Folyosók

[[Oliver]]

[Oliver]

*Hát igen, egy súlycsoport… Ugyan olyan magasak, ám Oliver egy tíz kilóval többet nyom, mint Mike. Végül is, mi az? A thai-box ilyenekre van kifejlesztve… De félreértés ne essék, Michael nem akar pofozkodni, nem ártott neki semmit, csupán olyan témákat emleget, amiről nem szívesen beszél.
Pár pillanat alatt egekbe szökött vérnyomása, most ismét normális lesz, ő pedig visszafordul és folytatja útját.
Szívesen a srác arcába vágná igazi baját, de most se kedve, se ereje nincsen hozzá, hogy még jobban kiossza. Plusz, nem is akar vele összetűzésbe keveredni. Nagyra értékeli, hogy a srác ennyire segítségére akar lenni, de meg kellene értenie, semmi szüksége sincs rá, hogy tanácsokkal lássák el őt. Csak ront a helyzeten…
És mikor Oliver tovább feszegeti a témát, akkor borul ki a pohár, és ismét szembefordul vele, hogy jól kiossza… Ám nem kis meglepetésére, útközben észhez tér, és mintha eddig nem is saját maga irányította volna a testét, teljesen más szólamon szólal meg. Hangja immár nyugodt, tiszta, szemei pedig nem villóznak fenyegetően…*

- Helyes!
*Fordulna, de jönnek a kicsi mardekárosok a fogadás lehetőségét felajánlva. Oliver elzavarja őket, Mike pedig folytatja az útját, amit immáron egyre nehezebbnek érez. Mintha valami többkilós súlyok lógnának a válláról le.
Egy kíváncsi kérdést is sikerül beszúrnia ide. Érdekes is lenne, egy griffendéles utálja a muglikat. Jó-jó, aranyvérű a srác, ezért bármi szóba jöhet…
Ami azt illeti, Mike eddig csak olyan muglikkal találkozott, akiket rühellt. Nem is csoda, hogy nem szereti őket. *
- Aha…
*Válaszol tömören, mintha ekkor már nem is ott járna.
Viszont egy kérdés hamar visszarántja a normális világba. Hogy a gitárja? Hát mit akar vele?*
- Igen, meg van…
*Hogy tanítani. Ezt Oliver sem gondolta komolyan… Ilyen fejjel semmi értelme sem lenne, ha nekiállna akkordokat mutogatni a srácnak.
Helyette gyors lerázza…*
- Oliver…
*Kezdi, közben szembefordul vele.*
- …majd máskor megmutatom neked. Most menj és nézd meg a meccset!
*Azzal még egy mondatot hozzá illeszt, bár eléggé feszengve. *
- Kösz, hogy segíteni próbálsz!
*Majd megfordul, és eltűnik a folyosó végén.*

[(Michael)]

(Michael)

Teltek, múltak a percek, melyek mindkettőjük számára egyre kínosabbá váltak. Oliver néha elgondolkodott azon, hogy vajon megéri itt fecsérelni a szót, aminek láthatóan semmi eredménye sincs? Persze, amikor ilyen gondolat kerekedett fejében, azonnal el is felejtette, hisz segíteni akart. Próbálkozott, folyamatosan, de úgy tűnt, hogy a helyzet egyre veszélyesebb.
~ Nagyon nincs jó kedvében, az lesz a legjobb, ha a kviddicsről nem szólok többet. Talán Nicolet sem kéne emlegetnem, még a végén elszakad a cérna és oltári nagy balhét csap. ~ Oliver belátta, hogy nem célszerű, ha tanácsokat próbál adni a hugrabugosnak, így , amikor már rászóltak, abba is hagyta és néhány pillanatig csöndben elmélkedett. Agyában kavarogtak az ötletek, kereste a lehetséges megoldást, amivel elterelhetné a srác figyelmét. Eközben rohanják le őket a kis mardekárosok, majd amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan távoznak is, Oliver szavai hallatán. Finoman elzavarta őket, nem volt agresszív, nem is akarta bántani az elsősöket, de nem volt kedve részt venni olyan dologban, amiről tudja, hogy az iskola tanárai nem díjaznák. ~ Még, hogy a meccsre fogadni, nyilvánosan? Cöh..~
Gondolatait csak egy pillanatra terelték el a kölykök, később válaszolt a neki szegezett kérdésre, majd egy újabb ötlettel rukkolt elő, amivel talán kizökkenthetné Mikeot depressziójából. A terv mégsem vált be, Mike rövidke, félvállról dobott szavai egyértelmű jelzései voltak annak, hogy : "Kopj le, nincs szükségem segítségre."
~ Na, ez sem jön be? ~ Fogalmazódott meg a kérdés, amikor az évfolyamtárs a nevén szólította.
~ Jaj, ez rosszat jelent ~ Oliver a mellette ballagó Michaelre pillantott, aki finoman, de elküldte őt, minél messzebb. Már a neve hallatán is valami ilyesmire számított, de kicsit megkönnyebbült, hogy dulakodás nélkül megúszta a helyzetet.
- Öhm...jó. - válaszolta Olie , majd a távozó alak után pillantott, kicsit megcsóválta a fejét, s végül, zsebre tett kezekkel, ismét gyors tempóra váltva hagyta el a folyosót, remélve, hogy még kiér a meccsre.*

~Mike, Oliver~

Nicole-nak semmi kedve nem volt kimenni a kviddics meccsre. Ennek főleg az volt az oka, hogy teljesen máshol járt az esze. Tulajdonképpen egy valamin, vagyis inkább egy valakin.
Mike-al azóta nem beszéltek, hogy abba a terembe egy kicsit összekaptak. Nicole azóta mindig reménykedett, hogy valahol összetalálkozik a fiúval, természetesen teljesen véletlenül, és tudnak néhány nyugodt szót váltani, de ez eddig valahogy nem jött össze. Nagyon hiányzik neki Mike, de még csak levelet írni sem mer neki, mert fél a visszautasítástól.

Most éppen a folyosókon sétál, amikor beszélgetésfoszlányokra lesz figyelmes. Az egyik hangot rögtön felismeri, de a másikat csak sejti, hogy kié lehet. A második hang nem is érdekli annyira, csak az, hogy Mike hangját hallja.
A lány, amikor felnézett hirtelen azt sem tudta, hogy hol van, azt meg főképp nem ,hogy hogy került oda. Majd egy kis szétnézés után rájött, hogy az északi szárny folyosóján van.
A szívverése kétszeresére fokozódott, és nem tudta, hogy mit tegyen. Nem sokkal később néhány első éves mardekáros tűnt fel, akik éppen fogadásokat kötöttek. Nicole-nak ez egy kicsit furcsa volt, de nem törődött velük.

Aztán úgy döntött, hogy megpróbál Mike-al beszélni, ha fene fenét eszik, akkor is. Összeszedte minden bátorságát, és elindult a hangok irányába.
Amikor befordult a folyosón, akkor látta, hogy a Mike már elindult a másik irányba és éppen készül bekanyarodni a folyosón. Így hát elkezdett szaladni, hogy utolérhesse a fiút.
- Szia! – köszönt oda Olivernek, miközben szaladt.
Már majdnem elérte Mike a következő kanyart, amikor Nicole utolérte.
- Szia, Mike! – köszönt neki a lány, és remélte, hogy nem fogja elhajtani a fiú.
Abba már nem is mert reménykedni, hogy már nem haragszik rá a srác. Egyenlőre annyival is beérné, hogy néhány nyugodt szót váltsanak.

[[Nicole]]

[Nicole]

*Oliver egész jól fogadta. Nem akarta ő megbántani, de hát, ha belevágta a fejszéjét, akkor érthető, hogy meg akarja szelídíteni Mike-ot. Más kérdés, hogy jelen helyzetben nem lehet. És ezt kellőképpen érzékeltette is Oliver-rel.
A rövid válasz jelzi, hogy Huxley nem éppen erre számított. Talán azt hitte, hogy nekiugrik a torkának ennyi ember előtt? Elég botor ötlet lenne.
Michael nem vadállat. Ő egy különc lélek, aki most épp azt a korszakát éli, amikor nem tudja eldönteni, mi is kell neki igazán. A szörnyű meg az, hogy még egy évet végig kell tanulnia itt, ebben az iskolában… Legszívesebben már tényleg átmenne Weasley-be, emlékezzünk csak a tavalyi kis mulatságra!

Már éppen elérné a folyosó végén álló, magányos páncélt, mikor gyomra ugrik egy tripla, hátra szaltót. Nicole hangját vélte az imént felcsengeni a kiürülő folyosón.
Az első gondolat, hogy megforduljon és megnézze, tényleg ő lenne e… De nem, ha így tenne, és még sem lenne ott, akkor Oliver bizonyára azt érezné, hogy még röhög is egy jót a markában, hogy sikerült leráznia. Nem, helyette tovább megy, egészen a folyosó végéig, nem is törődve az ütemes kopogással, amit két cipő szólaltat meg.
Már fordulna is be a folyosó végén, mikor egy „szia” kíséretében a nevét hallja. És nem másképpen, mint Nicole hangján…

Elsőnek is beveti magát a másik folyosóra, onnan fordul vissza a lányhoz, aki időközben kifújhatta magát. Nem is érti, mi vehette rá, hogy utána fusson…
Szemöldökei a magasba szökkennek, szája mosolyra görbül.*
- Hello, Nicole!
*Szemöldökei eközben leereszkednek, de a mosoly nem tűnik el. Hirtelen egy olyan furcsa gondolat költözött fejébe, amit maga sem tud mire vélni. Lehet, hogy Nicole hatására tiszta fejjel képes gondolkozni? Hirtelen fejébe nyilallt, hogy míg neki a prefektus jelvény van talárján, addig ő tör-zúz mindent, ami útjába kerül. Ez eléggé érdekes párosítás.*

- Izé…
*Jobbik kezével a tarkóját kezdi vakargatni zavarában. Próbál úgy tűnni, mint ha tényleg menő lenne, mintha kezében lenne az irányítás, de az igazság az, hogy fogalma sincsen, mit kellene tennie.*
- … mi újság?
*Magában átkozza saját magát, amiért nem tudott normálisabbat kieszelni.*
- Miért nem vagy a meccsen?
*Inkább ezt választja. Gyors megtoldva a valamivel a kis bénázását. Talán így nem is veszi figyelembe az első kérdését.
Ám eközben már gondolatban ott art, hogy most azonnal nekiesik Nicole-nak, nem is törődve vele, hogy hányan nézik végig a jelenetet…*

[Mike]

~Mike~

Mike először befordul a folyosóra, majd csak aztán fordul a lány felé. Nicole nem is tudja, hogy miért szaladt igazándiból a fiú után, mert a köszönésen kívül semmi értelmes nem jut éppen az eszébe, csak ott áll Mike-al szembe.
Aztán a fiú tér hamarabb észhez, és előbb arról érdeklődik, hogy mi újság a lánnyal, majd észbe kap, és
~ Miért nem vagy a meccsen?~
Nicole örül, hogy Mike nem küldi el, de nem nagyon tud mit válaszolni a kérdésére.
- Hát… izé… szóval… nem volt kedvem lemenni megnézni. – mondta.
Ez félig-meddig igaz is volt. Tulajdonképpen egyedül szeretett volna lenni, hogy gondolkozhasson, de amikor meglátta Mike-ot, inkább úgy döntött, hogy megpróbál vele beszélni. Most úgy is mindenki a meccset nézi, így a kastélyban nyugodtan tudnak beszélgetni.
A lánynak nem jutott eszébe semmi értelmes kérdés, ezért csak visszakérdezett:
- És Te hogyhogy nem vagy lent a meccsen?
Nicole ezt egy kicsit furcsának találta, hogy a meccs ideje alatt Mike a kastélyban sétál, mert úgy tudta, hogy a kviddics a kedvenc sportága, és egy meccset sem hagyna ki.
Minden esetre örült, hogy összetalálkoztak.

[[Nicole]]

[Nicole]

*Na igen… Nem volt kedve lemenni. Az ok is érdekli a srácot, de most nem akarja tovább ütni ezt a témát. Viszont, hogy ne nagyon nézzék idiótának, válaszol neki.*

- É…értem!

*Eközben a kezei még mindig a zsebében vannak, a bal pedig még a szájharmonikát is szorongatja. A fiú barna szemei végigfutnak vagy háromszor a lányon, keresve bármilyen témát, de azon kívül, hogy az arcába vágja azt, hogy milyen szép, semmi nem jut az eszébe.*

- Nem érdekelt.

*Azzal megfordul és elindul. Talán Nicole követi, talán nem… De ő csak megy tovább, céltalanul bolyongva az egész kastélyban.

Most valahogy azon kívül, hogy egy nyugodt kis szobában legyen, ahol nem hallja a hülye szurkolók hangját, semmi sem érdekli. Ezért mikor már kezd kihalni a folyosó, és ahol már nem is hallja a hangokat, ott leveti magát egy páncél mellé. A lábait behajlítva felhúzza magához.
A páncél vádlija mögül, ahol nem éri a falat, pont rá lehet látni Nicole-ra, ha éppenséggel nem követte. De ha még is, akkor meg nincsen szüksége a lőrésre, simán nézegetheti magának így is…*

[Mike]

~Mike~

*Még ilyet! Nem érdekli a kviddics meccs. Még egyszer se hallottam ilyet Mike-tól, habár annak az is lehetett az oka, hogy eddig ő volt a csapatkapitány és ő is játszott a csapatban. Ebből adódóan nem engedhette meg magának, hogy ne érdekelje. Na mindegy…*
Aztán megfordult a srác és elindult tovább a folyosón, majd egy lovagi páncélnál leült. Nicole-nak mivel nem volt más dolga, és szeretett volna Mike közelében lenni, ezért elindult utána.
Aztán mikor sikerült utolérnie a srácot csak ott állt előtte. Egy értelmes mondatot nem tudott kinyögni, így inkább csak figyelte Mike-ot hátha kérdez tőle valamit, amire válaszolhat.
Egy ideig csak nézték egymást, aztán Nicole csak megpróbált beszélgetést kezdeményezni. *Lehet, hogy még mindig haragszik rám, és ezért nem áll velem szóba?* Nicole nagyon tart ettől, de arcára most nem ülnek ki érzelmei, sikerül lepleznie.
A témát, ami miatt összekaptak nem akarja felhozni, mert fél attól, hogy megint csak veszekedés lenne a vége, annak pedig semmi értelmét nem látja. *Majd ha Ő akar róla beszélni, akkor felhozza, ha meg nem, akkor nem.*
- Ezek az első éves mardekárosok mindig megszegik a házirendet. Még hogy fogadjon velük az ember. Hallottam nektek e nagyon tetszett. - itt Mike-ra és Oliverre céloz.
*Na ennél értelmesebb is eszembe juthatott volna.* gondolta magába a lány.
- Leülhetek melléd? – kérdezi a lány.
Majd ha Mike nem ellenkezi, akkor leül mellé a folyosóra törökülésbe.
Aztán várja, hogy a srác is megszólaljon. Közben pedig a srácot nézi, főleg annak barna szemeit.

[[Nicole]]

[Nicole]

- Őszintén szólva… engem rohadtul nem érdekelnek a mardekárosok. Tőlem aztán azt csinálnak amit akarnak.
*Vágja rá szárazon, majd közben Nicole tekintetét fürkészi. Igazán kíváncsi rá, hogy mi is hajthatta ide a lányt. Erre vár hát kérdést, miközben az arcát nézi.*
- Tőlem aztán…
*Arrébb húzódik, egészen a páncél tövébe, aztán csak néz maga elé. Fogalma sincsen, mit is mondjon. Csak úgy, tanácstalanul mered a cipőjére, mintha az valami húdeérdekes lenne.
Annyit gondolkozott már rajta, vajon mit fog csinálni, ha csak ketten lesznek Nicole-lal. Annyi mindent elképzelt. Tudta, hogy milyen témát fog majd mondani, és hogyan fogja rávezetni a békülésre… De most, mintha megnyomták volna a delete gombot. Mindent elfelejtett…*

- Egyébként mi újság veled?
*Fordul végül a lány felé, s csak ekkor veszi észre, hogy Nicole végig őt nézte.
Rámosolyog a lányra, s most, hogy így, ilyen közel vannak egymáshoz, hirtelen késztetést érez, hogy megcsókolja… De, nem,azt most nem lehet. Rosszul jönne ki… Csak akkor tenne ilyet, ha maga a lány teszi.*
- Sajnálom… a múltkorit.
*Bukik ki belőle aztán.*
- Egy hülye voltam… Sajnálom, hogy megbántottalak Nicole… nem tudom, mi volt velem.
*Egyik keze megfogja Niki kezét.*
- Megbocsátasz?

[Mike]

~Mike~

Miután Nicole leült a folyosóra Mike mellé, aztán csak ültek egymás mellett és egy ideig egyikük se szólalt meg. *Ennél rosszabb nem is létezik, mint mikor két ember szótlanul ül egy más mellett.* gondolta a lány.
Aztán a srác csak megszólalt, és végre rá is nézett Nicole-ra. A lány állta Mike tekintetét, nem fordult el, vagy sütötte le a szemét, pedig máskor biztos ezt tette volna.
- Hát… nem sok. Tanulok, meg Amyékkel vagyok. Készülök az RBF vizsgákra. És veled mi újság?
Mike majdnem megcsókolja a lányt, de aztán még se. Nicole meg szokás szerint gyáva hozzá, mert nem igazán tudja, hogy a fiú megbocsátott-e már neki, és nem szeretne olyan csókot kapni, mint legutóbb. Mármint ő adott, de nem kapott.
Utóbbi kérdésére nem kap választ, mert Mike felhozza a múltkori kis veszekedésüket.
Nicole azóta már nagyon sokszor végig gondolta a történteket és valamilyen szinten igazat adott Mike-nak. De, ha meg nem mondd el mindent, akor meg később azért vesztek volna össze. Tulajdonképpen egyik megoldást sem találta jobbnak a másiknál, és úgy gondolta, hogy jobb volt akkor elmondani, mert aztán csak neki lett volna lelkiismeret furdalása, amikor Mike-kal van.
Nicole először nem tudta, hogy mit mondjon. Mert úgy érezte, hogy ő is hibázott, de amikor megfogja a srác a kezét, már tudja, hogy mit fog mondani.
- Már megbocsátottam, és nem hibáztatlak semmiért. Te meg tudsz nekem bocsátani?
Aztán megfogta másik kezével is Mike kezét, és várta a válaszát.
Nagyon reménykedett abba, hogy megbocsát neki a srác, mert nem tudta elképzelni nélküle az életét.

[[Nicole]]

[Nicole]

*Az RBF vizsgák. Minden bizonnyal csak ez hiányzott Nicole-nak az tuti... Még szerencse, hogy hatodik év végén nincs semmi ilyesmi. Még egy éve van, aztán sutty, menekül el az országból, új életet kezd valahol jó messze, egyedül, tökéletes magányban.... Csak magára gondol ebben az esetben. Persze előtte még megpróbálja biztosítani apjának a normális környezetet, úgy értve, hogy ellátja az öcsike baját rendesen...*
- Velem? Öhm... semmi... semmi érdekes.
*Erőltet arcára egy vigyort, majd tovább ücsörög a hideg kőpadlón, azon elmélkedve, hogy vajon ezen föl lehet e fázni? Mert hát annál nincs is rosszabb, ha egy kviddiccsmeccs alatt WC-re kell mennie valakinek. Ezért is nehéz ez a sportág...

Persze, helyesen gondolta az egészet, mármint azt, hogy elmondta neki. És ha éppen olyan lett volna a hangulata, akkor nem is történt volna semmi... Ha a beszélgetésük után olvassa el a levelet... Áhh, ez már a múlt. Muszáj volt kitöltenie valakin ezt a dühöt és Nicole éppen kéznél volt. Azt bántotta, akit a legkevésbé sem szeretett volna... Szégyelli is magát emiatt.
Elmosolyodik... Ezt a választ akarta hallani. Az a lágy mosoly az arcán, ami megtöri a több napos szigor márványozott maradványait, már jelzi a lánynak, hogy bizony Michael is így van vele. Talán, valami kisülhet belőle...
Lopva az órájára pislog. A másik baj, amit sem Olivernek, sem Nicole-nak nem mondott, hamarosan elkezdődik. A büntetőmunkája tíz perc múlva kezdetét veszi a trófeateremben.*
- Még szép...
*Válaszol, ügyesen leplezve előbbi gondolatmenetét.*
- Szeretlek Nicole!
*Böki végül ki, majd nem is hagyva, hogy válaszoljon, csókot nyom a lány puha, meggyszín ajkaira. Aztán amilyen gyors jött, olyan gyorsan megy is... A csók végével, ő maga már felpattant, és mint a füst, elnyelte a kihalt folyosón lévő falikárpit rejtett átjárója.*

~ Ethan ~

Amy szokás szerint éjszaka indult kóborolni. Egyszerűen nem volt kedve aludni.
Nyugodtan lépked a sötétben, ő úgyis lát annyit, amennyi kell a tájékozódáshoz, na meg a hold is világít valamelyest. Annyira viszont nem, hogy látható legyen köldökig érő csibesárga pólója, valamint a csípőjéől egészen combtőig tartó leheltnyi sort. Meztelen talpai csattognak a járólapokon, a lány mégis biztos benne, hogy nem fog felfázni, elvégre soha nem fordult elő. Ahogy a lebukás sem szerepel eddigi éjszakai túrás karrierjében. Pálcáját szokása szerint szórakozottan pörgeti ujjai között, mialatt elgondolkozva andalog a kastély folyosóin - elvégre nincs zsebe, ahová elrakhatná, és pálca nélkül soha nem indulna el sehová.
Csendesen caplat a folyosó sarkához közeledvén, néha még levegőt venni is elfelejt a koncentrálásban, mégsem hall semmi gyanúsat. Épp ezért meglepő számára, mikor azon a bizonyos sarkon azt tapasztalja, hogy valakit elgázolt. Ijedten sikkant egyet, azután halk léptekkel, a riadalomtól a kelleténél jóval hangosabban dübörgő mellkassal, némileg zihálva araszol hátrafelé. Gyorsan szétnéz, hogy vajon merre s járhat, mivel eddig nem volt fontos a tájékozódás számára, úgyis visszatalál a Griffendél toronyhoz. Egy hortyogó varázslót ábrázoló képből megállapítja, hogy valahol az északi szárnyban lehet, a harmadik emelet tájékán.
Egy közeli rejtekajtót igyekszik minél hamarabb megközelíteni, hogy azon keresztül hamarjában eltűnhessen a tanárnak tetsző illető elől. Mivel az alak széltében-hosszában egyaránt felnőtt termetű, Amy joggal hátrál halálra ijedve. Igaz, egyik férfi tanerőre sem emlékeztet a sajátos "illat", már ha lehet egy hímnemű egyednek illata. Végül a lány gyanakodva lassít. Hátha mégsem egy tanárba botlott, hanem valamelyik diáktársába?! Tökéletesen mindegy, akkor is ciki az alig valamit takaró pizsamája, ha csak egy hugrással találkozott, mintha egy tanár lenne, aki az igazgatóiba viszi éjszakai kószálásért.
Villámgyorsan lép hátra kettőt, és el is kapja a titkos folyosót takaró hatalmas drapéria szélét, hogy lelépjen a vérkínos szituációból, hogy megmenekülhessen a lebukástól.

[De csitt, mi fény tör át az ablakon]

[ aki nem fél a sötétben, sem a hugrabugosoktól;
Amy Joy ]

A félig telt hold sugarai kacéran szédelegnek végig a kőlapokon, kecsesebben és kacérabban, mint ahogy ő lépeget fokonként az éjszaka ezüsttel leöntött lépcsőin, akár valami nervali sötét herceg, de mégcsak annyira sem figyel kifelé, hogy egyáltalán észrevegye, megnézze a lába elé simuló, higanyos fényt, nemhogy még csodálja is. Megszokással csiszolt, mégis szertartásos lépések olvadnak puhán a csendbe; ezt az útvonalat elégszer bejárta már ahhoz, hogy a legkevésbé se kelljen figyelnie. Az lehetetlen, hogy eltévedjen, már hat éve küszködik alvászavarral.
Mi a logikus abban, hogy éjszaka aludjunk?
Nem, nem küszködik alvászavarral; talán, ha kevésbé volna biztos hite abban, hogy ha mást nem is, legalább őt egyedül helyesen rakták össze. Csak a többiekben lehet a hiba. Mindenesetre, ha a múlt éjjel nem lett volna olyan fontos Cliodna druida kőből faragott, ám ettől függetlenül abszolút szemrevaló lábainál heverve bámulni a Canis Majort meg a Monocerost, akkor talán nem aludta volna át az órái felét, és akkor most nem lenne olyan kiábrándítóan tiszta a feje, és nem tűnne ilyen abszurdnak az alvás.
?S fénytől futó, éjimádó szemünkre boruljon a felejtő éjszaka?, moccan a verssor valahol; az a giccses, Keatset borzongó, májusillatú éjszaka, amit legszívesebben egészen máshol töltene, lehetőleg zajban a mauzóleumi csend helyett, villódzó fények ketaminos ölelésében, és nem a hold keskeny, holtsápadt arcába bámulva.
Keats el volt tévedve. Az éjszaka nem b?

Az átadott lendület kétségtelenül nagy ? akárcsak a meghökkenés ?, de a semmiből hirtelen felbukkanó... test méretben nem indokolja, hogy a laza kis affér közepette ki is loccsantsa az agyvelejét. Persze, ez ő, úgyhogy még a megkésett hátralépés közben sikerül megbotlania egy láthatatlan medvecsapdában ? nem, nem a saját lábában, dehogy ?, így végül puhán, szolid nyögéssel, de lényeg a lényeg, mégiscsak a padlón köt ki. Az addig a kezében tartott vékony, elrongyolódott könyvecske élesebben érkezik maga mellé, a két harapással jelölt körte elgurul, ő maga pedig szerez néhány elegánsabb kék foltot.
Finom szitokeső kíséretében, de relatíve villámgyorsan négykézlábra küzdi magát, és felmarkolja a szétszóródott holmiját. Csak ezután pillant körbe, és veszi jobban szemügyre a támadót. Menekül. Nem tanár. Nőnemű. És hm, egy kissé? lengére vette a figurát.
- De csitt, mi fény tör át az ablakon ? jegyzi meg fojtott, de cseppet sem barátságos hangon, véget vetve saját szitokáradatának ?, hopsz, ablakról szó sincs, ellenben a napkelte és Júlia alaposan letarolt, ezek alapján meg elvárnám, hogy minimum a bocsánatomért esedezzen. És hiába rángatod azt az akármit, én is látom, hogy merre menekülsz ? teszi hozzá, ingerült, futó mozdulattal porolva le szakadt farmerját. Az igazság az, hogy minél tovább nézi a leányzót, annál mélyebb önelégültséget érez saját, elegánsnak nem nevezhető, de társasági életre szalonképes határokon belül is alkalmas megjelenése felett, nem mintha általában bármi erkölcsi válságot okozna számára néhány hiányzó, vagy rövidre szabott ruhadarab, de a fölény édes.
Miután valahogy leküzdötte a mellbevágó látvány első hullámát, hihetetlen intellektuális munka árán meggyőzi magát, hogy az a fél négyzetcentiméteres, még a sötétben is neonosan villogó szövet sort akar lenni.
Próbálja előkaparni lovagi tulajdonságait.
Aztán feladja.
Az a kaján, rosszmájú félmosoly jó helyen van a szája szegletében.
- Nekem miért nem mondták, hogy a Victoria?s Secret bemutatót tart a Roxfortban..?

~ Ethan ~

Csattanás. Előbb egy könyv, aztán az Amy által meglökött fiú, végül még valami koppan halkan a padlón. Mire Joy eljut a drapériáig és besiklana mögé, az ismeretlen talpra kászálódik, s tanárhoz cseppet sem illő hangon szólal meg. A lány elengedi a szövetet, azután felmorran.
- Ablakról szó van, konkrétan ott, jobbra melletted - mutat mérgesen Ethan mellé. - A napkelte még messze van, kábé három órád van addig. Hopsz, várj, úgy is mint Júlia, hiányzik alólam az erkély, a letarolásért pedig bocs. Talán ha nem lopakodtál volna, nem borítalak fel, de így sem volt szándékos. És most Júliád elmenekül, ne is keresd, mert bizony a modern Júlia szájon vágná Rómeót, ha ilyen vagy ehhez hasonló dumával jönne. Bye!
Elegánsan int a srácnak, újra elkapván a drapéria szélét. Úgy látszik mostanában minden második krapekot fellök: nemrég Johnathan, most ez. Ez a tengerészmodorú, mérges, gúnyolódó pasasnövendék. Fél lábbal a rejtett folyosón van már, mikor meghallja a pimasz kölyök megjegyzését.
Csakazértis! - gondolja harapósan.
- Lumossolen! - motyogja, miközben közelebb lép a fiúhoz.
Becsmérlő tekintettel, gúnyos félmosollyal néz végig az öltözékén, szemügyre veszi az Ethan kezében tartott tárgyakat, végül pedig az arcára svenkel a tekintete.
- Victoria's Secret? Hm... neeem, ez az új divat, nem tudtad?! Mostantól ti, pasasok miniszoknyát fogtok hordani, mi pedig ilyen apró sortokban és haspólóban fogunk mászkálni a suliban éjjel-nappal. Neked pedig nyilván azért nem mondták ezt, kedves gonoszkodó idegen, mert te kimentél a divatból. Még úgy a 16. század környékén, bár szerintem már akkor is ütöttek az ilyen dumáért, nagylegény.
Amy, hogy nyomatékot adjon a szavainak, mutatóujjával böki meg a kölyök mellkasát. Abszolút nem kíváncsi a nevére, hiszen számára semmit nem jelentene az égvilágon, sokkal inkább érdekli a pimaszkodás oka. Hiszen ha az embert fellöki valaki a sötétben, attól még nem lesz így felpaprikázva.
Halkan felnevet, elvégre kellőképpen röhejes a szituáció. Nemrég Johnathannal élt át hasonlót, bár az nappal volt, és Johnny nem kezdett el utána morogni. Bizony, ő egy kedves, félénk hollóhátas srác, szemben ezzel itt, aki előtte áll.
- De ha gondolod, kölcsönadom a ruhát szívesen - biztosítja vigyorogva jóindulatáról. - Bár nem hinném, hogy neked jól állna. Valószínűleg kicsi lenne rád egy pöttyet, de egy próbát megér, nemde?
Ezzel könnyedén hátat fordít neki, hogy másfelé folytassa csatangolását. A válla felett azért még visszaszól:
- Azt ugye ne is kérdezzem, hogy mit keresel éjszaka a folyosón?!
Csak miután kimondta, ötlik fel benne, hogy ezt akár a másik is kérdezhetné tőle, mellesleg jogosan. Habár Amy meglehetősen jól tud hazudni, ha éppen arra van szükség, mégis biztos benne, hogy ezt a pizsamát képtelenség lenne megmagyarázni. Múltkor volt esze, farmert húzott a kurta sortra, de mivel megszokta, hogy egyedül ő elég hülye az éjszakai kószáláshoz, már nem is húzott semmi plusz göncöt a pizsama fölé. Majd legközelebb...!
Eloltja pálcáját és a sötétben továbbra is magabiztosan lépdel előre. A világ minden kincséért el nem árulná a fiúnak, hogy nem igazán lát a hirtelen beálló sötétségben, eléggé jól ismeri a folyosókat a vaklászáshoz. Hátranéz, és elakad a lélegzete: egy sárga szempár áll a sarkon, annyit mondván:
- Mew!
A fene essen Fircs macskájába! Persze, tuti, hogy a fény miatt jött ide ez az ádkozott dög. Csak egyszer rúghatnék nagyot bele... - sóhajt fel halkan. Menekülnie kell. Ritkán fordult elő eddigi kóborló praxisában, hogy Mrs. Norris rábukkant volna, most sem saját ügyetlenségének köszönheti. A bűnös srác szemébe nézve jegyzi meg:
- Asszem kocogni kéne egy kicsit.

[Igen, köszönöm a szíves felvilágosítást, tisztában vagyok vele, hogy mikor kel a nap. Ami meg az ablakot illeti, igen, ott van, sőt képzeld, a levegőben még mindig van nitrogén és szén-dioxid, és abból a szempontból, hogy elgázoltál, ennek is kábé annyi jelentőssége van, mint hogy ott az ablak; elég rossz stratégiát választottál ahhoz, hogy a bocsánatomért esedezz]

[ még mindig eléggé
Amy Joy ((: ]

Az egyik szemöldöke feljebb csusszan. Meg kell állapítania, hogy a leányzó stílusa túlontúl magabiztosnak tűnik ahhoz képest, hogy öltözéke még egy etióp kisgyereknek is kevés volna a forró éghajlati övben.
- Igen, köszönöm a szíves felvilágosítást, tisztában vagyok vele, hogy mikor kel a nap. Ami meg az ablakot illeti, igen, ott van, sőt képzeld, a levegőben még mindig van nitrogén és szén-dioxid, és abból a szempontból, hogy elgázoltál, ennek is kábé annyi jelentőssége van, mint hogy ott az ablak; elég rossz stratégiát választottál ahhoz, hogy a bocsánatomért esedezz ? morogja fokozódó ingerültséggel a hangjában. ? Ami azt illeti, eszem ágában sincs Rómeónak, azt viszont megnézném, ahogy szájon vágni próbálsz, pici lány. Talán előbb vegyél fel egy magas sarkú mamuszt, hogy felérj.
Még utána dobja a szavakat, de nem tartja különösebben fontosnak, hogy választ is kapjon ? a csinos kis tank úgysem érné fel intellektusban őt, a beszélgetés folytatásának tehát nem sok értelme volna ?, és mivel megszokta már, hogy a roxfortosok egy bizonyos rétege láthatatlan embereset játszik vele, meglepődik, mikor a másik ahelyett, hogy olajra lépne végre, pálcát gyújt, és visszafordul felé. De arckifejezése mindössze két röpke másodpercre pislant ki a pofátlan flegmatizmus mögül.
Kihívó pillantással ? mely részben azt hivatott leplezni, hogy a pupillái tűhegynyire szűkültek a hirtelen fellobbanó Lumostól ? állja a leányzó becsmérlő tekintetét; a maga részéről semmilyen lelki problémája nincs, és abszolút elégedett a hanyag, de mutatós farmer-póló kompozícióval, és nem nagyon izgatja, hogy mit gondol a kérdésről London, Párizs, Milánó. Sőt még Névtelen Nagyarcú kisasszony véleménye sem különösebben.
- Igen, most, hogy így jobban látlak, ez nem elég erotikus a Victoriához, igazából az ötéves unokahúgom csomagolta magát hasonló cuccokba?
A szemöldöke ismét megmoccan, ahogy a nagyszájú hölgy támadást indít a mutatóujjával, de azonnal el is vigyorodik, még csúfondárosabban és kajánabbul, mint eddig.
- Figyelj, csibe, én megértem, hogy amint megláttál szánalmas Lumosocskád fényében, máris minden vágyad lett leteperni itt helyben, de csak ha nem vágysz arra, hogy visszabökködjek, mondjuk? valahol máshol ? megvillan a szeme, tekintetében gúnyos-rosszmájú szikrák pattannak ?, állítsd le magad. De ha nagyon ki szeretnél bújni abból az egyébként sem sokat takaró? öhm? valamiből, állok elébe. Az alsód pont jó lesz hajpántnak, a topoddal még nem tudom, mit tudnék kezdeni? térdvédő? Na, még mindig vetkőzős hangulatban vagy?
Már megszokta, hogy mások hátához beszél, így most sem izgatja magát különösebben,  laza hangvételben cseveg a közben határozottan távozó amazonnal ? úgyis-visszajön-hogy-arcoskodjon alapon ?, a kérdést viszont egyszerűen elereszti a füle mellett. Kincset ások, liba. Megfújok egy lovagi vértet. Ugyan mi a fenét csinálnék? Rafinált mozdulattal farzsebébe gyömöszöli a kicsiny könyvet, és harap egyet a padlót járt körtéből, hátha befészkeli magát a szervezetébe az ebola.
És lám, mit ad Isten, a pici lány tényleg visszafordul.
- Itt hagytál valamit? ? érdeklődik.
De nem, sajnos nem azért fordult vissza, hogy folytassa a teljesen értelmetlen csevelyt, nem azért, hogy mégis megpróbálkozzon azzal a pofonnal, és mégcsak nem is azért, hogy ráadja az erotikus helyett inkább röhejes hatású pizsamáját.
Mrs Norris, ez érdekes helyzetet teremt; valóban, ésszerű volna most azonnal eltakarodni minél messzebb, ámbár az alultáplált, porszürke szőrcsomó megjelenése rendszerint már halálos ómen, és azt jelenti, hogy eléggé késő. Hm, neki meg már komoly priusza van éjszakai kóborlás terén, mindig is sejtette, hogy a gondnok elfojtott szexuális feszültséggel küzd, de hogy még veszedelmes fetisiszta-szadista hajlamai is lennének? hát, mindenesetre jobb, ha nem deríti ki, léteznek-e azok a gyakran olajozott bilincsek a valóságban is.
Bólint, és elindul; léptei azonnal hanyag sietségbe csapnak át, de ez nem akadályozza meg abban, hogy legkedvesebb mosolyai egyikét villantsa a lányra.
- Kívánságod parancs, pizsicica. Szeretnéd, hogy betakargassalak majd, vagy elég, ha elkísérlek az ágyacskádig?

[~ Ethan ~]

~ Ethan ~

Magas sarkú mamusz? Lássuk csak, valamiért biztos vagyok benne, hogy elérlek én innen is. - ezekkel a gondolatokkal lép a gúnyolódó srác elé, és szájon vágja, azután ártatlanul jegyzi meg:
- Nocsak, nekem úgy rémlik, elértelek. Akkor most magas sarkú mamusz van rajtam?
A "pici lány" szavakra nem is reagál, sokan becézték már sokféleképpen az eltelt jópár év alatt: haverok, barátok, szülei; bár legtöbbjük nem élcelődésre használta ezeket a beceneveket. Attól, hogy kifogott egy újabb jámbornak nem nevezhető szarvasmarhát - alias barmot - az élet sűrű erdejéből, még nem megy fel az agyvize. Naná, majd pont ő húzna fel magát! Soha nem volt hirtelenharagú, nem fogja egy ilyen krapek miatt kezdeni.
- Te tényleg ilyen hülye vagy...? - érdeklődik kissé csodálkozva az unokahúgos szöveg hallatán. - Vagy csak most előttem játszod el a zizzentet? Mert totál felesleges, nem veszem megtiszteltetésnek.
A lány elhúzza a száját a szöveg hallatán. Végülis ő bocsánatot kért, nem? Akkor meg mit szórakozik vele ez a kölyök? Vállat vonva lépne tovább, ha nem lenne a macska. Na igen, az a sárgászöld szempár tehet arról, hogy Amy visszafordul a fiút figyelmeztetni.
- Aha, minden vágyam leteperni téged... - leheli elhalón, azután könnyedén folytatja. - Minden vágyam, Mr. Bájgúnár, hogy feltöröljem veled a padlót, de nem fogom megtenni, mert itt ez a dög mögötted, tehát nemsokára itt lesz a gazdája is. Úgyhogy szedd a lábad, csibém.
Cseppet sem nőies dumája hallatán egy épeszű fiú már régen kiszaladt volna a világból, Amy mégis sejti, hogy az előtte álló díszpéldány nem fogja megtenni. Hátrál egy lépésnyit, azután felcsippenti az imént markolászott drapéria sarkát a falról, és udvariasan mutat előre.
- Erre tessék. De ha egy ujjal is hozzám nyúlsz, esküszöm megöllek.
EKözben elképzeli a pimaszt a sort-hajpánttal és a top-térdvédővel, s fennhangon elröhögi magát a gondolatra. Nicsak, micsoda furcsa dolgai vannak egyeseknek! Nőimitátorral még amúgy sem volt dolgom, hát ezt a példányt alaposan ki kell tanulmányoznom, úgyis ritkák a földön az ilyen palik - véli némileg cinikusan. Mindezek ellenére Amynek eszébe sem jut, hogy a rövidke átjáróból kiérve azonos irányba folytassák útjukat, szeretne minél hamarabb megszabadulni attől a hibbant alaktól.
A "pizsicica" murénaszerű vigyort csillant a betakargatás felemlítésére, és úgyképpen néz, mint a kiéheztetett cápa az áldozatjelöltre, bár a sötétben vajmi kevéssé látható a szeme csillogása.
- Neeem, azt hiszem nem kell, hogy az ágyamig kísérj - gondolkozik el -, én ugyanis szemernyit sem félek a sötétben, szemben a rémképeket halucináló  krapekokkal. És most te mész jobbra, én balra. Pizsicicád ezennel lelécel.
Az utolsó mondat végére át is érnek a rejtekfolyosón, Amy oldalra tolja a falon lévő képet, aztán elsőként lép ki, hogy eltűnhessen a sötétben. Hamarjában balra fordul, és néhány hosszú lépéssel a lépcsőnél terem. Éppen emeli a lábát, hogy rálépjen, mikor a rakoncátlan lépcsősor fogja magát és odébbvonul. Amynek nem marad választása: nem mehet másfelé, csak a goromba pokróc után, arra viszont nem hajlandó. Nagyot sóhajtva telepszik le a lépcső hűlt helyére, háttal a várhatóan már elfelé caplató fiúnak. Juszt sem megy arra! Ide nem jöhet utána a macska sem, mert nem tudja félrehúzni a függönyt és a drapériát, teljes biztonságban van.