Leonard B. Beckett

[LEONARD BOYD BECKETT]

LEONARD BOYD BECKETT

        Alapok

jelszó || “Érted? Róóóóózsaszíííín!”
így ejtsd a nevemet || Leonárd Bojd Bekett
nem ||férfi
születési hely, idő || Audley End, 1965. 01. 29.
horoszkóp || Vízöntő
kor || 36
vér || arany
munkahely || Nincs. Befektetésekből él, jelenleg Toszkánában bújkál.
 

         A múlt

Nem rémlik, hogy kerültem ide. Fázok és minden vaksötét, én meg igyekszem magamat átölelve állni a hideg szorítását, amikor... egyszer csak fény villan a sötétségben, és furcsa, ütemes zakatolást hallok a távolban. Ahogy egyre közelebb ér a zaj és a fény, hirtelen beugrik, hogy a pöfékelő, világító jelenséget már láttam valahol.... a Roxfort Expressz közelít felém, majd erős csikorgással áll meg nem messze tőlem.
Egy kicsit megnyugtat ez a kép, bár az továbbra is homályos, hogy én hogy kerültem ide... és hogy pontosan hol is vagyok. A vonat ajtajai tökéletesen egyszerre tárulnak ki, én pedig jobb ötlet híján, - hogy mégse fagyjak meg - felszállok, és magamra zárom az ajtót. Ekkor egyszer csak elindul a vonat visszafelé, arra, amerről jött. Fekete kabátomban így is remegek ugyan, de a fogam nem vacog már, s kezdem érezni a hidegben elgémberedett ujjaim.
Bevackolom magam a bőrülésbe, és elszenderedek... olyannyira, hogy csak másnap reggel, világosban térek magamhoz. Ekkor a vonat már rég messze jár, ismeretlen tájakon, kies völgyek birtokán siklik tova. Most veszem csak észre, hogy az egész testem valami furcsa, gyöngyházfényben játszik, amit nem tudok mire vélni. Még mindig fázom, de nem olyan borzasztó mint az éjjel, így kezdem élvezni az utat. A táj leköti figyelmem, s ugyan fogalmam sincs, mióta nem ettem, meglepő módon egyáltalán nem vagyok éhes. Hogy mennyi idő telik el így, nem tudom, mindazonáltal egyszer csak halk suhanást hallok, majd egy ismeretlen kísértet szeli át az ajtót, és lebeg velem szemben. Kísértet létére egész fiatalnak tűnik, nagyon sovány, hosszú, hullámos haja az arcába lóg.


- Szervusz Leon - köszön nyugodt mosollyal az arcán, mintha ismerne.... amit nem tudok mire vélni.
- Üdv... - nézek rá döbbenten, hisz ez az egész helyzet kezd még abszurdabbá válni számomra.
- Gondolom most azon tűnődsz, hogy ki vagyok és mit akarok tőled... - néz rám továbbra is azzal a bosszantó, joviális mosolyával, majd leül a velem szemben lévő ülésre.
- Írisz vagyok... a... kísérőd... - néz a szemembe, s bár nem úgy tűnik, mintha viccelne, mégis ironikus félmosolyra húzódik a szám.
- A.... mim? - teszem fel a kérdést élcelődve.
- Mint te is jól látod, kísértet vagyok, és azért jöttem, mert itt az ideje, hogy megkezdjük a közös munkát - néz rám komolyan.
Nem tehetek róla, ekkorra már leplezetlenül döbbenten, tátott szájjal bámulok rá. Annyira nonszensz ez az egész, de most nincs agyam vitatkozni vele, úgyhogy némán hallgatom tovább.
- Készen állsz megtisztítani a lelked a bűntudattól?
Most vagyunk azon a ponton, hogy érzem, mennyire kellene már egy rohadt cigi.
- Nincs véletlenül egy szál cigid? - teszem fel a kérdést, amire persze előre sejtem, hogy mi lesz a válasz, de kellemesen csalódok, amikor a kérdés elhangzása után a semmiből a kezemben terem egy szál cigi, ami, amint a számba teszem, magától meg is gyullad. Fasza...
- Tessék...  ha ettől jobban érzed magad - von vállat, majd kinéz az ablakon. Mint a szomjazó a vizet, úgy szívom magamba a dohányt, hogy kissé csillapítsam megtépázott idegeim. Jóval kevésbé érzem a dohány ízét, mint általában, de ez most így is életmentő. Sok időm nincs azonban a megnyugvásra, mert hamarosan kezdődik...


A vonat hirtelen ismerős helyszínre ér, a családom kúriája elé. Írisz szótlanul áll fel, sétál ki a kupéból, majd száll le a vonatról. Döbbenten, a füstölgő szállal a kezemben követem, először csak be a kertünkbe, majd egyenesen be a kúriába.
Amit bent látok, egy pillanatra lesokkol, aztán magamhoz térek. Ez.... valóban... megtörtént.
Magamat látom, amint sötétzöld bársonyöltönyben feszítve, apámmal az oldalamon kényszerítem térdre azt a sárvérű Zibbont... Nem sokkal a Roxfort elvégzése után jártunk, s a mai este volt az első saját kínzásom halálfalóként, amit a Nagyúr bízott rám.
- Jól csinálod fiam, ez az... érezd át a kínt, amit okozni akarsz... mártózz meg benne, és adj szabad folyást a haragodnak... - biztat apám, miközben tekintete közöttem és a volt iskolatársam között cikázik. Szemében a büszkeséget és a gyűlöletet látom váltakozni.
- Ne őt nézd... - szólal meg mögöttem Írisz. - Hanem magad.... - teszi hozzá.
Bár baromira nincs kedvem hozzá, egy pillanatra rákényszerítem magam, hogy saját szemembe pillantva lássam meg az undorral keveredő élvezetet, amit a szőke fiú kínzása vált ki belőlem. Nem tudom, mi történik, de ekkor iszonyatos fájdalom uralkodik el rajtam, szinte éget valami belülről.... Leírhatatlanul, borzasztóan fáj, annyira, hogy menten összeesek. Az agyam ismét kikapcsol, s csak jóval később térek magamhoz, ahogy a földön ülve, immáron világosban megpillantom a King's Crosst és a Roxfort Expresszt, az előtte lebegő kísértettel.
Úgy érzem magam, mint akit napokon át vertek, minden tagom fáj, és képtelen vagyok összeszedni magam, valami mégis azt súgja, nincs választásom, fel kell állnom.
- Gyere... még nagyon sok a dolgunk...
Kínkeservesen fáj megmozdulni, mégis felállok, és elbotorkálok a Roxfort Expresszig, és - mint a vágóhídra terelt állat - azzal a biztos meggyőződéssel nézek ki az ablakon, hogy:
- Ezt nem élem túl... - adok hangot gondolataimnak, mire most először Írisz nevet fel.
- Tévedsz... gyakorlatilag bármit túlélsz, hiszen már meghaltál - világosít fel a ténnyel, amit persze sejtettem, de nem akartam vele szembesülni. Az emlékeim után kutatok, amik rohadt nehezen akarnak visszatérni, de végül, nagy nehezen tényleg beugrik a kép, ahogy a karosszékemben ülök, iszonyatosan remegek, majd élettelenül zuhanok a földre.
- Khmm - köszörülöm meg a torkom, mielőtt feltenném a kérdést neki, ami megfogalmazódott bennem.
- Ha már halott vagyok, akkor nem lehetne, hogy egyszerűen csak ne legyek? Hogy megszűnjek létezni? Miért van szükség erre a tiszító szarsá... akarom mondani... rituáléra?
Magyarul, minek ez az elcseszett képmutatás? Hisz mind tudjuk, hogy valójában mindannyian bűnösek vagyunk...
- Sajnálom, ez a dolgok rendje. Hidd el, nem az én hatásköröm a dolog - tárja szét a karját bocsánatkérő mosollyal az arcán. - Viszont ez az egyetlen módja annak, hogy véget érjen a folyamat, és ne kísértetként éld az életed - feleli, miközben a vonat halk zakatolással indul útjára.


- Te miért maradtál kísértet? - kérdezem aztán tőle.
- Én a ragaszkodás csapdájába estem... Nem akartam elhagyni a családomat, így a közelükben maradtam, de... rosszul döntöttem.
- Akkor neked nem is kellett megtisztítanod a lelked?
- De... természetesen nekem is át kellett esnem ezen... Sőt, nekem a félelem legyőzésével kezdődött az egész... Ne aggódj, neked arra nem lesz szükséged, mert te nem félsz a haláltól. A tisztulás nekem egész simán ment, én végül az elengedés fázisánál buktam el. Azt hittem, szükségem van rám, de tévedtem - mondja érezhető keserűséggel.
- És... - gondolkozom el. - Nincs lehetőséged másként dönteni?
Erre szomorú fejcsóválás a válasz.
- Nincs... mindenkinek csak egyszer adatik meg, hogy továbblépjen a túlvilágra... vagy hova... - mondja tanácstalanul.
- Éppen ezért vagyok itt, hogy segítsek neked most... Mert nem szeretném, ha úgy járnál, mint én.
Bólintok, mint aki érti, persze koránt sem értem. A vonat most nem megy olyan sokat, mielőtt megáll, ezúttal egy erdő szélén. Rögvest felismerem... Ez Wychwood erdeje, ahol...
Rettegve követem a kísértetet az erdő sűrűjébe, majd megpillantom magam, amint Wyder, az egyik halálfaló társam mellett állok, zokogva. Emlékszem erre a pillanatra. Végignézek Wyderen, aki eddigre már számtalan sebből vérzik, én mégsem hagyom ott, pedig tudhatnám, hogy néhány perc és visszafordíthatatlanul sok vért fog veszíteni. Transzban vagyok, tiszafa pálcámmal őrült módjára kaszabolom tovább, a Sötét Nagyúr megbízatására.
- Végezned kell vele... Csalódást okozott nekem... - visszhangoznak a Nagyúr szavai a fülemben most is.
Csendesen szemlélem a jelenetet, majd zokogni kezdek. Akkor is éreztem, de most már jól tudom, micsoda szörnyeteg vagyok... A tekintetemben örvénylő bűntudat és gyűlölet keveréke most sem ereszt, beszippant, s érzem, ahogy ismét hamuvá éget, teljesen megsemmisít, míg megszűnök létezni, és nem marad más, csak a fájdalom... Egy örökkévalóságnak tűnik, míg a már oly jól ismert zakatolásra felriadok. Hogy ez hányadik alkalom, nem tudom már, de valahogy az az érzésem, hogy sok-soook úton vagyok már túl.


- Sok van még hátra? - kérdezem aztán kiégett tekintettel Írisztől.
- Nem... ez az utolsó... most már csak el kell engedned, akiket szeretsz... - fogalmazza meg nemes egyszerűséggel.
Első blikkre azt gondolom, ez sima ügy, nekem ez menni fog... De mikor megérkezünk a házhoz, ahol Liah él, s az ablakon belesve látom, amint a fotelban, bekuckózva olvas, ahogy szokott, érzem, amint szinte összefacsarodik a szívem.
- Elbúcsúzhatok tőle? - kérdezem aztán, nagyokat nyelve.
- Személyesen nem... de arra van lehetőség, hogy hagyj neki valami jelet... amiből tudni fogja, hogy itt voltál - néz rám bátorítóan.
Tél van, a kertben fél méter magasan áll a hó, így adja magát a megoldás... Lefekszem a hóba, hogy karom és lábam segítségével hóangyalt rajzoljak, jó mélyen. Most kapóra jön, hogy én magam is hűvös vagyok, így nem érzem a hideget.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve, aztán közelebb lépek a házhoz, s leheletemmel egy csokor gyöngyvirágot formázok jégből az ablakra, mielőtt megindulnék utolsó utamra a Roxfort Expresszel.
Remélem, Liah észreveszi majd...


******************************************************************************************************************************************

A múlt tényszerűen

Deliah vőlegényeként felszínes aranyifjú életét követően végre őszintén boldog volt, ám szülei nem nézték jó szemmel kapcsolatát mostohahúgával, ezért apja, Ceasar felbérelt egy varázslót, hogy Exmemoriammal sújtsa fia menyasszonyával kapcsolatos emlékeit. Ezek után teljesen kifordult önmagából, csak a családja és a visszatérő Sötét Nagyúr vált fontossá számára, Deliaht örökre eltaszította magától. Hithű halálfalóként a háború végéig követte Voldemort parancsait, számos varázsló és boszorkány vére tapadt a kezéhez, ami miatt sokáig nem érzett bűntudatot. Voldemort elestével menekülnie kellett feleségével, Loriennel, akit szülei nyomására vett el. Lorien aranyvérű, sötét varázslócsalád sarjaként ideális választás volt a Beckett família számára, mely generációk óta ragaszkodott hozzá, hogy gyermekeik sötét hajú, kék szemű párt válasszanak, ily módon folytonossá téve a Beckett család védjegyévé vált megjelenést. Lorien anyai ágon amerikai származású boszorkány, ami kapóra jött a menekülésnél Leonéknak. Manhattan leggazdagabb részén telepedtek le az elmúlt években, Lorien még mindig ott él. Időközben Leon emlékei Deliahról - talán szülei halála miatt - elkezdtek visszatérni, ami roppant módon megzavarta a férfit. Régi érzelmei mellett, a gyilkosságok miatt fel-feltörő, mardosó bűntudat is gyötörni kezdte Leont. Az utolsó csepp az volt, mikor egy régi londoni barátja a Melyn Moonról írt neki, ahol újra látta Deliaht. Ekkor döntött úgy, hogy üzleti út indokán egyedül tér vissza Londonba, hogy felkeresse Deliaht, és tisztázza, mi történt közöttük valójában. Egy munka ürügyén tőrbe csalta Liaht egy régi aranyvérű család kúriájában, aki ezt nagyon nem értékelte, így Leon kísérlete, hogy ismét egymáséi legyenek, csúfos kudarcba fulladt. Ennek ellenére elvált a feleségétől, végleg elhagyta őt, és jelenleg Toszkánában húzza meg magát, ahol gazdag befektetőnek adja ki magát.

        Jellem

Ahogy kitekintek a vonat ablakán, önkéntelenül is elgondolkodom azon, milyen ember is vagyok én... avagy... öhm... voltam.
Nos, vegyük sorra először is a pozitívumokat: agilis, szórakoztató, karizmatikus és nagyvonalú voltam mindig is, szerettem megadni a módját a dolgoknak. Ha valakit szerettem, azt nagyon tudtam szeretni... és a végsőkig elmentem érte, ez biztos. Ezen felül, bár nyilván elsősorban a társadalom szimpátiájának megszerzése végett, de sokat jótékonykodtam rászorulók javára. Bármelyik halálfaló társamat kérdeznék, szerintem az lenne a válaszuk, hogy bátor voltam és bajtársias... olyan ember, akire bármikor lehetett számítani.
A negatívumok sora ellenben ugyancsak elég hosszú... Kevély voltam, beképzelt, ami nem csoda, hisz világéletemben az aranyvérű ifjak privilégiumának tudatával feküdtem és keltem. Még az anyatejjel szívtam magamba a sárvérűek gyülöletét... amit még a háború után sem igazán tudtam kigyomlálni magamból, na nem mintha annyira próbálkoztam volna őszintén szólva. Ha a helyzet megkívánta, - és gyakran kívánta meg - igazán kegyetlen voltam. Ugyan teljesen sosem mentesültem a lelkiismeretfurdalástól, élvezettel gyilkoltam és kínoztam meg embereket.


         Apróságok

mindig || Liah, cigaretta, finom borok, drága műkincsek és ruhák, antik bútorok & az olasz idill
soha || igénytelenség, aurorok, a szülei, Lorien és Dorian Belby
hobbik || Bagni San Filippóban fürdőzik éjszaka, múzeumokat, kiállításokat, aukciókat látogat és jobbnál jobb éttermekbe ül be Olaszországban
merengő || A legjobb, amikor karácsonykor megkérte Liah kezét és ő igent mondott. A legrosszabb, amikor először álmodott a múltról, visszatértek az emlékei, és rá kellett jönnie, hogy az élete hazugságra épült.
mumus || Apja jelenik meg előtte
Edevis tükre || Önmagát látja és Liaht kéz a kézben, napjainkban
százfűlé-főzet || Sötétszürke, égett szagú
Amortentia || Liah illatát érzi, minőségi dohánnyal keveredve
titkok || Elrabolta Blaire Montregót, hogy megzsarolja Mathias Montregót és Eric Lestranget, mossák tiszta az ő nevét is a minisztériumnál
azt beszélik, hogy... || A legtöbben azt hiszik róla, hogy szüleivel együtt meghalt a háború utolsó heteiben, egy rajtaütésen. Igyekszik ezt a tévhitet fenntartani és meglapulni Toszkánában.

        A család

apa || Ceasar Beckett, †61, aranyvérű. Amíg élt, nagyon tisztelte és szerette az apját, aki büszke volt a fiára.
anya || Delafloria Gordon Beckett, †59, aranyvérű. Kölcsönösen rajongtak egymásért az édesanyjával.
testvérek || Vér szerint egyke. Mostohatestvére Deliah Melyn Beckett (~32 év, feltehetően aranyvérű), akire ötödéves kora óta egyáltalán nem húgaként, hanem a szerelmeként tekint. Kapcsolatuk igen hullámzó, jelenleg mindkettőjük részéről túl mélyek a sebek ahhoz, hogy igazán jó viszonyban legyenek. Ritkán, de azért beszélnek egymással. Deliah múltjáról a mai napig nem tudni semmit, azt sem, hogy kik is a szülei. Beckették Voldemort parancsára fogadták be, de sosem bántak vele úgy, mintha a saját gyermekük lenne, ahol csak tehették, megkeserítették az életét.
gyermekek || -
állatok ||bérelt baglyai vannak csupán

Családtörténet ||
A Beckett família családfája több száz évre nyúlik vissza. A család Audley End-i kúriájának hallja ma is büszkén hirdeti az aranyvérű felmenők sorát, melyben Leon az utolsó élő leszármazott. Ahogy az az aranyvérű családfáknál szokás, a nőket csupán virággal jelezték, s Deliah valójában sosem került fel a fára, hiába viseli a Beckett család nevét. Ceasar és Delafloria a szüleik által elrendezett frigy végett keltek egybe. Bár kapcsolatuk kezdetben igen szenvedélyes volt, az évek során Ceasar ráunt a "tökéletes" feleségre, így gyakran lépett félre, de ezt mindig olyan diszkréten intézte, hogy hivatalosan sosem derült ki. Delafloria természetesen sejtette a dolgot, de emelt fővel viselte a megaláztatást, cserébe a tekintélyes pozícióért, ami a többi aranyvérű feleség körében megillette. A Beckett família már Grindelwald idején is szélsőséges nézeteket vallott a sárvérűekkel kapcsolatban, így nem volt kérdés, hogy Voldemort felemelkedésekor a Nagyúr mellé álltak, s büszkén erősítették sorait. Ezt az utolsó háború idején már kevésbé titkolták a társadalom előtt, mint korábban, ezért is lehet, hogy Leont ma is nagy erőkkel körözik az aurorok, dacára a szóbeszédnek, hogy a szüleivel együtt ő is elhunyt. Ceasarnak sosem kellett dolgoznia a családi örökségnek köszönhetően, így nem is tette. Kedvtelésből - és mert volt hozzá üzleti érzéke - foglalkozott befektetésekkel, amikkel tovább gyarapította vagyonát. Leon apja nyomdokaiba lépett e téren, ezért sem végzett el semmilyen egyetemet. Számára az volt a legnagyobb büszkeség, hogy halálfalóként szolgálta a Nagyurat, majd a háború óta az apjától örökölt üzleti tehetséget immáron befektetőként kamatoztatja.


        Külsőségek

magasság ||193 cm
testalkat || sportos
szemszín || jeges kék
hajszín || sötétbarna
kinézet || Elegáns jelenség, meg van benne az a bizonyos "je ne sais quoi", amitől férfiak és nők egyaránt megfordulnak utána az utcán. Kedveli a kifinomult öltönyöket, gyakran visel feketét, sötétkéket, szürkét és fehéret. Vannak azért napok, amikor szívesebben vesz fel lezser bőrdzsekit, fekete farmerral. A cigaretta mindenféleképpen a védjegyének számít, a háború alatt szokott rá, és azóta sem tette le. A többi ex-halálfalóhoz hasonlóan neki is majdnem teljesen felszívódott a sötét jegy az alkarján, de olykor-olykor még belehasít a fájdalom.

        Tudás és karrier
pálca típusa || 12 hüvelyk, tiszafa, sárkányszívizomhúr maggal
végzettség || Roxfort
Mindig könnyedén ment neki a tanulás, így az összes RAVASZ tárgyából V vagy K eredménnyel végzett.
foglalkozás || Nincs foglalkozása, a családi örökségéből és befektetésekből él.
varázslói ismeretek || Igen kiterjedt varázslói ismeretekkel rendelkezik. El tud készíteni egy steaket, és könnyedén fel tud törni védőbűbájokat is, ha arra van szükség. A specialitása viszont egyértelműen a különböző kínzó átkokban rejlik, hisz ezt volt alkalma a háború alatt tökélyre fejleszteni. A főbenjáró átkok hármasát is könnyűszerrel képes alkalmazni, ha szükséges.

        Egyéb

avialany ||Richard Madden

[Kedves Leonard!]

Kedves Leonard!

Örülök, hogy végül is úgy döntöttél, hivatalossá válsz - a soraidat olvasva az eddigieknél is egyértelműbbé vált, hogy nem volt egyszerű életed, és még ha te akkor büszkeségként is élted meg, a múlt benned is mély sebeket ejtett. A soraidat nagyon érdekes formában írtad meg, így mi is bepillanthattunk azokba a legmeghatározóbb pillanatokba, amelyek talán olyanná formáltak, amilyen most is vagy, és amiket persze nem szívesen mutogatnál senkinek.
Nem is tartalak vissza, gyorsan le is cserélem rólad ezt - az amúgy elég menő színű - lila palástot, és mehetsz is utadra...



Gratulálok!
Az eligazító-pm hamarosan érkezik.
Kápráztass el minket még több remek játékkal!

Avery