Egy új élet kezdete

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Izgatottan vártam a mai napot, bár ennek nem volt semmi különösebb oka. Látszólag a mai nap is éppen olyan volt, mint az összes többi, és mégis... pontosan tudtam, hogy ez nem igaz. Hiszen egyik nap sem ugyanolyan, akkor sem, ha ugyanazt a világos köpenyt veszem fel, és ugyanúgy kávéval vagy ébresztő főzettel indítom a napot. Akkor sem ugyanolyan, ha Cleo - mint minden reggel - táskás szemekkel és álmodozó tekintettel vár a rendelőben. Szerettem ezt benne. Mármint azt, hogy pontos, és felkészült, még fáradtan is. A mai nap csütörtök volt, ezért nem lepett meg, hogy a szokásosnál is kialvatlanabbnak tűnt. Szegény asszisztensem ugyanis szerda reggel óta ügyeletben volt, egészen ma délig. Ez a beosztásának legfájdalmasabb része volt, és mivel annak idején kezdő medimágus tanoncként előfordult, hogy nekem is két napig kellett talpon lennem, nos... igazán együtt tudtam érezni vele.
- Kemény volt az éjszakai műszak? - kérdeztem empatikus mosollyal, miközben levettem a kabátom, és a sima bézs, póló-nadrág szettemre felvettem a medimágusi köpenyt. Volt valami megmagyarázhatatlan jelentősége ennek, talán ezt érzékelhették a színművészmágusok is, amikor egy-egy előadás vagy próba előtt belebújtak a szerepükhöz kitalált jelmezbe. Ezt az instant átszellemülést éreztem én is minden áldott reggelen, amit itt az Ispotályban töltöttem. Bármennyire is jelentéktelen szabású és színű volt az a köpeny, csodálatos érzés volt magamra ölteni. A kora őszi napsugarak játékosan kúsztak be a tágas ablakon, szép-lassan meleg fényárba öltöztetve a rendelőt.
- Á... A szokásos - legyintett fáradt mosollyal Cleo, majd miután helyet foglaltam az asztalomnál, elém tette a várakozó betegek listáját. Érdeklődve pillantottam az első névre: Yoana Bertov, 27 éves, várandós. A protokoll szerint a recepción minden páciensnek ki kellett töltenie egy papírt az adataival, majd a medimágusoknak egy rövid összegzést juttattak el a recepciósok az illetőről. Több egyelőre nem derült ki Yoanáról, akit hamarosan Cleo be is hívott a rendelőbe. Kíváncsian pillantottam a bájos arcú, korombeli nőre, felálltam, hogy kezet foghassak vele.
- Üdvözlöm Miss Bertov, Moira Osborne szülészeti medimágus vagyok. Kérem foglaljon helyet! - intettem az asztal másik oldalán lévő üres szék felé, majd visszaültem az enyémre. Megvártam, hogy elhelyezkedjen, s ha ez megtörtént, érdeklődve pillantottam rá.
- Miben segíthetek? - kérdeztem biztatónak szánt mosollyal. Bár alapvetően a hozzám forduló nők nagy többsége örült, ha várandós volt, akadtak kivételek. Nem akartam semmiképpen tapintatlan, vagy indiszkrét lenni, így mint általában, most is arra vártam, hogy a páciens határozza meg a beszélgetés, és az ebből fakadó vizsgálat, illetve kezelés irányvonalát. Míg a válaszát vártam, a szemem sarkából érzékeltem, hogy Cleo tapintatosan egy nagyobb paksaméta dokumentumot lapozgat az asztalánál. Ezt is nagyon kedveltem benne többek között, hogy a legnagyobb természetességgel tudott "láthatatlanná" válni, teret adva nekem és a páciensnek arra, hogy minél bizalmasabb légkör alakuljon ki a rendelőben.

[London, 2002. október 11.]

 

London, 2002. október 11.

Here we are
Don't turn away now
We are the warriors that built this town

Végre úgy tűnt sikerült rendeznem a dolgaimat Londonban. Találtam egy olcsó szállást az Abszol úton - nem akartam Mikhail terhére lenni -, kaptam munkát az Operaházban, sőt már az első fizetségemet is megkaptam a plakátért. Így itt volt az ideje, hogy biztosítsam magam arról, hogy a bennem növekvő picivel is minden rendben volt. Évek óta nem látott medimágus - csak a bátyám, Petar, aki csak akkor nézett rám, ha beteg voltam. A nőgyógyászati dolgaimról nem akartam vele beszélni, és valószínűleg ő sem akart róla tudni.
Így igazából a korábbi terhességeimről nem tudott más, csak a szüleim, a férjem és én. Na meg most már Mikhail, akinek mindent elmondtam.
Mivel nem igazán ismertem senkit Londonban, ezért találomra választottam egy medimágust. Fogalmam nem volt egy ilyen vizsgálat menetéről, valójában még soha nem voltam medimágusnál az iskolán kívül, így rettenetesen izgultam. Emellett az is zavart, hogy habár a nyelvtudásom az utóbbi hetekben rohamos fejlődésnek indult, még mindig nem volt tökéletes.
A rendelőbe érve egy kedves férfi fogadott, Cleo - ahogy a névtáblájáról megtudtam -, aki felvette az adataimat. Szerencsére csak a legalapabb dolgokat kérdezte, nevem, születési helyem és hogy mikor születtem, illetve, hogy miért jöttem. Majd kérte, hogy foglaljak helyet a váróban.
Ott mindenféle újság volt kirakva: Szombati Boszorkány, Hírverő, Reggeli Próféta. Csupa olyan név, amiről semmit nem tudtam. Nem is volt kedvem olvasgatni, inkább vártam, hogy behívjanak. Végül nem kellett sokat várnom, hamarosan be is mehettem a doktornőhöz. Meglepetésemre egy nagyjából velem egykorú nő ült az asztalnál, aki rögtön felállt, és nyújtotta a kezét. Én kezet fogtam vele, köszöntem és leültem. Csak a süket nem hallotta ki az akcentusomat, de Dr. Osborne nem adta ennek jelét.
-Köszönöm szépen. - kezdtem bele. - Azért jöttem, mert kisbabát várok. - Habár semmilyen vizsgálatot nem csináltam eddig, ebben teljesen biztos voltam, hiszen már jópár alkalommal jártam a folyamat elején. Eddig viszont még egyszer sem sikerült eltitkolnom. A hasamon én már kicsit láttam a gömbölyödést, pedig nagyjából a harmadik hónapban járhattam, de elég vékony voltam ahhoz, hogy minden kis változás meglátszódjon. Ezért is kellett minél hamarabb elmondanom az igazat Mikhailnak és Mr. Sokolovnak.
- Szeretném megtudni, hogy minden rendben van-e vele. - tettem még hozzá.
Rettenetesen izgultam. Egyrészt azért, mert itt voltam, másrészt azért, hogy a kisbabámmal legyen minden rendben. Nem tudom, hogyan éltem volna meg, ha ellenkező híreket közölnek velem. Pedig könnyen meglehet, hogy a kevés étkezés, és a folyamatos stressz nem tett jót a kisbabának. Tudtam, hogy nem a legideálisabb körülményeket biztosítottam neki, de azért jöttem el Bulgáriából, hogy neki jobb élete legyen.
Féltem attól is, hogy a doktornő rákérdez a korábbi dolgaimra. Vajon hogy kellene elmondanom neki, mi történt velem? Meg fogja érteni vagy szánalmas, akaratgyenge embernek fog tartani, mint ahogy én magamat. Féltem a vallomástól, pedig tudtam, hogy előbb-utóbb meg kellett tennem.

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Ahogy a fiatal nő felém lépett, és kezet fogott velem, rögtön szimpátia ébredt bennem iránta. Volt valami finom  törékenység a megjelenésében és a kisugárzásában, ami azt hiszem mindenki számára szimpatikussá tette volna.
Amikor megszólalt, érzékeltem az akcentusát, és a nevével párosítva arra következtettem, hogy valahonnan Oroszországból, vagy Európa keleti részéről származhat, de nem gondolkodtam ezen túl sokat igazság szerint. 2002-t írtunk, a világ minden tájáról érkeztek és éltek emberek Londonban, én is számos nemzetiségű pácienst láttam már el, így ez soha nem befolyásolt a kezelések során.
Érdeklődve hallgattam Miss Bertov szavait, melyekből kiderült, amit már korábban is tudtam: hogy kisbabát hord a szíve alatt. Azonnal melegség öntött el, ahogy arról kezdett beszélni, szeretné megtudni, minden rendben van a magzattal. Most, hogy helyet foglalt, már én is jobban láttam a finoman ívelő, kisbabára utaló pocakot, ami állva nem igazán látszott meg rajta. Úgy tippeltem, hogy valahol az első trimeszter vége felé járhat.
- Gratulálok a nagyszerű hírhez! - mosolyogtam őszinte örömmel, hisz mostanra már egyértelművé vált, hogy a kismama számára nem teher ez a kisbaba. Máskülönben nem azt mondta volna, hogy szeretne megbizonyosodni az egészségéről. - Tudja esetleg, hogy hány hetes lehet a magzat? Természetes úton fogant? - kérdeztem kíváncsian. Talán utóbbi kérdésem kissé furcsa lehetett Yoanának, de a mai mugli kezelések már lehetővé tették a fogantatás megsegítését tudományos módszerekkel, s nem egy boszorkánnyal találkoztam már praktizálásom folyamán, aki igénybe vett ilyen jellegű kezelést.
- Érthető, hogy szeretné tudni, hogy van a baba, és meg is fogom vizsgálni, hogy ez kiderüljön, de előbb még szeretnék feltenni pár kérdést, ha nem gond - billentettem oldalra a fejem kicsit.
- Mi a szakmája? Mivel foglalkozik? - kérdeztem érdeklődve, majd ha válaszolt, hozzátettem.
- A fogantatás idején milyen életmód és étrend volt jellemző önre? Alkoholt fogyasztott, vagy dohányzott akkoriban? Esetleg szedett vitaminokat, vagy a baba egészséges fejlődését elősegítő bájitalt? - tettem fel a kérdéseimet várakozóan, bízva abban, hogy nem veszi tolakodásnak mindezt. Egy rutin vizsgálatból is sok minden kiderülhet, persze, de a várandósság előzményei épp olyan fontosak, hogy megbizonyosodjunk róla, minden a legnagyobb rendben.
- Remélem nem baj, hogy megkérdezem: ez az első alkalom, hogy babát vár? - kérdeztem egy árnyalattal bizalmasabb hangszínen, hisz tudtam jól, hogy ez a kérdés fájó pont tud lenni a nőknek. Ha volt már korábban várandós, de az valamilyen okból fogva meghiúsult, akkor ez a téma érzékenyen érintheti most. Mégis kénytelen voltam megkérdezni, hisz a baba egészsége szempontjából nagyon is releváns volt ez az információ. Egy korábbi spontán vetélés nem feltétlenül jelentette azt, hogy bármi gond lenne a mostani terhességgel, mindenesetre javasolt lehet ebben az esetben speciális bájitallal megerősíteni a magzatot. Bábaként jól tudtam, milyen sokat tud jelenteni, ha időben szedni kezdi a bájitalt a páciens, semmiképp nem akartam hát elmulasztani ezt a lehetőséget, amennyiben szükségesnek bizonyult.

[London, 2002. október 11.]

 

London, 2002. október 11.

Here we are
Don't turn away now
We are the warriors that built this town

- Gratulálok a nagyszerű hírhez! - mosolygott rám a doktornő, én pedig halványan, izgatottan visszamosolyogtam. Örültem ennek a csöppségnek, annak pedig még jobban, hogy itt lehetek, és végre átélhetem a várandósság és az anyaság minden örömét és izgalmát.
-Azt hiszem nagyjából három-négy hónapja foganhatott. - mondtam bizonytalanul. Annyira gyorsan peregtek az események, hogy hirtelen nem is tudtam visszaszámolni. De nyáron fogant, az szinte biztos. Egy pillanatra elfogott a kétségbeesés, hogy későn jöttem, hogy már régen túl kellett volna esnem ezen. De előbb el kellett szabadulnom Monimoból, csak utána tudtam a kisbabával foglalkozni.
-Természetes úton? - kérdeztem vissza értetlenül, hiszen hogyan máshogy lehetett volna? Kínosan éreztem magam, hogy nem értettem a kérdést, és nem tudtam eldönteni, hogy a nyelvi akadályok miatt nem értem, vagy egész egyszerűen tudatlan vagyok.
Amikor Miss Osborne jelezte, hogy feltenne nekem néhány kérdést, csak bólintottam, így mutatva neki, hogy készen állok.
- Mi a szakmája? Mivel foglalkozik? - kérdezte.
- Eddig a háztartást vezettem, de most, hogy Londonba költöztem, sikerült munkát találnom. A Londoni Orosz Operaházban plakátokat készítek az előadásokhoz.
- A fogantatás idején milyen életmód és étrend volt jellemző önre? Alkoholt fogyasztott, vagy dohányzott akkoriban? Esetleg szedett vitaminokat, vagy a baba egészséges fejlődését elősegítő bájitalt? - jött a következő kérdés. A sok dolog hallatán elpirultam. Tényleg ennyi mindent kellett volna tennem a kisbabám egészségéért? Ennyi mindenre oda kellett volna figyelni? Étrend? Legtöbbször örültünk, ha egy teljes ebéd vagy vacsora az asztalunkra került. Vitaminok? Talán a gyógynövényes teák valamennyit segíthettek.
A szememet lesütve válaszolok, őszintén. Ezt most a kisbabáért kell megtennem, el kell felejtenem, mit gondolhatnak rólam:
- Én eddig Bulgáriában éltem egy kis faluban. Ott nem nagyon figyel senki az egészséges táplálkozásra. - Zavartan piszkáltam a ruhám szegélyét. - Amink volt, magunknak termeltük meg. Sosem dohányoztam... A férjem... Ő elég sokat ivott alkoholt, ez befolyásolhat valamit? - kérdeztem halkan. Kínosan éreztem magam Grigori miatt is. Miért kellett annyit innia? Vajon számított, hogy a kisbaba nagy valószínűséggel egy alkohol mámoros pillanatában fogant?
Az hittem, nem lehet már kínosabb a helyzet, de végül sikerült érzékeny témára tapintania a doktornőnek:
- Remélem nem baj, hogy megkérdezem: ez az első alkalom, hogy babát vár?
Vettem egy mély levegőt, megpróbáltam összeszedni magam, és úgy válaszoltam.
- Nem. Ez már a negyedik alkalom, de az első, amikor ilyen sokáig eljutottam a terhességben.
Nem mertem a nőre nézni, csak továbbra is zavartan nézegettem a térdem. Vajon úgy gondolja, hogy az én hibám? Tulajdonképpen részben az enyém is. El kellett volna jönnöm hamarabb. Mikhailnak igaza volt, gyáva voltam hozzá. És naiv, és buta.
De most itt voltam, most jóvá tehettem minden balfékségemet. Ezért jöttem most ide, túl kellett lépnem a múltamon, és lehetőséget adnom a kisbabámnak.

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Benne volt a pakliban, hogy nem hallott még a természetesen kívül más fogantatási módszerekről. Nem akartam ebbe most mélyebben belemenni, hisz nem tartozott a tárgyhoz, így röviden ennyit feleltem:
- Igen... Mármint úgy értem, hogy nem vettek igénybe orvosi segítséget a fogantatáshoz... De ezek szerint gondolom, nem. Ez főleg a varázstalanoknál szokás különben, de azért előfordul, hogy boszorkányok is élnek a lehetőséggel - magyaráztam.
Bizony, nem egy páciensem volt, akinek én magam javasoltam a lombik kezelést, miután semmilyen bájital nem segített. Soha nem voltam egy nagy muglibolond, a mugli kütyüktől sokszor ki is vert a víz, de azt el tudtam ismerni, ha valamiben jók voltak. Ez a kezelés pedig tényleg hatásos volt, ha nem is fájdalom- , avagy kockázatmentes, már ami a kismamák egészségét illeti. Érdeklődve hallgattam, mivel foglalkozik Yoana, akinek kelet-európai kapcsolódása egyre világosabbá vált.
- Nahát, ez csodásan hangzik! Ezek szerint maga igazi művész - mosolyogtam rá csillogó szemmel. Kedves, bájos modora és különleges szakmája miatt egyre jobban megkedveltem, még ha alig öt perce ismerkedtünk is meg. Ez egyébként egy olyan vonatkozása volt a szakmámnak, amivel sok medimágussal nem értettünk egyet. Én nem tartoztam azon kollégáim közé, akik csak esetekként tekintettek a pácienseikre. Engem nem csak a kezelendő probléma érdekelt, hanem az a mögött rejlő ember is. Ez persze néha megnehezítette a dolgomat. Ha esetleg nem tudtam segíteni nekik, vagy rossz hírt kellett kezelnem velük, az engem is megviselt. Akárhogy is, vállaltam ezt a kockázatot, és ha akartam sem tudtam volna direkt elidegeníteni magam tőlük emberileg. Többet nem kellett Yoana származásával kapcsolatban tapogatóznom, hisz ő maga árulta el, hogy egy bolgár faluból költözött ide. Együtt tudtam érezni vele, hatalmas változást jelenthetett neki ez a költözés...
- Megértem. Ne aggódjon, a férje alkoholfogyasztási szokásai szerencsére nem mérvadóak a kérdésben. Ha a baba megfogant és eddig megmaradt, úgy biztosan erős magzatról van szó. Az apa életmódján innentől kezdve nem múlik semmi. A magáén viszont annál inkább - feleltem finom mosollyal. A következő válasza kicsit elgondolkodtatott, aggódni kezdtem. Az, hogy már három korábbi alkalommal terhes volt, sok kockázatot rejtett magában. Nem volt mindegy azonban, hogy...
- Kérem, ne haragudjon, hogy megkérdezem, de spontán veszítette el a magzatokat, vagy ön döntött a terhességmegszakítás mellett?  Hány hetes terhes volt körül-belül a vetéléseknél? A kezelés szempontjából lenne fontos tudnom - tettem hozzá biztató pillantással, hogy jelezzem, nem faggatózni akarok, hanem segíteni. Mert ha akarta a babákat, de elvetélt, akkor nem árt most sem megtennünk bizonyos óvintézkedéseket. Ha a kérdést a kellő mértékben kitárgyaltuk, utána könnyedebb hangszínen folytattam:
- Rendben van, azt hiszem, mindent tisztáztunk. Szeretném megvizsgálni! Megkérném, hogy a sarokban lévő függöny mögött vetkőzzön le deréktól lefelé. Van ott egy papucs is, nyugodtan bújjon bele, elég hideg a kő. Aztán kérem foglaljon helyet a vizsgáló székben - mutattam a szoba másik végében helyet kapó, viszonylag modern és kényelmes berendezésre.

[London, 2002. október 11.]

 

London, 2002. október 11.

Here we are
Don't turn away now
We are the warriors that built this town

A mesterséges megtermékenyítésen valahogy túl tettem magam, de furcsa volt belegondolni, hogy másoknak ilyen módszerekhez kell folyamodniuk, amikor nekem meg folyamatosan megadatott a lehetőség, mégsem tudtam élni vele. Elfogott a bűntudat. Már az első gyermekemnél ki kellett volna állnom magamért és érte, mégsem tudtam megtenni. Mert akkor azt hittem helyesen cselekszem.
Nem. - bizonygattam magamnak. Az első és a második alkalommal nem volt esélyem. Ki tudna visszaverni egy Imperiot? Talán azok, akik nagyon erősek. De én sosem voltam igazán erős boszorkány. Csak egy átlagos. Még akkor is, ha a tanáraim állították, hogy tehetséges vagyok.
A nő kedves dicsérete halvány mosolyt csalt az arcomra.
-Csak szeretek rajzolni. Eddig főleg gyógynövényeket rajzoltam. - tettem hozzá, magam sem tudom miért. A hölgy annyira megnyerő volt, és barátságos, rögtön megkedveltem. Láttam rajta, hogy ő jót akar nekünk.
-Az apa életmódján innentől kezdve nem múlik semmi. A magáén viszont annál inkább - válaszolt a kérdésemre. Én azonnal figyeltem, hogy mit tehetnék még a kisbabámért. Nem érdekelt már Grigori, sem más, most az egyszer önző akartam lenni, és magamra koncentrálni. Talán itt, Londonban sikerülni fog.
- Kérem, ne haragudjon, hogy megkérdezem, de spontán veszítette el a magzatokat, vagy ön döntött a terhességmegszakítás mellett?  Hány hetes terhes volt körül-belül a vetéléseknél? A kezelés szempontjából lenne fontos tudnom - kérdezte végül, én pedig egy pár másodpercig hallgatásba burkolóztam. Végig kellett gondolnom, hogyan és mit akarok ezzel kapcsolatban mondani. Ki kellett hámoznom azokat az információkat, amik fontosak lehetnek a doktornő szempontjából.
-Ez... családi döntés volt - Talán ez áll legközelebb az igazsághoz. Nekem mondjuk nem sok választásom volt, de a családom többi tagja döntött helyettem. - Nadragulya-főzetet ittam, nagyjából négy-öt hetes terhesként. - mondtam, de a végére elhalkultam. Egyszerűen még mindig nem tudtam teljesen feldolgozni a kisbabáim elvesztését. Megfogadtam, hogy nem fogok sírni, ha ez szóba kerül, mégis könny szökött a szemembe. Gyorsan megtöröltem a szemem és folytattam: - Mindhárom alkalommal ez történt, de ezt a kisbabát már mindenképpen szerettem volna megtartani. Ezért jöttem el otthonról... A férjem másképp gondolkodik... - mondtam határozottabban, amikor összeszedtem magam.
Felkészültem rá, hogy lesújtó pillantást kapok, és szégyenkezve kulloghatok haza, de a doktornő továbbra is kedves maradt. Pedig biztosan tudta, hogy a nadragulya-főzet az egyik legerősebb terhességmegszakító főzet. Na igen, a szüleim és Grigori nem bíztak semmit a véletlenre.
Tettem, amit Miss Osborne mondott, levetkőztem, beültem a székbe, és vártam, mi fog következni. Nem mertem ránézni, féltem, hogy elkapom a pillantását, és látni fogom, hogy mennyire megvet, és mennyire mérges rám, aki nem akarta megtartani a kisbabákat. Pedig én meg akartam, csak a családom nem...

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Láttam Yoanán, hogy jól esik neki a dicséret, még ha nagyon szerényen fogadta is azt. Olyan kedves, bájos nő volt, olyasvalaki, akit legszívesebben oltalmazna az ember. Érdekes, hogy erre gondoltam, mert nem volt nálam sokkal fiatalabb, mégis egy ilyen védelmező érzést váltott ki belőlem a jelenléte, és a szavai is. Ahogy az előző terhességeiről kérdeztem, láttam rajta, hogy nagyon érzékenyen érinti a dolog. Sajnáltam, hogy bele kell mennem a témába, hogy esetleg fájó sebeket szakítok fel benne, de nem tehettem mást.
Empatikus pillantással hallgattam végig, végtelenül sajnáltam ezt a tiszta, ártatlan lányt, akit érezhetően ha nem is kényszerítettek bele a döntésébe, egyértelműen befolyásolták és manipulálták. Remegő, halk hangszíne és fájdalmas pillantása legalábbis erre utaltak.
Kicsit közelebb mozdultam, hogy a vállára tehessem a kezemet, bátorítóan megszorítva azt, bízva abban, hogy nem érzi majd tolakodónak a gesztust.
- Nagyon, nagyon sajnálom... Biztos borzasztóan nehéz lehetett lelkileg és fizikálisan is. Az viszont öröm az ürömben, hogy a nadragulya-főzetet választotta... mert az a legerősebb bájital ilyen célra, és bár erős mellékhatásokat és tüneteket tud kiváltani, viszont tökéletesen kitisztítja a méhet - mondtam együttérzőn, majd visszahúztam a kezemet. Én soha nem ítéltem el a terhességmegszakítást választó nőket, nem voltam az a vaskalapos, konzervatív fajta medimágus. Elvégre minden nőnek joga van dönteni a saját testéről, életéről, és jövőjéről. Ez számomra sosem volt kérdés. Yoanát viszont nagyon sajnáltam amiatt, hogy háromszor is keresztül kellett mennie egy ilyen megterhelő és fájdalmas dolgon, mint amilyen a vetélés. Egészen rendkívüli termékenységgel áldhatta meg a sors, ha ezek után is képes volt teherbe esni. S mint látszik, az élet soha nem véletlenül rendezi úgy a dolgokat, ahogy... hisz erre a negyedik terhességre már Yoana is készen állt. Nagyon is szerette volna a babát, én pedig mindent megtettem, hogy hozzásegítsem ahhoz a pillanathoz, amikor majd a karjaiban tarthatja a gyermeket.
- Szerintem jól tette, hogy eljött és egyedül kezd új életet, még akkor is, ha ez nem lehet könnyű - tettem még hozzá, majd eljött a vizsgálat ideje. Amint Miss Bertov elfoglalta a helyét a székben, közelebb léptem hozzá.
- Most megvizsgálom, de ne izguljon, nem lesz kellemetlen - tudattam vele előre, hogy mi fog történni Ha nem ellenkezett, akkor óvatos mozdulattal, manuálisan megvizsgáltam, úgy, hogy ez semmi esetre ne fájjon neki.  Amikor mindent rendben találtam, az asztalomon várakozó szőlőpálca után nyúltam.
- Most pedig mágikus módszerrel fogom megvizsgálni - magyaráztam, s aztán egy rutin nonverbális varázslattal végigsimítottam kerekedő pocakján a pálcámmal. Ha minden rendben volt, akkor a pálcának sistergő hangot kellett kiadnia, és ez Merlinnek hála meg is történt pillanatokon belül. Aztán 16 határozott pattanás hallatszott, amit figyelmesen megszámoltam.
- Szerencsére minden rendben van. A magzat most 16 hetes, és teljesen egészséges! - mosolyogtam a kismamára, majd így szóltam: - Nyugodtan felöltözhet! - mondtam, majd visszasétáltam a székemhez, és megvártam, amíg Miss Bertov elkészül:
- Szeretné megtudni a baba nemét? Egy egyszerű módszerrel az is kideríthető - vázoltam Miss Bertovnak a lehetőséget.

[London, 2002. október 11.]

 

London, 2002. október 11.

Here we are
Don't turn away now
We are the warriors that built this town

Meglepődve tapasztaltam, hogy a doktornő nem ítél el azért, amit a korábbi kisbabáimmal tettem. Bizonyára sok hasonló esettel találkozott már, nem én lehetek az első. Mégis, valahogy furcsa belegondolni, hogy vannak nők, akik önszántukból, saját akaratukból választják ezt az utat. Hiszen egy kisbaba megfoganása gyönyörű dolog, és úgy tűnik, valami rejtélyes oknál fogva, hogy az én testem könnyen teszi ezt meg.
Itt volt az én erős kisbabám, aki világra akart jönni, ezért olyan dologra sarkallt, amit csak érte voltam hajlandó megtenni. Elegem volt abból, hogy más mondja meg, mit tegyek. Most végre a saját lábamra állhattam, azzal foglalkozhattam, amit szerettem, én a kihívást is megtaláltam benne.
Ms. Osborne megnyugtatott azzal, hogy legalább a legmegfelelőbb főzetet választotta anyám a terhességek megszakításához. Talán tényleg jó gyógynövény termesztő, ért az ilyen női dolgokhoz. Vajon ő is alkalmazta ezt a főzetet korábban? - merült fel bennem a kérdés. Látva, hogy hányan éltünk együtt eléggé nehéz volt elképzelni, de ha belegondolok abba, hogy még néhány kisebb testvérrel is megajándékozott volna a sors, összeszorult a gyomrom.
- Szerintem jól tette, hogy eljött és egyedül kezd új életet, még akkor is, ha ez nem lehet könnyű - tette hozzá bíztatóan, én pedig halványan rámosolyogtam.
- Szerencsére nem teljesen vagyok egyedül. A bátyám a operaházban táncos, és nem felhőtlen a viszonyunk, de azért ha kell, tud segíteni. - Vagyis inkább reménykedtem benne, hogy tud segíteni. Egyelőre még nem kellett tőle kérnem semmit, de előbb-utóbb el fog jönni az ideje, legkésőbb akkor, amikor a kisbaba megszületik.
Ezután jött a vizsgálat. Eléggé izgultam, korábban nem voltam ilyen ellenőrzésen. Mominoban ez nem volt divat. A bátyám párszor rám nézett, ha kellett írt fel gyógyszert, de általában magunk rendeztük a gondjainkat.
Itt Londonban viszont már a medimágia is modern keretek között zajlott, így nekem is követnem kellett ezt a irányt. A Szent Mungónak nevezett ispotályban ajánlották a doktornőt, ezért jöttem hozzá. Kissé elveszve éreztem magam a városban, ebben az új világban, és csak remélni tudtam, hogy senki nem ártó szándékkal közeledik felém.
-A magzat most 16 hetes, és teljesen egészséges! - mondta a hölgy, én pedig megkönnyebbülten szálltam le a vizsgálószékről, és kezdtem felöltözni. A sok szenvedés után végre egyenesbe jöhet az életem. Rögtön jobb hangulatom lett, és örültem, hogy a korábbi események nem voltak hatással a kisbabámra.
- Szeretné megtudni a baba nemét? Egy egyszerű módszerrel az is kideríthető. - mondta még, amikor visszaültem a nővel szemben a székbe. Egyszerre akartam is tudni a baba nemét, de még nem is. Annyira hihetetlen volt, hogy ott ülök, pocakomban egy kis jövevénnyel, és ha megtudom a nemét, akkor már igazán közel érezhettem volna magamhoz őt.
Szorongva mozgolódtam a széken. Nem tudtam, hogyan szokás ez itt. Mondjuk azt sem igazán tudom, hogy otthon hogy volt szokás, tekintve, hogy én voltam a legkisebb.
-Nem is tudom... - válaszolom bizonytalanul. - Hogy szokták itt? - bukott ki belőlem a kérdés. Annyira gyerekes, és nevetséges kérdés volt, hogy inkább elrejtettem az arcomat a kezemben.
Végül döntöttem:
-Igen, szeretném tudni. Úgy szeretnék készülni rá, hogy tudom a nemét. - bólintottam végül, és izgatottan vártam a választ.

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Megkönnyebbülten hallottam, hogy Yoanának azért van segítsége, még akkor is, ha az illető nem a kisbaba édesapja. Bizony édesanyám példájából magam is tudtam, hogy nem egyszerű egy gyermeket egyedül felnevelni, de azt is a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy igenis lehetséges. Anyám erős nő volt, és a szavaiból számomra hamar egyértelművé vált, hogy Miss Bertov is az. Ilyen erőfeszítésre, amit ő megtett, csak egy nagyon eltökélt, kétségbeesett nő képes. Kiszakítani magát egy olyan környezetből, ami rá és a kisbabájára is káros, sőt, utóbbira akár halálos is lehetett volna... nos, nem mindenkinek sikerülne. Elismerésemet a lehető legtöbb módon igyekeztem hát kimutatni Yoanának, bízva abban, hogy bátorítást nyerhet tőlem, egy teljesen idegentől is. Sokszor különben épp a kívülállók mutatnak rá arra, hogy az ember milyen is valójában, hogy mennyi erő lakozik benne, milyen rejtett értékei vannak. Talán most én is egy ilyen visszajelzés lehettem ennek a bájos kismamának, ki tudja? Akárhogy is, a vizsgálat hamar megmutatta, hogy a babával minden rendben, és nem volt más hátra, minthogy kiderüljön, kislányt vagy kisfiút hord-e a szíve alatt Yoana, akinek gyermeki, bájos reakciója számomra egyértelművé tette, hogy nagyon is kíváncsi a válaszra.
- Manapság már a legtöbb kismama szeretné tudni a baba nemét, de persze mindig vannak kivételek, akik esetleg babonából nem merik megkérdezni - feleltem lágyan, egy kis időt még hagyva Yoanának, hogy végiggondolhassa a kérdést, és amikor ez megtörtént, lelkesen húztam ki az asztalom felső fiókját, amiből egy megbűvölt, ibolya formájú, fehér pergamen húztam elő, majd ezt Yoana felé nyújtottam. Aztán a rendelő jobb oldali falához léptem, ahol egy kis elszíneződést láthatott  a páciens. A szőlőpálcával háromszor rákoppintottam, majd hirtelen megjelent a folt helyén egy kilincs.
- Ha lenyomja a kilincset, akkor egy mellékhelyiséget talál. Odabent egy polcon van néhány üres üvegcse, az egyikbe pisiljen bele kérem, majd mindegyik sziromra öntsön egy-egy cseppet a polcon lévő üvegpipetta segítségével, aztán hozza vissza nekem a virágot. Az üvegcsét meg a pipettát nyugodtan hagyja ott - mosolyogtam Yoanára, majd ha nem volt ellenvetése, vagy egyéb kérdése, úgy türelmesen vártam, amíg visszaérkezik.
Ha odaadta a virágot, a pálcámmal körkörös mozdulatot tettem afölött, és elsuttogtam egy demonstrare-t. Pár pillanat múlva a virág szép lassan levendula színűvé színeződött.
- Gratulálok Miss Bertov, kislánya lesz! - mosolyogtam csillogó szemmel a boszorkányra, kíváncsian várva a reakcióját. Majd hagytam, hogy megeméssze az információt, és kis szünet után még annyit kérdeztem.
- A szüléssel kapcsolatban van már bármilyen elképzelése? Hogy otthon szülne, avagy ispotályban? Itt nálunk, a Mungóban akár? - Bárhogy is döntött, szándékomban állt felajánlani neki a segítségem. Tapasztalt bábaként számos otthonszülésnél vettem már részt, nem beszélve az ispotályban történő szülésekről, így szívesen világra segítettem volna kislányát, amennyiben igényt tartana rá. Ráerőltetni viszont semmit nem szerettem volna, hisz lehet, hogy már más bábát választott, így egyelőre érdeklődve vártam a válaszát.

[London, 2002. október 11.]

London, 2002. október 11.

Here we are
Don't turn away now
We are the warriors that built this town

Amint beléptem a kis külön helyiségbe tudtam, hogy jól döntöttem. Sokkal könnyebb úgy készülni egy kisbabára, hogy tudjuk a nemét. Nem mindegy, milyen ruhákat kap, milyen játékokat, meg úgy általában egy anyának jobb érzés készülni arra, hogy kisfia vagy kislánya lesz. Elnevezheti, becézgetheti, jobban tud kötődni hozzá.
Próbáltam visszaemlékezni rá, pontosan mit is mondott Miss Osborne a vizsgálattal kapcsolatban. Az biztos, hogy pisilnem kellett - volna. De biztos, ami biztos alapon elmentem a vizsgálat előtt, úgyhogy most nem nagyon kellett.
Minden mindegy alapon azért levettem egy kis üvegcsét, és megpróbáltam elvégezni a dolgomat.
Szerencsére annyi azért jött, hogy tudjak belőle mintázgatni.
Amíg csepegtettem a pisimet, azon gondolkodtam, hogy vajon én is valami hasonló utat választottam volna, ha eljutok a medimágusi képzésig? Vagy inkább valami teljesen más irányba indultam volna el?
A szívem kicsit összeszorult a gondolatra, hogy hol is tartok helyette. Én is ülhetnék odakinn - otthon, Bulgáriában, várhatnám a betegeket. Lehet, hogy lenne egy tisztességes kapcsolatom, ahol nem erőltettek volna rám semmit, nem köteleztek volna szörnyűséges dolgok megtételére.
Kellett egy perc, hogy összeszedjem magam, felvettem a kis virágot, és kivittem a doktornőnek. Amíg kifelé sétáltam, azon gondolkodtam, hogy vajon milyen varázslaton alapul a vizsgálat.
Amíg Miss Osborne felé nyújtottam a virágot, rákérdeztem:
-Ugye ebben tényleg szárított ibolyából készült tinktúra van? Egyszer olvastam erről a régi iskolámban, még az utolsó évemben... - pirultam el. Nem akartam azt mutatni, hogy többet tudok, mint amennyi látszik, de mégis be akartam bizonyítani a doktornőnek, hogy én nemcsak egy buta lány vagyok, akit felcsináltak.
Miután válaszolt, megcsinálta a varázslatot, és mosolyogva közölte velem a hírt: kislányom lesz. Mosolyogva simítottam meg a hasamat. Kislány. Egyszerre örültem, és voltam szomorú. Örültem, mert gyönyörű lesz, és okos, ugyanakkor tudtam, mennyire nehéz élete lesz nőként. Hogy őt mindig kevesebbnek fogják látni, mint amilyen valójában.
- A szüléssel kapcsolatban van már bármilyen elképzelése? Hogy otthon szülne, avagy ispotályban? Itt nálunk, a Mungóban akár? - kérdezte a nő, én meg zavartan néztem rá.
-Igazából még nem gondoltam végig. Annyira új ez az érzés, hogy nem volt még időm ezen rágódni. De... - néztem rá bizonytalanul - ... ha lehet, szeretném, ha Ön ott lenne. Nagyon kedves volt velem ma. Köszönöm, hogy nem ítélt el az előző babákkal kapcsolatban. Ígérem, hogy ezért a kislányért mindent megteszek majd, amit csak tudok.
Szimpatikus nő volt, kedves és figyelmes, és az is sokat elmondott a magas fokú empátiájáról, hogy nem ítélkezett, és nem kérdezett felesleges dolgokat. Csak velem foglalkozott és a kisbabámmal. Ez pedig mindennél fontosabb volt.
Miután megbeszéltük a részleteket, félve kérdeztem meg:
-Mennyivel tartozom? - Szűkös volt a keretem, de utána érdeklődtem, hogy nagyjából mennyibe kerülnek ezek a vizsgálatok. Volt annyi pénzem, hogy ezt most kifizessem, és a következő alkalomig pedig újra összegyűjtöm a pénzt. Most az volt a legfontosabb, hogy a kislányom egészséges legyen.

[Y o a n a]

Y o a n a
2002. október 11.



zene: morning mood ● oufit: uniform

Elismerően bólogattam, mikor Yoana megjegyezte, hogy a teszt-virágban valódi ibolyából készült tinktúra van. Eddig is látszott rajta, hogy művelt, okos nő, de az bevallom, picit meglepett, hogy még ehhez is ért.
- Bizony, így van! - Járt neki a dicséret, hisz az iskolája utolsó éve óta azért már bizony eltelt jó pár év pár év. - Nagyon jó memóriája van, ha erre ilyen távlatból emlékszik!
Nem volt más hátra, mint hogy feltárjuk a várva-várt igazságot. Ahogy megszeppent, majd meglepődött, látszott rajta, hogy mennyire örült a hírnek. Én pedig vele együtt örültem, és nagyon bíztam benne, hogy minden a legnagyobb rendben lesz kettejükkel. Ha módomban állt, ezért én is meg akartam tenni minden tőlem telhetőt, s Yoana válasza folytán úgy látszott, erre meg is lesz a lehetőségem.
- A legnagyobb örömmel leszek a bábája! Ne aggódjon, a kislánya jó kezekben lesz, és abban is biztos vagyok, hogy nagyon szerencsés, hogy maga lesz az édesanyja - mosolyogtam rá melegen, majd a következő kérdésére kicsit meglepődtem. Ezek szerint nem tudja, hogy az Ispotályban nem kell fizetni, lehet, hogy Bulgáriában ez máshogy működik. Sebaj, majd én felvilágosítom.
- A Mungóban az ellátás minden varázslónak és boszorkánynak ingyenes. A Minisztérium állja a költségeket - válaszoltam, s ezután már nem volt más hátra, mint hogy útjára engedjem a pácienst.
- Köszönöm, hogy felkeresett! Ha bármi kérdése, vagy panasza lenne, itt megtalál, de baglyot is küldhet a nevemre! Ha minden rendben, akkor is érdemes lenne azért a szülés előtt még egyszer, vagyis legkésőbb úgy a 37. héten találkoznunk, hogy átbeszéljük, mire számíthat a szülésnél. Sosem lehet tudni ugyanis, hogy mikor indul el a baba, jobb nem az utolsó pillanatra hagyni a felkészítést - jegyeztem meg, majd ha nem volt más kérdés, úgy elköszöntem Yoanától.
- Minden jót kívánok! Vigyázzon magukra addig is! - intettem búcsút a kismamának, aztán ittam egy kis vizet, és biccentettem Cleónak, hogy behívhatja a következő várakozót.

Köszönöm a játékot! ^^