+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2003
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Park
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 9 10 [11] 12 13 ... 18 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Park  (Megtekintve 83848 alkalommal)

Jason Aikawa
Eltávozott karakter
***

5. évf.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #150 Dátum: 2009. 07. 06. - 09:56:23 »
0

Jessica

Hallgatom a lányt, s közben végig bólogatok, arcomról a mosoly nem hervad le, mostanában egyre ritkábban történik ilyesmi, boldog vagyok, hiszen az idő szép, a nap süt, tudok gyakorolni is minden nap, így még az sem marad ki.
„Naná, hogy nincs gondom a begyűjtő bűbájjal”, gondolom magamban, hiszen az elsők között sajátítottam el az évfolyamról, s mivel a bűbájtan az egyik kedvencem így még a segítségnyújtás sem lesz annyira nehéz.

- Nos, ennél a varázslatnál az a legfontosabb, hogy erősen koncentrálj az adott tárgyra, illetve a helyzetére. Figyelj itt ez a ceruza. – ekkor a zsebembe túrok, s előveszek onnan egy ceruzát, majd a tenyeremre teszem. – Szóval erősen koncentrálj rá, összpontosíts, ez most a legfontosabb, erősen összpontosíts, ha úgy érzed ez meg van mond ki hangosan a varázsigét, hidd el menni fog. Tehát akkor lássunk is neki. Menni fog, bízz magadban és összpontosíts. –

Ezen instrukciók elhangzása után elhallgatok s figyelni kezdem Jesicát, hiszen ha most nem sikerül neki a bűbáj, akkor már a gesztusaiból, mimikájából tudni fogom, hogy mi lehet a baj, de reményeim szerint, ha erősen összpontosít, akkor meglehet neki.
Naplózva

B. Lizandra Kenneth
Eltávozott karakter
***


VIII. GRIFFENDÉL ••

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #151 Dátum: 2009. 07. 06. - 13:22:31 »
0

Caleb

Olyan ellenszenves. Pedig nem csináltam semmit! Biztos azt hiszi én is olyan idióta vagyok, mint a mardekáros sorstársai. Már amikor rám nézett tudtam, hogy most nem megyek semmire a kedvességgel és emberiséggel. Legszívesebben itt hagynám a francba, de egyszerűen sajnálom a srácot. Még ilyen ellenszenves, undorodó arckifejezéssel se tűnik olyan gonosz, bosszantó mardekárosnak.
Nagy nehezen válaszolt, látszott rajta, hogy épp hogy nem küldött el melegebb éghajlatra.
Nem ültem le mellé. Más esetben már ott ülnék mellette és normálisan, emberien beszélgetnénk, de vele nem... Vele ezt nem lehet. Elhidegült a társaitól, a közösségtől, az emberektől. Bár nem csodálom, hisz olyan emberekkel van körülvéve, hogy, hát én se lennék valami szívélyes mindenkivel.
Csak álltam előtte és eldöntöttem, hogy nem leszek kedves vele. Ilyen ritkán esik meg, de muszáj! Nem engedem, hogy így viselkedjen. Nem is az hogy velem, hanem mindenkivel. Csodálom, hogy nem depressziós. Magabiztosan tovább beszéltem:

- Figyelj! Tudom, hogy sok idióta, bunkóval találkoztál már életedben, de az nem azt jelenti, hogy mindenki olyan.- hangom cseppet se volt kedves, de ellenszenves se. Tárgyilagos, határozott volt, mégse bunkó- Én nem kioktatlak, csak sokkal értelmesebb életed lenne, ha ismerkednél.

Kíváncsi voltam mit válaszol erre. Nem bízom el magam. Biztosan visszavág flegmán, de engem nem érdekel.
Mindjárt besötétedik. Nem tud izgatni most. A Nap már nem sütött le a szép, megmunkált parkra. Félhomály volt már, az elvarázsolt lámpások az út mellett felgyulladtak.
Az arcom nem vett fel semmilyen kifejezést, ott álltam előtte és vártam bunkó, sértő válaszát.

Naplózva

Yvette Delacour
Eltávozott karakter
***


Jéghercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #152 Dátum: 2009. 07. 06. - 21:42:46 »
0


Jason

***

Halk léptek verik fel a csendet, amely a parkban uralkodik. Meglehet azért, mert a legtöbb diák ilyenkor jobb híján órán ül, s azért, mert nekem épp nincs órám. Igen, néha én magam is megkérdezem, ez hogy lehetséges... s mindig rá kell jönnöm, egyvalaminek köszönhetem... leadtam a jóslástant. Na nem mintha bánnám, de... ez a lyukas óra olyan, mint egy átok néha... semmit sem tud vele kezdeni az ember. Hogy miért is? Nos, a mágiatörténet órára már megírtam a három oldalas esszét Raimbourg professzornak, sőt, még az átváltoztatástan anyaghoz is plusz információkat szereztem legutóbbi könyvtári látogatásomkor.
Félek, hogy onnan lassacskán kiutálnak, ha így haladok, az iskola pedig túl rideg, minden tanterem foglalt... marad az udvar...

Ami hangos. Hangos, noha halk. Fura ez a kettő együtt, de... mégis így van. Ugyan csak saját lépteimet hallom, meg a táskám halk ringatózását kezdetben s már-már tökéletes is lenne ez az állapot, mígnem a feltámadó szél egyre furcsább és furcsább hangfoszlányokat sodor felém. Épp onnan ahová tartok.
S bár okom nincs megrettenni, sokkal inkább rosszallom mindezt, oly annyira, hogy fel sem tűnik, már nem uralom arcvonásaimat, s szemöldökeim összeszaladnak megjelenítve egy gondterhelt arckifejezést.
Mégsem állok meg ennek ellenére, hanem haladok tovább abban a tempóban, ahogy eddig is s figyelem a zaj forrását. Az egyre erősödő hangokat. S végül a nem mindennapi látványt.

Talán mindenki ugyanígy reagálna mint én. Hisz ez egy iskola vagy mi. Ahol diákok élnek, laknak, tanulnak. És ahol nem gondolná az ember, hogy ilyesmi történik. Én legalábbis nem.
Így nagy szemekkel figyelem a körülbelül velem egyidős fiút, aki nagy széles mozdulatokkal leírva mozog. Mintha harcolna egy ismeretlen idegen ellen, s fel sem tűnik neki, hogy társasága van...
Egyértelműen szánalmas látvány ez, noha persze haszna van, edzésben tartva a testet és a szellemet. Na de a muglik szokása mindez, nem? Hol a pálca? Vajon annak a forgatása is megy ennyire, mind ez az idióta össze-vissza ugrálás?
Kedvem lenne megkérdezni, mégis megállom. Inkább csak a legközelebbi fának támaszkodva figyelem a másikat, mígnem meg nem áll, s ül le, hogy igyon, s merengjen egy kicsit.
Halovány mosolyra fakadok, ami nagyon is gúnyos, s talán elrontaná az arcom tökéletes összképét ha a véla géneknek köszönhetően nem tűnnék szinte mindig ugyanolyan gyönyörűnek, ami a férfiak többségét megőrjíti engem pedig az őrületbe kerget...

Legalábbis eddig mindig ez volt az általános tapasztalat, s miért is lenne ez másképp?
Bár tény, a fiút így hirtelen nem ismerem fel, de dereng, láttam már... talán órán, talán a könyvtárban, meglehet a klubhelységben... Mostanában annyi bajom van... már csak a vizsgákra való készülés, na és persze Yo meg Ben furcsa viselkedési szokásainak megfejtése miatt is, hogy egyre jobban elszigetelődöm a többiektől, mint a Mungó előtti időkben...
Halk sóhajjal fonom keresztbe magam előtt a kezem erre a gondolatra, miközben az idegen feláll, talán azért, hogy folytassa egyszemélyes magánszámát. Ám én már mára épp eleget láttam.
S bár különösebben semmit sem akarok, főleg nem tőle, csak a csendes nyugalmat, mégsem tudom megállni, hogy ne közöljem vele... unalmasnak tartom azt, amit csinál. S meglehet, megint bennem van a hiba, de nem lennék a Jéghercegnő, ha ezt nem tenném meg, főleg abban a stílusban, ahogyan mindig is szoktam.

Fejet felszegve, egyetlen kemény pillantással, ami már-már olyan, mint a kés éle, kegyetlen és halálos, a fagyos szavakkal fűszerezve, nem kímélve sem érzelmet sem semmi mást.
- Ugye tudod, hogy mások számára frusztrálóan hathat a te kis magánszámod... ha pedig a magamutogatásodat próbálod erősíteni, találj ki valami jobbat és eredetibbet... nem mindenkit nyer meg a nyers és primitív állatias üvöltés... -
Amint elhagyják ajkaim az utolsó szavak összeszorítom a szám, hogy a végén csak egy kis vonal látszik, miközben alaposan felmérem tetőtől talpig a másikat. S bár a látvány sokakat nem hagyna hidegen, engem cseppet sem győz meg semmiről. A puszta erőre nem adok. Nálam a tudás jelent mindent. A kérdés csak az, kinek van... és mennyi is.


P.S.: Elnézést a késésért...
Naplózva


Nathaniel Frost
Eltávozott karakter
***

~Ötödéves~ | Mr. Ego

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #153 Dátum: 2009. 07. 07. - 11:38:46 »
0

Lor... aki fél, pedig nekem több okom lenne a rémületre  Anyám borogass! Vigyorog

Úgy látszik, a lány rögtön veszi a lapot, hisz’ hozzám hasonlóan ő is játszani kezd. Szőke haja és alkata, pont illik egy mesebeli hercegnőhöz, akit meg kell menteni a gonosz sárkánytól. Bár hülyeség az egész, mert a sárkány miért ne kajálná be rögtön a lánykát? Biztos vegetáriánus, vagy valami hasonló baja lehet. Az Őfelsége megszólítás tetszik, talán még használtatni is fogom. Lor engem bámul elgondolkodva, ami igen zavarba ejtő lehetne, ha nem az lennék, aki. Így viszont csak várakozóan tekintek rá, miközben kitépek egy fűszálat a földből, és ujjaim között forgatni kezdem. Kíváncsi lennék rá, hogy most mit gondol rólam. Elég bunkó módon mutatkoztam be neki, de hát ez van. Nem egyszer alkalmaztam már ezt a trükköt, de a legtöbbször vörös képpel távoztam. S ez nem a zavarom miatt volt, hanem az arcomon csattanó tenyér hatásának köszönhetően. Merlin szakállára, van, aki nem érti a viccet! Eközben a csaj tovább játssza az esedező alattvaló szerepét. Ez mosolyt csal az arcomra, majd fensőbbséges pillantással illetem.
- Rendben van, hiszek Önnek.  – szólok, még mindig megtartva idegesítő stílusomat. Mert valóban idegölő, és már én is kivagyok tőle. – Ezúttal a büntetés felől is eltekinthetünk.
Vidáman nézem, ahogy Lorelei szinte már sír a nevetéstől, és muszáj felülnie, különben megfullad. Az pedig nem lenne jó. Természetesen meg tudnám menteni, ha arra kerülne a sor, de ezt az eshetőséget hanyagolni kéne. Ki gondolta volna, hogy ilyen veszélyes is lehet a vidámság! Vigyázni kell vele, mert az ember a végén még komolyabban is megsérülhet. Ez ugyan baromság, viszont jobb félni, mint megijedni. Hm, micsoda intellektuel hangulatban vagyok ma. Talán ezért is lehetséges, hogy nem kezdtem el neki mondani a szépet. Habár így is elég félreérthető közeledésem. Igazából nincs szükségem komolyabb kapcsolatra, hisz’ a családom miatt csak veszélybe kerülne. El tudom képzelni, hogy hozzám közel állókat próbálnának elrabolni, csak azért, mert én nem akarok önszántamból visszatérni a családba. Nevetséges a félelmem, azonban lehetséges, hogy van valóságalapja. Már bármit el tudok képzelni apámról. A merengésből a nevetés csendesedése ránt vissza.
- Mit gondolsz…  - kezdek bele, miközben fejemet kissé oldalra billentem, és egy félmosoly játszik a szám szegletében. -… vajon mennyire tűntünk hibbantnak az előbb?
A kérdés nem komoly, csupán érdekel a véleménye. Engem ugyan nem aggaszt, ha hülyének néznek, már megszoktam öt hosszú év alatt. Valakinek ezt a szerepet is el kell vállalnia, hiszen a nagy nevek mind elhagyják az iskolát. Ez történt például a Weasley ikrekkel is. Zseniális páros volt, én mondom! Tudom, nem érhetek a nyomukba, de azért próbálkozni szabad.
Naplózva

ced
Vendég
8: Undefined index: group_stars
Fájl: /data/domains/frpg.hu/web/webroot/aldomain/roxfort/htdocs/Themes/roxfort2/Display.template.php (main sub template - eval?)
Sor: 318