GABRIELLA DREAM
"A bizonyosság sohasem fáj. Csak az, ami előtte meg utána van." alapokjelszó || "Nocsak Lupin, sétára indultunk a holdfényben?"
teljes név || Gabriella Dream
becenév || Gaby
nem || Nő
születési hely, idő || Londonban született 1980.09.02
kor || 17
faj || ember
vér || félvér
évfolyam || Hatodik
a múltMinden egy mugli nő és egy varázsló férfi szerelmével kezdődött még 1970-ben. Majdnem tíz év után anyám teherbe esett, s ő örült is jöttömnek, apám viszont egyenesen irtózott attól, hogy gyereke lesz. Sosem kedvelte a gyerekeket, így egyértelmű volt, hogy engem sem fog, bármennyire is mondta anyám, hogy ez így nem állapot… egyik fülén be, a másikon ki. Persze mindent megtett, hogy anyám ezt ne lássa rajta…én viszont még gyerekként is éreztem, hogy nem minden oké…hogy utál és örül, ha nem vagyok a közelében. A játékokat vagy etetést, fürdetést anyámra hagyta, aki viszont mivel imádott, meg is tette ezt, még apám a munkáját végezte, mivel neki a munka sokkalta fontosabb volt, mint a család.
Anyámnak viszont, mint tudni illik, sosem volt jó a szíve, így egy szép napon az leállt neki, s én apámra maradtam. Hiányzott igazi életem… apám elrontotta az egészet. Nem akarta, hogy olyan legyen, mintha szeretett volna… mintha minden rendben lenne. Egy ideig nem is tudtam róla, hogy mi lakozik bennem, hisz titkolta azt, hogy varázsló vagyok, így mugli iskolába járatott, majd ha csak rossz jegyet hoztam haza, szinte hozzám se szólt. Utáltam mindent… őt, az életemet, s egy ideig meg is akartam szabadulni tőle, míg nem egy nap kaptam egy levelet. Apám egyenesen megtiltotta, hogy megnézzem, mivel gondolta, mi is van abban a levében. DE én nem engedtem neki, s megkaparintottam, majd kinyitottam…
„Örömmel értesítjük önt és szüleit, hogy felvételt nyert a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába, mint első éves diákunk.
A jövő héttől már jöhet is iskolánkba…a könyvek listáját a borítékban találja…minél hamarabb szerezze be azokat, majd a kilenc- és háromnegyedik vágányon felszállhat a vonatra…
Üdvözlet: A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola tanára.”
Tátott szájjal hallgattam a levelet…én? Varázslóképző Szakiskolába? Apámra néztem, aki haragosan nézett rám.
-Nem mész sehová…- hallatszott a hang.
-Pedig akkor végre megszabadulnál tőlem…- morogtam halkan, aztán zsebre dugtam a levelet, és már indultam is fel összepakolni. Apám trappolva jött utánam, s megtiltotta, hogy elmenjek otthonról… szemeim szinte szikrákat szórtak, s nem érdekelt. Elraktam mindent, amire szükségem lehetett…
-Jól van… menj…és ne is lássalak többet…-
-Nyugalom Fred… sosem fogsz…- mondtam neki undorodva. Sosem hívtam a nevén, de most utáltam, s ez egy idő után felgyülemlett bennem. Pénzt adott a kezembe, s utamnak eresztett…nem tudtam, mihez fogok kezdeni…mit akarok magammal, vagy mi lesz ezután…
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
A levelet görcsösen szorongatva léptem be a pályaudvar kapujába. Magam után két a hatalmas bőröndöt vonszolva. Remegett kezem-lábam, hiszen úgy éreztem, átverés ez az egész, és akkor vissza kell mennem apámhoz, és még az is jobb lett volna, ha ebbe a nem létező iskolába „fogadnak” be.
~8-9-10…őőő~ újra átolvastam, hogy mi is van a papírra írva.. ’kilenc- és háromnegyedik vágány’.
-De ilyen nincs…-morogtam fel halkan. Dühösen dőltem a hideg falnak, miközben újra és újra átolvastam a levelet…’kilenc- és háromnegyedik vágány’.
-Gyere már Eric… elmegy a vonat…- hallottam egy nő halk beszédét mellettem, majd olyan dologra lettem figyelmes, amely hihetetlenül megbotránkoztatott. A falnak indult egyenest, majd átment azon, mintha az valami átjáró lett volna…és nem is tévedtem sokat. Tátott szájjal néztem, majd a nő mellé siettem.
-Elnézést…- mondtam halkan. -…jól láttam, hogy előbb a fia ezen a falon ment keresztül?- kérdeztem tőle még mindig elkerekedett szemekkel.
-Óh kedvesem… mit keresel?- terelte el a szót és látszott, hogy szinte minden egyes ránc megmerevedik az arcán.
-A… kilenc- és háromnegyedik vágányt…- mondtam érthetetlen pillantással.
-Akkor ezen a falon át kell menned, és ott is leszel…de siess, mert nemsokára indul a vonatod.-
-DE kérem…hogy menjek át…egy…falon?- kérdeztem tőle, mire megfogta a vállamat.
-Nekifutsz és elképzeled, hogy átmentél… ennyi az egész!- azzal ő is nekifutott, majd eltűnt a szemem elől.
~Oké Gaby… ez már magában neked is totál hülyeség…~ de olyan próba szerencse alapján becsuktam egy percre a szememet, majd átsiettem azon a hatalmas kőfalon, s velem szemben már, mikor kinyitottam szememet, egy hatalmas piros gőzmozdony állt.
Az évek során:
Egyszer se mentem haza apámhoz, hisz sokkal szívesebben voltam inkább vagy az iskolában, vagy a faluban, minthogy apámmal legyek. Néha küld levelet, hogy azért biztos legyen benne, élek-e még, és a kérdések mellé néha pénz is társul, de egyszer sem kérdezte meg, hogy hazamenjek-e, én meg annyira sosem akartam erőltetni a dolgot.
Első évemet leginkább az töltötte be, hogy kiismerjem önmagam, az iskolát és társaimat. Igaz, inkább a visszahúzódás híve voltam. Sosem akartam megmutatni valakinek azt, hogy milyen is vagyok, hogy ki vagyok igazából, hisz féltem, hogy akkor leírom magamat a többiek előtt, és nem akartam egyszerűen, hogy megismerjék igazi valómat. Rettegtem attól, hogy kiismerhetővé válok mások számára. Viszont ennek ellenére egész sok barátom lett…igaz, kissé felszínesen…
Ebben az évben kezdtem el jobban érdeklődni az Átváltoztatástan iránt, viszont ekkor még csak a könyvekben találtam meg a kielégítő válaszokat kérdéseimre.
Második és harmadik évemben próbáltam embereket szerezni, hisz igaz, sosem mertem ismerkedni, vagy másokkal beszélgetni, de harmadik évemben megtört a jég, mikor Eric-kel összefutottam.
-Látom, átjutottál a falon…-mondta mosolyogva.
-Igen… azóta már többször is…- kissé morcosan válaszoltam. Ő már két évvel felettem járt, így úgy éreztem, ezt kioktatásnak szánja.
-Ugyan… valami gond van?- olyan kedves és megértő volt velem, hogy egyszerűen nem tudtam vele bunkó lenni.
-Semmi…őő..Eric igaz?- kérdeztem tőle…ő csak bólintott, majd könyveimre nézett.
-Gaby, ha nem tévedek…- ezután, mint valami kiskutya, jártunk egymás után, hisz barátság lett az egész kezdetleges falátjutásból, majd szépen lassan nőttek az érzések, mígnem mindkettőnk felől erősebb érzelmek lettek…
Negyedik s ötödik évem már igazán máshogy telt, mint az előzők. Negyedik évemben Erickel csodásan elvoltunk, viszont ő akkor már hatodik évét taposta, s tudtuk, nemsokára el kell válnunk, hisz végez az iskolával… viszont a szülei úgy döntöttek, már most elviszik a Roxfortból… 5. évesen már úgy éreztem, meg tudok majd egy ember hiányával bajlódni, de hihetetlenül nehezen ment, hisz ő volt az, akinek önmagamat adhattam, aki nem kérdőjelezte meg azt, hogy igaz-e, amit mondok, hogy tényleg valóságos-e az életem… bízott bennem feltétel nélkül, és én is benne.
Viszont ebben az évemben kezdtem el az Átváltoztatástant. Ekkor igaz, még csak elméletet vehettünk, hisz az igazi „gyakorlat” csak a 6. évemet betöltve lehetett teljes.
Hatodik évem elején járva elkezdtem az Átváltoztatástant, mint róka… először szörnyen sikeredtek a dolgok… nem bírtam átváltozni, csak az iszonyatos fájdalmak… végül viszont sikerült, s mára már nem olyan erős a fájdalom, mint volt… viszont még mindig nem elhanyagolható.
Nem tudom, mi lesz ezután… hisz a 6. év fele még előttem van, és a 7. is …azután… ki tudja…
jellemKissé arrogánsnak, nemtörődömnek mutatja magát. Senkinek nem mutatja meg igazi valóját, aki viszont betekintést nyer, azért tűzbe is menne.
Amúgy tud kedves, megértő és segítőkész lenni, ha akar. Hihetetlenül megbízható.
Makacs és önfejű. Amit a fejébe vesz, abból nem enged, és mindenképp véghez is akarja vinni.
Sosem lehet igazán megismerni, hihetetlenül összetett a jelleme, hisz van, hogy ilyen, van, hogy olyan. Szeret egy bizonyos maszk mögé bújni, és mindenkinek ezt is mutatja. Ez leginkább apja miatt van így, és azért, mert nem szeretné, hogy kiismerhető legyen mindenki számára.
A sötét nagyúr elveivel nincs különösebben gondja, s mint mindenki más ő is tartózkodik tőle, nem szállna vele szembe semmiképp. Igaz nincs semmi baja a Sötét nagyúrral viszont valamiben nem ért vele egyet...
apróságok
"Lenni annyi, mint szenvedni. Aki e tudás alól kibújik, a valóság elől való végtelen menekülésben elveszett." mindig || -anyám
-varázslás
-animágia (átváltozás)
-vita( persze csak érvekkel)
-háztársak
soha || -apám
-otthon
-tanulás
-macska
-fájdalom
dementorok || Apám mikor a fejemre olvasta mennyire utál
mumus || Apám
titkok || -Titokban néha-néha elszívok egy szálat, vagy nyugtatót veszek be
-apámmal azóta is tartom a kapcsolatot
-legbelül könnyen megsebezhető vagyok, de ezt nem mutatom ki
rossz szokás ||
-Hamar felkapja a vizet
-Könnyen visszabeszél
-Hihetetlenül hangulatfüggő a jelleme
a családapa || Fred Dream, 48, varázsló-aranyvérű
anya || Daniella Sty Dream, 45, mugli - meghalt
testvérek || ----
családi állapot || ----
állatok || Egy holló…Day, a macskákra allergiás
külsőségek
"Kiáltanom kellene; és én nem bírok, az élet nem éri meg azt a fáradságot, amelybe a fenntartása kerül." magasság || 165 cm
tömeg || 50 kg
rassz || európai
szemszín || zöld
hajszín || szőkésbarna
különleges ismertetőjel || A csuklóján húzódik egy régi sebhely…a történetét csak ő tudja
kinézet || Ha jókedve van, melegséget sugároz… ha viszont nem, egyértelmű, hogy ridegen közeledik mindenki felé. Nőiesen öltözködik, de szeret sportos ruhákat is magára ölteni
egészségi állapot || allergiás a fémre és a macskaszőrre
a tudásvarázslói ismeretek || Kedvence az animágia és az SVK… ezekból jó is viszont a gyógynövénytant rühelli. Már 6. éve tagja az iskolának, és ezáltal jó is tudása…
mugli képzettségek || Szeret gitározni…
pálca típusa || 10 és 1/4 hüvelyk, eperfa, hipogriff toll
különlegesség || animágus, fel tudja venni egy róka alakját
szerepjáték-példa
"Nem hiszek a könnyeknek. A fájdalom könnytelen és szótlan."Minden olyan fájdalmas, és hideg volt… mintha nem is a saját testem lenne, mintha egy teljesen más emberében vagy épp állatéban éltem volna. S nem is hazudtam sokat…
Lassan sétáltam a folyosón, szinte nesztelenül. Lábam halkan súrlódott a kőpadlón, én meg azt az egyenletes „kopogást” figyeltem, mígnem a hatalmas faajtóhoz értem. Halkan kopogtattam, s mint szokott, az ajtó halk nyikorgással nyílt ki.
-Szép napot, tanár úr!- biccentettem köszönés közben. Szavaim halkan visszhangoztak a kőfalak között. Remegett kissé a testem, mivel már tudtam, mire készülök, de mindig is erre vártam, így egy kis öröm is vélhető volt létemben.
-Üdv kisasszony! Mint tudja, az elméletet befejeztük, így jöhet a gyakorlat!- azzal előkapta pálcáját, és egy kis fiolát varázsolt elém.
-Ha valami nem jön össze… és ez így lesz először.. na szóval, ha rosszul érezné magát… kortyoljon egyet belőle!
Vettem egy mély levegőt, majd bólintottam.
-Akkor ahogy tanultuk… - intett egyet, s ősöreg arcán minden egyes ránc megfeszült… mintha várná tőlem, hogy sikerüljön… mintha bízna bennem, csak attól félne, én nem bízok eléggé magamban.
-Rendben!- bólintottam ismét, aztán kiléptem a szék mögül, s koncentráltam. Magam elé képzeltem az állat felépítését, ahogy mondta… róka… elképzeltem a vörös bundát, s összpontosítottam… Fejembe belenyilallt a fájdalom, karom is szinte lebénult. Kinyitottam a kezemet, de a fájdalom nem múlt.
-Összpontosítson, kisasszony!
-De baromira fáj…- morogtam halkan magam elé.
-Tudom… de ne azzal foglalkozzon… képzelje el az egész testét… mindent lépésről lépésre… kívülről befelé… ne hagyja, hogy a fájdalom nagyobb legyen önnél… csak az állatra koncentráljon… s vigyázzon a testére!
Újra lehunytam a szememet, s elképzeltem, ahogy minden egyes csont ott mozog benne... ahogy az izmok ráfeszülnek törékeny vázára, majd a hús szépen bevonja azt… Izmaimban ismét mardosó fájdalom lüktetett. Szépen lassan elernyedni készült lábam is, de tovább koncentráltam, ahogy a húst bevonja a vörös szőrzet. Karomat égette az érzés… Elképzeltem, ahogy kicsiny szíve egész testét vérrel látja el, s ahogy tüdeje beszívja magába a levegőt… kizártam a külvilágot, s csak erre összpontosítottam… szívem is fájni kezdett, s mintha az kisebb lett volna az átlagnál.
-Gabriella… ne hagyja abba… tökéletes…- hallottam nagyon halkan, szinte távolról a szavakat… fájt minden egyes porcikám, zsibbadtak a végtagjaim, szívem s tüdőm egy rókáéhoz hasonlítottak… Halkan felsikoltottam, s a padlóra roskadtam.
-Csodálatos…- mondta halkan a tanár, s én levegőért kapkodtam.
-Igya ezt meg!- nyomta a kezembe a fiolát, de képtelen voltam számhoz venni, így egy cseppet löttyintett kiszáradt számba.
-Fáj…- mondtam halkan, szinte minden erőmet össze kellett szednem, hogy ezt a három betűt elmondhassam.
-Tudom… de már most nagyon sokat javult… próbálja meg újra!- összeszedtem magam, s zöld szemeim mardosóan néztek a tanárra… kínozni akar, ezt már tudtam. De tovább feküdtem a földön, és hallottam, ahogy a cipője koppant, s hátrább lépett… Újra elképzeltem a felépítést, a szerveit… izmaim akaratlanul megmerevedtek, és ez nem volt valami kellemes érzés. Fájt az egész gyomrom, mintha hasba rúgtak volna. Ahogy a szőrt elképzeltem, testem minden egyes porcikáját mintha tüzes vassal égették volna…
-Elég!- ordítottam fel fájdalmamban.
-Gabriella…ne hagyja abba, kérem… nagyon jól csinálja…- guggolt le a professzor, mire hasamhoz nyúltam.
-Kérem, próbálja újra… ha így folytatja… mára már róka lesz…- megengedett felém egy mosolyt, én csak fájdalmasan meredtem rá.
~Legyen…~ azzal ismét kezdtem elejéről, s már a fájdalom kezdett megszokottá válni… vagy csak én próbáltam kizárni azt teljes erőmmel.
Ki tudja, meddig kezdtem el újra s újra… végül az alak, melyet elértem, félig róka, félig ember volt. Undorító…
Ismét valami lefolyt a torkomon, s fájdalmasan, remegve újra emberi alakot vettem fel.
-Próbálja újra…- hallottam harmadszor is aznap.
-Miért… miért… kínoz?- kérdeztem remegő hangon, majd újra végigfutott agyamon a róka szervezete… a csontjai, az izmai, húsa, szőre… arca… majd hatalmas fájdalom járta át testemet, lassan vergődtem a földön, s mintha kitörtem volna saját bőrömből, szerveim összezsugorodtak, s átszerveződtek testemben, koponyám kutyaszerűvé nyúlt, szemüregemben nagyobb szem képződött… lábaim kisebbek lettek, majd egész testemet vörös bunda fedte be… végül a farok tette az i-re a pontot… egy lehetetlenül élettelen róka feküdt a földön. Fájt mindenem, nem bírtam moccanni… de éltem… és megcsináltam. A szívem pumpálta minden egyes testrészembe a vért… éltem… eljutott mindenhová a folyadék… mint ahogy a hihetetlenül nagy fájdalom is…
-Gratulálok…
egyébPatrónus: róka
Na és még annyi, hogy lényegében a kérvény, hogy animágus lehessek…a szerepjátékot is annak szántam, hogy lássátok, ki tudnám játszani, hisz már 3 éve szerepjátékozok és más oldalakon is ilyet játszom.
Szerintem ki tudnám játszani…de beszéljen a szerepjátékom

Persze ha valami nem tetszik szóljatok és javítok...az animgiás dolgot is átbeszélhetjük de nagyon szeretném egy róka alját felvenni

Előre is köszi ^^