10.000 km

A levél izlandi nyelven íródott.

Kedves Irina,

Csak tudatni szerettem volna, hogy megérkeztem Kínába. Tudom, hogy azt ígértem, hogy hamarabb írok, de nem voltak hozzá megfelelő körülmények.
A búcsúnkat követő másnapon megérkeztem Varsóba. Onnan pedig a tervek szerint vonattal utaztam tovább- egyenesen Moszkváig. Nem volt alkalmam, se kedvem megismerni a lengyel fővárost, bár Kelet-Európa legnagyobb kviddics szaküzlete is megtalálható itt, tekintettel a neves sportolóikra. Edevane értékelné.

A Nyugat hideg, barátságtalan helyként írja le Moszkvát. Állandó telet és sötétséget emlegetnek. Megnyugtatom a mélyen tisztelt publikumot, hogy ez koránt sincs így, ragyogó napsütés és meleg időjárás várt. Tipikus nyár. A mítoszoknak szerintem az a rengeteg dementor az oka, különösen a sötétebb időket látott pontokon. A történelemkönyvek hasábjai hosszasan ecsetelik a Gulag munkatáborokat, és megannyi vaskos feljegyzés született a túlélőktől. A nyugati varázslók tapasztalataim szerint lenézik a muglikat, aranyosnak és bugyutának nevezik őket. Mint egy háziállatot. Tévedés azonban, hogy olyan ostobák lennének. Solzenicyn saját tapasztalataiból megírt regényében helyesek a következtetések a dementorok jelenlétére – még akkor is, ha ő nem is látta őket. Illuzionisták vagyunk csupán, akik falakat emelnek a saját és az ővalóságunk közé. Magunk is az illúzió áldozatai leszünk, amiért automatikusan a ragadozó szerepében tetszelgünk a préda ellenében.

Három nap nagyon kevés egy ekkora város felderítésére még úgy is, hogy csupán egy ideiglenes állomásaként szolgál utamban. Minden a legnagyobb rendben volt. A terveknek megfelelően nem voltam más, csak egy utazó.
A legfontosabb nevezetességeket megnéztem. A Vörös tér és a GUM tele turistákkal, illetve az azt kiszolgáló emberekkel. Küldtem nektek egy képet is. Ne aggódj, nem romlott el - ez egy mugli kép, náluk az alakok mozdulatlanok. A muglikat itt azzal szórakoztatják, hogy az elmúlt évszázad diktátorainak, illetve az őseink bukásáért aktívan ténykedő Raszputyinnak beöltözött emberekkel lehet fotót készíteni. Úgyhogy éltem a lehetőséggel. Valamint őseink anyaföldjéről is küldök egy követ. Ugyanaz a vörös kő, amivel a teret és az épületeit is készítették.
Továbbá egy doboz igazi fekete teát is vettem neked. Nem olyat, mint amit a britek isznak.
Nem látogattam a mugliktól rejtett részeket. Három nap után indultam is tovább. Pekingbe a Transzszibériai vasúttal. Yaroslavski állomáson szálltam fel kedd este.

A hosszas utazásnak megvan a maga bája és romantikája. Nem ugyanaz a komfortérzet, mint Izlandon - nem tudom, mennyit merengesz a gyerekkorban és a múlton, és hogy egyáltalán milyen emlékeid maradtak. Csak egy év választ el minket, azonban ez egy kritikus egy év volt, ami alapjaiba véve hordoz ebből adódó különbségeket. Minél többet látok a világból, annál jobban látom, hogy bizonyos értelemben jobb sorsunk volt másoknál. Már ami az életminőséget illeti.
Más értelemben inkább hitvány.
Az utazás egy hétig tartott Pekingig.
Próbáltam a nyelv tanulásával lekötni magam, hogy ne legyek akkora hátrányban a tanévben. Azért előnyünkre vált, hogy a család szorgalmazta a nyelvtanulást nálunk. Neked egyébként a latint javaslom, ha még esetleg nem kezdted el. Tudom, hogy komolyan veszed az akadémiai tanulmányaidat. Észre fogod venni, hogy van egy pont, amikor már hátrány a nyelv ismeretének hiánya. Az alkímia miatt én már első évesen elkezdtem a latint. Lenne mit csiszolnom rajta a nyelvtanban, de a legtöbb írást jól megértem. A könyveim közül nyugodtan vedd el azt, amelyikre szükséged van.
Az utazótársaim – egy mugli, orosz testvérpár, és egy idős, mongol férfi – többnyire nem voltak zavaróak. A Marderkár hálója folyamatosan Fawley és Edevane gusztustalan történeteitől volt hangos. Most viszont mintha három Tillel utaztam volna.
Pár éjszakát Pekingben töltök, végre egy normális ágyon.

Nem kell aggódni. Eddig minden rendben.
Hagen
1999 augusztus 16

A levél orosz nyelven íródott.

Drága Liliya,

Tudod, úgy terveztem, hogy minden nap írok neked. Eddig írtam is, de rájöttem, ezek csak panaszkodások alkalmi bosszúságokról. Igazságtalan lenne veled szemben, ha ezzel terhelnélek.
Szokatlan még, hogy nem tudom ezeket azonnal megosztani veled. Szokatlan az illatod teljes hiánya, a hideg alvások, a törékeny kezed itt nem léte. Tudod, a fiúk nem sírnak…
De mindketten tudjuk, hogy ez lesz a helyes út. Tiszta lap és új esély – anélkül, hogy őseink lehetetlen követeléseik nyomasztanának.

Sajnálom a sok csalódást, amit okozok. Azt, hogy nem tudlak megvédeni, és szégyent hozok a te nevedre is. Azt, hogy a Kígyók közt egyedül kell maradnod. Legalább már nem kell tovább hallgatnod Fawley és Edevane gusztustalanságaikat, és pontosan tudod, mire lehet számítani tőlük, vagy akár másoktól is.
Varsóba már másnap megérkeztem, bár néhány órával később a tervezettnél. Éppen ezért nagyon kellett sietnem, hogy elérjem a járatot Moszkvába. Az egész kevésbé lett volna bosszúságos alternatív közlekedési módszerrel, mint a nemzetközi zsupszkulcs, vagy a hoppanálás, de utóbbihoz még nem tehetem le a vizsgát, előbbihez pedig… hát épp elég az is, hogy az aurorok egymásnak átadva a kilincset kopogtattak nálam. Tényleg én lennék a leggyengébb láncszem? Előbb Till, aztán Rowle – tudod, meséltem, hogy kihívott párbajozni, én pedig rárobbantottam azt a felfüggesztett sárkány csontvázat.

Pétervár holtak csontjaira épült. Moszkva az élőkére.
Három napot töltöttem itt, elvegyülve a varázstalanok között, mint egy egyszerű turista. A régi korok elmúlt dicsőségét a régi épületek suttogják azoknak, akik nyitott füllel, illetve szemekkel járnak. De ez már nem az az Oroszország, amiről nagyanyánk mesélt. A főbb nevezetességek turistákkal, külföldiekkel tele, csakúgy, mint a nyugati nagyvárosok. Vörösre festett csillagok tűnnek fel a grandiózus, londoni hálózatot megszégyenítő metróállomásokon. Arany padok és csillár, márvány és luxus. Majd a vörös csillag a csempén. Különös szinergiát láthatunk ott, hiszen felmenőink művészeti öröksége egyesül a 20. század politikai szimbólumaival.
A muglik azzal szórakoztatják a turistákat, hogy nevesebb személyeknek öltöznek be az orosz történelemből, akikkel fényképet lehet készíteni. A fotón én vagyok látható Raszputyinnal, aki saját maga közvetlenül felelős volt felmenőink lemészárlásáért. Küldtem egyet szüleinknek, nagyszüleinknek is, hogy véletlenül se jusson eszükbe meggondolni magukat, és hozzáengedni az örökségünkhöz. Köszönöm szépen, megoldom máshogy.

Ahogyan ajánlottad, a La Bayaderét néztem meg az Operaházban. Gondolataimban ott voltál mellettem, amíg az előadás tartott. Vizuálisan egészen mámorító volt a produkció. Remélem, lesz arra alkalmunk, hogy egyszer közösen is eljöhessünk ide – vagy még jobb, ha téged láthatlak a színpadon. Bízom benne, az ajándékom, egy pár balettcipő a Bolsoj Színházból elég motiváló.

Az állomás, ahol vonatra szálltam, tele volt dementorokkal. Nem tudom, hogy célzottan engem kerestek-e, mert hírt kapott a Párt, vagy pusztán véletlen. Oakley professzor egyébként szorgalmazta, talán pont az ilyen esetek miatt, hogy mihamarabb tanuljam meg a patrónus bűbájt, de a kísérletek nem jártak sikerrel. Nem tudtam akaratom alá hajtani a varázst, egy gyenge fényleplet se eresztett a pálcám.
Az utazás ezután egy hétig tartott. Nem annyira kényelmes, de nem olyan vészes. Bár a táj nézegetése monotonná válik egy idő után.
Négy fős kabinban utaztam egy orosz testvérpárral, illetve egy idős, mongol úrral. Az ilyen időszakokban kicsit családdá avanzsálódnak az utazók, hiszen közös élettéren osztozkodunk, és igazodnunk kell egymás ritmusához. Nagyrészt a kínai nyelvvel ismerkedtem, amire segítségemre volt az oktatókönyv, illetve a mongol úr is tanított pár kifejezést. Szüleink és nagyszüleink szerintem sok dologban tévednek, de annak mindenképp megvan a haszna, hogy ennyi nyelv elsajátítását szorgalmazták számunkra olyan módon, hogy az összes dadusunk más és más nyelven beszélt hozzánk.
A vonat néhány óránként megállt 15-20 percekre a nagyobb állomásokon. Ilyenkor lehetőségünk volt kicsit kinyújtóztatni magunkat, sétálni egyet. Az állomások területén utcai árusoknál meleg ételt is lehetett vásárolni – főleg pelmenyit, sült húsokat, leveseket, illetve különböző kolbászokat. A muglik színes csomagolásban és eldobható pohárban tésztás leveseket is szívesen fogyasztottak. Csak forró vizet kell beletenni, és pár perc múlva készen is van. Egyet ki is próbáltam, és mindenképpen érdekes tapasztalat volt. Az angolok ételeinél biztosan jobb.

A határon több időt kellett rostokolni. Tartottam tőle, hogy az én elbájolt irataimmal lesz a gond, de kiderült, hogy csak a személyzet próbált kicsempészni valamit.
Ma már igazi ágyon alszok végre. Néhány napot töltök Pekingben.

Minden percben gondolok Rád.
Ne aggódj. Majd én aggódok helyetted.
Hagen
1999 augusztus 16

A levél izlandi nyelven íródott.

  Kedves Hagen,

 hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem vagyok irigy, amiért lehetőséged van megismerni közelebbről a Távol-Kelet varázslóit. Nekem kizárólag olvasmányélményeim kapcsolódnak az Orienthez, de bizonyos teóriák szerint maga a Mágia is onnan származik, mely a bizonyíthatatlanság ellenére is erős teória marad. A Roxfort egészen más lesz nélküled, és azzal a tudattal, hogy nem kizárólag egy évig maradunk az iskolában.

 Ami Kelet-Európa országait illeti, mindig elfogott egyfajta kellemetlen érzés velük kapcsolatban, még ha tudom is, hogy a rezsimek, melyek kialakultak családunk gyilkosainak akaratából, rendkívül módon felhígultak, tíz éve összeomlottak, és csak nyomorúság maradt utánuk. Ami a muglikat illeti, osztozom Solzenycin nézeteit, és minden alkalommal, amikor államteórián és politikai filozófiai értekezéseken dolgozom, egyre inkább úgy látom, hogy valamilyen fontos, arányos képviselet szükséges a varázstalan embereknek is. A Vérelméletet meghaladtuk, amennyiben a muglik gyermekeit nem tekintjük alsóbbrendű embereknek, nem szabad így tekintenünk magukra a muglikra sem. Terveim szerint a téli időszakban, a tanítási szünetben megismerkedem valamennyire a kultúrájukkal, csak szükség lesz hozzá valamiféle idegenvezetőre.

 Soha nem láttam még mugli fotót, de felettébb érdekes szokás ez a fénykép készítés mugli gonosztevőkkel. Szeretem Izland sötét, nyugodt csendjét és végtelen nyári nappalait, de néha azt veszem észre, hogy szívesen vennék valamiféle karnevált vagy hiábavaló apróságot. Például szívesen részt vennék még egy olyan ivós összejövetelen a Szellemszálláson, amit tavaly szerveztél, még ha biztosan mindenki idegennek tartott is. Akkor is, ha ezúttal talán nem lenne vele más célunk. Szívesen csináltatnék ilyen fényképeket is.

 Természetesen megfogadom a tanácsodat, és fejlesztem a latin nyelvben való jártasságomat, mert ahogyan a mondás is tartja, Lingua Latina necesse est. A nyelvek valóban rengeteget segíthetnek, igaz, egy olyan idegen nyelvcsalád nyelvei, mint amilyet most neked kell használnod és tanulnod, biztosan sok zavarodottságot okoznának számomra is. A nehézség természetesen nem azt jelenti, hogy a feladatot, a küldetést nem szükséges tovább üldözni, mert óriások hátán vezet az út az égbe, és évek alázatát igénylik, hogy a hátukra vegyenek. Európa alkimistái és egyéb tudósai felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű tudást hagytak hátra, ahogy a filozófusok is, de természetesen nem zárkózhatunk el egy sokkal nagyobb és ősibb kontinens tudósainak tetemes mennyiségű munkájától. Tudom, hogy végül eléred az örökkévalóságot, ahogyan Flamel is tette.

 Nagyon örülök neki, hogy gondoltál rám, és küldtél nekem ajándékot. Sajnos nem tudom túl sok dologgal viszonozni, de a levelemmel küldtem neked én is egy követ a forró tó partjáról, és mágiával konzervált havat az ablakod párkányáról. Tudom, hogy kevés, és feleslegesen szentimentális apróság, de biztos vagyok benne, hogy sokat gondolsz arra, hogy milyen itthon. A következő levelemet valószínűleg már a Roxfortból küldöm.

Irina
1999. augusztus 22.

Kedves Hagen,

    Baba kérésére emlékeztetlek arra az ígéretre, amit hallgatólagosan tettél a családból való kivetetéseddel: hagyj nekünk nyugalmat a csalódás után, amelynek bizonyultál! Ne mérgezd tovább alkalmatlanságoddal családunk levegőjét, ha már hálátlanságodban elárultad azt - nekem pedig különösképp ne írj. Hallgass hát! Minden más hiábavaló: az alku, az átok, a könny, a szó.
    ◬◬◬
    1999. augusztus 17.

Kedves Hagen,

    ezt a levelet Oakley professzor egyik baglyával és tudtával küldöm már Albionból, de nem hiszem, hogy beérné az elsőt, lehetetlen volna - ahogy az, amilyen tekintettel álltak mindhárman felettem, míg megírtam. ha Nyikolaj Vasziljevicset követni lehetne égő emberi áldozattal is, talán nem írom meg ezt sem.
    a nap felkelt, mióta elmentél, de nem nyugodott le: ez nem az élők öröme, kék ég az arany búzamezők felett, ez a halottak napja, amelynek sugarai elérnek minden hűs árnyékot, felfalnak minden termést, elűznek minden éltető vihart. mint hatalmas szem, amelynek figyelme nyugszik rajtam, olyan volt ez a nyár és csak a távolság hoz valami enyhülést nekünk. neked hosszabbat, nagyobbat, de ahogy most már tudom, nem magányosabbat - kérlek, nézd el nekem, mindenről emlékből írok, alig bekezdésedig jutottam, mikor Dmitry megkérdezte az asztalnál, kitől kaptam levelet, ki venné a fáradtságot, hogy írjon nekem egyáltalán.

    Moszkva talán az élők csontjaira épült, amelyeket idő, szokás, hatalom még a testükön belül tart, de engem riaszt most minden hagyományunk, mind elmúlt őseink pofonja rajtam. engedtem az érveknek és folytatom az iskolát Baba jóváhagyásával, holott eleinte csak Irinát küldte volna vissza, őt is vonakodva, ha már maga mellett is tudhatná, de több tanárunk együttes levelei meggyőzték róla, hogy talán terem nekünk még Skócia. őszintén, a lelkem helyének mélyéről bízom benne, hogy mindaz, amit terem, megfojtja gonddal nevelt növényeit, melyekkel csillapítaná éhségét, félelmét, fájdalmát: ha kívánhatnék hullócsillagot látván, utánad azt kívánnám, borítsa hó Kópavogur romjait egy nap, és csak a jeges arktiszi szél járjon benne.

    Orya ellopta az ajándékod - visszaadta, mikor szobájába mentem. azt mondta, csak megmenti Baba elől, mert ha tudná, megbüntetne, egyelőre nem tudom, hiszek-e neki. igaza van a büntetésben, abban bővelkedtünk ezekben a hónapokban, soha annyi ajtó és ablak nem csapódott még Kópavogurban, mint ebben a szezonban, és mióta elmentél, más nem töltött el úgy örömmel, mint tudni, hogy mások álmatlanul keresik feljegyzéseikben a hibát, melyet helyre már nem hoz idő, gondos tervezés vagy mágia. talán te azt gondolod, csalódtam benned, de tudom, sem te, sem én nem lehetünk gátja mások szenvedélyének - de áldozatai sem kell, hogy legyünk. hálás vagyok neked, amiért térdet hajtottál, amiért megvédtél bennünket, méltatlanokat, és te talán még nem tudod, ami hibának tűnik most, rossz tánclépésnek, első sajátunk. te nagy dolgokra vagy hivatott, nagyobbakra, mint ésszel fogható lenne, és most szabad lettél - sosem hagytál magamra, sosem csalódtam benned. nem okozhatsz csalódást azzal, hogy embernek születtél, és bár az ikrem vagy, mindig részem, de: önmagad is. nekem sosem okozhatsz csalódást azzal, hogy élni szeretnél és élni is fogsz.

    remélem, egyszer együtt eszünk olyan tésztát, megnézzük az előadást, találkozunk valahol, ahol az örök éjszaka hideg, de emberi szabadsága járja át a csontjainkat: te is tudod, én is tudom, elég volt más ügyéért elevenen égni, vérünkkel szimbólumokat rajzolni a bőrünkből feszített ikonra. megfestettem egyet rólad, elástam Baba gyógynövényei alá - egyszer neked adom majd, tisztán a földttől, amely kivetett bennünket magától, tisztán a bűntől, amelyre kényszerítenének, tisztán a vértől, amelyet nem engedtek lemosni magunkról.

    nagyon vigyázz magadra!
    liliya
    1999. szeptember 2.

A levél izlandi nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Kedves Irina,

Először is köszönöm szépen a válaszod.
Sajnálom, hogy ilyen sokat várattalak. Hallottam, mi történt otthon, miután a bagoly célba ért. Elszámoltam magam, a lángból pedig robbanás keletkezett, holott csak az volt a célja, egy kis melegséget és biztonságot nyújtson a Télben. Felelőtlen voltam, felmenőink ostora pedig rajtatok csattant. Ezt pedig nem engedhetem meg magamnak.
Amennyiben osztozol az otthoniak véleményén, jelezned se kell. A hallgatás lesz válaszod.
Bízom benne, a rabláncok már nálad is elrozsdásodtak, és kellően szorítanak ahhoz, hogy merj egyéni véleményt formálni. Mert nem lehet, hogy csak erre vagyunk hivatottak.

Nem mélyedtem bele ezekbe a teóriákba a mágia származásáról, pedig az alkímia maga is mélyen foglalkozik filozófiával és mágiaelmélettel. Az itteni mágusok, de a muglik egy része is egy bizonyos Sárga Császárt tisztelnek, aki nagy hatalmú varázsló hírében állt évezredekkel időszámításunk előtt. Úgy vélik, az ő korszakából származnak azok az alapkövek, amelyekre az itteni mágiatudományt fektették, valamint az egész kínai civilizáció létrehozójaként tekintenek rá. Ezelőtt nem ismertem a kínai történelmet, se a kultúrát, és még mindig csak felületes tudásom van róla, mint egy turistának. De kétségtelen, hogy gazdag és fordulatos, amiből lehet mit tanulni – hibáiból és erényeiből egyaránt. Mégis, én úgy vélem, a mágia még ennél is régebbi lehet, melynek eredetét megfejteni nem lehet. Ott volt velünk a barlangrajzokon a vad elejtési szándék megerősítése céljából. Ott volt velünk, amikor először írtunk le összefüggéseket a csillagok állásában, vagy először vetettünk rúnákat a homokba. És akkor, amikor a különböző emberi népcsoportok vándorlásaik során megannyi veszélynek voltak kitéve. Tehát biztosan sokkal régebbi lehet, mint amilyen régen a Sárga Császár a földet érintette.

Szerencsések vagyunk, és nem is tudjuk, mennyire. A már említett láncok elveszik tőlünk a leghatalmasabb eszközünket, és a pökhendi ignorancia limbójában tart minket. Nyelveket beszélünk. A britek általában semmilyen nyelvet nem beszélnek, mert felesleges időpazarlásnak vélik, amikor az egész világ miattuk tanul.
Bábel tornyának átka sokkal rosszabb annál, hogy más és más nyelveket beszélünk. Nem csak a másik szavait, de a gondolatait se tudjuk, vagy vagyunk hajlandóak megérteni. Így előbb-utóbb mindenki azt hiszi, hogy a saját népe, a saját országa a legjobb.
De mi felül tudunk emelkedni ezen is, mint a Vérelméleten, igaz-e?
Talán érdekesnek találod, hogy itt nyugati nyelvekre fordítva a muglikat “halandónak” nevezik. Holott a Vérelmélet itt nem vert akkora gyökeret, hogy zsarnokok önkényuralmuk alá hajtsák a társadalmat, de a hagyományok erősek. Megszokták ezt a szójárást.

Értelemszerűen már nem tartok bulikat a Szellemszálláson. De bátorítalak arra, hogy keresd a kapcsolatokat. Egyébként nem voltak olyan rosszak a roxfortos diákok. Voltak, akikkel nem jöttem ki jól, de mások is, akik a gyanakvást hátrasorolták, és győzött a kíváncsiság.
Az emberek itt felettébb kíváncsiak. Eleinte zavart, mert nem tudtam, miért kapok ekkora figyelmet. Néha még most is zavaró, de kezdem megszokni. A tananyag egy részéhez hozzáférek oroszul is, de messze vagyok még attól, hogy a helyiek nyelvén tudjak önállóan tanulni.
Átkozott Bábel.

Téged nem izgat az, hogy milyen életünk lenne, ha nem az őseink követelésére lennénk kárhoztatva? Milyen célt álmodtál meg magadnak? Mik a valós terveid, mit szeretnél az életben?

A szállásom szerény. Többen osztozunk egy szobában, és meleg van.
De legalább rendezett körülmények között tanulhatom tovább az alkímiát. A briteknél ezzel nem foglalkoznak.

Köszönöm az ajándékaidat. Becsben tartom őket.
Hagen
1999. Szeptember 8.

A levél orosz nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Kedves Liliya,

Én tartozom a legnagyobb bocsánatkéréssel. Tudhattam volna, lehetett volna ennyi eszem.
Most már világos. Nekünk soha nem volt szerető otthonunk, mert akit szeretsz, azt nem taposod el akkor, amikor épp támogatásra vár. Ők bántani akartak, engem is, téged is. Nem úgy, mint amikor az a Griffendéles csókolta a cipőmet, amiért illetlen megjegyzéssel illetett téged. És nem is úgy, ahogyan a tiltott átok sújt fájdalommal, amit annyira meg szerettek volna tanítani. Mert az csak test, fizikai. Még ha a lehetetlent is megígéred, csak hogy vége legyen, előbb-utóbb bizonyára véget ér.
Kételyeket és szégyent plántálni a másik felébe, az érzést, hogy nincs rá szükség, és legszívesebben eltörölni a létezését – ennél még a Végső Halál is kegyesebb. Aludni képtelen voltam, míg meg nem érkezett az új leveled, és csak a függőségek csillapíthatták az érzést legalább ideiglenesen. Számtalanszor elképzeltem, hogy Baba parancsára írod a sorokat, hisz mi másért is említetted volna őt? De az álmokban ettől rosszabb forgatókönyvek peregnek le nap mint nap.

Innentől csak Oakleynak címezve küldöm a leveleket. A pecsétet megbájoltam. Azonnal megsemmisül, ha illetéktelen bontja azt fel.
Remélem, megérti, és eljut hozzátok.

Mióta új leveled célba ért, ezek a rémálmok megváltoztak. Magamat látom, ahogyan évek múltán visszatérek szüleinkhez Kópavogurba. Hogy utána mi történik, az változó – egyszer földrengés és vulkán süllyesztette el, de ilyet csak egyszer álmodtam, amikor történetesen itt is épp földrengés volt. Általában konfliktusba kerülök azokkal, akik kiköptek magukból. De mindig változó, hogy ennek milyen végkimenetele van. A legszebb talán az volt, amikor sikereket sikerre halmozva, végre önmagamként tudtam szétnézni a múltbeli foszlányokra. Végtére is sosem tudom megtagadni a múltat, ahonnan indultam.
Egy nap talán tényleg eljutunk idáig. Porrá égetünk mindent, még Baba kertjét is a festésedért, vagy épp ellenkezőleg, megbocsátunk a tévedéseikért, és az ellenünk elkövetett bűnökért.
A legrosszabbat nem tudom pennaképesen megfogalmazni. Talán nem is kell.
Gondoltam rá az új leveled érkezésekor, hogy fogom magam és visszamegyek. Még össze is pakoltam – igaz, ki se pakoltam igazán. Az értelem győzött. Tudom, hogy nem lett volna helyes, és nem lett volna eredménye, ha én most visszamegyek.

Irinának ígértem, hogy írok, úgyhogy írtam is neki. Nem gondoltam arra, hogy Oryának is írjak, hiszen nem kérte. Ha más lenne a helyzet, megtenném utólag, ha ennyire szeretné, de ez jelenleg túl veszélyes.

A tanév itt is elkezdődött. Emlékszel, sokat panaszkodtam, amiért alkímiát a briteknél nem tanulhattam. Csak az önálló szorgalmamra hagyatkozhattam. Itt a tantárgyak és az oktatási rend más. Orosz nyelven letettem az RBF vizsgát belőle, így RAVASZ szinten folytathatom.
Igyekszem megtanulni a nyelvet. A legtöbb anyaghoz hozzáférek oroszul is – jól tudod, hogy Kína Oroszország barátja extrákkal, a könyvtár kellőképpen fel is van szerelve. De ez biztosan kevés lesz.
4 nyelven szólalok meg magasabb szinten, és további kettőt jól megértek. Hatan lakunk egy szobában, az ágyak pedig rövidek. Még sincs kivel beszélgetnem.  Kicsit elég magányos vagyok.

Tartja bennem a lelket az összes önálló sorod. Kérlek, mindenről mesélj, mi történik, hogy telnek a napjaid. Addig tart az illúzió, mintha kicsit én is ott lehetnék.
Zhè shì zànshí de zhuàngtài – avagy ez csak egy ideiglenes állapot.

Leszünk még szabadok.

Hagen
1998. Szeptember 8.

A levél izlandi nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Kedves Irina!

Ezúton szeretnék többek között boldog karácsonyt (kétszer), valamint boldog ezredfordulót kívánni.
Az ünnepek közelsége miatt ez az időszak eddig mindig nagyon forgalmas volt nálunk. Különös is, hogy most a csendes várakozás tölti ki az időmet. Odahaza északon minden év elején nagy ünnepség fogadott minket, és a birtok összes fontosabb, közösségi szobájában táncoltak az elbájolt üveggömbök a karácsonyfa körül. Itt azonban ezek nem mozgatnak meg szinte senkit. Még a mugliknál se jellemző, hogy különösebben foglalkoznának vele. A helyieknek megvannak a maguk ünnepei.
Nálatok hogy teltek az ünnepek? Hazamentetek? Úgy indítottam a levelet, hogy már biztosan a Roxfortban legyetek, amikor ez megérkezik hozzátok. Itt hónak nyoma sincs – sokat forgatom az ajándékod. Szokatlan, hogy nem ropog alattam a friss hó. Szép ez az ország, szép, de ezt pótolni nem lehetséges.
Hallottam, a britek iskolájában néhány diák hátra szokott maradni télre, főleg, ha nincs kihez hazamenni.
És legfőképpen – Liliya hogy viseli? Kérlek, nagyon figyelj rá, hiszen én most ezt nem tudom megtenni. Nem tudok ott lenni. Születésünk óta ez az első, hogy az ünnepeket ilyen távol töltjük egymástól. Nem tudok mást megkérni rá, vagyis akit meg tudnék, az már kellőképpen idegen. Te pedig a körülmények ellenére mégis csak a vérem vagy. Bízom benne, hogy számíthatok rád.
Talán az ünnepek miatt vagyok ilyen szentimentális. Rendszert talán nem csinálok belőle. De meg kell mondjam, egyre jobban élvezem a beszélgetéseinket. Örülök neki, hogy megfogadtad tanácsomat, és szépen haladsz a latinnal is. Bármilyen tudományos területet választasz, hasznodra fog válni.
Én is egyre jobban veszem a nyelvi akadályokat. Egyszerűbb beszélgetésekbe már bekapcsolódok, és egyre többet értek a körülöttem elhangzó mondatok eddig oly kaotikusnak, végtelen zajnak tűnő összességéből. Az egyszerűsített írás se annyira idegen már, mint kezdetben. Viszont elég sokat kell gyakorolnom.
Említettem, hogy itt megvannak a helyi ünnepek. Hamarosan itt is újév lesz, de itt máshogy, Holdújévben számolják. Most a Sárkányok Éve váltja a Nyulat, amihez erőt, tekintélyt és új lehetőségeket társítanak.
Sajnos most nem tudok többet írni – a szobatársaim sürgetnek, mert valamilyen játékot akarnak tanítani festett kövekkel.

Hagen
2000. január 8.

A levél orosz nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Drága Liliya!

Nem voltam benne biztos, hogy hazamentek-e Kópavogurba, de nem akartam kockáztatni. A levelem úgy írtam, hogy már biztosan a Roxfortban kapd azt kézhez. Tízezer kilométer választ el minket egymástól, és tízezer kilométer a távolság köztem és Baba között is. A nyári fiaskóból azonban egyértelmű – ha akarja, akkor megtalálja a módját annak, hogyan bántson.
Megfogadom, hogy nem adok rá alapot, hogy akár egy ujjal is hozzád érjenek. Ha azt szeretnék, még jobban eltűnök a Föld és a Világegyetem színéről. Csak téged hagyjanak élni.
Első közös karácsonyunk emléke mélyen él bennem. Már közös nyelvet beszéltünk – olyat, amit szüleink nem értettek, és minden erőfeszítésüket beledobták abba, hogy elvegyék tőlünk a burkot, amely biztonságos világunkként szolgált. A kétszemélyes, elbűvölt, kézzel faragott szánkó a tél legnagyobb szenzációja volt számunkra. Persze csak a cselédek felügyeletével használhattuk – ekkoriban már tudtak arról a kórról, mely tökéletességed egyetlen foltjaként a mai napig az óvatosság börtönében tart. Mégis, nekem mostanában eszembe jut, hogy milyen jó volt szélsebesen lecsúszni egy lejtőről, vagy egy-egy borulás után a cselédek rémületére azt a sok havat a nyakunkba kapni.
A bukott küldetés miatt nem mertem távoli jövőt jósolni magunknak. Szíved mélyén szerintem te is tudtad, hogy ahogyan egyre nagyobbak leszünk, nem csak a szánkót fogjuk kinőni. De sose mertem elképzelni egy olyan életet, amiben te nem vagy jelen. Minden forgatókönyvben ott voltál velem, az összes karácsonykor, mindegy, hogy azt a nyugati vagy az ortodox hagyományoknak híven ünnepeltük.
Meg kell valljam, hogy megtörtem, gyenge voltam. Karácsony napján rágyújtottam egy újabb szálra. Meséltem, mikor fogyott el az, amit magammal vittem, de mindezt itt gyerekjáték megszerezni.

A szobatársaim nem olyan rosszak. Egyre gyakrabban próbálnak bevonni a dolgaikba, és kicsit már beszélni is tudok velük. A mai napon egy mahjong nevű játékot akarnak tanítani, amit festett kövekkel játszanak. Figyeltem eddig is könyveim magányából a ténykedésüket, de csak némán, távolból, mint szellem a kastélyban. Nem tudom még, baráti gesztus és nyitás, vagy csak a pénzem kell nekik. Itt ugyanis úgy vettem észre, ezt pénzbeli tétben szokás játszani.
Itt hamarosan a Sárkány éve kezdődik. Azt mondják, ez erőt, tekintélyt és új lehetőségeket tartogat.

Boldog Karácsonyt és Ezredfordulót kívánok,
Hagen
2000. január 8.

Hagen,

    te is tudod, hogy ez nem ennyire egyszerű nálunk: amíg van kit, ütik majd. ha Baba valamit jól eltanult azoktól, akiket a koronája ellopásával vádol, az ez - nem számítanak tények, nem számítanak körülmények sem, amíg található felelős, addig van felelős. apánk-anyánk sem vitatkozik ezzel, a hallgatásuk beleegyezés, ha hinni nem is hisznek benne, cinkosai biztosan. és nem ők az egyetlenek..
    sokszor gondolok én is erre, hogy az ő aggodalmuk igazi volt-e, vagy a pozíciójuknak szólt? volt velünk valaha bárki őszinte a családtagjainkon túl, akik csak hasznot láttak bennünk, és akiknek csak tárgyak voltunk? a szép emlékeinket felhőzni ez a kétség, nem tudok megszabadulni tőle. lehet őszintén aggódni egy gyermekért, ha tudod, legkisebb bántalma is a családod jövőjébe kerülhet? én nem vágyom vissza a gyermekkorunkba, talán meg sem történt rajtad kívül semmi belőle. sajnálom már Bujszját is, ő volt közöttük az egyetlen, aki azt tette, ami a természete volt, és minket általa tanítottak a szolgaságra: cselekedni, ahogy természetünk engedné, bűn. a büntetés pedig mindig kollektív, kivéve azoknak, akik egyenlőbbnek születtek nálunk.

    volt, hogy nem hittem, akár te túléled: ez nem volt prioritás, cél soha. ebben hazudtak talán először, másodszor maguknak - te is látod már, miért nem ragaszkodott hozzánk senki? tudták, mire születtünk, szüleink tartózkodását nehéz már másként érteni. ha feloldozni nem is akarom őket, érteni vélem, csak magukat védték a biztosan bekövetkező tragédiától: kettőnk halott, és mégis élő testétől, amint visszatérünk hozzájuk. néha remélem, hogy álmaikban látják ezt, ahogy belépünk Kópavogur ajtaján, nevükön szólítjuk őket, és ha nem is teszünk semmit, mindaz, ami a lelkükből nyomokban megmaradt, ég a bűntudattól. talán ez a legkarácsonyibb gondolat, amely eszembe tud jutni a családunkról.

    azt mondják, az ezredforduló semmi jót nem ígér - ezt az angolok máshogy gondolják. hajlamos vagyok hinni már nekik, talán inkább reményből, mint realitásból: talán te is adhatnál egy esélyt a szobatársaidnak. ha ki akarnának fosztani, nem fáradnának a nyelvi korlátokkal, aki rosszat akar tenni, ha nem ostoba, egyenes utat választ. nem ismerem őket, de még te sem.

    ez volt az első szezon, amikor a londoni operánk táncosa voltam - és az első, amikor csak háromszor sérültem meg. kezdetben azt mondtam Oakley professzornak, hogy tudom, nem gyógyítható meg minden betegség, a szenvedés pedig az élet része, és ez most sem változott, de.. a bájital, amit legutóbb dolgozott ki, mintha más emberré tenne. ha most végighúzom az ujjam a pergamen szélén - látod a nyomait? - ez csak egy egyszerű kis vágás, egyetlen perc, nem az örökkévalóság. vannak mellékhatásai is, ahogy az egészségnek mindig vannak: minden adag után tizenkét óra ébreszthetetlen álom, de mindig úgy ébredek, hogy ott jár valahol a közelben. nem árultam el Kópavogurnak, ez is legyen a mi titkunk - a jövőnk egy új záloga. erről neki nem beszéltem, de egyre gyakrabban fog el az érzés, hogy van bennünk valami.. ítélet, jóslat, valami, ami a többiektől hiányzik. talán ez felelt azelőtt a sorsunk egyenességéért, talán ezen kellett volna a végzetünkbe sétálnunk, erről vetettük volna le magunkat, mint pallóról a semmibe - de most azt ígéri, hogy máshová vezet még.
    talán egy vérátok. talán egy újabb mellékhatás - talán van ellenszere, ahogy az egészségnek mindig van.

    ha tudsz, küldj képet magadról, szobádról, az iskoláról, még a szobatársakról is! mintha ebben az évezredben nem is láttalak volna, úgy írj, ahogy régi barátnak és új embernek írnál először.

    nagyon vigyázz magadra!
    liliya
    2000. január 13.

A levél izlandi nyelven íródott.

   Kedves Hagen,

 engem nem érintettek negatívan a levelek, melyeket váltottunk. Édesanyám szerint a család leendő fejeként az én dolgom lesz a nem kívánatos személyekkel való diplomáciai konnekció fenntartása, és nincs ebben semmi kivetnivaló, babushkát pedig nem zavarta. Ettől függetlenül innentől igyekszem a leveleimet én is titkos iratokként címezni részedre, elkerülve azt az eshetőséget, hogy esetleg elolvashatja valaki.

 Véleményem szerint nem vagy nem kívánatos személy, és szeretném, ha tudnád, hogy amikor én leszek a Romanov család feje, nem kívánom, hogy bármiféle száműzetésben legyél. Amikor én leszek a család feje, szeretném, ha tudnád, hogy Izland mindig befogadó otthon lesz számodra.

 A nyugati naptár szerint a Karácsony decemberi elhelyezkedése optimálisabbnak érződik. Tavaly még furcsának éreztem a Roxfort karácsonyi időszakát, de az idei nehezebb kurrikulumokra történő felkészülés során kellemesebb volt ez az időszak. Tavaly nem voltam benne biztos, hogy mit gondoljak, de idén a Karácsonyt jóval pozitívabbnak látom. Sajnálom, hogy kimaradsz belőle, én azért mellékeltem ajándékot. Bízom benne, hogy a kesztyűk mérete optimális számodra, és minőségükben megfelelnek a munkádhoz. Amennyiben szeretnéd, küldök fényképet a hóról, esetleg némi további konzervált havat.

 Egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy milyen tudományos terület lenne a legjobb számomra. A terveim multidiszciplináris tudást igényelnek, elsősorban szociológiai kutatásokat. Emellett szükséges lenne mélyebben elmélyülnöm pszichológiai ismeretekben, az elmúlt évig hibásan mértem fel, hogy mi lenne a számomra elfogadható társadalmi költség. Elképzelhető, hogy az is meghatározott néhány dolgot, hogy személyes konnekcióba kerültem bizonyos diákokkal a Roxfortban, és több olyan dologban is részem volt, melyek kimaradtak életem eddigi időszakából. Bizonyos értelemben irigylem azokat, akik tudnak a mának élni, nem idegeskednek az emberiség utópiája miatt. Örülök neki, hogy vannak neked is közeli barátaid, és remélem, hogy tényleg jól érzed magad.

 Liliya látszólag jól van, jelenleg nem beszél hozzám túl sokat. Talán a misszió fennakadása okozta a problémát, talán lekötik a tanulmányai és az ismerkedés a szobatársaival. De rajta tartom a szemem, úgy szeretem, mintha a saját nővérem lenne. Ahogy téged is. Remélem, hogy minél előbb láthatlak.

 Nekem nem zavaró a szentimentalizmus, amennyiben fenntartanád az ünnepi időszakon kívül is.

 Nekem is mennem kell, megígértem, hogy részt fogok venni egy társadalmi csoportosuláson más roxfortos diákokkal, mely a takarodó időszakot követően fog történni. A te szervezéseden kívül nem voltam ilyenen, de mindenképpen megírom, ha bármi érdekes történik.

Irina
2000. január 14.

A levél izlandi nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Irina…

Remélem, ez egy kurva nagy vicc, és nem gondoltál semmit komolyan.
Nem akartam korábban írni neked, mert nem szerettem volna úgy írni, hogy az nagyon bántó legyen. Sokat gondolkoztam rajta, miként is reagáljak, vagy reagáljak-e egyáltalán.
Azért jöttünk a világra, hogy mások követeléseit teljesítsük, és elődeink bosszúját hajtsuk végre. Egyáltalán meg se fordult a fejükben, hogy egyszer mi önálló, emberi lények legyünk. Liliya érti ezt, hozzá nem kellettek a szavaim se, önmagától felismerte, milyen gyarló és semmirekellő életre lettünk teremtve. Pár perccel születtem előtte, de ebben a gondolatmenetben még ő is megelőzött.
Te sem vagy buta – azt mondják, a Hollóhát királykék színét az iskola legokosabb diákjai ölthetik fel. Akkor miért nem látod, amit mi már igen? Ugye nem gondolod, hogy néhány iskolai kihágás az oka annak, hogy ilyen messzire menekültem onnan?
Nem akadt fent a misszió, hanem elbukott. Nincs mit teljesíteni, erőszakkal nem lehet reformot elhozni. Azok a körülmények, amivel mi az iskolába kerültünk, erőszak útján történtek. Hogy akarjuk, hogy bízzanak bennünk és álljanak mellettünk, ha nyíltan és nyilvánvalóan átverjük a saját rendszerüket?
A túlélésünk csak egy üdvözítő véletlen. Miért nem tettek SEMMIT azért, hogy Liliya meggyógyuljon? Miért nem láttak bennem soha semmi mást, csak valakit, aki odacsap egy átokkal, ha erőszakra van szükség? Nem, Irina, ők sohasem bíztak abban, hogy én ennél több lehetek.
Azt hiszem, nem leszel soha a család feje, mert soha nem is volt cél, hogy tovább vigyük családunk nevét. Különben már mind a négyünk rég jegyességben állna valami más család leszármazottjaival. Talán pont Malfoyokkal, Nottokkal, Quintonokkal vagy Balmoralokkal.
Amennyiben mégis tévedek, és egyszer átveszed Baba helyét, úgy én személyesen utasítok vissza mindent, ami formailag a családunkhoz tartozik. Inkább koplalok üres rizsen a világ túlsó felén, mint hogy még egyszer hagyjam magam kihasználni. Ha szükséges, a családnevünktől is megszabadulok – amióta megszólalok kínaiul, a helyi boszorkányok amúgy is állandóan keríteni próbálnak, hátha elveszem a lányukat. (Megjegyzés: ez nekem is szokatlan, de itt kulturálisan az az elfogadott, ha a szülők rendeznek neked vakrandevúkat. Eddig visszautasítottam ezeket, jobb szeretek kötetlenebbül ismerkedni. De lehet, egyszer igent mondok az egyikre, ha ezzel megszabadulok a nevemtől.)

Gondolkozz. Élj. Lázadj.

Amúgy köszönöm a kesztyűt. Jó a mérete. Jövőre jól jön. A RAVASZ vizsgáim jól sikerültek (itt már ebben az évben leteszed őket), és személyes ajánlatot kaptam a medimágusi továbbképzésre ösztöndíjjal.

Hagen
2000. május 29.

A levél orosz nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Kedves Liliya,

Emlékszel, hogy megírtam neked, Irina mit válaszolt nekem még az év elején. Sokat gondolkoztam rajta, mit és hogyan írjak neki, vagy egyáltalán méltassam-e válaszra. Indulatból tudod jól, hogy nem a legjobb döntéseket hozzuk, amit olykor a saját kárunkon tanulunk meg.
Tudom, hogy csak azért írta ezeket, mert nem ismer mást. Nálunk se volt ez ennyire másként, bár a lázadás szellemisége mindig ott motoszkált körülöttünk, ami végül arra biztatott, kezdjük el saját életünket élni.

Túl vagyok a RAVASZ vizsgákon. Emlékszel, már említettem, hogy itt máshogy van az oktatás, mint nyugaton. Napokkal a vizsgákat követően személyesen kerestek fel az egyik iskolából, hogy mik a terveim, és szeretnék, ha náluk tanulnék tovább Chongquingban. Igent mondtam, hiszen még ösztöndíjat is kapok szeptembertől. Persze az még nagyon sokára van, úgyhogy kénytelen voltam eladni a Tűzvillámomat, hogy kihúzzam addig. Az összeg fedezi az intenzív nyelvtanfolyamot, illetve a medimágusi előképzőt. Úgy tervezem, kicsit utazok is, miután letettem a hoppanálás vizsgát.
Így nyáron végre izgalmasabb képeket is küldök neked, mint amilyen a kollégiumi szobám, a szobatársak, vagy épp az, ahogyan az iskola bejáratánál állok.
Igazad volt a szobatársakat illetően. Az első nyelvi akadályok leküzdése után kíváncsi, érdeklődő társakra leltem, nem pedig csak néhány testre, akikkel együtt kell osztozkodnom egy piciny szobán. Ma este elmegyünk jól érezni magunkat a vizsgák lezárásaként – erről is küldeni fogok képeket. Zhengyu, az egyik szobatársam is medimágusnak készül, és mostanában sokat gyakorolja az angolt velem.
Szeretem romantizálni gyerekkorunkat, hisz akkor minden sokkal egyszerűbbnek hatott, és még nem éreztem azokat a terheket, melyeket ránk aggattak, sose bízva abban, hogy túlélhetem, azt meg pláne nem, hogy még lehet is belőlem más, mint egy fegyver. De te tükröt tartasz nekem, hogy meglássam a jelenkor valóságát, és a jövő lehetőségeit.
Köszönöm.

Kérlek, kérdd meg Oakley professzort, hogy küldje el a receptet nyáron. Most, hogy túl vagyok a RAVASZ vizsgákon, kiemelten szeretnék foglalkozni vele a medimágusi képzésem alatt. Nem tudom, hogy valóban meg tudlak-e gyógyítani, vagy mindez nem több, mint egy gyermeteg álom. De megteszek mindent azért, hogy ne kelljen többé félelemben élned.

Hiányzol.
Hagen
2000. május 29.

A levél izlandi nyelven íródott.

  Kedves Hagen,

 többször újraírtam ezt a levelet. Biztos vagyok benne, hogy nem optimális több helyen sem a nyelvezet, amit használtam, nem vagyok jó érzelmi dolgokban, legalábbis a kifejezésükben.

 Nem látom kritika nélkül a családunkat. Az előző évszázad kudarcokat hozott kudarcok hátán, amelyekért ostobaság volna nem vállalni a felelősséget. A konklúzió kudarc volt 1917-ben, 1945-ben, 1999-ben, és a fő premisszákért ebben a konklúzióban mi felelünk. Anyám levelei sokszor emlékeztetnek rá, hogy mennyire emocionális, mennyire keveset használja kognitív képességeit, én is úgy érzem, hogy Oakley professzor többet tett Liliya egészségéért, mint a szüleitek, és Babushka sem tévedhetetlen. A szövetségünk azokkal a családokkal, és a feltétlen bizalmunk abban az emberben dédapánk halálos hibáit idézi. Az őrület egyik definíciója, ha valaki ugyanazon tettekből más következményeket vár, mint korábbi alkalmakkor, és édesapám pszichiátere szerint a szó hagyományos értelmében nem szenvedek semmilyen mentális betegségben.

 Jelenleg nem látok tervet, mi ellen lázadnom kellene. A kudarcok után úgy tűnik, hogy nincsenek rövidebb távú tervek, babushka biológiai funkció pedig a mágia ellenére sem működhetnek már sokáig fennakadás nélkül, úgyhogy véleményem szerint már csak hosszabb távra terveznek. Bölcsen is teszik, Róma sem egy év alatt épült, és egyre kevésbé hiszem, hogy kalkulált eredmény, mint hirtelen kapkodás váltotta ki cselekvésünket, mert kívülről semmiképpen nem lehetett realisztikus Lord Voldemort bukása. Több ismerősöm, talán mondhatjuk, hogy barátom is mondta, hogy úgy tűnt, hogy örökké fog tartani, kívülről biztosan nem sejthettük másképpen. Ami az öröklést illeti, kevéssé látom valószínűnek, hogy mással terveznének, hacsak nem az a céljuk, hogy nyom nélkül eltűnjünk a Föld színéről.

 Több mágiafilozófus is megfogalmazta azt az erkölcsi alapelvet, hogy a Mágia használatának etikus végső célja kizárólag az egész Világ jobbá tétele lehet (én Gavroche de Colmar-nál olvastam). Véleményem szerint ez mindenre kiterjed a Mágián kívül is, és úgy érzem, hogy köteles vagyok rá, hogy kijavítsam a világ irregularitásait, amelyek olyanok, mint átkok az emberiség sorsán. De be kell látnunk, hogy amivel eddig próbálkoztunk, hibás alapokra épült.

 Ami a házasságot illeti, valóban nem kerestek még számomra partnert. Vettem a bátorságot hozzá, hogy elmenjek egy roxmortsi hétvégén meginni egy rózsaszínű forró csokoládés italt egy évfolyamtársammal, de a mimikája alapján azt gondolom, hogy nem kívánja majd megismételni. Valószínűnek tartom, hogy a módszer, amit ott követnek, sikeresebb lehet.

 Bármi lesz is a neved, én mindig a családomként fogok gondolni rád. Remélem, hogy amennyiben sor kerül rá, akkor is hivatalos leszek az esküvői szertartásodra, ha teljesen megszakítod a családunkkal a kapcsolatod.

 Irina
2000. június 14.

U.I. Ha nem akarsz a saját nevedben írni nyáron, nyugodtan írd alá Isabella Centellaként a levelet, angol címzéssel. Így hívták öt éve az egyik levelezőtársamat, akit egy tudományos versenyen ismertem meg. Anyám soha nem merné felbontani a leveleimet.

Hogyan kellene lázadnom?
Kérlek, a kihúzott résszel ne foglalkozz!

Hagen,

    előttem védened Irina ügyét olyan magvak sokasága, amely terméketlen talajra hull. fontosabb vagy nekem az életemnél, de nem hiszek neked: elfelejtetted a lelke helyén nyíló ősöreg szolgaiságot? ő sosem volt ember úgy, ahogy te vagy én, fejet mindig elsőként hajtott, súgni utolsóként súgott, kérdéseket pedig most sem tesz fel, azok után sem, hogy szeretettnek nevezett rokonai elmartak téged tőlünk. elmúltak bennem az évek, amikor megértésre talált volna a tanult tehetetlenség élménye: maholnap felnőtt, ő az örökösük, máig vallja, hogy azért él, hogy a zászlót tovább hordozza. a tudatlanság bocsánatos bűn, de Nürnberg is megköveteli azt, ami jár neki.
    hogy nevezheti magát húgnak az, aki, mikor testvéreit árvaságra ítélik, hallgat csak? félelemből talán? neki nincs mitől félnie, aki a jövő letéteményese, azt el nem érik bántások. mibe kerülne talán dacolnia értünk, Oryáért? ő talán nem ismer mást, mint Kópavogur érintését, nem járt velünk Albion ege alatt? én nem vagyok a józanság hangja többé, Hagen, ezek a soraim mindig az ősi haragról szólnak már, amellyel ember viseltet a zsarnokság ellen. hogy miként viszonyulsz hozzá, a te szabad akaratod ajándéka - ha engem kérdezel majd, ilyen bűnből egy évszázadonként is elég, és ő a pusztító ideológiák sorában úgy tűnik, csak a harmadik az elmúlt században.

    boldoggá tesznek a sikereid, a rég várt elismerésed: az örömömbe csak azért vegyül üröm, mert mindig így kellett volna látniuk téged, ragyogó géniusznak, és talán ez az első, hogy egy egész kurzus hajt fejet képességeid előtt. minden percét kiérdemelted, remélem, elaltatják a kétségeid, amelyeket ez a kontinens oly készségesen élesztett újra és újra. tudom, nem fogadnád el, de ha pénzre volna szükséged, tudod, hogy segítenék - ebben az évadban szinte végig Londonban leszek Kópavogur helyett, a keresetem a sajátom. kérlek ne írd, hogy megbántalak vele, köztünk erre nincs semmi szükség - megértem, ha nem fogadod el, de fel kell ajánlanom. te is megtennéd.

    most először én is küldök neked egy képet, Oakley professzor készítette az egyik próbán, amelyre őt is meghívták még pár héttel ezelőtt. az egyik kis hattyú vagyok, talán jövőre megengedik, hogy jelentkezzem A hattyúnak is, arra már el kell jönnöd. küldj képet a barátaidról, bármiről, amit csak érdekesnek találsz! ...vagy bárkiről, akit érdekesnek találsz.

    elküldöm a receptet, amint elkészült vele - még tökéletesítenie kell, ezt a levelet egy 12 órás álom után írom neked a betegszobájából. a bájital nem jelent gyógyulást, ezt talán mostanra ő is elfogadta, de megnyugvást talán mégis, ez is több, mint amink eddig volt. újra szóbeszédek szereplője lettem - egy kollégája állítja, hogy Oakley professzor gyűjti a beteg nőket. talán kitalálod, kiről van szó.
     engem nem tart félelemben a gyógyulás lehetetlensége, csak annak lehetősége, hogy talán lesz egy nap, amikor Kópavogur nem enged többé. de ne aggódj emiatt, ha kell, lebontom a falait és sóval hintem a földjét, mielőtt egyetlen lépésnyit is átadok abból, amit megszereztünk.

    nagyon vigyázz magadra!
    liliya
    2000. május 31.

A levél izlandi nyelven íródott, és mágikus pecsét védi. A levelet megsemmisíti, ha illetéktelen személy bontja azt fel.
A levelek fizikailag Oakley professzorhoz érkeznek.

Kedves Irina!

Minden egyes felém írt, új mondatod egy lázadás. Minden alkalom, amikor újra megteszel valamit, eltérő eredményt várva, mert nem vagy hajlandó beletörődni a siker hiányába, szintén egy lázadás. Lázadsz, amikor ellenszegülsz a parancsnak, érkezzen az bárkitől, ki hierarchia szerint magát feléd helyezi. Lázadsz, amikor megkérdőjelezed a megszokottat, és nem fogadod el a megszokás kényelmét. Lázadsz, amikor nem a biztos utat választod, és a félelmeidre fittyet hányva döntesz a rögösebb, de igazabb út mellett. Lázadsz minden egyes nem-mel, melyet mondasz mindarra, mi disszonanciában áll lelkeddel és értékrendeddel, még akkor is, ha ezzel másoknak csalódást okozol. És lázadsz, ha igent mondasz arra, amitől mások félnek – hiszen te a lehetőséget látod benne, az értéket és a növekedést.
Minden apró döntésed, amely a saját igazságodat tükrözi, egy forradalom a szívedben. És minden forradalom nyomán újjászületsz, új erővel, új látásmóddal, új reménnyel. Mert a lázadás nem pusztítás; a lázadás teremtés.

Ha komolyan úgy gondolod, megelégszel azzal, amit mondanak neked, és a párválasztásban is megfelelőbb lenne, ha megmondanák, kivel kössétek össze életetek, akkor valóban nincs miről beszélnünk.
Lassan egy éve kint vagyok. Tudod, hogy tilos. Mégis írsz nekem. Miért?
Ott kell lennie valaminek, ami ellenkezik.

Nem kockáztatom, hogy Liliya bajba kerüljön azzal, ha mégis kezükbe kaparintanák a levelemet. Ha ez mégis megtörténne, és tudomásomra jut, mindent itt hagyok, és hasznosítom azokat az átkokat, amiket a birtokunkon erőszakkal tanítottak meg nekem.

Sokszor említed, hogy nem értesz dolgokat. Említetted apád pszichiáterét is. Lelked mélyén viszont úgy érzem, tudod, hogy valami nem stimmel. Kell legyen racionális magyarázata, amit még nem fedeztél fel. Talán a pszichiáter volt alkalmatlan a feladatra, vagy átok sújt téged. Semmi sem kizárt.
Kezdd a lázadást azzal, hogy nem éred be ezzel a magyarázattal. Talán sikerül egy kis önismeretet is tanulnod.

Most épp nincs időm többet írni – a hegyekben sátorozunk a Nagy Fal mentén, de holnap még épp bagolypostához jutok.

Hagen
2000. június 17