+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Hugo Orion Theron
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Hugo Orion Theron  (Megtekintve 3277 alkalommal)

Hugo Theron
Eltávozott karakter
*****


night owl

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 12. 03. - 20:48:35 »
+4

HUGO ORION THERON



I will
fall
for you


        Alapok

jelszó || "Érted? Róóóóózsaszíííín!"
így ejtsd a nevemet || hügó orájon terón
nem || férfi
születési hely, idő ||London; 1988. május 30.
horoszkóp ||bika
kor || 13
vér ||sárvérű
évfolyam || harmadik


         A múlt

Nem akartam, nem akartam, nem akartam.

Kiszalad az erő a lábamból, és ahogy lerogyok a földre fel sem fogom, hogy egyenesen egy kisebb vértócsába landolok. Nem fogom fel, hogy a cipőm, amikre mindig olyan kényes voltam, beszennyeződik a bűzös vérrel. Nem fogok fel semmit, egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni a látottakat. A pálcám kicsúszik a kezemből, amit fogalmam sincsen, hogy miért szorongatok. Halkan koppan a mocskos macskakövön, és visszhangot metsz bele a sikátor kegyetlen csendjébe. Némaság van, amit néha az előttem vonagló kupac nyöszörgése tör meg, aki egykor ember volt, de mostanra valami teljesen más vált belőle.
Őt bámulom, de nem fogom fel, hogy kicsoda. Egyszerűen az agyam képtelen beleilleszteni abba a képbe, ami a fejemben él róla, amit ezelőtt olyan elemi erővel gyűlöltem.
Hogy jutottunk idáig? Összeszorítom a szememet, mintha csak fel akarnám idézni mi történt, de nem megy. Kihagynak  a pillanatok, és akárhogy próbálkozom, csak arra emlékszem mennyire utáltam.
Nekem kellene ott feküdnöm helyetted. Ez a gondolat kezd el belőlem lakmározni, és érzem, hoyg a húsomba mar, egyre csak zabál belülről, nagy cafatokat tépve ki belőlem. Összefonom magam előtt a kezemet, és a hasamra szorítom, mert egyre jobban érzem, hogy hánynom kell.

- Hát nem gyönyörű ez a dal, még Amy keze alatt még csodásabb lesz!
Gyűlöltelek. Annyira gyűlöltelek Amy. Már azelőtt is, mielőtt megjött az a levél a Roxfortból. Azóta gyűlöltelek, mióta megtanítottál zongorázni, és anyáék egyfolytában csak téged dícsértek, hogy milyen tisztán játszol. Akkor ültem le melléd először, te pedig rám nevettél, és vezetted az ujjainkat a billentyűkön. Aztán megszólalt anyám, és mindent tönkre tett. Te voltál számukra egy angyal az ő életüknek csodája, aki mindent tökéletesen megvalósított, amit anya és apa nem tudott, ha beleszakadtak sem. Gyűlöltem benned, hogy jó vagy, hogy kedves vagy és okos. Gyűlöltem a barátságos mosolyodat a hajad illatát, a szobádat. Először csak elképzeltem, hogy bántani foglak. Mert nem akartam olyan mélyre süllyedni, annál sokkal jobbnak tartottam magam. Csak csendben nőtt bennem az utálad irántad, és akármennyire is kedves voltál velem, én mindig faképnél hagytalak. Egyszerűen nem bírtam rád nézni. Mert csak... kerülni akartalak, nem akartam, hogy még nagyobb árnyékot vessél rám.
ha a közeledben voltam, eltompultam, és a te ragyogásod elvarázsolta anyáékat. Nem tudom miért, de nekem nem volt fényem. Úgy éreztem, mindig csak a kisebbik Theron leszek, akit fejenborzolnak és mutogatják nekem a nővéremet, hogy ő mennyire tökéletes.

Aztán jött a levél. És kiderült, hogy te valamilyen boszorkány vagy. Ez pedig egy újabb löketet adott a szüleinknek arra, hogy még büszkébbek legyenek rád. Én pedig akkor kezdtem besokallani. Addig csak visszahúzódtam, csendben utáltalak, és elvoltam a saját világommal. Legtöbbször csak félrevonultan olvastam valami indokolatlanul nagy könyvet, hogy ne kelljen rád gondolnom, és hogy elég ürügy legyen arra, hogy ne szólj hozzám. Hat éves voltam, amikor elmentél a Roxfortba, én pedig aznap bementem a szobádba és tönkretettem a plüsseidet, amiket úgy szerettél. Minden nap elpusztítottam valamit, amit szerettél.
AMikor a szünetben hazajöttél és megláttad a szobádat sírva fakadtál. Én pedig valamiért mégsem voltam elégedett. Mert akkor is téged pátyolgattak anyáék, engem pedig leszidtak és megbüntettek.
- Te nem vagy olyan, mint Amy! Téged sosem fognak hívni a Roxfortba, mert te hozzá képest egy senki vagy!
Mindig csak Amy, Amy, Amy.
Bárcsak... bárcsak megszűnnél létezni. Bárcsak ne lennél, és akkor végre engem is elismernének.
De hiába kívántam ezt, te ott voltál ugyan úgy. És ahelyett hogy leszidtál volna meg akartál érteni.  
Utáltam, hogy arról a varázslóiskoláról meséltél, utáltam ott lenni az árnyékban.

Nézem, ahogy nyögve felém fordulsz, a tekinteted révedt. Próbálom felfogni mi történt, nehezen rakom össze a képeket, a villanásokat, a sikolyokat, a kezemből kihulló tankönyveket, amik placcsanva a vizes macskakőre zuhannak. Egyre jobban harsog a fejemben a kérdés, hogy mit tettem, de én kötelességtudóan mindig kijavítom magam: mit nem tettem. És a választ is tudom: semmit. Hagytam, hogy ez történjen veled. Hagytam, hogy megdermedjek a félelemtől, és attól ahogy látlak megkínozva.
Gyűlöltem veled vásárolni az Abszol úton, mindig direkt lemaradtam tőled. Neked voltak barátaid, de én a magányt szerettem, és a saját kis világomat. Azt a helyet ahol nem kellett se veled, se mással osztoznom. Csak bementem egy könyvesboltba, aztán kilépve minden olyan zavaros lett. Teljesen kábának éreztem magam, és csak hagytam magam az utcával folyni, a lábaim tehetetlenül engedelmeskedtek a rángatásnak, én meg beletompulva sodródtam a férfi után, aki durván belemart a kezembe. Éreztem ahogy a pálca belefúródik a bőrömbe a nyakamon, amitől fuldokolni kezdtem. Fogalmam sem volt, hogy merre visznek, és csak annyi szűrődött át a tudatomba, hogy a Feketepiacon jó pénzt adnának értem. A józanabbik énem, ami elhalóban volt nagyon is jól tudta, hogy ki kellene szabadulnom, mégsem tudott mozgásra bírni.
A harmadévem eleje most kezdődik, és belefáradtam a folyamatos harcba. Abba, hogy túlszárnyaljam Amyt. pedig mindent megtettem. Annyi mindent megtettem, hogy jobb legyek.

Amikor én is megkaptam a levelet, azt vártam, hogy anyáék engem is megdícsérnek. De nem tették meg. Amyre voltak büszkék, hogy milyen ügyesen helytállt az ostromon, mert a nővérem annyi gyereket mentett meg és anyni gyerekre vigyázott, pedig ő is milyen fiatal és törékeny volt. Hogy a drága Amy az életét kockéztatta, miközben én otthon ültem, és butaságokról olvastam. Amy pedig megmentette a világot.
Akkor kezdtem el szavakkal is bántani. Nem tudom miért, de rákaptam, hogy mindenféle otromba dolgot vágtam a fejéhez, és a lelkébe gázoltam,a mikor csak tudtam. Könnyen megtaláltam a gyengepontjait, mert ő sem rejtette el őket. Mégsem haragudott meg rám, és úgy nézett, olyan bocsánatkérően, amit egyszerűen ki nem állhattam. Nem akartam hogy szánjon engem. Ahogy a Roxfortba kerültem minden erőmmel azon voltam, hogy a legjobb legyek. Mindenben a legjobb akartam lenni, mert azt hittem ezzel legyőzhetem.
Gyerekkorom óta nagy volt a tudásszomjam, szerettem az új dolgokat megtanulni és a Roxfortban ebből nem volt hiány. El akartam végre nyomni, versenybeszálltam vele, pedig ő nem harcolt ellenem. Egyszerűen csak tényleg jobb volt, ez pedig számomra egyre elviselhetetlenebb lett. Sokat tanultam, neki pedig minden olyan könnyen ment. Sokat gyakoroltam, hogy mindenből a legtökéletesebb legyek. Ez pedig teljesen belém ivódott, szinte már betegesen figyelni kedztem arra, hogy mindenben hibátlan legyek.
Ez pedig észrevétlenül nyomorúságos terheket tett rám, amit egyedül Amy vett észre. Próbált nekem segíteni, próbált mindenhol ott lenni, hogy a támaszom legyen, de én mindig ellöktem. Nem akartam magam mellett tudni senkit, egy barátom sem volt, egyszerűen gyűlöltem más közelében lenni, mert úgy éreztem sosem leszek elég jó ahhoz, hogy kitűnjek, mert mindig más árnyékában kell, hogy éljek. Ha volt is valaki, aki barátkozni akart, ellöktem, mert nem érdekeltek az ilyen ostobaságok.
Mert nekem jobbnak kell lennem a nővéremnél.

- Sosem voltam elég, hogy legyőzzelek. Most örülnöm kéne, hogy megsemmisültél. És mégsem tudok - halkan motyogom bele az esőbe, ami egyre jobban szakad, és én egyre jobban elázom, ahogy te is. Nem nézel rám, csak nyöszörögsz, és fetrengesz én pedig képtelen vagyok hozzád érni. Nem tudok, mert hirtelen még a szokásosnál is törékenyebbnek tűntél. Keserű lángokkal ég bennem a bűntudat, szinte bele tudnék őrülni. Nem akartam ezt. Nem akartam, nem akartam, nem akartam. Fel sem tűnik, hogy a szemem nem a vértől és az esőtől könnyes már, hanem a könnyeimtől. A fájdlaom elviselhetetlen, nem múlik, csak folyamatosan elemészt. Újra és újra kergetőzik a fejemben az az emlékkép, ahogy hallom a hangod, ahogy kiabálsz utánam.

- Hugó! Hugo!
Ne gyere utánam.
- Hol vagy?
Csak hagyj békén.
- Kérlek válaszolj! Hugo?!
Legyőztél, felfogtam.
- Annyira sajnálom!...
Miért? Hiszen... én gyűlöllek.

Valahogy rám találtál, de meg sem lepődtem, mert te okos voltál. Szinte semmmi sem kerülte el a figyelmedet. Fogalmam sincsen, hogy volt benned annyi erő, hogy olyan sokáig rohanj utánam, és aztán beleszaladva a férfiba, aki elragadott kibillentsd az egyensúlyából. Fogalmam sincs, miért hagytam, hogy megfogd a kezemet. De akkor valami pislákoló melegséget éreztem végigszaladni a gerincemen. Olyan gyengéden fogtad meg a kezem. Kéba voltam és mégis biztonságban éreztem magam veled. Pedig akkor már rég a Zsebpiszok köz közepén voltunk.
Kézenfogtál és rohantunk.
De a férfi gyorsabb volt, és azon kaptam magam, hogy a karja a torkomra szorul a pálcájával együtt. Egy sikátorba kötöttünk ki.  Tudtad, hogy nem jön utánunk senki. Tudtad, hogy csak ketten maradtunk. Féltem. Teljesen lebénultan bámultam a húgom felé. De te nem féltél. Pedig tudom, hogy utáltál harcolni. Ezért kaptam mindig azon, hogy bántsalak. Mert sosem támadtál vissza.
Olyan hülye vagy, Amy.
- Vvvvissza! Vagy... támadok! - húztad ki magad, és a férfira szegezted a pálcád.
Olyan hülye.
Az alak elröhödte magát.
- Ugyan már, cica, ha varázsolsz, kicsapnak. Milyen szép pofid van, te és az öcséd tökéletes anyagok lennének nekem.
Láttam, hogy reszkettél. És mégsem eresztetted le a pálcád. Hosszú ideig ácsorogtunk ott, aztán a férfi még jobban megszorított, hogy csak nyögni tudtam.
- Na-na, csak tedd azt el szépen és nem bántom az öcsédet. Cserébe te jössz velem, ehhez mit szólsz?
Leengedted a kezdeted, és közelebb léptél. Rám pillantottál, és azt tátogdtad, együtt hazamegyünk. Csak rám figyelj. Én meg rád figyeltem, miközben felrántottad  apálcád, amikor a férfi elengedte a torkomat és rátámadtál.
Olyan hülye vagy. Kicsapnak.
- Soha! Nem! Érhetsz! Az! Öcsémhez! - kiáltottad, és lefegyverezted, miközben a férfi hátra pördült. Minden hirtelen felgyorsult. A sötét fickó olyan gyorsan pattant fel, és kaparintotta a kezébe a pálcát, mintha meg sem kottyant volna neki az előző szaltó. Ordított valamit, én pedig a falnak csapódtam, ahogy a nővérem maga mögé rántott.
Vörös fény villant, Amy pedig felsikoltot. Felsikoltott egyszer. Meg még egyszer. És megint és megint, miközben én tehetetlenül bámultam, hogy minden egyes sikolyával kiszakad egy darab belőle.
Úgy dőltél el, mintha egy rongybaba lettél volna.
Fogalmam sincsen mi történt ezután. A saját ordításomat hallottam és valami furcsa tompa robbanást, aztán vér kezdett folynni a cipőm alá.

Nem akartam, nem akartam.
- Bocsáss meg Amy... én.... borzalmas testvér voltam - a kezemet az arcomba akarom temetni, de még egyszer megrázkódom, és hányok. Rossul vagyok. Saját magamtól. Halk pukkanásokat hallok, és aztán tele a sikátor mászkáló aurorokkal. Érzem, ahogy mellém guggol az egyik, aztán kisvártatva köpönyeges varázslók is megjelennek. Amyhez nyúlnak, én meg csak tompán motyogok.
- Ne nyúljatok a nővéremhez. Nem csinált semmi rosszat.
Magam sem értem miért beszélek összevissza, a szavak zavarosak bennem, és kimondva méghjobban.
- Sokkot kapott. El kell vinnünk őket a Mungóba.

Nem sokra emlékszem ezután, csak arra, hogy egy hónappal később kedztem meg a harmadévet. A szüleim teljesen összetörtek. Amy már nem volt önmaga. Örökre megnyomorodott, és ez az én hibám. Egyedül az enyém. A Roxfortban hirtelen leromlott a teljesítményem, nem akartam tanulni, nem akartam semmit sem csinálni. Egyre csak az űrt éreztem, és a tanárok tekintetétől is hányni tudtam volna. Hogy ők még most is a nővéremet keresték bennem.
Megtört a rendszerem az aprólékosan felépített rendszerem. Mert Amy nélkül senki vagyok.
És ezt túl későn vettem észre



        Jellem

Hugo egy rendkívül érdekes személyiség. Magának való, aki nem bízik az emberekben, mert fél, hogy csak egy jelentéktelen senki lesz mellettük. Önértékelési zavara van, hiszen a szülei nem dícsérték meg sosem, és a Roxfortban is a nővére tehetségével voltak elfoglalva a tanárok és a diákok is. Önmaga képességei pedig egészen kimagaslóak, és ugyan olyan inteligens és okos, mint amilyen a nővére volt. Sok minden érdekelte, magának sem igazán vallja be, de a varázslóvilág egyenesen lenyűgözte. Mindennél jobban élvezi, ha újabb és újabb tudást szívhat magába.
Korához képest érett, bár mint mondtam, magának való gyerek. A saját világában élt, jóval Amy Mungóba kerülése előtt is, de most végképpen bezérkózott. Keveset beszél, leginkább önmagát marcangolja. Általában nem tartja magát segítőkésznek, de mégis nem tűri a hülyeséget és a butaságot, a legkisebb hiba is idegesíti, így akarva.akartalanul is kijavít másokat, vagy segít nekik a leckében. Jól magyaráz, logikusan és ésszerűen közelíti meg a dolgokat.
Maximalista, már-már betegesen, és addig nem áll le valamivel, míg az tökéletesre nem sikerül. Így volt ez a zongorázással, szinte addig gyakorolt egy-egy darabot, míg nem kezdett el remegni a keze. Vagy addig fest és kezd el egy festményt, míg minden tökéletesen nem néz ki rajta. Hajlamos így napokat eltölteni a vászon és a zongora mellett, éhen, szomjan. Tökéleteset próbált létrehozni, ami a nővérénél is jobb, szebb, csodálatosabb, így önmagával örökösen elégedetlen, holott a maximumot várja el saját magától teljesítményben.
Fél, betegesen retteg a kudarctól, a rossz teljesítménytől, bár az idei tanévben teljesen kicsúszott a lába alól a talaj, szinte veszélyesen nem törődik semmivel, még magával se. Nem eszik és iszik rendesen, és a tanárok megrökönyödésére a tanulmányai is borzalmasnak indultak.
Nagyon kifinomult szépérzéke van, odavan a művészetekért, a különleges dolgokért.
Jelenleg a leggyakoribb társa az önutálat és az önmarcangolás, amik meglehetősen keserűvé varázsolták a tekintetét, ami mindig is okosan, és elszántan csillogott. Harcias szellem volt, aki minden erejével azon volt hogy jobb és jobb legyen mindenkinél, és ezt a fajta hajtást még élvezte is, hogy a legjobb legyen.


         Apróságok

mindig || blues; szaxofon; zongora: a Mungóban a nővérének néha lejátszanak egy-két versenyművet, amitől állítólag "jobb" kedve van. Hugo pedig egy zongoradarabot akar neki írni; olvasás; indokolatlanul vaskos könyvek; a könyvtár illata; ablakpárkányon üldögélés; forró tea; Meadow a baglya; kijavítani másokat; inteligencia; harmadévig: tanulás; csend; nyugalom; messze lenni az emberektől; művészetek; festés; csillaglesés; vanília; keresztrejtvények; sudoku
soha || felesleges locsogás; hányás; logikátlanság; idétlenkedés; irritáló zaj; ha nem megfelelően teljesít; ha veszít
hobbik || csendesen üldögél, fest, zongorázik, keresztrejtvényeket fejt
merengő || legjobb, amikor a nővére mellett megtanult zongorázni; legrosszabb pedig amikor Amy eszét vesztette a crutiatus átok miatt
mumus || az igazi félelme az, hogy jelentéktelen marad élete végéig, és sosem ismeri el senki, mint rendes embert. Ez pedig egy arc nélküli papírfiguraként jelenik meg előtte.
Edevis tükre ||  a nővére meggyógyul és ő végre rendesen tud vele beszélgetni és meggyónja neki a bűneit, amiket elkövetett ellene, és jó testvérek maradnak. A tükörben megölelik egymást, Amy pedig újra szépen mosolyog.
százfűlé-főzet || vanília és eper illatú, az íze olyan, mint a savanyú citromnak
Amortentia || orgonaillat
titkok || egyszer csinált egy woodoo babát, ami a nővérét jelképezte, és átdöfködte tűkkel. Persze nem történt semmi baj belőle, de akkor olyan mérges és féltékeny volt, hogy a halálát kívánta. AMit persza azóta többszörösen is megbánt.
azt beszélik, hogy... || teljesen bekattant, amióta Amy a kórházban van.


        A család

apa || Anthony Theron; 38; mugli; hűvös, ha otthon van nem szólnak egyméshoz, az apja őt hibáztatja azért, ami Amyvel történt
anya || Mary Theron; 37; mugli; hűvös, ellenséges, folyton kegyetlenkedik a fiával és szándékosan is Amyt hozza fel ha csak teheti. Ő szerinte is miatta került a Mungóba a lánya.
testvérek || Amy Lydia Theron; 16; gyűlölte, mert az árnyékában élt, bár ez csak gyerekes makacs utálat volt, ami a szülők hibájából eredt. Igazából nagyon is szerette volna szeretni a testvérét, és amióta ebbe az állapotba került mindennél jobban vágyik a régi Amyre.
állatok ||Meadow, egy bagoly

Családtörténet ||

Egyszerű mugli család, akik szinte piedesztálra emeléték a lányukat, amikor kiderült róla, hogy boszorkány. Számukra a lányuk mindenben az elsőbbséget élvezte, míg Hugo csak második volt, és vele egyre kevésbé foglalkoztak a szülők. Az apja könyvelő, az anyja pedig fogorvos.
A családdal való kapcsolata egyre borzalmasabb és borzalmasabb lett, ahogy haladtak előre az évek, mert hhugot hibáztatták minden miatt, és őt szidták le mindenért, ezzel pedig nem kis önértékelési zavart okoztak a fiúknak, aki csak egy kis dícséretre vágyott tőlük. Amy, bár tehetséges lány volt, nem volt sem jobb, sem ügyesebb, mint az öccse, ezzel pedig ő is tisztában volt. Igyekezett vele közelebbi kapcsolatba kerülni, de Hugo folyton durván bánt vele, viszont a jó természete miatt és mert sajnálta az öccsét nem haragudott rá, csak a szíve szakadt meg érte. Hiába próbálta a szülőket enyhíteni, számukra a fiúk mindig is tökéletlen maradt.

        Külsőségek

magasság || 150 cm, de még javában növésben van
testalkat || soványka, törékeny
szemszín || sötétbarna
hajszín || sötétbarna
kinézet ||

Növésben lévő szervezet, kissé sovány, mert nem törődik magával az utóbbi időben. Szereti az elegáns dolgokat, a meleg, kötött pulóvereket, az ingeket. 13 éves kora ellenére fogllakoztatta, hogy néz ki, kissé piperkőc, de inkább visszafogottan. Rendezett, és szabályszerű az öltözködése, minden tökéletesen kell, hogy álljon rajta.


        A tudás

varázslói ismeretek ||
Mindenből imád tanulni, nincs olyan tárgy, ami ne menne neki, de legjobban a Bájitaltant és a Gyógynövénytant szereti. Még csak próbálgatja a szárnyait, és igyekszik minél többet és többet tudni mindenből.  
pálca típusa || 11 hüvelyk; szőlő; unikornisszőr mag
RBF ||-


        Egyéb

avialany ||Noah Schnapp
Naplózva


Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 12. 03. - 21:44:30 »
+3

Kedves Hugo!

Sokat gondolkodtam azon, hogy mit is mondhatnék neked. Szerintem ilyen fiatalon, ilyesmit átélni a lehető legmegrázóbb dolog lehet és megértem, hogy magadba fordultál, viszont okos fiú vagy, akiben van annyi tehetség, hogy változtasson a sors kerekének forgásán. Talán a nővéredet már nem mentheted meg, de még sokra viheted és ha ezen dolgozol, azzal nem lőhetsz mellé. Remélem azért hamarosan a barátok is rád találnak, mert most már igazán rád férne egy kis sikerélmény.
Némi elírásod ugyan volt, de nagyon tetszett a fogalmazásod és az, ahogyan érzékeltetted a karakterrel történteket, úgyhogy nem is kérdéses, az előtörténetet:

E L F O G A D O M

A házad pedig a...



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 06. - 10:24:07
Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.