Mágiatörténet tanterem

Draco

Tény, hogy nem vagyok egy gondolatolvasó, s talán soha nem is fogok érteni a legilimihez, vagy lehet ez az okuizé?.. Tök mindegy, a lényeg a lényeg, hogy szinte hallom, miket gondol a másik, elvégre a szemei és az arca mindent elárul a számomra, talán még sokat is. Nem fordítom el az arcom amikor rám függeszti a tekintetét, vagy szégyellem el magam egy aprónyit is, inkább felé fordulok újra. Állva az undorodó és utálkozó tekintetet mosolyodok el olyan édesen, mintha minimum csöpögnék a méztől, s rebbentem meg a pilláim, mi több, még egy csókot is cuppantok neki a levegőbe, majd tovább nyammogok a rágómon. Öntelt majom.. Ezt az órát biztos megemlegeti.
- Ez igazán sajnálatos, hiszen én ingyen és bérmentve adok neked tanácsokat pusztán felebaráti szeretetből. – Sűrű elnézéskérés? Minden van, csak az nincs az már biztos. Amennyire undokul válaszol a srác, én olyan gúnnyal kevert állkedvességet keverek a saját hangszínembe. Ez a tipikusan „Teszem neked mennyire kedvellek, de hátadba döföm a kést” viselkedésnek egyfajta megnyilvánulása némi plusz fűszerezéssel amit én adok hozzá, talán így tudnám a legjobban leírni.

- Nem tartom magam ostobának, mert nem tudom kiféle-miféle vagy. Tudtommal nem tartozol bele a kerettantervbe, vagy igen? Javíts ki, kérlek, ha tévednék.. -
Azt nem teszem hozzá, hogy egyébként nem szokásom holmi Roxfortos diákokról tanulni, arról is nem rég szereztem tudomást, miszerint Potter nem egy könyvben benne szerepel. Lehet ez a srác is benne van, csak az apró betűs részben?
- Hallgatás beleegyezés. – Trillázom, mintha egy kórus tagja lennék, s elégedett mosoly kúszik újra ajkaimra, mielőtt ismételten fújnék egy rágógumi gömböt. S úgy vagyok ezzel, hogy most minden el van rendezve a részemről, s nem is számítok másra. Igen csak hirtelen ér a srác felöli támadás. Egyszer csak megdagad a rágóm a számban, de akkora méreteket töltve, hogy az egészet szinte betölti, ráadásul a szájpadlásomhoz is ragadt. Meglepetten hördülök fel, valószínűleg túl hangosan. Hirtelen támadt dühömben nincs jobb ötletem, mint mielőtt a pálcámért nyúlnék, minthogy öklömmel belebokszolok a mellettem ülő karjába kellő erővel. Mint amikor még terelő voltam, s jól meg kellet lendítenem a botomat, valahogy úgy, tehát nem éppen simogatásnak szánom a dolgot ha nem tér ki lesújtó karom elől.

A táskámhoz nyúlva kotorok bele, s megpróbálva nem túl hangosan hörögni, hogy Daniel még se akadjon az órai viselkedésemen, szüntetem meg a rontást, majd egy mintás rózsaszín papír zsebkendőt előrángatva a farzsebemből, köpöm bele a rágómat.
- Látom, a hátbatámadáshoz értesz cicafiú. – Suttogom dühösen, majd vágom le a pálcám a padomra, a tintás üvegem mellé. A felismerés újra villámként hasít belém, és csak hamar azon kapom magam, hogy az üveg sötétkékes-fekete tartalmát a szőke fürtökre juttatom, már ha nem védik ki ezt az akciómat.

- Mr. Wolf! – szóltam rá a nevető diákomra, olyan hangsúlyban, ami már alapjáraton elhallgatott volna bárkit is, de én még hozzá tettem – Fogja be a száját és üljön rendesen!
A türelmemről voltam híres, a nyugodtságomról, de most már mindenerőmre szükségem volt, hogy ne kezdjek el egy ordítani. Sosem volt egyszerű eset ez az évfolyam, de ma… És még az óra fele sem telt el. Mi lesz még itt?
Figyelmesen hallgattam Reynolds pofátlan válaszát, de úgy döntöttem nem fogok beleszólni. Felháborítóan nyugodt és gúnyos szavak hagyják el a száját, de szándékosan nem fojtom belé a szót, mondja csak, a többiek hallgassák csak, hisz velem szemben úgy sem nyerhet. Nem szerettem a hatalmamhoz folyamodni, felhasználni, hogy különbség van köztem és a diákjaim között, mert úgy véltem sokkal fesztelenebb lehet egy óra, ha a diákokkal jó a kapcsolatom, de ha ez a változat nem válik be, ha a diákok átlépnek egy határt, akkor nincs más választásom.
Nem fordítottam meg a lapot. Nem is néztem már rá, csak Mr. Reynoldsot figyeltem, majd mikor úgy éreztem befejezte megszólaltam.
- Álljon fel! – ugyanazt a stílust használtam, szándékosan, mint a diákom, nyugodt maradtam…
Hátra nyúltam az asztalomra, egyrészről, hogy letegyem a kezemben lévő dolgozatot, másrészről, hogy a kezembe vehessem a naplót. Felnyitottam a kellő oldalon és csöndben nézegettem.
- Hmm… Érdekes. Azt hittem, aki ilyen elmés választ tud adni, annak bizonyára az osztályzatai is tükrözik ezt, de tévedtem. Az utolsó jegyei a Troll és Borzalmas között váltakoznak. Jaj, nem bocsásson meg, találtam benne egy Hitványt is.
Becsuktam a naplót.
- Remélem, tisztában van azzal az apró ténnyel, hogy maga itt csak egy diák. Az hogy milyen sors vár önre, az rajtam múlik, így ajánlatos velem jóban lenni, mert nem hiszem, hogy annyira jól tanulna, hogy ezt megengedhesse magának. A bukás szélén áll, és nem vagyok köteles átengedni. Nem érdekel ki maga, kik a szülei, melyik családhoz tartozik, itt, a diákom.
Végig néztem az osztályon, kíváncsi voltam, hogy eljutott e mindenkiig, hogy ezek a szavak rájuk is vonatkoztak, hogy mostantól kezdve, nincs kedves Raimbourg prof, nincs az elnéző tanár bácsi, de ha esetleg egyesek mégse vették volna magukra a figyelmeztetést, akkor ezt még meg is erősítem.
- Ez mindenkire vonatkozik. Megmondtam, aki évvégre nem éri az Elfogadható átlagot, azt nem engedem át. Nem viccelek. Ha az évfolyam nyolcvan százalékát kell megbuktatnom, megteszem. Jobb, ha összeszedik magukat. Leülhet Reynolds, de a frappáns művészeti alkotásának köszönhetően tíz pontot vesztett a Mardekár.
Yolanda és Malfoy kis magánháborújára még mindig nem figyeltem fel, hisz el voltam foglalva mással.
- Mr. Wolf ki volt a Mágiaügyi Miniszter, mikor úgy döntöttek elválasztják a varázsló világot a muglik világától?
Úgy döntettem néhány villám kérdést teszek fel az osztálynak, hátha akkor magukhoz térnek.
- Miss. Crasso hallhatnám, hogy ez melyik évben következett be?
- Miss. Dean, ki volt az, aki ezt az eljárást ellenezte?

A kérdésekre nem találtok választ, a fantáziátokra van bízva, de tüntessétek fel, hogy tudtátok e a választ, vagy fogalmatok sem volt róla, csak próbálkoztatok.

Mágiatörténet

Ethan válasza teljesen mellbe vágja, és ez elegendő erőt ad ahhoz, hogy teljes figyelemmel forduljon a tanóra felé. A hangok most már közelről érkeznek, látja az arcokat is, és ahogy körbepillant, feltűnik neki, hogy időközben megtelt a terem, sőt már javában elkezdődött az óra. Tehetetlen mellékszereplőként figyeli az eseményeket: Ethant kiküldik, Yolanda késik, Malfoy szintén, még Hermione Granger is.. És az óra valahogy egyre inkább kisiklik megszokott menetéből. A tanár egyre erőteljesebb hangot üt meg, mikor diákjaihoz szól, azok pedig hullámzó tengerként mocorognak a padokban. Yolanda és Malfoy elmélyült társalgása úgy bántja a fülét, mintha közvetlenül a fülébe sutyorognának, miközben a tanár felmutatja a begyűjtött dolgozatok közül kihalászott ékességet, Josh firkálmányát. Mi a tök, hova süllyed a világ.. Az asztalra könyökölve fejét unottan kezére támasztja. Már megszokta, hogy a mardekáros fiúk általában alulteljesítik a normát – itt nem kis erőfeszítésébe kerül, hogy ne gondoljon egy konkrét hetedéves mardekárosra, aki ugyancsak egyre rosszabbul teljesít, mint ahogy azt sikerült elcsípnie egy-egy beszélgetésfoszlányból-, de hogy most már csak egy rajzra futja.. Fáradtan felsóhajt. Pedig nem volt olyan nehéz a mai téma.. Plusz ott van a tankönyv, az ostobák mentsvára, csak ki kell másolni az egészet, ha másképp nem megy.
Úgy tűnik, ezen az órán ma mindenki a fejébe vette, hogy megmutatja milyen laza gyerek.. Jobb is, hogy alig van energiája bármihez, különben még fel találna mordulni egyet. Wolf meg csak rötyög a padjában, megérte bejönni, kész cirkusz ez az egész.
Furcsamód olyan, mintha a tanár az események töredékét venné csak észre, talán jobb is így. Villámkérdésekkel folytatódik az óra, de Dorothyen szinte biztos abban, hogy mindenkitől csak óvatos tippelgetések jönnek.. Bár két hollóhátas, és Dean. Elpislant a mardekáros leányzó felé. Talán még van remény, hogy némi értelmet sulykoljanak a mai órába.

[- Ez minimum 10 pont lesz a Mardekártól.]

Még kuncogok egy jót, majd a „macsó” felszólítására mérsékelem magam, így arcomon már csak egy kellemes mosoly marad, ülésmódomon azonban nem változtatok. Minden órán így ülök, és ezen nem vagyok hajlandó változtatni, meg hát nehogy azt higgye már ez a ficsúr, hogy nekem teljes mértékben parancsolhat, még akkor sem ha ő a tanár.
Miközben hallgatom Josh válaszát, aprókat kuncogok, de immár nem a furcsa kis rajzon, hanem Reynolds frappáns válaszán. Tetszik, hogy a srác ilyen pofátlanul válaszol.
- Ez minimum 10 pont lesz a Mardekártól. – súgom oda Gwennek, majd ismét a tanár felé fordulok.
Troll, borzalmas és hitvány. Mégsem áll annyira jól a gyerek szénája, mint ahogy azt gondoltam.
Hitvány!
Kacagok fel gúnyosan a szánalmasan rossz jegy hallatán.
- Drága tanárunk nagyon bekeményített. – hadarom Gwennie-nek, míg a tanár elfoglalja magát Josh leosztásával.
…az elfogadhatót…
Hát nekem nem kell túlságosan kaparnom érte, hisz V-re állok, szóval nálam nem rezeg a léc.
Mikor Josht leülésre szólítja fel Raimbourg, gyorsan hátranézek és belevigyorgok a mardekáros képébe. -10 pont… hehe.
Hirtelen a nevemet hallom, majd gyorsan előrefordulok.
Hogy ki volt a Mágiaügyi Miniszter, mikor úgy döntöttek elválasztják a varázsló világot a muglik világától?
Nem tudom.
- Hát az úgy volt hogy akkortájt minden másképp volt. Szóval, ha hiszi, ha nem akkoriban a mágiaügyi miniszter Tiberius McLoddy volt, bá nem tudom, hogy a tanárúr emlékszik-e azokra az időkre, biztos izgalmasak lehettek, bár a kérdését hallván úgy vélem nem igazán rémlik a tanárúrnak Mr. McLoddy neve. – tippelem meg a miniszter nevét, majd megengedek magamnak egy kis pofátlankodást. Annyira vészesen úgysem büntethet meg.
Mosolyogva Gwenre tekintek, majd vissza a villámkérdésekkel bombázó tanárra. Minek ez a sok, idegesítő kérdés?

Én pedig csak ülök a székemen, és félig kicsavart pózban hátrafelé sandítok. De szerintem ez még bőven elfogadható viselkedés. Nem azért, mert én vagyok Ben Bishop – bár kétségtelen, ez mindent elsöprő, überelhetetlen érv –, hanem mert az első padsorban ülve jogosan vagyok kíváncsi a hátam mögött folyó eseményekre. Mert hogy itt folyik valami undok slejm, az is szent. Elmaradhatatlan mappám fölött gunnyadva egyszerűen beleolvadtam a székem háttámlájának mintázatába, átütött rajtam előbb a négy kis szeg, ami a függőleges hátlapot tartja, aztán a fa is, végül a szék és én egyek lettünk. Tökéletes álcázás, és az egyre frusztráltabbnak tűnő tanerő is megkönnyebbülhet, hogy egy diákkal kevesebb zavarja a vizet az óráján. Tényleg, mintha kezdene kicsúszni a kezéből a gyeplő.

Már a fejemet sem tudom olyan gyorsan kapkodni, ahogy az események egymást érik. Kiküldések, csípős megjegyzések, pontlevonások és még több tömény pofátlanság. Félelmetes. Nagyszerű! Ujjaim közé csippentem a mágikus ceruzavéget (jó, ez szimplán egy ceruza), és hagyom, hogy az ösztöneim vezessék a mozdulatokat. Oh, mégsem, ha ezt tenném, ez a bájos grafitrúd cuppogva küzdené át magát James Báránybőr Wolf retináján, vidám nyeles-nyalókát formálva a szemgolyójából. Ajánlja be magát Raimbourg kapitánynál különszolgálatra, de ne tapsolja el a Hollóhát nehezen összegyűjtött pontjait, vagy velem gyűlik meg a baja. És ezt halálosan komolyan mondom. Helyett gondolom, mert kimondani.. egészen más tészta. De a bosszúm véres, és nem ismerek kegyelmet!
Ezt még vagy háromszor elmondom magamban, annyira szeretem hallani a belső monológot, majd megnyalintom a ceruzahegyet, és vad skiccelésbe kezdek. Ó, Báránybőr, te hamis, most elér a vég! Találó gúnyrajzom egy életre megbélyegzi papíron az áruló hollóhátast.
Rodeó Reynolds mellett kap előkelő helyet grafitpoklom kilenc bugyrának egyikében.

A világ sötétségbe fordult, oh, hol a ló, a lovas? Hol a kürt, mely megharsant csatajelre? Raimbourg kapitány, bátor hősök, mentsétek meg lelkeinket!
Szórakozottan lefirkantom még párszor a habzó szájú, de bátor szívű professzort, egyszer fényes lovagi vértben, máskor meg érthetetlen módon szőke tündérlegénynek öltöztetve. Na de én neki drukkolok, ezért is rajzolok mindig a kezébe egy szép karikás ostort meg egy lángszórót. Fél füllel azért még hallgatom, melyik felvonásnál is tartunk az óra negyvenöt perces előadásán belül, de akkora már a káosz, hogy azt értelemmel nem éri meg követni. Ennyi agyamentet egy rakáson rég láttam már, de nem tudom, milyen jogon hiszi mindegyik azt, hogy akkora menőfej. Ha az ostobaságtól nőni lehetne, ők már ülve nyalogatnák a Holdat. Csak annak örülök, hogy jó távol vagyok a vicces pajtásoktól. De hát az óra sem tarthat örökké..
Én pedig csak ülök a székemen, és félig kicsavart pózban hátrafelé sandítok.

A válaszra azonban hiába vártam, természetesen nem akart megérkezni. Miért is érkezett volna? Hisz a magabiztos, kissé öntelt mosolyom mögött jól tudtam, hogy a szemtelen kérdésemre sosem kapok feleletet...de nem is ez volt a célom vele. Egyszerűen jólesett beszólni ennek a bájgúnárnak. Tudtam, hogy túl sokat nem tud ez ellen tenni, maximum levon pár pontot a Mardekártól, vagy büntetőmunkára küld, ami már a kisujjamban volt. Cöhh...ki nem sz*rja le? Vagy mi mást tudna tenni ez a balfácán? Kirúgat a suliból, vagy mi? A vigyor továbbra is ott ült az arcomon és ha lehet egyre gúnyosabbá és gúnyosabbá vált. Szemeimet a csöndesen koncentráló Prof.-ra szegeztem, ügyeltem rá, hogy még véletlenül se vegyem le arcáról a tekintetem. Nyugodtságot tükrözött, mérhetetlen, már-már bosszantó nyugodtságot. Igen, talán ez volt az egyetlen valamirevaló fegyver a kezében. Bírta, tűrte a beszólongatásokat, legalábbis úgy tett...na de engem ezzel nem fog megfogni, sosem. Ugyanis akárhogy is nézzük a ravaszság, dörzsöltség bennem is ott lappangott és egyre gyakrabban tört elő rejtekéből. Egyre inkább sikerült teljesen ellentétesen viselkednem, hirtelen modort váltanom, amikor arra nagy szükségem volt. Egyre inkább kedveltem ezt a gyakran célhezvezető eszközt. Pedig inkább szókimondó voltam, mintsem visszakozó. A cél érdekében azonban bármire képes voltam, még arra is, hogy a jófiút játsszam. Most azonban csak vártam, vártam a tanár reakcióját, vártam a folytatást. Hamarosan jött is.
- Hogy? Álljak fel? Hát ha Tanár Úrnak ez a legnagyobb vágya - folytattam ugyanolyan nyugodtan, amolyan "úgyse tudsz kihozni a sodromból, próbálkozz csak" fejet vágva, miközben cseppet sem megerőltetve magam, lassan, komótosan, ezzel is húzva Mr. Handsome idegeit hátratoltam a széket és óriási nyugalommal, büszkén emelkedtem fel ültő helyzetemből - ám legyen.
Két kezemmel megtámaszkodtam az asztal szélében, direkte előkapva a leghanyagabb mozdulatomat, lábaimat keresztbe raktam, ujjaimmal egyet-kettőt doboltam a padon és szemeimmel továbbra is a Prof. tekintetét fürkésztem. Túl sokat nem árult el. Azonban tett valami merészet... Egy pillanatra levette rólam szemeit, hátranyúlt az asztalra és felemelt onnan valami könyvszerű...öhmm... a naplót. Erre a mozdulatra akár egyből be is tojhattam volna, hisz jól tudtam, hogy milyen "gyönyörű" jegyek virítanak benne, de őszintén szólva cseppet sem izgatott. Megbuktat? Vagy mit tudna tenni? Amúgy sem álltam még bukásra, bár...
Kinéztem az ablakon, majd ismét a szépfiúra tapadtak mélybarna íriszeim. Gondosan figyeltem ahogy felcsapja a naplót, végignézi a benne sorakozó szebbnél szebb jegyeket és már-már nyeregben érezhette magát…na de ilyen könnyen egy Reynolds nem adja fel. Szépen kivártam míg a tanár befejezte elmés monológját, majd rögtön lereagáltam a hallottakat. Természetesen az eddig megszokott nyugodtsággal, nemtörődömséggel, de kellő elszántsággal megfűszerezve.
- Tudja, ennek meglehetősen egyszerű oka van –néztem komolyan Raimbourg szemeibe- engem a gyakorlat érdekel, gyakorlatias ember vagyok és sajnos vagy nem sajnos azt szeretem csinálni ami érdekel. Márpedig –és itt megemeltem a hangom- a mágiatörténet egyértelműen az elméletet célozza meg, és baromira nincs kedvem könyveket magolni. –fejeztem be mondandómat a lehető legnagyobb nyugalommal.
Mr. épp ekkor csukta be a naplót, majd újra a szemeimbe fúrta szemeit és máris tudtam, hogy most jön a kioktató szöveg. Végighallgattam, persze…hisz mégsem akartam annyira tapló lenni, hogy közbevágjak, bár nehéz volt megállni. Uncsi papolás volt az egész…blablabla… Még ma abbahagyja? Ide-oda forgattam a fejem, nagyokat sóhajtottam, ujjaim ritmusosan koppantak a padon…vége…csönd. Én következtem.
- Abban azért annyira nem vagyok biztos, hogy egy mágiatöri tanáron múlik a további sorsom, de higgye el, azt az örömöt nem fogom megadni a Prof.-nak, hogy megbuktasson. Majd meglátjuk ki húzza a rövidebbiket. –tettem hozzá ravasz vigyorral a fejemen, cseppet sem visszafogottan miközben a tanár kegyes szavaira visszahuppantam a székre. A mínusz 10 pont hallatán még szélesebb mosolyra húztam a szám és ez a mosoly még pont elérte a hátrasandító hollóst is. Az eset után újra elterültem a széken és unott fejjel hallgattam bájgúnár villámkérdéseit.


Bocsi, hogy kicsit hosszabb lett, most így sikerült.

[Yooo & a SETÉT lovag]

Yooo & a SETÉT lovag

Kerettanterv... Cöh. Nem, nem gondol arra, hogy Potter bezzeg a kerettanterv része, nem és nem. Legalább a Nagyúr is. Na, egy-egy.
Vérszegény szájára egy pengevékony, gúnyos félmosoly húzódik balról, ahogy a lány vergődését és hörgését nézi. Kétség kívül imádja a mágiát, hisz aaz mindig mellette áll, sosem hagyta még cserben. Ez az egyetlen biztos fegyvere - akárki ellen. És már nem is idegesíti annyira ez a szőke liba, hiába angyalian szép, Draco aprócska rontásával kínlódva voltaképp elveszíti a varázsát, ami Yolandának csakis jót jelenthet, hisz így a srác hamarabb leszáll majd róla.
Malfoy épp megnyugodna, hogy na, ezen is túl van, a pad se rezonál és a csócsálást se kell hallgatnia, mikor egy ököl áll bele a bicepszébe, de annyira, hogy zsibbadni kezd tőle az egész alkarja. Ami mondjuk bizonyos szemszögből áldásos, hisz legalább nem érzi a Jegy apró kiperzseléseit, de... Aszentségit! Hiszen ez csak egy lány! Megdörzsöli pálcát tartó kezével a felkarját, de a zsibbadás csak nem akar szűnni.
- Merlin szerelmére, te trollok között élsz, hogy ekkorát ütsz? - kérdi alig hallhatóan, gúnyolódással próbálva leplezni, hogy ez igenis fájt! Legszívesebben kilökné a lányt a padból, de ennyire azért még ő sem tirpák. Talán ha Grangerről lenne szó, nem habozna... De legalább a másik kiköpte a rágóját. Az is valami.
Úgy érzi magát, mint egy ötéves. -.-

Ideiglenesen fegyverszünetet kíván kötni, míg eszébe nem jut valami igazán frappáns és hatásos beszólás. Ennek ellenére fél szemét a lányon tartja, így idejében lefegyverzi a tintatartót, és bár visszájára is fordíthatná a varázslatot, most inkább csak mintha lepisszegné a lányt egyetlen intéssel, ahogy az üvegcse békülékenyen visszacsüccsen a neki kivájt helyre a padban.
Igazából nem Raimbourg kérdései miatt kezdett el odafigyelni az óra eseményeire, hanem inkább annak a tohonya Reynolds kifejtős válasza keltette fel a Malfoy-fiú figyelmét.

Vajon ez a tökkelütött barom miért tesz úgy, mintha Piton nem számoltatná be mindannyiukat arról, ki miatt és pontosan miért veszített pontot a Mardekár? Malfoy ismeri a házvezető tanáruk monológjait, és biztos benne, hogy Reynolds is, bár egyre inkább kétli, hogy ennek az izomagynak bármi is beleférne a fejébe a machozáson kívül. Az úgynevezett elmélet biztos nem jut el valami gyorsan az agyáig.
Aztán... Malfoynak villan a szeme.
Ez az idióta megfenyegette a tanárukat? Ennyire egyikük sem volt még hülye.
- Reynolds! - szólal meg a hátsó padból. - Mi lenne ha befognád végre?
Szemei egyértelműen majd' kilyukasztják ennek a barlangi trollnak a koponyáját, és ha Malfoy képes lenne a szemmel verésre, a másik mardekáros helyén most valószínűleg már csak egy gyanús, szürke kupac füstölögne.
A másiknak lehetne annyi esze, ha már annyira azt hiszi magáról hogy mekkora egy hűvös stratéga, hogy nem teszi egyértelművé ilyen ostoba erőfitogtatásokkal azt, hogy kihez is hű, és hogy milyen előjogokkal is ruházza ez fel őt.