Ezt nem úszod meg szárazon

 

e d w a r d   &    h e n r y

tp - only for you ~ outfit

Néma érzelmi viharok dúlnak mindenkiben, nem kell ehhez szakértőnek lennie annak aki látná ezt a jelenetet. Én a békítő, Edward a makacsul hisztiző, Henry a sértett. Mindenki a maga szerepében vívódik, de míg Nott-ra legalább a magam módján hatást tudok gyakorolni, addig a másik férfival már közel sem ennyire egyszerű a helyzet. Hűen tükrözi ezt, hogy Edward bár nem készségesen, de csakis értem beleegyezik a korábban kötött alkunk megszegésébe. Ezt egy őszinte, hálás mosollyal köszönöm meg és talán ez a hiba, vagy az ahogyan rám tekint… mert Mirol ebben a pillanatban makacsolja meg végleg és hajthatatlanul magát.
- Mel, nagyon rendes vagy, de azt hiszem, erre most nem vagyok képes. Azok után nem, amiket elmondtál. Ne haragudj, nem a te hibád, de most egyedül kell lennem. Nem tudnék úgy örülni veled, ahogy megérdemled. Ígérem, majd máshogy kárpótollak.
Szavai egy pofonnal érnek fel, mindegyik eggyel és sok van sajnos belőlük. Nem kiábrándulok belőle, hanem színtisztán csalódok. Hisz most, hogy a kapuk nyitva vannak és szabad az út előtte, már ő visszakozik. Túl könnyű lenne így mint tilosba járva beakciózni? Vagy mégis miért mond le ilyen gyorsan rólam, vagy az esküvői szerepléséről? Szívem szerint az arcába ordítanám, hogy nem akarok rendes lenni és nem akarok más kárpótlást… Ám mint korábban, most sem sikerül megszólalnom. Egyszerűen csak döbbenten nézem a férfit, aki bár kihúzza magát, elveszettnek és távolinak hat. Megsajnálom akaratlanul is, pedig ő ez elől menekül. Tudom jól. Kifújom a levegőt hát bármilyen értelmes válasz helyett. A dühöm óhatatlan belevegyül mindebbe, de nem bánom ha sejti hogy nem értek egyet a döntésével. Elvégre, miért is kellene?
- Vigyázzatok egymásra!
Ez a végszó, érzem és nincs is értelme tovább vitatkozni, kérlelni vagy könyörögni. Még egy súlyos pillaantig a vonásait figyelem, majd érzelemmentes pókerarccal leendő férjem felé fordulok és tárgyilagosan közlöm.
- Akkor ezek szerint itt végeztünk is.. . .
Nem búcsúzkodom, nincs értelme mivel az előbb megtettem. A munkahelyen úgyis összefutunk hacsak messzire nem kerül. Az önérzet bennem is dolgozik, így mikor kitárul az ajtó az esőre egy fintort vágok és a kezem tartom Edward pálcájáért. Őneki úgyis mindegy, de én nem akarom hogy a ruhám tönkre menjen. Ezért egy védőbűbájt magam köré kanyarintanék mint egy tökéletes köpönyeget, mielőtt felpattanok a motorra mögé. Tudom, hogy Henry figyel de nem nézek vissza. Túl büszke vagyok. És csak belesomolygok Edward széles vállaiba miközben a varázsmotor hangja felmorajlik, mert deja vu-m van. Ahogy átölelem, mintha egy időnyerőt kapnék a tenyerembe, szinte visszaröppenek az időben a legelső találkozónkhoz. Az illata ugyanolyan, a mosolya még szívdöglesztőbb és a rámenőssége mit sem változott. Rájövök, hogy semmin nem változtatnék igazából és hogy minden így van jól. Talán épp így lett a maga elcseszett módján kerek.

Köszönöm a játékot, srácok!