Jayce Hansel

JAYCE HANSEL

Mottó

...az én hibám...

Alapok

jelszó || Egy seprű a boldogság ára.
~~csak az enyém nem...~~
így ejtsd a nevemet || dzséjsz hanszel
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1985. 11. 11.
horoszkóp || nyilas
kor || 14
vér || arany
évfolyam || 4.
[/font]

A múlt

Ha még veled álmodnék, talán nem félnék úgy a mélységtől.

Azt mondják, a világ olyan, amilyenné te teszed. Ha ez a mondás igaz lenne, akkor mindenki a pokolban szenvedne. Én pedig csak bámulnám őket szemernyi együttérzés nélkül. Hogyan is érezzek együtt velük, amikorn önmagam belseje is tele van azzal a jéggel, amit örökségemül hagytak azok az emberek, akiket a szüleimnek kéne hívnom.
Amióta csak az eszemet tudom, körülöttem minden hideg. Hidegség ölel körbe, ha hazamegyek anyámék üres, házimanóktól zsúfolt bazinagy villájába, ahol csak egy kelekótya nagynéni srénykedik a kertben anyám nárciszai és íriszei körül. Gyerekkorom óta sosem tudtam meg, milyen az, ha valaki megoszthatja a másikkal a saját tulajdonát. Nekem még a magam dolgaiért is mindig meg kellett harcolnom. Anyámék sajnáltak rám a dolgaikat, így a magam erejéből szereztem meg azt, ami érdekelt. Ez sokszor volt egy lopott édesség, péksütemény, de leginkább játék. Olyan játék, amit a társaim kérés nélkül is megkaptak.
Én miért nem kaptam meg? Nem voltam jó gyerek? Igen ez így van. Még most sem vagyok jó gyerek. Se jó ember. Azt hiszem úgy nőttem fel, hogy már az elejétől fogva tudom. Nem vagyok jó gyerek. A jó gyerekekkel foglalkoznak a szülei. Az enyémek meg arra sem méltatnak, hogy hozzámérjenek, hogy rám nézzenek. Mivel ne, voltam jó gyerek, rájöttem, hogy akkor bármit megtehetek. Hazudhatok a boltban az eladónak, hogy megkaphassam azt a játékot, amire vágyom. Becsaphatok másokat, hogy elvehessem azt ami az övé. Ők mind jó gyerekek. A szüleik mindent megadnak nekik. Úgyhogy nem baj az, ha elveszem tőlük a tulajdonaikat. Úgyis kapnak helyette másikat.
Így telt az életem első pár éve. Loptam és hazudtam. Megtanultam a társaimat zsarolni, a szavaimmal harcolni és ütni. Nem kellett hozzá az öklöm, ahogy nőttem egyre kegyetlenebb és önzőbb lettem. Magamnak akartam mások boldogságát, de mégis hiába volt meg minden amit akartam, úgy hajigáltam szórtam szét össze-vissza őket. Hamar meguntam, pedig csak a boldogságot kerestem benne. De még azt sem tudtam, hogy az micsoda. Jégverem volt az életem.
Aztán egyszer csak jött egy levél. A szüleim nem mondtak semmit, nem örültek, nem veregettek hátba. Azt hiszem nekik ez evidens volt, hogy én is a Roxfortba kerülök. Így aztán és sem este attól hasra. Nem úgy mint a többi csodálkozó elsőéves. Egészen a vonatig nem is nagyon tudtam, hogy mi is az a csodálat. Mik is a színek, a szememben minden ugyan olyan szürke hűvös és érdektelen volt. Az embereket csak tárgyaknak láttam, akiknek a segítségével megszerezhettem azt, amire vágytam. De te más voltál.
Tudod, nekem sosem adtak semmit. Azt sem tudom, mit is jelentett igazából ez az egész dolog. Fura volt. Én ott ültem gyanakodva méregetve téged, és az édességeid, aztán megkordult a gyomrom, én pedig már készültem arra, hogy megzsaroljalak. Előadtam volna azt a sztorit, hogy igazából engem éheztetnek, és anyáéknak alig van pénze ennivalóra. Nagyon szomorúan néztem volna rád, de te mielőtt bármit is mondtam volna, nekem adtad a csokibékának a felét, mielőtt az kiugrált volna a vonat folyosójára. Tudom, hülyén viselkedtem.
- Ki kérte meg, hogy adj ilyet? Nem vagyok rászorulva vagy ilyesmi... - csattantam fel hűvösen, de azért kivettem a kezedből, és megettem. Talán valami hálaféle dolgot észrevehettél rajtam, mert mindezek ellenére csak jó barátok lettünk. Hiába voltam veled mindig szemét és goromba. Valahogy furcsa volt. Azt hiszem kedztelek megkedvelni. Rájöttem, hogy az emberek nem csak eszköznek valók, hanem talán barátokra is lelhetek bennük. Miattad ismerkedtem meg a házamból két másik korombelivel, akikkel jóba lettem.
Sok újat mutattak meg nekem a világgal kapcsolatban, például rájöttem, hogy egészen vicces dolog a tanáraimat ésa társaimat felidegesíteni, vagy kikészíteni. Általában ha a társaimmal kerültem szóváltásba hamar rájöttem, hogy már nem elég csak a ravaszság, hogy megtegyék azt, amit akarok. Viszont a verekedéshez túl gyáva és nyeszlett voltam, de valamiért a barátaim mindig kimentettek a bajból. Bár elég durva évnek számított, hiszen még rajtunk kívül a halálfalók is ott ólálkodtak az iskolában, megkeserítve a mi életünket. A felnőttekkel szemben pedig nem sokat értek a szavaim. De a szüleim kiléte miatt nem is annyira bántottak engem. Atöbbieknek azonban enyhén fogalmazva is szar év volt.
Aztán jött a még szarabb év fináléja...
Tudod, szeretném azt mondani, hogy sajnálom, de nem tudom, hogy kell elmondani. Nem tudom, hogy fizessem vissza azt amit tettem veled, és veletek.Szeretném ha hallanád azt a hangom, amit nem tudok megemból kipréselni, pedig tudom, hogy muszáj lenne.
Nem akartam. Az én hibám.
Túl kicsi voltam még, túl kicsik voltunk. Elszakadtam tőlük. Elszakadtunk a tanároktól. Kerestelek benneteket, igen, mind a hármótokat meg szerettem volna menteni. De tudjátok, minidg is gyenge voltam, béna a harcokban, csak a szájaláshoz értek. Szóval egymásba botlottunk, tudod, az alatt az omladozó lépcső alatt, miközben mind a kettőnket kergetett egy halálfaló. Azt hiszem, téged az anyám üldözött... Engem meg az apám. Röhejes mi? Már fel sem ismertek, hogy én vagyok. Ugyan miket beszélek. Szinte teljesen elfelejtették, hogy volt valaha egy gyermekük. Az árnyékuk voltam csupán. Semmi több. Azt hiszem el akartunk bújni. Mind a ketten féltünk, és én még bátornak sem tudtam lenni melletted. Pedig szerettem volna. De nem volt erőm. Aztán... Meghallottam Simon kiabálását és Edmund ordibálását, nem sokkal mellettünk. Edmund beszorult egy leomló szikla alá, és Simon ki akarta húzni. Nem is gondolkodtam. A háztársaim voltak. Igen az én drága ház-, és bajtársaim. Akik bajban voltak. Így elengedtem a kezed.
- Ne, ne hagyj itt - kiáltottál utánam, és belekapaszkodtál a karomba. Igazad volt, mehettünk volna oda ketten is. De, bár nem tűnt annak, azt akartam, hogy legalább te bújj el.
- Fogd be, hagyjál békén, mindig csak rám csimpaszkodsz, mint valami hülye majom. Nem vagy ennyire életképtelen, inkább húzd el magad a francba! - kiáltottam rád. Azt akartam mondani, hogy menj menedékbe. De megint nem a legmegfelelőbb szavakat használtam. Sokszor már megértetted mit akarok mondani. De most valahogy nem sikerült. Elrántottam magam tőled, és mintha el is estél volna. Szaladtam az értékes társaim felé, hogy segítsek Edmundnak. Egye hangosabban és hangosabban recsegett a törmelék felettünk, aztán amikor összetalálkozott a tekintetem Simon Reménykedő szempárjával, miközben szorongatta Ed szabad kezét, hirtelen baromi nagy porfelhőben találtam magam. És már nem állt előttem senki. A sziklák és a törmelékek alatt viszont minden csupa vér volt. Nem tudtam mi van. Hirtelen azt hittem rossz irányba szaladtam, vagy őket csak odaképzeltem. Nem fogtam fel, hogy egy pillanattal azelőtt még ott vártak engem reménykedve, hogy kihúzom Simont. Nem, az agyam nem volt képes ezt elfogadni.
Aztán csak a sikolyod és anyám hisztérikus kiabálását hallottam.
Akkor jöttem rá, hogy mi mindent veszíthet el egy ember egyetlen pillanat alatt. Anyám megégetett téged, és mire odaértem már szaladt is más ártatlan áldozat után. Nem voltál az eszméletednél, én pedig csak álltam és bámultam a megpörkölt, megégett kezedet.
Aztán csak vége lett. Vége lett megannyi életnek, vége lett és én is úgy éreztem vége lett az én életemnek is. Hiába pergett le megannyi év, hiába száguldottak el mellettem a hónapok, én csak dermedten engedtem el mellettem az időt.
Az én hibám.
Nem tudom anyámék hol bújdokolnak. De ha felnövök megölöm őket. Nem tudom képes leszek-e valaha megtanulni a kedvességet. Nem tudom képes leszek-e valaha érezni bármit is a hidegen kívül. Nem tudom nézhetek e még a bűnöm súlya mellett tisztán a szemedbe. Nem tudom hallhatom-e még ahogy rám nevetsz, miközben megosztasz velem egy csokibékát.
De ha lenne alkalmam. Ha meglennének rá a szavaim. Azt akarom, hogy tudd: sajnálom

Jellem

Akik látnak, azt gondolják arrogáns és hűvös vagyok. Mindenkivel gorombán viselkedek, megjegyzéseket teszek, és mindig van valami keserűség a hangomban és a tekintetemben. A tanárok azt mondják szemtelen és nagyképű. De mégis, azt mondják, ha ráéreznek a modoromra, akkor meg lehet érteni, hogy mit is akarok magyarázni. Azt mondják ez valami páncél csupán, és belül kedves vagyok. Én inkább azt mondanám, hogy belül mindenem csupa jég.
Önző vagyok és akaratos, amit akarok azt megszerzem, legyen az bármi. Akár ember,akár tárgy, ha felkelti az érdeklődésem biztos, hogy kell nekem. Talán úgy tűnik eszköznek tekintem az embereket,pedig még én magam sem tudom, hogy bánjak, viselkedjek velük. Voltak barátaim, akik mellett más önmagamat is megtaláltam, de az a részem azt hiszem velük temette be a törmelék, velük pörkölődtek hamuvá.
De mindezek mellett szeretném magam kifejezni, csak nem tudom hogy kell. Volt valaki aki vezetett ezen az sövényen, de ezóta eltévedtem és nem találom visszafelé az utat. Szeretem a magányt, pedig barátokat szeretnék. De nem akarok újra barátokra lelni, mert csak fájdalmat és szenvedést hoznék rájuk.

Apróságok

mindig || Sierra, mélység, víz, sötét, éjszakai égbolt, hüllők, magány, irónia, semmittevés, versenyzés, tücsök ciripelés, csend, fotózás
soha || hülye picsák, sok tanulás, értelmetlen ellenségeskedés a háza között, nem kapja meg amit akar, szúnyogok, anya, apa
hobbik || mászkál az épületben, a kertben, bámulja a tó vizét, sétál, szívatja a kisebbeket, fotózza a világot, amit ő maga színtelennek lát, de a képek megelevenítik azt a jeges világot amiben él
merengő ||
legjobb: Mivel sosem adtak és sosem osztottak meg velem semmit, ezért nagyon meghatotta, hogy Sierra elfelezett vele egy csokibékát
legrosszabb: amikor hátrahagyta Sierrát, hogy a bajban lévő barátainak segítsen, de túl későn ért oda hozzájuk. Viszont ezzel nem csak őket, hanem Sierrát is elvesztette
mumus || A számára fontos emberek holtteste
Edevis tükre || azt látja, hogy Sierra újra rámosolyog
százfűlé-főzet || algaszínű, sósvíz íze van
Amortentia ||fű és óceán illat
titkok || titokban adott másodikban egy karkötőt Sierrának karácsonyra, de a lány s etudja, hogy kitől kapta
azt beszélik, hogy... || segített az anyjának elkapni Sierrát, és ő sebezte meg

A család

apa || Mike Hansel; aranyvérű; 42 éves; rideg viszony
anya || Annamaria Hansel (Annamaria Rhur); aranyvérű; 40 éves; rideg
testvérek || egyke
állatok || Vianna, a kuvik

Családtörténet ||

Nem sokat tudok róluk, mivel a kommunikációnk is a minimális alatt van. Apám kimér és hűvös, anyámmal folyton veszekszik, de ettől függetlenül nem képesek elválni. A házasséguk előre eltervezett és anyagi hasznon alapult. Apám is és anyám is a Sötét Nagyúr szolgálatába állt, így elég szívás velük az élet. A háború után ők leléptem ott hagyva engem egy rakat házimanó társaságában és egy félig őrült nagynénivel, akivel megint csak nem tudok sosem kommunikálni, többet beszél a virágaival.

Külsőségek

magasság || 185 cm - még növésben van
testalkat || vékony, kissé izmos, de nem az a súlylökőalkat, de azért a szél se fújja el
szemszín || szürkészöld
hajszín || eredetileg szőke, de néha festi
kinézet ||

Ha rámnéznek azt látják, hogy egy csávó meglehetősen világfájdalmas tekintettel mered maga elé a semmibe, ésúgy tűnik mint akinek alkalma sem volt élvezni az életet. Valószínűleg ha a tükörbe néznék én is ezt látnám, de nem nézek bele,mert rögtön összetörik. Sötétebb ruhákat kedvelem, amik tükrözik a lelkem világát. Az arcom nem nagyon mimika gazdag, mert még én magam sem vagyok tisztába.

A tudás

varázslói ismeretek ||

Nem vagyok jó a harcban, bár némmi ravaszsággal néha le tudok győzni embereket párbajszakkörön. De amúgy nem ebben remekelek. Szeretem a bájitaltant és a gyógynövénytant is, és azt hiszem tök jól megvagyok a LLG órákkal is. Nem nagyon vágom a háztartástan mágiáit elég kupis vagyok, és kiver a víz, ha az átváltoztatástanra gondolok. Nem értem hogy van valakinek ehhez tehetsége. Szeretem a seprűzést, mert legalább ad némi szabadságérzetet, ha repülök. Akkor mintha semmit sem éreznék jégnek.

pálca típusa || fenyő, sárkányszívizomhúr, 13,5
RBF || -

Egyéb

avialany ||Lucky Blue Smith