Uranus, the Magician

Nott irodája, London
2004 nyara

Szürreális ismét a londoni utcákat járni, hisz oly sok éve már, hogy ez az ország, de még inkább, akik ideküldtek, kiköptek magukból. Már egészen fiatalon meg kellett ismerkednem az angolok szokásaival, kultúrájával, és minden szombaton felelnem kellett az aranyvérűek családfájáról és heraldikáról.
Mindezek ellenére Nagy Britannia sohasem volt otthonom. A Roxfort nyirkos pincéje még testvérem ismerős közelsége mellett sem nyújtotta ugyanazt az otthon érzést, mint amit az északi hideg és a lábam alatt ropogó hó. Eleve ellenállással érkeztünk, ezért természetesen a fogadás is ellenállás volt. Lehetett volna mindez másként is, ha nem állunk őseink befolyása alatt. Így viszont időt és sorsokat vesztegettünk csak el.
Úgy tartják, hogy az ember élete 6-7 éves ciklusokból áll. Nekem most lezárult egy ilyen ciklus az életemben. Így tehát úgy döntöttem, hogy adok ennek az országnak még egy esélyt. Vagy talán ez az ország nekem egyet. Kölcsönösen hasznos lehet – engem ideköt az, hogy közel lehessek húgaimhoz, és dolgozhassak a Liliyát gyógyító módszeren, a britek pedig nyertek egy medimágust maguknak, akinek az országban egyedülálló tudása van.
A Kínában gyakornokként töltött évek alatt összegyűjtött vagyon nem túl sok, de kitart egy ideig. Gyerekként a követelmények mellett körbevett minket a luxus. Az enyhe nyarakon aligátorokon lovagoltunk, minden nap több, különböző nyelveken értő dadusok vigyáztak ránk, ha bármilyen érdeklődési körünk volt, azt gond nélkül finanszírozták, a legjobb minőségű anyagból szőtt ruhákat viseltük, és szinte bármit megkaphattunk, amire vágytunk. Természetesen amellett, hogy kötelességeinknek is eleget teszünk a szigorú tanulási rend mellett. Mi tényleg elhittük, hogy mi váltjuk meg a világot.
Kína megtanított arra, hogy legyél szerény. A családi örökség már nem fűződik nevemhez, a tartalékaim pedig előbb-utóbb elfogytak. Még a szeretett Tűzvillámomat is el kellett adjam, hogy fontosabb, de célszerű kiadásokat tudjak fedezni vele.
Egy alapos, minisztériumi kivizsgálás, valamint pár kompromisszum árán már úgy tűnik, sínen vagyok. A Gringotts megelőlegezi a hitelt a saját házra, amit medimágusi, valamint alkalmanként oktatói fizetéssel nem okoz majd nehezemre fedezni. Nottot a saját irodájában keresem fel. Előzetesen kandallón keresztül megbeszéltük már a mindkettőnk számára ideális időpontot. Egy évvel járt felettem, amíg még a Roxfort talárját viseltem. Igaz, a kígyó szimbólumát elég hamar leszedtem róla, amint megismerkedtem az alapító atya eszmeiségével. Arisztokraták közt is arisztrokratább a család, amibe születtem. Ennek ellenére amikor utoljára vizsgáltam, a vér akkor sem volt aranyból.
- Nott. – biccentek felé, amikor meglátom, és lépek előre egy kézfogásra. Abban az egy évben különös figyelemnek lehettünk célpontjai, amiről a szokatlan érkezésünk és a beosztásunk tehet. Amennyiben figyelemmel kísért, akár a klubhelyiségben, és azt összehasonlítja a mostanival, akár azt is gondolhatja, hogy lejjebb adtam. Sokkal egyszerűbb öltözetet viselek, és a Romanov címerek se hivalkodnak a mandzsetta gombokon. Ennek ellenére mégis van valami keleties felhang az öltözködésemben. Arcom kisimultabb, pihentebb, és ami még fontosabb: teljesen megszűnt az a cigaretta szag, amiről őszintén és naivan azt gondoltam, hogy senki se érzi.
- Közsönöm, hogy fogadtál. Érdekes szakma a tiéd. Kíváncsi vagyok, mit találtál ki. – rázok vele kezet. A sok változás ellenére a hátam viszont még mindig ugyanolyan egyenes – sőt, talán egyenesebb is. A kandallós beszélgetésünk alatt már elmondtam neki, hogy milyen árban gondolkozom, de azt is, hogy nincs még igazán elképzelésem sem arról, hogy pontosan hol vennék telket és hova építkeznék. Nem szeretnék hatalmas kúriát, nincs rá szükségem, és megfizetni se tudom. Csak egy helyet, ami igazán az enyém. És ahol nyugodtan folytathatom az alkímiai kísérleteimet.

[- Mr. Romanov. Remélem, hogy könnyen ide talált. Megkínálhatom valamivel?]

u r a n u s

2004 nyara

   Egy utolsó simítással befejezem a makettet, amely talán nem nyeri el a jelenleg várt vásárlóm tetszését, de biztos vagyok benne, hogy később népszerű lesz. A jelenleg elérhető hitelkonstrukciókkal akár egy Roxfort után frissen elhelyezkedett boszorkány vagy varázsló is képes lehet megfizetni azt az ingatlan típust, melyet jelenlegi saját ingatlanom is inspirált, köszönhetően annak, hogy találtam egy sorrendi feljavítási lehetőséget az alapozó bűbájok elhelyezésében. Elégedetten beleiszok a limonádémba, és megállapítom, hogy most jól megy az üzlet, még ha biztos is vagyok benne, hogy száz év múlva, amikor ezek a boszorkányok és varázslók elkezdenek meghalni, a koboldok bejelentik majd, hogy saját joguk szerint igényt tartanak a fedezetként beadott ingatlanokra, akkor is, ha a törlesztés már véget ért. Érdekes idők elé nézünk, talán annak az esélyével, hogy száz év után ismét várhatunk egy kobold lázadást, de ez persze a jövő zenéje.

 Ahogy megnézem a három makettet, újra ellenőriznem kell a nevet. Természetesen emlékszem Hagen Romanovra, elég sok felfordulást csinált abban a rövid évben, amíg a Roxfortba járt, igaz, részben azzal, ahogyan megérkezett közénk. Akármit vártak páran az érkezésüktől, nem dőlt össze a világ, egy évvel később már alig emlékezett az egészre valaki, és én sem tartottam meg semmilyen előítéletet. Ha valaki megérdemli az előítéletet, az én vagyok. Mégis furcsa kissé a megkeresés, mely egyáltalán nem arra az árkategóriára szól, amelyre számítottam, csak a töredéke annak. Persze, hallottam, hogy a nagybátyja, aki nem olyan régen települt át végleg az egyik unokatestvérével, sem vásárolt magának csirkelábon ugráló kastélyt, ahogyan valaki gúnyosan emlegette egyszer vélt lakhelyüket. Persze, nekem semmi közöm nincs ügyfeleim anyagi helyzetéhez, ha valaki törvényes úton szerzett, érvényes galleonokkal fizet, semmi közöm hozzá.

 A gondolataimból Finnick szakad ki, aki jelzi, hogy az ügyfelem megérkezett. Felöltöm legkedvesebb mosolyomat, ahogy felállok, szándékosan nem is veszem fel a zakómat, hiába hűtött helyiségről van szó. Az, hogy feltűrt ingujjakkal a makett asztal mellől állok fel, része annak a képnek, hogy most is keményen dolgoztam a megrendelésen, megérte az energiát is, amit abba fektettem, hogy elfedjem a Sötét Jegy hegmaradványait. Jobban kedvelem a hosszú ujjú ruhákat, de azoknak, akik nem emlékezhetnek rám a Roxfortból, jobb talán mutatni, hogy a múltamnak nincs nyoma rajta. Nem ugyanaz az ember vagyok.

 - Mr. Romanov. Remélem, hogy könnyen ide talált. Megkínálhatom valamivel?- nem tudom nem észrevenni, hogy a férfi ruhái nem keltik többé arisztokrata benyomását, azon kívül, hogy továbbra is rendezett, továbbra is azzal a tartással mozog, melybe óhatatlanul belenőttünk mindannyian, nem is látok semmilyen jelet rá, hogy gazdag lenne. Hazugság lenne azt állítanom, hogy nem akarom tudni, mi lehet az oka annak, hogy a Romanovok látszólag elszegényedtek, de természetesen nem fogom megkérdezni. Talán utána olvasni sem akarok, semmi közöm hozzá.

 - Köszönöm. Igen, én is érdekesnek találom. Máris megmutatom a terveket, készítettem három alapkoncepciót.- a makett asztal felé mutatok, és miután megkínáltam azzal, amit kért, néhány másodpercig hagyom, hogy csendben tanulmányozza a terveket.

 Az első egy egyszerű kertvárosi ház, amely akár mugliké is lehetne, leszámítva a bagolytornyot, amit a keleti szárnyhoz adtam hozzá, és amely lehetővé teszi a könnyed szeparációt és a gyors megközelítést egyszerre. Biztos vagyok benne, hogy abban az évben, amikor a Roxfortba járt, volt lehetősége megtapasztalni, hogy milyen kényelmetlen mindig megmászni azt a rengeteg lépcsőt, különösen télen. A második egy két emeletes sorház Londonban, olyan, amit rengeteg varázsló, még aranyvérűek is, mint a Black család, választott lakhelyéül. A harmadik talán a legfurcsább, és saját lakásom ihlette: egy torony, egy mugli társasház tetejére építve.

 - Az első koncepció egy egyszerű családi ház, viszonylag könnyen bővíthető, és igény szerint teljesen elrejthető telekkel együtt a muglik elől. Az egyetlen hátránya, hogy jelentős áremelkedés nélkül valószínűleg nem Londonban építenénk meg az ingatlant, de természetesen probléma nélkül rá tudjuk kötni a Hop-hálózatra. A második koncepciót meg tudjuk valósítani Londonban, néztem is néhány ingatlant, amit könnyű lenne átalakítani, és nem lenne sokkal kisebb a családi háznál, bár az alapok nem lennének mágikusak. Természetesen továbbra is tűz, robbanás és földrengésbiztossá tudjuk tenni, de ennél a megoldásnál szabályosan és tökéletesen nem lehetne elrejteni a muglik elől, úgyhogy csak akkor javaslom, ha nem probléma, ha időnként velük is kapcsolatba kellene kerülnie, amikor akarnak valamit- egyébként utánanéztem, és a Tejesember már nem zaklat senkit akarata ellenére.- egy pillanatra elmosolyodom, eszembe jut Minnie, ahogy erről a mítikus személyről beszél, aki csak úgy megjelenik az ajtód előtt. Ostobaságnak neveztem, ahogy minden mást is akkoriban,  de titokban mindig érdekelt, és logikusnak tűnik. A muglik nem tartanak kecskét vagy tehenet a városban, mégis tejhez jutnak valamilyen módon, házi manóik pedig nincsenek.

  - Az utolsó koncepciót néhány emelettágító bűbájjal készült mágikus megoldás alapján kísérleteztem ki. Egy a muglik számára tökéletesen rejtett megoldással elhelyezhető a társasházak tetején egy lakótorony, különösebb költségek nélkül. Természetesen teljesen mugli biztos, igény szerint bővíthető akár felfelé később. Az egyetlen igazi kellemetlenséget az okozza, ha történik valami a társasházzal, például elbontják, ebben az esetben arrébb kell költöztetni a tornyot, de ez viszonylag olcsón megoldható, és a Minisztérium is valószínűleg könnyen megadja az engedélyt igény esetén. Természetesen beszélhetünk másról is, beleértve új tervekről, vagy bármilyen módosításról.- iszom egy kortyot a limonádémból, miután befejeztem a beszédet. Kíváncsi vagyok rá, hogy milyen igényeket támaszt, de fel vagyok készülve rá, hogy eltérő igényei lehetnének. Az árért, amit ajánlott, a régi kúriájához képest minden bizonnyal szerénynek tűnő lakó épületet kaphat csak, amivel a költözésem után nekem is szembesülnöm kellett.

Nott irodája, London
2004 nyara

Nem kerüli el figyelmem a varázsló alkarján lévő hegmaradék. Mi a többé-kevésbé biztonságos távolságból figyeltük a háborút, még akkor is, ha az túlmutatott a kontinens határain. Az izlandi varázslóközösség túl kicsi ahhoz, hogy épp innen akarjon magának híveket toborozni egy hataloméhes mágus. Illetve nekünk is megvan már a magunk hatalommániása, aki máig az elvesztett koronáját siratja, mely véleménye szerint alanyi jogon járt volna számára. Persze ettől még a hírek átjutottak mágiával emelt falainkon, és nem állította meg se a jég, se a vulkán. Csak illusztrációkból tudom, hogyan is nézett ki egy Sötét Jegy, mellyel a Nagyúr magához láncolta azokat, akik hűséget esküdtek neki. Hallottam már a Roxfortban is, hogy Nott közéjük tartozott, nem is viselt szívesen rövid ujjú felsőket az enyhe időben sem.
Nott is észreveheti, hogy a szükségesnél talán két másodperccel többet időzik tekintetem a hegeken, bár ez inkább medikai kíváncsiság, mintsem elborzadás. Így elsőre kókány munkának tűnik, amihez én biztosan nem adtam volna nevem. Ha a páciensem lenne, akkor megannyi kérdésem lenne a Jegy utóhatásairól. Érez-e még vele? Milyen módon csinálta a hegeket? Van-e nyoma a Jegynek így, hogy a Sötét Nagyúr – talán már tényleg, véglegesen – elpusztult? Azonban Roman nem a páciensem, hanem az üzleti partnerem. Így mindezek a kérdések háttérbe szorulnak most.
- Köszönyöm, teát elfogadok. Lehetőleg tej nélkül. – válaszolok kérdésére, miközben helyet foglalok a kellemesen hűs irodájában. A britek tea kultúrája sosem volt az ínyemre. Nekem még a kínai ételekhez képest is bizarr az, hogy tejjel higítják a teát. Nem épp a kulináris és gasztronómiai élmények, amik ehhez az országhoz kötnek, de Liliya még mindig itt él, és a kutatásomhoz is itt találom meg a megfelelő anyagokat. Ha addig nem bosszantok fel valakit, akit nem kellene, akkor várható, hogy még a Bölcsek Köve nélkül is megélek további 100-110 évet, főleg, amióta jobban odafigyelek az egészségemre. Semmiképp sem tervezem itt tölteni a nyugdíjas éveimet. De szükségem van egy helyre, ami biztos, és az enyém.
 Az első koncepcióba könnyedén elképzelem, hogy egy-egy nap végén visszatérek megpihenni. Nem probléma, ha nem a fővárosban van, a mai varázsközlekedési eszközökkel már semmibe sem telik országhatáron belül eljutni egyik pontról a másikra. Csak a nemzetközi utazás, ami a minisztériumi túlszabályozások miatt agyon lett komplikálva. Egy teljes hét volt csak az utazásom, mire visszatértem Kínából, pedig olykor még mágikus közlekedést is igénybe vettem, amivel a mugli módhoz képest (leszámítva az égi vasmadaraikat) így is feleannyi, mint amennyi idő Londonból Peking volt. Azonban a bagolytorony, nem tudom… Fordulnak meg nálam baglyok, persze, de nem tudom, szükséges-e ekkora helykihasználás nekik. Valamint a sok kerti munka… Leszámítva a ritka gyógynövényeket, nem tudom, hogy szeretnék-e fűnyírással bíbelődni.
- Az nem probléma, ha nem Londonban vagyok. Szép a családi ház, de nem tudom. Minderre nekem nincs zsükségem. – mutatok a maketten a toronyra, valamint a hozzá tartozó méretes telekre.
A második terv szépen kirajzolódik a mozgó maketten, ami felfedi előttem a rejtett épületrészt. Kicsit kisebb, mint a kertes ház, de talán belefér London egy-egy jobb környékébe is. Alapjába véve nincs problémám azzal, ha muglikkal kell kapcsolatba lépni. Egészen otthonosan mozgok már köztük. Bár a zajokat könnyű egy-egy bűbájjal elnyomni, most jobban vonz az elszeparáltabb, tömegektől távolibb élet.
- Miféle dolog az a tejesember? – kérdezek vissza. Nem hiszem, hogy az angolom rossz annyira, hogy ne értsem, valóban tejet mondott – azt, amit nem kérek a teámba. – - Az teszi a tejet teátokba? Erre is külön személyzet van? Minden házsnak, vagy csak ahol tehetősek? Én nem zseretném, ha tejesemberek elrontanák a teámat. – kissé megrökönyödök a dolgon. Kínában is akadt egy-két dolog, amitől felszaladt a szemöldököm, de ez talán már tényleg túlzás.
- Harminc millió mugli közt éltem Chongquingban. Megszoktam őket, de kicsit zsok volt. Szeretnék nyugodtabban élni. – mondom ki az ítéletet a második tervről. Nekem nem kell, hogy tejesemberek járkáljanak ott fel-alá.
A harmadik talán a legérdekesebb. Ugyan ez is emberek közt van, de a makett alapján a felépítése lehetővé teszi, hogy jobban elszeparálja azt a mugli részekről. Kínában több helyen is láttam ehhez hasonlót, például titkos emeleteket, bár konkrét tornyot még soha.
- Ez az utolzsó… Ez viszont érdekes. Mondd, a hopp-hálózzat ráköthető erre is? Könnyítené utazást a Szent Mungóba, ahol dolgozom. – közelebbről is megnézem magát a makettet, ami körbe-körbe forog előttem, hogy minden részletét alaposan beláthassam. Tetszik az is, hogy a magasban van. Gyerekként imádtam a magas helyekre felmászni, és kicsit kviddicsseztem is, Kínában pedig a hegyi túrák váltak kedvelt időtöltésemmé.

[- Természetesen a bagolytorony nem kötelező hozzá.]

u r a n u s

2004 nyara

   Nem kerüli el a figyelmemet, hogy Mr. Romanov a karomat nézi, és az első gondolatom természetesen, hogy talán mégis nyoma maradt a Jegynek a varázslatomon keresztül. Talán a nyomait keresi. Kellemetlenül érzem magam emiatt, még akkor is, ha tudom, hogy ő nem volt soha áldozata a rezsimnek, amihez tartozott, soha nem kellett egyetlen percet sem félelemben töltenie halálfalók miatt. Pontosan olyan, mint azoknak a kíváncsisága, akik más bűnszervezetek maradványaival találkoznak.

 Egy pálcaintéssel elkezdem elkészíteni a teát. Tejet nem készítettem elő, még ha én magam nehezen is tudom elképzelni, hogy az ital bárki számára élvezhető hatást kelt a tej hozzáadott, édesítő érzése nélkül. Természetesen senki nem tökéletes, és egészen biztos, hogy Ázsiában máshogyan isszák a teát, az ő számára biztosan otthonosabbnak hatnak most a Kelet ízei. Egyelőre mással nem is kínálom, nem tudom, hogy mennyire érzi magát otthonosan- vagy én mennyire érzem magam otthonosan. Meglehetősen furcsa volt a beszélgetés, amit az unokahúgával folytattam.

   - Természetesen a bagolytorony nem kötelező hozzá.- mosolygok, miközben elkönyvelem magamban, hogy valószínűleg nem fogad annyi levelet, mint én, vagy hozzám hasonlóan szintén az irodájába kérte a címzésüket. Az ő munkája talán nem is igényel annyi levelezést, esetleg még nem szembesült a bagolytartás kellemetlenségeivel első kézből, különösen, ha olyan baglyot kíván tartani, ami nem őshonos az Egyesült Királyságban. A muglik is észreveszik, de ők betudják kuriózumnak, inkább akkor lehet probléma, ha egy rosszindulatú varázsló rájön, hogy egy szomszédjához tartozik az állat.

 Nehezen állom meg, hogy ne nevessek, de megállok egy mosolynál. Nem akarom, hogy tiszteletlennek gondoljon, mert végeredményben én mondtam hülyeséget, én közöltem egy olyan viccet, olyan dolgot, melyet nem érthet. Bánom is kicsit, hogy ezt az ostoba, furcsa megoldást választottam rá, hogy megpróbáljam feloldani a feszültséget, amit talán nem is kell feloldani. Ez csak egy üzleti megbeszélés, és ha kicsit is hasonlít a húgára, aki megkérdezte tőlem évekkel ezelőtt, hogy milyen érzés ölni, kétlem, hogy azok szerint a szabályok szerint lehetséges vele beszélgetni, ahogyan egy másik emberrel.

   - A Tejesember egy... azt hiszem, mitológiai teremtmény, nem tudom, hogy létezik-e tényleg. Egy mugli, aki üvegben tejet hoz mindenkinek reggelente, és ha nyitva hagyod az ajtót, bejön. Rémmese.- a koncepció, hogy a Tejesember talán tényleg létezik, meg sem fordul a fejemben. Gazdaságilag nem lenne kifizetődő, különösen nem Londonban, mert manapság már bárhol, bármikor könnyen lehet tejet vásárolni.

 Bólintok, nem bánom, hogy a második koncepció sem sikerült, még ha ezt a nem kívánt látogatót, kéretlen vendéget nem is lenne nehéz távol tartani egy riasztó bűbájjal a háztól. A harmadik koncepció talán valóban jobban megfelel, és véleményem szerint ez a Varázsvilág jövője is, úgyhogy nem lep meg, hogy egy kortársam is azt választja. Távol a mugliktól, mégis praktikusan közel hozzájuk.

   - Természetesen, könnyen be tudunk kötni kandallót. Az egyetlen dolog ebben az esetben természetesen, amire érdemes figyelni, hogy el kell nevezni a házat, hivatalosan be is kell jegyeztetni az ingatlan nevét a Minisztériumnál a por biztonságos használatához. Természetesen a hagyományos hoppanálás is megoldható, ehhez érdemes viszont egy olyan erkélyt beépíttetni, amire könnyű gondolni. Minél jellegzetesebb, annál egyszerűbb.- a seprűket nem is említem, mert tudom, hogy Londonban az manapság közel életveszélyes, pedig még nem is jöttek forgalomba azok a repülő gördeszkák, amelyekről hallottam, hogy nemsokára elárasztják a főváros utcáit. Nem is túl praktikus folyamatosan megújítani a bűbájt, ami elrejti a muglik elől.

 Egy pálcaintéssel eltüntetem a másik két makettet, és a felszabadult helyre reptetem a teás kannát, hogy kiöntsem a csészékbe a teát. A magaméba természetesen kerül tej is, Mr. Romanovnak csak a többi ízesítőt kínálom fel, hogy válogasson. A beszélgetés általában legtöbb időt felemésztő része meglepően gyorsan lezárult.

   - Egyszemélyes ingatlant tervezzünk elsőre?- a kérdés természetesen meglehetősen személyes, de feltételezem, hogy összeköltözik a testvérével, akár egy partnerével, mely esetben minimálisan máshogy tervezném meg az épületet. Különösen, ha gyerekei is vannak, vagy lesznek a közeljövőben.

 Ahogy nézem az arcát a makett és a tea fölött, eszembe jut, hogy mennyit gondolkodtam rajta, miért, hogyan történt az az egész, miért tanácsolták el pontosan. Rengetegen tettek rengeteg dolgot, de egészen kevesen tudták elérni, hogy kirúgják őket, és nehéz nem politikai okokat látnom az egész mögött. Talán okkal, talán ok nélkül, de meglepő, hogy itt van újra, az Egyesült Királyságban. A kérdésem talán árt az üzletnek, talán túl személyes, de túlzottan fúrja a kíváncsiság az oldalamat, és valahogy úgy érzem, hogy ezt a kérdést megengedhetem magamnak, cserébe azért, hogy elmondtam az ikertestvérének rengeteg személyes és sötét dolgot a saját múltamból.

   - Természetesen nem rám tartozik, de muszáj megkérdeznem: miért ez az ország? A Roxfort nem volt éppen barátságos Önnel... elnézést, ha túl személyes. Csak meglepett, hogy azután, ami történt, ugyanezek között az emberek között szeretne élni és dolgozni.- tudom, hogy ha velem tennének valami ilyesmit, igazságtalanul, úgy, hogy nem tettem érte semmit, soha nem bocsátanék meg, soha nem térnék vissza közéjük. Talán egy konferencia erejéig sem.

Nott irodája, London
2004 nyara

Teljesen abszurdnak, de egyben horrorisztikusnak is érzem a gondolatot, hogy valami tejesember hívatlanul ki-be járkáljon az ingatlanomon. Megannyi kérdés merül fel bennem. Miről lehet felismerni? Biztosan nagyon fehér. Esetleg barna foltok vannak rajta, mint az alpesi teheneken? Ha csak egy mugli, akkor hogy bír el annyi tejet, főleg üvegben, hogy minden házba jusson? Egyedül dolgozik, vagy egy cég áll mögötte? És honnan tudja, nekem szükségem van-e tejre egyáltalán? Annak azért örülök, hogy attól nem kell tartanom, hogy jól összetejezi a ginzeng teámat. De biztos ami biztos, fogok kérni pár védőbűbájt az ingatlanra, hogy ne érjen meglepetés.
- Nem értem a rémmeséiteket. Vagy ez a híres brit humor? - a mi kultúránk bővelkedik mitikus alakokban, mint amilyen Baba Jaga, aki egy csirkelábakon álló kunyhóban él, vagy épp a folyóban élő, csábító víziszellem, Rusalka. Kínában éjszakánként Jiangshitól félhetünk, aki az emberek életerejét szívja el, illetve a különböző, bosszúálló szellemektől, a guiktól tarthatunk, ha nem kapnak tisztességes temetést.
A briteknek ezek szerint a tejesember is jó lesz.
- Igen, az erkély jó lenne. Sőt, egy tágasabb terasznak még jobban örülnék. Nem ragaszkodom Londonhoz, ha a kilátás cserébe kicsit természetközelibb. Ez megoldható?  - bólintok egyet a kandalló követelményeire, a vele járó papírmunkát feltételezem, intézi majd, vagy legalább megmutatja, pontosan mi a teendő vele. Mindaddig, amíg a kontinensen vagyok, édesmindegy nekem, hogy az ország mely pontjából hoppanálok vagy kandallózok a munkahelyemre.
Alaposabban megszemlélem a kinagyított makettet, miután a másik kettő eltűnik, valamint megfogom az elém lebegő csésze teát. Csak egy kis mézet csurgatok bele, miután megállapítom, hogy már nem olyan tűzforró.
- Egyedül költözöm, ha a kérdés erre irányul. De egy vendégszobát mindenképp szeretnék. – Liliya biztonságban van, és megbízom Oakleyban. Jó gondját viselte az elmúlt években, és nem került még szóba az, hogy összeköltöznénk. Ettől függetlenül mindig biztosítanom kell, hogy bizalommal tudjuk fordulni hozzám, még akkor is, ha már nem alszunk együtt úgy, mint gyerekként. Nott is a Mardekár ház tagja volt, és biztosan emlékszik arra, hogy szinte sehova se mentünk egymás nélkül.
Számítottam rá, hogy az ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket nem fogom megúszni, bár az meglepett, épp Nott az, aki érdeklődik egy üzleti megbeszélés alatt. Már meg is érkezett a behívóm a Minisztériumtól egy „elbeszélgetésre”, amire a következő héten kerül majd sor. Még mindig rossz szájízzel gondolok az akkor történtekre, és továbbra is úgy gondolom, méltatlan és igazságtalan volt az, amit el kellett szenvednem. Azok a tanárok többnyire az első pillanattól ellenségesek voltak velem, kezdve Vulkanovval, Quintonnal, Qcrossal és élükön Prescottal. Csak a megfelelő indokot keresték arra, hogy megszabaduljanak tőlem, és elválasszanak lisichkától. De végülis jól jöttem ki belőle hosszú távon, az elszenvedett dolgok ellenére is. Amiben számukra nincs köszönet.
- Valóban, tartozik nem magára. – de tudtam, hogy sok kérdést felvet majd, hogy ismét erre a földre léptem. Félreteszem a kanalat, amivel megkavargattam a teát, és várok még vele, amíg kicsit kihűl. - Saját kutatáson dolgozom. Itt megvannak azok az erőforrások, amik segítik a kutatást. Olykor félre kell tenni a gőgöt, ha az nagyobb jót szolgál. – nem szeretem ezt a kifejezést, de egyszerűen nem találok rá jobbat. Az Eszmével ellentétben, amivel születésünk óta mosták az agyunk, az én tetteim tényleg a nagyobb jót szolgálják. Néhány kellemetlen szituáció semmi ahhoz képest, ha cserébe hozzáférhetek a könyvtári anyagaikhoz vagy beszélhetek a megbecsültebb tudósaikkal, hogy ezzel létrehozhassam a Bölcsek Kövét.
- Ennek kapcsán szeretném, ha kiemelt helyet kapna egy kutatóállomás. Egy alkimista labor. Nem szeretnék egy dohos és penészes falú pincébe, napfénytől elzárva dolgozni. De szükségem van a stabil hőmérsékletre. És azt is szeretném, jól védhető legyen. – bár nem tervezek semmi illegálisat, ezek a kísérletek akaratlanul is felkelthetik olyanok figyelmét, akik tisztességtelen célra használnák a kutatás eredményét. Úgy hallottam, a Sötét Nagyúr is megpróbálta néhány éve ellopni a követ, amit Nicholas Flamel készített.