1. emelet - Miniszteri Titkárság

 

henry
the hills
outfit

A napok hetekké, a hetek hónapokká duzzadtak. Az esküvőnk amilyen üstökösként jött és világított olyan hirtelen tűnt tova és immár csak egy távoli ködös emlék a múltban. Furcsa hogy mindenki Mrs. Nott-ként szólít meg, kivéve az irodában az itt dolgozókat, mert a szakmai előmenetelemben meg akartam tartani a saját identitásom. Elvégre több évet húztam le Hopkirk-ként mint Nott-ként és anyám jóvoltából a vezetéknevemre mindenki felkapja a fejét.
Az archivált anyagokhoz bejárást a minisztériumi belső átszervezések miatt kellően megnehezítették. Értem én az okot, ne lehessen ilyen zavaros időkben sem kicsenni semmilyen belső bizalmas titkot na de az azért kissé nonszensz hogy már bájologva bűbájkodni kell szabály szerűen Polly-nak, az irattárosnak hogy engedélyezzen némi kutatómunkára szánt időt vagy kikérhessem a korábban általan lezárt anyagok egyikét. Igyekszem nem olyan fejet vágni mint aki sárkánytojást reggelizett, bár az üres konyha és Edward hanyagsága no meg a kávé hiánya együttesen ezt eredményezi. Franc essen belé elmehetne néha bevásárolni!
Míg eldörmögöm magam hogy a mugli mód bevásárlás még akár szórakoztató is lehet addigra átvágok három sornyi iratosszekrényekkel teletűzdelt folyosón hogy elérjem azt, melyben feltehetően az általam óhajtott papírosok pihennek. Egy egyszerű kutatóbűbáj elég lenne vagy ha pontosan emlékeznék meglehet egy laza invito is, de sajnos a legtöbb szekrény védőbűbájjal van lezárva. Alaposság, alaposság, alaposság.
Az egyik szekrény elé lépek, szürkesége felettébb ocsmány, tele ujjlenyomatokkal és ki tudja honnan származó egyéb foltokkal. Nem célom puszta kézzel megfogni, ám lehet nem lesz más esélyem. Előkapom varázspálcámat és lazán ejtem ki a varázsigét.
- Alohomora!
Na igen, kezdjük szépen az alapoktól, bár sejtésem rögvest beigazolódik hogy nem egy roxforti első tanévben vett tananyagi varázslattal fogják lezárni bombabiztosra az iratozót. Elmormogok még két három komolyan védőbűbáj oldást de egyik sem enged.
- Hogy a ruxgyökér rágja meg!
Káromkodom harsányan, végtére is teljesen egyedül vagyok úgyhogy így szabad. Fel sem tűnik hogy egy árnyék közeledik felém, és hogy annak az árnyéknak bizony tulajdonosa is akad. Mégpedig egy kolléga személyében.

▶

::: BECAUSE OF YOU :::

to: Mel

suit


+16 vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

A tetves faszba már, hogy Shacklebolt öt év alatt sem volt képes valami komolyabb beosztásba áttenni. Hiába bizonyítottam folyamatosan, ez mit sem számított. Nemzetközi diplomata lévén azért némileg komolyabb megbízásokra vágytam, minthogy Kingsley engem küldjön el holmi iratokért, amiért valami gyökeret ki akart rúgatni az állásából, aki ezúttal az öccse lányát zaklatta az egyetemen.
- Gondolom mondanom sem kell, hogy ez az egész szigorúan bizalmas! - nézett rám azzal a már jól ismert, megrovó pillantásával, amit ezúttal sem érdemeltem ki. Állati jó poén, mit ne mondjak, főként miután a titulusomban is benne van, hogy TIT-KÁR.
Fogalmam sincs róla, miért érzik a környezetemben annyian szükségét annak, hogy már azelőtt megbízhatatlannak tituláljanak, hogy rászolgáltam volna erre. Mert tudtommal Shackleboltnak eddig soha a kurva életben semmit nem basztam el. Vagy tévednék? Akkor jó lenne, ha felvilágosítana, és végre belenyogudhatnék abba, hogy azért nem fog előléptetni, mert egy degenerált alaknak tart, aki nem alkalmas komolyabb pozícióra. Az újabb alantas feladat miatt puffogva állítottam hát be az irattárba, ahol azonnal megcsapott AZ illat.
- A picsába - siklott ki ajkaim közül a felismerés, hogy ez a mostani feladat nem csak az alapvető okok miatt lesz kész szenvedés a számomra. Hanem azért is, mert el kell viselnem Melanie Hopkirk közelségét, akin a mai napig képtelen voltam túltenni magam, pedig több mint egy éve már annak, hogy az esküvőjük miatt teljességgel megsemmisültem. Énem egy része legszívesebben most azonnal sarkon fordult volna, de a másik - és az a vicces, hogy ez volt a szánalmasabb - szinte ujjongott a lehetőségtől, hogy váratlanul magába szívhatja Mel auráját. Miután gyáva énemnek nem sikerült győzedelmeskednie a szánalmas felett, így a jellegzetes illat fél perc alatt odarepített Melanie Hopkirk ; akarom mondani Notthoz, aki látványosan küzdött az egyik szekrénnyel. Szokás szerint lélegzetelállítóan nézett ki. Na legalább most gyorsan felvághattam valamivel.
- Khm... - közelítettem meg azzal a bizonyos félmosollyal arcomon, ami akaratlanul is mindig megjelent a láttán.
- Úgy látom, van egy kis szorulásod - próbáltam elharapni a nevetést a mondat végén, de sajnos egy kicsit azért felbugyogott. Pedig a nélkül hatásosabb lett volna a poén. Sebaj.
- Hadd segítselek ki... - nyúltam a zsebembe, majd előhalásztam a Shacklebolttól kapott megbűvölt kulcsot, ami minden szekrényt simán nyitott. Lazán közelebb hajoltam Melhez, balommal megtámaszkodtam a mellette lévő szekrényen, látszólag céltalanul, de persze a mozdulat nagyon is tudatos volt. Ezzel a testtartással ugyanis félig már közre is fogtam, nehogy hamar elmeneküljön..., majd ha nem akadt kifogása a felajánlásom ellen, úgy jobbommal becsúsztattam a kulcsot a zárba.
- Mint kés a vajban - susogtam felé önelégülten. Talán mégis csak jó valamire, hogy még mindig csak Shacklebolt csicskája vagyok? Még az is lehet.

 

henry
the hills
outfit

A levegő hideg, a síri csendet pedig melyet csak az én zakatoló szívem és légzésem tört meg most valaki más is megbontja. Nincs azzal bajom hogy az irattár papírdohos levegőjét más is szívja rajtam kívül, sokkal inkább az hogy az illetőnek ott van dolga ahol én magam is tartózkodom. Kicsi a világ hogy épp ebben a sorban találom szembe, vagy méginkább háttal, magam valakivel, jellemzőbb lenne hogy jó pár sorral odébbról kandikál ki egy aktakukac fej a nem túl kedves se nem túl baráti káromkodásomra. Az lenne a normális hogy az illető készségesen jönne segíteni a hatmilliomodik varázskulcsával amiből egy se lenne megfelelő és elnyargalna hogy valamilyen főosztálybeli muksót kerítsen, aki megoldja a problémámat.
De nem, nem ez a forgatókönyv zajlik le, és ezt egész biztosan onnan tudom hogy hátrapillantva a vállam felett Henry Mirol kedves arcát pillantom meg. Még most is, ennyi idő után is elakad a lélegzetem a közelségétől, esküvő ide vagy oda, Edward Nott ide vagy oda. Olyan ez a férfi mint gyertya kanócának a gyufa, szó szerint be tudok gyulladni csak a látványától. Ám ez a hajó már… mondjuk úgy elúszott.
Fura mosolyszerű valami ül arcán, ami meglepő. Kerüljük egymást mint tűz a vizet. Voltak afférok, parázs viták. Láttam ezt az angyali arcot szenvedni, tajtékozva haragudni, utálkozni, de láttam hogy úgy néz rám ahogy mindig is akartam volna, hogy elolvadok tőle mint egy szelet pirítóson a hideg vaj.
Zavarba jövök, de nem a közelsége miatt jobbára hanem mert nem tudom hogyan kellene viselkednem. Meglepő, de néha még ilyen is előfordul.
- Úgy látom, van egy kis szorulásod
Nevetnem kellene, talán valami ahhoz hasonló hang elő is buggyan ajkaim közül, de visszanyelem és csak nagy kerek szemekkel bámulok rám míg ő kedvesen mögém lép… mögém… közvetlen mögém…és kisegít.
Érzem hogy elvörösödöm, ugyanakkor érzem a teste melegét, azt ahogy levegőt vesz, mellkasa emelkedését és süllyedését. Mennyiszer álmodoztam hogy ott pihen a fejem és csak élvezem. Hát most ugyanezt mással élvezem ha néhanapján eszébe jut a sok munka mellett hogy van egy felesége.
- Mint kés a vajban
A zár kattanása olyan ebben a hideg csendben mint egy vészjósló harang, ahogy megkondul az idilli pillanat elmúlik és már csak a feszengés marad.
- Öhm, köszönöm…
Mocorgok a keze alatt. Mi jön most? Mit kellene mondanom? Mit kellene kérdeznem, tennem vagy igazából semmit se? Hálát vár vajon? Mindig is hős lovagnak képzeltem de bevallása szerint sose volt az. Akkor most miért? Mért épp velem?
Millió kérdés cikázik a fejemben, megállíthatatlan örvényként de egyet sem sikerül megválaszolnom. És valószínű tekintetemben ott kavarog mindegyik, válaszra várva.

▶

::: BECAUSE OF YOU :::

to: Mel

suit


+16 vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz

Akár egy kísértet, Melanie Nott úgy lebegett ki és be az életemből. Olyasvalaki volt, akiről sosem tudtam igazán megfeledkezni, hiába is próbáltam. Például ezen az elcseszett napon is körbelengte illata a teret, és már azelőtt beszipolyozta elmém minden szegletét, hogy megláttam volna. Bár olyan egyszerű lett volna megszabadulni ettől az édes béklyótól, ahogy a zár kattant bele a térbe, de ez az egész nem így működött. Tudom, sosem volt igazán esélyem nála, nem voltunk egy súlycsoport, de most mégis megpróbálkoztam a lehetetlennel. Tőrbe akartam csalni. Hátha most, hogy eltelt már egy év a nagy nap óta, már más színben látja élete nagy szerelmét... Elvégre az együttélés, a mókuskerék, a szennyes ruhák és a napi feladatok között a romantika - ha nem is hal meg teljesen - rendesen elhalványodik. Ezt persze nem saját tapasztalatból tudom, a leghosszabb kapszolatom Gairával nem jutott el addig a pontig, hogy megfakuljon köztünk a kémia... Bár odáig jutottunk volna. A nővérem, Kate viszont gyakran mesélt nekem a kapcsolatával Patrickel, akit ugyan őszintén imádott, mégis sokszor a sírba kergette őt az idegesítő szokásaival. Kihasználtam hát a helyzetet, és közelebb hajoltam Melhez, észrevétlenül beleszippantva a levegőbe. Elmém mohón lélegezte be az őt mérgező aromát, miközben kiszaladt a kérdés a számon át az éterbe:
- Na és... boldog vagy? Jó a feleségének lenni? - Pimasz mosoly követte a kérdést, mintha már előre eldöntöttem volna, hogy bármily pozitív dolgot mond róla, én azt nem hiszem el. Valahol így is volt. Önvédelmi mechanizmusként gyakran képzeltem el magamban, hogy Mel megbánta a döntését, és igazából rám gondol a szürke hétköznapokban, a hitvesi ágyban.
Hogy azóta nem lett gyermekük, az egyértelmű volt...Hogy ennek mi volt az oka, abba persze egyelőre nem mentem bele, de a beszélgetés még vehetett érdekes fordulatot. Az, hogy Mel korábban terhes volt, és elveszítette a babát... engem is nagyon megviselt, holott utólag kiderült, hogy nem az én gyermekem lett volna. Ez sem volt fair tőlem, de az a gondolat is átfutott párszor rajtam, hogyha tőlem esett volna teherbe, az a baba talán megmaradt volna... A természet útjai kifürkészhetetlenek voltak, és különösen ilyen kérdésekben gyakran nem a legésszerűbb választás bizonyult jónak... hanem a legösztönösebb. A testünk ugyanis pontosan tudta, mire vágyik, mi kell neki... És most, ahogy a zöldes-mogyoróbarna szemekbe mélyedtem, úgy éreztem, hogy ez a test igenis még mindig vonzódott hozzám... Akár tetszett ez a tény neki, akár nem. Egy kósza, vörösesbarna hajtincs felé indultak ujjaim, s ha nem akadályozták meg benne őket, akkor finoman arrébb simították az arcából azt, a füle mögé. Az érintésbe belebizseregtek az ujjhegyek, és engem az a jól ismert, fájdalmas melegség öntött el, amitől régóta képtelen voltam megszabadulni.
- Milyen volt a Valentin nap? - jött az újabb kis szúrás, amiről reméltem, hogy célba talál nála. Csak remélni mertem, hogy a miénket nem sikerült felülmúlnia.