5. csoport - Halálcsoport

Résztvevők:

Mesélő: Sir James Alexander Mirol

Abigail Wolf
Zana Jefferson
Davis Perry
Neville Longbottom
Alastor Mordon
Angelus Mirol
Sir James Mirol

Ebben a kalandban kizárólag azok játszhatnak, akik korábban jelentkeztek és akiket a kaland kidolgozói gondos mérlegelést követően beosztottak az egyes csoportokba! Ebben a csoportban csak azok játszhatnak, akik a fenti listán szerepelnek.
A mesélő Sir James Mirol. A játékosoknak fontos tudniuk, hogy a KM reag és a karakterem saját reagja egyben lesz, lehet, hogy elkülönítve, lehet, hogy egyben, majd a helyzettől és az ihlettől függ; mindenesetre ne várjatok rózsaszín nevű KM-től postot, azért ez a karakter titulusa, mert KM karakter is.
Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, ebben a csoportban néhány karakter eltávozik majd a játék során, mivel a jelentkezés alkalmával igényt tartottak arra, hogy karakterüket utolérje a Halál jeges fuvallata.
Megkérek minden játékost, hogy igyekezzen az ajánlott reaghosszt tartani, vagyis a maximum 500 szót!
Várakozási idő: 1 hét.(+ 2-3 nap az iskolára való tekintettel)
Ismét kérem a játékosokat, hogy akiknek az van elrendelve, hogy eltávoznak az élők sorából, azok távozzanak el, a többiek ne próbálják meg mindenáron megmenteni drága életüket! Köszönöm.

Továbbá a postoknál szíveskedjetek használni a színeket a kimondott szavaknál, ezzel is könnyebbé téve az olvasást.
Felhívom a figyelmeteket, hogy a játék során lesz egy NJK karakter, akit én viszek majd, az ő mondatai mindig kékkel lesznek írva az egyszerűség kedvéért.

Jó játékot kívánok!

[- Barátaim, ti más feladatot kaptok! Ezúttal nem kell felvennetek a harcot az ellenséggel, sokkal inkább az ügyességetekre lesz szükségetek! Amíg a többiek a Vén Bolonddal foglalkoznak, ti hárman bementek az irodájába és megkeresitek az emlékek között azt, amelyik a jóslatról szól. Potter biztos vagyok benne, hogy elmondta neki, nektek csak meg kell találnotok, hogy, melyik az!]

A Halálcsoport :: 1. post

Eljött a nap, melyre mindannyian hetek óta várnak… Az óra egyre csak ketyeg és ketyeg…
Még mindig nem tudni, mi is történt egy évvel ezelőtt… Itt az idő, hogy fény derüljön reá!
Ím, a feladat.
Voldemort Nagyúr a minap maga elé hívatta a méltán híres Mirol családból származó követőit, s a Macnair család ifjú örökösét, s a következő feladatot tűzte ki nekik.
- Barátaim, ti más feladatot kaptok! Ezúttal nem kell felvennetek a harcot az ellenséggel, sokkal inkább az ügyességetekre lesz szükségetek! Amíg a többiek a Vén Bolonddal foglalkoznak, ti hárman bementek az irodájába és megkeresitek az emlékek között azt, amelyik a jóslatról szól. Potter biztos vagyok benne, hogy elmondta neki, nektek csak meg kell találnotok, hogy, melyik az!
A szobára csend telepszik, csupán a kandalló tüzének pattogó játéka hallatszik.
- Rendben, Nagyuram! Teljesítjük a feladatot, efelől biztos lehetsz! –zengi be James hangja a szobát, s töri ketté a csendet. Többet nem mond, nem kenyere a fecsegés.
A többiek csendben állnak, tudomásul veszik a feladatukat, voltaképp James biztosította a Nagyurat arról, hogy mindhárman igyekeznek majd a legjobbat nyújtani.
Különös, hogy nem támadó feladatot szabott ki nekik, de variálni nem lehet, a Nagyúr szava szent. Akinek nem tetszik, az pórul járhat.

Játékosok: Angelus Mirol, Eric Macnair, Sir James Mirol

S ím, eljő a nap, mikor mindhárman fejetekbe húzzátok a fekete csuklyát s alkonyatkor megindultok a Borgin & Burke’s felé a Zsebpiszok közben. Igazából nem vagytok feltűnőek, mivel az Abszol úton szitáló eső arra kényszeríti az arra botorkáló mágusokat, hogy ők is hozzátok hasonlóan cselekedjenek.
Feltárul hát előttetek a legendás volt-nincs szekrény a kicsiny boltban s ti bártan beléptek rajta, majd Angelus behúzza maga mögött az ajtót és vártok.
Egy szívdobbanásnyi idő múlva már teljesen más helyen találjátok magatokat, mégpedig a kis Malfoy-nak köszönhetően: a Roxfort falai között.
- Megéreztünk. Nincs sok időnk, gyertek, siessünk! –suttogja James, jobbját arcához emeli s lágy mozdulatát követően megjelenik a jól ismert maszk, melyet mindannyian viseltek.
Ti is hozzá hasonlóan cselekedtek, majd alaposan körülnéztek a helyiségben. A kijáratot baljával mutatja kis kémetek, majd szótlanul elindultok a díszes ajtó felé, mely meglepetést tartogat számotokra, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy ugyanott lesz a kijárat, amerre a bejárat volt.
Eric nem igazán beszél, többnyire csak követ benneteket. Tanulnia kell még, s tőletek aztán biztos, hogy lehet!
Macnair, mint a legifjabb köztetek, feltárja előttetek az ajtót, s Angelus már indulhat is kifelé a rokokó elemekkel díszített ajtón, ám először körül kell néznie, hogy jó helyen enged-e ki benneteket a szoba, vagy pedig mozgás van a folyosón.
Csend.
Hatalmas szerencsétek van – mondhatnátok magatokról, ám ez egyáltalán nem így van.
A déli szárnyba sodort a Sors benneteket, ami azt jelenti, hogy át kell vágnotok majdnem az egész iskolán anélkül, hogy ne ütköznétek diákba vagy pedig aurorba.
- Perselus irodája. –hangzik James szájából a suttogó megállapítás, s ekkor már mindhármótokban tudatosul, hogy merre is sodródtatok. – Merlinre, hogy nem tudott kitenni ez az átkozott valami közelebbi helyen! –folytatja ingerülten, majd tesz néhány lépést a folyosón s gondolkozni kezd, merre lehet lerövidíteni az utat.
- Uraim, van ötletetek, hogy merre praktikus útnak indulnunk? –kérdezi újfent visszafogott hangon, s közelebb lép hozzátok.
Eric nem is oly rég tanult eme iskola nyirkos falai között, neki talán van ötlete, hogy melyik portré rejt magában titkos átjárót az északi szárnyba.
- A második emeleten van egy kép… -mondja zavartan, s ti mindketten felé fordítjátok tekinteteteket s csendben várjátok a segítő információt. – Nem is tudom… talán Magda Magdini van rajta, az olasz boszorkány aki… - folytatná, ám Angelus egyre türelmetlenebbnek tűnik, lehet, hogy talán az is… Leállítod, Angelus, vagy pedig tűröd tovább az üres szavakat?

[Mehetünk, tiszta a folyosó.]

Megkaptuk a parancsot Tőle. Megtisztelve éreztem magam, hogy egy ily fontos feladatot bízott ránk a Nagyúr. Hiszen, ha megszerezzük az emléket, akkor meglesz minden, amire Ő vágyik. És mi is megkapjuk méltó jutalmunkat, vagy is az elismerést Tőle, és persze a további nekünk való feladatokat. S hogy ne harcoljunk? Azt kissé elképzelhetetlennek tartottam, hiszen nem kihalt ez az iskola még ilyen idő tájt sem.
Jamessel és Erickel indultunk utunkra, a feladatot végrehajtani. Kezem hanyag ozdulatával felöltöttem a maszkot, s James nyomában betértem a Borgin & Burke’s-be, majd beléptem a szekrénybe, s meg is érkeztünk a Roxfortba, ahol már nem jártam 10éve. Furcsa ismeretlen ismerős hely volt. Hiszen hallottam már eleget egy bizonyos hölgytől… Hogy milyen is az iskola… És hogy mit és hol… Kósza mosoly futott végig az arcomon, majd kiléptem óvatosan a folyosóra, s meglepve tapasztaltam, hogy tiszta a levegő.

- Mehetünk, tiszta a folyosó.

Pálcámat előre szegezvén kiléptem a fényre, mögöttem két társam.
Déli szárny… Remek. James megtette azt, amit jó magam is megtettem volna. Csendes szitkot küldött az ódon falak felé. Egyet kellett értsek vele, de egyelőre hallgattam. Kérdés, merre is induljunk. Eric veszi át a szót, de csak habog össze-vissza… Unalmas. Ideges vagyok, a feladatra kell koncentrálnunk. Tenni kell valamit, nem állhatunk itt egész este…
Lássuk csak mit is mondott a lányka… Hogy is, merre is? Fel elevenítettem az általa mondottakat, s lassan teljesen kirajzolódott előttem az út, hogy merre is kéne mennünk Dumbledore irodája felé.
Átveszem a szót.

- Na majd máskor fiam. –vetem oda. Most első a feladat. – Ezen a folyosón előre, majd jobbra és fel. Ha minden igaz keresztezi az utunkat két híd. Ott kelet felé kell tartanunk, át a hídon. Ha azon túl jutunk a végén felkell menjünk lépcsőkön, s ott aztán ki egy udvarra... valami giccses kút van rajta. Van valahol egy átkozott beugró, azon be. S máris az iroda szobrait látjuk. Legalábbis ajánlom, hogy jó útvonalat mondott nekem az a fruska. – az utolsó mondatot nem feltétlenül gondoltam komolyan, mert nem volt ő fruska, és… de ez most mindegy is. Első a feladat.

Ha James beleegyezett a dologba el is indulok előre. Pálcám a kezembe, mindenre felkészülök. Hátha egy kóbor diákba botlunk… Kipróbálhatnék rajta pár finom kis átkot. Vagy egyebeket. Gondolataim egy pillanatra elkalandozta e felé, majd visszarántottam magam a jelenbe és tovább lépdeltem határozottan a folyosón.
Hirtelen eszembe jutott Letitia… majdnem megtorpantam, de ezt az emlék felhőt is hirtelen elhessegettem magamtól, s teljes szívemmel a Nagyúr parancsa szerint cselekedtem.

[Sir James Mirol, Angelus Mirol,]

A Halálcsoport :: 2. post

Játékosok; SORREND: Sir James Mirol, Angelus Mirol, Eric Macnair, Alastor Mordon, Neville Longbottom, Davis Perry, Zana L. Jefferson
- Remek! – hangzik James szájából a csendes szócska, majd egy non-verbális bűbájjal piciny kék fénycsóvát varázsol a fűzfa pálca végére, kizárólag a jobb látási körülmények miatt.
Jelenleg csend honol azon a folyosón, melyen ti állomásoztok, ez valamelyest bíztató számotokra, hiszen azt is jelentheti akár, hogy könnyen átjuthattok a Vén Bolond irodájába. (Szép is lenne ^^)
A keleti szárnyat kell megcéloznotok, a tölgyfa ajtó mellett található a „kis beugróban” az iroda, melyet a hatalmas, kőből faragott főnix oltalmaz. Ott talán összefuthattok néhány kóborló diákkal, de az, hogy szembeszálljatok velük természetesen nem jelenthet problémát számotokra. (Csúnya is lenne, gondoljatok csak bele hány Crucio várna benneteket a főhadiszálláson!)
Angelus remekül emlékszik az útvonalra, talán gyakori látogatója lett volna Dumbledore irodájának? James nagyot nézne, ha igen, mivel családotok nem arról volt híres, hogy a Vén Bolonddal léptek volna szövetségre.
Eric Angelus szavait követően gyáván meghúzza magát és inkább követi minden lépéseteket. Hátra - hátrafordul, hogy ellenőrizze, nem jön-e utánatok valaki, s lám, végre valami, amit rendesen meg tud csinálni! S mintha szövegelne mögöttetek valamit, de nem érdemes figyelnetek rá, az elsődleges cél a legfontosabb!
James Angelus jobbján halad szótlanul s annál óvatosabban. A hoppanálással ezúttal nem biztos, hogy jól járnátok, mivel aurorok őrzik a kastélyt és akárhol beléjük botolhattok, így jobb az óvatosság, már nincs messze!
- Szent Szalmaszál, Eric, hallgass már el! – pirít rá az ifjú Macnair-re James, majd a fiatal férfi egy szájrántással jelzi, hogy tudomásul vette a parancsot. Nem lenne szerencsés ugyebár, ha lebuknátok miatta.
- Rémes, hogy pont ezt a pipogya alakot kellett ránk sóznia a Nagyúrnak! – suttogja halkan Angelus fülébe majd egy rosszalló pillantást küld kuzinja felé s ezzel be is fejezi mondandóját.
Egy fiatal lánnyal futtok össze, s mielőtt bármit is mondhatna, Angelus egy gyors pálcamozdulattal már el is intézi a kis fruskát.
Kiértek a hatalmas tölgyfa ajtóhoz mely az udvarra vezet ki, s James parancsára Eric egy könnyed mozdulattal feltárja idősebb társai előtt az ajtót.
- Eric, nyiss ajtót!
Már nem vagytok egyedül.
Észrevesznek titeket.
Jól gondoljátok meg, mi a helyes lépés, mivel feladatotok van!


Eközben…

Míg a Sötét Nagyúr hűséges követői azon fáradoznak, hogy minél feltűnésmentesebben bejussanak az igazgatói irodába, odakint egészen más dolgok történnek. A viaduktnál levő udvart, vagyis azt, ahol Dumbeldore irodája is található, az aurorok megnyitották, kérdés, hogy mi vezette őket erre a döntésre, de úgy határoztak, hogy engedélyezik a szabad átjárást azon a helyen. A fahídon, amely az udvarból vezet kifelé egy hatalmas szakadék fölött, továbbra sem szabad átkelni. Jelen pillanatban Alastor Mordon őrködik a bejáratánál, mivel a diákok hajlamosak arra, hogy hatástalanítsanak egyes védőbűbájokat, így jobb az óvatosság. Az ex-auror kizárólag a Rend miatt döntött úgy, hogy visszatér az iskola falai közé, de az is lehet, hogy a híres-neves Potter kölyök miatt tette… nos, ki tudja?! Lényeg, hogy talán ő zavaró tényező lehet a halálfalók számára… Gondolataiba merülve járkál az oszlopok közt, mit sem törődve a környezettel, ám mágikus szemét le sem veszi az őrzött fahídról.

Két diák, nevezetesen Zana Jefferson és Davis Perry épp a viaduktnál ücsörögnek és könnyed csevelyt folytatnak valamiről, talán kettejükről vagy épp az év végi vizsgákról, miközben a mardekáros prefektushoz odacammog a Griffendél ház egyik legbátrabb növendéke, a híres Potter kölyök egyik jó barátja: Longbottom.
Az ifjú titán, a DS egyik gyöngyszeme úgy határozott miután összeszedte a kellő bátorságát tettéhez, hogy leszólítja a prefektus fiatalembert és kihívja párbajra a nem is oly régen történt rajtaütés okán, mivel csodálatosan berobbantotta a DS főhadiszállását, ezáltal használhatatlanná téve a termet. Neville úgy döntött, hogy bosszút áll. (Jó sokáig tartott, mire összeszedte bátorságát, de ami késik, nem múlik!)
A másik fiatalember elfogadja a felkérést és unottan kiáll griffendéles társa ellen.
(Lehet írni, hogy milyen átkokat, bűbájokat szórtatok egymásra, viszont teljes egészében nem kell levezetni, emlékeztetlek titeket a szólimitre!)
A hollóhátas leányzó aggódva nézi végig a párbajt – természetesen mardekáros barátjának drukkolva – majd hirtelen észreveszi, hogy valakik állnak a bejárati ajtónál, és nem diákok!
Igyekszik leállítani párbajozó társait, ám ők nem igazán tudnak figyelni a lánykára… vagy mégis?

*elnézést a hossz miatt, nekem még nem igazán megy így a limit tartása, de igyekszem ^^

[STUPOR]

Egyetértően bólintok, majd James mellé lépve, pálcámat előre tartva megindulok kuzinommal a folyosón. Feleslegesen nem gyújtok fényt a pálcámon, bőven elég az a kis iránymutató, amit James produkált. Miután Eric félrebeszélt, s én mondtam meg a helyes útirányt, határozott léptekkel indultunk meg a kijelölt cél felé. Miközben haladunk zöldfülű koloncunk folyamatosan motyog magában. Az, hogy mit mondott igazából nem érdekelt, James el is intézte a dolgot. Ezután ismét csendben folytathattuk tovább utunkat. Az előző kis közjáték hatására James ki is mondta azokat a dolgokat, amelyekre én is gondoltam. Beleegyező pillantást küldtem felé, s ezzel rövidre is zártuk a véleménynyilvánítást.
Nem kis meglepetésünkre egy fiatal lányka szaladt szembe velünk a folyosón. Nem adtam rá lehetőséget, hogy bárkinek is elújságolja jöttünket, s egy gyors nonverbális STUPORral a falhoz vágtam. Majd mit sem törődve az ájultan heverő lánnyal, tovább folytattuk utunkat.
Kisvártatva meg is érkeztünk a megfelelő ajtó elé melyet Macnair James parancsára ki is nyitott, előre engedve minket. A látvány ami fogadott sajnos nem a terveink szerint volt, mivel a feltáruló téren diákok tartózkodtak, akik nagy valószínűséggel fel is figyeltek ránk. Habár ki tudja…
Először három diákot láttam meg, melyből kettő épp egy kis kakaskodás közepette volt. Enyhe mosoly futott át az arcomon, s hirtelen arra gondoltam: nem érdemes egy nőért párbajozni. Tovább nem is érleltem eme gondolatot, hanem a tettek mezejére léptem. Arcomra maszkot öltöttem, majd felkészültem a harcra.
- Lássuk mit is tudnak!
Majd, hogy összezavarjam a társaságot az egyik oszlopot ami mellettük volt egy BOMBARDAval felrobbantottam. Egyelőre minket és a diákokat jótékony porfüggöny választott el egymástól.
- Akkor most játsszunk egy kicsit!

[Expecto Patronum!]

Dumbledore megkérte rá, hogy jöjjön ide őrködni… mit tehetett hát? Az igazgató volt az egyetlen ember, aki mindig tudta mit csinál s ha ő úgy gondolta, hogy ide most nem elegek a bűbájok, az bizony úgy is volt. A mese mellette nem volt érdekes, hiszen a professzor ritkán adott valós magyarázatot, de mindig jó oka volt mindenre… ez azonban általában csak utólag szokott kiderülni. Pontosan azért tenné igy, hogy az emberei feltétel nélkül megbizzanak a szavában és kövessék azt, legyen bármi?
Az oszlopok között állt, szinte rejtőzködve: hátát a falnak támasztotta egy sarok mellett. Mágikus szeme szinte folyamatosan a hidra szegeződött, kivéve azokat a röpke pillanatokat, amikor őrjáratot tartott: ilyen formán tudott a két diák jelenlétéről, akik turbékolni jöttek a szökőkúthoz és Longbottom megjelenése sem kerülte el a figyelmét, mint ahogy a kibontakozó párbajjelenet sem, de továbbra sem fedte fel magát. Ha párbajozni támad kedvük, hát tegyék: igaz, hogy az iskola szabályzata tiltotta, de nem fog közbelépni. Ha nagyon elfajulnának a dolgok, akkor leállitja őket, de addig meg had szórakozzanak, rájuk fér a gyakorlás.  A percek lassan teltek számára: a semmittevés volt az egyetlen dolog, ami képes volt rövid úton az idegeire menni…
Aztán hirtelen az egész megváltozott.
A szem újabb őrjáratra indult s ezúttal meg is akadt valamin: három csendesen közeledő, csuklyás alakon. Hirtelen bevillant Dumbledore parancsa… az öreg igazgató talán tudhatta, hogy mi fog történni ma este, tudhatott a Gonosz támadásáról, azért vezényelte ide? Akármilyen kicsinek is tűnik az esélye, igy lehetett… hiszen eddig még sosem fordult elő, hogy ilyen paranccsal állt volna a rend elé. Akárhogyis: megint bebizonyosodott, hogy csalhatatlan elme… de lassan ideje akcióba lépni, hiszen az illetők mintha egyenesen errefelé tartanának. Mágikus szemét folyamatosan rajtuk tartva belépett a sarok mögé s még távolodott is vagy két lépést, hogy az ezüstös izzás véletlenül se hivja fel magára senkinek a figyelmét.
- Expecto Patronum!- morogta minél halkabban, miközben Tonks rémlett fel a szeme előtt s lám, már elő is ugrott egy fénylő borz a pálca hegyéből. - Megtámadták a Roxfortot. Ismeretlen számú ellenség, erősités szükséges. – a fénylény eltűnt és a Grimmauld téren jelent meg újra, de erősen kétséges, hogy valaki legyen ott ebben az időben. Megtette, mert ha csak egy kis esély is volt rá, hogy van ott valaki, akkor már megéri… de nem fűzött hozzá nagy reményeket.
Pálcáját a falábára szegezve alkalmazta a Silencio nonverbális változatát majd az ajtó felé indult, ami éppen most tárult ki a halálfalók előtt. Az oszlopok s az árnyék miatt talán nem vették észre, legalábbis semmi jele nem volt. Az egyik csuklyás felrobbantott egy oszlopot, de ő szerencsére már elhagyta azt, igy csak a hátának csapódott némi törmelék, de ez nem okozott benne különösebb kárt. Már elég közel járt a halálfalókhoz, igy megtorpant.
- Ignite! – recsegte, célbavéve a robbangatós kedvű csuklyást, majd egy újabb suhintással egy nonverbális Stuport küldött az utoljára belépő, kevésbé magabiztosnak tűnő alak felé. A diákokról egyenlőre nem vett tudomást: remélte, hogy sikerül egyedül semlegesitenie a csuklyásokat, de sejtette, hogyha ez az első támadás nem intéz el közülük legalább egyet, akkor kénytelen lesz az ifjoncokat is bevonni.

//Ignite: a célpont kezében tartott tárgy kibirhatatlanul felforrósodik. //

[- Capitulatus!]

Ott van. Ő az. Davis Perry. Mardekáros prefektus, aki szintén részt vett a DS rajtaütésén, aki segített leleplezni a csoportot, s ezért szememben örökre egy mocskos áruló lesz, semmi több. Még anno megesküdtem, hogy bosszút állok rajta, s meg is tartom. Nem felejtek, vagyis hát nem mindent. Már hónapok óta erre gyűjtögetem bátorságom, s bá tudom, nem lesz könnyű, meg kell tennem. Muszáj lesz. Bár nincs egyedül, ott van vele egy csaj, emlékeim szerint Zana, de nem tudom biztosra. Beszélgetnek, de meg mernék esküdni rá, hogy a srác benne lesz a párbajban. Van annyi vér a pucájában, hogy kiálljon ellenem, ahogyan nekem is van elég bátorságom hozzá, immár. Ha két héttel ezelőtt jött volna el a megfelelő pillanat, akkor talán nem teszem meg, ám most már felkészültem, gyakoroltam, s eljött a perc, mely tökéletesen alkalmas rá.
Nagy erőt veszek magamon, s térdemre támaszkodva felállok, majd odasétálok a pár elé, megköszörülve torkom. Már most elpirultam, most, hogy a figyelem rám szegeződik. Sosem tudtam kezelni ezt a helyzetet.
- Sziasztok. Öhm, Davis. Ki szeretnélek hívni egy párbajra. – mondom teljesen vörös fejjel. Nem is csoda, nem mindennap hívok ki egy mardekárost.
Miután válaszol, átsétálok az udvar másik felére, majd beállok a kezdő helyzetbe, s elkiáltom első varázslatomat, melyet biztosra tudok.
- Capitulatus! – majd figyelem, ahogyan a bűbáj elsuhan a srác felé.
Látom, hogy ő is átokkal rontással, próbálkozik, így összehozok egy pajzsbűbájt.
- Protego! – kiáltom, s elkeseredetten nézem a gyenge kis pajzsomat, mely éppen hogy csak megvédett a varázslattól. Lehet, hogy rossz döntés volt ez az egész csata, de most már nincs menekvés, végig kell csinálnom, még ha veszteni is fogok, akkor is.
Egyszerre csak nagy robaj hallatszik, s észreveszem, bár késve, hogy az egyik oszlop, mellettünk felrobbant. Valószínűleg valaki felrobbantotta, vagy talán a visszacsapódó átok. Nem tudom, fogalmam sincs, de igyekszek menekülni.
Merlinnek hála, nem voltam olyan közel, így csupán a lábamra esett rá egy-két nagyobb darab törmelék, meg a jobb kezemet is eltalálta egy. Azok most sajognak, mintha tűvel döfködnék őket, de egyelőre nem törődök a fájdalommal, sokkal inkább az érdekel, hogy kik voltak a tettesek.
Felnézek, s csupán egy piros fénycsíkot látok, majd három alakot, ahogyan előlépnek a porfüggöny mögül. Halálfalók. Egyértelműen lerí róluk. Mit keresnek ezek itt, hol van Dumbledore? És egyáltalán hogyan juhattak be?

[- Stupor.]

Davis a tisztálkodást követően magára öltve a szokásos éjfekete nadrágot, valamint ugyanezen színű inget indult meg a folyosók labirintusában, egyenesen a viadukt irányába, hiszen találkozót kért tőle valaki. Odaérve halovány mosollyal az ajkain konstatálta, hogy Zana előtt érkezett… persze nem kellett sokat várnia, a hollós lány soha nem volt híres a pontatlanságáról. Kezét kérve, kézfejét csókolva köszöntötte, majd a négy oszloppal szegett vízköpő előtti padra invitálta, hogy ott beszélgethessenek

Az idillikus csevegés, amely most sokkal humorosabb hangvételben telt, nem tartott túlzottan sokáig, mert egy, a griffendélesek táborát erősbítő fiú jelent meg az udvar iskola felöli bejáratánál. Davis látta már ezt az arcot, mi több, a nevet is megjegyezte, hiszen a rendbontás egyik főszereplője volt annakidején. Nem meglepő hát, hogy pálcáját szegve lépett oda a beszélgetőkhöz, majd kérte fel az ötödéves mardekárost párbajozni. A Perryk sarja mielőtt Zana megszólalhatott volna, pillantott rá, majd egy halovány mosollyal nyugtatta, nem lesz semmi baj. Az igazat megvallva szánalmasnak vélte magát a felkérést, hiszen csoda volt, hogy a kihívó nem térden állva kúszott elébe. Másrészt, nem látott más megoldást, sem, mint kiállni, hogy minél hamarabb visszatérhessen a beszélgetéshez. Evidens volt, hogy Longbottom nem fog addig tágítani, amíg nem kapja meg azt, amit szeretne.

Minden felesleges szó nélkül kelt fel, majd ahogyan a párbajozás szabályai diktálják, pálcát szegve, háttal állva a fiúnak indult meg az udvar túlsó vége felé. Ott megfordult, majd akár a lovagok a kardjukat, jómaga a pálcáját emelte orra elé a meghajolást követően. Oldalvást állt a másiknak, hogy minél kisebb felületet hagyjon a támadásnak. Ennek fényében a capitulatus elszáguldott mellette. Minthogy a lány előtt nem szeretett volna túlzott mértékű sérülést okozni a másiknak, így ehhez mérten választva az átkot szólalt meg.
- Stupor.
Rövid szó, így gyorsan ejthető, a támadás pedig lendületes lesz a gyakori egymásutánisága miatt. A másik pajzsbűbája védte ugyan, de nem volt valami erős, így a következővel a fiú már biztosan talált volna… ha nem történik meg a szörnyűség.

Robbanás rázta meg az udvart, nem messze Neville-től, amely egyértelműen jelezte, kettejük párbajának vége. Az ajtóban, ahol nem régen a griffendéles érkezett, három kámzsás alak jelent meg. Halálfalók, szinte azonnal tudatosult az ötödévesben… ez pedig egyet jelentett a szülők elvesztése okán. Nem rémült meg, amely jelezte, találkozott ő már efféle aljanéppel. Hideg fejjel, biztosra véve, hogy másnak nem fog sérülést okozni fordította azok felé a pálcát, majd szólalt meg nyugalmas, rideg hangon.
- Bombarda maxima!
Eközben már öles léptekkel haladt a padon hagyott lány irányába, ezzel közelítve Neville felé is. Kissé felfelé emelve a pálcát újfent kiejtette az igét.
- Bombarda!
Tudta, hogy három halálfaló ellen kevés az esélyük így hárman, és a támadása nem sokat ér, de legalább kizökkenti őket. Addig is lesz ideje Zana elé érni, és talán rávenni őt, hogy távozzon. Maradása esetén, amelyet jómaga nagyon nem szeretne, védeni őt mindenáron… csak remélni tudta, hogy Longbottom is feleszmél, és odarohanva mellé a segítségére lesz az ütközet alkalmával. Az igencsak elfogult griffendélesek képesek voltak a legszorultabb helyzetekben is a gyerekes, házak közötti ellentéteket előnyben részesíteni.

Tíz perc volt ugyan, de késtem. Rám jellemző módon, s érdekes, hogy Davis most kivételesen nem rótta fel nekem. Azaz, igazából eddig se tette, de most mintha minden kicsit másabb lett volna. Az én kedvem, vagy az övé... vagy nem is tudom. Igazából azt sem tudom, minek akartam vele beszélni. A bagolyházban elkezdődött beszélgetés, amely végül az udvaron zárult nem volt túl fényes, s a mai napig nem tudom kiverni a fejemből, de mégis úgy éreztem, még egyszer látnom kell. Hallanom kell, a hangját. Látnom, hogy jól van. Tényleg jól.
És ez a mosoly, amivel fogadott, megnyugtatott.

A jelentéktelen beszélgetés még el se kezdődhetett úgy istenigazából, de ennek mindössze csak a griffendéles Longbottom fiú volt az oka, aki bár megszeppenve, de mégis szinte követelte a párbajt. Szemem kikerekedve fürkészte Neville-t nem értve igazából, mit is akar ezzel elérni, s hogy miért.
Igen, elfogott az aggodalom, noha Davis első mozdulata, gondolata és válasza a kérdő tekintetemre a megnyugtató válasz volt. Mégsem bírtam ülni nyugodtan a padon, mintha mi sem történt volna. Egyszerűen nem ment.
Csak bámultam őket, várva, mi történik, s közben idegesen tördelve a kezem figyeltem a felvillanó átkokat, amiknek tulajdonképp semmi értelmét nem láttam. Mert hát Neville minek csinálja ezt? És Davis miért asszisztál hozzá? Könnyen elküldhette volna, tekintve hogy ismerve Neville képességeit, Perry könnyen nyer. Az hogy előttem vágjanak fel jó nagy baromságnak tűnt.

De mivel nem jutottam semmire, s kínomban már minden gondolat túl gyötrőnek bizonyult, így ráfogtam a férfiak hormontúltengési zavaraira és feltűnési viszketegségére.
Ez némileg megnyugtatott. Az erőfitogtatás túl sajátságos dolog a pasiknál de persze azért mindennek kell egy bizonyos határ.  Némiképp nyugodtabb szívvel néztem a párost, a felvillanó átkot és rontást, egész addig, míg egy váratlanul érkező hatalmas robbanás mindent meg nem zavart.
Egy pillanatig semmit sem hallottam. Csak a fülem csengett, vészjóslón, már-már félelmetesen.
A portól alig láttam. Csak alakokat, arcokat, s ahogy nehezen végre levegőhöz jutottam tekintetem a sötét porfelleget bámulta, nem pedig a Neville-Davis alkotta párost.
A sötét csuklyák megjelenésére megfagyott a vér az ereimben. A szívem kihagyott egy dobbanásnyi ütemet. A szám kiszáradt, szinte már cserepes lett, az arcom pedig a fal fehérségével vetekedett.
Teljesen leblokkoltam és csak bámultam. Bámultam a két sötét hívatlan idegent.
És féltem. Féltem. Mert lassan kezdtem rádöbbenni, noha agyam teljesen üres volt, ez már nem egy játék. Nem egy ostoba kis párbaj, nem egy egyszerű vizsga...
Ezek halálfalók. Akik, meglehet, ölni fognak...
Davis...

Önkéntelen is a fiú irányába pillantottam, oda, ahol nemrég állt, de a hely már üres volt. Emiatt akkorát dobbant a szívem, mintha ki akarna szakadni.
Máris végeztek volna vele?
De nem... az nem lehet. S mikor Nevillere siklott a pillantásom, az íriszeim a közelében Perryt is észrevették.
Egyetlen másodpercre elöntött a megkönnyebbülés... egyetlen percre csupán....
Mert látva ahogy pálcáját varázslatra emeli, miközben felém siet, rádöbbenek, teljesen védtelen vagyok...
S már talán hiába nyúlok pálcáért... ki vagyok szolgáltatva, két éhes halálfalónak...

[Sir James Mirol, Angelus Mirol,]

A Halálcsoport :: 3. post

Játékosok; SORREND: Sir James Mirol, Angelus Mirol, Eric Macnair, Alastor Mordon, Neville Longbottom, Davis Perry, Zana L. Jefferson

Ezüst maszkok villannak az udvaron gonoszan tündöklő napsugarak játékaként. Mintha pont ellenük történne minden…
Angelus, James és Eric a tölgyfaajtó előtt állnak, s a többiek, vagyis a három diák és az auror sikeresen észrevették őket.
Most minden pillanat számít…
Angelus, nem gondolod, hogy kicsit elhamarkodottan cselekedtél? Így talán nyakatokra szabadítjátok a többi aurort, akik a közelben állomásoznak. Hol a sokévi tapasztalat és a körültekintés? De immáron a romos oszlop közelében állomásozó diákok is ellenetek fordulnak…
Az auror hiába küldte el a hírvivőt, sajnos nem fog megérkezni a többiekhez, mivel ők már javában az iskola falai között harcolnak. Talán csak a zsémbeskedő Mrs. Black fogja megkapni az üzenetet, de ő nem igazán tud vele kezdeni semmit…

- Te idióta! Most ezzel azt érted el, hogy ránkszabadítasz még ötven aurort! – csattan fel a kis harmadik, a csendes társ, a zöldfülű Eric Macnair egyenesen Angelus Mirolnak címezve mondandóját. Angelus minden bizonnyal meglepődik ezen s eldöntheti két szívdobbanásnyi idő között, hogy a nyers erőt, vagy a mágiát fogja használni társa ellen amolyan bosszú céljából. A kis zöldfülű kicsit többre tartja magát, mint benneteket, ám ez nem mindig mutatkozik meg a szavaiban illetve viselkedésében, de most kibújt a szög a zsákból!
Tehát Angelust jelenleg az köti le, hogy társát alaposan elagyabugyálja, hiszen a büszkeségén ejtett csorbát ez a galád suhanc, ezt mindenképp muszáj megtorolni. Mindegy, hogy hol vagytok, akár itt, akár máshol.
Azonban a nagy harc közepette észreveszed, hogy felforrósodott a kezed ügyében levő pálca… Merlin szent szakállára, most mi lesz?!
Semmi.
Eltaszítod magadtól a félnótás idiótát, a kis zöldfülűt. Valahogy viszont vissza tudnál lendülni a támadásba, de arra magadnak kell rájönnöd…
Észreveszed, hogy az auror felől jött az átok, s visszatámadsz. Ha tudsz. Ha vagy elég talpraesett és eszes.
Ne feledd, ez csak egy könnyed játék… Gyilkolni elég akkor, ha már minden kötél szakad.

James látva a marakodást, egy protego non-verbális bűbájt követően felétek fordul és csak egy „Pofa be!” – szerű mondat csúszik ki a száján. Nos, igen. Ő is ingerült lett kissé, hiszen nem gondoltátok, hogy akadályba ütköztök ugyebár…
- Capitulatus! – kiáltja a kifejezéstelen arcú Longbottom kölyök felé. Hmm… Bellatrix-nak könnyű csemege lenne, de immáron James az, akivel szembetalálta magát a kölyök.
Tehát ő kapta meg a gyerkeket. Három kis suhanccal nem lesz nagy probléma elbánni, hiszen James a belső kör tagja, vagyis a legügyesebbek és legmegbízhatóbbak közé tartozik.
- Mit képzelsz, te kölyök? – veti oda a Bombarda-kat szórónak. – Crucio! – Édes a kínzás… Találat.
Láthatatlan mosoly.

Alastor Mordon kábítóátka sajnos nem talál célba… Viszont így, hogy Angelus pálcáját eltüntetted, valamelyest könnyebb a helyzet…
Vagy mégsem, ugyanis mikor már megnyugodnál, épp megpillantod, hogy támadásba lendült… Nos, igen… rendkívül felkészült varázslók, akárcsak te.
Az iménti kis „játékkal” elérted, hogy ellenfeled immáron Angelus Mirol lesz.
Két rendkívül képzett mágus összecsapása következik… Átkok, bűbájok, rontások kavalkádja jellemzi kettejük küzdelmét. De vigyázat, csak az nyerhet, aki az okosabb és rátermettebb!

Davis Perry. Aki stílusosan ebben a helyzetben is a Bombarda-t tartja jó megoldásnak….
Tévedsz.
Robbantásod következtében az egyik kődarabbal megsérted iménti párbajozó partnered, aki így könnyebb sérülést szenvedett el. Talán jobb lenne az olyan varázslatokra koncentrálnod, amellyel ártatlanok életét megóvod.
Fájdalom.
Ellenállsz? Kibírod? Támadsz?

Neville Longbottomot eltalálja egy kődarab, mely a halálfaló vagy a mardekáros diák révén röppent a magasba, majd hullott alá. Ledönti lábáról a szikla, s mi több, röghöz is köti.
Mozdulatlan vagy Longbottom, s ráadásul védtelen is, mivel az ezüst álarcú sikeres lefegyverzése eltalált téged.
Mivel talpraesett griffendéles vagy, ezért azonnal bevillan, hogy a hollóhátas lány segítségét kéred, aki szemlátomást még szabad. Kiáltasz neki, s ő a segítségedre siet.
Zana és Neville míg a fiú lábát igyekeztek kiszabadítani – ami csodával határos módon ép maradt -, addig eldöntitek, hogy azt a halálfalót veszitek célba, aki kissé kótyagos fejjel botorkál felétek Angelus ütése következtében:  Eric Macnair-t. Kissé tapasztalatlan még, így ketten, ha ügyesek vagytok, könnyen elbánhattok vele. Pálcákat elő!

[Mit merészelsz te alantas féreg?!]

Maszk.
Pálca.
Sehol egy kósza gondolat.
Cselekvés.
Bombarda.
Romok.
Mordon figyelmét sajnos nem kerülte el, hogy kitől is jött az iménti átok. Nem feltétlenül az volt a célom, hgoy magunkra vonjam a tekinteteket, hanem az, hogy kicsit összezavarjam őket. Pár nagyobb kő, törmelék, füst, por... Mind-mind olyan tényező, ami egy "békésen" párbajozgató kis csoportosulást összezavarhat. Csak elszámítottam magam kicsit, mivel Mordon ügyesebb volt mint számoltam. Sose becsüld le ellen feled. Na de, most már mindegy, jöhet a többi. Illetve csak jönne, mert a kis zöldfülű  jómadár nekem ugrik. Milyen jogon? Hogy meri?

- Mit merészelsz te alantas féreg?! - csattanok fel, majd pálcámból egy jól irányzott nonverbális Flagellii* csap ki, ami elsőkörben arcon kapja a suttyót, majd ha a földre rogy, még rámérek hármat a hátára.

Ennyi, itt be is fejeztem. James, azért egy Protegot közénk passzíroz, és még egy kellemes két szavas letolást is kapok, de ezzel most nem törődöm, hiszen kezemben teljesen felforrósodott a pálcám. Elejtem a varázs eszközt, hiszen még a fekete sárkánybőr kesztyűmön keresztül is igen nagy hőt adott le a fránya mágikus tárgy. S hogy kitől is kaptam ezt a kedvességet? Hát persze, hogy Alastor Mordontól.
Pálcám után nyúlok, s nem érdekel, hogy az említett tárgy mennyire meleg, netán időközben tövises, Mordon felé szegezem, és jöhet a tánc.
Kezdjük az elején kedvesen.

- STUPOR. - majd ha ez célba talál esetleg, akkor. - CRUCIO. - kínzom kicsit az öreget, ne legyen olyan kényelmes ez a harc.

Ha a stupor mégsem talál be, akkor a falábra irányítom a pálcát.

- PIROINITO. - ha már ő megakarta sütögetni a kezem, akkor lássuk mit tesz, ha nem lesz meg a fél lába...


Lássuk, így hogy megy a tánc??


*Flagellii: Egy olyan varázslat, amikor a varázsló pálcájából egy ostor csapódik ki, és azzal ütheti áldozatát. Nyomot hagy, pont mint a kézzel fogható. Sőt, nyoma nem távolítható el, hiszen átok okozta seb.

[Aquamenti]

Az egyik csuklyás elindult a diákok felé, s ez némi aggodalommal töltötte el a vén mágust. Habár nem tudta, hogy ki az illető a halálfaló-álarcon ülő bűbáj miatt, de tudta: ha nem a legtehetségtelenebbek egyike, akkor könnyedén elbánik az ifjoncokkal. Őket sem ismerte fel, csak Longbottomot, de az ő tehetségéről hallott már eleget ahhoz, hogy sejthesse a nebulók verességét. S lám, a következő pillanatban félelme már be is igazolódott: a harc még el sem kezdődött, de az egyik ifjút már telibe is találta egy Cruciatus. Bármennyire is szeretett volna, nem tudott a segitségükre sietni, hiszen megvolt a maga ellenfele, de meg kell hagyni, elég ütődöttnek tűnt: ellenséges terepen és olyan helyzetben, ahol az ellenség számbeli fölényben van, a saját társa ellen fordul s nagy valószinűséggel ki is vonta a forgalomból egy időre. De ha ő igy látja jónak, szive joga: remélhetőleg a túlzott magabiztossága fogja a vesztét okozni, ha nem is most, de minél előbb.
Szája sarka megrándult, ahogy ismét ellenfelére emelte a tekintetét s dühödten konstatálta, hogy hiába talált a rontás, aggodalma okán hagyta elkalandozni a figyelmét s mire visszafordult, a halálfaló már visszaszerezte a pálcáját, sőt, ő lendült támadásba. A repertoár elég egyszerű volt: a legtöbb halálfaló csak ezt a két átkot ismerte az Imperius-on és az Avada Kedavrán kívül; egyedül a Piroinito volt meglepetés, de ez sem volt egyedülálló eset: a legtöbb csuklyás egyszerű gondolkodásában a ,,tűzzel a fa ellen’’ alapelv biztos győzelmet jósolt… kár, hogy az öreg másként gondolta.  Felemelte a pálcáját a mellkasa elé és széles mozdulatokkal egy hosszú sugarú kört irt le a levegőben, minekutána egy embernagyságú, kerek acélpajzs jelent meg előtte, ami remélhetőleg az összes támadást felfogta. Nem hagyta abba a mozdulatot, pálcájával két újabb kört irt le, mire a pajzs forogni kezdett, rémisztő sebességgel gyorsulva. A második kör végén egy intés a faeszközzel, erre a pajzs előredőlt, de nem érte el a földet: a levegőben folytatta útját, egyenesen a halálfaló felé tartva. Ha minden úgy jön össze, ahogy az auror eltervezte, akkor a csuklya két darabra hullva fog a földre omlani s egyik fele sem marad magányos, megosztoznak a benne megbúvó emberen… de mikor ment minden ilyen egyszerűen, tehetné fel magának a kérdést, s a válasz is egyértelmű lenne: soha. Éppen ezért nem hagyja annyiban a dolgot.
Mivel úgy sejti, hogy ellenfele most mással van elfoglalva, igy vet egy pillantást falába felé: ha esetleg elérte a mágus rontás s védőbűbájt is áttörte, akkor a pillanatnyi szünetet kihasználva két gyors mozdulattal, egy nonverbális Aquamenti és Reparo  segitségével helyrehozza a kárt, majd újra ellenfelét veszi célba.
- Reducto! Diffindo! – ez a két bűbáj a halálfaló maszkjára irányul: hosszú élete során szinte mindegyik rosszfiúval hozta már össze a szerencse: ha tisztában lenne a kilétével, már könnyebb dolga lenne, de mivel kevés halálfalónak van jellegzetes stilusa, igy csak arcról van esélye felismerni az illetőt, ezzel megtudva a gyengéit. – Confundo!  – fűzött még hozzá egy Zagyváló átkot, remélve, hogyha az eddigiekkel nem, akkor majd ezzel megbénitja a halálfalót.

Átkok. Átkok suhannak el mellettem, mögöttem mindenfelé, én pedig csak állok lemaradva az események elején, még azon pillanaton mikor egy oszlop nagy robajjal dőlt össze. Kábán állok és meredek előre, mintha a lelkem egy különösen gonosz, sötét bűbáj hatására kiszállt volna belőlem és most csupán a testem maradt volna meg, olyannak, amilyen eddig is volt. Különös elmélet, ám a többiek nagyjából ezt érzékelhetik. Illetve érzékelhetnék, ha rám figyelnének ám most, egy párbaj legeslegelején kétlem, hogy túl sok idejük lenne erre.
Bombarda… Capitulatus.. van itt minden.
Az események magukkal sodornak. Nem hiába, többen is mondták már, hogy ha veszélyt érzékelek, akkor néhány másodpercre leállok, teljesen kikapcsolok. Hogy ez miért következik be ilyenkor? Nem tudom, bárcsak tudnám. Néhány másodperc, nem sok idő, mármint a nyugalmas, hétköznapi életben nem ám egy csata folytán, melyben a sorsodról van szó, akár egy másodperc is lehet döntő értékű.
Hitelen a pálcám kirepül kezemből. Hogy hova, sajnos nem látom, de ez épp elég volt ahhoz, hogy végre felébredjek és kitörjön rajtam a pánikroham következő, immár kissé aktívabb szakasza. A pálcám. Elrepült én pedig nem tudom, hol lehet, ám sajnos nem sok időm van rajta gondolkodni.
Fájdalom. Egyszeriben hatalmas fájdalmat kezdek érezni. Egy valószínűleg a robbantó átok következtében repülő kődarab eltalált, mi több a földre terített és maga alá szorított, így nem igazán tudok mozdulni.
Az eddigi kétségbeesésem, félelmem a kétszeresére nő. Gyorsabban veszem a levegőt, és közben megpróbálok higgadtan gondolkodni, ám ez jelen pillanatban aligha lehetséges. Fejem felkapom és a tőlem nem messze álló Zanára pillantok.
- Zana. – szólítom kétségbeesetten, nyöszörgő hangon. – Kérlek, segíts. – mondom, ha eddig nem lett volna számára is egyértelmű, hogy vajon miért is szólítottam.
Megvárom, míg mellém ér, majd nagy erőfeszítéssel igyekszem kihúzni beszorult végtagomat, mely annyira már nem is fáj, vagyis maradandóbb sérülés nem várható, szerencsére. Mikor sikerrel végeztünk, és már újból mozgóképes lettem, lassan feltápászkodok és megrázom lábam, azt, amelyik az imént még egy sziklatömb alatt raboskodott.
- Öhm… idehívnád a pálcám… kérlek. – pillantok a hollóhátas lányra és közben időm adódik szétnézni a párbajozók között. Átkok repkednek mindenfelé és közöttük felfedezek egy kis alakot. Vagyis a másik két, robosztus csuklyáshoz képest kicsi. És minden valószínűséggel fiatalabb is úgyhogy ha őt támadnánk meg, akkor talán lenne némi esélyünk ellene.
A csaj felé fordulok és arcomon kis vigyorral a kis álarcosra mutatok jobbommal, jelezvén, hogy ha az ellenfélnek van gyenge pontja, akkor az ő lesz.

Miszter Dévisz "szeretemaBombardát" Perry következik

[- Locomotor!]

Ahogyan az várható volt, a griffendéles kölyök, aki képes volt Zanával való beszélgetését egy igazi tulokhoz hasonlatosan megszakítani, csak „nem valós” helyzetekben büszkélkedhetett a bátorság erényével. Persze abban az esetben, ha bátorságnak lehet nevezni szinte könyörgő felkérését, amelyet követően, noha Perry hosszas hónapok óta nem volt képes mosolyogni, leszámítva a lány jelenlétében, akkor mégis megtette. Most azonban nem volt erre sem ideje, sem pedig affinitása, főleg abban a tekintetben, hogy támadását követően, a romba dőlő oszlop keltette füstfellegen keresztül egy főbenjáró átok találta el, nevezetesen a crucio áldásos hatása. Noha nem először érezte már testének egészén az égető, milliárnyi tűszúráshoz hasonlatos kínt, mégis megviselő volt a számára. Egy pillanatra féltérdre ereszkedett és felvillantak előtte annak a szörnyűséges estének a képei. Elméjében hófehér robbanásként követték egymást a szörnyűségek… talán a varázsige hatása ellen mintegy védekezésként, hogy amíg a kín tart, ne figyeljen testének fájdalmaira, mindinkább gondolataival okozzon önmagának marcangoló kínt. Pillanatok kellettek, amíg a kép kitisztult és az ige hatása semmivé foszlott. A mélykék tekintet megemelkedett egy szemvillanás alatt mérte fel a kialakult helyzetet. Köszönhetően a porfelleg oszlásának evidenssé vált, hogy az egyik támadó a semmiből előbukkanó Mordon professzorra vetette magát, míg egy igen bárgyú, mozgása és habitusa alapján kezdőnek tűnő a Zana-Neville párost vette célba. Az udvarra vezető bejáratnál álldogált a harmadik… egyelőre nem kellett tekintetét állnia, és ezt ki akarta használni.

Sokak úgy vélekedtek, hogy az ötödévét taposó fiú egy igazi jégember, soha, semmi sem tudja kizökkenteni a ridegségéből, és távolságtartásából. Igazuk van, most, hogy a szüleit meggyilkoló halálfaló ismertésgi körébe tartozók jelentek meg az iskola falai között sem homályosította elméjét a harag. Tettrekészség lett rajta úrrá, tudta jól, már nem áll szellemi korlát előtte abban a tekintetben, ha teheti, öljön. Látni és átélni a szülei halálát megszüntette benne ezt a gátat… noha ott, akkor még nem állt készen erre, biztos volt benne, ha alkalma adódna rá, nem hezitálna… egy pillanatra sem remegne meg, mert ezek a fattyak nem emberek.  Pálcájának hegye a másodperc töredéke alatt a Neville-t fogságban tartó sziklára szegeződött.
- Locomotor!
Sziszegte a fogai között, majd ahogyan a kőtömb megemelkedett, a bejáratban álldogáló felé lendítette azt teljes erejéből. Amikor a szikla már a célszemély felé tartott, elengedte az igét, és egy újabbat küldött felé.
- Pullus!
Bízott benne, hogy az átok talál, mert azzal egy pillanatra megőrjítheti ellenfelét… és talán az idiótaság, amely elméjére borul pár percre, elegendő lesz ahhoz, hogy a szikla előtt maradjon, és az porrá zúzza a csontjait.


//Pullus: A célpont eszét veszti, megőrül, de csak egy-két percre.//