Csatornák a föld alatt

Patkányok, férgek és gusztustalan lények folyosói ezek. Idelent mindig mély sötét és tömény bűz terjeng.
Egy ismert lejárója van, ez a Poor & Penes raktárából nyílik, bár ahogy az alvilági fazonokat ismerhetjük, a többit inkább még egymás előtt is titokban tartják. A csempészárukat ezen az útvonalon keresztül szállítják az üzlet(ek)be, illetve razziák alkalmával ide bújnak el az illegális kereskedők még illegálisabb portékáikkal.
Csak az jár idelent, aki ismeri az alagútrendszert, máskülönben a földbe vájt titkos raktárakat őrző csapdák illetve a sok kis mérgezett levegőjű zsákutca hamar a jószándékú felderítő vesztét okozhatják.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám 

Kíváncsi vagyok, ha nyugdíjba megyek, fognak-e még küldözgetni hülyeségek után. Heh, baromság, hát még szép, hogy fognak. Bár semmi kedvem csicskanyugger maradni. Most ez a hülyeség is, itt felütötte a fejét a szeszély, nézd már meg, hogy nem történ-e megint valami gyilkosság, mint legutóbb, a sakáltanyában. Arhg. Persze, csak is, mindenhol az történik, de jajj lehet igazi eset is, nem hagyhatunk figyelmen kívül semmilyen gyanús jelentést. Persze grimaszolva tátogok magamnak, ahogy az a hólyag jócsaj rikácsolt nekem az imét. Lejöttem az Abszol útra, de természetesen, csak sima Szeszély volt, és minden dugig volt szeszügyisekkel, úgyhogy a semmi miatt... A kibaszott nagy semmii miatt jöttem ide. Egy halálos áldozat volt, egy néni, aki infarktust kapott a repkedő macskakövek láttán. Nagyon fasza.
Baromi mérges vagyok, és éppen most csörtetek a Főparancsnokhoz, hogy jól kiprédikáljam magam, hogy azért nehogy már pincsinek nézzenek. Kik ők? Attól még, hogy ez a hely aurorparancsnokság, nem táncolok úgy, ahogy ők fütyülnek. Kinek képzelnek engem hah? Na majd most jól szétosztok mindekit...
- Üdv, Miss Echo, már végzett is az Abszol úton? - jön felém valami fontoskodó ipse.
- Anyád - mordulok rá, és veszem is a következő kanyart.
- Áh, Miss Echo, kérem van egy perce, van néhány beérkezett jelentés, ami utánnajárást igényel - csapódik mellém egy másik aktakukac.
- Menj anyádhoz is csinálj magadnak kistestvért - akadok ki, mire a férfi, aki valószínüleg a kollégám ledermed, és csak mered rám, mint Voldemort a feltámadt Harry Potterre. Elegem van, minek néznek engem? Én nyomozásban vagyok érdekelt, nem mópedig mindenféle hülyeségek utáni szaglászásban. Kiégek rajtuk.
A következő pillanatban már az aurorparancsnok ajtaját szándékoznám berúgni, amikor valaki visszaránt a célomtól. Mave. Összeszűkült szemekkel pislogok rá.
- Na jó, most meg mi van? Fennt akadt egy döglött macska a fán, rejtélyes szeszélyes okokból? Vagy a szeszély közben orra esett egy ember és széttört a koponyája? Mii? Mii az már megint??? - akadok ki, és érzem, hogy a vérnyomásom az egekbe szökik. Mave feltolja a szemüvegét, nem mintha bármennyire is jól állna neki ez a mozdulat, sőt meglehetősen gyerekesen fest vele még mindig.
- Botrányos a viselkedésed, és több kolléga is panaszt fog tenni rád...
- Leszarooom, ha fos munkára küldenek ki, te is idegbeteg lennél - szögezem le.
- De van ennél fontosabb ügyünk is. Gyilkosság, a Zsebpiszok köz csatornarendszerében. Nem rég jelentették, és nem, semmi köze a Szeszélyhez.
- Hurráá - mondom színtelen hangon. - Legközelebb te mész azok után az ügyek után, nem érdekel - mordulok még rá, majd az aktát kikapva a kezéből nagy sebbel lobban indulok meg az egyik kandallóhoz.
Ahogy kilépek az Abszol úton a tömegbe megnyugodva konstatálom, hogy sehol semmi Szeszélyes szarság. De máris jobb a közérzetem, hogy nem a sok gyökérrel vagyok egy helyiségben. Rá is gyújtok, majd kiélesítve az érzékeimet megkezdem a bevetést.
Nem nehéz eltalálni a csatornáákhoz, mivel én magam is kódorogtam ott kölyökkoromban, amikor az utcára kerültem.Na persze nem csak itt, de mondthatni egészen otthonosan mozgok így is a Zsebpiszok közben. Ahogy elérek a csatornákhoz, már meg is csap az a tipikus bűz. De nosztalgikus. AMikor végre rendes fűrdőszobába keveredtem az utcán élés után, napokig nem bírtam magamróól lemosni a sok éves bűzt. De lehet, hogy csak én éreztem magamon. A csatorna bizonyos szakasza a csempészek nagy bánatára le volt zárva és biztosítva volt elvileg a kellemetlenkedőktől.
Szerencsétlen ipsét jól helyben hagyták. A kirendelt nekromágus szerint, aki szerencsére nem Lilium volt, súlyos arcsérüléseket és zúzódásokat szerzett, valószínüleg az életéért kűzdött, miután a támadó egy sötét átokkal végleg kioltotta az éltét.
De miért itt érte a halál? Lehet csak ide vonszolták a testet. Meglehetósen úgy nézett ki a dolog a fazon hiányos táskáját nézve, hogy rablótámatás érte. Leguggolva a test mellé még egy-két dolgot áttanulményozok rajta, közben pedig észre veszem, hogy valamiféle jegygyűrűt szorongat a markában. Kilebegtetem a pálcámmal, és kis zacskóba téve a többi cucc mellé teszem, amit majd elviszek megvizsgálni. Remélem az ad valami nyomot a tettesről. Négykézláb ereszkedem és jobban megnézem a fazon fejét, mert valami fura szokatlan dolgot kiszúrok rajta. A homloka közepére halovány vágással gy apró kereszt volr vésve. Alig látható. Deegy valami már világos. Ez megint az a sorozatgyilkos, akinek a nyomában vagyok.
- Újra lepacsott a Keresztes Lovagunk - fordulok a nekromágus felé, bár mérges vagyok rá, hogy lehet ilyen szerencsétlen, hogy ezt nem vette észre - Hogy vizsgálta meg a hullát, ha nem tűnt fel? Legközelebb inkább ne is gyre, ha ilyen hanyag vagy - mordulok rá, de a következő pillanatban valami neszezés üti meg a fülemet. A pálcám a zaj irányába fordítva bámulok a sötét settenkedő alakra.

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

A bakancsomat bámultam toporogva, miközben Lüke Bill a mocskos táskájában turkált. Szokás szerint megpróbálta kirittyenteni magát, mintha az dobna bármi is az elcseszett küllemén. Hát nem volt így. Sőt az igazat megvallva, csak még szánalmasabbnak festett tőle. Basszus, O’Mara, ez hülyének néz téged… A hang ingerülten állapította meg a tényt, mikor a Lüke még mindig nem ráncigálta ki azt az átkozott térképet a holmijából. Mennyire lehet megtalálni egy régi pergament.
– Meddig tart még ez a hülyeség? – Mutattam a táskára, de már nagyon viszketett a tenyerem, hogy adjak neki egy jó nagy öklöst. Talán csak azért szórakozott ennyire, mert egyre nyilvánvalóbbá vált a Zsebpiszok köz minden szokásos rosszarca számára, hogy már régen nem egy kézben összpontosul minden. Egyrészt ott volt Cartwright persze, de Bates bandája is kezdett egyre inkább megerősödni. Hayes pedig a maga módján máris több embert irányított, mint kellett volna. A feszültség nyilvánvaló volt és nem tartotta senki sem kizártnak, hogy előbb-utóbb bandaháború lesz. Mindenki ezt a koszfészket akarta magának, hogy előnye származott volna belőle? Aligha. Mindenestre a magamfajta, életben maradni kívánó személynek, jobbnak tűnt több fronton is bizonyítani. Így nem csak Chrisnek dolgoztam, hanem bárki másnak is.
– Nyugodj már le, O’Mara, adom, amint meglesz – válaszolta és sunyi vigyor ült ki a képére. – De tudod, talán túl olcsón számítottam ezt meg neked. Mégis ki adna Cartwright első emberének ingyen egy kincsestérképet? Fogadjunk, hogy a Vakegérben dől a lé.
– Nem fizetek, te idióta. Nekem köszönheted, hogy még nem herélt ki senki, amiért egyáltalán be merted tolni a képed a Zsebpiszok közbe. – Közöltem vele és ideges vigyorral pillantottam rá. Még szánakozón végig is mértem, hogy tudja már hol a helye, erre a rohadék mit csinál? Na, mit? Hát nem előránt egy kibaszott bicskát és megpróbál vele gyomrom szúrni. Még épp időben ugrottam hátra, majd ugyanazon lendülettel megragadtam a csuklóját. Nem is tudom hogyan történt pontosan, de egyszer csak rajtam feküdt, én téptem le a táskáját, ő meg az ujjamat kezdte basztatni. Fájdalmasan rángatni kezdte a karikagyűrűt, amibe bele volt vésve az esküvőnk dátuma.
– Megöllek, ha elmered venni! – Nyögtem alatta, de még mielőtt bármit mondhatott volna, levágtam a saját bicskájával a tásját, aztán megszereztem belőle az öreg pergament, amire annyira vágytam. Lelöktem magamról, belé rúgtam és már rohantam is kifelé a csatornákból.
A szívem még hosszú percekig vadul kalapált. Kellett egy pillanat kiérve a friss levegőre, hogy összeszedjem magam. Hosszan fújtam ki a levegőt, aztán szétnyitottam a pergament. Elvigyorodtam, ahogy megpillantottam a kusza utak és erdők rajzát, egy kastélyét, néhány parasztházét és azok a jegyzetek. Nem csak kincsestérkép volt, egyenesen útmutató a megbízáshoz. Már majdnem olyan jó kedvem volt, hogy dúdolni is neki kezdtem volna – szigorúan azután, hogy meghúzom a lángnyelves flaskát, ami szokás szerint ott pihent a zsebemben. Egy pillanatig tartott az egész, ugyanis a tekintetem az ujjamra tévedt. Fel sem tűnt, hogy ilyen lila a szorongatástól és gyűrűm eltűnt róla. Nem érdekelt, hogy eltörte a mocsok, már megszoktam, hogy az ujjaim a legsérülékenyebbek. Az ékszer elvesztés azonban gyilkos gyűlöletet váltott ki. Akármennyire is haragudtam Forestre, az esküvőnk mindig is egy olyan emlék maradt, amire őszinte meghatottsággal tudtam gondolni. Talán kikényszerítettem, kihisztiztem, de akkor is sokat jelentett.
Visszamentem. Talán ostobaság volt, talán nem, nem különösebben érdekelt, de eldöntöttem: Lüke Bill ezt nem ússza meg. Csendesen lopództam végig a csatornák szűk, eldugottabb járatain keresztül, abba az irányba, ahol hagytam a földön vergődni. Beszédet hallottam meg, s ahogy az egyik sötét mellékjáratról kipillantottam, meg is láttam a dolgot. Lüke ott hevert a földön, halottnak látszott, fölötte meg valami minisztériumi banya állt. Valamit magyarázott is, de nem hallottam, ugyanis megpillantottam a gyűrűt, elcsomagolva egy halom más cucc tetején. Bassza meg! Bassza meg! A szalag lüktetni kezdett a csuklómon s megérintettem a pálcámat. Kirángattam a kabát zsebemből. Nem érdekelt, hogy a banya engem céloz és észrevesz.
– Invito gyűrű! – A csomag a kezembe repült. Én pedig a sötétből meghajoltam a nő felé, talán látta a mozdulatot. – Kösz, drága!– Aztán hátat fordítottam neki és egyenesen elindultam vissza a sötét csatornába. Ha utánam is indult, hát volt előnyöm vele szemben. Én ismertem ezt a káoszt.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

Egy kis sistergéses megmozdulás is elég ahhoz, hogy felcsapja bennem az ideget, ugyanis ahogy oda kapom a fejem, látom, hogy eltáncikál a messzi sötétségbe a gyűrű. Igen az egyik legfontosabb bizonyíték. Na pasztmek. Még hajlong is valami alak a sütétben aztán zupp, kereket old. Én sem ülök - vagy állok - tovább a seggemen, és neki is lódulok, mint a szélviha, rögtön utána.
Ha tehetném sóbálvánnyá váltztatbám, de jelenleg sötét van és biztos, hogy elvéteném, úgyhogy megpróbálom követni. Már ha képes vagyok átlátni ezt az izét. Nem nagyon mozogtam ennyire mélyen, amikor az utcára kerültem, volt annyi eszem, hogy urva ügyekbe nem nagyon keveredtem. De talán emiatt lehet megérte volna, ugyanis tökre nem vágom, hogy merre szaladok. Még egy picit meg is torpanok, hogy füleljek, de nem sokra megyek, hiszen midenhonnan visszhanzik, és még a többi auror és nekromágus motyogása is elhallatszik, bár már nem tudom kibeszélni, hogy miről hadoválnak. Cseszett, gyilkos, lopós szarka, gondolom magamban, majd úgy érzem elfogy a türelmem. Nem akarok én itt fogócskázni, úgyhogy meggondolatlanul előveszem a pálcám és egy nem túl, taktikailag helytálló varázslatot kiáltok. De nincs kedvem tökölni. Inkább kipörkölöm. Vagy kirepítem. Vagy mind a kettő.
- Partis Temporus! - kiáltom, majd egy meglehetősen brutális tűzörvény jön létre, aminek a terjedésében rásegítek még egy kicsit. - Aura! - és a széllökés meg is indítja az örvényemet, ami egész szépen el kezd terjedni mindenfelé. Ha másra nem is, de remélem előcsalja a szarkámat a helyéről, hogy szemtől szembe nézzek vele farkas szemet. Milyen gyáva gyilkos már az ilyen, aki visszajön és elmenekül? Nem tűik túl gyakorlottnak, ahhoz képest, hogy a Keresztes Lovagnak kéne lennie...Az örvény és a szél varázslat nem húzza sokáig, de meglehetősen nagy, kellemetlenül fojtogató füstöt hagy hátra, én pedig utólagosan alkalmazva egy nyomkövető bűbáj segítségével folytatom a keresését, a kezem az oroom elé tartva. AZért én nem akarok még jelenleg megfulladni meg füstmérgezést kapni. Eléggé maró légkör alakul ki, ami azt hiszem a gyilkosomat is utol éri. Az egyik sarkon pihegve megállok, és igyekszem elhessegetni a sk szarságos füstöt, és közben reménykedem abban, hogy az üldözöttem nem old kereket és még itt van.
Kellemetlen dolgok okoztam megint, de ki a herének van kedve most ilynekor fogócskázni, amikor igen is kötelességem elkapni a gyilkost, és ha kell, még bevitel előtt ki is nyírom. Tudom jól, hogy logikátlanul és erőszakosan párbajozok, semmilyen védekezési módszerrel, de ha ez kell ahhoz, hogy kiírtsam a gyomokat...
Viszont ez a szaros csatprna egy igazi labirintus, és már lassan kétszer lepereg előttem a fasza életem, amikor végre meghallok valami zajt és talán lihagést is. Felemelem a pálcám és termászetesen rá is támadok egy átokkal, ami vagy betalál vagy nem. Annyira nem látok jól a füsttől.
- Meg vagy, te szemét! - kiáltom elszántan és hangosan. - Azt hiszed megúszod?! - kiáltom, majd fenyegetően megint csapok felé egy varázslatot, de halvány légyfingom nincs, hogy egyáltalán eltalálom-e vagy kivédi, vagy csak félrelövök.
- Sose hittem volna, hogy egyszer a nagy Keresztes Lovag egy ilyen baromi gáz hibát vét, hogy visszamegy a helyszínre - mondom újra, aztán kicsit várok, hogy üljön a füst és levegőhöz jutok, közben azért figyelem az ipsét, és készen állok mindenre, arra, ha támad, arra ha újra menekülni próbál.

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

Szétszaggattam a sötétben a csomagot. Remegő kézzel emeltem ki belőle a gyűrűt és húztam fel a helyére azonnal. Lehet, hogy nem vagyok épp Foresttel és előtte csak azért sem vállalnám fel, mennyire fontos nekem az ékszer... akkor sem engedhettem meg, hogy egy ilyen mocsok lenyúlja, a Minisztériumról nem is beszélve. Végig simítottam a fém kissé hűvöses felületén, majd nagyot sóhajtottam a megkönnyebbüléstől. Megint az enyém volt. Szerettem ezt az érzést, mintha minden tökéletesen a helyére került volna. A gyűrű a részem volt, akárcsak az esemény, aminek emlékét őrizte a rajta díszelgő véset.
Nagy örömömben csak akkor kaptam fel a fejem és értettem meg, hogy követnek, mikor meghallottam a varázslatot. Gyorsan behúzódtam a csatorna egyik mellékágára, így sem a tűz, sem az azt tovasodró szellő nem érte a testem. Csupán a forróságot éreztem meg az arcomon. A szeptember végi hűvösben persze meg sem kottyant a dolog, de azt azonnal megértettem: ez a nő durván szeret játszani. Kicsit mozdultam ugyan, de még így is egészen más felé célzott, mert valahol a távolba talált a varázslat. Aztán ő maga el is sétált mellettem.
- Lumos! – böktem ki, hogy megpillantson. Igaz, ehhez meg kellett fordulnia, ő ugyanis éppen háttal állt hozzám képest. Mikor felém fordult, elvigyorodtam. Hát nem ő fog elbánni velem az fix. Agresszív volt, de lényegében kiszámítható. A kemény csaj, aki erősebbnek hiszi magát férfiaknál, bűnözőknél.
- Meg vagy, te szemét! – közölte. - Azt hiszed megúszod?! – Megint támadt, ám ezt könnyűszerrel kivédtem. Nem volt elég gyors. Az indulatok nem találkoztak agyafúrtsággal, ez pedig egész egyszerűen ahhoz vezetett, hogy én voltam fölényben.
-Nem kéne sértegetni. – mondtam kissé felhúzva az orrom. –Nem vagyok szemét sem éppen, csak elvettem, amit...
Hát nem a szavamba vág? Dehogynem. Ráadásul valami random nevet rám is aggatott, ami legalább annyira illett a profilomba, mintha azt mondták volna rám, hogy modell alkat vagyok. Nevetséges kis felvetés volt... én mint lovag. Tudtam jól, hogy a minisztérium semmit sem tud rólam, hiszen én mindig alaposan eltakarítok magam után. Bankstől már rég elloptam azokat az aktákat, amikben szerepelt a nevem és így volt ez egyébként Nat haverjának esetében is. A görög kaland után jobbnak tűnt pontot tenni az ügy végére... Főleg, hogy Forest emiatt beégett volna a médiában. Mint tudjuk neki nagyon fontos, hogy aranyfényűre sikálják a nevét.
Közelebb léptem a csajhoz. Annyira, hogy a pálcája vége könnyedén a mellkasomba fúródhatott. Nem féltem tőle egy cseppet sem, habár tudtam jól, hogy az ilyen véraurorokkal jobb vigyázni. Talán élvezte is volna, ha behódolok neki. De nem, én csak megmutattam neki, hogy én is tudok ám őrülten játszani. Őrültebben, mint ő.
- Nem hinném, hogy lovag vagyok - válaszoltam. Ujjaim a csuklójára simultak, de nem szorítottam meg. Sőt, még közelebb vontam magamhoz a varázspálcát. Kíváncsi voltam, hogy erre mit lép. – Szerintem marhára összekeversz valakivel. Szóval jobb lenne, ha most szépen odébb állnál. De persze, nézz csak meg jobban... nincs lovag fejem.
Megvártam, hogy megbámuljon a pálcám sápatag fényében. Aztán kihúztam magam, hogy még inkább magabiztosságot sugározzak. Nem terveztem megmagyarázni, miért mentem vissza a helyszínre, bár én egy élő rohadékot terveztem megverni és kirabolni.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

Számtalanszor vágták már a fejemhez, hogy túl erőszakos vagyok. Meg forrófejű. Meg egyáltalán nem kéne így viselkednem, főleg aurorként. A sok tanárom egyfolytában ezzel csesztetett, pedig minidg visszaszóltam valamit, hogy nem lehetek olyan mint egy kimért robot, vagy valami ilyesmi. Minden esetre sokan még azt is gondolták rólam, hogy csak azért végeztem el a fősulit, mert hetyegtem a tanárokkal, ami alapból is elég hülye feltételezés. Na mindegy, ez most így a heves csápolások közepette eszembe villan, aztán egy kicsit visszább is veszek, mert az üldözöttem felbukkan mögöttem, mint valami random mumus.
Szívbaj.
Aztán pesrze valamit magyaráz amit nem nagyon hallok, de minden csapásomat kivédi. Hm, talán tényleg megfontoltabbnak kell lennem egy picit. Egy egsézen picit. Nagyot lélegzem, és inkább hagyom szóhoz jutni.
– Szerintem marhára összekeversz valakivel. Szóval jobb lenne, ha most szépen odébb állnál. De persze, nézz csak meg jobban... nincs lovag fejem.
De szőke vagy KAshmir. NAgyot sóhajtok, majd megvonom a vállam.
- Ezer bocs szépfiú, tényleg nem az a tagbaszakdt jenki vagy akit keresek - mondom szellemesen. Apám is folyton ezt használta ha ideges volt a férfiakra. Aztán amikor nagyobb lettem utána néztem ennek a szónak, ami valami muglis dologhoz kapocslódott. Gondolom valami régi ősöm az amerikai polgárháborúban is járt vagy ilyesmi. Viszont most éppen nagyon nézek és látom, hogy az a pasas egyáltalán nem az aki keresek.
- Egy sorozatgyilkos a hapsikám, mghozzá egy forradalmár fajta. Levadássza azokat az alakokat, akinet ő nem tart életre valónak. Olyan egyszemélyes igazságosztó. Nos, ami azt illeti támogatnám az akcióit, hiszen egy felől mindenféle csőcselét meg ilyen olyan kétes hapit leöl, de azért olyasmikért is öl, ami erkölcsileg megkérdőjelezhető. Például lopásért. Meg ilyen kisebb nézeteltérésekért. Például két random ember veszekedett a főúton valami pénzügyi félreértés miatt, és másnapra az egyik, aki az "ellenség"nek tűnt holtan hevert. Szóvalő az aki mindenhol ott van, mindenhol nézi az embereket, aztán akit nem találszimpinek megöl. Játsza az alvilág hősét. Így egy nagyon szellemes kollegina adta neki ezt a nevet. Nem feltűnő, nem verjük nagy dobra, de azért kezd hírhedt lenni.
Fejezem be a random magyarázást, bár fogalmam sincs minek jött rám ez a szómenés
- Hát vicces dolog ez a sötétség, bár akkor sem szép dolog, ha elveszünk egy bizonyítékot. Szóval, mi az a gyűrű? És hogy került az áldozathoz? - teszem fel összefont karral a kérdést. Ha jól válaszol tisztázza magát előttem, de ahhoz tényleg szükség vam arra, hogy ne kamuzzon össze-vissza. - És talán segíthetnél elkapni, nehogy aztán véletlenül téged találjon meg. Bár amilyen fából faragtak, lehet beletörne a bicskája - teszem hozzá elgondolkodva, minden esetre kíváncsi vagyok a válaszára. Izgalmas lehetn vele nyomozgatni, a sok csőlátású ürge helyett.

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

– Ezer bocs szépfiú, tényleg nem az a tagbaszakdt jenki vagy akit keresek.
Na jó… azért ennyire könnyen nem kellett volna ennek mennie. Legalábbis ez a gondolat futott át a gondolataimon, mikor felfogtam, hogy a csaj azonnal elhitte, nem én vagyok az embere. Meglehet már látta korábban személyesen a fejét, ezért hát még véletlenül sem tudott összetéveszteni vele. Ám hangzásra, nekem mégis csak úgy sejlett a dolog, hogy titokzatos bűnözőről lehet szó. Második gondolatom persze az volt, a hanghordozása alapján, hogy nem is gondolta komolyan, amit mondott. De hát… aztán belecsapott abba a fene bonyolult magyarázásba.
– Egy sorozatgyilkos a hapsikám, mghozzá egy forradalmár fajta. Levadássza azokat az alakokat, akinet ő nem tart életre valónak. Olyan egyszemélyes igazságosztó. Nos, ami azt illeti támogatnám az akcióit, hiszen egy felől mindenféle csőcselét meg ilyen olyan kétes hapit leöl, de azért olyasmikért is öl, ami erkölcsileg megkérdőjelezhető. Például lopásért. Meg ilyen kisebb nézeteltérésekért. Például két random ember veszekedett a főúton valami pénzügyi félreértés miatt, és másnapra az egyik, aki az "ellenség"nek tűnt holtan hevert. Szóvalő az aki mindenhol ott van, mindenhol nézi az embereket, aztán akit nem találszimpinek megöl. Játsza az alvilág hősét. Így egy nagyon szellemes kollegina adta neki ezt a nevet. Nem feltűnő, nem verjük nagy dobra, de azért kezd hírhedt lenni.
Hümmögve vontam fel a szemöldököm a csatorna bűzében ácsorogva. Ez komoly? Konkrétan felvázolta nekem az egész bűnügyet, mintha máris megbízható alakká váltam volna a szemében. Jól van, tudom én, hogy elég megnyerő arcom van és még ez a lovagizé számomra is meglehetősen érdekes esetnek tűnt. Persze, ha nagy halat akart volna kifogni, akkor nem Lüke Billt vadássza le, hanem engem. Talán csak jókor voltam jó helyen vagy egyszerűen összekevert minket. Hiszen a nevem általában megelőzte a hozzá kapcsolódó pofát. Sokan nagyot néztek, mikor meglátták ezeket a tökéletesen szép, kisfiús vonásokat. De hát ez is csak egy plusz segítség ahhoz, hogy ez a mesteri elme dolgozni tudjon.
–  Hát vicces dolog ez a sötétség, bár akkor sem szép dolog, ha elveszünk egy bizonyítékot. Szóval, mi az a gyűrű? És hogy került az áldozathoz? – kérdezte, végre egy kicsit professzionálisabbra véve a dolgot. Az igazat megvallva nem sok aurorral volt dolgom, de akivel igen, azok általában vadállat módjára viselkedtek. Nem is olyan régen, az egyik egy dísztűvel szúrta át a kézfejemet, csak azért, hogy lebénítson, míg kiérkeznek a kollégái. Mi ez, ha nem túlkapás? Természetesen ő járta meg a végén, hála Forest befolyásának. – És talán segíthetnél elkapni, nehogy aztán véletlenül téged találjon meg. Bár amilyen fából faragtak, lehet beletörne a bicskája.
Felröhögtem röviden. Megint csak ugyanaz a kérdés tört fel bennem: Ez komoly, kislány? Közben persze ott hadakozott bennem mindenféle érv és ellenérv, na meg a hang: Beszélj neki, húzd csőbe, tereld el a figyelmét… Valójában csak rizikós területre akart csalni, mert abban reménykedett, hogy a csuklómon lüktető, átkozott szalag megint vért kap.
– Ez a köcsög ellopta gyűrűmet. Ennyi történt. – válaszoltam egyszerűen. – A jegygyűrűmet. – Tettem hozzá, hogy nyomatékot adjak a dolognak.
Még fel is emeltem volna a kezem, hogy megmutassam az ujjamon csillogó arany karikát, de akkor nesz hallatszott, valahonnan a csaj háta mögül. Pontosan az ellenkező irány, mint ahol ő és a kis barátja… vagy barátai a nyomozgatást folytatták. Őszintén szólva nem nagyon figyeltem hányan vannak, én csak őt szúrtam ki ott. Túlságosan elvakított az idegesség ahhoz, hogy alaposan megnézzem magamnak a helyzetet. Elég volt a tény, hogy Lüke Billt kinyírták, így nem nekem kell megnevelni azt az idiótát.
A pálcámat abba az irányba szegeztem, ám a Lumosszal keltett fénykörben nem pillantottam meg semmit és senkit. Kellemetlen érzés telepedett a mellkasomra, mint amikor az ember pontosan tudja, figyelik. Találd meg… A hang úgy suttogott a fülembe, mintha csak rám akarná erőszakolni, hogy rohanjak megint fejjel a falnak… s én is ezt akartam. Ott lüktetett bennem az őrült vágy, hogy ezt a napot is tegyük teljessé egy kis vérontással. Szóval fogtam magam és a csaj mellett elsétálva megindultam az egyre sűrűbb neszelés irányába.
– Na mi van, aurorkám, jössz te is? – pillantottam hátra a vállam felett, aztán csak mentem előre a bűzös, sötét csatornában.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

Elgondolkodva a mondókámon eléggé hülyeség volt, no meg szabálytalan belevonni egy gyanusítottat, vagy esetleg egy civilt ebbe az egészbe, de hát ha ő nem vergődik ide, akkor szépen nyugodtan folytathattam volna a nyomozást. Egyáltalán nem igazán tudom azt sem kivenni rendesen, hogy ki fia-borja ez a hapsi, szóval lehet magával a gyilkossal bezsélgetek. Na de mindegy is, sosem voltam a felelősségteljesség koronázatlan királynője. Azért egy óvatos percemben a kezem a szám elé téve belellehelek, de nem, nem vagyok most alkoholizált állapotban, hogy ilyesmikről fecsegjek. Mondjuk szerintem akkor nem a melómról bájcsevejeznék, vagy ilyesmi. Logikusság, és kimértség? Ugyan már, ez sem az erősségem, inkább megyek fejjel a falnak, legalább akkor is történik valami izgis.
Szóval mi lelt engem? Mittom én, gondolom csak izgalamsan fel akarom pörgetni ezt a napot. Úgy élek, hogy nincs veszíteni valóm. Végül is, csak az életemet vesízthetem el. Nem nagy dolog, ugye?
Mondjuk, ahogy elmanőverezett a robbantgatásaim elől - jó, mondjuk nem voltak túlzottan célirányosak, szóval inkább sok esélye volt a megmenekülésre, na. - Ennyire balfasz párbajozó nem vagyok, merem remélni. Csak nem dobtam fel a talpam eddig.
- Ez a köcsög ellopta gyűrűmet. Ennyi történt. A jegygyűrűmet.
- Áhá, há az szopás, bár inkább nincs kedvem firtatni, hogy pont egy olyan faszi, miért pont egy ilyen faszitól lop, dehát ilyen ez - vonogatom meg a vállam. Őszintének tűnt. A hazugságot könnyű észrevenni. Mielőtt megjegyezhettem volna az, hogy ha esetleg ez a tag hallotta hírből vagy hallásból ezt a csávót meg a feleségét vagy férjét, ki tudja kijét mondjuk egyszer is veszekedni, akkor az a fél igen csak veszélyben van, akit nem talált szimpatikusnak. De erre nincs lehetőségem mert valami hülye neszezést hallok. Az ismeretlen egyénnel egyszerre világítok körbe Lumossal, bár hasztalan az egész, mindenhol csak idegesítő félhomály. Animágusként lehet egyszerűb lett volna valami macskafélének lenni, ilyen helyen semmi értelmét nem láttam annak, hogy bagolyként repkedjek össze-vissza. Olyan nagyon a magasból úgysem tudok figyelni. Na fail. Bosszúsan sóhajtok.
– Na mi van, aurorkám, jössz te is? - indul meg a pasas a neszezés irányába, én pedig vigyorogva követem.
- Naná! Csapassuk! - mondom majd követem őt.
Úgy tűnik jobban ismeri a járást, mint én, szóval valami tolvaj vagy csepmész féleség lehet a lrapek, ez egy picit meg is világítja azt, hogy miért is zörrenhetett össze azzal a másik ipsével. De igazából most nem is érzem azt olyan nagyom fontosnak, hogy elkezdjek körülötte szaglászni, most mit törődjek ilyenekkel, lecsukném és milenne? Lenne helyette még másik száz, mert ezekből annyi van, mint kutyán a bolha. Vagy égen a csillag. Vagy ilyesmi. Úgyhogy faggatózó és idegesítően hivatalos kérdések helyett inkább más témát hozok fel.
- Izgalmas életed lehet, ha összesodródsz ilyesféle faszikkal, gondolom sosem unatkozol. Attól föggetlenül, hogy auror vagyok, nem kimodottan izgat a tény, hogy te esetleg valami csempész vagy tolvajféle vagy, ugyanis ahhoz, hogy kívüálló legyél elég jól ismered a járást. Deeee, ez tök fasza. Meg amúgy is én inkább gyilkossági meg ilyesmis nyomozószerűség lennék, és ugye ami a hatáskörömön kívül esik, minek foglalkozzak vele  - modom vigyorogva, majd egy idő után a nesz hangos és hangosabb lesz, én pedig az egyik sarkon hirtelen belenyomom a sötétbe a pálcámat ami valami fura cuccban megáll. Ami szörnyög is. Nos ez egyszer biztos, hogy nem a gyilkosba üttközünk, hanem valami úriási...szörtyögő csatornalénybe, aminek azt hiszem az orrában van a pálcám.
Aztén nem is várom meg azt, hos esetleg itt is most valami szörnyizé leszedje a kezem, támadok és valószínüleg az átog el is találja, mert appahagyja a szörcsögét. Én pedig megragadván az alkalmat egy lumossal csak azért is megvizsgálom.
- Mik nem vannak itt, de szerintem őt csak ide biggyesztették, hogy őrizzen valamit... Nézd... - tolom arrébb a mutámsszörnyet, aminek a lába alatt van egy csapóajtó. - Nos, minidg van lejjebb - vonom meg a vállam, és kinyitom az ajtót a megfelelő varázslattal, majd azt feltépve lejjebb huppanok, majd megvárom, hogy követ-e a csávó

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

– Áhá, há az szopás, bár inkább nincs kedvem firtatni, hogy pont egy olyan faszi, miért pont egy ilyen faszitól lop, dehát ilyen ez.
Erre csak némi értetlen pislogást kapott. Nem értettem, milyen faszi vagyok… relatíve ránézésre jó ruhákban jártam, tiszta voltam, a cipőm fényesre volt sikálva. Csak az tudta, hogy tolvaj vagyok, aki alaposan ismert. Persze régen közel sem voltam ilyen kis csinos. Igazából meglepően rendetlen, kócos és szakadt voltam akkoriban. Nat mellett váltam az újkiadású Elliottá, aki nem volt több egy ócska babánál, amit jó nézegetni. Mégis mit csináltam? Dolgoztam a patikában egy ideig ugyan, de lényegében egy otthonülő, unalmas kis senki lett belőlem, akit Forest bámulhatott, ha valami szépre vágyott. Mert ő szépnek tartott. Neki ez volt a legszebb.
Végül némi sápatag világítással, elindultam a közelből jövő neszelés irányába. Biztos voltam benne, hogy nem vagyunk egyedül és ez tetszett nekem. Régen volt már valódi izgalomban részem. Rendszerint csak elmentem, megszereztem valami varázstárgyat, amiért Cartwright vagy valami orosz fazon vagyonokat fizetett. Hazugság lenne azt állítani, hogy rosszul élek egyedül, Forest nélkül. Inkább nevezném átlagosnak a dolgot. Így hát Averynek is meg tudtam teremteni azt, amit meg kellett.
– Izgalmas életed lehet, ha összesodródsz ilyesféle faszikkal, gondolom sosem unatkozol. Attól föggetlenül, hogy auror vagyok, nem kimodottan izgat a tény, hogy te esetleg valami csempész vagy tolvajféle vagy, ugyanis ahhoz, hogy kívüálló legyél elég jól ismered a járást. Deeee, ez tök fasza. Meg amúgy is én inkább gyilkossági meg ilyesmis nyomozószerűség lennék, és ugye ami a hatáskörömön kívül esik, minek foglalkozzak vele.
Remek… most meg megakarja fejteni az életedet, O’Mara… A hang úgy motyogott a fülembe, hogy egy pillanatra még a közelről jövő egyre hangosabb és hangosabb neszelést is elnyomta. Imádtam, ahogy beleborzong a testem és elönt valamiféle, kevésbe vad adrenalin löket.
– Nem izgatlak ezek szerint? – kérdeztem szándékosan túlszexualizálva a témát. Miért ne? Szabadember vagyok, azt teszek, amit akarok. Valószínűleg Forest már amúgy is megdugott minden kínai pasast, aki csak a közelébe került, hát én is megtehetek bármit. Ez pedig egyelőre inkább csak ártatlan kis flört volt. – Ez most nagyon lelomboz. Eddig izgatónak hittem magam… – Gondterhelt sóhajjal spékeltem meg a mondandómat, aztán persze érkezett is az, amit annyira vártam. Egy újabb nesz és szörcsögés valahonnan egészen közelről. A csaj túl hirtelen mozdulatot tett. Kellett egy pillanat, mire én is követtem és megvilágítottam a valamit.
– Mi a szart nézek? – Pislogtam értetlenül. Sosem láttam itt ilyesmit, pedig azért elég régóta járom ezeket a csatornákat. Még mielőtt bármit is mondhattam volna, a csaj leátkozta és elterült. Hümmögve vettem tudomásul, hogy én már nem eshetek a dolognak, pedig menő lett volna végre rendesen harcolni.
– Mik nem vannak itt, de szerintem őt csak ide biggyesztették, hogy őrizzen valamit... Nézd...
A tekintetem és a pálcám fénye egy csapóajtóra vándorolt. Nem gondoltam volna, hogy van ennél lejjebb is még, de hát miért is ne. Talán a csatornarendszer alatt egy még büdösebb, még koszosabb csatornarendszer húzódik. Így hát, lehuppantam a csaj után, mikor eltűnt a nyílásban.
– Azt a rohadt… – Takartam el az orromat a karommal. – Itt tuti megdöglött valami. – állapítottam meg és a pálcám fényével a végtelennek ható, hosszú járatot megvilágítottam. Közel s távol nem láttam semmit, ami hasonlított volna valamihez. Csak egyenes járat a semmibe. Volt ebben valami hátborzongató… szóval Elliot O’Mara megindult előre, várva, hogy egy újabb szörnybe ütközzön.
– Amikor azt mondtad rám, hogy „ilyen pasas”, akkor mire gondoltál? Milyen vagyok? – kérdeztem, mintegy eltervelve a figyelmemet, immáron leengedett karral, a cipőmbe újra és újra befolyó, mocskos, bűzös vízről. Itt már bokáig állt a víz, nem folyt semerre, csak állt, mintha egy használaton kívüli csatorna lenne.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

Belegondolva egészen rég nem volt már ilyen izgis dologban részem, leszámítva azt a maszkos gyilkossági ügyet, meg nem rég a kezembe nyomott nagy titkolózva Lilium is,miután úgy döntött, hogy kiszál a bizniszből, és még valami titkosírással túl is bonyolította, de annyit sikerült kihámoznom, hogy valami Anna Volkova, vagy ki esetleg keresni fog. Hát jó.
Micsoda pörgős életem lesz. De egy kicsit már hiányoltam ezt, a Minisztérium lagymatag hangulata kissé unalmas volt, főleg, hogy ki nem állhatom a baszott papírmunkát, amik általában csak seggtörlásre jók, mert semmi értelme nincsen az egész körmölésnek. Ha olyan nagy bűvészek simán csak tollakat is bűvölhetnének erre, de persze akkor hol lenne a munkaerő, akit kínozhatnak? Minden esetre én gyűlölöm, ha kínoznak. áh kapják be, még ott se vagyok, de már felbasszák az agyam.
Gondolatelterelésképpen inkább tépem a számat ilyen kis üresjáratos fecsegéssel.
– Nem izgatlak ezek szerint? Ez most nagyon lelomboz. Eddig izgatónak hittem magam…
- Ó, majd megtudod, hogy mennire is izgatsz, ne félj - kacsintok felé, bár nem hiszem, hogy annyira láthatná. Pedig iagzán hatásos produkció. - Majd fellombozlak, hogy ne legyél szomorú, mit szólsz hozzá? - teszem hozzá csábos hangon, és ki tudja, talán ha majd a sötétből kiérünk - már ha nem vakulok meg addigra, mint egy bányaló, és remélem nem tart ez a nyomozás olyan sokááig, hogy úgy nézzek ki, mint egy bányarém -, akkor lehet még cuki is lenne. Bár nagyjából cukinak nézett ki a félhomályban, az sexsisít.
Azt hiszem megint úgy viselkedek ezzel a ngy izével, mint egy őrült, de ez a sok adrenalin, kicsit kiszakít a racionalitásból. Na jó, legközelebb megbróbálok nem csőstől berontani, gyakni meg ilyenek. HAHHA. Jó vicc volt.
Szóval leereszkedem, és ahogy a földre érek, megcsap egy tömény bűz. Húha, itt valami menszesz party volt vagy mi? Ez nagyon vérszagú. Körbevilágítók a pálcámmal, és a lábam alatt némi csontmaradvány van. Hát kellemetlen. Annak a valakinek már édesmindegy, hogy taposom a csontjait. Egy sokkal bűzösebb hely ez, mint ami felettünk van. És csak egy noltíves járat vezet bele egyenesen a sötétségbe, ami talán a vérszag eredetét is rejtegeti. Közben lehuppan mellém a csávó is.
- Itt tuti megdöglött valami.
- Jaja, vagy valamik, sose tudni micsoda fincsiségeket találhatunk még. - Közben gyorsan végignézek a köves padlón, vagy min, hátha találok valamféle nyomokat esetleg, de eléggé alapos fickó vagy ki ez, akit üldözök. Igazi patkány. Szóval követem a csávót.
– Amikor azt mondtad rám, hogy „ilyen pasas”, akkor mire gondoltál? Milyen vagyok?
Óh, egyem a szívedet, te ilyen léleksimogatásra meg hízelgésre vágysz? Tudod nem mindegy, hogy kinek hízelgek. De talán most csak a játék kedvéért. Aztán ha a fényességbe érünk, és kiderül, hogy félig nyomi vagy, akkor szerintem majd szépen és tapintatlanul visszazsívom az egészet.
- Olyan pasi, aki úgy néz ki első látásra, hogy nem egy súlycsoportba tartozik az amolyan pasikkal, akik olyanok,mint az a megförmedt hapsi egyel fentebb. Ha első látásra akarnék íténi, akkor egy sznob faszfej is lehetnél, de mivel olyan jól mozogsz idelent, talán azt is tudhatod, hogy mi a nyomor. És olyan pasi mellesleg - teszem hozzá kissé dögösebb hangon, a füléhez közel - akit egy hideg éjszakán szuper lenne felmelegíteni.
És ezt most tényleg így is gondolom, bár lehet később megváltozik a véleményem. Ki tudja. Aztán egyszer csak úgy néz ki a végére érünk a járatnak, és egy magyobb kamrába érkezünk, ahol szemet kifordító félhomályuralkodik, ami nekem rettenetesen megviselő, mert utálom, ha nem látok rendesen. Eddig még egész jól viseltem. De a félhomályban is alaposan kivehetőek a széttrancsírozott emberra egykor hasonlatos trugymók.
- Óh, hát ez nagyon guszta - fintorodom el, azért ezt én se nagyon tudom megemészteni. Ooké, tehát ez egy tett helyszín, egy halom hullával és gőzöm sincsen, hogy kié. lehetett a Lovagé. De akár más eszelősé is. - EZ nagyon izgi,legeltessük körbe a szemünket - vetem bele magam a helyszínelésbe, ami egy ideig el is tart, gőzöm sincsen mit csinál addig a csávókám, ám egyszer csak ajtó csapódik, felgyúlnak a lámpák. Jé,lámpák. Kiég a szemem, és valaki tapsol. Én meg csak azért is színpadiasan meghajolok. Aztán valami átok csapódik el mellettem az útitársam felé, aki vagy kivédi, vagy megmurdel.

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

– Ó, majd megtudod, hogy mennire is izgatsz, ne félj.
Ó, ha Elliot O’Mara félne kislány ilyesmitől, akkor fel sem hozta volna. A hang szokás szerint morgolódott bennem, a csuklómon pedig ott lüktetett a szalag, mintha egy kicsit bosszantaná ez a csepp flörtölgetés, ami éppen lejátszódott kettőnk között. Nem mondanám, hogy ez a csaj volt, akivel először ütöttem meg ilyen hangnemet s valószínűleg nem is az utolsó… pláne, hogy Foresttel már semmi sem volt a régi. A felszakadt sebekre pedig a legjobb gyógyír a bosszú volt. Nem tudom miért éreztem így, de ott lüktetett bennem a gondolat valahol mélyen, hogy: Tedd meg… mutasd meg, hogy bárkit megkaphatsz… S mintha a sors még direkt a kezemre is játszott volna, állandóan az orrom elé sodort egy meghódítható személyt.
– Majd fellombozlak, hogy ne legyél szomorú, mit szólsz hozzá?
– Hmm… találd ki, mit szólok hozzá.– Válaszoltam egyszerűen és elhúztam egy fanyar vigyorra a szám. Ha más nem, hát ez hozott annyi örömöt az életembe, hogy nem akartam még véletlenül sem olyanokba gondolkodni, hogy mégis mi a fészkes fene lesz most velem egyedül. Valahogy kilátástalan, elképzelhetetlen, megmagyarázhatatlan dolog volt ez az egész.
A bűz már olyan erővel csapódott az arcomba, hogy hamarosan másra sem tudtam gondolni, minthogy menten kidobom a taccsot. Nem azért, mert nem szoktam hozzá még ehhez a véres-fémes aromához. Ez jóformán végig kísérte az életemet, hol én hagytam magam mögött holttesteket, hol engem akartak eltávolítani. De lényegében, mióta Reagan vére végig folyt a kezemen és rajtam hagyta a nyomát, nem igazán rázott meg a halál és a mocsok, amivel járt. Inkább csak a gyomrom vette be nehezen a bűzt.
– Jaja, vagy valamik, sose tudni micsoda fincsiségeket találhatunk még.
Nem fogott meg különösebben a csontok látványa. Sejtettem, hogy megdöglött valami ott a mocskos csatornában és ahogy a pálcámmal bevilágítottam az előttünk álló – továbbra is boltíves kialakításúnak ható – csatorna szakaszt, különös érzés fogott el. Mintha figyelnének minket, vagy legalábbis volt ott valami, ami nyugtalanságot váltott ki belőlem. Arról nem is beszélve, hogy a pálcám fénye túl kevés volt ahhoz, hogy elegendő mennyiségű terültet világítson be.
A szívem persze megint vad ritmusra váltott és az adrenalin is dolgozott bennem minden erejével. A szalag is felvette ugyanazt a lüktetést, csak az éppen a csuklóm körül. Ó, hogy mennyire élvezte volna, ha egy csepp véremet is magáénak tudhatja. Ez az Elliot, menj csak fejjel a falnak, adj neki… adj ennek a nőnek… adj ennek a csatornának… adj a mocskos alvilágnak, ami egyszerre fogad be és taszít ki! A hang úgy suttogott bennem, mintha csak csitítani akarta, ehelyett indulatokat keltett bennem. Talán ezért is váltottam témát.
– Olyan pasi, aki úgy néz ki első látásra, hogy nem egy súlycsoportba tartozik az amolyan pasikkal, akik olyanok,mint az a megförmedt hapsi egyel fentebb. Ha első látásra akarnék íténi, akkor egy sznob faszfej is lehetnél, de mivel olyan jól mozogsz idelent, talán azt is tudhatod, hogy mi a nyomor. És olyan pasi mellesleg – a csaj persze incselkedett és közelebb hajolva hozzám megéreztem a leheltét a fülemen. Talán nem is vette észre, milyen mereven bámulok a távolba. De nem számított, én így is beleborzongtam, ahogy a leheletét megéreztem a fülemen. – akit egy hideg éjszakán szuper lenne felmelegíteni.
– Nos, nálam jobban nem sokan tudják, mi a nyomor… és hát, azt is tudom, milyen rossz magányosan vacogni a hideg éjszakákon. – Talán kissé sejtelmesre sikerült a válasz, de nem akartam, hogy elbízza magát. Igaz egy részem már érezte, hogy ezt a versenyt már megnyertem és bizony a markomban van a csaj. Mit számít? Lehúzok egy lángnyelvet és megteszem, amit a testem akar. Nekem ez nem gond, mégha után pontosan annyira fognak fájni azok a bizonyos sebek is.
A járat végén értünk el a kamrához. Itt még jobban megcsapott a bűz és a borzasztó érzés, hogy valami még vár ránk. Emberi testek széttrancsírozott maradványai még csak-csak elviselhetőbbek voltak, mint a tény, hogy valami ismeretlen veszély nyomában vagyunk. Egyszerre voltam izgatott és óvatos, ahogy a kamra falán végig futtattam a pálcám fényét. Nem láttam semmit és senkit, mégis éreztem, figyelnek.
– Óh, hát ez nagyon guszta.
– Csak egy halom hulla – vontam vállat. Engem továbbra is jobban izgatott az, hogy mégis ki hagyta maga mögött ezt a kupacot. S hogy miképpen fog nekem esni.
– EZ nagyon izgi, legeltessük körbe a szemünket.
Alig hogy befejezte a mondandóját, egész egyszerűen lámpák fénye vakított el minket. Valami talán csapódott is, ám inkább azzal voltam elfoglalva, hogy nyitva tudjam tartani a szemem. Ösztönösen tettem egy lépést és szinte hallottam vagy inkább csak éreztem, ahogy egy átok elsuhan mellettem és valahol mögöttem a falba csapódik. Nem volt időm szórakozni, oldalra ugrottam és azonnal arra engedtem egy néma Stuport, ahonnan a támadás érkezett.
– Ki a franc ez? – kérdeztem a csajt, mikor a karjába kapaszkodva félre húztam egy erőteljes zöld fény elől. – Cutler!

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

– Hmm… találd ki, mit szólok hozzá.
- Ó, barkchobázunk? Fasza. De ha nyerek én választok jutalmat - vigyorodok el.
A fanyar vigyorát inkábbb figyelmen kívül hagyom, de azért kicsit zokon veszem, csak nem nézek ki olyan rosszul. Bár ki tudja szerencsétlent lehet most dobták ki az utcára, vagy tudja a tököm. Mondjuk szerencsére nincs olyanom, legyen neki. Mellesleg ennyire búvalbaszottnak lenni már tehetség kell, komolyan, hát mi van veled? Legszívesebben a képébe törölnék egy adag cukormázas izét, vagy valamit, csak ne legyen ennyire... nem is tudom... Csálé. Ez a csávó most tök csálé. Vagyis lehet mindig az, de ez így a sötétben is átjön, hogy tiszta csálé és tökre nyomin van. Hát ember az ilyen? Naná,manapság mindeki csak depressziózik, mintha az ilyen kötelező dolog lenne. Persze, akkor én is tegyem azt mi? Hát hogyne sokkal egyszerűbb úgy minden, mint saját magunk erejéből talpra állni és újra felépíteni amit csak kell. Vagy minek is érdemes a megmaradandóért kűzdeni? Mindenki ilyen balfasz lett vagy mi van?
Ahogy magamban vitázok, igen tök jó elfoglaltság, elég sokszor előfordul velem - ismért a pasira nézek. De legnagyobb sajnálatomra nem éppen úgy alakul a barkchoba ahogy annak lennie kéne, mert letámad minket valami mutáns, vagy mi a szar, aztán már zsuppantuk is mélyebbre, mert miért ne, tök király, sose hittem volna, hogy itt van még lejjebb is valami, de végül is egymás-hegyére hátára épülnek a régi városok.
Viszont ha tudtam volna, hogy ilyen telibeszart bűz kavarog itt otthonról hoztam volna egy rakat légfrissítőt, vagy azokkal a szárított, illatosított rózsaszirmokkal dobáltam volna itt körbe a mindent. Tök romantikus lenne most, hát de nem? A romantikára és a flörtölésemre vagy mimre visszatérve, úgy érzem valamiért kezdi átvenni az irányítást, ami nem nagyon tetszik. Azért nem tagadom, hogy kapós vagyok, és könnyűvérű, de annyira azért mégsem. Játszani meg imádok. Szóval játszunk.
– Nos, nálam jobban nem sokan tudják, mi a nyomor… és hát, azt is tudom, milyen rossz magányosan vacogni a hideg éjszakákon. - mondja, mire én sóhajtok egyet. Nahát micsoda lelki társra akadtam. Ha olyan lennék mér a vállára is borulnék, de őszintén leszarom a múltját. Én is tudom, na és aztán? Már nem ott tartok. Nincs értelme visszanézni azt a múltat, amit a nővérem szarkeverése miatt kellett elszenvednem.
- Óh, tényleg? Egyem a szívedet - lépek el mellőle, de még megsimogatom a fenekét. Aztán méris valami nagyon feelinges Silent Hill-t is majdnem megelevenítő helyszínre kerülünk.
AHogy elkezdődik a semmiből random megejelent alak, és valami lovagi köpenyt visel, mint aki egyenesen a középkorból jött, már tudom, hogy meg van a gyilkos, akinek a nyomában vagyunk már mióta. Vagyis igazából én, mert a Minisztérium szeret mindent félgőzzel csinálni.
– Ki a franc ez? – kérdezi, miután annyira belefeledkezek az elemzésbe, hogy majdnem megdöglök. Hát az nagyon fail lett volna, de komolyan, olyan sok szövegem van megzenésítetlenül, meg amúgy is tök szerencsétlen helyen halnék meg. Még mindig az alkoholmérgezést tartom a magamhoz való halálnak, nem a leátkozát.
- Ő kérlek az a gyilkos aki jótékonykodóan öl. Vagyis hogy megöli azokat akik neki nem tetszenek. Szóval ja. Kicsit be van csavarodva - hemperedek el vele egy másik átok elől.
- Canis morsus - kiáltom, miközben hallom hogy a csávó előzá átka nyomán hörrög magának a szerencsétlen. ELkezdek lopakodni és magam után húzom a követőmet is, egyáltalán bemutatkozott? Mittom én, na szóval őt, ha tetszik neki ha nem, és a latyakos véres ágyak és egyéb szekrények mögött elhaladva végül a földön fetrengő Keresztes ipse előtt kötünk ki.
- Te csávó, Keresztes Ipse, Keresztes ipse, te csávó - mutatom be őket egymásnak, bár aki  a földön fetreng és fürdik a saját vérében aligha fog ezzel a csávóval kezet rázni. pedig ez egy új baráság kezdetet is lehetne nem? Haha, nagyon humoros kedvedben vagy mér megint Kasmir. Már éppen készültem volna elkábítani, meg kirúgni a kezéből a pálcáját amikor visítva vergődve megszólal.
- Atrox incendium totalum.
És hussss, minden kurvára de nagyon ég. Na szuper, elugrom a futótűz elől Elliottal, és egy Aqua Eructo-val bepróbálkozom, hátha nem lesz belőlünk csini hamukupac. Fogalmam sincs, a csávó hogy viseli, hogy rángatom, de igazából nem nagyon lenne jó, ha egy civil itt megdöglene. De ha ez így halad, lehet nem lesz más választásunk, mint kinyírni ezt a szerencsétlent...

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

18+

Nem tudom, hogy a nevetséges flörtölés-kezdemény lepett-e meg jobban éppen a saját számból, vagy az, hogy ilyen hirtelen előkerült ez a valaki. A valaki, aki azonnal nekünk támadt és akinek válaszképpen egy cutlert sikerült küldenem. Mindazt persze olyan indulattal, minthogyha legalábbis életem harcát készülnék megvívni ezzel a csatornapatkánnyal.
– Ő kérlek az a gyilkos aki jótékonykodóan öl. Vagyis hogy megöli azokat akik neki nem tetszenek. Szóval ja. Kicsit be van csavarodva – magyarázta a nő. Ahhoz képest, hogy auror, még csak nem is kommentálta, hogy fekete mágiát használtam éppen az ő jelenlétében. Persze érthető, valahol nehéz is lett volna éppen abban a helyzetben, mikor valaki az életünkre tör… na nem, mintha nekem gondot jelentett volna a helyében. De nem lehet mindenki olyan őstehetség, mint Elliot O’Mara. Szánalmas vagy… szánalmas… A hang úgy kántált a fejemben, mint mindig, szinte már szétrúgta a gyenge kis homokvárat, ami az önbizalmamat jelentette.
– Canis morsus.
Szupi, szóval a banya is használ sötét varázslatokat, O’Mara… A hang felmordult bennem, mintegy felismerés gyanánt, hogy talán ezért nem pofázott bele a dolgomba. Ám mielőtt még bármit is reagálhattam volna, egyszerűen megragadott és úgy rángatott el magával, mintha valami rongybaba lennék. Na nem baj, volt már olyan nő, aki szabályosan az ágyába rángatott. Nem lepett meg ez sem különösebben. Meghát, lehet hangulatba is kerültem volna az igazán megindító vérszagú és egyéb mocsoktól bűzlő helyen. Valahogy ez mindig hiányzott Nattal… az izgalom, az adrenalin, ami úgy felpörget.
Elértünk a támadónkhoz. A földön fetrengett, a saját vérében, durván nyílt sebekkel.
– Te csávó, Keresztes Ipse, Keresztes ipse, te csávó.
– Ez valami bemutatás akart lenni? – Pislogtam egy pillanatra fura nőre, aztán a pasas fölé hajoltam. – Szia, Elliot vagyok… ha nem ismernél, és utálom, mikor valaki belém köt… – Tettem hozzá. – De tudod, mit utálok még jobban? – A vérző karjára léptem. – Azt, hogyha valaki bemocskolja a ruhámat.
Erősebben megnyomtam a lábammal a sebet, így még több vér folyt ki belőle, bemocskolva a cipőm talpát. A pasas megüvöltött és hörgött egyszerre. Hátrébb léptem tőle és vigyorogva bámultam, ahogy a kis nőszemély közelebb lép hozzá… igazából túl későn. Még volt ideje egy pálcalendítésre.
– Atrox incendium totalum.
Tűz, méghozzá nem is kicsi keletkezett. Bár azért nem volt az a klasszikus, elszabadult futótűz, amire ez a varázslat képes lett volna, mivel a pasas már elég sok vért veszített és nem volt jó bőrben a próbálkozásai is némiképpen gyengébbre sikerültek, de még így is veszélyesre.
A csaj megragadta a karomat és szinte egyszerre ugrottunk el a tűz elől. Ő azonnal oltani próbálta, de vízzel nem kifejezetten volt ellene esélye… legalábbis valószínűleg. A tűz továbbra is hatalmas lángokkal égett, így a kezemet a csaj derekára simítottam, hogy hátrébb húzzam.
– El kell tűnnünk innen. – közöltem és még mindig húztam kifelé a csatornának erről a teremszerű szakaszáról. Csak ezután nyúltam a bűnöző pasas után, hogy ez karját megragadva, szigorúan félrehúzva a pálcáját rángatni kezdjem. Hangosan, hörögve üvöltözött megint csak, de nem érdekelt. A lényeg az volt, hogy kirángassam onnan és a hatalmas fémajtókat, amikkel ez a része a csatornának el legyen zárva. Még egyet rántottam a nőn, mielőtt varázslattal becsuktam az ajtókat…
– Bassza meg… – mondtam és már majdnem elégedett voltam magammal, de az a haldokló köcsög elkapta a bokám, a földre rántott, majd rám mászott. Az egy dolog, hogy tiszta vér és mocsok lettem, de még ütni is kezdett.

[✰✰✰]

✰✰✰

2000. szeptember - 30;hatefő

Úgyis elkaplak~

♡a no.1 tolvaj: Elliot♡

✰csakegygönc✰

18 and life

18 plussz mert cukin mocskos a szám  

Igazán szerettem volna folyattni ezt a negédes kis turbkolást ezzel a csávóval, de midnent tönkre tett ez az elmebeteg, önjelölt balfasz. Mert az volt. Hát hogy is gondolta, hogy nem akadok a nyomára? Előbb utóbb mindeki el lesz kapva. A csata hevében aztán nem is nagyon tűnik fel, hogy ez a civil is csak úgy röpteti és szórja szét fele a sötét varázslatokat, és hát azért én sem akarok lemaradi e téren, tudok én is ilyeneket, szóval háhh!!
A faszi nincsen odalant a földön túlságosan ép állapotban, bár ez mikor volt. MInden esetre csak bemutatom őket egymásnak, a vicc kedvéért és jól esik látni, ahogy ez a szerencsétlen itt szenved. Meg is érdemli, és bár tényleg eltakarított az útból korrupt és egyéb kevésbé társadalomképes egyedet, elég sok ártatlan áldozata is van, akit csak az ő retaldált agya tartott bűnösnek. Komolyan, mintha a se7en filmből szabadult volna ki, de az a hapsi legalább értett is a művészi dolgokhoz, ez meg csak valami pancser.
– Szia, Elliot vagyok… ha nem ismernél, és utálom, mikor valaki belém köt…  De tudod, mit utálok még jobban?  Azt, hogyha valaki bemocskolja a ruhámat.
- Hát igen, a megjelenés nagyon fontos - teszem a csímpőmre a szabad kezem míg a másikkal a csávó képére szegezem a pálcám. És ezt még nem is gondolom ironikusan. Nagyon büdüs ez a görény, még Merlin szaros segge is illatosabb ennél a patkánynál. Elszoktam én már ettől a bűztől, pedig jó sokáig éltem az utcán a sok pisaszagú csöves között. Annyira elragadott a nosztalgia, hogy a kelleténél lassabban indulok felé, így kirobbanó élményben részesítem mindannyiunkat.
- Nos egy próbát megért - vonom meg a vállam, védekezésben nagyon béna vagyok általában lerohanom azt akit keresek, és ha párharcra is kerül sor, minig elfelejtek védekezni. Az nyer, aki gyorsabb.
Kifejezetten felfűtötte a hangulatot ez a töki, és azt hiszem nem is lenne olyan rossz ötlet ezek között a mocskos falak között égve itt hagyni. Igazság szerint nem sokat fogok fel abból ami történik körülöttem az Elliotnak nevezett hapsi engem és a vergődő, haldokló egyént behúzott valami fémajtók mögé. Meglepő, hogy mik  vannak idelent, komolyan el se hinné sneki a Minisztériumban. Abban sem lennék meglepve, hogy tudtak erről a helyről, mert sunnyogni ott nagyon menő dolog mostanában.
Csattanást hallok, és két férfi fura nyögdécselését, majd mikor a hang irányába foruolok és látom, hogy nem éppen az évezkedéstől nyögnek. Bosszankodva sóhajtok egyet, mert miért is menne minden simán, lehet inkább csinálok valami szaros kis bűntényt, hogy tegyenek hidegre, mert komolyan bosszantó az egész. Ki vagyok merülve, már csillagokat is látok, és még az ürge sem akarja magát könnyen adni, szörtyög és vért köp a csávó képébe, karmol és ütlegel. Hát komolyan ember az ilyen? Nem hiszem. Na jó, ha hazamegyek tényleg vennem kell be némi nuygtatót. Bosszúsan odamegyek és igyekszem egy erős tarkóra csapással elkábítani, de úgy ficánkol, hogy ha felrángatom sem leszek képes rendesen leütni.
- Fúú, baszdmeeeeeeeeeeeg, kurvára idegestesz, te köcsög.... - sóhajtok bosszúsan, majd miután végre letépem a földön fekvő Elliotról, majd a félig már szenes állapotban lévő ipsét a falhoz lököm, miközben ő megbotlik a lábában és fejjel neki esik. Ééés placcs. Nagyszerű, meg is döglött. Hogy halhat meg valaki ilyen nyomorékul? Ahh, mindegy, mindjárt ide rendelem a nekromágusokat, majd azt mondom, hogy önvédelem volt.
- Hát jól kipingált a pasas - pillantos Elliot véres és még ki tudja milyen képére.  - Ki kéne innen mászni valahogy, mormodom csak úgy, majd belebotlok egy hűtőbe. Óóó, ez az a klasszikus hűtő, amiben a gyilkosok némi maradványt tárolnak azoktól, akik megölték őket. A sorozatgyilkosok szeretik az emlékeket. Ki is nyitom, és igen, mindenhol lefagyasztott kézfejek vannak. Guszta.
- Na, kérsz nasit? - trollkodom kinézve  a hűtőből. Majd rálelek egy másik vasajtóra amit nehézneken kinyizok. Egy fémlétra vezet fölfelé, gondolom valahol az ismertebb csatornába vezet. - Hmm, innen ki is lehetne menni, úgy sajnálom, hogy ilyen hamar elválnak az útjaink, olyan romantikus volt pedig ez az egész  - vigyorodok el.

Úgysem kapsz el!


Kash
2000. szeptember 30.

.outfit.

Csak éreztem, ahogy azok a rohadt véres ujjak a nyakamnak feszülnek. A fickó pedig megpróbál belőlem minden levegőt kiszorítani. Szép lassan ködösödni kezdett a látásom, már az a vicsorgó, véres kép sem volt fekete árnyalaknál. Aztán valami történt, talán a nő rángatta le rólam, talán nem… nem fogtam fel, csak azt, hogy a pasi hamarosan megbotlott és többé nem mozdult. A vér most már mindent elárasztott körülöttünk. Éreztem, ahogy a cipőmet is áztatja a fémes bűzzel. Erre pattantam fel a földről, azt ugyanis nem akartam, hogy mindenem olyan legyen.
– Hát jól kipingált a pasas – közölte a csaj. Épp csak a szemem sarkából pillantottam rá.
Nem foglalkoztam a szemöldököm sarkából csordogáló vérrel, sem pedig a testemet borító zúzódásokkal. Ahogy ez a szerencsétlenül járt idiótát bámultam, amint a saját mocskában hever, csak azon gondolkodtam, én is lehetnék a helyébe. Nem bírtam az aurorokat s ez már a második alkalom volt, hogy nem ok nélkülinek tűnt a megbélyegzés. Mégis miféle eljárás az, ahol kinyírnak a végén… vagy dísztűt döfnek át a kézfejeden? Ez még egy bűnözővel szemben is embertelen, legyen annak akármi is a számláján.
Hogy miképpen kerültünk egy hűtő ládához már fel sem fogtam. Az igazat megvallva eléggé lesokkolt a dolog. Ha pedig én lettem volna a fickó helyében vagy továbbra is engem hisz gyilkosnak, akkor most engem ölt volna meg? Na nem, ez a csaj nem százas… A hang sóhajtott bennem egyet, mintha csak azt akarná sugallni, hogy ő megmondta, de tényleg.
– Na, kérsz nasit? – kérdezte. Én éppen csak odapillantottam a tárgy tartalmára. Nem füllött hozzá a fogam, hogy jobban megnézzem magamnak. Így csak egy hümmögéssel válaszoltam, inkább kijáratot kerestem a tekintetemmel, bár közel sem volt kedvem arra távozni, amerre ő is menne. Na nem. Inkább kutyagolok a csatornában hosszabban, hátha a Vakegérhez jutok. Ott legalább leihatom magam a mi kis nagytalálkozásunk után.
– Meghagyom neked. – Közöltem és undorodó mosollyal pislogtam vissza rá.
Követtem még egy darabig a csajt. A csatorna egy olyan része felé haladtunk, ahol több bejárat is nyílt. Az, ami engem érdekelt persze jó messze volt innen. Mindenesetre, mikor megállt egy létránál, én kicsit távolabb léptem. Jobb lesz jó gyorsan lelépni innen, O’Mara, mielőtt te leszel a következő.
– Hmm, innen ki is lehetne menni, úgy sajnálom, hogy ilyen hamar elválnak az útjaink, olyan romantikus volt pedig ez az egész. – Mondta a csaj, én meg csak egy vigyorral a képemen biccentettem.
– Nekem másfelé van dolgom, de te csak nyugodtan mássz ki itt… – legyintettem, de nem vártam egy percet sem. Egész egyszerűen hátat fordítva neki elindultam a sötét mélység felé, még egyet intve: – Pá!
Talán hallotta még, ahogy gyorsabbra vettem a tempót, de nem nagyon érdekelt. Csak el akartam tűnni minél hamarabb. Meg sem fordult a fejében, hogy én is egy kézre keríthető bűnöző vagyok és ez volt a marha nagy szerencsém…

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.