Park

[Yvette]

Yvette

Csendes a park, a fák lombját csupán itt-ott zörgeti a lágy szél. A nap sugarai vidáman szöknek át a fák lombjai között, olyan hangulatot teremtve, mely oda vonzza az arra látogatót. A csendet csak néha verik fel kiáltások. S, ahogy a hangok irányába haladunk, lassan egyre erősödik ez, afféle harci kiáltáshoz hasonló. A hang forrását elérve egy átlagos magasságú fiút veszünk észre, amint akrobatikusabbnál, akrobatikusabb mozdulatokkal ugrik, rúg és üt.
Ez a haj, Jason védjegye, sok tanár jegyezte már meg, hogy talán le kéne vágatnia, hiszen zavaró számára, hogy egy ilyen hajkoronával kell sokszor szemben állnia. Arca komoly, rezzenéstelen, koncentrál. A barna íriszek üresek, nem tükröznek semmilyen érzelmet. A lágy mozgások és a vad, erőteljes ütések, rúgások váltakozása nyomán körülötte felkavarodik az erdei aljnövényzet.
Egyszer csak, amikor a földre érkezik, feláll, s apró mosoly szökik arcára. Lassan odasétál az egyik fa tövéhez, s onnan egy üveg vizet vesz elő, majd nagyokat kortyol bele, s aztán ugyan annak a fának a tövében leülve, nagyokat fújva, mosolyogva tekint át a fák lombján fel a tiszta és fényes égboltra, most minden olyan ideális, nyugodt, csendes.

~ Vajh’ holnap is ilyen jó idő lesz? Hiszen akkor megint lenne időm és lehetőségem kijönni, gyakorolni, tanulás után. Bár mintha holnap valamiféle találkozóm lenne, talán Flitwickkel, sebaj, akkor majd utána. Azt hiszem, ma este még írok haza is, és talán odaadom holnap Lucynak, hogy küldje el az ő baglyával az én levelemet is. Bár, ha ő már üzent ma akkor majd Po elviszi.
Szép az idő, éppen megfelelő a gyakorlásra. Nem felejtettem vajon el valamit? Nem biztosan nem, most csak nyugalom élvezd a friss levegőt. ~

A gondolatsor lezárása után, Jason egy pillanatra ismét az égre tekint, s most már nem is olyan kifejezéstelenek azok a barna lélektükrök. Sokkal inkább vannak tele élettel, vágyakozással, örömmel. Sokan szeretik Jasont főleg azért, mert mindenkihez van egy-egy jó szava vagy, mert bárkit képes elviselni, nem lesz ingerült, csak nagy ritkán, de ahhoz valakinek nagyon fel kell idegesítenie.
Hátradőlve nézelődik, s várja, hátha valaki arra sétál, s belebotlik, hiszen akkor már társasága is enne, bár ha nem jön senki akkor sem esik kétségbe, hiszen akkor gyakorol még egy kicsit.

Óh, te... illetve Nathi 

Néztem, ahogy néz, de vajon mit néz? Mint aki nem látott volna még szőke lányt, vagy éppen valami értékes tárgyat nézne le rólam, és megpróbál kidolgozni arra egy stratégiát, hogy hogyan is tudná tőlem elvenni. Na, nem, a csokiját már nem adom vissza, ha nekem adta! Vagy lehetséges, hogy most újra át kellene festenem a hajam? Irritálná a szőke, túl fényes? De hát ez a jó... ezen látszik meg legjobban, ha kócos vagyok, de az legtöbb esetben még nem fordult elő, hacsak nem rögtön, helyben összeborzolnak. De mot tényleg, leginkább az a kérdés foglalkoztatott igazán, hogy mit is keresgélhet annyira rajtam. És tessék, megint jön ezzel a virágszál üggyel.

- Köszi, de nem akarok Virágszál lenni. Szerintem jobban mutatnék egy csokorba, egyedül elhervadok, ha nem öntöznek. - én pedig ebből is viccet csináltam. A mondatom végén még el is mosolyodtam, végülis, ha már megtehetem szabadon. Ahogy pont ránéztem Nathi-re, úgy éreztem, hogy verset tudnék írni, ha volna hozzá eszem. Illetve van is, nem is kevés, csak az a gond velem, hogy minden dologból képes vagyok kinézni valami humorosat. Szóval... egy vers, na lássuk csak: Az ég. Ez szép volt, bravó. Valószínű, hogyha innék valamit - amit nem szoktam - , lehetséges, hogy azt sem tudnám, fiú vagyok-e vagy lány. Nathi másik kérdésére még egy ideig nem válaszoltam, csak azt nézegettem, ahogyan egy varázslattal elégeti azt a papírt, amit én szemétnek hívok. Ejjnye, de nem tetszett nekem ez a dolog. Ennek jeléül még rá is csaptam a homlokomra, hogy hogy is lehet valaki ennyire takaréklángelme. Nade, mintha magamat látnám, csak vele ellentétben én nem szemetelek.

- Hogy hová? Hugrabug. Legyen árulkodó jelem a szőke haj. És te? Azt ne mond, hogy kettő között szalajtottak. - nos, elképzelésem sem volt arról, hogy vajon melyik házból való. Ezért, lerendeztem ezt is egy viccel... kettő között. Nem tudom, hogy ez hogyan ugrott ki a számom, egyfajta nyelvbotlás is lehet, hisz nem mindig tudom, hogy miket beszélek. Nem szoktam gondolkodni sokat rajtuk. De ez van, szeressenek így, ahogy vagyok, nem kell más véleménye.

Fáradtan kullogtam lefele a lépcsőkön. Letettem a cuccaimat a griffendél-toronyba és most a parkba tartok. Ma a bájitaltan volt az utolsó óra. Az egész napom rettentően megerőltető volt… Átváltoztatástanórán nagyon nehéz transzformációt gyakoroltunk több-kevesebb sikerrel. Gyógynövénytanon pedig valami szúrós virágot ültetgettünk.
Mindjárt hétvége… Már alig várom, mert lemegyek Roxmortsba. Nem lesz roxmortsi hétvége, ha nem csak én megyek le, meg még pár diák. Persze titokban. Tudunk egy járatot ami a Három Seprű női wc-jébe vezet.  Szombat esténként szoktunk kiszökni, eddig soha nem vettek észre. De egyszer majdnem lebuktunk Mrs.Norris előtt. Ezért is tartok attól a macskától, majd hogy nem mindenhol ott van. A mostani hétvégén nagyon vigyáznunk kell. Gondolataim annyira lefoglaltak, hogy észre se vettem, hogy már a parkban voltam. Lépteimet lelassítottam a kavicsos úton. Nincs annál jobb, mikor a meleg, fülledt levegőn sétálsz a parkban, és nem kell semmivel foglalkoznod…
Már jó ideje sétálok a parkban, mikor megláttam egy szép kidolgozott padot. Az út szélén állt üresen. Gondoltam leülök úgy is van még időm takarodóig. Leültem, becsuktam a szemem és élveztem a meleget. Nem tudom meddig ültem ott. Ideje visszamennem, mert már alkonyodik.
Jaj csak egy picit mééég. Olyan jó itt.

- Caleb Dawis-nak-

[Óh, én? Jah, nem is... Lor]

Óh, én?   Jah, nem is... Lor  

Nem kell sokat gondolkodnom azon, hogy tudjam, ez a lány egy humorzsák. Egyre csak ontja a poénokat, amikre én egy-egy vigyorral válaszolok. Itt lenne már az ideje, hogy éj is mondjak valami poénosat, mert eddig csak égettem itt a szemetet, meg magamat is. Kissé elveszettnek érzem magam, amint az oly' híres vonzerőm csődöt mond. Vagy nem is volt nekem ilyen, csak beképzeltem? Áhh, ez hülyeség... Tovább figyelem a lányt, mivel nem úgy tűnik mintha feszélyezné a pillantásom. Azonban mégis értetlenkedve emeli rám lélektükreit, nem tudván, hogy mit nézek annyira rajta. Nem tudom min csodálkozik, hiszen igazán szemrevaló lány.  Néhány perc múlva kiderül, hogy Virágszál a Hugrabug ház tagja. Hm, nem is csodálkozom rajta, hogy nem találkoztam még vele, hisz' legtöbbször griffisekkel nyomulok. Valóban, rikító szőke haja miatt elég feltűnő jelenség.

- Nem látszik?! - kérdezek vissza tetetett felháborodással.  Gyorsan végig tekintek magamon, s be kell látnom, hogy egyetlen ruhadarabom sem jelzi hovatartozásomat. Csalódottan horkantok egyet, azután kihúzom magam, mielőtt válaszolnék. - Mivel bátor vagyok s hősi lelkű, így házam a Griffendél!
Pár másodpercig tartom a hőst pózt, majd hirtelen elnevetem magam. Mindig is nagy hülyeségeket mondtam, és ez most is így volt. Kacagva hátradőlök a fűben, majd az eget kezdem bámulni. A makulátlan kék vásznon alig kúszik át egy-egy kóbor felhő. Ezek a felhők mostanában olyan... nem is tudom... felhő alakúak! Igen, ez a legjobb szó rájuk. Persze más Magyar Mennydörgőnek, vagy durrfarkú szurcsóknak nézné őket, de én nem. Fantáziából természetesen K, mint mindig. Olyan régen repültem már fent a felhők között... A kviddics csapatba valahogy nem jutottam be. Talán meg kellett volna jelenni a válogatáson.

- Mond Virágszá... izé... Lor... - kezdek bele kissé sután, ami megint nem illik igazán hozzám. - Szereted a Kviddicset?
El se hiszem, hogy sportról próbálok beszélgetést kezdeményezni egy nővel. Ilyen se volt még, hogy nem tudtam egy rendes témát feldobni. Úgy tűnik, öregszem. Bezzeg fénykoromban! Akkor még fiatal voltam és kívánatos! Nem sokon múlik, hogy ismét elröhögjem magam az előbbi gondolatmeneten. A végén még bolondnak fog nézni, amiért megállás nélkül nevetek. Bár sosem adtam az olyan emberek véleményére, akik nem ismertek engem.