Melanie a tét

To Mrs. Nott

gambling man ||csokinyakiban

Camden Eye épülete ezernyi, színesen izzó ablakszemével huncutul nézett farkasszemet velünk, de én derűsen álltam a pillantását, miközben ráérősen ballagtunk felé. Elvégre Melanie-hoz szoktam, akinek a szemében sokkal több és csábítóbb veszély fénye ragyogott, mint egy egész szerencsebarlang komplexumban.
Rá nem is merek ránézni. Tudom, hogy észveszejtően csinos, mint mindig, viszont mérges is… mint mindig. Hát tehetek én róla, hogy ez a munkám? Igen, mikor feltűnt neki, hogy csokornyakkendőben indulok dolgozni, este nyolckor, voltak kérdései. Nem avathattam be abba, hogy a farkasok ügyeskedését vagyok hivatott megfigyelni ma este Cartwright barátunknál, de nem is ígérkezik különösebben izgalmasnak ez a mai, fedett megfigyelés, így hirtelen ötlettől vezérelve elhívtam magammal. Kaszinózni. A legutóbbi sem sült el rosszul…
Mondjuk nem segíti az ügyemet, hogy a kaszinóval egy emeleten van a sztriptízbár, így tekintetemet - és csak azt - mereven a célpontra szegezem, vagyis a játéktér felé. Nem igazán segítség az sem, hogy máma az emelet két biznisze a szokottnál jobban összevegyült, és formás, félpucér hölgyek hostesskednek a nyerőgépek és rulettkerekek, játékasztalok között. Azt inkább nem is nézem meg tüzetesebben, melyik felük is pucér… Sebaj, én tudok így is játszani… akarom mondani dolgozni. De itt úgyis csak egy valaki esélyes figyelmem szabotálásra.
- Szerinted ma is szerencsét hozol, Mrs. Nott? - kérdezem, inkább végül mégis rápillantva a nejemre. A fejemben máris egy sokkal jobb sztriptíz veszi kezdetét, mint amit itt kínálni tudnak. De bármi ruha is legyen rajta, ez a mostani nyakék olyan jól áll neki, hogy azt nem vetkőztetem le a szememmel róla. Azt hiszem, meg se hallom az elhangzott név, meg az egész szituáció miatti szidalmakat.
- Biztos valami pucér péntek van, vagy ilyesmi… Ezt nem tudtam - jelentem ki ártatlanul, de most tényleg. Kérdés, hisz-e nekem… De már itt vagyunk, és megpillantok egy határozottan félpucér srácot is, szóval gyorsan elterelem mindkettőnk figyelmét vissza a játékhoz.
- Viszont, ha játszani akarsz ma, azt óvatosan - duruzsolom a füléhez hajolva, bóknak álcázva az intelmet, de kivételesen mellékelek hozzá egy komolykodó pillantást. Csak derűsen, persze. Cartwright kedvéért ma nem az a terv, hogy leamortizáljuk a helyszínt. Körbenézek, hátha látom valahol, nem mintha előre vinné az ügyemet, ha nagyon feltűnően jelezném az egybegyűlteknek, hogy ismerem őt.
Leülünk egy asztalhoz, ahhoz, amelyikhez a fülesem alapján le kell ülnünk. A tizenhármashoz. Az embereim mindig itt játszanak, állítólag. El is hiszem, hogy őket keresem. Hárman vannak, s az egyik egy igencsak tiszteletet parancsoló, sötétbőrű, félszemű fickó. Nem tetszik, ahogy Melt méregeti, de odatornyosulok habtestemmel közel mellé, tenyérbemászó mosollyal átkarolom őt, úgy méregetem a pasit. A másik kettő csóka mellette tök egyforma, mintha ikrek volnának, és csak arra vannak itt szerintem, hogy feltornázzák a tétet, aztán bedobogassák a lapjaikat. Ők az én embereim, különösen a főnök, bár nincs kifejezetten akcentusuk, de tudom a korábbi jelentésekből, kikkel játszunk. Még az is lehet, hogy éppen a falka alfájával. Van pofája idejárni, méghozzá tözshelyszerűen minden második este… De így legalább alaposan szemügyre vehetem őket.
Jobb lett volna, ha nem kérdezem Melt a szerencséről. Jól jártak velünk az asztaltársaink, nincs kifejezett nyerő szériánk, olyannyira, hogy hamarosan minden nálam lévő fityinget elnyernek tőlünk. Csalnak talán? Nem tudom. Jó lenne valamennyit szépíteni, s a zsetontornyokra, bár nem tudom rádobni, és nem is akarom a Melanie nyakában függő medált, de rámutatok.
- Tartom, és ráteszem azt.
- Azt? Hm… Megteszi…
A főfarok kivicsorítja fehér fogait, és nagy kegyesen bólint egyet. Még mindig nem tetszik a képe, ahogy a nőmet mustrálja, de jó lapjaim vannak, bízom bennük. Amíg ki nem derül, hogy a másiknak még jobbak.
- Picsába - sóhajtok fel. - Mel, sajnálom, kérlek, vedd le a medált.
- Micsoda sóher… A láncot azért megtartod? - röhög fel a félszemű, én meg értetlenül nézek.
- Mi az, hogy… a láncot?
Akkor kezd derengeni, mi a helyzet, amikor a fickó hosszú, sárgás körmeivel hívogatón integet Mel felé.

 

edward

texas hold'em
outfit

Nem volt hozzászokva, hogy vadásznak rá. Sem ő sem én. És most meglehet épp a férjem volt a célpont. Edward úgy kerüli a tekintetem, mintha tüzes piszkafával kínoznám de valójában már megszoktam hogy a dühét palástolt lezser undokoskodásba bújtatja. Persze hogy nincs ínyére a jelenlétem, de ez az oldalába karolva csöppet sem izgat. Még vacsoraidő előtt közölte, hogy  csokornyakkendős pingvinként „munkába” megy… hát ilyen beépülős munkákra én is tökéletes erősítés vagyok, ráadásul hiszem ha látom hogy ez munka nem pedig… egy kis mellékes.
Nem, alapvetően nem vagyok a féltékenykedő típus, elvégre ha válunk nem visel meg a nevem visszavétele, sőt… és akkor van esélyem amilyen népszerű vagyok egy Hamox félét megkóstolni de nehezen bevallva szeretem annyira ezt a tuskó medvét hogy azért biztosan megviselne a dolog. Mert ő mégis csak Edward Nott.
- Szerinted ma is szerencsét hozol, Mrs. Nott?
Az első kedves szava ma hozzám, aminek köszönhetően felszaladnak szépen kihangsúlyozott szemöldökeim. Gondolom elkapta őt is a nosztalgia vegas-i íze vagy inkább bűze… de remélem ez a buli nem lesz annyira kontrollálatlan, mert… akkor nagy bajban vagyunk.
- Attól függ… esküvő már volt, lehet ma válás lesz. – szúrok oda negédes mosoly kíséretében, és megigazítom fekete selyemruhám felett a féloldalas Tiffany ékszert. Még nagyanyámé volt, értékes ritka darab most is azért vettem fel mert kifejezetten illett ehhez a mély dekoltázsú ruhához. Ha beépülünk csináljuk rendesen, ugye?
- Biztos valami pucér péntek van, vagy ilyesmi… Ezt nem tudtam
Nem túl hihető a férjem mély baritonja de van benne valami szexi ahogy zavarba jön a sok félmeztelen nőcskétől. Tudom hogy kemény dolog ez a monogámia pláne annak, aki soha életében nem volt az és éles váltással megnősült ráadásul teljesen önszántából. Kuncogok a megnyilvánuláson, mert erről nem tehet a hely atmoszféráját inkább lebujjá avanzsálja de mégis van benne egy sajátos kifinomultság. Tudom, hogy a dúsgazdag Cartwrighté, a lapok alapján jóképű csóka ravaszan szép kék szemekkel, de valahogy jobb az az égkék ami Edward pillantásából árad felém. Kellemes biztonságérzetet nyújt.
Nem engedem el bent sem izmos felkarját sőt, ha lehet még jobban belecsimpaszkodom olyan úrinős formán mint egy dekoratív kistáska, hogy lássák csak, nem keres ő más partnert van neki egy épp eléggé ideális.
- Viszont, ha játszani akarsz ma, azt óvatosan
- Rád bízom ezt a részt. – hunyorgok fel rá sejtelmesen. – Elvégre ez a te fedett akciód, én csak… erősítés vagyok.
Ha már elvonok pár tekintetet és rossz lapjárása lesz az ellenfélnek jól járt velem. Nem gondolnám hogy az oroszok, akikkel köztudottan hadban áll a gazdag varázsló az ő helyén tanyáznának de lehet nem is ez a cél csak infót gyűjteni. Sodródom hát Nott mellett az asztalig, majd az ara járó pincértől rendelek italt magunknak. Hagyom kibontakozni miközben az ellefelek méregetnek. Mind külföldi, mind rossz arcú, mind veszélyes és mind tutira az Azkabanba való. A kártyák pörögnek a szerencse nem nekünk kedvez. A csalás egyértelmű a kérdés a hogyan, erre azonban nem jövök rá mivel profi módon leplezik, basszus!
- Tartom, és ráteszem azt.
Nem tudom mi sértő, ahogy Edward felém bök vagy ahogy a tapló benyögi hogy „megteszi”. Méltatlanul ciccegek fel még a szemem is megforgatom mire megnyalja a szája szélét. Aztán jöttek a lapok és nem akarok hinni a szememnek. Hogy lehettek jobb lapjai? Lehetetlen.. mert… hisz…
- Mel, sajnálom, kérlek, vedd le a medált.
Ajkaim halk lemondóan beleegyező sóhajt hallatnak miközben ujjaim már el is indulnak a nyakamnál lévő csat felé. Tudom ha leveszem az ékszert csupasznak érzem majd magam de mit számít?
- Micsoda sóher… A láncot azért megtartod?
A kezem megáll a levegőbe fagyva, mint egy elcseszett sóbálvány átok esetében. Úgy jár a tekintetem értetlenük az ember és a férjem közt mint a teniszlabda a muglik térfelein fel és alá. Láthatóan Edward sem érti csak elfogja a balsejtelem, engem meg… a hányinger a kéjenc pillantást kiállva.
- A nyakék volt a tét. – közlöm miközben ujjaim rátalálnak a kapocsra és az ékszer a tenyerembe csúszik. Hideg a külseje, de meleg belül ahol a bőrömet érte. Az asztalra dobom látványosan széles mozdulattal.
- Ha lenne egy kis intelligánciája, tudná, én nem vagyok eladó.
Olyan fensőbbséges stílusban mondom hogy mindenki csak pislogni tud feltételezem még maga Edward is. Hát igen, ő sem szerzett meg egykönnyen és ha sokáig játszik a toleranciaszintem tologatásával gyorsan el is veszíthet. Pár ilyen remekre szabott értelmetlen beépülés és pisloghat farkasszemet a kutyájával édeskettesben.