Lélekvesztő

◂lélekvesztő▸

2004. február 27

◃mindenki▹

people need to start
appreciating the effort
I put in to not be a serial killer

style: style of a working day ║ zene: sail away

Újabb elszalasztott lehetőség... de legalább egy dolgot megtudtunk. Legalábbis nekem egyértelmű volt. Ezek a csuklyás seggfejek a vérünket akarják, mert van benne valami, ami erőssé teszi őket vagy legalábbis segíti a céljaikat. Utáltam gondolkodni, utáltam a fémes szagot az orromban és az őrülten dobogó szívemet, ahogy még mindig Ben hátán voltam. Éppen csak annyira tértem magamhoz, hogy derengősen felfogtam az illatát, a hangját és a körülöttünk lévő nyugtalanságot.
Már nem voltak ott a csuklyások, az az egy utolsó sem. Csak mi voltunk és néhány auror, akik azon igyekeztek, hogy elég távol kerüljünk a füsttől. Hallottam valahol messze Gabe hangját, aztán meg érintést éreztem. Erős kezek tartottak és fektettek le valamire. Addig, amíg meg nem láttam a fehér talárt, fel sem fogtam, hogy medimágusok vesznek körbe. Még csak küzdeni sem volt erőm ellenük... a karom éppen csak meg tudtam mozdítani, mintha az egész testem zsibbat volna attól a mágikus katyvasztól, ami itt uralkodott. A fejem tompán fájt és még mindig szédültem.
- Kell Aiden... - suttogtam csendesen és lehunytam a szemem. Nagy nehezen megemeltem a karomat és a homlokomra szorítottam. - Kell Aiden... - sóhajtottam egy hangosabbat, de nem foglalkoztak velem. Ha válaszoltak is persze, esélyem sem volt, hogy meghalljam. A fülem is csenget, amitől úgy éreztem, minden idegszálam egyre jobban feszül. Nem is volt igazi csengés. Mintha víz forrna a kannában, de senki sem veszi la tűzről. BASZKI VEGYE MÁR LE VALAKI! - A hang veszetten üvöltött odabent, mintha saját halálától félne.
- Megyek veled, nem hagylak egyedül - valaki beszélt. A hangja a fejemben tomboló végtelen zajból hirtelen visszarángatott a valóságba. Nem Benjamin volt, ahhoz túl mély és komoly volt... egyenesen hideg, de nem ismeretlen. Gabriel Milton. Kinyitottam a szememet, a karom visszaengedtem a testem mellé. Csak bámultam a zöld szemekbe.
- Hol van Ben? Szólnia kell Aidennek... - sóhajtottam fel ismét. Hangosan beszélni most nem tudtam, mert minden szavam után levegőért kellett kapkodnom. A kérdésre talán nem is kaptam választ, mert a következő pillanatban már vittek is a Mungóba. Miért nem értette meg senki, hogy most Aidenre van szükségem? Csak is rá, mert ő lecsillapítja a fájdalmamat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!