Dennis I.J. Salvation

DENNIS I.J. SALVATION

   alapok

jelszó || "Nagini, vacsora!"
teljes név || Dennis Iago Jordan Salvation
becenév || Bam, Den, Iago
nem || férfi
születési hely, idő || London 1979 Szeptember 6.
kor || 18
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || Hetedik

   a múlt

Sárgán, barnán, pirosan és egykét helyen, még utolsó reményszálként zölden pompázó levelek hada villódzott a fák koronáján, melyet gyermeteg játékossággal tépázott a gyönge, ám téljósló könnyed szellőcske. A madarak, még búcsúképpen daloltak a fákon, amit végül egy megfáradt anya fájdalmas kiáltásai törtek meg. Hosszú idő múltán végül, egy megkönnyebbült sóhaj, és egy "kisfiú" szót csilingelő ápolónő. Ez az a nap, mikor én születtem, második és egyben utolsó gyermekként a Salvation családba. Jó gyerek voltam, még akkor, mert nem nagyon csináltam semmit. Ettem, aludtam, sírtam, ahogy a babák többségénél lenni szokott. Hát persze, ez alól még egy varázscsemete sem kivétel. Nem úgy mint a későbbi éveimben, amikor ugyanis "rossz gyerek" lettem.
A mugli iskolából késtem egy évet, de még így sem sok kedvem volt oda betenni a lábam. Őszintén szólva, a többi kölyök nem érdekelt igazán. Persze bátyám az iskolaelső, hetes, krétafelügyelős, énekkaros, rajzszakkörös, ügyeletes diákcsemete mindig hajkurászta nekem, hogy milyen fantasztikus hely is az iskola, de én már akkor éreztem, hogy nekem az a hely nem való. Persze ezt első nap meg is nyomatékosítottam. Mikor beléptem a tanterembe, a "tanárnéni" kedvesen mosolyogva tessékelt a helyemre. Vagyis csak próbált volna, mert makacs kölyök voltam, és vagyok is. Szóval hiába minden szép szó, Dennis nem mozdult. Végül Miss Smith (tipikus muglinév), megemelte a hangját, és rám parancsolt, hogy "márpedig azonnal leülsz oda fiatalember". (Onnantól kezdve hívtak a tanárok fiatalembernek, amit annyira de annyira utáltam, hogy... majd a későbbiekben elmondom mennyire.) Nekem természetesen nem tetszett mindez, és arra gondoltam, milyen jól is állna Miss Smithnek a csúnya ősz haja helyett, mondjuk egy menő, lángcsóvákból álló frizura. Ahogy ez végigfutott az agyamon, a következő pillanatban már csak arra emlékszem, hogy az Igazgatói irodában állok, és arról faggatnak, hova tettem a gyufát, amivel Miss Smithnek harmadfokú égési sérüléseket okoztam. Persze hiába mondtam, hogy nem tudom, hogyan gyulladt meg a "tanítónéni", a hatalmas vigyorom miatt nem hittek nekem. Igen viccesnek találtam, olyan nagy bűn ez? Otthon édesanyám csalódott ábrázattal mászkált a házban, és hozzám se szólt aznap. A bátyámat, az iskolaelsőt, hetest, krétafelügyelőst, énekkarost, rajzszakköröst, ügyeletes diákcsemetét, olyannyira megviselték ezen események, hogy egész este ott vijjogott szüleim fülébe, hogy írassanak át engem más suliba, vagy pedig változtassák meg a nevem. Egyedül édesapám volt az aki ugyanolyan kitörő örömmel fogadta tettemet mint jómagam. Hatalmas mosolyát a vacsoránál édesanyám meg is szólta. Amire apának még nagyobb vigyor nőtt a képére, és még büszkén rám is nézett. Akkor még nem értettem, hogy mi üthetett belé, azt hittem, hogy ő sem szívleli Miss Smitht.
Később teltek a hónapok, évek. Néhány barátra, pontosabban bűntársra tettem szert az iskolában, miután néhány srácot annyira lenyűgözött első napi mutatványom. Persze ezek után már nem ilyen jellegű dolgokat csináltunk, de mindig mi voltunk a rosszak. És akkor előállítottak minket, sorra a 4 rossz fiút. Nemakar Omelhinni Tomot, Nemgondoltam V. Olnarólad Fredet, Mármegintte Georgot és Fiatalembert. Természetesen mind a négyen utáltuk ezeket a neveinket, de mit tudtunk tenni, ha az igazgató csak ennyit képes megjegyezni?
Sokáig nem történt velem semmi varázslatos, és édesapám lelkes "na ma kit gyújtottál fel fiam?" mosolya is apránként alább fagyott. Egészen másodikos koromig. Egyik nap, nagyon kiborult nálam a bili, nevemet illetően, mikor kiosztották a dolgozatainkat, és a tanárbácsi engem úgy hívott ki, hogy Fiatalember. Nem mentem ki, csak a helyemen maradtam, és onnan figyeltem, ahogy a dolgozatom apránként meggyullad, majd az egész asztal lángolni kezd. Újra igazgatóság, újra kérdezgetések. De mindenki mellettem állt, akarva-akaratlanul, ezért a kicsapást megúsztam. Majd megjelent édesapám hatalmas örömmel a szemében, ám arcát igyekezett gorombára torzítani. Jól leszidott az igazgató előtt, majd mikor kiléptünk az ajtón, újra vigyorogni kezdett, és hátba veregetett. "Ez az én fiam!" mondat is kiszaladt a torkán.
Aztán a gyújtogatásaim megszaporodtak. Kicsit. Minden tanárnak meggyulladt a cipője, haja, aktatáskája, vagy éppen füzete amelyik csak Fiatalembernek mert szólítani. És egy szép napon, eltanácsoltak az iskolából, és tanácsolták szüleimnek, hogy vigyenek el pszichiáterhez, mert a gyerek piromániás... Anyám még el is vitt volna, de apa szerint szó sem lehetett róla. Bátyám pedig az iskolaelső, hetes, krétafelügyelős, énekkaros, rajzszakkörös, ügyeletes, addigra már 4 "Kitűnő bizonyítványért" kapott díjas diák, nem tudta, hogy örüljön-e annak hogy kicsapták az öcsikéjét, és többet nem kell szégyenkeznie miatta, vagy szégyenkezzen amiért kicsapták. Végül a szégyenkezés maradt, mert minden nap érdeklődtek felőlem a tanárok tőle, ami őt maj' megőrjítette. Édesanyám pánikolt, hogy most hova fognak felvenni, édesapám pedig mosolygott megállás nélkül, és mindennap elmondta. "Ne aggódj drágám, ennek a gyereknek szabad útja van, egy nagyon neves iskolába."
Egy évem azzal telt, hogy édesapám mindennap leült mellém, és kérlelt, hogy gyújtsam fel a szekrényt. Sajnos képtelen voltam rá, mert nem voltam dühös, sőt boldog voltam, hogy apum ennyire örül. Természetesen magántanárok tanítottak addig is. Pontosabban 5 magántanárom volt egy év alatt. Rejtélyes módon, mindegyiknek felgyulladt valamilyük a közelemben...
Majd 11. születésnapom előtt nemsokkal (pontosabban még iskolakezdés előtt) kaptam egy levelet. Az én nevem volt rajta szépen címezve. Nem tudtam kibontani, mert édesapám kikapta a kezemből, és szinte ugrálva futott oda anyámhoz, majd ledobta elé. "Tessék! Megmondtam!" Édesanyám kibontotta a levelet. Az volt az a nap, mikor elhagyott engem, és édesapámat. Bátyámat az iskolaelsőt, hetest, krétafelügyelőst, énekkarost, rajzszakköröst, ügyeletest, addigra már 5 "Kitűnő Bizonyítványért" díjast persze magával vitte. Először nem igazán értettem, hogy mi is folyik itt, végül édesapám leült mellém, és elmagyarázta nekem, hogy bizony apai ágról bennem varázslóvér folyik. Eleinte bántott, hogy édesanyám és bátyám a... A bátyám elhagytak, de mára már nem érdekel a múlt. Inkább öröm tölt el, hogy nem vagyok egy hétköznapi muglicsemete.

   jellem

Igazi vadóc figura, aki előbb cselekszik aztán gondolkozik. Talpraesettség és határozottság jellemzi még, amit kitalál azt véghez is viszi, még ha lehetetlennek is tűnik. Nyitottnak tűnhet, de pont ezzel az áll nyitottsággal palástolja azt az elvét, hogy nem szabad megbízni senkiben.

   apróságok

mindig ||
Gördeszkázna. Ha tehetné kerekeket növesztene...
Nagyon szeret rajzolni, kisebb korában tetováló szeretett volna lenni.
Imádja a tüzet bámulni. Az mindegy hogy mi (vagy ki?!) ég.
Sapkák szerelmese, ritka látvány, hogy sapka nélkül mászkálna.
soha ||
Tilos Fiatalembernek hívni.
Aranyvérűeknek tilos gördeszkáját cikizni. Főleg azoknak akik azt sem tudják, hogy mi is az!
dementorok ||
Lejátszódik előtte a balesete, mikor egyik télen elütötte egy hatalmas teherautó. (nem gyorsan ment azért élte túl.)
mumus ||
Teherautók
titkok ||
Hiányzik neki a bátyja, az iskolaelső, hetes...
Haragszik édesanyjára, amiért gyáván megfutamodott.
rossz szokás ||
Megfeledkezik magáról, és saját nyelvén kezd el beszélni, amit rajta kívül, csak három haverja ért még meg.
Könnyen dühbe tud jönni.
Iszonyatosan artikulátlanul és hangosan tüsszög.

   a család

apa || Iago J.G. Salvation 52 aranyvérű
anya || Charlotte Marloon 47 mugli
testvérek || Emmett I.J. Salvation 20 mugli
családi állapot || egyedülálló
állatok || van egy kutyája Mufurc

   külsőségek

magasság || 185cm
tömeg || 70kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || Sapka
kinézet || Inkább sötét ruhákba szokott járni, így sokaknak elég elvont figurának tűnhet. Kis szakálla van amit azért hagy meg mindig, mert állítása szerint, csak így néz ki annyinak amennyi. De inkább idősebbnek nézik.
egészségi állapot || Egészséges (bár felmerül a gyanú hogy kicsit piromániás.)

   a tudás

varázslói ismeretek || Sötét Varázslatok Kivédése egyik kedvenc tantárgya, bár jobban érdekelné inkább Kivédése nélkül. Gyógynövénytanból talán ő a világ legpocsékabb tanuló, csoda, hogy egyáltalán le tud belőle vizsgázni. Kedveli még a Bűbájtant, és még a Legendás Lények Gondozását.
mugli képzettségek || 2 év általános iskolai képzés és plusz még egy magántanároktól.
pálca típusa || Tölgyfából készült, 14 hüvelyk, sárkányszívizomhúr
különlegesség || Nincs

   szerepjáték-példa

*Bam szokásához híven, otthon tölti a téli szünetet, mint minden rendes diák. Mondjuk ő pont nem rendességéből kiindulva megy haza, hanem annak ellentéte miatt, de az már nem lényeges. Mikor végre megérkezik, fáradtan nyitja ki lábbal az ajtót. Van erre egy külön módszere, amit még iskolakezdés elején tanult meg, hogyan is nyomja le a kilincset lábbal, és rúgja be finoman az ajtót.*
- ÓóóóóóóHóóóóáááááá!!!
*Köszön édesapjának, aki szemmel láthatóan újságot olvas. Kicsit kirémülve Dennis megérkezésén (mert hiába megy ez minden évben nem tudott hozzászokni), odasiet fiához.*
- Donorék kerestek. *Nyögi, miközben arrébb tessékeli a nehéz kofferokat.* - Azt mondták, ha hazaérsz, azonnal keresd meg őket. *Majd fia felé lépked.* - Örülök hogy itthon vagy.
- Na jó' van azért ne csöpögjünk annyira. *Mondja mosolyogva, majd megöleli apját.* - Akkor el is párolgok, a pútyerkáim majd én felviszem, jó?
*Apja helyeslően bólint, és már csak a csapódó ajtót látja. Megszokta már, hogyha fia itthon van, akkor inkább barátaival van, hiszen, ő is ilyen volt kölyökkorában.*
*A fiú gördeszkáját a hóna alá csapva szalad is át a szomszédba, egyenesen Donorhoz. Reméli, hogy a másik két jómadár Füles és Második is ott lesznek, mert nincs kedve még egy kerülőt tennie. Itt is hasonlóképpen nyúl az ajtóhoz, de itt lehagyja a kilincslenyomást, és a finomkodást, csak keményen belerúg az ajtóba.*
- Donooooooorrrrrr teeeeee kutya! *Ordítja. Bentről már szűrődnek is a léptek zaja, és végül nyílik az ajtó.*
- Húú, megjött már az atomrobbanás! Miva' veled Bam?
*Egy rövid beszélgetés után már koppan is a csúszós aszfalton 16 kerék, és a fiúk már indulnak is neki a pályának. Nem zavarja őket, hogy tél van, hogy sok helyen még jeges is az út. "A deszkázásnak semmi sem szabhat határt!" tartja a mondásuk, amit Második talált ki nagy lelkesedéssel. Nagy zajjal suhannak végig a kis utcán, majd apránként kiérnek a főút felé. Ott elkanyarodnak jobbra, és egy darabig kénytelenek "óvatosan" haladni a járdán, aztán újra egy mellékút és már meg is érkeznek a hőn szeretett pályájukra. Ám a mai nap ez kicsit másképp történt. Bam épp készült bevenni a kanyart, mikor deszkája kereke megcsúszott a jégen, és teljes lendületével egyenesen a főútra zakózott ki, ahol épp egy teherautó közelített. A fiú már nem tudott elmenekülni előle így az egyenesen telibe kapta őt. A többiek, Donor, Füles és Második megrökönyödve nézték a földön fekvő Bamet. Szájából vér folyt, keze természetellenesen ki volt csavarodva, és lába is igen furcsán állt. Végül Füles észbe kapott, és tárcsázta a mentőket, miközben Másodiknak egy hatalmas tarkóssal jelezte, hogy menjen már oda barátjukhoz, és nézze meg, hogy él-e egyáltalán. Gyorsan odarohant Dennishez és letérdelt mellé...*
- Dennis... *Nyögte kétségbeesetten*
- A deszkám... Eltört a deszkám... *köhögte Bam, majd elvesztette az eszméletét.*