Dancing with the moon

No regrets 'cause I got nothin to lose
Ever stray!
So I'm gonna live my life as I choose
Cause all things fall

☾ b a r k b y  ☽

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Gőzöm sincs, hogy az istenbe keveredtem ide előző nap. Egyáltalán egy Anglia melyik része? Vagy ez már Skócia? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy leráztam azokat a szaros aurorokat, egy rendkívül leleményes hopponálás segítségével, és most itt állok az utca közepén, a frissen szerzett ruhámban, és hálát adok az égnek, hogy kivételesen nem esik az eső. Végre kicsit kiélesedik a szaglásom is... bár ez még kérdéses, hogy áldás-e vagy átok. Még nem döntöttem el igazából. A vállam és a mellkasom még sajog a friss hegektől, amiket asszem előző hónap végén szereztem. Igazából mentegethetném magam, hogy nem tehetek arról, hogy nekem jött a három fajtársam. De nem teszem, mert felesleges. Egy olyan elbaszott életnek, mint az enyém, már olyan mindegy. És már azon a ponton is túljutottam, hogy nem is akarok jobb ember lenni. Elég nekem nap, mint nap összeugrani a bennem lángoló heves és dühöngő farkassal, megszerezni a napi kajamennyiséget. És kitalálni azt, hogyan ölöm meg azt az embert aki szétrombolta a múltam. Az ilyen gondolatok között még szép, hogy beleun az ember a jó szerepbe. De már nem is érdekelnek ezek a klisés dolgok. Mert úgy sincsen eredendő jóság. Mindenki bűnös valamiben. Csak van akiknek ez olyan halovány, hogy szinte észrevehetetlen. Aztán ott a másik véglet, ami szinte lubickol benne. Nos, ez vagyok én. És a farkas bennem kibaszottul élvezi. Én pedig mégis gyűlölöm ezért. Mert valami kis eldugott elveszett ösztönöm még erőtlenül de csapkod engem, hogy ne. Ne hagyjam, hogy teljesen olyan legyek, mint Fenrir Greyback.
A hasam megkordul éhesen, ahogy szokott, én pedig a tekintetemmel a környéket pásztázom, hogy kiszúrjak valami kisboltot. Nem sok pénzem van, de azt is inkább koffeinre költöm, mert kell az az energia amit belőlük nyerek ki. Főleg éjszaka kell. Szóval inkább a kaját megszerzem magam, már úgyis tökélyre fejlesztettem szinte ezt, és minden morális akadály nélkül veszem le a dolgokat a polcokról.
Betérek az egyik kis sarki boltba, és egy pillanatra hgyom hogy az ennivaló, a friss pékáru, a húsos pult szaga megtöltsön. Bár csak becsapom és kínzom magam, a szagokkal nem lehet jóllakni. Odalépek a pultokhoz és gyorsan végiszalad a tekintetem a felvágottaknál. Le is kapok onnan egy-két tasak sonkát, majd észrevétlenül a pulcsimba süllyesztem őket. Ez az előnye a hűvös angol fos időnek. Folyton pulcsiban lehetsz és senkit sem zavar. Kisurranok a hátsó ajtón, míg a boltos nem figyel, és már szinte nyálat csorgatva indulok meg, hogy egy félreeső patkán vagy valami csendes kis utcában, sikátorban - bárhol -, végre megint kaját vegyek magamhoz.
De persze mindig történik valami, ami rohadtul felborogatja a terveimet.
Jelen esetben egy kölyök teszi ezt.

Sean Westerfeld

Végre haza kerültem! Már nem mintha a suliban olyan rossz lenne, hisz mindig történik valami izgalmas... de be kell vallanom, hogy hiányzott Kodan. És a bagoly posta nem ugyan olyan, mint személyesen beszélgetni. Mivel a nagyija lakik itt, nem jöhetett hamarabb, de szerencsére ki tudta harcolni, hogy itt tölthesse a teliholdat, ami holnap lesz. Aznap délelőtt fog megérkezni, már nagyon izgatott voltam, de ezt a telihold hatásának mondtam. Ilyen állapotban viszont nem tudtam nyugton ülni, muszáj volt valahova mennem, vagy valamit csinálnom. Ezért úgy döntöttem, hogy elkezdem a készülődést a teliholdra. A szüleim szerencsére már belenyugodtak a dologba, a kezdeti nehézségek ellenére. Mindig megkérdezték, hogy segítsenek e valamiben, szükségem van e valamire, támogattak, ami jó érzés volt. Bár őszintén megvallva, elegem volt már apám jutalomfalatos vicceiből, de gondolom így dolgozták fel. Jobb, mintha diliházba, vagy valami kísérleti központba dugtak volna.
Összeszedtem néhány holmit, amire szükségem lehet mikor magamhoz térek a telihold után, betettem őket a hátizsákomban, majd elindultam a rejtekhelyem felé. Az úton elhaladtam a kisbolt előtt is, amikor egy ismeretlent láttam meg hátulról kijönni. Olyan sunyi volt a viselkedése, én pedig már csak tudom milyen az hisz a háziállatom is Sunyi. Nem volt túl nagy ez a város, igaz nem ismertem mindenkit, de a boltban az eladókat igen, hisz látták, ahogy felnövök. Nem egyszer adtak pár finom falatot amikor kicsi voltam. Mivel nem bírtam nyugton maradni, odamentem hozzá, hogy kiderítsem mi folyik itt.
- Szia, te itt dolgozol?
Talán túl közvetlen voltam, talán túl tolakodó. Lehet oda se kellett volna mennem, mindenesetre fürkészve néztem a fiút, hogy mit fog válaszolni. Szinte biztos voltam benne, hogy valamit össze fog hazudni. Agyamban közben pörgettem az arcokat, de úgy tűnt, még sosem találkoztam vele.

[- Szia, te itt dolgozol? -]

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Amikor az ember csak magára számíthat, meg néha a magában tomboló idegbeteg szörnyetegre, nem sok kedve van mondjuk másokhoz. Mégis határozottan ellentmondtam magamnak akkor is, amikor tavaly tél elején szóba elegyedtem azzal a másik csövessel, vagy amikor találkoztam nem sokkal ezelőtt azzal a másik vérfarkas nővel.  De igazából nem érzem a hiányát annak, hogy minden egyes nap fossam a szót valami hülyével, ahogy az az embereknek szokásuk. Megvagyok magammal is, a magam ura vagyok, és még ha lopkodnom is kell, hát kit érdekel. Másnak van otthona, van egy hely ahol élhet, nekem nincs. Úgyhogy muszáj néha nem a kukából enni a sok szarságot.
De amint kilépek persze, hogy megállít egy kölyök, mert miért ne?
- Szia, te itt dolgozol? - kérdezi, mire horkanok egyet és összehúzott szemekkel végigmérem. Kedvem lenne a fejéhez vágni, hogy úgy nézek ki, baszki, mint aki itt dolgozik? De nem nem teszem. Valamiért nem teszem meg. Talán az a kép, ami bennem ég az oka? Egy rövid időre elgondolkodom, de mielőtt megint a szemem előtt lenne annak a kislánynak az összezúzott teste, el is hessegetem. Vissza abba a szürke homályba, ami az egyész gyerekkoromat elnyelte.
- Úgy nézek ki? - morranok inkább rá, és el akarok mellette csörtetni, mert komolyan semmi kedvem már megint valakivel beszélgetni. De aztán megérzem. Megérzem, hogy ez a kölyök is egy farkas. Összehúzott szemekkel méregetem, de nem. A bennem lévő szemétláda nem kezd el őrjöngeni, mert már megint egy fajtárs és de buli lenne kinyírni. Még engem is meglep, hogy csendben van és visszahúzódik. Pont mint amikor meg kellett volna ölnöm azt a kislányt. Ez pedig felkavar, mert megint annyi a sok kérdés, és csak az üres válaszok helyét kapargatom.
Most miért nem támadsz?
De persze majd pont fog is válaszolni, mi? Ám mielőtt bármit is tehetnék, mondanék, vagy leesne, hogy el kéne húznom, kivágódik a bolt ajtaja és a vörös hajú férfi csak úgy kalimpál és ordít.
- Hé! Tolvajok! - kiabálja mire lazán vigyorgok a fazonra.
- Ugyan már, odabent annyi a kaja, még a végén magára romlana. Én is csak segítek a fogyasztásban - mondom szemtelenül, mire ő az öklét rázva felém kezd közeledni, mire én szemforgatva a lány felé fordulok.
- Futni kéne nem? - kérdezem, majd ha válaszol megragadom a karját és szaladni kezdek.

Sean Westerfeld

- Szia, te itt dolgozol?
- Úgy nézek ki?
Kissé meglepett ez az agresszív hangnem és hátráltam egy lépést. Tudtam, hoogy enm itt dolgozik és valószínűleg lopott, azért jött ki a hátsó ajtón. De azért még nem kell leharapni az ember fejét. MEglepettségemből azonban nem volt túl sok idő magamhoz térni, mert az ajtó hatalmas csattanással vágódott a falnak és egy igazán hangos ember jött ki rajta.
- Hé! Tolvajok!
- Ugyan már, odabent annyi a kaja, még a végén magára romlana. Én is csak segítek a fogyasztásban
Ide-oda kapdosom a fejem, hogy már megint mibe csöppentem bele. Gondolkozásra azonban nincs idő, az eladó elég hamar elveszíti a türelmét és fenyegetően rohanni kezd felénk. PEdig én nem is csináltam semmit. Csak úgy tűnik rosszkor voltam rossz helyen. Bár a telepakolt táskám nem biztos, hogy engem igazolna.
- Futni kéne nem?
- Azt hiszem igazad van.
Meragadta a kezem és húzni kezdett maga után én pedig.. valamiért követtem. Valahogy Kodanra emlékeztetett, de nem értettem miért, ő nem szokott lopni.
Úgy tűnt nagy rutinja van a menekülésben, egész gyorsan futott, legalábbis nálam gyorsabban, így mondhatni végigrepültem a futást. Elég hamar leráztuk az embert, mikor pedig végre megálltunk, igyekeztem leegőhöz jutni.
- Milyen....gyakran....csinálod... ezt? - mély levegő, kifúj. Mély levegő, kifúj. - Amúgy, ismerlek? Olyan ismerősnek tűnsz, vagy van benend valami.... hú... gyorsan futsz!
Úgy láttam nem akar tovább futni és az ember is eltűnt, valószínűleg visszamehetett már a boltjába, úgyhogy egy kicsi leültem egy fa tövébe, hogy megpihentessem a lábaim. Nem mondom, bírok futni, csak lélekben nem árt rákészülni. Most például egyáltalán nem számítottam rá. Az adrenalin erőt adott az elején, na de mikor megálltunk... Nem értem miért csinálja ezt a testem, amíg utok semmi bajom, aztán kiköpöm a tüdőm.

[- Milyen....gyakran....csinálod... ezt? -]

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Rohadtul fura az egész, és az még inkább, hogy nem érezem a farkasom sem agresszívnak. Ami szinte kínosan kellemetlen, de még idejében elhessegetem azt az idióta és beteg gondolatot, hogy esetleg pedofil. Mert hát ez cseszettül gyanús, és ahogy ezen morfondírozom, csak szaladok elfele, magam után rángatva a tizenéves lányt. Aki amúgy láthatóan és érezhetően tart tőlem, de talán még nem is érzi biztosan, hogy én is egy fajtársa vagyok. Mondjuk meg is értem a félelmét, agresszív vagyok, vad, ráadásul egy kegyetlen gyilkos is. És most meg mi van? Csendben van, ami kibaszottul félelmetes és egyre jobban hasogat bennem az az üresség. Mert tudom, hogy a válasz a sűrű gomoly mögött szunnyad. De már kezdek ebbe belefáradni. Mert szinte lehetetlen visszaszerezni azokat az emlékeket, elnyelte  afüst, az a szürke homály. És azt hiszem nem kereshetem a válaszokat Faith-en. Mert tudom, hogy ha elszabadul bennem az őrület őt is ugyan úgy megölöm, ahogy azt Kattel is tettem. Abba pedig tényleg belehalnék, mert mindezek ellenére vannak az életben olyan emberek akikkel nem akarok én kurvára semmit. Csak leszarom őket, hadd létezzenek a saját bajaikkal. Meg vannak azok az emberek, akiket tényleg nem akarok bántani. És már nem csak Anna, Faith, Aiden tartozik ide, hanem ez a kölyök is.
Hihetetlen vagyok, lett négy ember akiket nem akarok megölni. Asszem a szabadság elpunnyaszt. Vagy csak egy kicsit mégis ember lennék, ahogy Anna mondta? De ezt erősen kétlem. Múlt nélkül, emlékek nélkül, mert nem tudom ki vagyok, honnan jöttem, és mi - vagy ki - voltam.
Beérünk egy erdős területre. Valahogy mindig itt kötök ki. De erre kivételesen tudom a választ. Egyszerűen nyomasztanak az épületek, a falak, mintha azonnal rám gyulladhatnának. És a nyílt terep sokkal jobban belátható, még ha az egy utca vagy egy sűrű erdő. Több az esély a túlélésre, mintha csak a négy fal fojtogatna. Az erdő illata kellemes és kicsit megnyugtató, legszívesebben átalakulnék farkassá, az animágus féle farkassá, hogy a hűs fűszálak között hemperegjek. De nyilván nem fogom beégetni magam ezzel. Inkább csak rápillantok a fiatal lány szőke arcára, és próbálom megfejteni a viselkedésem. A farkas viselkedését.
- Milyen....gyakran....csinálod... ezt? - kérdezi, mire lazán elvigyorodom és megvonom a vállamat.
- A futást, vagy a lopkodást? Igazából mind a kettőt ugyan olyan sűrűn. - Túl sűrűn, de nem igazán érdekel, hogy ezt bevallom. Nem sokat izgat mások véleménye erről, és amúgy sem maradok itt sokat, hogy elkapjon a rendőrség, ha esetleg rám uszítaná.
- Amúgy, ismerlek? Olyan ismerősnek tűnsz, vagy van benend valami.... hú... gyorsan futsz! - hümmögve félredöntöm a fejemet. Mennyire szeretném, ha valaki tényleg ezt mondaná nekem. Hé, téged ismerlek. Onnan jöttél és ez meg ez vagy. De nem. Minden beburkolózik a ködbe, és még Faith sem emlékszik rám annyira tisztán. De azt hiszem már akkor sem hagyhattam senkiben sem túl sok nyomot. Hiszen senki sem keresett, semmilyen családtag... Belegondolva lehet nem is kéne tudnom mi történt.
- Nem hinném, hogy ismerjük egymást. Sose láttalak. - Pppff, Sean, hát persze. Szinte nevetséges, hogy ezt mondom, és még a szörnyeteg bennem is körbevihog. De az arcomon megőrzöm azt a kifejezést ami eddig is rajta ül. Rohadt jó pókeres lennék. - Lopkodj és menekülj te is sokat, és ugyan olyan jó futó leszel mint én - teszem hozzá, majd a zsebembe süllyesztem a kezemet és indulni készülök. Forr a vérem mindezek ellenére, pár nap és telihold. Én pedig már olyan kíváncsi vagyok milyen embert fog elkapni ez a farkas idebent, aki megint alig várja, hogy kirobbanjon belőlem, hogy ő irányítson, hogy minden tettét megőrizze a saját kis titkaként. De abban most kivételesen egyet ért velem, hogy nem akarja bántani ezt a kölyköt.
- Örülök, hogy így egymásba botlottunk, kölyök, de legnagyobb sajnálatomra most le kell, hogy lépjek innen - mondom, majd besétálok a fák sűrűjébe. Csak kitalál innen, ha már farkas.

Sean Westerfeld

- Milyen....gyakran....csinálod... ezt?
- A futást, vagy a lopkodást? Igazából mind a kettőt ugyan olyan sűrűn.
Még mindig levegőért kapkodtam, hát nem voltam felkészülve erre a harára! Úgy tűnik hiányzik a roxfortból a testnevelés. Amíg a sulban, mármint a mugli suliban volt, jobban bírtam ezeket is. Nem ártana valamit kezdenem magammal. Farkas létemre gyenge vagyok fizikailag....eh...
- Amúgy, ismerlek? Olyan ismerősnek tűnsz, vagy van benend valami.... hú... gyorsan futsz!
- Nem hinném, hogy ismerjük egymást. Sose láttalak.
De akkor mi lehet az a fura érzés? Aza  dejavu, mit érezhetek benne? Lehet..? Nem, csak nem... vagy mégis... lehet, hogy ő is vérfarkas? Fel tudnék ismerni egy vérarkast, ha emberként előttem állna? Végülis Kodanon kívül nem ismerek más farkast, róla pedig tudom, hogy farkas, tehát őt nem vehetem számításba ilyen ügyben. Jó is hogy eszembe jut, hisz az erdőbe indultam, hogy lerakjam a cuccaim, most pedig ott vagyunk. De furán fog rám nézni, ha csak lerakom a táskám és hátat fordítok.
- Lopkodj és menekülj te is sokat, és ugyan olyan jó futó leszel mint én.
- Szerintem én keresek valami törvénysebb megoldást, hogy formában legyek.
Tényleg, miért is hozott magával? Miért áll velem szóba? Ki ő? Mit akar? Az egyetlen amit tudok róla, hogy szeret lopkodni és jól fut. Akár még engem is kirabolhat! Hát mit gondoltam én? Mindenféle idegennel szóba állok. Bár úgy éreztem nem fog bántani, mégis, azért ott volt a fejemben, hogy akármi történhet. És ha elcsap egy busz? Jó az nem valószínű az erdőben, és azt sem hiszem, hogy ő fogja vezetni, de hát soha ne mond, hogy soha!
- Örülök, hogy így egymásba botlottunk, kölyök, de legnagyobb sajnálatomra most le kell, hogy lépjek innen.
- Öm.. oké... szia.
És ismét bizonyítottam a remek szókincsem. Nem számítottam rá, hogy ilyen hirtelen eltűnik. De mindegy is, nekem is dolgom van. Nem várakoztathatom meg az egyetlen falkatársamat. Egy kicsit még vártam, hogy nagyobb csend legyen, közben körbenéztem, hogy merre lehet a rejtekhelyem. Egy igazán nagy fát kell keresnem, azt hiszem nincs messze innen.
Úgy 10 perc gyaloglás után végre megtaláltam, és a szokásos helyen elkezdtem kiásni a ládát, amiben a holmijainkat rejtettük. Nem hagyhattuk őket szanaszét, valaki elviszi, vagy elmossa az eső, még az is előfordulhatott, hogy farkasként széttépjük őket. Ahogy kinyitottam, láttam, hogy Kodan hagyott egy üzenetet nekem. Tehát már itt van. Gyorsan bepakoltma amit vittem, majd rohantam, hogy találkozhassak vele.

A telihold

És újra eljött, telihold van. Hiányzott már a közös átváltozás, hogy nem kell egyedül végigcsinálnom. Még a farkasom is állandóan vonyított, hátha egyszer választ kap, de mindig csak anéma csönd volt. Most viszont itt van Kodan, és nem kell egyedül lennem. Mindig is támogatott, hiába voltak összeveszéseink. Ha szükségem volt rá, akkor ott volt.
Most is a sulis élményeinkről beszélgettünk, amikor meghallottam valamit. Valaki van az erdőnkben. Hirtelen eluralkodott rajtam a félelem. Nem lehet, hogy újra megismétlődik. Nem támadhatunk újra emberre. Vajon van ideje elmenekülni? Muszáj megkeresnünk és elmondani, hogy menjen innen, mindketten éreztük, hogy a telihold vészesen közeleg. Elindultunk a hang irányába, és mikor odaértünk, felismertem a fiút akivel nemrég találkoztam.
- Mit keresel te itt? - szegeztem neki a kérdést egyből, talán túlságosan is hevesen, de hát már nem volt sok időnk.

[- Mit keresel te itt? -]

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Még mindig meglep az a tudat, hogy menyire nem akarok bántani néha embereket. Attól függetlenül, hogy egytől egyik gyűlölöm őket, sőt még az esetek nagy százalékában a többi farkast is gyűlölöm. De ezt betudom annak, hogy amikor kivittek a fehér szobából, csak arra használtak engem is és a többi kölyök vérfarkast, hogy egymásnak ugrasszanak minket teliholdkor abban a kibaszott Gödörben, és fogadjanak arra, hogy melyikünk marad életben. Biztos benyomtak nekünk valamit, amitől egymásnak estük. De talán a farkas is élni akart bennünk. Aki nem harcolt csak egyszerűen eltették láb alól, és szerencsés volt, ha csak egyszerűen zöld fény villat és ő már nem szenvedett többé. Magam sem tudom mi lett volna a jobb. Talán meghalni, hogy azt a többi poklot ne keljen átélnem, talán meg kellett volna halnom, hiszen megöltem Katet. Megöltem az egyetlen embert aki összekötött a múlttal.
Elbaszol mindent, Sean.
Lehunyom a szememet, és puszta kíváncsiságból kezdek el barangolni az erdőben. Sokkal jobban megnyugtat a fák és  a természet közelsége, mint a városoké. Meg inkább felderítem a környezetet, hogy tudjam mire számítsak, hogy ha felébredek. Talán megint kimegy a farkasom a városba vadászni. Még akkor is kimegy, ha a sűrű erdő mélyén lennék. Mindig kimegy, és akkor nem tudom visszatartani. Túlságosan éhes, túlságosan ölni akar. Magamban elgondolkodom, kit kap most el. Lehet a boltost. Lehet a kölyöknek a szüleit, lehet valami random embert. De igazából már nem is érdekel. Öl, és én iszom meg a levét. Már leszarom. Megakadályozom a túlnépesedést Angliában, hurrá.
Azonban ahogy bóklászok, hamarabb szagolom ki őket, miközben már egyre jobban lüktet bennem a kibaszott hold ereje, és pulzál a vérem, ahogy egyre vérszomjasabban ki akar belőlem mászni a vérfarkas. Ezt nem hiszem el, mi ez, valami közös átváltozás tábor?
- Mit keresel te itt? - szegezi nekem a kérdést, miközben látom, hogy a mellette álló kölyök igyszerre bámul rám ellenségesen, és egy picit rettegve is.
- Nyugi nem mászok rá a nőstényedre - vetek a srác felé egy gonosz vigyort, majd ezután fordulok a lány felé. - Talán megzavartam a romantikázást? - vonom fel a szemöldököm, majd nekidőlök egy fának, miközben előhalászom a nadrágom zsebéből a pálcámat, és a földre dobom. Vérfarkasok, ez egyértelmű. Kíváncsi vagyok, mikor esik le nekik, hogy én is az vagyok.
De nincs is nagyon sok idő csevegni, mert a hold egyre erősebb odafent, én pedig undorodva várom, mikor robbannak és nyúlnak meg megint a csontjaim, hogy mikor mászik elő bennem az a szörnyeteg, amit mindennél jobban győlölök.

Sean Westelfeld

- Mit keresel te itt?
- Nyugi nem mászok rá a nőstényedre. Talán megzavartam a romantikázást?
- Nem, nem lehetsz....
Mielőtt folytattam volna a mondókámat, Kodan elkapta a karom és közölte velem, hogy kicsoda, pontosabban hogy micsoda az előttem álló fiú. Felismerte őt. Akkor ez volt az a különös érzés!
- Te végig tudtad, hogy mi vagyok? - kérdezem tőle, talán kissé vádlón, de hát szólhatott volna.
Felváltva nézek a két fiúra, de tudom, hogy már nincs mit tenni. Ahogy látom, Kodannak sem tetszik a dolog, de ettől függetlenül elkezdett készülni az átváltozásra. Vajon vele is össze fogunk verekedni? Vagy esetleg rosszra fordulnak a dolgok? Mi van, ha mind összeverekedünk és valaki meghal? Nem ismerem ezt a fiút, mi van, ha farkasként sokkal agresszívabb?
- Szándékosan jöttél ide? Hogy farkasokkal legyél?
Próbálom kissé összeszedni a gondolataimat, de érzem, hogy már kezdődik. Talán még hallok valami választ, bár lehet, hogy az csak morgás. Nem tudom, ha beszélnek hozzám, azt csak később fogom fel, valahogy az energiámat lefoglalja, hogy egy másik élőlénnyé változzak. Ezután már csak reménykedni tudok, hogy minden simán fog menni az este folyamán.
Az átváltozás, mint mindig, egy fájdalmas dolog. Hirtelen szűk lesz a testem, fájni kezd az állkapcsom, megnyúlnak a végtagjaim. Vajon meg fogom szokni valaha? Morogva fogadom a változást, már a hangom is mélyebb, igazi farkas szerű. Megjelennek a karmai, szemfogaim. Élesebb lesz a szaglásom, a testem pedig erősebb. Kissé felszabaduló érzés, hogy az ösztönök irányíthatnak, nem kell gondolkoznom, csak teszem ami jól esik. És nem érdekel, hogy minek mi a következménye.

[- Te végig tudtad, hogy mi vagyok? -]

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Érdekes látványt nyújt ez a két szerelmes kölyök előttem, főleg, hogy a kis srác hogy meg akarja tőlem védeni. Csak gonosz félvigyorral figyelem a jelenetet, és megpróbálom kiélvezni amíg lehet, amíg nem veszítem el az eszemet, amíg képes vagyok valamennyire emberként józan lenni. Kíváncsi vagyok, mit fog tenni velük a farkas, de érdekes módon nem érzek belőle semmilyen gyilkos szándékot, ami engem is meglep. Emlékeztetni valakire, valami eltnt múltbéli dologra. És az sokkal inkább felidegesít, mint a tudat, hogy megölhetem őket.
- Te végig tudtad, hogy mi vagyok? - kérdezi tőlem, szinte választ követelve, mire én lustán nekidőlök a fának, és a törzsének támasztom a fejemet. A srácra nézek, majd megint a szőkeségre, majd direkt kicsit húzom az időt, mielőtt válaszolnék. Legalább most az egyszer hadd szórakozzak el egy kicsit.
- Naná, az első pillanattól fogva. Majd egyszer ti is olyan ügyesek lesztek, mint én - válaszolom szemtelenül, és látom, hogy szinte rám akarja vetni magát a kölyök. Kicsit még sajnálom is, ha eszébe jut a farkasomnak, hogy neki alap esetben mindig ölnie kell, tuti biztos, hogy megöli. Nem csak őt, hanem a lányt is. Arrébb kéne mennem, de túl gyorsan úgysem tudom elhagyni ezt a helyet, még ha messzebb is mennék, visszatalálna.
- Szándékosan jöttél ide? Hogy farkasokkal legyél?
Szeretnék válaszolni, de már csak morgás féle hang jön ki a torkomból, mert már el is kezdődik az, amit  a legjobban gyűlölök. Érzem, hogy mindenem megint kifordul magából, átadja a testem magát annak a szörnyetegnek, aki egyre jobban és jobban igyekszik kibújni belőlem. A farkas karmai a puha földbe vájnak, a hangom is egyre inkább összeolvad a farkassal, én pedig teret adva neki most az egyszer kénytelen vagyok háttérbe szorulni, hogy kiszabaduljon ő belőlem. Kirobbanjon és pusztítson.
De az átváltozás után nyugodt marad, sokkal inkább higgadt, és nem árad belőle az a szörnyen undorító étvágy. Mert a farkasom vérre éhes. De mielőtt bármit is tenne, már belé is rohan a hím kölyök, mivel behatolónak számít. De a farkasom sokkal erősebb, nagyobb és tapasztaltabb is, így bár összeverekszünk, le is győzi. Persze néhány karmolás, és harapás nyom kerül a testünkre, de a farkas bennem nem kéri. És nem öli meg, csak fenyegetően  rámorog, kifejezve azt, hogy ő az erősebb.

Sean Westelfeld

- Te végig tudtad, hogy mi vagyok?
- Naná, az első pillanattól fogva. Majd egyszer ti is olyan ügyesek lesztek, mint én.
Hát azt nem mondanám, hogy túl kedves. Vagy csak től nagy az arca. Választhat. De úgy láttam, nem csak engem irritál a viselkedésével. Szerencsére nekem végtelen türelmem volt szinte, úgyhogy el tudom engedni a megjegyzéseket a fülem mellett. De Kodan? És a farkasok? Mi lessz itt?
- Szándékosan jöttél ide? Hogy farkasokkal legyél?
Ahogy ezek a szavak elhagyták a számat, már éreztem az átváltozást és ezzel nem voltam egyedül. Mindhármunkat az uralma alá hajtott a hold és kitört belőlünk a fékezhetetlen fenevad. Először Kodan vettem észre, majd az előttünk álló idegent. Nagyobb volt nálunk, az nem kérdés, és sokkal erősebben is tűnt. De úgy tűnt, hogy Kodant ez nem zavarja, egyből nekiugrott. Végül is ez a mi területünk. Próbálok segíteni Kodannak, néha odakapok, vagy belekarmolok, de ez leginkább a kettőjük harca. Végül inkább morogva hátrébb lépek, hogy ne legyek útba. Csalódottan néztem, hogy Kodan kerül alulra, úgy látom ez neki sem tetszik, de nem tudunk mit tenni. Erősebb. Morogva és vicsorogva, de behódolva lépkedek közelebb, hogy megnézzem társam sérüléseit. Szerencsére nem túl komolyak, de biztos nem kellemes. Ezek után az este további alakulása maga a bizonytalan feketeség középen egy hatalmas fénylő gömbbel.

☾ We own the night! ☽

L u p a T e n e b r i s

2-0-0-1-j-ú-l-i-u-s-t-e-l-i-h-o-l-d-e-l-ő-t-t

☾ m y f u r ☽

Ahogy kinyílik a szemem, elterülve fekszem a koszos földön, és már meg sem lep a tudat, hogy megint nincs rajtam ruha. Vérfarkasnak rohadt költséges lenni... nekem főleg, mert a cuccaimat mindig kilomizom valami konténerből vagy csak elcsórok valamit egy kisboltból. Még csak dereng a hajnal, és közben furcsán érzem magam. Nem vagyok véres, nincs a számban valami halott ember húsának és vérének az íze, és a farkasom is inkább visszafogott állapotában köröz bennem, mint őrjöng.
Körbenézek az erdőben, ahol fekszem, és nem messze tőlem megpillantom a két kölyköt. Csak nem kéne pucéran látniuk, így feltápászkodok, hogy a hajnali tompaságban magamnak szerezzek valami ruhát. Ki is szúrom az egyik kis boltot, amiben van ruha. Sokkal könnyeb megszerezni a cuccokat, ha az embernek pálcája is van és szerencsére azt most sem hagytam el. Az rohadt nagy gáz lenne, mert legutóbb is a gatyám ráment, és nem volt kedvem megint hónapokig csak arra gyűjteni. Szóval a pálcám segítségével könnyen besurranok és magamra kapok valami bő cuccot, és közben a szomszédos boltból felmarkolok néhány kaját is, aztán visszasétálok a kölykökhoz.
Feléjük dobok néhány nasit, éhes, kifáradt vérfarkasként kellemetlen ébredni. És még én is meglepődöm magamon, hogy most kedves vagyok velük.
- Remek volt veletek ez a kis vadulás, és komolyan meglepő, hogy éltek - eresztek meg feléjük eg yvigyort. A farkas bennem valamiért nem akarta őket jobban megtámadni, és bár itt-ott sajogtak a sérülések, és a harapások, nem voltak mély sebek, ahogyan a srácon sem. - Legközelebb ne ess neki egy felnőttnek meggondolatlanul - vetem oda neki, majd a szőke lány felé fordulok.
- Nyugi, nem fog belepusztulni - mondom a sérülésekre célozva, majd biccentek nekik, és kezem a pálcámra fonva elhopponálok.