóval. Szóval fél napos kiselőadást kellett tartanom a kétkerekű mugli járművekből.
A Roxfort Expresszre a jegyet apu beszerezte nekem. A kilenc és három negyedik vágányra, ahonnan a vonat indul pedig a King’s Cross pályaudvaron tudok felszállni. Nem, nincs abba semmi furcsa, hogy a 9 és háromnegyedikről beszélek. Teljesen épp elméjű vagyok, mindössze csak a muglik néznek ránk fura szemekkel.
Apa talán ezért nem is akart baglyot venni nekem sosem. A vállamon ott pihen Arnold, a nagy zöld varangyosbéka. Olyan csúf, mint egy rusnya öregasszony arca vagy mint az országút tele ragyákkal és kátyúkkal, de számomra egész szép. Nem sok háziállatom volt, sőt konkrétan egy sem. Arnold tehát bearanyozta az életem a maga csökevényes együgyűségével, ezt mondanom sem kell. Nem tud ő szinte semmit, maximum rohadt hosszú nyelvével szemen döfni valakit, szakszerű pontossággal. Ez a tulajdonság jól jöhet akkor, ha tanár van a közelben, noha sosem mertem még bevetni. Nem mintha valaha érdekelt volna a házirend betartása.
Apával a falat látva megtorpanunk. A 9-es és a 10-es peron közti boltív a muglik számára érdektelen falrész, de a varázslók számára, mint amilyen én is vagyok egy hívogató másik világba való belépési pont. Kapu.
Összenézünk és bólintunk. Ő is és én is.
Aztán körbe kémlelünk nincs-e minket bámuló mugli s mivel tisztának tűnik a terep, akkor nekifutunk a falnak. Még mindig félek kicsit az ütközéstől, holott tudom, hogy ez nem esik meg. Tudom azt is, hogy a kocsival való nekifutás is fölösleges, csak a gyorsabb áthaladást segíti ez elő. Apa mosolyog és mire kinyitom a szemem már engem is átjár az izgatottság.
Az Expressz piros mozdonya ott áll, füstölgő pompájában köröskörül megannyi varázsvilágbeli emberrel. És tudom, valahol ott van köztük Merel is.

Ha nagyon szőrszálhasogatok, karácsonykor is volt már egy rövid betekintésem - amennyi minden történt velem azóta, évek távlatának tűnik - de most tapasztaltam meg igazán, ez a szabadság mindent megváltoztat. Egy egész nyár, teljesen kötetlenül, nincs kapuzárás, nincs takarodó, semmi eddigi megkötés.
Ez most úgy hngzik, mint ha láncon tartottak volna korábban, tudom. El is veszi a tilosban járás varázsát, ahhoz képest, amikor csak Naras bá jóindulatából járhattam a várost indokolatlanul sokáig, de alig tűnik fel a szabadság mámora mellett.
Próbálok nem élni vissza azzal az érvvel Apucsek ellen, hogy hol volt ő, tizennégy évig mit csinált apaság helyett, és miért kéne hirtelen a kezesbárányának lennem, úgy imádni és tisztelni, ahogy egy másik életben lett volna, ahol egész életemben apám volt, nem csak genetikailag. Hálás kell legyek, és hálás is vagyok azért a döntésért, hogy fejest ugrott értem a mély vízbe, visszavállalta az eltékozolt gyámságot, ritka példáját nyújtva a valószínűtlennek, hogy ilyen idősen még örökbefogadjanak bárkit. Mondjuk a hagyományos értelemben nem is illeszkedtem volna be egy új családba, ezt elismerem.
Szóbal a nagykorúság előtti szabadulásomat a Kind streetről más talán nem is tudta volna eszközölni.
Mindenesetre az említett érvet, meglátást, szemrehányást nem is hozom fel, hacsak nincs nagyon rossz napom és veszünk is össze valamin, de ez meg az eleve is kialakult önállóságom az alapja, hogy idén tényleg rászabadultam Londonra. Lényegében. Nem korlátoz az árvaház, és nem korlátozhat Apucsek se, hacsak nincs egy nagyon jó érvelése arról, miért jobb az ő álláspontja.
Ez persze csak a szabadságom mögötti ideológia, még ha sötéten hangozhat is így, igazából egész jól kijövünk. Lehet, hogy inkább haverokként, mint apa-lánya, de nincs is jobb a kalandoréleténél, amibe néha betekintést ad. Például nyaralás gyanánt nemrég felstoppoltunk egész skóciáig, szinte bármi előkészület nélkül, csak egy-egy hátizsáknyi cucc, meg a forgandó szerencse.
A kapcsolatépítés nevében a vonathoz is vele jöttem ki, bár a gyűlögető tömegben barátokat keresve kissé elkallódtam tőle. A Roxfortba visszatérni vágyó, vagy csak kelletlen kötelességből megjelenő diáksereg csomóiban eddig nem találkoztam össze még bárki célzottabban keresettel, nem látom még Leót, akit alig várom, hogy újra lássak, ellenben nem tudok lerázni egy a tudatom peremén motozó érzést, hogy valaki mintha figyelne.

to
merel

Hosszasan és kitartóan bámulok körbe. Keresem a lányt a szemeimmel, de a sok alak közt csak nem pillantom meg elsőre az övét. Kissé csalódott vagyok. Szinte kizártnak tartom, hogy idén esetleg ne jöjjön el de azért lelomboz a rögtön ért kudarc. Szerencsére ez is épp csak egy pillanatra kerít hatalmába, mert apám magára vonja a figyelmem. Nagy keze szétterül a vállamon és ettől ösztönösen pillantok fel rá. Ő mosolyogva köszön el tőlem. Tekintetében látom mennyire hiányzik neki a varázsélet, és hogy mennyire ábrándosan pislog a vonat után. Gondolom ekkor számtalan emlék fut át az agyán, a rég történt dolgok, kalandok, amikről sose mesél nekem. Na jó, ez így nem igaz, inkább csak... nagyon de nagyon ritkán. Olyankor ha apa-fia programon vagyunk és anya nincs a közelben.
- ... és ne keveredj baja idén. Rendben? - fejezi be a szónoklást én pedig kénytelen vagyok sóhajtani egyet mindössze.
- Hát persze apu, persze. Jó leszek, és majd Arnold vigyáz rám, ne aggódj!
Ő csak nevet, és ez olyan szívből jövő nevetés. Ujjai felemelkednek a vállamról és a hajamba szántanak, összeborzolva a berendezett tincseket. Igazából nem zavar, noha eléggé kisgyereknek érzem magam tőle.
- Karácsonykor találkozunk!
Int nekem és én bólintok felé. Karácsony... hol van az még? Apa megfordul és elindul kifelé. A fal mögött egy szemvillanás alatt eltűnik. Sosem nézi végig, ahogy kigördül a vonat. Én sosem állok az ablakban és integetek, mert nincs kinek. Talán túl fájdalmas ez neki.... nem tudom. A kocsit megragadom és a többi irányába. Ott már nagyban pakolják fel a ládákat és így az enyém is sorra kerülhet ha odaviszem. Elbambulva figyelem a tömeget, és csak akkor eszmélek fel, mikor már késő.
- Vigyázz!
Kiáltok és ugyan próbálok teljes testsúllyal a kulira támaszkodni hogy lefékezzem, ez már nehezen jön össze. Kisebb karambolt okozok egy másikkal és a ládák jó része a földre hullik.
- E..e... elnézést...
Makogok miközben igyekszem Arnoldot nem elhagyva segíteni, hogy az enyém és a másik kocsiról lepotyogott kofferek is a helyükre kerüljenek. Megemelem a vaskos barna ládát, aminek a kemény fedelén ott virít a tulajdonosa nevének kezdőbetűje... és mintha csak áram ütne épp ekkor azonosulok a kofferre festett nagy M. E. monogrammal. Az enyémet is díszíti egy hozzá hasonlatos sárga csak az értelem szerűen O. W.
Felpillantva azzal a személlyel találom szembe magam, akit nem vártam. Vagyis, de vártam, pont hogy őt kerestem még két másodperce, csakhogy a váratlanság tényezője egyenesen letaglóz.
- Me.. Me.. Merel? - hebegem meglepetten
Most vagy soha Oliver...
A hang, a saját hangom ott cseng a fülemben. Veszek egy mély levegőt.
Ha annak a majom Ruskin-nak megy, akkor neked is...!
- Ööö... Hali! Szia Merel! Hogy vagy mostanság?
Ettől jobb szöveged nincs? ÉdesMerlinre!
- Akarommondani, jó újra látni téged. Hogy telt a nyár? Bocsi a kuli miatt...
Szánalmas. Sajnálom hogy nem nyílik meg a föld alattam rögvest hogy elsüllyedjek. Csak remélem, hogy én érzem az egészet nagyon gáznak és a lány annyira nem ideges, mint én. Mert az én tenyerem izzad. Nem kicsit. És a bőröndje sem épp könnyű.

Lehet, hogy nem ártana rászoknom az előre nézésre olyan helyeken, ahol nagy körülöttem a tömeg.
Mondjuk itt igazából nem is olyan szörnyen sűrű, de egyre többen lesznek, valamint egy utazóládányi kulival manőverezek, nem simán gyalog. Rá tudom fogni a dolgot arra, hogy kulistól forogni sem lenne jobb, de igazából csak meg kellett volna állnom egy helyben, mielőtt forgolódok. Igazából ha lefékezem valahova a kulit hatékonyan, és felmászok a ládára, még a tömeg feje fölött is átnézelődhetnék.
De nem, ezeknek túl sok értelme lenne.
Egyik eredménye, hogy nem látom mondjuk Madit, vagy méginkább Leót, amerre nézek, viszont ezzel együtt nem látok valakit arra, amerre nem nézek. Meglepő, mi? Sikerül így kiadósan összeütközni az illetővel, aki viszont szintén nem figyelt jobban, mint én, ha az utolsó utáni pillanatban sikerül csak felkiáltania, nem kikerülni mondjuk.
-Én- jegyzem meg válaszul az eldadogott nevemre, az eredetileg Leo nem találása, és leborult poggyász frusztrációjához hozzáad a hülye kérdés. Mármint, mit hitetlenkedik úgy, mint ha évek óta eltűntnek és valószínűleg halottnak hinne a közvélemény?
De az illető srác is összeszedi magát valami életképesebb megszólaláshoz, én meg megnézem magamnak, felismerem, kivel is ütköztem össze.
Oké, lehetne rosszabb is Wenlocknál.
-Elgázolva?
A hangom legalább áthajlik ingerültből inkább csak megfáradtba, hogy fel kell pakolni a ládát a kulira megint.
-El- válaszolom kurtán, végülis valóban eltelt, azt meg csak nem akarom mondani azért, hogy "valaki mást mégjobb lenne újra látni". -Náh, úgyse hullott szét.
Úgyis biztos tudja, kit látnék viszont legszívesebben most, már a bál után jobban tudta az iskolai pletykahálózat, hogy vagyunk jóban Leóval, mint mi ketten Leóval. És igen, gyanítom már egy ideje, hogy tetszek Wenlocknak, ezt alátámasztja ez a megilletődés is, ahogy hozzám beszél. De csak a tényért most had ne kelljen odáig meg vissza lennem, ha csak a távolból nézésemre futja.
-Ne emeld, csak told- ajánlom tippként, ha már legalább önkéntesen segít visszapakolni. Én közben beakasztom a lábfejem a kuli innenső kereke mögé megtámasztani, és a ládám innenső végét emelem csak addig, hogy a sarkát feltegyem a kocsi peremére.
Nem a legkönnyebb a ládám, de mintha valami foganatja lenne az utóbbi év terelőedzéseinek, tapasztalom elégedetten. Meg azért nyögve is még.

to
merel

Ő. Elgázolva... Most kérdezi vagy mondja? Nem jövök rá elsőre, hogy inkább bosszankodik ezen és ilyesformán rajtam vagy inkább csak jól szórakozik. És persze miután nem ismerem nagyon őt, mert egy gyáva kis hülye vagyok, aki nem igazán mert sose közeledni senki felé sem, így fogalmam sincs hogy az arcán átfutó mimikasor végül is mi a fészkes fene akar lenni. Merlinre! Adna valaki a lányokhoz egy kezelési útmutatót? Valami olyan lehetne, mint egy bájitaltan recept.
Fogj két gerezd szárított bubógumót és nyomd szét. Ha ez megvan aprísd fel és szórd bele a fortyogó üstbe.
Na valami ilyen lehetne, mondjuk azzal a szöveggel, hogy: ha a kiszemelt lány megvan, akkor ne veszítsd el. Igyekezz olyat mondani, ami számára érdemleges információ és ne dadogj, mert attól úgy festesz, mint egy épp énekeli tanulni akaró bébisárkány. Mosolyogj és nyerd meg a bizalmát az alábbi formula szerint.
És akkor következne egy lépésről lépésre kezdőknek és amatőröknek, ami garantálja a sikert.
Szép álom. Nagyon szép álom. Csakhogy nincs semmi segítségem, tapasztalatom meg még annyi sem. Így hát csak megemelem a kuliról lehullott poggyászokat és persze Merel is odahajol.
Kiáltanék neki, hogy de nem kell, megoldom egyedül, mert noha soványnak nézek ki, azért annyira béna csak nem vagyok, előtte meg pláne nem leszek. De naná, hogy elkések. Ujjaim a ládára fonódnak, és az ő ujjai centikre vannak az enyémről. Hozzáérhetnék.. mintegy véletlenségből...
A szívem a torkomban dobog. Az emberek jönnek mennek, senki nem figyel ránk, senkit nem érdekel Merel leesett csomagja, és senki nem törődik az én vadul vágtázó véremmel. A fülemben dobol a vonat sípolása mellett az izgatottságtól heves lélegzésem.
-Náh, úgyse hullott szét.
Elégedett mosoly ül ki arcomra. Úgy festhetek mint egy komplett idióta, és magam sem tudom min is vidulok. De azt hiszem a lány megnyilvánulása azért mégis csak egy bók volt. Vagy valami olyasmi ténymegállapítás, ami pozitív.
-Ne emeld, csak told.
- Oké.
A tipp jogos, és egyszerűbb így felküzdeni a nehéz ládát a helyére. Bevetem az erőmet, és megtolom, ahogy kéri, közben pedig a kezem kissé előbbre siklik. Egy centi, öt milli... már szinte csak az ujjait látom magam előtt. És ahogy megtörténik a kontaktus, mintha áramütés érne. Épp ekkor zökken a láda a helyére hangos puffanással, eredményezve hogy a tenyerem megcsúszik. Az izgalomtól és erőlködéstől nedves bőrön nem is olyan nehéz neki. S persze pont a következő másodpercben emelem fel a fejem. Azt hiszem ez a legeslegnagyobb hiba, mert a lendületet megakadályozza valami. És az a valami azt hiszem Merel feje...

-Miaz?- vonok egy igazán kérdő szemöldököt Wenlock bárgyú mosolyára, egyre inkább úgy látva, mint ha teljesítménynek venné, hogy nem borította is ki még a ládám. Nem az. Ha úgy vesszük, hiánya még a negatív teljesítménynek is, de a nulla sem egy pozitív szám. Inkább nem panaszkodok mondjuk, mivel így nincs nehezebb dolgom. Oké, dolgunk. Vállat volnok, legalább segít.
De ha mondjuk a végéről tolnád, arany csillaggyöngyvirágbogármadárkám szemebogarának csillogó csücske, Wenlock, lehet nem szenvednél vele te sem. Bénázol, vagy akarsz valamit? Ha akarsz valamit, akkor azt mondd. És örülj, hogy ezek gondolatok, mert mennyibe, hogy megszeppent porig romboltalak volna, ha ezek a mondatok elhagyják a fejemet.
De sikerül valahogy feltornázni a ládát a kulira - Wenlock esetében ez tényleg tornázást jelent - anélkül, hogy átboruljunk a túloldalára. Ami teljesítmény lenne, mert arról van az egyetlen "fala" a fogantyúban végződő rudazat által.
Vagy csak egyben begurulunk a vonat alá mindenestül, na ezért volt jó ötlet betámasztani a kerekét a lábammal.
Mielőtt persze igazán elkezdenék örülni ezeknek a fogjuk rá sikereknek, nagyot csattannak a fogaim egymáson, és beérem az annak örüléssel, hogy a nyelvem nem volt köztük.
-ghuy'cha...- szitkozódok az állkapcsomat masszírozva, próbálva rájönni, mi történt, tapogatózva a nyelvemmel, hogy tényleg nem haraptam le semmimet. Egyelőre nem érzem a vérem ízét.
-Kösz.- Még én sem tudom, a segítségért vagy a valószínűleg fejelésért, őszintén vagy szarkasztikusan szól-e. És hogy kifele melyiknek hangzik.
A teljesség kedvéért azért még folytatom a korábbit: -Qu'vatlh baqa'.

to
merel

Csatt.
Csillagokat látok. Na jó, nem épp teljeségében olyanokat, amiket a csillagászat órán figyelünk, és nem is azt a klasszik értelembe vet ötágú sárga kis izéket, amik a mugli gyerekszobák falait díszítik. De… és igen itt a de, azért mégis elfog egy tompla lassú fejfájás. Az a fajta köd ereszkedik az elmémre, a látómezőmre, ami ugyan engedi sejtetni, hogy élek, igen nagyon is élek, de mégsem segít a testem befogadni a külvilágot, mert hát épp önmagával van totálisan elfoglalva. Szóval kell neki, nekem kemény két perc regenerálódási idő, mire kitisztul a kép. Asszem csak annyi noha az időérzékem amúgy is csapnivalóan pocsék (bájitaltan órán különösen feketelyuk effektusban szenved) úgy hogy nem tenném rá az életem, de még egy lyukas galleon sem.
- Uhhh….
Nyögöm ki, miközben hallom a lány szitkozódását. Innen már biztosra veszem, hogy pontosan őt találtam telibe. Nem tudom ennek örülni kellene vagy épp bánni, de talán az utolsót érzem túlnyomó többségben. Lássuk be, ha valaki közel akar kerülni egy lányhoz, mint én Merelhez, az nem épp a fizikális érintkezés ezen formáját preferálná. Szóval megszívtam.
- Ne haragudj..
Kezdem a mentegetőzést miközben a fejem vakarom, ott, ahol a lány vélhetőleg álla, telibe talált. Igyekszem mindeközben bűnbánó kiskutyaszemekkel meredni rá.
- Hátulra még nem növesztettem szemet..
De azt hiszem kellene. Nem azért mert Merelt ennyire szemmel kell tartani, bár megjegyzem lehet nem ártana, ha a Leo féle fura gyerekekkel hozzák hírbe, de az ilyen esetek elkerülése végett nem ártana. Nem lenne totális leégés a vége.
- Jól vagy? - pislantok a háztársamra aggódva, mert hát az hogy az én koponyám sajog, csak egy dolog. Nincs okom panaszra, a látásom kitisztult, a beszédem is többnyire értelmes, egész jól artikulálok. A mozgást nem próbáltam, de esélyesen az is menne. Ellenben a lány nem nyilatkozott és noha külsérelmileg nem okozott a velem való találkozás nyomot, ki tudja… lehet eltörtem egy fogát?
- Ezt a cselt bevethetném legközelebb valamelyik tanár ellen is… nem gondolod?
Igyekszem elviccelni a dolgot, noha rohadt gyenge. De hát mit tehetnék? Harmatgyenge előadásmodoromban csak az a legrosszabb hogy nem tudom hogyan tovább. És addig míg valamit csinálni kellett, mondjuk a ládát a kulira tenni, még hasznosnak is éreztem magam… most azonban… fogalmam sincs mihez kezdjek. Így hát kínos zavaromban csak zsebre dugom a kezem.

Újabb okból örülök, hogy a kuli kerekét kiékeltem a klumpámmal - oké, nem klumpa, de akkor nem is alliterál - mert így korlátként tudok kapaszkodni a fogantyújában. Amire egy ilyen fejelés után azért van is szükségem. De legalább egyre biztosabb vagyok benne, hogy szerencsére mindenem megvan.
-Hagyd!- vágom rövidre a mentegetőzést, mielőtt még belelendülne. Nincs kedvem most ahhoz. Lefejelt, ez van, segíteni nem fog nyiszogással, szóval nyugodtan meg is kímélhet tőle.
-Akkor lehetsz esetleg körültekintő- vetem fel a valószínűtlen mutációt nem igénylő lehetőséget kissé hideg, csípős hangon. Főleg a szó eredeti értelmében nem ártana, de még azzal is beérem, ha legközelebb szó szerint tekint körül, és használja a szemét például a nagyon abszurdnak hangzó és érthetően nem kézenfekvő, látásra.
-Túlélem.
Miután többrendben meggyőződtem megint arról, hogy megvan még a nyelvem meg állkapcsom. Kap azért egy komolyabb, kevésbé ellenséges pillantást, megnyugtatni, hogy tényleg, nem csak lerázni akarom ezzel.
Megérdeklődhetném, hogy ő mennyire van egyben, mert látom, hogy azért ő is megsínylette a fejelést, de inkább leszek őszintén indifferens.
-Nem állítalak meg benne- vonok vállat. Ha tanárokat fejelgetne, felőlem aztán... -Najó, ha Salamanderrel kezded, jövök egy vajsörrel.
Ha látom is, lehet, hogy nagylelkű leszek, és kettővel is. De ezt ne meghívásnak vedd, nem az. Fogadás az lehet.

to
merel

Körültekintő. Aha. Hát valójában igaza van. Csakhogy ez valahogy kissé ellenszenvesen tűnt így első hallásra a szájából. De még másodikra is. Ez kissé kedvem szegi és noha vakarom a fejem, ami fáj az állától mést még jobban vakarom. A tehetetlenségtől.
Mit látott ez a csaj Ruskinban, ami bennem nincs meg? Hisz az a gyerek tiszta nyomi. Tudom nem szép és nem épp nemes gondolat, plane egy kedves cuki hugrástól, de hát… de hát… ami igaz az igaz. Lehet mardekárosnak kellett volna mennem? Vagy csak szimplán ez a szerelem?
Apám szerint a szerelem és a féltékenység mindennapos dolog, de igazából eddig nem gondoltam volna hogy valaha is érdekelni fog ez. Erre tessék, egy tőlem ezerszer nyomorékabb srác képes egy lánnyal kedves lenni és… ha lehet hinni a pletykának… talán járnak is. Talán tök feleslegesen túráztatom magam és totálisan leégetem magam. De mégis, valami oknál fogva úgy érzem, meg kell próbálnom. Mert ha nem, akkor végig ezt fogom bánni életem hátra lévő részében, nem? Amúgy meg elég még három évet elviselni Merel társaságában ha nem is jön össze és be is égek, ami voltaképp nem is olyan vészesen sok… noha persze attól függ honnan is nézzük a dolgot.
Salamander említése mosolyt csal az arcomra. Az a nő hibbant, már ha engem kérdeztek. Jó, azért vicces, és egész jó fej, pl nem követel annyi esszét és a jegyeit is elég lazán meg lehet szerezni, de mikor az éjszaka kellős közepén kiengedi az állatkertjét? Hát könyörgöm… nem az iskola folyosóin kellene sétáltatni a vadállatait és nem a Nagytermet kellene a sajátos lakberendezésre használni a házikedvenceinek…
- Csak egyre? - pimaszkodom. - Jobb örültem volna egyenesen kettőnek. Mégis csak Salamanderről beszélünk. Bár félek, ellene nem hatna. Megedződött a sok pimasz varázslény szemtelenkedésében. Amúgy mit szólsz, hogy idén is marad? Szerinted megint elengedi a csinos kis lényparkját? Nem szeretnék durrfarkú szurcsókokkal aludni, nem hiszem hogy kellemes élmény lenne.... meg amúgy is... nem épp puha selymes plüssmacik.
Vállat vonok, és elmélázok az idilli képen, ahogy Salamander állataival küzdök és megmentem Merelt. Bár... elnézve Merelt... neki nincs szüksége megmentésre. Elég neki a kezébe egy terelőütő és senki nem fogja tudni merre is van arccal.

-Kettőnek!? Még külön igényeid is vannak?
Ezt most úgy mondja, mint ha még ő tenne nekem szívességet, mint ha tartoznék azért, hogy min töri a fejét szó szerint.
-Köszönöm, de nagyon jól meg tudom vívni a saját csatáimat a tanári karral. Ez nem az, hogy felbérellek zsoldosként 'Manci fejelgetésére, ne akarj még licitálni is.
Tény, hogy könyörtelenül kinevetem, de tényleg nevetem már a dolgot én is. Kezdek oldódni, nem támadásként mondom, inkább viccelek, még ha éle is van továbbra is.
-Ahhoz meg nem is szólok inkább semmit- teszem hozzá az elmaradt kérdésre válaszolva, sejtelmesen, mint aki tud valamit. Például, hogy 'Manci körmére lett már nézve az eset, és a szaktudása és McGalagony jóindulata biztosítják a megmaradó helyét a tanári karban. De erről a tanáriban létező kiírásról nem tudok - példányom meg pláne nincs belőle - ugye, így hogy is beszélhetnék róla. Ugye. Meg cserébe megígértem, hogy nem ugrálok ezzel kapcsolatban, intézik ezt ők.
Nos, ha nincs több ilyen eset, vagy könyörtelenül érvényesül az elvárható következmény érte, én nem is fogok önként előállni a bőrönd megbízható zárvatartására alkalmas lakatolható vasabroncsok tervével és elkészítésével. És applikálásával. Miközben Salamander a bőröndjén belül tartózkodik.
Mert utánaolvastam, és anno 'huszonhatban pont ugyanabból a nem záró zárból volt nemzetközi incidens, és majdnem muglibotrány is, amit az egyszerű józanész alapján ku...koricacső gyorsan le kellett volna cserélni. Például lakatolható abroncsokra. Ami tapasztalataink szerint nem történt meg.
-Kösz, hogy belehergeltél a 'Manci-témába, Wenlock, beszéljünk valami másról- jegyzem meg laposan, bár furának tarthatja a kijelentést így a hergelés bármi nyoma nélkül, hogy nem neki rinyáltam, csak fejben.
Hosszan fújva, türelmetlenül nézelődök körbe, bár nem nagyon a téma miatt - fel tud pedig az is hergelni kiadósan - de továbbra se látom sehol, akit látni akarok.

to
merel

-Kettőnek!? Még külön igényeid is vannak?
Az első arcon csapás a visszakérdezése, de úgy vagyok vele ez is amolyan szurkálódás, mert hát ki ha nem én Everfen teszi meg mindezt. Mellesleg visszakontrázhatnék, hogy ja, ha már felajánl nagy kegyesen egy munkát (mert ez mi más ha nem az?) legalább fizessen meg rendesen érte. Na jó, csak vicc lenne, de sejtve hogy félreértené végül inkább hallgatok. És így mindenki jobban jár.
-Köszönöm, de nagyon jól meg tudom vívni a saját csatáimat a tanári karral. Ez nem az, hogy felbérellek zsoldosként 'Manci fejelgetésére, ne akarj még licitálni is.
- Pedig eléggé úgy tűnt... - nevetem el magam miközben összefonom a karjaim magam előtt. Kissé abszurd ugyan már a tényállás hogy Everfen bármire bárkit felbérel, de olybá tűnik ez mégis megtörténhetett volna, meg az is hogy nem.
Azért örülök hogy ő is lazább, vagy legalábbis annak tűnik egy kósza fél percig. Lehet csak én akarom ilyennek látni, az én lelkemnek tesz ez jót és én reménykedem, hogy valóban ez történik meg. Azonban Salamander emlegetése látványosan nem pozitív hangulatba sodorják. A lapos, unott válasz ami elég nyers erre utal. Vállat vonok, mert hát aztán nekem mindegy. Ha nem akar róla beszélni hát tőlem beszélhetünk másról. Mondjuk a kviddicsről? A tanévnyitásról? A tanulásról tuti nem fogok, azt elég megélni, blah!
- Gondolom nem kellene megkérdeznem, hogy kire vársz...
Kezdem kissé lélekvesztve, mert hát a lelkesedésem elég hamar elpárolgot. Vagyis van az, csak rálapáltolt az eddigi csevelyünk egy kevés kedvetlenséget. Ráadásul mindezt tetézi még az, hogy a lány látványosan körbekémlel. Evidensen keres valakit, és van egy sanda gyanúm hogy kit. Ez pedig nemhogy nem tetszik, egyenesen irritál. Mégsem mondhatom meg, mégsem utalhatok rá, mert akkor meg úgy tűnhet erőszakosan akarom kikövetelni a figyelmét és a társaságát. Mindemellett az sem segít hogy tőlünk pár száz méterre kiszúrom Pye-t és a családját. A mardekár képviselőinek ez a példánya kifejezetten nem lopta be még máig magát a szívembe.
- Mert ha zavarok...
Akkor lelépek. Valahogy így fejezném be a mondatot, végtére is nem akarok alkalmatlankodni. De nem visz rá a lélek hogy hangosan ki is mondjam, mert az olyan mintha.... mintha... vereséget szenvedtem volna a nélkül, hogy a csata megkezdődne. Szóval Pye-ról Everfenre irányítom a tekintetem és várom, hogy vagy marasztaljon a maga módján vagy utamra bocsásson egy kegyelemdöféssel a szívemben.