MUDBLOOD koncert
Na igen, néha nekem is vannak használható ötleteim. De azért nem kell hozzászokni. Ophelia után sietősen én is megindulok, hiszen bármennyire is felűtő tagot keresünk, hatalmas területet kell bejárnunk... és ugyebár miért lennénk olyan szerencsések, hogy egyből belé botlunk?
Kicsit felnevetek a tanáros megjegyzésre. Igazat kell adnom neki abban, hogy civilben nagyon... mások mint az iskolában és tanórákon.
-Furcsa, de annyira azért nem, hogy ne ismerjük fel őket. Na jó, McGalagonyt mondjuk a hegyes süvege nélkül látni, na az... finoman fogalmazva is az eretnekség kategóriába tartozik. Legalább annyira, mint Friccset hálóingben flangálni látni a kis mamuszában - erre az emlékre még hangosabban felnevetek. Nem egyszer láttam már a megkeseredett gondnokot pizsamában mászkálni az éjjeli kiruccanásaim során. Kell szereznem egy fényképezőgépet, hogy megörökítsem.
Szisztematikusan haladunk, és természetesen olyan "szerencsések" vagyunk, hogy nem futottunk bele eddig sem tanárba, sem zenekari tagba. Legalábbis nem úgy, hogy felismertük volna őket. Amikor az étkező asztaloknál járunk, akkor azért összeszedek magamnak egy kis útravalót, mert annyira jól néztek ki azok a fánkok... kár lett volna otthagyni őket.
A szökőkúthoz érve éppen a második fánkot kezdem el fogyasztani, mikor Ophelia megtorpan. Először azt hiszem, hogy megfájdult a lába. Csodával határosnak vélem, hogy eddig ilyen tempót tudott diktálni ebben az igazán kényelmetlennek tűnő cipőben. Csak utólag tűnik fel az amúgy eléggé szembetűnő egyén, aki szó szerint a tömeg fölé tornyosul.
- Jól vagy? Fáj a lába...Oh! Szép munka Oph! - persze a szám tele, így szakavatatlan fülek nem is értenék, mit hadoválok össze, de akinek kell, úgyis érteni fogja. Két nagy harapással betermelem a fánkot, gyorsan megtörlöm a szalvétában a számat (bár az orromon ígyis marad egy kis színes tortadara az orromon, amit nem veszek észre. Opheliát magam után húzva utat vágok magunknak a tömegen. Bár Mózes ezt sokkal elegánsabban hajtotta végre a Vörös-tengeren, én jobb híján könyökkel érek el hasonló eredményeket. Hihetetlen, hogy itt is mennyien vannak!
Végül azért vért izzadva megérkezünk, mire fújok egy nagyot. Felpillantok óriásunkra, de nem találom ott a végét, ahol számítanék rá.
-Whoa... de magas... - jegyzem meg teljesen elámulva, de olyannyira, hogy csak utólag tűnik fel, hogy ezt hangosan kimondtam. Ami valljuk be, eléggé illetlenség. Gyorsan megköszörülöm a torkom, mintha az törölhetné az előző fél perc történéseit.
- Khm, bocsánat... Szóval, umm nagyon tetszett a koncert, és úgy érzem amennyiben ez nem egy fancy dobverő, úgy a tulajdonosa hiányolhatja - mutatom fel a pálcát. -
A koncert végén a fejemen landolt, és a barátnőmmel úgy gondoltuk mihamarabb visszaszolgáltatjuk - mosolygok, mint a tejbetök, kissé zavarban is vagyok, főleg mert ilyen tapintatlanul hangosan megjegyzést tettem a magasságára. Remélem nem haragszik meg érte, még szeretnék kérni egy autogramot is. Mondjuk azt még nem tudom mivel és mire, de szeretnék na! Celebrity crush-om lett ez az óriás elég rövid idő alatt.