Luftkrieg
2005. április 2.
Azt követően, hogy Talbot majdnem elintézett akaratán kívül a Hugrabug elleni meccsükön, nem állítom, hogy túl nagy bátorsággal ültem le a nézőtérre. Nem is csak magamat féltem (bár kár lenne az arcomért, a géniuszomért és az új kabátomért), hanem a csapatunkat, különösen Soffit. Persze a legkevésbé sem lennék boldog attól, ha Zafira sérülne meg, el tudom képzelni, hogy Travers gurkója mit csinálna vele, de Soff olyan kedves. Olyan bájos. Nem akarom, hogy egy ilyen durva sportban vegyen részt, hogy megsérüljön.
Soha nem fogom megérteni, hogy miért teszi ezt valaki magától, de készültem egy szurkolói táblával. A legutóbbi meccs emlékére a nosztallangot rajzoltam rá, egy „HAJRÁ HOLLÓHÁT! HAJRÁ SOFFI!” felirattal, és csináltam két egy méter körüli, sasfejű bábot is, akik feltartják ezt, és a pálcám intésére a meccs elején sas(szerű) rikoltással üdvözlik a csapatunkat. Nem túl drágák, nem tettem beléjük több energiát, nem próbáltam elérni, hogy valahogy maguktól mozogjanak, végig a kezemben fogom a pálcámat, fenntartom a kis fehér fonalakat, amelyek mozgatják, közben pedig kész vagyok arra is, hogy használjak egy pajzsbűbájt baj esetén. Azt hiszem, hogy kész vagyok rá. A divat bajnoka vagyok, nem a párbajoké.
- HAJRÁ SOFFI! HAJRÁ ZAFIRA!- nem szoktam hozzá a kiabáláshoz, úgyhogy egyszer végigmegyek a csapaton, még egyszer megismétlem Soff nevét, azután innom kell a termoszban kicsempészett meleg teából. A combjaim közé veszem a pálcámat egy pillanatra, hogy végigtapogassam a diákcsemegét, amit a zsebemből lévő zacskóból öntök a kezembe, azután megkínálok mindenkit magam körül, és sietve bekapok egy pár szemet, mielőtt magamhoz veszem a pálcámat, és újabb rikoltásra késztetem a mágikus sasfejű bábokat, akik megrázzák a táblát.
Csak legyen vége minél gyorsabban, és senkinek ne legyen baja...
Roxfort RPG
Szerző