Fiúhálók

Mindig pontosan annyi zöld-ezüst, baldachinos ágy van a hálóteremben, ahány diákja van az évfolyamnak. Idelent nincsenek ablakok, ezért sűrűn elhelyezett lámpások és mécsesek világítják meg a helyiséget. Az ágyak végében ládák, melyekben a tanulók holmijaikat tartják.
Minden szobához fürdőhelyiség tartozik.

[mit esznek a szörnyek az ágy alatt?20040212]

mit esznek a szörnyek az ágy alatt?
20040212



Monstro
m o o d //  n i n c s h a r a g

Még a fülemben csengett Nora és Aerith veszekedése, ami valami eltűnt rúzsról szólt. Magam sem értettem, miért volt ez olyan lényeges dolog, Aeith az utóbbi időben kissé elszállt a szokottnál is jobban, de hát a Baldronok már csak ilyenek voltak. Nora meg lehet azt hitte rúzs nélkül nem is jön be egy pasinak se. Azon se lepődtem volna meg, ha ő és Lola sminkben aludtak volna. De amint keresztülvágtam a klubhelyiségben csak a kiabálásuk töltötte meg a teret. Pedig eléggé nyugis volt a házam környéke, ellenben a griffesekével. De ott mindig is azt hitték, hogy minél hangosabb valaki, annál erősebb is lesz tőle. A kiabálástól még a fülem is megsajdult, alig vártam, hogy végre a párnák közzé dugjam a fejemet. Elfáradtam a mai kviddics edzésen, kissé még zavart, hogy kikaptunk az amúgy is nagy arcú griffendélesektől. Nem is volt még odabent senki, talán korán is dőltem ki, gyorsan álomba is merültem.
Valami motozásra keltem fel, félálomban voltam így össze se tudtam egyeztetni a dolgot, hogy most a valóságból hallottan-e a hangokat a zörgést karmolászást, vagy pedig valami nagyon debil álmot láttam éppen. Alvás közben legalább már eljutottam odáig, hogy se Rose se Flora nem keveredett bele, csak a sötétség fogadott ott is.
– Hansel… neked van macskád…? - hallottam valami hangot, én meg nem tudtam csak egy párnába dünnyögéssel válaszolni. Ki volt az a Hansel és mi a fene az a macska. Ilyen szinten téblábolt az agyam, de aztán egy párna a pofámba csapódott, amire szinte felpattanta  szemem, és heves mozdulattal felülte.
- Miiiimimiiii? - kapkodtam a fejemet sűrű pislogások között, mert még a szemem is keresztbe állt az ébredés és a párna miatt, kellett egy kis idő, hogy megszokjam hogy hol is voltam.
- Nincs is macskám, biztos a kedves, leendő feleséged szabadította rád... - magyaráztam még szinte törve a szavakat, de aztán valami az ágyam alatt csapkodni kezdte magát. Nem voltam olyan szívbajos, igazából alig lehetett megijeszteni, az ágy alatt lakó szörnyekben se hittem.
- Ez nem az enyém. Életre kelt a maradékod, tavalyról? - kérdeztem vissza inkább, majd a lény, vagy bármi továbbra is furcsa hangokat hallatott az ágyam alatt. Előre kúsztam az ágyamon, és lehajoltam, hogy belessek a sötétségbe, de nem láttam semmit, csak a nagy feketeséget. És a hangot, ami továbbra is fel-fel csendült. Meg valami papírzacskó zörgést.
- Baszki. Valaki megette a protein szeletem - emeltem a tekintetem Monstrora majd a sötét ágy fenekére, majd megint vissza, mintha nem tudnám eldönteni ki falta be a kajám.

[mit esznek a szörnyek az ágy alatt?20040212]

mit esznek a szörnyek az ágy alatt?
20040212



Monstro
m o o d //  n i n c s h a r a g

Nem egészen tértem magamhoz még a párna becsapódása után, de éreztem rajta Dom nasijainak az összes illatát. Ember, ez még álmában is eszik? Volt egy olyan érzésem, hogy nem is széltében lett nagyobb a sok ételtől, amit a szájába tömött, hanem hosszában. Gumicukor és valami furcsa chips szaga is volt a párnának, inkább gyorsan el is dobtam, vissza felé. Hajtó voltam, jól tudtam célozni, nem akartam egy másik srác párnáját az én ágyamban ölelgetni. Merlinre.
Azért jó volt cukkolni Aerith-szel. Főleg, hogy elég látványosan bele volt a srácba esve, mégis rohadtul szenvedtek azza, hogy eljegyezték őket. Oké, talán szerencsém van azzal, hogy a szüleim megőrültek, és nem igazán foglalkoztak azzal, hogy kiházasítsanak. Sokkal jobban lefoglalta őket az, hogy embereket öljenek, vagy kínozzanak, gondolom. Már vártam, hogy elmehessek a fősulira, hogy végre elkezdjek valami értelmeset is kezdeni az életemmel, és auror lehessek. Igazából innen nem fog hiányozni semmi, csak a kviddics. Az eléggé a szívemhez nőtt, és sokat jelentett nekem, hogy játszhattam. De az ember előbb utóbb felnőtt, és tovább kellett lépnie. Az én életem úgyis folyamatosan erről szólt. Tovább léptem a két legjobb barátom halálán, azon, hogy Sierrával mennyire megromlott és tönkrement a kapcsolatom, aztán Rose, aztán Flora. Most még úgy is éreztem, nem is akarok senkivel kapcsolatba lenni.
– Nem értem, mire célozgatsz ezzel – válaszolt Monstro, mire csak megcsóváltam a fejemet, miközben valami furcsa hangok jöttek ki az ágyam alól. Remek, hogy ez is pont velem esik meg. Az ember már nyugodtan nem is aludhat?
– Vagy a te büdös zoknid - közölte mire csak felsóhajtottam. Kikérem magamnak, nekem sosem voltak szétszórva a büdös cuccaim.
- Nekem kettőnk közül sosem büdös semmim, Monstro - vágtam vissza, bár nem igazán voltam agresszív, csak fáradt. El nem tudtam képzelni mi a szar volt itt alattam, de ha nem is ijedtem meg tőle, hát rendkívül zavart. Eddig hol volt, meg hogy jött ide be, és egyáltalán miért az én ágyam alatt volt, miért nem Mostroé alatt? Hallottam, hogy matatott, meg fészkelődött, a sötétben a szemem könnyen hozzászokott a dolgokhoz, a pálcám messze volt, csak az őrültek alszanak pálcával maguk mellett.
– Vidd onnan a fejed! Leütöm! Semmi sem költözhet be a szobámban vacsorára! - magyarázta Monstro, és már repült is felém az a hülye könyv, én pedig csak a reflexnek köszönhettem, hogy nem baszta le az orromat a hejéről, bár így is éreztem a szelét. Nagy csattanással landolt a könyv, nem csodálkoznék, hogyha mindenki felkelt volna a suliban.
- Még a végén azt hiszem, engem akarsz leütni, Monstro - mormogtam, és közben ásítottam is egyet hozzá. Nem voltam ezekhez az akciókhoz hozzászokva, az a ruhás hülyeség is csak azért került az én nyakamba is, mert Flor a barátom volt.
Közben valami kimászott az ágyam alól, éreztem, hogy elsurrant a kezemhez érve, és ettől még ha nem is a félelemtől, de az undortól kirázott a hideg. Szőrös volt, és valami nagy pókszerűségnek tűnt. Hát kurvára reméltem, hogy ez nem egy tarantula volt, vagy egy    akromantula. Fúj. Pete szedett össze minden undormányt, egy hetedéves hugrabugos volt, mert azoknak se volt több eszük.
Felkaptam én egy másik könyvet, az ágyam mellől, asszem ez mágiatöri volt, és valahogy még Bettynek sem sikerült kifejezetten érdekesen előadnia. Legalábbis én mindig nyitott szemmel aludtam még azon is, egy unalmas óra a jó tanárokat is unalmassá tette.
– DÖGÖLJÉMEGTESZAR! - ordította Dom, mire én összerezzentem és idő előtt dobtam el a könyvet, ami bénán landolt a mozgó valami mellett. Cikázva rohangált a padlón, előttünk, és én csak felkaptam megint a könyvet, hogy újra üssek vele.
- Hát ha most nem kellt fel eddig senki, ezután tuti - momrogtam felé, majd megragadtam a karját és odahúztam az egyik komód felé. Oda surrant be ez a fos. - Oké, ha el akarjuk kapni, talán dinamikusabb csapatmunka kell - magyaráztam, pedig általában nem én voltam a csapatban sem az, aki irányított, de most úgy éreztem muszáj lesz. Vissza akartam mászni az ágyba, itt kint hideg volt.
- Én kicsalom, te meg leütöd - magyaráztam neki, a lehető legegyszerűbben, hogy ő is értse, aztán odamentem a kis szekrényhez, hogy kitereljem onnan, és Dom meg lecsaphassa. Még azt is kinéztem volna belőle, hogy valami kis bicskát előhúz a pizsamája alól, és leszúrkálja. Iagzából mindegy is volt, csak menjünk vissza aludni. Berúgtam a könyvet a cucc alá, és a következő pillanatba ki is surrant onnan valami, Monstro felé.

[mit esznek a szörnyek az ágy alatt?20040212]

mit esznek a szörnyek az ágy alatt?
20040212



Monstro
m o o d //  n i n c s h a r a g

Az egész egy hülye helyzet vot, ráadásul álmos is voltam. Nem szerettem ilyen kegyetlenséggel felébredni, eleve ki szereti, amikor valami kajaszagú párna csapódik az arcába? Brr. Dom mellett azért az ember meg tudott edződni, szó se róla, már fel sem tűntek a gyomorforgatóan tömény nasik, és rágcsálnivalók illatai. Nem voltam olyan nagy nassoló, maximum a sütiket szerettem, amiket rendszeresen elkunyerált tőlem vagy Nora, vagy Dom. Nem csoda, ha nem voltam egy nagy darab, ilyen háztársak mellett nehéz volt elhízni.
Dom nem volt a legokosabb, de amúgy teljesen ártatlan volt, már na nem adott rá valaki okot arra, hogy bekattanjon. Mint most ez a gusztustalan és sötétben rejtőző lény, ami zavarta az atmoszférámat, ellopta a kajánkat, meg még az ágyam alatt is lapult. Még szerencse, hogy nem voltam szívbajos, csak néhány lénytől undorodtam. Meg a boraktól. És a rovaroktól, fúj.
- Végül is, miattad költözött be valami dög a szobába és falta fel a kajáma - jegyezte meg Dom, én meg cska felvont szemöldökkel méregettem, aztán csak megcsóváltam a fejemet. Nem volt egy zseni a srác, ez tény.
- Gondolod, hogy mindenféle ilyen valamit rejtegetek a zsebemben, mint Hagrid? - kérdeztem rá, aztán csak sóhajtottam egyet. - Teljesen mindegy, ki miatt került ide, a lényegen nem változtat, hogy itt van, és kurvára zavaró - tettem még hozzá teljesen nyugodtan, és próbáltam a valós problémára koncentrálni. Próbáltam egy kicsit terelni a dolgokat is, pedig általában nem voltam egy főnökösködő típus, örültem, hogy nem én voltam a kviddicskapitány, hanem Wilson. A vezetés túl macerás volt.
- Vagy esetleg felolthatnád a villanyt, hogy lássunk - vetette fel Dom, én meg csak sóhajtva felkapcsoltam egy kisebb lámpát a szekrényen. Nem adott nagy fényt, de tartottam tőle, hogy a fénytől még kevésbé lehet előcsalni azt a szart. Ami végül csak kimászott a rejtekhelyéről, és egyenesen Dom felé indult, én pedig hűséges háztárshoz híven megragadtam a legközelebbi dolgot ami mellettem volt, azaz az asztali lámpát, úgy tartottam a kezemben, mintha a szabadságszobor elfuserált mása lettem volna, és ezzel egy időben Dom is rávágta a párnáját. A lény visítására összerezzentem, és a gusztustalan szagra még a gyomrom is összerándult. Mi a szar.
- Bazdmeg...  Szerintem rákakált a párnámra.
- A picsába,  de büdös... és még mozog! - rándultam össze, meg sem hallva, hogy valaki niytotta az ajtót, Dom meg az ágy alá akart bújni, a párna megmozdult, mintha valami éppen a lelkét készült volna kilehelni, én pedig elhajítottam a kezemben lévő lámpát is.
- Meg ne zabáld a háztársamat, te fos! - mormogtam, és pont ekkor nyílt ki az ajtó, és lépett be Bolton, miközben a lámpa landolt valahol a földön, Dom lába előtt.
- Hmm, jó estét, tanárúr - köszöntöttem, és próbáltam kitakarni a bűzlő párnát, mintha számított volna, igazából ez olyan furán ösztönös dolog volt, mint amikor az ember a háta mögé rejti a puskát az után, hogy amúgy kurvára lebukott. - Szép időnk van, nem?

[- Az az őrült gyerek lehet, amelyiknek tavaly kés volt az utazóládjában. Én mondom, be sem kellett volna ide engedni]

Nincsenek szörnyek az ágy alatt

2004. febuár 12.

Dominic és Jayce

Mit nem adtam volna, ha a zaj, ami jóformán az egész kastélyt átjárta, nem a Mardekár klubhelyiségéből jön! De a gyanúm sajnos gyorsan beigazolódott, hiszen Smith professzort keltették fel a diákok és ő is hallotta a saját szobájából. A pincében. Ettől kezdve már kérdés sem volt, hiszen a Hugrabugnál ilyen jellegű kihágások igen csak ritkák voltak.
Magamra kaptam a köntösömet, kicsit kócosan, cigivel a számban szeltem át a folyosót. Tudtam persze, hogy nem kéne a diákok előtt dohányoznom, de nem érdekelt. Feszült voltam, szükségem volt rá, még akkor is, ha mellettem Frics, a gondnok folyamatosan panaszkodott a bűzre. Valószínűleg amúgy is jobban érdekelt, hogy kit bűntethet meg ma este.
- Az az őrült gyerek lehet, amelyiknek tavaly kés volt az utazóládjában. Én mondom, be sem kellett volna ide engedni - magyarázta levegő után kapkodva. Tudtam, hogy Monstrora gondol, akivel tényleg elég sok gond volt, de idén próbálta tényleg megemberelni magát. Miután megbukott az apja bejött a Roxfortba, hogy megbeszéljük, mik a következő lépések, McGalagony pedig engedélyezte neki, hogy évet ismételjen és megpróbálja letenni a RAVASZ szintű vizsgákat a tanév végén. Egy-két tanár, közöttük Maria is, bevállalta, hogy órán kívül foglalkozik vele.
Sajnálatos módon, a zajok valóban a hetedik évfolyam fiú hálóterméből jöttek. Azonnal benyitottam, a nyomomba Friccsel. Odabent az egyik kis lámpa égett, Jay Hansel és Dominic Monstro pedig felfegyverkezve álltak. Az előbb még hangosan káromkodtak is, képtelenség volt nem meghallani.
- Meg ne zabáld a háztársamat, te fos! - Ennyit hallottam, egy kislámpa pedig éppen a lábam előtt landolt. -  Hmm, jó estét, tanárúr - Köszönt első körben a frissen káromkodó Hansel. A tekintetem rá, majd a párnával ácsorgó, kissé lihengő Monstrora szegeződött. - Szép időnk van, nem?
- Mi a fenét műveltek fiúk? - kérdeztem kicsit emelt hangon, kivéve a számból a cigarettát. - Az egész kastély tőletek zeng! - Néztem körbe a szétvert bútorzaton. A lábaim mellett elosont valami lény. Remek, tehát be is csempésztek valamit, ami most kijutott a klubhelyiségből és talán az egész kastélyt rettegésbe fogja tartani.
- Frics úr, azonnal szóljon Hagridnak, hogy valami lény kijutott a szobából. - Mondtam, de az öreg gondnok nem mozdult. - Mondom azonnal. - Ismételtem meg, mire észbe kapott és megindult kifelé.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy mekkora hibát követtetek el. Öt pont fejenként a Mardekártól és holnap az órák után nálam jelentkeztek büntetésért! Ne, ne próbáljatok meg védekezni. Most azonnal rakjatok rendet, addig nem megyek el!

[mit esznek a szörnyek az ágy alatt?20040212]

mit esznek a szörnyek az ágy alatt?
20040212



Monstro
m o o d //  n i n c s h a r a g

Fogalmam sem volna honnan a merlinj seggéből szalajszotta ide valaki ezt a hatalmas, büdös, kakiks százlábút, de ilyenkor elgondolkodtam azon, hogy még miféle randa lények léteztek még a világomban. Ezért se nagyon izgatott sose az LLG óra, mert előbb utóbb az ember az unikornisokon és a sárkányokon kívül belefuthat ilyen anyaszomorító valamikbe. Nem voltam egy nagy vidéki srác, Londonban éltem, egy bazinagy, sötét villában, és nem éreztem magamban sosem a kalandvágyat arra, hogy felfedezzem a vadont. Vagy a rengeteget. Annyira nem éltem ezeket, csak sodródtam, vagy kiéltem a szemétkedéseimet a kisebbeken, amikből mostanra ki is nőttem.
– Nyilvánvaló, hogy miattad van és így igen is lényeges. Hozhatsz nekem új nasit, miután megöltem a dögöt - csak megforgattam a szememet. Mostanában abból álltam ki, hogy mindekit kárpótolnom kellett valamiért. Nem tehettem róla, hogy megszerettem Florát, bár aztán ez olyan gyorsan el is múlt. Mégis fájt azért a dolog. És a százlábú tuti nem az én saram volt, lehet Flor engedte be ide valahogy, hogy még mindig szivasson.
- Persze, nyilvánvaló - mormogtam kelletlenül kissé ironikusa, de inkább elengedtem ezt a vitát a magam részéről, Dom úgyis csak erősködni fog a maga hülyeségeihez.
Megborzongtam, még a hideg is kirázott, ahogy a szag egyre jobban tapinthatóvá vált a szobában. MIndez mlg nem lett volna elég, felbukkant Bolton és Frics, akinek a vénember szaga kellemetlen elegyet alkotott a szarral. Bolton sem volt éppen jó passzban, biztos nem találkozott Marissal, vagy a franc se tudja, de úgy nézett ki ő is így köntössel, meg a cigivel, mint egy mérges manó. Megköszörültem a torkomat, éjjel az emberek tényleg kivetkőztek magukból, ahogy Nora mondogatta mindig, olyan furcsán bölcselkedve. A napot már tényleg csak Alf koronázta volna meg.
– Mi a fenét műveltek fiúk? Az egész kastély tőletek zeng! - ebben erősen kételkedtem, max a hálókörletünk, ugyanis a halál feneke alatt volt a klubhelyiségünk.
- Éppen az életünkért harcoltunk - válaszoltam, de akkor az a redvás lény éppen kisurrant az ajtón, és persze még meg is látták. Remek, most már mindenki szerint én voltam a hibás.
– Gondolom mondanom sem kell, hogy mekkora hibát követtetek el. Öt pont fejenként a Mardekártól és holnap az órák után nálam jelentkeztek büntetésért! Ne, ne próbáljatok meg védekezni. Most azonnal rakjatok rendet, addig nem megyek el!
- Ó, ne már - sóhajtottam kelletlenül és megnéztem magamnak a helyet. Nem volt kedvem büntetéshez, a pontlevonások nem érdekeltek, meg a takarítás sem, úgysem akartam büdüs hálóteremben aludni. Kinőttünk már szerintem ebből, amúgy is.
– Prof, nem durva büntetés ez egy kicsit? És ezzel mit csináljak? - próbálkozott Dom, miközben a pálcámat akartam megkeresni, majd ha megtaláltam, elmormogtam egy reparot, a megviselt bútorok felé, félig befogott orral.
- Elég nagy büntetés nekünk ez a szag - tettem hozzá, nem éppen mártírvodka, csak közöltem, hogy büdös volt. Nagyon-nagyon büdüs, miközben elléptem Dom és a párnája elől.

[– Ó, ne már]

Nincsenek szörnyek az ágy alatt

2004. febuár 12.

Dominic és Jayce

Az álmosság talán a legrosszabbat hozta ki belőlem. Sosem voltam igazán szigorú a diákokkal, de Dominic Monstro és Jayce Hansel vékony jégen táncoltak. Montsro miatt amúgy is állandóan harcolnom kellett a tanáriban. Szinte elvárták, hogy több büntetőmunkát adjak neki és rázzam gatyába. Valójában én is csak egy nagyra nőtt kamasz voltam a tornacipőmbe, szakadt farmeromban és vicces pólóimban. Nem tudtam, hogyan kell bánni az ilyen srácokkal.
– Ó, ne már– sóhajtott Jayce. Tudtam, hogy nem lesz ínyére egyiknek sem a büntetőmunka és a pontlevonás. De megérdemelték. Hangoskodtak és valami lényt is a kastélyba szabadítottak, amit talán Hagridnak lesz alkalma rendesen megvizsgálni. Én nem értettem ezekhez az elátkozott rovarokhoz és nagyon is annak tűnt.
– Prof, nem durva büntetés ez egy kicsit? – kérdezte Dominic olyan hangon, mintha joga lenne felülbírálni a döntésemet. Próbálkozott persze, mert tudta, hogy elég laza vagyok ahhoz, hogy még csak számon se kérjem rendesen tőle, mégis mit művelt ma itt. – És ezzel mit csináljak? – kérdezte és felém lengette a párnáját, ami büdös szagot árasztott magából.
– Ha jól tudom, az utolsó évedben vagy, Monstro. Varázsold tisztává! – Parancsoltam rá idegesen.
Ujjaimmal összecsíptem az orrnyergem, lesütöttem a szememet és mély levegőt vettem. Kellett egy pillanat, mielőtt Hanselre tudtam nézni.
– Elég nagy büntetés nekünk ez a szag – tette hozzá megjátszva magát. Na igen, neki biztosan az, mert ha nem nyitja ki az ablakot, ebben fog aludni. Végül megkegyelmeztem neki, felemeltem a pálcámat és a válluk felett egy intéssel, már ki is nyitottam az ablakot.
A hideg februári levegő máris betört.
– Hansel! Szedd össze magad! – Szóltam rá, újabb intéssel az összetört dolgokat intéztem el. A lámpa, a szétesett tankönyv máris összeforrt korábbi darabjaival, hogy aztán a helyére reppenjen. Nem ez a fajta mágia volt az erősségem, mégis könnyedén kezeltem a helyzetet most.
– Gyerünk! Bevetni az ágyat… Merlinre, Monstro! Kezdj már neki annak a párnának a kitakarításához! – Szóltam ismét a fiúra, mert az meg csak állt ott, mint egy zsák szerencsétlenség. – Suvickusszal! – Tettem hozzá, de ha nem kapta elő a pálcáját, akkor én magam oldottam meg. Legalább máris adott egy jó ötletet arra, hogy mit kell vele holnap gyakoroltatni. Szerencsére egy ekkora kastélyban mindig van mit kitakarítani.
– Ágyba! – Parancsoltam rájuk, ha végeztek mindennel. Megvártam, míg lefekszenek és magukra húzzák a takarót. Odasétáltam közéjük, becsuktam az ablakot, hogy a hideg odakint maradjon, így ismét a kályha melegítő fényében lehettek.
– Ha még egy nyikkanást meghallok ma este, akkor a szüleiteknek is szólok. – Közöltem szigorú hangon. – Az ajtó előtt leszek, amíg nem szuszogtok egyenletesen mindketten.  
Ezzel mentem ki és álltam meg az ajtó melletti falnak támaszkodva. Tudtam, hogy ma már nem fogok tudni visszaaludni, de legalább ez jó indok lesz őrt állni a két jómadár hálóterme mellett. A prefektusok időközben szerencsére visszaterelték a többi felébredt tanulót, így néma csend maradt.

[it's me]

F A N C Y  Ω  T H I N G S

like

                     humanity
                                                   i'm the problem
                                                                                      it's me

+18! káromkodás, szégyenítés, férfigyűlölet, testnedvek, járványok
        Úgy söpröm félre a tiltakozni akaró negyedéves fiúkat, mint a nagy hullám Kanagavánál - szinte már-már sértő, hogy azt gondolják, az olyan érvek, mint a szombat, reggel vagy a magánszféra megállíthatnak. A pálcáját egyik sem húzza elő, valamiféle álmosságra és reggelizésre hivatkoznak, de ez nem mentség, már nyolc óra is elmúlt! Az üres folyosón hangosan koppannak a lépteim, a festmények érdeklődő tekintete kísér. Nem vagyok híve az olyan ostobaságoknak, mint a személyes tér vagy a nemi egyenlőség, kérdésem van Travershez és nem várhat. Még a délelőtti edzésem előtt meg akarom tudni annak a névtelen levélnek a címzőjét, amit most is a balomban szorítok - és a kézírás alapján ezt csak a kolera sokadik eljöveteléhez hasonlatos húga írhatta, akibe annyi bátorság nem szorult, hogy eljöjjön a párbajunkra tavaly. Ha tényleg olyan büszke volt a vélt vérvonalára - amit akkor és most is annyira tartok kiválónak, mintha legalábbis az egész Mardekár együtt kapná el a nemi úton terjedő sárkányhimlőt - akkor nem bújt volna el a szobánk mélyén, mint valami penészes szendvics a hugrabugosok utazóládájában.

        Csak intek egyet a körfolyosó másik végén felbukkanó prefektusnak, aki vagy a jelenlétem, vagy a mozdulat íve alapján tökéletesen érti, hogy személyes ügyről van szó. Megtettem azt az igen nagy kegyet, hogy nem hoztam magammal semmilyen fenyegető tárgyat vagy fegyvernek minősülő eszközt, azt a kritikát pedig nem fogadom el, hogy én magam fenyegető vagy fegyvernek minősülő volnék: ez a gyengék és ostobák mentsvára, főleg szombaton délelőtt.

        Nem nézek körbe, nem ezért vagyok itt, felőlem épp egy hippogriffel is közösülhetnek mellettünk, egyből tudom, melyik Travers ágya a denevére üres állványából. Egy kellemes emlék töredéke fut el pillanatokra, amíg odaérek - egyszer megígértem neki másodévben, hogy fellógatom majd a legmagasabb torony egyik ablakába, de erre nem került sor. Szinte kár, mindig nagy híve voltam a fizika megismertetésének a valóságtól elszakadó mágusközösségben.
        Felrántom a baldachint, és bár kész tervem volt arra nézve, hogyan fogom ébreszteni, mégis tétovázom. Nem fogom megérinteni, bármi fogadhat a takaró alatt, vagy épp bárminek a hiánya.. A férfiak különös képessége arra, hogy elvegyék a tisztességes nők kedvét is az élettől, itt különösen érvényes. Végül csak belerúgok az ágy lábába, összefonom a karjaimat, és közelről belebámulok az arcába - hálás lehet, mert ilyen udvarias köszöntésre igazán nem tarthatott volna igényt azok után, amiért itt vagyok.

        - Es ist ein guter Morgen! - közlöm hangosan és érthetően, mert megfigyeltem már, hogy az olyan férfiak, mint Traverse is, szeretik magukat értetlennek mutatni, és folyton azt kérdezik: miért? mit? hogyan? miért tetted ezt, Morgenstern? nem tudod, hogy ez fáj?! - miközben nyilvánvalóan tudom, különben miért is tenném? Ezt megelőzendő inkább tényt közlök elsőként, amire nincs miért visszakérdezni, a párbeszéd sokkal gördülékenyebben haladhat, remélhetőleg a lehető leggyorsabban. Csak a hangsúly kedvéért még egyszer belerúgok a fába, hogy biztosan azonos alapokon kezdhessük meg a vitát - mert vitára számítok. Bárhogy hangoztatta is, hogy nem kedveli a húgát, bizonyára nem tud majd szabadulni a szomorú kötelességtől, hogy egy hitvány elszármazást parentáljon előttem, holott mindketten tudjuk, a húga annyit sem ér, mint Langley másodgenerációs esélyegyenlőségi mozgalma Granger után a béke éveiben.

        - Miért írt nekem a fiatalság emésztőgödrének nevezhető, csúnya és gyáva teremtmény, amit a húgodnak nevezel? Azt hittem, meghozta élete első jó döntését, és többé nem hallunk felőle, mert önként ürítgeti az éjjeli edények tartalmát egy dologházban, ahogy javasoltam neki, erre TESSÉK! Mi EZ?! - előhúzom a levelet és az arcába tartom. Természetesen nem bontottam fel, nem találtam megfelelő alanyt arra, hogy felfogja a robbanást, kifröccsenő savas bájitalt vagy ürüléket, amit bizonyára elhelyeztek benne - de a kézírás árulkodó. Egy pestises disznó végrángásainak több művészeti értéke volna - de most Traverse számot adhat a történtekről, számára kora reggel, éhgyomorra.

[- TRAVERS! CANST THOU NOT 'EAR? ICH CAME TO DEVOUR THY BLUT!]

Orin Morgenstern

18+- káromkodás

  Hrunting ma könnyebb volt a kezében, mint lenni szokott. A szíve gyorsabban vert, mint általában, de Nialen, kezében ősei baltájával, testén a családja címerével díszített páncélban, kicsit szédelegve, de eltökéltségtől vezérelve sietett le a csigalépcsőn. Újra megremegett minden, ahogy kint egy hatalmas kard lecsapott, Trollsbridge ősi erődje pedig jajveszékelve nyikordult a végzet átoksúlya alatt.
 - TRAVERS! CANST THOU NOT 'EAR? ICH CAME TO DEVOUR THY BLUT!- a mennydörgő, mély hangtól megremegett az erőd, por szállt alá a plafonról, és megmozdult a csillár is, nyöszörögve, de Nialen nem félt. Végre, végre eljött ez a nap is, amikor a kezébe veheti az életét, szétvág... szétkúrhatja a végzetet, és saját mestere lehet. Nem kell többé félni ettől a naptól, a jövőtől, a felnőtt kortól, nem kell mást tennie, csak győzni. A győzelem soha nem ment neki nehezen.
 A fiú megállt, és egy picit zavartan nézett az ajtóra, amikor megérintette a kapu melletti dobozt, de nem találta ott a kulcsot. Hiába kereste, hiába kutatott, nem volt ott más, csak egy kedves, világoskék macaron, melyet Nialen tétován felvett. Az épület újra megremegett.
 - Trus! Hol a faszban van a kulcs? Itt van Grendel, ki kell mennem megvívni vele.- a házimanó kis utazótáskával a kezében bukkant fel, fején csúnya kötött sapkában.
 - Nem emlékszel, Nialen gazdám? Az édesanyja már hónapokkal ezelőtt átírta a házat Mr. Lowera. Nála vannak a kulcsok. Ő a gazdája itt mindennek, ő adta ezt a sapkát is.
  - MI? NEM, EZ AZ ÉN HÁZAM! MIT CSINÁLSZ? NE MENJ EL!- mielőtt megérinthette volna, a házimanó egy pukkanással eltűnt, Nialen pedig dühösen a macaronba harapott. Ízlett neki, de mielőtt újra ehetett volna, összement, kisebbre egy emberi kéznél. A balta követte a méreteit, de a páncélja, ruhái lehullottak. Érezte, hogy újra megnő, ezért átfutott a vasaltrácson, mielőtt visszanyerte eredeti méreteit. Ott állt Hrutinggal, pálca nélkül, meztelenül, és felnézett a hegy méretű fekete árnyékra, mely eljött érte. Harag és félelem, fojtogatón érintette meg a torkát, ahogy a szörny felé indult, mely röhögve felemelt egy kurva nagy Nimbus 2002-est, készen rá, hogy lesújtson rá.
 Nialen két kézre fogta a baltát, készen rá, hogy félreugorjon az útból, és elindult a törött híd vége felé, a folyó felé, ahol a troll állt. Csak akkor állt meg, amikor észrevette a két alakot, ahogy ott állnak: húgát, ahogy a híd szélén üldögél, feketében, és kötelességtudóan szomorúsággal rejti el mosolyát, mögötte pedig anyját, szintén feketében, fáradt boldogsággal. Pont, mint apjuk zárt ajtós, ceremoniális temetésén. Tett feléjük néhány lépést.
 - Mi a geciért viseltek gyászruhát?
 - Mert meghaltál, Nialen. Még gyerekkorodban.- a mély férfi hang jobbról jött. Nialen lassan oldalra fordult- apja most is pont annyival magasabb volt nála, mint régen. Szigorú szemében csalódottság égett, fekete talárján még látszottak a vér és égésnyomok, melyeket az Ostrom során szerzett, és víz csepegett róla. Kinyújtotta a kezét, megragadta Hruntingot, és egyetlen erős rántással kitépte fia kezei közül. - Mindent megadtam neked, mindig. Sajnálom, hogy kevés volt.
 A halálfaló és a két boszorkány füstös, fekete pukkanással eltűntek, és hátrahagyták a fiút a hídon. A troll lecsapott, egyetlen ütéssel elsöpörte az egész hidat, ő pedig zuhant. Megremegett minden, ahogy a víz alá ért, ahogy elsüllyedt, ahogy a seprű lecsapott a mellkasára, a trollkirály pedig röhögve a víz alá nyomta... újra megremegett minden...

 Az ember azt hinné, hogy a Lángnyelv Whiskey okozta rémálmok után a kibaszott ébredés megváltás, még ha rövidesen erős fejfájás is követi. A szombat reggelek minimális előnye. Ráadásul az ébredést sokszor Alistair idézi elő, aki mindig felelősségteljesebben iszik nálam, és ilyenkor hoz kibaszott ennivalót. Amit viszont az ébredés után látok... baszdmeg? Még mindig mindig álmodom? Ahogy felugrom a felismeréstől, hogy ki a faszom áll itt az ágyam mellett, bekúrom a fejem, elég erősen hozzá, hogy visszahulljak a párnámra. Baszdmeg, ez tényleg Morgenstern!

 Legalább egy alsónadrágot viseltem ma alváshoz, de ezen kívül kevés jót tudok elmondani a szituációról: teljesen egyedül vagyok a kurva szobában a csajjal, aki biztos, hogy semmi jót nem akar. Lehet, hogy mindjárt az arcomba vágja Damien levágott faszát, hogy adjam vissza neki, mert megint írt egy kurva hollós szerelmes levelet neki, de ez tűnik még mindig a legkevésbé ijesztő lehetőségnek. Baszdmeg, baszdmeg, baszdmeg. Mi a fasz baja van?

  - Hogy mi a fasz van?- nem értek németül, és most, hogy az arcára nézek, a rettegést megtöri egy cseppnyi felháborodás is. Nem tudja, hogy buli volt, kurvára szombat reggel van, és biztosan kurva másnapos vagyok? Ha ki akart nyírni, mi a faszért nem tette azt álmomban, ahogyan azt tisztességes, emberbarát boszorkányok tennék? Egyáltalán miért? Emlékszem rá, hogy smároltam valakivel részegen, de annyira soha nem vagyok részeg, hogy bepróbálkozzak egy rokonánál.

 Azután a félelmem szinte teljesen elpárolog a felismeréstől, hogy a húgomról beszél (a jelzők némelyike kurva jól leírja azt az enyveskezű kétszínű kis ribancot). Felülök, meg sem nézem, hogy mi van a homlokommal, csak a kezében tartott pergamenre tekintek, azután újra az arcára, még mindig szédülve, megzavarodva. Mi a faszért írna neki? Nem csak, hogy leborította valami szarral (teljesen megérdemelten, volt provokáció, nem úgy, mint Connie boy és Setétmocsár esetében még kurva régen), de megkockáztatom, hogy Orin Morgenstern legalább egy darabig a húgom mumusa volt. Valószínűleg hasonlóan a Hugrabug teljes második évfolyamához, bár nem egészen tudom, hogy mi történt azzal az uborkával.

  - Halvány kibaszott gőzöm nincs. Nem láttam a pofáját nyár óta...- a szemébe nézek, azután vissza a levélre, amely simán lehet megátkozott, vagy elterelés arra, hogy most szúrjon belém egy kiélezett valamit, de ahogy kezdek felébredni, rájövök, hogy különösebb okot nem adtam neki. Én nem csak, hogy túléltem vele öt és fél évet (és egy elég gyenge kísérletet rá negyedikben, hogy randira hívjam), de első kézből láthatom is, hogy járnak azok az idióták körülöttem, akik felébresztik az alvó sárkányt.

  - Mindig kibaszott hülye volt... ez tényleg az ő kézírása... mi a kurva élet?- kinyújtom a kezem, de még időben megváltoztatom az útját, hogy csak a nadrágomat kapjam el, és öltözködni kezdjek. A másnapot és a fejfájást egyelőre kiijesztette belőlem, most viszont hirtelen túlzottan érdekelni kezdett minden, hogy olyan ostoba hibákat kövessek el, mint hogy megpróbálok kihúzni valamit az ujjai közül. Arra is láttam példát, hogy akkor mi történik.  - Sajnálom, hogy írt neked. Ez azt jelenti, hogy még életben van.

 Soha senkinek nem mondtam, még legközelebbi barátaimnak sem, hogy mi a kurva élet történt Yuriával, és hogy csak simán lenyúlta a pénzünket és kisétált, minden bizonnyal apámmal. Ha valaki mondta volna, hogy Orin Morgensternnek mondom el először, méghozzá úgy, hogy közben nem nyom égő kést az arcomba... nem hittem volna el.

[it's me]

F A N C Y  Ω  T H I N G S

like

                     humanity
                                                   i'm the problem
                                                                                      it's me

+18! káromkodás, szégyenítés, férfigyűlölet, testnedvek, járványok
        Végül mégis kudarcot vall az egyébként hibáktól nyilván mentes hadmozdulatom, Traverse műveletlensége ismét az utunkba áll, és szedi az áldozatait - de ez nem annyira váratlan, egy ennyire nyelvi világuralomra törő dialektus, mint az angol, nem tűrhet meg maga mellett kultúrnyelveket. Szinte csoda, hogy varázsolni tudnak, a kiejtésük úgy taszítja az értelmet, ahogy saját történelmükhöz valló hozzáállásuk a józanságot.
        Sóhajtok egyet, de nem adom jelét annak, hogy idegesítene a kora reggeli értetlensége: nem először látok férfit ilyen állapotban, már nem táplálok hiú ábrándokat arról, hogy bármelyikük is fel akarna nőni ahhoz a szerepkörhöz, amelyet tulajdonítanak maguknak a szokásra hivatkozván. Traverse csak egy közülük, nem is különösebben feltűnő ezzel a spleennel, amit lebetűzni nem tudna, de amiről minden gesztusa árulkodik.

        - Nem számít, térjünk a szerencsétlenség tárgyára! - megrázom előtte párszor a pergament, de valamiért nem veszi el a kezemből. Észrevettem már, hogy sokan az átlagnál rosszabbul reagálnak a hirtelen mozdulatokra, de ez egy magát kviddicsezőnek nevező illetőtől talán túlzás. Minden oka megvan tartani tőlem, de ha a Süveg ebbe a házba osztotta, tudhatja, sokkal rosszabb attól lesz ez a látogatás, ha nem működik együtt velem. Az idő jóval drágább annál, minthogy olyan alantas dolgokra pazaroljuk, mint a hogy vagy, hogy aludtál, hogy érzed magad, és társaik.
        - Csak egyszer mondom el, Traverse: ez nem válasz a kérdésemre! Hagyj ki a szomorú családtörténeted parainesiséből, és koncentrálj! - lerántom a takaróját, kockáztatva a következményeket, de nem viselem el ezt a szerencsétlenkedést. Szinte biztos vagyok benne, hogy ha nem szólok rá, hamarosan befonjuk egymás haját az állítólagos generációs traumák kitárgyalása közepette, és tőle ennél jóval több precizitást várok az elfoglalt pozíciójára nézve.

        Ledobom a földre a többi szemét és személyes holmi mellé az anyagot, és csak egy további mozdulattal jelzem számára, hogy ő is odakerülhet még. Az angolságnak óhatatlan része a mellébeszélés, nekem azonban szerencsés módon ebből a tulajdonságból egyáltalán nem jutott, így csak elszenvedő alanya vagyok ezúttal is.
        - Szinte a csodával határos, hogy élve születtél ilyen barázdálatlan agyvelővel! Oh azt hittem, a nyilvánvaló dolgokat soroljuk!? - a béke jeleként nem hoztam magammal a pálcámat sem, mert korábban azt a kritikát kaptam, hogy megfélemlítek vele diákokat, és a merő ostobaságon kívül, aminek ezt a véleményt tartom, hajlandó vagyok egyfajta gesztust gyakorolni a gördülékenyebb párbeszédek értelmében, most azonban úgy tűnik, Traverse maga elzárkózik attól, hogy ne a roxmortsi kofák stílusában vitassuk meg a lehetőségeket. Természetesen ez a húga kézírása, miféle megfigyelő volnék, ha öt év alatt nem jegyeztem volna meg egy ilyen jelentőségteljes részletet valakiről, akivel azonos szobában alszom? Taktika hiba volna nem kiismerni ellenségeinket, ezt talán érdemes volna elsajátítania, ha már olyan ambíciókat dédelget, hogy életben marad ebben a világban.

        - Nincs szükség sajnálatra, a levelet te fogod kinyitni! - a lepedőre dobom az üzenetet, és fenyegetően méregetem, ahogy öltözni próbál. Erre még kevesebb szükség van, a látogatásom célja nem az ő teste. Mintha a zavar jeleit vélném felismerni a mozdulatain, de ha valóban így van, nem értem az okát: talán birtokolja az önismeret hiányában fürdőző tinédzserek általános és köznapi szégyenét az adottságaik miatt? Hát nincs itt elég, felesleges emberi érzelmeket örömmel elemző empatikus személyiség, akivel még feleslegesebb terápiát tarthatna? Nahát, úgy tűnik, a tegyük a Roxfortot szocialisabbá hadtest rosszul végzi a munkáját, legalább a sötétségnek ezen völgyében is van minek örülni.

        - Ne legyél benne olyan biztos, vannak személyek, akik még halálukban is tudnak csalódást okozni! De ne hidd, hogy nem figyeltem fel a megjegyzésedre, hogyan értetted, hogy még életben van? Azt feltételezted, hogy vette végre a barátságot az emberbaráti cselekedetre, és megölte magát, ahogy javasoltam neki? Eleve, hol van egyáltalán? - természetesen észrevettem az első nap, hogy egy ággyal kevesebbet helyeztek el a hálótermünkben, azonban ez egyrészt nem az én dolgom, másrészt örömmel töltött el a nőnemű Traverse hiánya.
        Az előzetes prekoncepciókkal ellentétben sosem ártottam magam senki belügyeibe, a szégyen megtalált mások miatt enélkül is. Én nem élvezem úgy a szégyent, mint a diáktársaim, én elrejtőzöm a szégyen elől és elnyomom azt, de mások szégyene felkeres engem ebben a rejtekemben is. Íme, itt van a következő: már látom, hogy nem szabadulhatok innen a hatékony társalgás szabályait követve, mégiscsak kénytelen leszek megismerkedni Traverseék krónikájával, aminél el tudnék képzelni legalább száz kevésbé gyomorforgató elfoglaltságot is, de a nagyság ára a földre való állandó pofával előre zuhanás.

[- Para... mi?]

Orin Morgenstern

18+- káromkodás, rasszizmus

  Damien szar, elbaszott szerelmes levelein kívül kevés dolog létezik, mi rávehetné Orin Morgensternt hogy betegye ide a lábát. Ha sejtettem volna, hogy specifikusan engem fog keresni... bassza meg. Biztos, hogy nem aludtam volna itt, mert az a kibaszott német mondat, bármit is jelentett, biztos hasonlított arra, amit egy csomóan életükben utoljára hallottak. Scheiße... Hirtelen azt sem tudom, hogy hol a faszban lehet a pálcám, voltam-e elég józan hozzá, hogy az éjjeli szekrény fiókjában találjam, ne az ágy alatt.

  - Para... mi?- csak pislogok, kibaszottul fogalmam sincs, hogy mi a faszt jelent ez a kifejezés, de ahogy ránézek az arcára, ösztönösen az az érzésem támad, hogy összehúzzam magam a közelgő támadásra. Részegen nem tűnik ijesztőnek, ha nincs jelen, az ember el is gondolkozik rajta, hogy baszdmeg, amúgy nagyobb vagyok, valószínűleg erősebb, de most, hogy nézem őt, egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy számítana bármit, ha támadásra adná fejét. Sőt, kurvára nem számítana semmit baszdmeg, ez Orin, Orin Morgenstern, aki egyenesen a Mungóba küld, nem a Gyengélkedőre.

 Ha nem lenne ez a kurva levél, attól a kibaszott kurva ribanctól, most fogalmam sincs, hogy hogyan őriznék meg bármennyit a hidegvéremből, és így a méltóságomból. Ő az egyetlen ember, akitől tényleg félek, mert bármilyen bátor vagyok, hülye nem, előbb állnék ki a Griffendél legjobb hetedévesével párbajozni a pálcám nélkül, mint hogy vele balhéba kerüljek. Most, a levél tartalmán felül leköt viszont a gondolat: hogyan lett Orin Morgenstern Orin Morgenstern? Mi a kurva élet váltotta ki, hogy annyi pusztítás és félelem összenyomódjon egyetlen kibaszott, vörös gyémántba, melyet azután gondosan elhelyeztek a Roxfortban, mint egy átkot, mely lesújt a gyengékre és az idiótákra. Rám is, ha habogok tovább, mint valami idióta. A takaróm az első, ezután a bőröm marad csak, így, ha máskor nem is szoktam rosszul érezni magam ruha nélkül, most olyan gyorsan összekapkodok mindent, amennyire csak lehet.

  - Jó... kíváncsi vagyok, hogy mi van benne.- ha ezt tényleg Yuria küldte, a közös bájitaltan órai munkájuk emlékére bizonyára átok, sav vagy valami hasonló szar, de bármi is az, szívesebben szembesülök vele, mint azzal, hogy húzzam az idejét. Felnézek rá, még egyszer, mielőtt egy gyors mozdulattal kibontom a levelet, készen valamilyen támadásra. Az viszont elmaradt, és tényleg csak egy kurva levél van benne. Egy pillanatra felé nézek, mielőtt széthajtogatom a papírt, hogy megnézzem, mit írt születésem felesleges mellékterméke, akiből élősködő lett.

 Egy pillanatra elgondolkodom rajta, ahogy a lány szemébe nézek, hogy mit, mennyit mondjak neki. Senki nem kérdezett rá Yuriára, van, aki valószínűleg fel sem fedezte a hiányát, úgyhogy nem jutott eszembe eddig, hogy ki kellene találnom valami hazugságot. Persze, kurva sokat hazudtam már életem során, úgyhogy menne egy rögtönzés, de végül amellett döntök, hogy megosztok az igazságot. Nem látok okot rá, hogy átbasszam, még ha esetleg menne is.

  - Őszintén szólva nem tudom, hogy mi a fasz van vele. Júliusban bement ap... a pénzünk egy részét ellopni a gringotts-i széfünkbe egy középkorú... férfival. Hogy hova mentek utána, azt nem tudom, de őszintén remélem, hogy meg is rohad majd ott.- az utolsó rész tényleg nem hazugság, kicsit reméltem, hogy apám megszabadult tőle, miután megszerezte, amit akart; nem minket, még csak nem is specifikusan Yuriát, akkor nem várt volna tizenhat éves korunkig ezzel.

  - Miért pont neked írt?- egy pillanatra ránézek, azután gyorsan lesütöm a szemem, és széthajtogatom a levelet. Tudom, hogy kurvára gyűlölték egymást, Yuria, mint a legtöbb élőlény (még sok egészen alacsony értelmű is, még nála butábbak is, mint a bugrahugos hímek), pedig kurvára rettegett tőle, miután megtanulta azon a bájitaltanon, hogy hol a helye. Ugyanakkor Yuria jobban utált néhány hangosabb mugli születésűt, „vérárulót,” ha valakit el akart utoljára küldeni a kurva anyjába, nem Orinnak írt volna.

 Nem szívesen veszem le a szemem Morgensternről, amikor kiterítem a levelet, mert így, hogy előtte ülök, a fejem valószínű tökéletes magasságban van hozzá, hogy lerúgja a helyéről. Bár szerintem a lábain álló Hagrid fejét is lerúgná, ha akarná, és ideges vagyok amiatt is, hogy mi lesz, ha a kurva húgom faszságai felbasszák, és rajtam vezeti le esetleg a feszültséget. Közben viszont kíváncsi vagyok, hogy mégis mi lett a kis enyveskezű szajhával. Megköszörülöm a torkom, hogy elkezdjek felolvasni.

 - Kedves Orin! Nem hiszem, hogy valaha látjuk még egymást, de szeretnék újra bocsánatot kérni tőled. Gonosz voltam veled, és megérdemeltem, amit cserébe tőled kaptam. Nem voltam jól, de ettől még nem lett volna szabad olyasmiket mondanom rád. A sárga és a fehér kultúra egyaránt fontos a zavartalan társadalmi fejlődéshez, illetve nem hiszem, hogy kurva lennél, vagy baj lenne, hogy félvér vagy. Tudom, hogy mostanra már eltelt több, mint fél év anélkül, hogy láttuk volna egymást, és valószínűleg el is felejtetted, de bocsánatot kérek érte! Te mindig a jobbak közé tartoztál. Üdvözlettel, Y...- várakozón felnézek, azután visszaadom ezt a fasz levelet neki. Fogalmam sincs, hogy mi a faszt akart elérni vele- talán, hogy dühös legyen rám, de nincs ennyi esze. Végülis, könnyen lehet, hogy impulzus, nem szokott annyi esze lenni, hogy előre gondolkodjon.

  - Kurvára gőzöm nincs, miért írt. De mindig debil volt.- megpróbálom kicsit közösen utálni a kis kurvát, akkor talán találok valamit, amivel elterelem Morgenstern haragját magamról.

[it's me]

F A N C Y  Ω  T H I N G S

like

                     humanity
                                                   i'm the problem
                                                                                      it's me

+18! káromkodás, szégyenítés, férfigyűlölet, fizikai erőszak
        Nincs türelmem megvárni, míg felébred és hajlandó használni azt a kevés elméjét, amit a balsors megadott neki: vajon nem volnék-e hasonlóan hitvány, ha így tetten lehetne érni szombat délelőtt? Vagy ha már, bármikor? Úgy tűnik, az éberség nem tartozik azon erények közé, amelyeket Traverse magáénak vall, az igazán lényeges pontokban nem kívánja magát kitüntetni. Ez a baj ezzel a generációval, szüleik hibáiból csak azt tanulták el, ami kényelmes: én szégyent éreznék, ha azon kapnának, hogy lustálkodom és aranytálcán várom mások tiszteletét, megbecsülését.
        Ütemes toppantásokkal jelzem számára, hogy az idő óhatatlanul múlik, azokra pedig nem vár, akik vélt vagy valós képességeiket elherdálva a türelmemre építik védelmüket. Sosem voltam különösebben nagy rajongója Szun-ce tanításainak - amelyhez némi köze lehet annak, hogy gyűlöltem, mikor az ignoráns tömeg eltévesztette a származásom - de abban igazat kell adnom neki, hogy ha a parancsok nem egyértelműek, az a hadvezér hibája. Esetünkben nem is tudom, kit érdemes hibáztatni, a Traverse nemtőt, a nőt, akinek a helyét kellett volna átvennie, vagy előző házvezetőnket. A béke gyengéket szül és nevel, de Traverse szinte visszaél ezen körülménnyel..

        - Parainesis! Látom, bármilyen kitartóan is üldözött a műveltség az évek folyamán, te végül nem váltál a martalékává. - korábban úgy képzeltem, az aranyvérű családok rendelkeznek valamiféle belső tanítási módszertannal, amelynek keretein belül úgy nevelik gyermekeiket, mint őseik. Egykor bizonyára ez az örökség különböztette meg őket a világba újonnan belépőktől, erre pedig méltán büszkék lehettek: és ebből mára egyáltalán semmi nem maradt. Mindent felemésztett a nagyságtól való félelem, a tömeg húzása, a társadalmi felelősségvállalás félreértése és persze a restség a jóra. A tankönyvek nagy vérvonalait tudnám tisztelni, ahogy azonban elnézem Traverse ügyetlenkedését, szinte szomorú vagyok, amiért a tudás, a hagyomány nyomtalanul veszett ki a világból az újítás címszava alatt. Végül tehát azoknak lett igaza, akik bár maguk is áldozatos munkával járultak hozzá a régi idők elpusztításához, de sehogy nem tagadhatnám: az aranyvérűségért nem kár.

        - Kíváncsi?! Mégis miért?! - megállok közvetlenül felette, de ezzel a bűntudatos pislogással csak még idegesebbé tesz. Nehezen tudok uralkodni az arckifejezésemen, mikor másodszor is megteszi, és csak ennél is nehezebben állok ellent annak, hogy kitépjem a kezéből a levelet és magam olvassam el mégis. A lassú Majna itt nem is egészen partot mos, mint iszapos-mocsaras enyészetté tette ezt a különben tevékenyen eltölthető délelőttöt mindkettőnk számára.
        - Ap? Ki, vagy mi az az ap, és mi köze ehhez? Fogalmazz világosabban, Traverse, milyen középkorú férfival?! - nem teszem meg azt a szívességet, hogy a ki tudja, mivel szennyezett ágyára üljek, csak közelebb hajolok, és remélem, hogy nem ennyivel akarja mindezt elintézni. A magánügyeihez nincs közöm, nem is akarom, hogy legyen, de az felettébb különös, hogy ilyen könnyedén közli velem, hogy a jogilag nem nagykorú húgát csak úgy hagyta elsétálni egy... liliomtipróval. A férfiak tényleg nem ismernek mást a boldog bajtársiasságon kívül, ha nők kihasználásáról van szó? Más nem magyarázhatja, hogy Traverse annyit sem aggódik a húga épségéért - akinek valóban jobb volna egy meszesgödörben, a kamik látják lelkem - mint egy mágiatörténet beadandóért. Ugyan, kit is csapok be ezzel, bármi jobban foglalkoztatja a tudás megszerzésénél, ez rossz példa volt.

        - Ha szent küldetésednek tekinted, hogy értelmetlen kérdésekkel hozz ki a sodromból, akkor remekül haladsz! Gyerünk, olvass! - feltételezem, hogy ez nem okoz majd neki nehézséget, de talán túl magasra helyeztem a lécet korábban is vele kapcsolatban. A csapat tagjainak a kiválóságot kellene reprezentálniuk, és itt találom szombaton reggel nyolckor, amint heverészik, érezhető rajta, hogy alkoholt fogyasztott, miközben más diákok már rég megkezdték a maguk napját. Ha híve volnék a csapatsportoknak, most személyesen kérvényezném a kapitánynál - bárki is legyen az jelenleg - hogy nyilvános megszégyenítés közepette dobja ki a csapatból, állítson példát a jövendő generációk számára.

        - Sárga és fehér kultúra?! - a vártnál nagyobb lendülettel kapom ki Traverse kezéből a levelet, amivel bizonyára megsebeztem az ujjait, de ennyi kellemetlenséget el tud viselni még. A sorokra meredek, de nem hibázott, nem tévedett, azokban valóban ez áll, alattuk pedig a feleslegesen ronda aláírás, amelyet akkor tudnánk reprodukálni, ha az írástudatlan Hagridra bíznánk azt. Kis híján eltépem a pergament, de végül csak összegyűröm és a földhöz vágom. Jól esik meg is taposni, hasznos információhoz úgysem jutunk már belőle. Micsoda pofátlanság, micsoda kreativitás! A cipőm orrával morzsolgatom még dühömben, megpróbálom elképzelni, hogy ez valamelyik ostoba hugrabugos itt a földön, de akinek valójában lennie kellene, most ilyen üzeneteket küldözget szét a világban, mentesülve a büntetés lehetősége alól.

        - Biztos vagy benne, hogy anyátok nem a házimanó ágyasa volt ezidőben?! Legalább négy-öt kivégzési módszer eszembe jutott a sorait olvasván, ami talán részben felérhetne a szégyenhez, amit a húgod létezésével kivívott csak, és ő ismét gyáván elmenekült, pedig.. Pedig egyetlen szerencséje eddig is az országotok liberális demokráciája, meg az, hogy nem hisztek a halálbüntetésben, holott íme az ékes példa rá, hogy hasznos volna bevezetni azt! - végül semmi nem marad a pergamenből, már csak a nyomára tudok taposni újra meg újra.
        Ezek szerint a nőnemű Traverse ismét megmenekült a jogszolgáltatás alól, és még ki is rabolta a saját rokonait egy bűntárs oldalán, azok pedig lustán elnyúlva tűrik azt! Ha az én családom tagja volna, már nem volna az: ilyen árulást egyiküknek sem kellene tudnia elviselni, de az ilyen ostobaságok, mint az egyenlő bánásmód, mára elkorcsosították az igazság utáni vágyat is.

        - És kinek a felelőssége volna rendre nevelni a kisebb testvéreit?! Talán nem vagy férfi, Traverse, nem te leszel a mélyen tisztelt családfő?! Ha képes volnék szánalmat gyakorolni az emberi test szervei iránt, szánnálak, mert roppant nagy here vagy! Kizsákmányolják a családod, ellopják az örökséged, te pedig itt sajnálkozol nekem?! Hogy nevezheted magad férfinak?! - bár szeret abban a szerepben tetszelegni, hogy ő a csapatunk kiváló terelője, még a kezem sem tudja követni - ha pedig tudja, nem tesz semmit, mikor visszakézből megpofozom.
        Bízom benne, hogy az efölött érzett szégyen kirántja ebből a szerencsétlen apátiából, mert a kamik a tudói, más nem fogja. Nem szempont számomra a családja, vérvonala jövője, de már az akaratomon kívül tudója lettem azok helyzetének, és nem kívánom megvívni mások háborúit.

[- Nem láttam a képét nyár óta.]

Orin Morgenstern

18+- káromkodás, rasszizmus

  Tudom, hogy minden lélegzetvétel ajándék Morgenstern mellett, és eleget láttam már tetteiből hozzá, hogy tudjam: felbaszni a legkevésbé sem bölcs dolog. Mégis kurvára felkúr, hogy ostobának nevez, amikor minden területen, amelynek jelentősége volt valaha, kurva jó vagyok és voltam. Csak azért lebasz, a SAJÁT KIBASZOTT SZOBÁMBAN, mert nem ismerek valami niche faszom szót! Baszdmeg. Mélyebben veszem a levegőt, de nem öntöm rá haragom úgy, ahogy más esetében tenném. Még nem őrültem meg. Olvastam valami faszom ostoba könyvben is, hogy kire haragszol, gazdád lesz.

 Az is felbasz, hogy számon meri kérni, hogy érdekel az a kurva levél. Mi a faszért ne érdekelne, hogy hová tűnt az a rohadt kis kurva kurva sok pénzemmel? Persze… ő nem tudja, hogy nem a Mungóban van, vagy valami ilyesmi. Nyilván fogalma sem lehet róla, hogy eltűnt, mint abszoli kobold kurva az aurorok elől.

   - Nem láttam a képét nyár óta.- az meg magamban basz fel, hogy így ráöntöm életemet bárkire, főleg rá. Tényleg ennyire nyomorult vagyok, hogy azt várom, hogy mások megértsenek, meg ilyesmi? Nincs szükségem kurvára senkire. Soha nem is volt senki, aki őszintén mellettem állt, és amikor azt hittem, hogy mégis… és pont Morgenstern, baszdmeg!

 A haragomnál sok szempontból erősebb a félelmem, amikor a lány közelebb hajol, amikor közelről látom a szemét, eszembe jut, hogy miért olyan kurva félelmetes. Készen áll rá, hogy bármikor kinyírjon, egy pillanatra eszembe jut, hogy talán megadom neki, amit kér most, de azután a félelmemet legyűri a józan ész: nem mondhatom el neki, hogy apám még mindig életben van. Kurva ostoba dolog lenne, kurva szar következményekkel, bármihez is kezdene ezzel az információval.

 - A koboldok nem mondták el, ki az, az aurorok meg elküldték anyámat a faszba. Gondolom, a szeretője, vagy ilyesmi.- bizonytalan vagyok a válasszal kapcsolatban, mert nem tudom, hogy Orin mennyire lát át rajtam. Egyáltalán mennyire ismerte? Biztos, hogy többet volt vele, mint én, és talán tud valamit, amit én nem, amitől full lejön, hogy egy kamufaszságot mondok.

 Megrezzenek, amikor Morgenstern rám förmed, és sietve visszatérek az olvasáshoz. A harag a helyzet felé, a harag felé, a harag a kis levélíró ribanc felé, és a majdnem halálfélelem egyszerre túl sok így reggel, és ég is az arcom, ahogy olvasok, mert baszdmeg, tényleg így halok meg?

 Csak felszisszenek, ahogy kirántja a kezemből a levelet, és a széle megkarcolja az ujjaimat, de azért örülök neki, hogy most a levélre figyel helyettem, és tényleg látja, hogy az van benne, ami. Fogalmam sincs, hogy az a nyomorék kurva miért így írta, mert annyira ő sem lehet hülye, hogy azt higgye, hogy nem bassza fel végtelenül Morgensternt. Annyira senki nem lehet hülye, hogy sárgának hívja.

  - Tőlem aztán kinyírhatod, ha megtalálod.- ha lenne még boszorkányégetés, Yuria kurvára lehetne az első, akin újra végrehajtják. Kár belé a levegő, amit beszív, egy rohadt, semmire sem jó, tehetségtelen, buta kis ribanc, aki még a saját kurva elvei szerint is egy darab szar. Ki a fasz fogad el párbaj kihívást, amire nem megy el? Mármint azon a sápadt pofájú Malfoyon kívül? Mindkét eset kurva gáz.

 Ismét felbasz azután, amit Orin magyaráz- baszdmeg, én vagyok az apja? Számít, hogy pár perccel előbb születtem? Hogy a faszban kellett volna megnevelnem egy velem egyidős kis gecit tíz évesen? Ő talán meg tudta nevelni Revant? Vagy meg tudná? Hogy a faszban lett ez az egész az én retkes, kibaszott hibám? És miért csinál úgy, mintha ez a kurva levél neki jelentene bármit, mintha most vallotta volna be, hogy ő lopta el és dobta a Hugrabug asztalára a bugyiját, vagy nyúlta le a pasiját, vagy tudja geci!

   - Au…. Mi a fasz!- felpattanok, egyik kezemmel még mindig az arcomat fogom, és dühösen ránézek. Énem racionális része kiált, hogy csak hagyjam a faszba, de baszdmeg, én nem vagyok a kibaszott Ash Ketchup, hogy csak úgy megverjenek. Soha nem tűrtem el, és kurvára nem most fogom kezdeni, még akkor is, ha beledöglöm is.

 Meg amúgy is… nagyobb vagyok, ha csak egy kicsivel is, a dán balta és a terelő ütő forgatása miatt pedig kurvára ki vagyok gyúrva, és volt részem már verekedésben. Morgenstern mindig kurva ijesztő, de baszdmeg, én is az vagyok, és ha megint megpróbálja!

   - Én nem a kibaszott húgom vagyok, úgyhogy jobban teszed, ha velem nem próbálsz baszakodni! Engem senki nem pofozgathat!- érzem, hogy elönti az agyamat a harag, főleg Yuria felé, de ha Morgenstern azt hiszi, hogy én is olyan vagyok, akit szopathat, megmutatom neki, milyen kurvára téved.

[it's me]

F A N C Y  Ω  T H I N G S

like

                     humanity
                                                   i'm the problem
                                                                                      it's me

+18! káromkodás, szégyenítés, férfigyűlölet, fizikai erőszak.
A reagban irl csak hozzáértők által végrehajtható judo dobás leírása található, kérlek ne próbáld ki azt.
        Egyetlen szavát sem hiszem - azaz, nem akarom hinni, hogy ilyen könnyen belenyugodhat valaki a vélt tehetetlenségébe. Míg magának vindikál számtalan remek tulajdonságot, mikor eljön a pillanat, hogy elveiért síkra szálljon, tőlem várja a megértést és szánalmat. Ha a nők mind így tettek volna, mostanra az emberiség nem létező fogalom volna egy halott bolygó felszínén: ezt természetesen csak az olyan férfiak engedik meg maguknak, mint Traverse, akik elfogadják az olyan válaszokat, amelyeket aurorok adnak. Nem egyszer csatlakoztam Giadához és barátnőjéhez, míg az épület előtt tüntettek az előbbi igazáért, míg itt mit látok?! Restséget a jóra és kiállásra, az emberi szellem legnagyobb bűnét!
        Elégedetlenül toppantok egyet, meg sem próbálom más színben látni az előttem ülő, szánalmas kifogásnak titulálható fiúgyermeket. Az, fiúgyermek! Máskülönben rég a hadműveletet tervezné, nem tűrné ezt az ostobaságot, és ha kell, elfogadná az ezzel járó következményeket.

        - Pfff nem mondták el?! Ki annak a széfnek a tulajdonosa, a koboldok talán?! És vajon hogyan lehet egy ágyasnak hozzáférése a jogos örökségedhez, családod örökségéhez?! Ó boldogtalan mágus, önbecsapás, hitványság a neved! - ha magam volnék ebben a helyzetben, nem nyugodnék, amíg az ellenségeim vére nem enyhíti a.. nos, a pálcám vérszomját. El kell ismernem - ha ugyan csak magamban is - hogy nem volna becsületes, ha a még ki sem érdemelt daishōmat mások ellen fordítanám ilyen hitvány okból..
        De az egészen biztos, hogy nem ülnék ölbe tett kézzel és várnám, hogy valaki megmentsen ettől a szégyentől - Traverse alkalmatlanságáról árulkodik, hogy rám van felháborodva, holott én egészen biztosan nem álltam az útjában annak, hogy kiderítse a történtek részleteit. Ott voltam talán, mikor a húga egy idegennel karöltve kirabolta? Szinte gyomorforgató, mennyire behúzta fülét-farkát, és átengedi nekem a rokonát arra, hogy megbosszuljam a vérvonalát.

        - Most kapsz észbe hirtelen?! Hol volt ez a harci szellem a koboldokkal és szülő anyáddal szemben, vagy az imént?! - egészen hihetetlen, hogy ez volt az, ami átjutott az ingerküszöbén. Minden napra kiérdemelt egy pofont az eddigi teljesítménye alapján, megütni is pont olyan könnyű, amilyennek találtatna, ha megmérnénk a férfiasságát. Most bizonyára hegyibeszéd következik elfoglalt helyéről a csapatban, identitásáról ebben a közegben, válaszok pedig sehol. A kamik látják lelkem, én ide érdeklődni érkeztem, de kezdek kijönni a sodromból, és nem lesz szép vége, ha most maga helyett rám fog haragudni.
        - Hogy kiabál a lyuk a gödörből! Méghogy veled nem.. Hát épp az imént kaptál egyet! - most nekem is bánnom kellene, hogy elönt a méreg, de nem fogom vissza magam: úgy lekeverek neki egyet, hogy talán a szomszéd hálókörletben is hallották. Lehet, hogy magasabb nálam, és biztos, hogy nem használhatom eredményesen a képességem ellene - de nem szorulok rá az előnyre, nem azért gyakoroltam fegyelmezetten évekig, aztán pedig Giada edzésein, hogy most megijedjek egy kisfiút haragjától!

        - Verdammter Scheiß! - megragadom a karját, amikor felemeli, hogy megüssön vele - mert nem feltételezem, hogy védekezni akarna, most már teljes testi fölényének eufóriájában lebeg. Sosem voltam híve annak, hogy nőket nem lehet megütni, micsoda ostobaság, nincs szükségünk egy fair párbajban, ha magunk is gyakorlottak vagyunk ebben, mindenféle pozitív diszkriminációra! Az élet kegyetlen valója nem kedvez a gyengéknek, és egyetlen pillanatig sem aggódom amiatt, hogy komoly fájdalmat okozzak neki. Nem, azt lehet megütni, aki engedi azt - én pedig nem leszek egy ilyen fotze igényeinek kiszolgálója!
        Megmarkolom a könyökét, aztán belépek mellé jobbról, ahogy mindig kényelmesebbnek éreztem, összezárom az ujjaimat a vállán, és a saját vállamra kapva a földhöz vágom teljes erőmből. Utóbb ez talán jobban megviseli majd az izmaimat, mintha csak elmentem volna futni, de szinte soha nincs alkalmam élesben gyakorolni a harc művészetét. Egészen biztosan nem fogok veszíteni valakivel szemben, akit egy csapat kobold és egy olyan szomorú szerencsétlen, mint Yuria, eltaszíthat attól, ami megilleti! Du kannst mich mal, Traverse!

        Nem rúgok bele a földön fekvőbe, el is engedem a karját - hogy aztán rálépjek a mellkasára, csupán jelzésértékűen. Bár biztosan azok közé tartozik, akik magabiztosan állítják, nem tudok uralkodni az indulataimon, a szerencsés ellenfelek közé tartozik, ahogy én a tisztességesek közé. Bár valóban szeretnék belerúgni a fogai közé, még most, ebben a feszült pillanatban is tudom, milyen sérülést okozhatnék neki: ez egyelőre megérdemelt volt, a folytatás a magaviseletén múlik. Vagy a válaszain.
        - Olyan szánalmas vagy, hogy téged még legyőzni sem kárpótol az elvesztegetett reggelemért! Látod, Traverse, ha másokkal szemben, azokkal szemben, akik ártottak neked, is hasonlóan öntudatos volnál, nem lennél ott most, ahová tartozol! - jóval könnyebben jött ki az egészből, mint a visszaeső perverz barátja, többek között ezért is hálás lehet nekem. Nem ügyeltem úgy a landolására, de ez nem gyakorlás: néhány törött csont és sajgó izom pedig nem nagy ár azért, hogy megtudta, mennyire értelmetlen is a létezése.

[- Hogy a fasz... harminc kilóval nehezebb vagyok...]

Orin Morgenstern

18+- káromkodás, rasszizmus

   Gyűlölöm a tényét annak, hogy kiskorú vagyok, mert valóban én vagyok a kibaszott kurva széf tulajdonosa, de bármit gondolom, bármit akarok, a kurva koboldok még mindig akkor szolgálnak csak ki, ha előtte ráveszem anyámat, hogy írja alá a kurva papírjaimat. Az idei születésnapomat várom emiatt talán a legjobban valaha (és végre nem kell a kis kurvával osztoznom, és anyám nem fog levelet írni, melyben leírja, hogy a legnagyobb ajándékunk EGYMÁS, baszdmeg. Ha valamiben egyetértettem Yuriával, az az volt, hogy ez a legnagyobb faszság a világon). Inkább félrenézek ugyanakkor, mert nem akarom beismerni Morgensternnek, hogy igen, ki vagyok zárva a saját vagyonomból, semmit nem tehetek a jelenlegi jog szerint. Még varázsolni sem szabadna otthon.

 Tudom, hogy igaza van, és nem rá kéne felbasznom magam. Nem tudom rendesen irányítani a haragomat, nem is azért, mert olyan nagyon fáj (bár nem ütött kicsit), hanem mert úgy érzem, hogy reagálnom kell. Kurva sokan belém rúgtam életem során, elvettek tőlem mindent, a Minisztérium kurva képviselői gyerekkoromtól újra és újra jöttek, hogy elvegyenek valamit, hogy kérdezzenek, és úgy nézzenek rám, mintha újra felelős lennék. A kurva a mugliszületésűek, akiket apám haverjai megkínoztak, tőlem vártak valami bocsánatkérést, én pedig csak azt kúrtam oda nekik, hogy sajnálom, hogy nem döglöttek meg, mert akkor nem kéne beszélgetnünk. Mindenki mindent elvesz tőlem, amit csak lehet, azt hiszik, hogy megtehetik, és NEM, baszdmeg, nem! Nincs olyan ár, még az sem, ha tudom, hogy ha most tényleg megütöm Morgensternt, minden bizonnyal veszélyben lesz az életem hetedév végéig, és talán utána is, talán meg is büntet valamelyik szexista faszszopó, aki szerint nem szabad a lányokat bántani, de leszarom. Amikor újra megüt, elengedem az összes félelmemet, és készen állok rá, hogy megverekszem vele.

 Fel sem fogom, hogy mi a kurva élet történik, csak hogy hirtelen megfordult minden, és kurvára nincs levegő a tüdőmben. A haragom egy pillanat alatt szertefoszlik, ahogy a pánik elfoglalja a helyét, ahogy hirtelen fogalmam sincs, hogy mi történik, ahogy a hátam, a vállam, a derekam, a karom egyaránt üvölteni kezd a fájdalomtól. A leginkább a hátam bal oldala fáj, ahová valami kemény tárgy került, ami nem lehetett nagy, de könnyen lehet, hogy eltört valamit. Nincs elég levegőm, hogy más hangot adjak ki nyögésen kívül, különösen azután, hogy rálép a mellkasomra.

 Ahogy elengedi a karomat, melynél fogva átdobott, nincs energiám rá, hogy fenntartsam azt, csak annyi, hogy megérintsem a bokáját, de nem próbálom leszedni. Simán lehet, hogy eltörtek dolgaim, és kizárt, hogy le tudnám nyomni, mert érzem, hogy felállni sem fogok tudni egyedül. Hogy? Hogy a faszba csinálta? Ahogy felnézek az arcára, ijesztőnek látom, pont, mint azóta, hogy először láttam, hogy mire képes, és mióta tudom, hogy vele jobb nem kicseszni, nem állni az útjába. Veszek egy mély levegőt, azután ráveszem magam, hogy levegyem a kezem a lábáról. Ebből a helyzetből kurvára nem jutok ki erőszakkal.

 Most kellene okosan válaszolnom, de nem vagyok benne biztos, hogy képes vagyok rá. A félelem mellett érzek némi haragot is, de már nem felé, hanem magam felé: tényleg kurvára semmit nem tudok megoldani. Mégis mi a fasz lesz más, amikor nagykorú leszek? Lesz jogi tanácsadóra pénzem? Talán Sullyvahn nem készült fel már arra, hogy meglopjon úgy is, teljesen legálisan? Talán akkor vissza tudom szerezni a pénzt, amit Yuria elvitt? Akkor meg tudom állítani az apámat benne, hogy megkeressen és megöljön? Tudok akkor tenni bármit, akármit? Egy kibaszott verekedést sem tudok megnyerni, és egyedül vagyok.

 - Hogy a fasz... harminc kilóval nehezebb vagyok...- legalább. De soha nem láttam, hogy elővette volna a pálcáját, és most sem látok nála pálcát, olyan procedúráról pedig nem tudok, ami tartósan megnövelni valaki erejét, főleg nem ennyire. Egy kibaszott félóriás kellett volna hozzá, hogy így lebasszon a földre, és akkor is lett volna időm reagálni vagy valami. Egyszerűen nem értem... mi ez, hogy lehetséges ez egyáltalán? Ez nem lehetne az. Köhögnöm kell, és nagyon fáj az oldalam tőle.

 - Fogalmad sincs... kurvára küzdök ellenük, minden nap. Azóta...- egy újabb köhögés megszakít benne, hogy elmondjam. Milyen kibaszott ostobaság lenne elmondani! Elmondani, hogy amikor tíz voltam, megpróbáltam megölni apámat, hogy ő volt az a férfi, aki eljött Yuriáért, hogy kurvára tehetetlen vagyok ellene, miközben a törvényes képviselőm egy fogyatékos geci, aki átjátssza az összes, kurva, rohadt, kibaszott vagyonomat Sullyvahnnak. Mi a faszt tehetnék? Hogyan győzhetném le mindannyiukat egyszerre? Kell nekem egyáltalán Grendel?

 Nehezen rejtem el, hogy félek tőle. Vesztettem már el párbajt, de soha nem éreztem magam ennyire  gyengének. Amikor tavalyelőtt az a köcsög griffendéles végzős megátkozott, és mozgásképtelen sóbálványként feküdtem a földön, tudom, hogy nem tartottam tőle, hogy mit fog tenni, mert hiába volt jobb nálam akkor még a pálcájával. Most félek, most nem merem elmondani neki, hogy bármilyen kurva ijesztő, bármennyire félünk tőle, azt a kihívást, amit nekem osztott az élet, senki nem győzné le. Még ő sem. Én próbálkozom, és próbálkozni fogok életem végéig, ami könnyen lehet, hogy most jön el. Lassan erősebbé válik a fájdalom, amiből biztos vagyok benne, hogy több dolog eltört bennem- nem először, de ennyi helyen nem sérültem meg egyszerre. Veszek egy hosszú, mély levegőt, hogy úrrá legyek magamon, mert bármilyen tehetetlen vagyok, én nem vagyok kibaszott Talbot, hogy bőgjek.

 - Hogy csináltad?- tény, hogy Morgenstern az egyik legmagasabb lány az évfolyamon (ha nem a legmagasabb), és láttam már hajnalban visszajönni edzésből, úgyhogy hasonlóan keményen edzhet, mint egy profi ambícióit dédelgető kviddics játékos, de nem értem tényleg, hogy hogyan csinálta. És tényleg azt gondolja, hogy le lehetne nyomni mindent, megoldhatnám így a problémáimat? Persze... talán tényleg elérhettem volna így, hogy Yuria tiszteljen, és azt is, hogy Sullyvahn húzza ki az enyves kezét a kurva erszényemből.