A levegő hideg, a síri csendet pedig melyet csak az én zakatoló szívem és légzésem tört meg most valaki más is megbontja. Nincs azzal bajom hogy az irattár papírdohos levegőjét más is szívja rajtam kívül, sokkal inkább az hogy az illetőnek ott van dolga ahol én magam is tartózkodom. Kicsi a világ hogy épp ebben a sorban találom szembe, vagy méginkább háttal, magam valakivel, jellemzőbb lenne hogy jó pár sorral odébbról kandikál ki egy aktakukac fej a nem túl kedves se nem túl baráti káromkodásomra. Az lenne a normális hogy az illető készségesen jönne segíteni a hatmilliomodik varázskulcsával amiből egy se lenne megfelelő és elnyargalna hogy valamilyen főosztálybeli muksót kerítsen, aki megoldja a problémámat.
De nem, nem ez a forgatókönyv zajlik le, és ezt egész biztosan onnan tudom hogy hátrapillantva a vállam felett Henry Mirol kedves arcát pillantom meg. Még most is, ennyi idő után is elakad a lélegzetem a közelségétől, esküvő ide vagy oda, Edward Nott ide vagy oda. Olyan ez a férfi mint gyertya kanócának a gyufa, szó szerint be tudok gyulladni csak a látványától. Ám ez a hajó már… mondjuk úgy elúszott.
Fura mosolyszerű valami ül arcán, ami meglepő. Kerüljük egymást mint tűz a vizet. Voltak afférok, parázs viták. Láttam ezt az angyali arcot szenvedni, tajtékozva haragudni, utálkozni, de láttam hogy úgy néz rám ahogy mindig is akartam volna, hogy elolvadok tőle mint egy szelet pirítóson a hideg vaj.
Zavarba jövök, de nem a közelsége miatt jobbára hanem mert nem tudom hogyan kellene viselkednem. Meglepő, de néha még ilyen is előfordul.
- Úgy látom, van egy kis szorulásod
Nevetnem kellene, talán valami ahhoz hasonló hang elő is buggyan ajkaim közül, de visszanyelem és csak nagy kerek szemekkel bámulok rám míg ő kedvesen mögém lép… mögém… közvetlen mögém…és kisegít.
Érzem hogy elvörösödöm, ugyanakkor érzem a teste melegét, azt ahogy levegőt vesz, mellkasa emelkedését és süllyedését. Mennyiszer álmodoztam hogy ott pihen a fejem és csak élvezem. Hát most ugyanezt mással élvezem ha néhanapján eszébe jut a sok munka mellett hogy van egy felesége.
- Mint kés a vajban
A zár kattanása olyan ebben a hideg csendben mint egy vészjósló harang, ahogy megkondul az idilli pillanat elmúlik és már csak a feszengés marad.
- Öhm, köszönöm…
Mocorgok a keze alatt. Mi jön most? Mit kellene mondanom? Mit kellene kérdeznem, tennem vagy igazából semmit se? Hálát vár vajon? Mindig is hős lovagnak képzeltem de bevallása szerint sose volt az. Akkor most miért? Mért épp velem?
Millió kérdés cikázik a fejemben, megállíthatatlan örvényként de egyet sem sikerül megválaszolnom. És valószínű tekintetemben ott kavarog mindegyik, válaszra várva.