Folyosók

Az északi szárny folyosói, ahonnan tantermek, mosdók nyílnak. A pincében található szakasza vezet a Hugrabug klubhelyiségéhez. Ráadásul, ennek része a méltán híres harmadik emeleti folyosó, mely egykor le volt zárva a Bölcsek köve védelmében.

[Sophie]

Sophie

Kinézet

Sosem szerettem az alaptalan pletykákat, általában nem is foglalkoztam velük. Azonban mostanság az egyik festmény lakója, egy idősebb zsémbes asszony, eléggé túllőtt a célon, olyannyira, hogy az már megbocsáthatatlan volt számomra. Ráadásul én voltam a főszereplője szaftos pletykájának, és Sophie, egy Hugrabugos diák, akivel mostanság elég sokat bandáztam. Nagyon jó fejnek tartottam, úgy tűnt, hogy egy hullámhosszon vagyunk, és remekül megértettük egymást. A rosszmájú asszony azt terjesztette rólunk, hogy a srác a bolondját járatja velünk, és mindketten belehabarodtunk, plusz emellett azt harsogta, csak hogy mások is hallják, hogy valami betegséget is ránk ragasztott szerelmünk tárgya. Hát ez már több volt a soknál, ezzel megjegyzésével durván átlépte a tűréshatárt nálam és Sophie-nál is. Ezért úgy döntöttünk, hogy bosszút forralunk ellene, egy kis varázslat segítségével elküldjük bagolypostán melegebb éghajlatra. Így mindenkinek jobb lesz, mert végre nyugta lesz a többieknek is, nem kell többé hallgatni hangos rikácsolását, gonosz pletykáit és a többi. Reméltem, hogy az akciónk zökkenőmentesen fog végbemenni, egy esti időpontot választottunk ördögi tervünk végrehajtására, amikor már egyáltalán nem volt mozgolódás a többiek részéről. Megbeszéltük, hogy természetesen kell viselkednünk, nehogy rájöjjön a némber, hogy mi is a szándékunk vele.  Azt beszéltük meg, hogy odamegyünk majd a portréja elé, aztán eljátsszuk, hogy épp összetalálkoztunk, és rendezünk egy kis jelenetet a nem létező fiú miatt, csak hogy valós legyen az összhatás. Ha a nyanya ezt beveszi, akkor minden figyelme ránk fog összpontosulni, aztán egy gyors varázslattal némító bűbáj segítségével leszedjük a helyéről, hogy aztán elpostázhassuk jó messzire. Azt is kigondoltuk, hogyan fogjuk megvalósítani a postázást, hiszen nem volt kis méretű a portré. Erre tökéletes volt a Reducio varázsige, amely jó kicsire zsugorította az adott célpontot. Nagyon vártam már, hogy eljöjjön a mi időnk, egész nap ezen járt az eszem, hogy vajon hogyan fog elsülni az akciónk. Nagyon sokszor végigjátszottam magamban az adott jelenetet, hogy minél hitelesebbek legyünk a banya előtt. Az órákon se tudtam igazán figyelni a tananyagra, mert folyton ez járt a fejemben. Eléggé izgultam, hogy sikeresen véghez tudjuk-e majd vinni a tervet lebukás nélkül. A lényeg, hogy nem szabad szagot fognia a banyának, mert ha elkezd üvöltözni, akkor felveri az egész épületet. Prefektusként nem vetne rám túl jó fényt, hogy ellopom Sophie-val a festményt, aztán elküldjük bagollyal jó messzire. Mindenesetre vállaltam ezt a kockázatot, mert iszonyatosan felbosszantott ez a némber az alaptalan, gyomorforgató pletykáival. Mikor eljött a nagy nap, már jóval a megbeszélt időpont előtt odaértem a folyosóra, amely falára fel volt függesztve a galád portré. Úgy beszéltük meg a lánnyal, hogy hallótávolságon kívül találkozunk, hogyha lenne még kérdés, akkor meg tudjuk beszélni, de tulajdonképpen már tökéletesen kidolgoztuk tervünket. Kényelmes cuccban mentem az adott helyszínre, sportcipőt húztam, hogy ne verjem fel a ház népét, majd fel-alá járkálva vártam a cinkos társamra, hogy megérkezzen. Megvallva az igazat eléggé izgultam, de próbáltam magam lenyugtatni, hogy minél természetesebb legyen a hatás, hiszen a banya nem tudhatja meg, mire készülünk. Ha sikerül a kis műsorunkkal tőrbe csalni őt, akkor nyert ügyünk van, utána már csak a postázás lesz hátra, aztán végleg eltűnik a képből ez a gonosz némber, remélhetőleg mindenki legnagyobb megkönnyebbülésére.

[A nagy festmény rablás]

T H E.C H R I S I S

A nagy festmény rablás

Scarlet

(2000. 10. 27.)

Utálom a mozgó festményeket. Főleg ha beszélnek is. Sose bírtam megszokni őket, pedig egy ideje itt koptatom a földet meg a padokat, meg ilyesmik, de egyszerűen a frászt kapom tőlük. Olyan sunyin néznek,meg követnek és kibeszélnek, meg ijesztgetnek és egyszerűen nem vagyok hajlandó megkedvelni őket. Tele van velük a hócipőm. És mostanában egy kölönösen kihúzta nálam a gyufát. Sőt Scarletnél is. Valami elképesztően hülye pletykát talált ki rólunk, de ehhez még hozzá jön az is, hogy így is eleget pletykálnak rólam és arról, hogy mennyire pasizok meg mit tudom én, fogadjunk azokat is ez a banya találja ki, mást se csinál, biztosan festményvilágéletében ilyen megkeseredett akárki volt, de aztán most arra jutottam a griffendéles lánnyal, hogy ez már több a soknál.
Az sem izgat, hogy tilosban kell hozzá járni, az sem izgat, hogy prefektusként nyolcmillió házirendet megszegek.
De na!
MÉg, hogy elkaptunk tőle valami fertőző betegséget, és amúgy is, kinek hiszi magát? Ritkán vagyok mérges, eléggé bketűrő meg konfliktus kerülő lánynak tartom magam, de ez annyira feldühített, hogy fel akarnám gyújtani. De szerencsére Scarlet ennél jóval higgadtabban kezelte a dolgot, így inkább gyújtgatás helyett kiterveltünk valami zseniálisat. Amúgy is tökre kedves lánynak tartottam, bár annyira még nem találkoztunk sokat, amióta prefektusok vagyunk, kicsit volt alkalmunk többet is beszélgetni.
Már észre is veszem, hogy ott van, én meg igyekszem nem integetni felé, hanem nagy dúlva fúlva tettetem a közeldtemet felé, hogy aztán jól rászedjük a képet, mert mi aztán hú-de-nagyon össze fogunk veszni. Mondjuk ez egy kicsit nekem nagy kihívásnak tűnik, mert alapból betegesen kerülöm a konfliktusokat és az, hogy én kezdem a nyitó jelenetet kicsit több stresszt okozott a kelleténél, de minden erőmmel azon vagyok, hogy hiteles legyek.
- Na akkor ha készen állsz, csapassuk - suttogom izgatottan neki, mikor mellé érek. - Látom nagyon az alkalomhoz öltöztél, én nem tudtam a cuccaimhoz jutni, mert Tarzan belefészkelt a ruháim közzé... Minden esetre Atlasz készenlétben van, hogy postázni tudjuk - teszem hozzá még halkabban, majd utána nagy lendülettel a festmény mellé viharzok és elkezdem a produkciót.
- Hát itt vagy! Annyira vártam ezt a percet, hogy közöljem veled semmi esélyed. Én sokkal, de sokkal jobban ki tudom elégíteni a vágyait és jobban hozzáillek mint te! - dobbantok egyet a hatás kedvéért, közben hallom, hogy a horkoló némber felébred és közelebb lép a hangok hallatára. A kis kuncogása már most felidegesít. - Add fel!
Hmm, vajon ez így elég hatásos? Nem is tudom. Azért remélem igen. Még jó hogy nem látja a festmény az arcomat, mert háttal állok neki, nagyon bizonytalan arccal bámulok Scarletre. De az biztos, hogy felismer a hangomról. Minden esetre izgatottan várom a lány visszavágását, és az azt követő akciónkat.

[Sophie]

Sophie

Kinézet

Nagyon felvillanyozódtam, mikor megláttam Sophie-t a folyosón pontban a megbeszélt időpontban. Nagyon magabiztosan érkezett, úgy tűnt, nincs kérdése sem a témában, rögtön közölte, hogy csapassuk.
- Semmi gond, a lényeg úgyis a műsor! - kacsintottam rá somolyogva. Örömmel töltött el, hogy a bagoly már készen állt a postázásra. Reméltem, hogy a banya szerette a meleg éghajlatot, mert szánt szándékom volt innen minél messzebbre küldeni, mondjuk a kenguruk földjére, Ausztriába. így mi is jól járunk, mert nem kell többé hallgatnunk a hülye pletykáit, és ki tudja... talán ő is jól jár, és nem eszik meg a krokodilok. Közben egyre közelebb kerültünk a banya portréjához, immár hallótávolságba, a lány pedig egy remek színjátékot adott elő, amely még akár színpadi előadásba is beleillett volna. Nem voltam rest, folytattam a játékot.
- Te komolyan azt hiszed, hogy ő téged szeret? De cuki - nyújtottam el az utolsó szócskát, amennyire csak lehetett majd folytattam a produkciót egyre közelebb lépkedve hozzá.
- Hacsak a közelébe mersz menni, tudod mi lesz? - léptem közelebb hozzá olyannyira, hogy szembefordultam vele, így ő már háttal volt a festménynek. Arcom a fülére helyeztem, mintha épp valami fenyegetőt suttognék neki, pedig dehogy.
- Készen állsz? A te varázslatod a Pofix!  - közöltem vele olyan halkan, amennyire csak lehetett, majd hirtelen elléptem tőle, és pálcámat a banya portréjára irányítva kimondtam a varázsszót:
- Prohibere! - ez csak úgy hirtelen jött, de valahol olvastam, hogy a célszemélyt a vásznon lévő talajhoz ragassza. Reméltem, hogy Sophie rögtön reagál, aztán a banya még csak sikítani sem fog tudni. Ha mindezt sikerült, már csak annyi volt hátra, hogy zsugorító bűbájjal elpostázzuk a némbert melegebb éghajlatra. A helyéről simán le tudtuk venni lebegtető bűbájjal, ha a lány sikeresen végrehajtotta a varázslatot, a borítékot pedig már rég megcímeztem Ausztriába. Rendes voltam, mert találomra címeztem, nem volt bennem semmi rossz a banya irányába a jövőt illetően. Reméltem, hogy amint megérkezik, fel is akasszák majd a falra, aztán csak később fog kiderülni, hogy milyen is őkelme valójában. Nem is értettem, hogy hogyan bírták elviselni idáig a jelenlétét az iskolában, hiszen extrém módon rosszmájú volt, imádta, hogy csámcsoghatott valamin, illetve szívesen gyártott alaptalan pletykákat. Az volt a csoda, hogy egyáltalán idáig megtűrték az iskolában, hiszen a legtöbben már rég megszabadultak volna tőle. Ő volt a megtestesült rosszindulat és egy igazi pletykafészek volt mindemellett. Ezért is gondoltunk Sophie-val, hogy senkinek sem fog hiányozni, ha a segítségünkkel elkerül innen, inkább hálásak lesznek az emberek, hogy már nem kell elviselniük. Én sem örültem volna a környezetemben egy ilyen galád festménynek, még a többi portrét is csak zargatni tudta, rengeteg volt rá a panasz, mégse csináltak semmit. Hát mi most remekül megleckéztettük, egyáltalán nem bántunk semmit sem, mert nagyon is megérdemelte, amit tettünk vele. Egyébként is, ha sikerül elpostáznunk, talán még jobban is fogja érezni magát, mert új pletykákat indíthat, új környezetben lehet, ráadásul még senki sem tudja, hogy mire képes. Szóval szabad volt a pálya számára, mi pedig végre nyugalomban élhettük tovább a mindennapjainkat, amit meg is érdemeltünk.

[A nagy festmény rablás]

T H E.C H R I S I S

A nagy festmény rablás

Scarlet

(2000. 10. 27.)

Hogy tartottam-e attól, hogy lebukok? nanná, amúgy sem vagyok az a bátor lány, aki csak úgy szembe mer szállni Friccsel, meg amúgy is, mindig is a menekülést választottam, nem vagyok olyan nagy harcos. Bár Scarlet Griffendéles, és a közhiedelem azt tartja róluk, hogy ők ilyen nagyon tűzben edzett népség, így egy kicsit ennek engedve, hogy őszinte legyek baromira biztonságban érzem magam, hogy ő is itt van. Amúgy is olyan lány, aki feltalálja magát, és ez egy kicsit bátorságot ad nekem is. Mondjuk bíztam abban, hogy nem egy random helyre küldjük, hanem olyanhoz, aki vágta is a varázsvilág dolgait, mert azért ezzel nem volt szándékomban lebuktatni a varázslótársadalmat.
Hát, őszintén Scarletet nem tenném az ellenségemmé, bár kétlem, hogy valaha is fiún vesznénk össze. Azért egy pillanatra még hátrébb is léptem, ez ilyen reflex dolog na, de így talán még hatásosabb is.
- Készen állsz? A te varázslatod a Pofix!  - mondja én meg majdnem elröhögöm magam. Azért ilyen cuki nevű bűbájt nem hallottam még. Minden esetre most kéznél van a varázspálcám.
- Naná, hadd szóljon - suttogtam neki lelkesen, mert azért felpörget ez az adrenalin. Aztán gyorsan hátra lépek, hpgy a festmény azt higgye megijdetek. Még röhög is a markába, de nem sokáig, ahogy Scarlett kimodja a varázslatát, gyorsan reagálok, nem akarom, hogy sikoltozzon itt nekünk és lebukjunk.
- Pofix! - és a banya meg úgy marad tátott szájjal, mert éppen sikoltani akar, és teljesen hagyományos merevségben, mint amik a normélis, csendes nem bezsélő festmények. Aztán, hogy ne cipeljük ezt a bazinagy cuccot, összezsugorítom, miután lelebegtetjük Scarlettel.
- Hű, ez tök király volt, mi vagyunk az éjjeli igazságosztók - mondom viccesen, miután felszedjük a képet a földről. Most már csak a bagolyházig kell eljutnunk. - Tudsz valami rövidebb utat oda?...Tudod, legutóbb Mira kért tőlem segítséget, és eltévedtem vele, szóval annak is örülök, hogyidetaláltam. - Nos igen, megrögzött eltévedő vagyok, de ez a suli maga a kiismerhetetlenség... - mondtam sóhajtva, de azért megeresztettem egy vidám vigyort. A nyári Boasás kalandom óta megtanltam magam is röhögni a bénázásomon.
Ám éppen meg akartam tőle kérdezni, hogy ugye varázslócsaládhoz kerül a cucc, amikor valami random pici, állatszerű fekete cucc teleportálódott a folyosó kanyarulatába, én meg teljesen frászt kapok. Bele is kapaszkodtam Scarlett karjába.
- Azz...az.azzz.aaazazazazz.... - hallottam pletykákat, hogy volt itt egy háromfejű kutya, aki amúgy Hagridé volt, de egyelőre azt sem tudom, hogy ennek a valaminek mennyi feje van. Utálom a random felbukkanó ismeretlen dolgokat, de mielőtt elszorítottam volna szegény kezében a vérkeringést, a fura lény elkezdett észveszejtően szirénázni... Jah, ez egy macska. - Óh, csak Mrs. Norris - legyintek meggönnyebbülve, aztán máris rájövök, hogy ez se jobb egy háromfejű lénynél, mert már közeledett a kedvenc gondnokunk, Frics. Így is megúsztam vele a nyuszis kalandot, de jelenleg nincs itt a Tiltott Rengeteg, hogy eltévedve megmeneküljünk.

[Sophie]

Sophie

Kinézet

Ahhoz képest, hogy Sophie Hugrás volt, elég bátornak ismertem meg, ráadásul benne volt minden földi jóban, ha épp mókázni támadt kedvünk, szívesen segédkezett most ennél az akciónál is, hogy elküldjük a banyát jó messzire innen. Azt terveztem, hogy a portrét egy varázslócsaládhoz küldöm, hogy boldogíthassa őket, mi pedig megszabadulhassunk tőle egy jó időre. Idáig nagyon flottul ment minden, pont úgy, ahogyan terveztük. Tökéletes színjátékot sikerült előadnunk a gonosz némber előtt, aki egyáltalán nem fogott gyanút, a lány pedig minden gond nélkül elnémította, mielőtt elsikolthatta volna magát.
- Reducio - mondtam ki az újabb varázsszót, miután a célszemélyt mozdulatlanná tettem. Ez egy remek zsugorító bűbáj volt, melynek köszönhetően a portré méretét olyan picire csökkentettem, hogy simán elfért a zsebemben. Rögvest el is rejtettem oda, nehogy valaki meglássa, kit szállítunk épp el a helyszínről, majd a lány társaságában gyors léptekkel elindultunk a folyosón, hogy végre elpostázzuk a nyanyát Ausztriába.
- Gyere, ismerek egy rövidebb utat, van a kastélyban egy út, mely egyenesen odavezet mindenféle kerülő nélkül - kacsintottam rá, majd megindultam az említett hely irányába. Az örömünk azonban nem tartott sokáig, mert a folyosó kanyarulatánál "Sziamiaúba" botlottunk...
- Ó, már csak ez hiányzott! Hókuszpók is mindjárt megjelenik! - közöltem bosszúsan a lánnyal, mikor megláttam a szőrgombócot, aki ezerrel nyávogott jelezve gazdájának, hogy itt vagyunk.
- Figyelj, van egy ötletem! - futott gyorsan át az agyamon egy terv... nem volt igazán időm kigondolni értelmesebb megoldást a problémára, úgyhogy ezzel kellett beérnünk... aztán vagy sikerül, vagy nem.
- Rosszul lettem, te pedig elkísérsz a gyengélkedőre, ha kérdezi Frics, mit keresünk itt. Már a vacsoránál panaszkodtam neked, hogy nem vagyok jól, aztán megígérted, hogy rám nézel később, mi a helyzet, simán felkereslek, elmondom, mi a helyzet, és ha nem vagyok jobban, elkísérsz a gyógyítóhoz - hadartam el neki a hadi tervet, még mielőtt az öreg megjelent volna a helyszínen. Mivel a portré a zsebemben volt, reménykedtem benne, hogy nem jönnek rá, mire készülünk, ennél jobb helyre nem is tehettem volna.
- Bátor vagy, menni fog - néztem rá biztató mosollyal az arcomon. Az előbbi színjátékunk is remekre sikeredett, szóval bíztam benne, hogy Sophie ezúttal is ügyesen kivágja magát a helyzetből csodás színészi játékával. Idő közben hallottam, ahogyan a léptek egyre közelebb értek hozzánk, szívem pedig egyre vadabbul kezdett el kalapálni. Bíztam benne, hogy Frics bedől majd a mesénknek, és mivel prefektus voltam, így simán találkozhattam a lánnyal egy kérdés erejéig. Az öreg merész volt, ám sose a pengeéles eszéről volt híres, így reménykedtem benne, hogy beveszi majd a történetünket. Szerencsére a banya nem zavarhatott bele a dologba, mivel némító bűbáj alatt állt, így esélye sem volt rá, hogy bármit is jelezzen a galád ember felé. A macsek is ideért hozzánk, megállt előttünk, majd folytatta az eszeveszett nyávogást. Ha nem tudtam volna róla, hogy milyen kis dög, akkor talán meg is sajnáltam volna, mert úgy nyervogott, mint aki napok óta nem kapott volna ennivalót. Mindenesetre egy Oscar-díjat simán megérdemelt volna ő is a teljesítményéért annak ellenére, hogy egy négylábú szőrcsomó volt csupán. Sokan nem nézték volna ki belőle, hogy mennyire rafinált és mennyire dörzsölt, tisztára hasonlított a gazdájára.

[A nagy festmény rablás]

T H E.C H R I S I S

A nagy festmény rablás

Scarlet

(2000. 10. 27.)

Amikor Scarlett megemlíti, hogy ismer valami rövidebb utat, felragyog az arcom valami olyasmi módon, hogy hűű, tényleg erre még ilyenek is vannak.
- Az de jó, hogy ismersz ilyeneket, én egészen biztosan a rövidebb úton is eltévednék, azt hiszem - tűnődök el, miközben visszük is a festményt. - Mondjuk nem ártana nekem sem ismerni ezeket, lehet, hogy prefektusknt én is fel tudnék így bukkanni a semmiből, ha szükséges - jegyzem meg vigyorogva. - Sokat szoktál te is mászkálni? Igazából én régebben egészen sokat, de valahogy mindig eltévedtem.
A beszélgetésünkbe viszont belepofátlankodik Frics macskája. Őszintén, imádom a cicákat, Rose néninél volt is egy rakás, szinte világ életemben, vagy 30 darab macska vett körül, de egyik sem volt ilyen... Ilyen idegesítő, mint Mrs. Norris. Egyáltalán kicsoda Mr. Norris? Létezett vajon? Létezik? Hm, micsoda örök megoldatlan rejtély. És mégis hány éves lehet ez a macska? De több megválaszolatlan kérdésre nincs időm, mert természetesen Mrs. Norrisnak szirénázni támad kedve.
- Ó, már csak ez hiányzott! Hókuszpók is mindjárt megjelenik! - mondja bosszankodva Scarlett, miközben én elengedem a kezét, még a végén elszorítom a vérkeringését.
- Az szerintem már csak pillanatok kérdése - bámulom mérges fejjel a macskát aki továbbra is rendületlenül óbégat, de megmosolygom a Törpös megjegyzését azért. - Nem kedvelem ezt a macskát - mondom morcosan.
- Figyelj, van egy ötletem!
Óh, ja hogy valamit nekem is ki kellett volna találnom? Öh, ez kicsit kellemetlen, valahogy jobban érdekelt Mr. Norris kiléte. Lehet ő olyan, mint Columbo felesége. Mindenki tud róla, de sose látta senki.
- Rosszul lettem, te pedig elkísérsz a gyengélkedőre, ha kérdezi Frics, mit keresünk itt. Már a vacsoránál panaszkodtam neked, hogy nem vagyok jól, aztán megígérted, hogy rám nézel később, mi a helyzet, simán felkereslek, elmondom, mi a helyzet, és ha nem vagyok jobban, elkísérsz a gyógyítóhoz - magyaráz közben Scarlett én pedig nagyon figyelek, hogy ne veszítsem el a fonalat a hadarástól. Meg amúgy is suttogva mondja, hát jó ég, én már kezdek süket lenni, kicsit sokat használtam otthon is a hordozható CD-lejátszómat, meg a fülest. De azért nagyba bólogatok, hogy oké, oké, értem én. De hogy én... Mármint én beszéljek azzal a pasassal? Jó, még nincs itt, de hogy na... Miért nem ő?
- Ööhhm, hát rendben. Ha te így megbízol bennem, nem okozhatok csalódást - mondom elszánt arccal, de azért magamban vannak kétségeim. De azért tovább megyünk a festménnyel közben, nyakunkon a macskával... De csak a macskával. Egyelőre.
- Bátor vagy, menni fog - hmmm, azt hiszem nem kéne elbénáznom. De egyelőre még Frics mentesen vagyunk, és talán már közel járhatunk a Scarlett féle rövidebb úthoz, amikor felé fordulva meg akarom kérdezni, hogy szerinte leráztuk-e a macskát, amikor hangosan lehapcizom.
- Ugh, ne haragudj, olyan poros itt a levegő... - ennél kellemetlenebb nem is lehetett volna, de a hapcim visszhangzik a folyosón, és ezt gyors trappoló, jellegzetes Frics léptek követnek. És már fel is zendül a szokásos, híres szövege.
- Mocskos csirkefogók, megállni!
- Na jó, most legyél nagyon rosszul - súgom oda Scarlettnek majd minden bátorságomat összeszedve erőt veszek magamon és szembe nézek a gondnokkal, aki közben már be is ér minket, macskástól.
- Öhm, csókolom - kezdek bele a mondandómba.
- Ne csókolomozzon itt nekem, ostoba kölyök, mégis miben sántikálunk ilyen későn, hm? - mér végig minket.
- Az a helyzet, hogy Scarlett a barátnőm nagyon rosszul lett, már a vacsora alatt is - mondom minél meggyőzőbben és aggódva méregetem Scarlettet. - Szóval megbeszéltem vele, később megnézem, hogy van, és ha nem javul az állapota, elkísérem a gyengélkedőre... De nekem őrjáratozni kellett, így ő egy magában indult neki, viszont amikor megtaláltam elévedt, pedig oda akartam kísérni - magyarázom bűnbánóan, és remélem nem rontok a helyzeten, hogy picit tovább szövöm a történetet. Félek, hogy Frics belekötne abba, hogy nem is háztársak vagyunk. A pasas végigmér minket,remélem Scarlett is meggyőzi őt. Nem is tudom meddig szemez velünk, mire mordul egyet.
- Ostoba kölykök, a gyengélkedő arra van - mutat valamerre én meg mit tehetnék elindulok arra, miközben ő a nyomunkban van.
- A gyengélkedő után nagyon sietnünk kéne - suttogom Scarlett fülébe. - Azt hiszem muszáj odamenni úgy hogy mögöttünk jön...

[Sophie]

Sophie

Kinézet

- A lényeg, hogy végig egyenesen kell haladnunk ezen az úton, majd elfordulunk jobbra, aztán balra, és ott is vagyunk - kacsintottam a lányra mosolygós arccal. Volt némi haszna a prefektusságnak ne meg persze annak, hogy korábban én is sokat bolyongtam a kastély falai között, még ha nem is mindig akkor, amikor szabadott volna.
- Hogyne, elég sokat járkáltam errefelé meg másfelé is, szóval egész jól ismerem a terepet. Ha bármikor kérdésed van vagy útbaigazítás kéne, csak szólj, segítek - feleltem Sophie-nak vidáman. A témáról anyum ugrott be rögtön, ő aztán tényleg képes volt bárhol bármikor eltévedni, még a saját utcánkban is, ahol laktunk. Igaz, elég kacskaringós volt, azt meg kellett hagyni, na, de akkor is. Szerencsére a tájékozódási képességemet apumtól örököltem, ő pedig egész jó radarérzékkel bírt. Az volt az egyik különleges képessége, hogy bárhol bármikor bármilyen különleges helyzetben feltalálta magát. Például, ha egy tök idegen helyre tévedtünk, akkor is iszonyú gyorsan képes volt megtalálni a kiutat vagy az adott célterületet. Mondjuk a reakcióimat tekintve én nem voltam olyan gyors, mint ő, de azért legalább azt sikerült megörökölnöm tőle, hogy jó legyen a tájékozódási készségem.  Jelen helyzetben minden ment, mint a karikacsapás, azonban utunk során a festménnyel sikerült belefutnunk az ellenségbe.
- Én se kedvelem azt a macskát, olyan kis ficsúr. Nagyon nagy mellénye van, azt hiszi, hogy ő a kastély ura, pedig ha tudná, mennyire el van tévedve - válaszoltam komor tekintettel a lánynak. Egyébként szerettem a cicákat, nagyon kis édesek voltak, de ez a példány maga volt a megtestesült gonoszság.... egyedül a gazdájával volt képes normálisan viselkedni, mindenki mással csak fölényeskedett, szemtelenkedett. Megkérdőjeleződött bennem az is, hogy vajon valóban szerette a gazdit vagy csupán érdekből volt vele? Na, meg ugye tőle kapta az ellátmányt is, bár biztos voltam benne, hogyha az öreggel bármi történt volna, akkor a cicusról ugyanúgy gondoskodott volna az intézmény népe. Közben gyorsan kitaláltam egy ötletet, amivel kimenthetnénk magunkat, hiszen nem szerettem volna, hogy lebukjunk, illetve füstbe menjen a tervünk emiatt a két galád személy miatt. Úgy tűnt, hogy a lány érti a dörgést, megbeszéltük gyorsan egymással, hogy ki mit és hogyan fog reagálni, ha összeakadunk Friccsel, aztán a többi már csakis azon múlott, hogy Fortuna mellénk állt-e vagy sem. Úgy tűnt, hogy egyelőre nyert ügyünk van, mert simán előre tudtunk haladni, egy kis idő után a társam felém fordult, úgy tűnt, mint aki kérdezni akart volna valamit, ám ehelyett lehapcizott.
- Öhmmmm..... semmi gond - emeltem fel a szemöldököm rá nézve, majd elővettem a zsebemből a zsebkendőmet, majd megtöröltem az arcom a biztonság kedvéért. Hát nem volt épp egy kellemes történés, na, de bárkivel megeshet ez.  Idővel beért minket a gonosz duó, majd rögtön kérdőre is vont minket Frics, hogy mit keresünk itt ilyenkor... rögtön meg is játszottam magam, hogy hú, de iszonyat rosszul vagyok, szerintem az izgalomtól sikerült kissé elsápadnom. Így elég volt rám nézni, máris látszott rajtam, hogy nem vagyok a topon, a szövegelést pedig Sophie-ra bíztam már, nekem bőven elég volt a beteget tettetni. A lány remekül előadta a hamis szitut, én pedig kínlódó, szenvedő arccal néztem végig a gondnokra, így gyanút sem foghatott, hogy csupán lódítottunk. Meg se kellett szólalnom, meg is indultunk a gyengélkedő felé a duó kíséretében.
- Előadok egy kis gyomorrontást, aztán folytathatjuk is a küldetésünket, ha minden jól megy. Addigra Fricsék is felszívódnak - suttogtam a lány fülébe, közben pedig reménykedtem benne, hogy minden a terveink szerint fog alakulni a továbbiakban.